Kezdőlap Címkék Lázadás

Címke: lázadás

Migráció és integráció – vita Franciaországban a lázongás okairól

“Nincs közvetlenül köze a migrációhoz az elmúlt napok zavargásainak, a letartóztatott törő zúzó fiatalok több mint 90%-a francia állampolgár volt” – hangsúlyozza Francois Hollande. Franciaország egykori szocialista köztársasági elnöke arra mutatott rá, hogy jelentős társadalmi csoportok integrációja nem fejeződött be:  a gyors változásokhoz alkalmazkodni képtelen rétegek marginalizálódtak.

A gettókban – éppúgy mint az Egyesült Államokban – kialakultak olyan területek, ahol a kábítószerkereskedő maffiák az urak. Ide tartozott a rendőr által lelőtt 17 éves arab fiatal is, aki francia állampolgár volt. A fiatalembernek Mercedes-e volt, melyet ilyen fiatal korban vagy a szüleitől kap valaki vagy pedig a drog maffiától.

A francia rendőrség csendes alkut kötött a drog maffiákkal: “a gettóban nem zavarunk titeket, de azonkívül ne merészkedjetek! “A francia rendőr azért is tüzelt, mert a fiatal drog kereskedő túllépte a csendes alku határait. A párizsi Le Figaro hosszan közölte a titkosszolgálat egykori főnökének nézeteit, melyek szerint a francia elit képtelen kezelni az ötven éve beáramló nem európai migrációt:

Mi okozta a zavargást a titkosszolgálat egykori főnöke szerint?

“1- a francia állam elleni lázadás
2- fosztogatás
3- a hivatásos törő zúzó csoportok – casseurs”

Ez a véleménye Pierre Brochandnak, aki a francia titkosszolgálatot vezette 2002 és 2008 között, korábban pedig Budapesten és Izraelben volt nagykövet.

“Kísérteties a hasonlóság az amerikai faji gettókkal, csak a lőfegyver használat más, mert az Egyesült Államok ebben megengedőbb mint Franciaország.”

Az ex titkosszolgálati főnök szerint a francia állam nem tudja kezelni a problémát, és ezért is egyre többen vesznek részt a lázongásban.

“100 és 200 ezer közé teszik a zavargásokban résztvevők számát, a döntő többségük fiatal volt.”

Miért voltak ilyen sokan?

1- “a közösségi hálók és platformok multiplikátor hatást gyakoroltak. 2005-ben, a legutóbbi zavargások idején ezek még nem terjedtek el a gettókban.”
2- “vidéki kisvárosokra is kiterjedt a lázongás, ahol korábban ilyesmi nem fordult elő”
3- “Párizs belvárosában is megjelentek a törő zúzó bandák pedig ezt eddig a rendőrség eredményesen védelmezte “ Mi történt valójában?

“Fellázadt a Franciaország területén élő nem európai származású fiatalok egy része” – állítja az egykori titkosszolgálati főnök, aki ennek okát abban látja, hogy nyílt társadalom jött létre Franciaországban és egész Európában.

“A társadalom többsége befogadóvá vált, de beengedett olyan kollektív tudattal rendelkező csoportokat, melyek megkérdőjelezik ezt a társadalmat.”

– vázolja fel a problémát Pierre Brochand a Le Figaroban.

Az egyenlőtlenség a lázongás fő oka

Ez a véleménye Thomas Piketty közgazdásznak, aki a Le Monde-ban fejtegeti rendszeresen nézeteit az aktuális eseményekről. Korábbi könyve, mely a Capital – Tőke címet viselte, nagy siker volt az Egyesült Államokban is, mert arra mutatott rá, hogy az elmúlt negyven évben szétnyílt az olló:

a bérből és fizetésből élők jövedelme alig emelkedett míg a tőke nyeresége exponenciálisan nőtt – hála a globalizációnak.

Thomas Piketty szerint most Franciaországban is erről van szó: az ország gazdag és szegény vidékei között drámai mértékben megnőttek a jövedelmi különbségek!

A GDP óriási kiemelten koncentrálódik Párizs gazdag részei körül, ahol a pénzügyeket intézik. Ez a rész különösen fellendült a brexit következtében, mert Londonból sok pénzintézet átköltözött Párizsba. Ebben a körzetben van például Neuilly, Franciaország leggazdagabb városa, ahol korábban Nicolas Sarkozy volt a polgármester. A világ leggazdagabb embere, Bernard Arnault is ennek az egyre gazdagodó kisebbségnek a szimbóluma Franciaországban és nemcsak ott. Ezzel szemben a külvárosok többsége tele van munkanélküli fiatalokkal, akiknek sem megfelelő iskolai végzettségük sem családi hátterük sincs ahhoz, hogy elhelyezkedjenek a gyorsan változó gazdaságban.

Vidéken a hagyományos ipar sok helyen leépült, és a helyére nem jött semmi!

Jól mutatja a különbséget az ingatlan helyzet: Párizs belvárosában, a hetedik kerületben egy átlagos lakás ára 1,2 millió euró, a lepukkant vidéki településeken az átlag 60 ezer euró!

A nyugdíjkorhatár elleni tömeges tüntetések megmutatták, hogy Franciaországban távolról sem csak a gettók népe elégedetlen a stagnáló életszínvonallal. Ezért Macron elnök közölte: ezúttal nem lesz program a külvárosok fellendítésére, vagyis nem akarják pénzzel megvásárolni a lázongó gettókat.

Miért változott meg Macron elnök véleménye?

Egyrészt, mert a francia államnak nincsen pénze: az államadósság és a költségvetési hiány felül van az eurozóna normáin, másrészt pedig rájöttek arra, hogy a külvárosok fellendítését célzó programok igen csekély eredményt értek csak el. Marad a tüneti kezelés, de a titkosszolgálat ex vezetője joggal mutat rá: ezeket a problémákat csupán rendőri eszközökkel Franciaországban sem lehet megoldani.

A Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigodzsin fegyveres lázadást jelent be

A zsoldostársaság főnöke azt állította, péntekről szombatra virradó éjszaka 25 ezer ember kíséretében átlépte az ukrán határt, hogy „felszabadítsa az orosz népet”. Eközben Moszkvában „terrorizmusellenes tevékenységek” zajlanak.

A Wagner-csoport vezetője,  június 24-én, szombaton azt mondta, hogy csapataival azért lépett be Oroszországba, hogy megdöntse a katonai parancsnokságot, és azt mondta, hogy 25 000 emberével készen áll a halálra, hogy „felszabadítsa az orosz népet.

A félkatonai csoport vezetője szombaton arról biztosította, hogy az ukrajnai hadműveletek idegközpontjában, a rosztovi hadsereg főhadiszállásán tartózkodik, és több katonai helyszínt irányít. „A főhadiszálláson vagyunk, reggel 7:30 van.”  – mondta  Prigozsin a Telegram egyik videójában. „A rosztovi katonai telephelyek ellenőrzésünk alatt állnak, beleértve a repülőteret is”. 

Az orosz ügyészség a maga részéről nyomozást hirdetett „fegyveres lázadás” miatt Prigozsin ellen, aki fellázadt, miután megvádolta az orosz reguláris hadsereget, hogy bombázta embereit. A hatóságok megszigorították a biztonsági intézkedéseket Moszkvában és az ország több más részén.

„Folytatjuk, a végére járunk” – indította hangüzenetben a félkatonai csoport vezetője a Telegramon. „Mindent elpusztítunk, ami az utunkba kerül” – fenyegetőzött. „Mindannyian készen állunk a halálra, mind a 25 000. És utána lesz még 25 000.” – tett még rá egy lapáttal.

Bejelentette, hogy az eddig Ukrajnába telepített csapatai átlépték az orosz határt, és behatoltak a dél-oroszországi Rosztov városába. Azt is biztosította, hogy lelőttek egy orosz helikoptert, amely „tüzet nyitott egy civil oszlopra”. Nem szolgáltatott bizonyítékot ezekre az állításokra; Az AFP nem tudta megerősíteni igazukat.

Moszkvában „megerősítették” a biztonsági intézkedéseket az érzékeny oldalak körül a TASZSZ hírügynökség szerint. A közösségi oldalakon és az online médiában megjelent képeken, amelyek valódiságát szintén nem lehetett megerősíteni, katonai járművek láthatók a fővárosban, a Honvédelmi Minisztérium közelében, és a parlament alsóháza, a Duma előtt néhány méterre a Kremltől.

Szergej Szobjanin, Moszkva polgármestere szombaton délelőtt szintén bejelentette, hogy a fővárosban „terrorellenes tevékenység” folyik.  „A hozzánk  eljutott információk miatt terrorellenes tevékenységek folynak Moszkvában a biztonsági intézkedések megerősítése céljából ” – írta a Telegram üzenetében.

A Rosztovi régió kormányzója a maga részéről „otthonmaradásra” szólította fel a lakosságot , a Moszkvától 420 kilométerre délre fekvő Lipeck városa pedig szintén „megerősített biztonsági intézkedéseket” jelentett be. Igor Krasznov orosz főügyész tájékoztatta Vlagyimir Putyin elnököt „bűnügyi vizsgálat megindításáról a fegyveres lázadás kísérletével kapcsolatban ” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

„Az igazságosság menetel”

Jevgenyij Prigozsin a nap folyamán több hangüzenetben is azt állította, hogy az orosz csapások „nagyon sok áldozatot” okoztak a soraiban. – Lövéseket, rakétacsapásokat hajtottak végre a hátsó táborainkra. Nagyon sok harcosunk életét vesztette ” – mondta a Wagner-csoport főnöke, azzal vádolva Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert, hogy elrendelte ezeket a támadásokat. Ezek a vádak „nem felelnek meg a valóságnak, és provokációnak minősülnek” – vágott vissza a Honvédelmi Minisztérium sajtóközleményében.

Egy befolyásos orosz tábornok, Szergej Surovikin felszólította Wagner harcosait, hogy térjenek vissza laktanyáikba. Arra kérlek, hagyd abba. (…) Mielőtt túl késő lenne, engedelmeskednünk kell Oroszország megválasztott elnökének akaratának és parancsának ” – mondta a Telegram egyik videójában. Az FSZB (orosz biztonsági szolgálatok) szintén felszólította Wagner harcosait, hogy tartóztassák le vezetőjüket. Az orosz törvények szerint Jevgenij Prigozsin-t tizenkét és húsz év közötti szabadságvesztés fenyegeti, ha letartóztatják.

’68, vagy a sípoló macskakő?

Tegnap a miniszterelnök fogadta Marine Le Pen-t aki csak azért nem lett Macron helyett miniszterelnök, mert a második fordulóban felzárkóztak Macron mögé a szélsőjobbot elutasító pártok.  Mintha ez ismerős tematika lenne az Összefogás összezárásával. Hová lett ’68 szelleme, hol van annyi év után a friss szellem, tényleg csak „sípoló macskakő” emlékeztet rá?

Az 1960-as évekre Franciaországban beköszöntött a stabilitás: Charles de Gaulle elnöksége alatt a gazdaság töretlenül fejlődött, a lakosság élvezte a jóléti állam áldásait. A felszín alatt azonban ott lapult az elégedetlenség, különösen a baloldali érzelmű diákok között, akiket

nyomasztott a tekintélyuralmi rendszer, elégedetlenek voltak az elavult egyetemi oktatással és elhelyezkedési lehetőségeikkel.

1968 forrongó tavasza a párizsi egyetem nanterre-i fakultásán kezdődött, ahol a szexuális szabadság nevében a fiúk könnyebb bejárást követeltek a lányok szobáiba. A radikális diákok, akikre hatással voltak a vietnami háború elleni amerikai tüntetések, hamarosan az egyetemi bürokrácia ellen is tiltakozni kezdtek, támadták a fogyasztói társadalmat, és a helyzet odáig fajult, hogy május 2-án bezárták a fakultást. A Sorbonne diákjai szolidaritást vállaltak a nanterre-iekkel, de másnapi nagygyűlésüket a hatóságok feloszlatták, több száz diákot őrizetbe vettek, az egyetemet bezárták.

Május 6-án már húszezer diák és oktató vonult a Latin negyed utcáira tiltakozva a „rendőrállam” ellen, a Sorbonne közelében összecsaptak a rendőrséggel és barikádokat emeltek. A kedélyek nem csillapodtak, május 10-én egy még nagyobb tüntetésen már kövek és Molotov-koktélok repültek a rendőrsorfal felé, s ezeknek a rádió és tévé által is közvetített zavargásoknak több száz sérültjük volt. A város hadszíntérré vált, barikádokkal és felszedett utcakövekkel, betört kirakatokkal és kiégett autókkal. A diákság hamarosan támogatást kapott, a rendőrség kemény fellépése miatt a szakszervezetek május 13-ra sztrájkot és szolidaritási tüntetést szerveztek, utóbbin 800 ezer ember vett részt.

A sztrájkmozgalom egyre szélesedett, az állami hivatalok beszüntették a munkát, a rádió és a televízió, a munkások gyárakat foglaltak el, béremelést, rövidebb munkaidőt, több szociális juttatást követeltek.

Május 20-án már ötmillióan sztrájkoltak, Franciaország két hétre megbénult.

A radikális diákok május 24-én vörös zászlót tűztek ki a tőzsdére, a kapitalizmus „templomára”, és megpróbálták felgyújtani az épületet. A politikai szervezetek, az 1967-es választásokon megerősödött baloldal, nem voltak képesek uralni az eseményeket, sőt attól kellett tartaniuk, hogy a lázadás szele őket is elsodorja. A kormány csak a hadseregre támaszkodhatott, de Gaulle megingathatatlannak hitt hatalma mégiscsak megrendülni látszott.

Az elnök május 30-án szólalt meg, rádió- és tévébeszédében átfogó szociális reformokat és az egyetemi viszonyok rendezését ígérte. A lemondását szorgalmazó követeléseket ugyanakkor visszautasította, feloszlatta a parlamentet, és júniusra új választásokat írt ki. A forradalommal fenyegető, elhúzódó lázadás kezdett kifulladni. A sztrájkok elhaltak,

a rendőrség június közepén visszafoglalta a Sorbonne-t, a június 23-án és 30-án megrendezett választáson pedig de Gaulle pártja elsöprő, kétharmados győzelmet aratott.

Ez még a tábornokot is váratlanul érte, aki állítólag már lemondó levelét is megírta. A nagyarányú győzelem azonban nem személyének szólt, a franciák többsége ekkor már túl öregnek, túl merevnek és túl tekintélyelvűnek találta, „de Gaulle nélküli gaulle-izmust” akart.

A társadalmi feszültségek persze nem szűntek meg. A kormány számos engedményre kényszerült, a munkásoknak béremelést biztosított, modernizálta és demokratizálta az oktatási rendszert. De Gaulle 1969-ben lemondott, az V. Köztársaság rendje igazán csak a helyére lépő Georges Pompidou elnöksége alatt állt helyre.

Az ötvenhárom év előtti események fordulatot hoztak a modern francia történelemben, egy diákvezér később így fogalmazott:

„Mozgalmunk sikerrel járt, de nem politikai, hanem társadalmi forradalmat eredményezett.”

Ha a lázadásban részt vevők jól belegondolnak és Le Pen nyerné a francia választásokat, ha az olasz Salvini is nyerni tudna, ha Orbán is megőrizné ’22-ben hatalmát az minden bizonnyal meg fogja rázni az unió vezetését, és az akkori lázadók keserűen állapíthatnák nem is olyan nagy baj, hogy ők már mind hetven év fölött vannak.

Nem marad más, mint a lázadás

0

A veszélyérzet növekedése erősíti az identitáspolitikát, amely megfordítva, táplálja a veszélyérzetet, hogy ezzel tovább erősítse a pozícióit.

A veszélyérzetnek ráadásul objektív alapjai is vannak (migráció, robotizáció, gazdasági versenyképtelenség stb.), amelyek különösen jól jönnek a jobboldali identitáspolitikának. Ez utóbbi alapja az ember kulturális és ma már a biológiai identitásának féltése, visszamenekülése a természetesbe, a kézzelfoghatóba, a habituálisba, a biztosan ismert és ellenőrizhető „sajátba”. Ez végső soron egy konzervatív reakció, úgyhogy bármennyire nem szeretem, a mesterséges közösségekkel, a robotizációval, a liberális elvontsággal, az elitekkel, a komplex rendszerekkel kapcsolatos félelmek és az ezeket becsatornázó etnicista élű lázadás része a konzervativizmusnak.

Ami még fontosabb, hogy ez a liberális demokráciát nagyon nehezen teszi újra felvehetővé és stabilizálhatóvá – különösen – a térségünkben, mert a technológiai haladás, a globalizáció nyomán a tágabb Nyugatot érő kihívás és az elitekkel szembeni kritika együtt a politikai agóniát és destabilizációt erősítik. A destabilizációt a végletekig lehet még fokozni, messze nem tartunk még a végén; ez a vezető orosz – és erre akaszkodva a magyar – stratégia, míg a kínai a globális kereskedelmi alapú pozíció- és befolyásszerzés, az amerikai az utolsó pillanatos gazdasági és katonai agresszió – európai stratégia viszont nincs. Ma már nem vagyok annyira meggyőződve róla, mint akárcsak egy éve, hogy a globalizáció ellent tud tartani a centrifugális folyamatoknak és arról még kevésbé, hogy az EU jól fog kijönni az egészből.

A globalizáció piaci és technológiai logikája ráadásul nem esik egybe

Az előbbi diverzifikáltan, középvállalati túlsúllyal működne a legjobban, az utóbbi azonban további tőkekoncentrációt hoz a nagyvállalatoknál (ti. lehet, hogy a digitalizáció kedvez a szellemi alapú innovációnak, de globális hatása csak nagy tőkeerővel lesz, ezért nem fogja szétteríteni a piaci versenyt). A technológia korporatív és állami kezekben koncentrálódva kifejezetten szabadságellenes, a fejlődése – tulajdonképpen a globális ökoszisztéma infrastruktúrájáé – nem kívánja a piaci versenyt úgy, ahogy a fogyasztási javaké. A közös állami és nagyvállalati alkalmazásaival szemben nem ismert rendszerszintű ellensúly, csak a lázadás lehetősége. A liberális – intézményi – konszenzus a belátható időre véget ért. Ha lenne is komolyabb ellenzéki szándék idehaza ennek kimunkálására, objektíve is nehéz helyzetben lenne. Észre kell venni, hogy az orbánizmus ma a változások mainstreamjében van. Elegendő objektív alapja van ahhoz, hogy a hazugságai ne számítsanak eléggé.

Béndek Péter

A lázadás érdeklődés hiányában elmarad

Kevés választ el attól, hogy az ország fellázadjon a politikai vezetői ellen – írja a Független Hírügynökség által idézett legújabb elemzésében Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet  külpolitikai kérdésekkel foglalkozó magyar származású alelnöke.

Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ellenére vitatkoznék az elemzővel.

Nem lesz lázadás. Ez a nép a szabadságharcot szereti és nem a szabadságot. Mely utóbbit 1989-ben készen kapta. Nem kellett sokat tennie érte, ezért aztán nem is becsülte meg.

Azt hitték sokan, hogy a szabadság együtt jár a jóléttel. Hogy annyi lesz a fizetésünk, mint a nyugatnémeteknek, akkora házunk lesz, mint az osztrákoknak, és olyan jó kocsink, mint a svédeknek.

Klasszikussal szólva: Lófasz lett itt mama!

Miután mindez nem jött össze, megharagudtunk a szabadságra. Sokan vannak, akik visszasírják Kádár Jánost és rendszerét, mely utóbbi az akol biztonságát jelentette az emberek számára. Ha nem csinálsz semmi rosszat, nem lesz bajod. Ezt üzente Kádár rendszere a magyaroknak és mi éltünk is a felkínált ajánlattal. Nem lázadtunk, vagy ha mégis, akkor úgy, hogy az ne legyen kellemetlen a hatalom számára.

A rendszer tudta, hogy nem szeretjük, de nem is várta el tőlünk, hogy rajongjunk érte. Becsaptuk, ahol lehetett, mert tudtuk, hogy ez sem érdekli. Meg különben is: ő is becsapott bennünket. Azt mondta, hogy azért kell összébb húznunk a nadrágszíjat, hogy majd jövőre jobb legyen.

Nem lett jobb, csak kevésbé rossz.

Most megint ez van. Ez a nép tudja, hogy milyenek a hatalmon lévők, de magában alkut kötött velük. Elfogadta, hogy a hatalom urai lopnak, de nagyon nem bánkódik emiatt. A politika mindig is huncut dolog volt, urak dolga, csóválja a fejét az átlagmagyar. És különben is: a másikak is loptak.

A padlóra küldték az oktatást? Nézzél rám öcsém, én se tanultam soha, aztán mégis milyen rendes ember lett belőlem.

Hosszúak a várólisták és vállalhatatlanok a kórházi körülmények? Minek megy orvoshoz, aki még élni szeretne?

Mindenre van válasz, csak lázadás nem lesz.

Ez a hatalom, ha elmúlik egyszer, saját magát fogja kinyírni. Akkor, amikor már elfogynak a vadászmezők és a még használható legelők. Amikor majd végleg megfogyatkoznak a lopásra való javak, egymásnak esnek az urak.

Addig? Civiltörvény, bedarált bírók, kamarába terelt sajtómunkások. Stop Soros, ami a csövön kifér.

Ne legyen igazam.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!