Kezdőlap Címkék Macedón

Címke: macedón

Fővárosi Törvényszék: Gruevszki marad

Megtagadta a hazájában korrupciós és más bűncselekmények miatt elítélt, illetve megvádolt Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadását a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett jogerős határozatával. Gruevszki szabadon távozott a bíróságról.

Szóbeli indoklásában a bíró hosszan részletezte, hogy a macedón hatóságok milyen bűncselekmények miatt kérik Gruevszki kiadását. Elmondta, hogy a magyar bíróság csak a kiadatás törvényességét vizsgálhatja, és miután a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal menekültstátuszt adott a volt miniszterelnöknek,

a jogszabályok szerint nem adható ki annak az államnak, ahonnan elmenekült.

A bíró azonban arra is figyelmeztette Gruevszkit, hogy a szkopjei hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs, illetve kiadatási kérelem továbbra is érvényben van, csak Magyarország területén nem hajtható végre.

A döntést az ügyészség, Gruevszki és a jogi képviselők is tudomásul vették, így az jogerős.

A tárgyalásra még vezetőszáron bekísért expolitikus ezután szabadlábon távozott a bíróság épületéből.

Gruevszki ellen az azóta Észak-Macedónia névre keresztelt állam terjesztett elő kiadatási kérelmet, mert a volt miniszterelnököt gazdasági bűncselekmény miatt 2 év szabadságvesztésre büntették (vásároltatott magának egy méregdrága páncélozott luxusautót) és további büntetőeljárások vannak ellene folyamatban. Az FT eljárása során csak a kiadatás feltételeit és nem azokat az ügyeket vizsgálta, amelyek miatt a hatóságok a kiadást kérik.

A törvényszék végzése szerint a külföldi ítéletben foglalt és a folyamatban lévő büntetőeljárásokban leírt cselekmények a magyar Btk. szerint is bűncselekménynek minősülnek, és büntethetőségük sem évült el. De a bíróság azt is megállapította, hogy a kiadatás nem rendelhető el, mert Gruevszkit a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 2018. november 20-án menekültként ismerte el, és a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény rendelkezései alapján nem adható ki a menekült annak az államnak, ahonnan elmenekült.

Nikola Gruevszki megbukott volt macedón miniszterelnök tavaly novemberben – börtönbe vonulásának megkezdése előtt – bukkant fel Magyarországon, és ezt közösségi oldalán tudatta a világgal. Ezután kiderült, hogy egészen (kém-)regényes körülmények között történt az utazás. Előbb Szkopjéból a szomszédos Albániába, onnan magyar diplomata gépkocsikkal Montenegróba, majd tovább Szerbiába szállították. Végül teljessé válva a történet, feltárult, hogy a magyar diplomácia utaztatta Gruevszkit a határokon át.

Ezután kérte az észak-macedón kormány a kiadást és bocsátott ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot az Interpol útján.

Ráég-e Gruevszki exminiszterelnök ügye a magyar kormányra?

0

Kommunikációs szempontból katasztrofális teljesítményt nyújtott a magyar kormány Nikola Gruevszki, Budapestre szökött volt macedón miniszterelnökkel kapcsolatban, az azonban még kérdés, milyen politikai következményekkel kell számolnia, akár odahaza, akár külföldön. Ezzel vezeti fel elemző cikkét Kósa András a pozsonyi Új Szóban.

A szerző emlékeztet arra: Szijjártó Péter külügyminiszter elismerte, hogy folyamatosan egyeztet macedón kollégájával a kétéves börtönbüntetése elől Magyarországra szöktetett Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ügyében. Szijjártó Péter nyilvánvalóan „megnyugtatásképpen” mondta, amit mondott, arra utalva, hogy a magyar és a macedón kormány között nem okozott nagyon súlyos feszültséget a Gruevszkinek adott magyar menekültstátusz.

Kósa szerint akkor ez mégis politikai ügy, mert „az bizonyára nem jutott eszébe a magyar külügyminiszternek, hogy ezzel saját, sőt Orbán Viktor korábbi kijelentését hazudtolja meg. Eddig ugyanis azt hangsúlyozta minden kormányzati szereplő, az ügy részükről pusztán jogi tartalmú, ilyen formában közük sincs hozzá, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal az egyedüli illetékes az ügyben”.

A tervezett szöktetéssel kapcsolatban a pozsonyi napilap szerzője megállapítja:

nem ez az egyetlen eset, hogy Gruevszkivel kapcsolatban a kormányzati kommunikáció saját magát cáfolja meg utólag. A Népszava írta meg, hogy még november 12-én, vagyis aznap, amikor Gruevszki nyilvánosságra hozta a Facebookon, hogy Budapestre szökött és menedékjogért folyamodik, mert odahaza halálos fenyegetések érték, a külügyminisztérium központi kommunikációs ukázban utasított minden érintettet, hogy az üggyel kapcsolatban kérdésekre csak annyit lehet válaszolni, az illetőnek nincsenek róla információi. Csakhogy előbb maga az albán kormány közölte, Gruevszki egy napot az ország területén töltött, majd magyar diplomaták segítségével távozott Montenegró felé, majd a Deutsche Welle német rádió gyakorlatilag minden részletében rekonstruálta a volt kormányfő szökését, azt is kiderítve, hogy Gruevszkit Montenegróban és Szerbiában magyar diplomaták segítették és egy általuk kiállított dokumentummal tudott belépni Magyarországra. Ez pedig nyilvánvalóvá tette, Gruevszkit egyrészt egy nagyon kiterjedt, több országban párhuzamosan zajló akció részeként szöktették Magyarországra, amiben számos diplomatának és más kormányzati szereplőnek kellett aktívan közreműködnie, másrészt, hogy az egészről a legmagasabb kormányzati szinten döntöttek, hiszen nincs olyan diplomata, aki egy politikailag ennyire kényes ügyben saját szakállára cselekedne.

Kósa ezek után kitér „az ügy talán legkínosabb részére”, amikor a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának keddi ülésén Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója arról beszélt, Gruevszki menedékkérelmének elbírálása hosszadalmas folyamat lesz (a törvény 60 napot ad rá), majd két órával később a kormányhoz nagyon jól bekötött Magyar Idők már megírta, Gruevszki megkapta a politikai menedékjogot. Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos alelnöke szerint ez alapján valaki „egyértelműen hazudott az ügyben”, ezért jövő hét szerdára újra összehívta a bizottságot. Az biztos, hogy Végh Zsuzsanna közlése, majd az utána történtek arra utalnak, valahonnan súlyosan befolyásolták a hivatal munkatársait a gyors döntés érdekében.

A szerző szerint mindez ráadásul utólag nyer értelmet, ugyanis a szokatlanul hamar meghozott verdikt még éppen megelőzte a macedón kormány kiadatási kérelmét. Így viszont a jog szerint a politikai menedékjog előrébb való a kiadatásnál, vagyis Gruevszki biztonságban érezheti magát, sőt szabadon mozoghat az országban, lévén, immár legálisan tartózkodik itt.

Ez azonban több érdekes kérdést is felvet. Az olasz Osservatorio Balcani e Caucaso Transeuropa (OBCT) elemzőintézet az ügyben közölt cikke például számos érdekes információt említ azzal kapcsolatban, hogy a Zoran Zaev vezette macedón kormány esetleg szándékosan „félrenézett”, és hagyta megszökni Gruevszkit az országból. A cikk szerint például érthetetlen, hogy az elvileg 24 órás rendőri védelem/megfigyelés alatt álló politikus hogyan tudott csak úgy felszívódni. Ráadásul a Fokus macedón lap már egy augusztus 24-i cikkében arról írt – Gruevszki pártjának magas rangú tisztviselőire hivatkozva –, titkos alku köttetett a két kormányfő között: Gruevszki elmenekülhet a börtön elől, cserébe pártjának ellenzékben ülő képviselői közül kellő számban szavaznak majd együtt a kormányzó szociáldemokratákkal az ország uniós integrációja szempontjából alapvető jelentőségű névváltoztatásra (Macedóniáról Észak-Macedóniára.)

A szavazás sikeresen megvolt, nyolc Gruevszki-párti képviselő megtette a várt szívességet a kormánynak, majd a volt miniszterelnök elmenekülhetett – innentől kezdve mindenki gondoljon, amit szeretne, de a macedón sajtóban is jelent már meg olyan véleménycikk, ami szerint az egész ügy valójában cirkusz. Az is furcsa, hogy a macedón hatóságok a nemzetközi elfogatóparanccsal és a kiadatási kérelemmel is elkéstek.

Az Új Szó szerzője kitér a cikkében a kétoldalú kapcsolatok lehetséges alakulására:

Még az sem világos, milyen változást hozhat a magyar–macedón kapcsolatokba az ügy. Magyarország elvileg Szkopje uniós és NATO-integrációjának lelkes támogatója, Gruevszki esetében azonban arra hivatkoztak, ott az igazságszolgáltatás nem jogállami módon működik, márpedig egy ilyen fontos demokratikus intézmény működési zavara kizárja a támogatást. Ennek ellenére a magyar kormányközlemény hangsúlyozta, Budapesten továbbra is a „mindenkori macedón kormányt” tartják stratégiai partnernek. Macedón részről volt ugyan egy kezdeti kardcsörtetés, Dux László szkopjei magyar nagykövet bekéretésével a külügyminisztériumba, ezt azonban nem követték további konkrét lépések. Tény, a magyar kormányhoz köthető üzleti körök rendelkeznek gazdasági érdekeltségekkel Macedóniában. Vagyis a Zaev-kormánynak azért lenne lehetősége kellemetlenséget okozni Orbánéknak, ha igazán szeretne, de ennek egyelőre nincs jele.

Kósa András végül arra kérdésre keresi a választ, hogy kizárják-e a Fideszt a Néppártból:

Elmaradtak a komolyabb nemzetközi reakciók is, az USA külügyminisztériuma a Népszava megkeresésére annyit közölt, „figyelemmel kísérik az eseményeket”, és szerintük Gruevszki ellen „transzparens és megfelelő módon” folyt az eljárás, így továbbra is azt szeretnék, hogy hazájában vonják felelősségre. Johannes Hahn, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa azt írta, „világos válaszokat vár Orbán Viktortól” az ügyben. Mindenki döntse el maga, ezek mennyire kemény, vagy éppen puha reakciók. A magyar ellenzék természetesen igyekezett minél jobban rárepülni a botrányra, Hadházy Ákos független képviselő például embercsempészésért tett feljelentést, a DK európai parlamenti képviselője pedig az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, Manfred Webert kérdezte arról, ezek után vajon kizárják-e a Fideszt. Weber mindössze annyit üzent, „nem akarok további szakadást Európában…”

BRÉKING! Politikai menedékjogot kapott Magyarországon a volt macedón miniszterelnök!

A Magyar Idők információja szerint a magyar hatóságok megadták a politikai menedékjogot Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnöknek. A Belügyminisztérium segédletével átverték a Nemzetbiztonsági Bizottságot.

A kormányközeli napilap reggel még csak annyit közölt, hogy döntöttek a hazájában köztörvényes bűnökért börtönbüntetésre ítélt, ám a büntetés végrehajtása elől Magyarországra menekült volt macedón miniszterelnök kérelmének sorsáról, ám bővebbet akkor még nem közöltek.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a volt macedón miniszterelnök által benyújtott kérelem részletes kivizsgálása után közölte: Nikola Gruevszki menekültkénti elismerésének jogszabályi feltételei fennállnak. A Magyar Idők úgy tudja, hogy „a hatóság megalapozottnak tekinti Gruevszki félelmét, hogy hazájában veszélyben lenne az élete, ugyanis a hatóságok nem biztosítanának neki védelmet, hiszen a kormány – amely a macedón hatóságokat is irányítja – nem demokratikus lépésekkel kívánja korlátozni és elvenni a volt miniszterelnök személyes szabadságát.”

A bevándorlási hivatal arra a következtetésre jutott, hogy Gruevszki visszatérése esetén hazájában a politikai múltja és véleménye, illetve az új kormány részéről őt ért koholt vádak miatt a hatalom üldöztetésének lenne kitéve.

Átverték a Nemzetbiztonsági Bizottságot

A Belügyminisztérium asszisztálása mellett totálisan átverték a Nemzetbiztonsági Bizottságot – mondta a hvg.hu-nak a bizottság jobbikos elnöke, Mirkóczki Ádám. Miközben a képviselőknek a Bevándorlási Hivatal elnöke azt mondta, még folyamatban van Gruevszki menedékkérelmének vizsgálata, addig a Magyar Idők megírta, hogy a volt miniszterelnök menedékjogot kapott.

Később ezt maga Gruevszki is megerősítette a Facebook oldalán.

Ez történt a héten – Mostantól eggyel több volt miniszterelnök él Magyarországon

Az elmúlt héten megint nem történt semmi érdekes. Ha lett volna bármi említésre méltó, például, hogy egy sikkasztásért és hivatali visszaélésért börtönre ítélt volt macedón miniszterelnök Magyarországra szöktetődik, már teli volna vele a kormánypárti sajtó. De nem írtak erről, vagy csak alig, éppen hogy csak szőrmentén valamelyest, amiből arra lehet következtetni, hogy ez az ügy egyáltalán nem érdekes, ha téma volna, akkor a kormány médiája is rendszeresen foglalkozna vele. Elmondanák, hogy ez egy világbotrány, mert eddig legföljebb afrikai banánköztársaságokban fordult elő, hogy egy hivatalban lévő kormány bűnözőt bújtat.

És amennyiben ez tényleg törvénytelen lenne, valamint nagyfokú gazemberség, akkor a magát jobboldalinak, kereszténynek és polgárinak mondó értelmiség már kikérte volna magának. Orbán-közeli tudósok, művészek, a szellem minden rendű és rangú emberei szólalnának meg, és követelnék a miniszterelnök lemondását. Nikola Gruevszkinek – ő a volt macedón miniszterelnök – amint azt a Független Hírügynökség elsőként megírta, ugyanis nem egy feltehetőleg jól őrzött házban kellene bujkálnia, hanem a határ mentén található tranzitzónában várnia ügye elbírálását, kellemetlen körülmények és zord határrendészek társaságában.

Ha Nikola Gruevszki szökése/szöktetése valóban esemény lenne, akkor a magát jobboldalinak tartó értelmiség tagjai naponta jelennének meg a televíziókban, írnának az újságokba, követelnék az ügy részletes kivizsgálását, valamint a vétkesek, köztük a külügyminiszter és főként a miniszterelnök megbüntetését.

Ilyenről persze nincs szó, a pénteki napon például jobb meggyőződésem ellenére két közmédiás híradót is végignéztem, mert kíváncsi voltam, hányadik hír lesz Gruevszki Magyarországra menekítése. Nem fogják eltalálni, hányadik helyen tálalták a közhiradó nézőinek a hírt. A helyes válasz az, hogy sehányadik helyen, ugyanis egyáltalán nem szóltak róla.

Nikola Gruevszki tehát politikai menedékjogot kért Magyarországon, azzal az indokkal, hogy hazájában üldözik. A magyar kormányról köztudott, hogy segíti az üldözötteket, láttuk a menekültválság csúcspontján is, hogy milyen emberségesen bánt az elesettekkel.

Nem nagy ügy tehát, ha mostantól eggyel több volt miniszterelnök él Magyarországon. Ha Nikola Gruevszki megtanul néhány szót magyarul, leteheti az állampolgári esküt és ebben az esetben még az sem kizárt, hogy magyar állampolgárként már szavazhat a jövő évi Európai parlamenti választáson.

Fehérorosz diplomáciai autóval utazott Gruevszki? – BRÉKING! Az információt megerősítették Szerbiából

Azt, hogy Nikola Gruevszki pontosan hol van, és egyáltalán, milyen körülmények között, kinek a segítségével jött Magyarországra, még mindig homály fedi. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az ügyben, mellébeszélések és maszatolások – főleg a magyar külügy megszólalásai nem segítik a tisztánlátást.

Eddigi ismereteinket főként albán, macedón, valamint montenegrói forrásokból szerezhettük, a magyar külügy – fogalmazzunk finoman – visszafogottan szólal meg az ügyben,

Amint az a sajtóban is megjelent, mi is írtunk róla, a volt macedón miniszterelnök maga vezette az a diplomáciai gépkocsit, amellyel előbb Szerbiába érkezett. Ám új fejlemény lehet az ügyben, amit a Független Hírügynökség egyik olvasója hozzászólásában megvilágított. Mint írja, „Nem tudom van-e jelentősége, de ha  Nikola Gruevszki Szerbiába már 55A05 jelzésű autóval érkezett, akkor ez azt jelentené, hogy nem magyar diplomáciai kocsi volt. Az 55 Szerbiában Fehéroroszországé, Magyarországé a 14-es jelzés.”

Még nem tudtuk ellenőrizni az információt, ám amennyiben olvasónk jól tudja, és a 55-ös jelzéssel valóban a fehérorosz illetőségű autókat illetik, akkor az ügy még az eddiginél is érdekesebb fordulatot vehet.

Elképzelhető ugyanis, hogy egy eddig nem ismert, fehérorosz szál is feltűnik a történetben, vagyis a Budapesten a börtönbüntetése elől bujkáló, Magyarországon politikai menedékjogot kért volt macedón elnököt nem csak a magyar, de a fehérorosz hatóságok is segíthették.

Ha ez így van, akkor az nem csupán diplomáciai, de biztonsági kockázatokat is felvet.

Cikkünk megjelenése után kaptuk az információt Szerbiából, hogy valóban úgy van, ahogyan azt olvasónk is jelezte: Szerbiában 55-ös számmal a fehérorosz diplomáciai autókat jelzik.

Gruevszki vezette az albániai magyar nagykövetség autóját – fotó bizonyítja

0

Egy albán portál egy fényképet közölt, amelyen a korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt volt macedón miniszterelnök látható az autó volánja mögött. A Korrieri című lapban közölt képet valószínűleg egy közlekedési kamera rögzítette.

Az albán rendőrség – mint az már mi is megírtuk – korábban megerősítette, hogy rendőrség megerősíti azt is, hogy a Gruevszkit szállító CD1013A rendszámú jármű a tiranai magyar nagykövetség tulajdonában van.

Gruevszki az albán rendőrség szerint november 11-én este 7 óra 11 perckor lépte át az Albánia-Montenegró határállomást. A volt macedón kormányfő egy magyar diplomata autóban ült, és a saját személyi igazolványát használta. Az Interpol csak később, november 13-án adott ki ellene nemzetközi körözést.

A montenegrói rendőrség pedig azt írta sajtóközleményében, hogy Gruevszki még aznap elhagyta az országot, hogy Albániából érkezve belépett oda.

Megvan, hol bujkál Gruevszki

Most már, hogy két napja áll a bál, és mindenki Nikola Gruevszkit keresi, elárulhatom, hogy nálunk bujkál, a mi lakásunkban. Nem tudom, hogy került ide, de egyszer csak ott állt az ajtóban a volt macedón miniszterelnök. Azt mondta, hogy éhes és szomjas, emellett fázik, és mindenből nagyon elege van. Megkérdezte, hogy nem húzhatná meg magát néhány napra nálunk.

Először nem akartuk befogadni, kinek hiányzik a lakásából egy volt macedón miniszterelnök, de aztán, bevallom, megszántam. Különösen, mikor elmondta, hogy a hazájában üldözik a Soros-hordák, egyetlen nyugodt perce sincs tőlük.

Mondtam neki, úgy hallottam, hogy valami Mercedest vetetett a belügyminiszterével 600 ezer euróért, mire azt válaszolta, hogy ez nem igaz. Olyan őszinte tekintettel nézett rá, hogy el kellett hinnem, hogy nem igaz – ha igaz lenne, hogy bűnöző és gazember, biztosan megmondta volna azt is. Azért még megkérdeztem, nem akar-e Orbán Viktor valamelyik házában bujkálni, tágasabb mint a mi lakásunk, és az ellátás is jobb, mint nálunk, de elhárította azzal, hogy ott már laknak nők, jelesül Róza és Flóra, mit keresne ő közöttük.

Ekkor néztem meg alaposabban, mondjuk, előbb is feltűnhetett volna, hogy női ruhában van. Meg is kérdeztem, hogy talán gender szakos volt valamelyik macedón egyetemen, de csak sejtelmesen mosolygott és nem mondott semmit. Ebből arra következtettem, hogy komoly oka lehet annak, hogy női ruhába öltözött, talán azt akarta, hogy Orbán Viktor kezet csókoljon neki, mert a magyar miniszterelnökről köztudott, hogyha meglát egy női kezet, azonnal kisztihandolni támad kedve.

Próbálkoztam még Szijjártó Péterrel, mondtam a Gruevszkinek, hogy a külügyminiszternek is szép nagy házikója van. Fotót is tudok mutatni róla, 167 millió forintba került a dunakeszi kulipintyó, de ez a fejétől a talpáig becsületes ember, aki nemrégiben még Macedónia miniszterelnöke volt, összevonta a szemöldökét, alig tudtam megnyugtatni, hogy szó sincs korrupcióról, a Szijjártónak a szülei egy dolgos élet megfeszített munkájának a verejtékével kapargatták össze a rá valót, hogy külügyminiszterként dolgozó fiacskájuknak legyen hol fogadnia a jeles külföldi vendégeket.

Láttam a Gruevszkin, hogy megnyugodott, de ezzel együtt visszautasította az ajánlatot. Nem menne Dunakeszire, mondta, jó lesz neki nálunk is, csak néhány napról lenne szó, utána eltűnik, mint a kámfor, még nem tudja, hogy hova megy, de nem fog sokáig alkalmatlankodni.

Így hát befogadtam a lakásomba ezt a Gruevszkit, nem volt mögötte semmi sanda szándék, tényleg megsajnáltam, annyira szerencsétlenül nézett ki, ha tényleg keresik az urak, nálam megtalálják.

Budapesten bújtatják Orbán bűnöző barátját

Kedden késő délután Szijjártó Péter még sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta (akarta), hogy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Budapesten bujkál. Folyamatban lévő menekültügyben nem adhat felvilágosítást, tette hozzá a magyar külügyminiszter.

Magyarra fordítva: a hír tehát igaz. Úgy van, ahogyan a korrupcióért két év börtönre ítélt volt macedón elnök a Facebookon írta: Budapesten van és politikai menedékjogot kért.

Nikola Gruevszki nemrég még Macedónia miniszterelnöke volt, de pártja elveszítette a választást, ráadásul egy hangfelvételről az is kiderült, hogy még kormányfőként arra utasította a belügyminisztert, hogy – jogellenesen – szerezzen a számára egy 600 ezer eurós Mercedest. Miután erre fény derült, nyomozás indult, melynek végén a volt miniszterelnököt két év börtönre ítélték. November 8-án kellett volna bevonulnia a büntetésvégrehajtási intézetbe, ám ő ehelyett, ki tudja, hogyan, Magyarországra szökött. Hogy miként sikerült átjutnia az igen szigorúan őrzött határon, kik segítették az illegális határátlépésben – egyszer talán erre is fény derül. Repülőn nem jöhetett, mert az útlevelét bevonták a macedón hatóságok, valószínűbb, hogy a zöld határon érkezhetett, embercsempészek, vagy mások segítségével.

Nikola Gruevszki, ha nem Orbán barátja lenne, hanem egyszerű, csóró menedékkérő, most a tranzitzónában várakozna, mostoha körülmények között, zord határrendészek társaságában. Nikola Gruevszki azonban Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai szövetségese volt, Orbán kampányolt is az érdekében a macedón választáson – igaz, sikertelenül, mert Gruevszki és pártja megbuktak, a volt miniszterelnököt pedig elítélték.

Már ez is igen necces, de legalább ennyire izgalmas, hogy Nikola Gruevszki miért épp a magyar kormánytól vár segítséget. Miért gondolja egy köztörvényes bűnért elítélt ember, hogy nálunk majd szépen elrendezik az ügyét, nem kell felelnie semmiért, mert politikai menedékjogot adnak neki. Miben reménykedik, amikor hivatalosan semmiben sem reménykedhet. Nem egy halálos ítélet elől menekült hozzánk, de még csak nem is életfogytig börtön vár rá. Ráadásul hazája, Macedónia, a hivatalos besorolás szerint biztonságos országnak számít, mint ahogyan a velünk szomszédos Szerbia is az, oda is visszatoloncolhatnák a magyar hatóságok.

Miből gondolhatja Nikola Gruevszki, hogy nálunk menedékjogot kap? Miért nem Romániát választotta, Bulgáriát, vagy valamelyik más, hazájához közeli országot. Lehet, azért, mert nem bízik abban, hogy ezekben az országokban az ő szempontjából kedvezően bírálják el a kérelmét. Egyedül Magyarországban bízhat, mert a miénk jó ideje olyan ország, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet. Az is például, hogy egy politikai ellenlábast vádemelés nélkül több mint egy éve börtönben tartanak, a zárkájában tartott könyvek száma, majd a borostája miatt vegzálják, miközben a miniszterelnök veje ellen – hiába a 13 milliárd forintos károkozás – a Nemzeti Nyomozó Iroda megszünteti a nyomozást.

Ez az az ország, ahol a miniszterelnök kötélbarátjának magánrepülőgépén utazik kedvenc futballcsapata meccseire, egy miniszter helikopteren megy lakodalomba, egy másik – volt – miniszter 80 éves, aktív korában védőnőként dolgozó mamája gondol egyet, és sertéstelepet vásárol, majd a malacok mellé méregdrága, márkás autókat lízingel.

Ilyen hely lett Magyarország. Ahol ugyan gyűlölik a menekülteket, ám ha az illetőnek van pénze és a csókosok számára milliókat fialó letelepedési kötvényt vásárol, akkor szabadon mozoghat és üzletelhet Magyarországon, valamint a magyar kormány által rendre szidalmazott Európai Unió területén.

Ez egy olyan ország, ahol semmi sem az, aminek látszik. A bűnt nem üldözik, hanem pártolják, az elesetteket, a szegényeket nem segítik, hanem ócsárolják. Ebben az országban igyekszik oltalomra lelni a korrupcióban vétkes volt macedón miniszterelnök – Orbán Viktor barátja, harcostársa és szövetségese. Hivatalosan ugyan semmi sem indokolja, hogy a kérelmét pozitívan bírálják el a magyar hatóságok, de a meccs messze nincs lefutva. Láttunk mi már karón varjút, vagyis az is benne van a pakliban, hogyha másként nem megy, Gruevszki magas rangú magyar barátai megcsinálják majd okosba.

Csempészként bukott le macedón gyilkos

0

A férfi ellen a Csongrád Megyei Főügyészség emelt vádat, mert 15 kiló marihuánát találtak a kocsijában.

A vádirat szerint a vádlott ez év januárjában szabadult Macedóniában egy korábbi emberölés miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésből. Ezt követően munkahelye nem volt, a pénz meg kellett,

elhatározta, hogy marihuánát fog csempészni Nyugat-Európába.

A kocsiját átalakították: az első ülés alatti merevítőlemezek kivágásával és a lábtér padlózatának megemelésével egy duplafalu üreget alakítottak ki. Ebbe a megbízói 32 csomag, mintegy 15 kg marihuánát helyeztek el, amellyel a vádlott 2017. január 26. napján a délutáni órákban belépésre jelentkezett Szerbia felől.

A kocsiban szállított drogot azonban kiszúrták, és eljárást indítottak ellene.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK