Kezdőlap Címkék Légvédelmi rendszer

Címke: légvédelmi rendszer

Putyin légvédelmi rendszert küld a Hezbollahnak

Az Izraellel szembenálló síita szervezet Libanonban állandó fenyegetést jelent a zsidó államnak annál is inkább, mert a Hezbollah mögött ott áll Irán, amely Izraelnek még a létét sem ismeri el.

Az izraeli légierő jelenleg is rendszeresen bombázza Szíria két legfontosabb repülőterét – Damaszkuszt és Aleppo, mert az iráni fegyverek ezeken keresztül érkeznek el a Hezbollah síita milíciához Libanonba.

Oroszország – Irán mellett – az Asszad rendszer legfőbb támogatója Szíriában. Az amerikai hírszerzés most úgy értesült, hogy Putyin elnök a Wagner hadseregen keresztül orosz légelhárító rendszert ígért a Hezbollah milíciának. Ennek a légelhárító rendszernek a szállítása hamarosan meg is történik – írja a Wall Street Journal magukat megnevezni nem kívánó titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.

Moszkva ezzel egyértelműen elkötelezné magát az Izraellel szembenálló erők mellett.

Sok kétség persze nem maradhat hiszen Putyin elnök meghívta a Hamász delegációját Moszkvába azt követően, hogy a palesztin terrorista szervezet brutális támadást hajtott végre Izrael ellen október hetedikén. Putyin ugyan nem fogadta a Hamász küldöttséget a hivatalos közlések szerint, de a palesztin delegáció hosszasan tárgyalt Bogdanovval, az orosz elnök közel-keleti tanácsadójával, és később bekapcsolódott a tárgyalásokba Irán külügyminisztere is. Oroszország és Irán együttműködése a szíriai polgárháború idején vált szorossá amikor mind Moszkva mind pedig Teherán Asszad elnököt támogatta fegyverrel is.

“Ha a Hezbollah támad, akkor ugyanúgy jár mint a Hamász”

Erre figyelmeztette a síita szervezetet Benjamin Netanjahu miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Tzachi Hanegbi közölte az izraeli sajtóval, hogy

“amennyiben a Hezbollah megtámadja Izraelt, akkor elpusztítjuk!”

A Hezbollah rendszeresen lő ki rakétákat Izraelre, és emiatt gyakoriak az izraeli válaszcsapások: a légierő bombázásokkal illetve rakéta támadásokkal próbálja meg likvidálni a Hezbollah rakétakilövő helyeit. Ezért fontos a Hezbollahnak az a légvédelmi rendszer, melyet Putyin elnök a Wagner hadseregen keresztül juttathat el neki. A Wagner hadsereg igen aktív Szíriában, ahol brutális módszereivel keltett feltűnést. Putyin számára a Wagner hadsereg kényelmes álcázást jelentett amíg Prigozsin fel nem lázadt ellene. A Wagner hadsereg ezt követően részben Fehéroroszországba távozott részben pedig beolvadt az orosz hadseregbe. Prigozsint és vezérkarát az orosz titkosszolgálat meggyilkolta felrobbantva azt a repülőgépet, melyen utaztak.

Ukrajna megkapta a NASAMS légvédelmi rendszert

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy Ukrajna megkapta az első NASAMS légvédelmi rendszert. 

„Köszönetet szeretnék kifejezni Biden elnöknek a már meghozott pozitív döntésért, valamint az Egyesült Államok Kongresszusának; megkaptuk a NASAMS-t. Ez egy légvédelmi rendszer. De hidd el, ez még távolról sem elég polgári infrastrukturális létesítményekre, iskolákra, kórházakra, egyetemekre és ukránok házaira.”

Zelenskyy nem részletezte, hogy a NASAMS melyik generációja érkezett. A NASAMS-2 12 hordozórakéta, 8 radar, 1 tűzirányító központ, 1 jármű elektro-optikai kamerával és 1 taktikai irányító jármű együtteséből áll.

A NASAMS adaptált, legmodernebb védelmi rendszerrel látja el a légvédőket, amelyek képesek maximalizálni az orosz csapatok repülőgépeinek, drónjainak és cirkálórakétáinak azonosítását és kilövését. 

A HÁBORÚ 24. NAPJA – (folyamatosan frissítjük)

Ukrajna huszonnegyedik napja tartó harcához az orosz csapatok agressziója ellen  részsikereket és még dühödtebb, kegyetlenebb orosz pusztítása után érkeztünk. 

 

 8:00 – Az amerikai punk rock királynője Ukrajnában tervezett fellépést, de a járvány miatt nem jött el hozzánk. De a háború hírére írt egy dalt az ukrán himnusz alapján, és élőben játszotta New Yorkban.

17:20 – Amerikai tisztviselők megerősítik, hogy Oroszország hiperszonikus rakétákat lőtt ki Ukrajna ellen. Korábban Oroszország azt állította, hogy Kinzhal rakétákat használt egy nyugat-ukrajnai lőszerraktár ellen. Ukrajna nem erősítette meg a használt rakéta típusát. Meg nem nevezett amerikai tisztviselők megerősítették a CNN-nek, hogy Oroszország hiperszonikus rakétákat lőtt ki Ukrajna ellen, ami az első ismert eset, hogy ilyen rakétákat használnak harcban.

13:00 – Irina Venediktova főügyész a BBC-nek elmondta, hogy Ukrajna speciális táborokat hozott létre, ahol a fogságba esett orosz katonákat a genfi ​​egyezménynek megfelelően tartják fogva. Ők is „majdnem” ugyanolyan szintű egészségügyi ellátásban részesülnek, mint az ukrán hadsereg – mondta.

12:35 – A lengyel kormány teljeskörű embargót követel Oroszországgal szemben.

11:10 – Az ukrán fegyveres erők tájékoztatása szerint Dél-Ukrajnában halt meg Andrej Mordvicsev orosz altábornagy, aki a 8. gárda egyesített fegyveres hadseregét irányította.

10:00 – Az orosz hadsereg elaknázta a Boszporusztól Odesszáig vezető tengeri utakat, a szocsi tengeri kikötő azt az információt terjesztette, hogy ezek ukrán aknák, és a vihar után sodródnak. Klimenko, aki a Fekete-tengeri Stratégiai Tanulmányok Intézetének projektmenedzsere hangsúlyozta, hogy a viharos tengerben sodródó aknákat elvileg nem lehet megszámolni – „erre csak az képes, aki telepítette”. 

09:05 – Ukrajna március elején kapott 500 darabot a Németország által ígért 2700 Strela légvédelmi rakétából. A minisztérium szóvivője azt mondta, hogy fegyverszállításra csak a Szövetségi Biztonsági Tanács jóváhagyása után kerülhet sor. További tájékoztatás nem lehetséges „a jelenlegi biztonsági helyzetből adódó információtitkosság miatt”.

08:20 – Mykhailo Podoliak ukrán elnök tanácsadója felháborodott azon, hogy Christine Lambrecht német védelmi miniszter nem nevezi háborúnak az ukrajnai eseményeket.

07:50 – A tervek szerint három régióban 10 városból nyílnak humanitárius folyosók, ahonnan a lakosság buszokon távozhat és több helyre humanitárius segélycsomagokat is visznek.

06:50 – A tervek szerint szombaton 10 humanitárius folyosót nyitnak meg.

06:00 – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hajnali videobeszédében azt mondta, sürgősen szükség van értelmes, igazságos béketárgyalásokra.

05:35 – Oroszország szerint hiperszonikus rakétát használtak az Ivano-Frankivszk régióban található raktár megsemmisítésére.

04:50 – Ukrajna „átmenetileg” elveszíti hozzáférését az Azovi-tengerhez.  Ez az ukrán hírügynökség megfogalmazása arról, hogy az orosz erők bevonultak és elfoglalták Mariupol kikötővárosát.

02:30 – AP: Évekbe telhet az orosz aknák hatástalanítása az invázió után. Denis Monasztyrszkij ukrán belügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajnának nyugati segítségre lesz szüksége a fel nem robbant lövedékek és aknák jelentette fenyegetés kezelésére.

01:45 – A Kijev melletti állatsimogató humanitárius folyosót kér az állatok megmentésére.  A Kijevtől 25 km-re északra található „Park XII Months” állatkert segítséget kért az állatok evakuálásához vagy az élelmiszerek szállításához azoknak, akiket nehéz szállítani.

00:55 – Mikolaivban több tucat áldozatról számoltak be, mivel a légiriadó szirénák meghibásodnak. 

00:20 – A NATO kérésére Hollandia és Németország amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszereket szállít Szlovákiának az Ukrajnába szállítandó S-300-as légvédelmi rendszerei helyett – számolt be az  Interfax-Ukrajnára hivatkozva..

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK