Kezdőlap Címkék Li Venliang

Címke: Li Venliang

Kártérítés az orvosnak, aki elsőként figyelmeztetett a járványra

November közepén észlelték az első koronavírusos megbetegedéseket a 11 milliós Vuhanban, ahol kezdetben nem tulajdonítottak ennek különösebb jelentőséget. Decemberben egy fiatal szemész felhívta orvos kollégái figyelmét arra, hogy az új vírus meg is ölheti őket. Ezért védő felszerelést követelt maga és a kollégái számára.

Ehelyett behívatták a rendőrségre, ahol rémhír terjesztéssel vádolták. Megdorgálták, és közölték vele: ha folytatja felvilágosító kampányát a Weibo-n (ez a kínaiak Twittere), akkor börtönbe is kerülhet. Li Venliang doktor le is állt, de a járvány nem!

A helyi vezetők jelezték Pekingnek a bajt, de ott egy ideig nem hoztak döntést: közeledett ugyanis a Holdújév. Ez a kínaiak legnagyobb ünnepe amikor milliók kelnek útra, hogy felkeressék a szűkebb pátriájukat a Mennyei Birodalomban. A 11 milliós Vuhan városából 3 millióan mentek vidékre emiatt.

Amikor a várost lezárták, akkor a fertőzöttek jelentős része már kívül volt a karanténon.

Emiatt a helyi vezetést megbüntették. Személyesen Li Kocsiang kormányfő járt a helyszínen, aki leváltott néhány vezetőt és egy miniszterelnök-helyettest nevezett ki Vuhan élére – teljhatalommal. A kínaiak nemrég jelentették: a karantén eredményes volt , mert nincs új fertőzés.

Li doktor február elején meghalt

A 34 éves orvos hősiesen küzdött – kollégáival együtt –  a vírus fertőzöttek megmentésén miközben sokáig nem volt védőfelszerelése! Minden bizonnyal emiatt betegedett meg, és február elején meghalt. Halála hatalmas felzúdulást okozott a Weibon: nyíltan vádolták a hatalmat azzal, hogy késlekedett a járvány ellenes intézkedésekkel viszont megbüntette az orvost, aki figyelmeztetett a veszélyre.

Az orvost halála után kitüntették

A pekingi sajtó halála után hősnek nevezte az orvost. Családja kártérítést kap. A rendőrség ünnepélyesen bocsánatot kért noha nyilvánvalóan nem saját akaratából cselekedett: a városi pártbizottság utasította erre.

Kínában most hatalmas sikernek tüntetik fel a járvány elleni kampányt, melyet személyesen Hszi Csinping elnök vezetett. Kína első embere nemrég Vuhanban járt, hogy jelezze honfitársainak és a világnak: immár vége a járványnak. A propaganda pedig hőssé avatta az orvost, akit tavaly még megdorgáltak azért , mert figyelmeztetett a korona vírus járványra.

Az orvos halála avagy a vírus és a nemzeti együttműködés rendszere

Hszi Csinping elnök a legnagyobb próbatétel előtt áll mióta átvette az 1,4 milliárd lakosú Mennyei Birodalom vezetését: le kell győznie a korona vírust vagy a járvány alapjaiban ingathatja meg a nemzeti együttműködés rendszerét. Kiderült ugyanis, hogy nem a helyi vezetés hibázott a járvány kezdeti szakaszában hanem maga a rendszer mondott csődöt!

A pekingi vezetés angol nyelvű lapja, a Global Times is megemlékezik a bátor orvosról, aki felhívta a figyelmet a korona vírus veszélyére. Pánikkeltéssel vádolták…

„Felülről kellett engedélyt kérnem a járvány veszély kihirdetéséhez”

Ezt közölte Vuhan városának polgármestere, akit Kínában megpróbáltak bűnbaknak beállítani. Kiderült azonban, hogy a polgármester nem tett mást minthogy betartotta a szolgálati utat. Jelezte a veszélyt a pekingi vezetésnek, amely sokáig töprengett azon: elismerje-e a korona vírus járványt, mely épp a legnagyobb hagyományos ünnepen, a Holdújév idején fenyegette a Mennyei Birodalmat. A habozás katasztrofális következményekkel járt:

Több millió vuhani polgár utazott el a Holdújév alkalmából

Vuhan lakossága – a külvárosokkal együtt – 11 millió. Csak becslések vannak arra nézve, hogy hányan maradtak bent a karanténban. A Nikkei Asian Review szerint ötmillióan utaztak el abból a városból  ahol már kialakult a járvány! Ez hihetetlenül sok potenciális vírushordozót jelent. Ezért van az, hogy már Kína minden tartományából jelentettek megbetegedéseket. Hongkongban már az egész Hupej tartomány (ennek a fővárosa Vuhan) a tiltó listára került. Mégis vannak járvány fertőzöttek, ezért a határ lezárásán gondolkodnak…

Az orvos halála

Li Venliang doktor az elsők között hívta fel a figyelmet a járvány veszélyre. Pánikkeltéssel vádolták. A rendőrség megbüntette, és közölték vele: rosszabbul is járhat, ha folytatja a „pánikkeltést”. Az orvos a járvány idején is hősiesen dolgozott Vuhanban, ahol pénteken elhunyt. Az önfeláldozó doktorról a szigorúan irányított központi sajtó is mint hősről emlékezett meg. Mi történt?

Hszi Csinping elnök kézbe vette az irányítást – ez akkor derült ki az egyszerű kínaiak számára amikor a WHO főnöke Pekingbe látogatott. Hszi Csinping elnök vezetői képességei megmutatkoznak a járvány elleni harcban – közölte a központi sajtó.

Philippe Klein francia orvos, aki Vuhanban maradt, azt tapasztalta, hogy a kínaiak többsége örül a hírnek, mert ez azt jelenti: az egész ország immár figyel rájuk. Li Kocsiang miniszterelnök, a vezetés második számú embere, ellátogatott Vuhanba is: maszkos, védőruhás fotóját közölte a kínai sajtó.

Egyszemélyi vezetés

Vajon a katonás egyszemélyi vezetés lenne a megoldás? – teszi fel a kérdést a Nikkei Asian Review Kína szakértője, aki korábban a befolyásos japán lap pekingi irodájának vezetője volt. Mao elnök 1965-ben döntött a kulturális forradalomról – épp Vuhanban -, amely helyreállította ugyan személyes hatalmát, de romba döntötte Kínát. Ma Vuhanban – a negyven éves reform folyamatnak hála – az egy főre jutó GDP több mint 20 ezer dollár! – magasabb mint Sanghajban vagy Magyarországon. Irányíthat – e mindent egy ember Pekingből? A járvány politikai teszt Hszi Csinping elnök számára: vizsgázik az egész rendszer. Az, hogy viszonylag őszintén beszélnek erről Pekingben is, azt mutatja: ezzel nagyon is tisztában van a Kínát több mint hetven éve vaskézzel vezető kommunista párt is.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!