Kezdőlap Címkék Lapszem

Címke: lapszem

Lapszem – 2018. január 26.

0

Ma a Paulák és Vandák ünnepelnek. Az ország egy részében már tavasziasan meleg idő lesz: a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 7 és 13, az ország északkeleti részén viszont csak 1 és 6 fok között várható az Országos Meteorológiai szolgálat szerint. Lássuk a pénteki lapszemlét:

Magyar Nemzet: Eger városa titokban nyúl a szihalmi polgármester hóna alá

A nyilvánosságot kikerülve vásárolná meg a Szilhalom fideszes polgármestere, Bóta József tulajdonában álló kollégiumot Eger városa – tudta meg a Magyar Nemzet. Az épületet nem közvetlenül az önkormányzat venné meg, hanem vagyonkezelő cége, az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távhő Zrt. A lap birtokába került igazgatótanácsi jegyzőkönyvből azonban az derül ki, hogy az igazgatóságnak és az önkormányzatnak egyelőre fogalma sincs arról, mihez kezdene az épülettel, amelyet hitelből vásárolnának meg. Az alapítványa miatt hűtlen kezelés ügyében zajló nyomozásban is érintett vendéglátós és polgármester, Bóta József azonban jól járna: három éven át ingyen visszabérelhetné a kollégiumhoz tartozó éttermet, amelyet egyébként most is ő üzemeltet. Az egri közvélemény erről semmit nem tudna, ha a közgyűlés szocialista, DK-s és független képviselője nem tekint be az iratba – írják.

Népszava: Trükkösen gyűjtik a választási adatokat Újpalotán

Tóth Veronika (DK) önkormányzati képviselő Facebook bejegyzése alapján számolt be a Népszava arról, hogy csellel gyűjthetnek választásai adatokat Újpalotán. Egy idős nő jelezte a képviselőnek, hogy egy ismeretlen civil szervezet nevében csöngetnek be a nyugdíjasokhoz, akiket arról kérdeznek, hogy magasnak találják-e a jelenlegi gyógyszerárakat. Aláírásgyűjtés címszó alatt kérnek el minden fontos személyi adatot: nevet, lakcímet, anyja nevét és személyi számot – írja a lap.

Magyar Idők: Egy uniós ítélet kitárhatja a kaput a migránsok előtt

Az Európai Unió Bírósága megtiltotta pszichológus szakértők alkalmazását a menekültügyi eljárásokban, és ezzel a csütörtöki ítéletével tulajdonképpen a Soros György támogatását élvező Helsinki Bizottság álláspontját juttatta kifejezésre – írja a Magyar Idők. A lap szerint ezek után komoly a veszélye annak, hogy a jövőben egyre több migráns homoszexualitására hivatkozva folyamodik majd oltalomért (korábban a szexuális orientációt vizsgálhatták a szakértők).

Lapszem – 2018. január 19.

0

Pénteken a Máriók és a Sárák ünneplik névnapjukat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint egész nap erősen felhős vagy borult lesz az ég, délen több helyen eshet is. A legmagasabb hőmérséklet általában 3-8 fok között valószínű. 

Magyar Nemzet: Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Debreceni otthonánál kereste fel a tulajdonába került, több millió forintos támogatást kapó mátészalkai sertéstelep ügyében Kósa Lajos édesanyját a Magyar Nemzet. Id. Kósa Lajosné először hurmorral ütötte el a kérdést, azt mondta, megvette a fél megyét. Nem engedte be a Magyar Nemzet újságíróját, de kaputelefonon keresztül szóba elegyedett vele. A vállalkozásról azt mondta, arról a fia tud beszélni. „Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben” – mondta a Magyar Nemzetnek.

Népszava: Habony-ügyvéd közpénzközelben

A kormányfő nem hivatalos tanácsadóját, Habony Árpádot is képviselte az az ügyvéd, akinek neve egyre többször bukkan fel fővárosi közbeszerzések környékén – írja a Népszava. A közbeszerzési értesítő szerint az elmúlt szűk hat évben Kovács Loránd húsznál is több, zömében a fővároshoz kötődő közbeszerzésnél volt a kiíró kapcsolattartási pontja a pályázók felé. Csak a január 3-i Közbeszerzési Értesítőben ötször szerepel, például a BKV Vasúti Járműjavító Kft. (VJSZ) 60 milliós járműdiagnosztikai és a János kórház cseppfolyósoxigén tenderénél. A lap által megkeresett intézmények közül a VJSZ és a kórház is azt válaszolta, hogy Kovács közbeszerzési szaktanácsadóként, szerződés alapján került az eljárások közelébe. Ez a lap szerint már csak azért is érdekes, mert tavalyelőtt Tarlós István főpolgármester letiltott egy másik, Habony-közelinek tartott ügyvédi irodát a budapesti központi közbeszerzéses cégről.

Magyar Hírlap: Cser-Palkovics: Célunk fehívni a figyelmet a migráció veszélyeire

Mindenképpen a téma fontosságát jelzi és sikernek mondható, hogy négyszázötven település képviseltette magát, és összesen hatszáz fő vett részt a Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben címmel, a múlt héten rendezett konferenciánkon – mondta a Magyar Hírlapnak a találkozót szervező Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) társelnöke. Cser Palkovics András, aki egyben Székesfehérvár polgármestere is, kiemelte, hogy valamennyi településtípus képviseltette magát a kis falvaktól a kisebb városokon át a megyei jogú városokig. Elmondta azt is, hogy bár Székesfehérváron egyelőre nem tudnak a migrációt konkrétan támogató civil szervezetről, de Debrecen és Pécs esetében már bejelentették ilyen csoportok jelenlétét, és tudnak más városokról, ahol a civil szervezetek összehívása megtörtént.

Magyar Idők: Nem lehet szájkosarat tenni a papokra

Megszokták már, hogy – különösen a választások közeledtével – sokan elhallgattatnák az egyházat – mondta a Magyar Időknek Kiss-Rigó ­László szeged–csanádi püspök. Szerinte a katolikus papságnak joga, sok hívő szerint pedig egyenesen kötelessége állást foglalni közéleti kérdésekben, az pedig természetes, hogy a keresztény világnézetet elfogadó személyeket és szervezeteket támogatják ilyenkor. A püspök szerint a rendszerváltás előtti időket idézik az ilyen a kritikák, de nem igaz, hogy az pártpolitikát folytatna, ugyanakkor támogat mindenkit, legyen az magánszemély, politikus vagy társadalmi szervezet, aki, illetve ami a keresztény értékek mentén fejti ki tevékenységét. A lapnap hozzátette, hogy a rendszerváltás után még több ilyen párt létezett, mára azonban csak kettő maradt.

Lapszem – 2018. január 12.

0

Pénteken az Ernők ünneplik névnapjukat. Borult időre lehet számítani, gyenge eső bárhol előfordulhat, és a lehűlés is elkezdődött, de a legmagasabb nappali hőmérséklet még 3 és 8 fok között várható. A lapszemle pedig már megérkezett:

Magyar Nemzet: Akadozik a választási rendszer elérése

Kevesebb mint három hónappal az országgyűlési választás előtt több hibát is észleltek a lebonyolításhoz szükséges informatikai rendszerben az önkormányzatoknál – tudta meg a Magyar Nemzet. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője, Pálffy Ilona csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, felkészülten várják a választást, ugyanakkor igyekezett kisebbíteni az informatikai háttértámogatás fontosságát. A választáshoz szükséges alkalmazásokat az arra illetékes önkormányzati dolgozók immár csak egy közbeiktatott pluszfelületen, a választási kapun keresztül érhetik el. A választási kapu országos főpróbáját január 4-én tartották, az ebben érintett önkormányzati dolgozók országszerte problémákat jeleztek a lap szerint. Az NVI erre úgy reagált, hogy elég lesz a választásokig fennmaradó idő a hibák kiküszöbölésére.

Népszava: Kósa államtitkára, avagy a Bikácsi agrárcsoda

Újabb jelentős állami támogatást kapott Kósa Lajos államtitkára, Horváth István feleségének a cége – írja a Népszava. Horváth a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter és a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének elnökeke, aki kiállt Kósa mellett, mikor az anyjának juttatott sertéstelep miatt támadták. Horváth angoltanár felesége 2011-ben alapította a Bikácsi Agrár Kft.-t, amely a Népszava információi szerint október közepén újabb állami támogatást kapott: ezúttal 132 millió forinthoz jutott a döntően uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Programból, szarvasmarhatartó telepek korszerűsítésére. Összesen már 390 millió forintra rúg a cég által elnyert pályázati támogatás. A lap szerint ez nemcsak azért feltűnő, mert egy viszonylag fiatal cégről van szó, hanem azért is, mert a kft.-nek alapítása után sokáig mindössze évi 4-10 milliós árbevétele volt.

Magyar Hírlap: Mindenki jól jár a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásával

Folyamatosan és országszerte bővül a nyugdíjasszövetkezetek taglétszáma – írja a Magyar Hírlap. Tavaly év végén már hetvenhat bejegyzett szervezet működött, a lap által megkérdezettek taglétszám-növekedésről és a foglalkoztatási forma népszerűsödéséről számoltak be. A nyugdíjas munkaerőre vonatkozó igények tükrözik a munkaerőpiacot, hiányszakmák szerint keresik a gyártás, a kereskedelem, a vendéglátás vagy éppen valamilyen speciális területre a munkavállalókat. A munkavállalók korosztályát tekintve leginkább a hatvanas éveikben járók szeretnének dolgozni.

Magyar Idők: Ügyeskednek a fizetésekkel

Trükköznek a vállalatok annak érdekében, hogy az idén is jelentősen megemelt bérminimumot ne kelljen kifizetniük – írja a Magyar Idők. Egyre jellemzőbb a munkakörök átalakítása úgy, hogy a dolgozó új munkaköréhez már ne kelljen szaktudás, így ne kelljen megfizetni a 181 ezer forintos szakmai bérminimumot. Továbbra is elterjedt a nem bejelentett jövedelem, de a bónuszok rendszerével is nehéz helyzetbe hozhatják a dolgozókat. A trükközések többsége nem törvényellenes, a legtöbb visszaélés a nagyvállalatok beszállítói láncolatának alján elhelyezkedő kis- és középvállalkozások munkavállalóit érinti – írja a lap.

Lapszem – 2018. január 6.

0

Szombaton szokatlanul meleg lesz, akár 12 Celsius fokig is emelkedhet a hőmérséklet. A Boldizsárok ünneplik névnapjukat, és szokás szerint megérkezett a lapszemle:

Népszava: Befulladt akcióterv – Tanácstalan szaktárca

Úgy rendelte meg a Honvédelmi Minisztérium az oktatási intézményektől szilveszter előtt néhány nappal az akciótervet háború vagy szükségállapot esetére, hogy valójában ki sem dolgozták ki a részletszabályokat – írja a Népszava. A tervekben, amelyeket a nyár közepéig kell elkészíteni, az iskolavezetőknek felelőst kell kijelölniük például arra, hogy vészhelyzetben védőöltözetet, takarót, vizet és élelmiszert rendeljen a gyerekeknek és a személyzetnek. Azt azonban a Honvédelmi Minisztériumban sem tudják, hogy mit kellene beszerezni, honnan, és milyen forrásból – írja a lap. Az oktatási intézményeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasította a tervek elkészítésére, ám a konkrét ügyben a honvédelmi tárcát jelölték meg illetékesként, akik azonban nem tudtak tájékoztatást adni a részletekről.

Magyar Nemzet: Nyugdíjba mehet Pintér Sándor

Már nem vállalna még egy kormányzati ciklust, így nagy valószínűséggel nyugdíjba vonul a 2018-as választások után az idén 70. életévét betöltő Pintér Sándor belügyminiszter – tudta meg a Magyar Nemzet több forrásból. Információik szerint a Fidesz választási győzelme esetén Kocsis Máté józsefvárosi polgármester lehet az új belügyminiszter. Az mindenesetre biztos, hogy Kocsis nem marad a kerület vezetője, ugyanis indul a választásokon. Ezt egy interjúban azzal indokolta, hogy a párt felkérte erre. A lap forrásai Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter távozását is biztosra veszik, illetve várható, hogy Gulyás Gergely frakcióvezető külügyi vonalon dolgozik tovább, akár Szijjártó Péter külügyminiszter utóda is lehet.

Magyar Idők: Másfél millió dolgozó bére nő idén

Az állami szférában több mint kétszázezer, a versenyszférában pedig további nagyjából 1,2 millió munkavállalót érint közvetlenül a minimálbér és a garantált bérminimum emelése. A 2016 végén megkötött hosszú távú bérmegállapodásnak köszönhetően időben fel tudtak készülni a cégek az emelésre. Ugyanakkor lesznek olyan vállalkozások, amelyeknek komoly megpróbáltatást okoz a magasabb bértömeg kigazdálkodása, ez elsősorban azoknál a cégeknél lesz jellemző, ahol a foglalkoztatottak legalább tíz százaléka a legalacsonyabb keresetek valamelyikét kapja – mondta a Magyar Időknek Dávid Ferenc a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára.

Magyar Hírlap: Fantommal szerződött az MSZP

A Magyar Hírlap szerint felvetődik a kérdés a Citynet-ügy kapcsán: miért fizetett a szocialista párt egymillió forintot a semmiért? A bírósági végzésből kiderül, a vásárlást nem lehetett jogszerűen elszámolni – írja a lap. A fantomizálódott Citynet könyvelése, számviteli bizonylatai eltűntek, a cég képviselőjét, egy szabadkai illetőségű ügyvezető-tulajdonost az utolsó székhelyen nem találták. Az MSZP egy olyan cég követelését vásárolta meg, amely 2012-ben és 2013-ban mérleget sem adott be, 2014-ben felfüggesztették az adószámát, és 2014. április 29-én a cégbíróság megszűntnek nyilvánította. Varga Tamás, aki az MSZP informatikai igazgatója volt, azt mondta, a párt nem létező követeléssel állt elő, a Citynettel kötött szerződése színlelt, több mint százszoros különbség van a követelés és az ellenértéke között.

Lapszem – 2017. december 22.

0

Az ünnepek előtti utolsó munkanapon a Zénók ünneplik névnapjukat. A lapszemle pedig már meg is érkezett:

Népszava: Csak a Fideszt nem vizsgálja az ÁSZ

A Népszava szerint az ÁSZ ott folytatja, ahol a Jobbiknál abbahagyta: a Párbeszédet, az Együttet, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a Liberálisokat és az MSZP-t is több millió forintra akarja bírságolni a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette szervezet. Az Állami Számvevőszék nyíltan pártállami logikát követő döntései mögött valószínűleg nincs hosszabb távú, átgondolt politikai stratégia: azon túl, hogy tovább gyengítse az amúgy is erősen forráshiányos ellenzéket – írja a lap.

Magyar Nemzet: Unortodox templomfelújítás

A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben a miniszterelnök által aláírt rendelet, hogy a budapesti Petőfi téren álló Nagyboldogasszony-székesegyház rekonstrukciója mentesül a közbeszerzési eljárás alól – írja a Magyar Nemzet. Ez az értesítés azért is érdekes a lap szerint, mert eddig nem valósult meg semmi az állam által az ortodox egyháznak átutalt 2,4 milliárd forintos templomfelújítási támogatásból, pedig közeledik a felhasználásra szánt határidő vége. A Magyar Nemzet az egyház közeléből származó információkra hivatkozva azt írja, hogy a közbeszerzési törvény alóli mentességet azért kérték az ortodoxok helyi vezetői, mert csak egy kiválasztott céggel hajlandók dolgozni.

Magyar Idők: Több a botrány, kevesebb a támogató a Jobbiknál

Tovább gyengült év végére a Jobbik támogatottsága, a párt a 2014-es listás eredményétől hét százalékponttal elmaradva már csak a listás szavazatok 14 százalékára esélyes, ez kétszázalékos gyengülés novemberhez képest – írja a Magyar Idők a lap számára a  Nézőpont Intézet által készített özvélemény-kutatás alapján. A Nézőpont eredményére Simon János politológus úgy reagált a lapnak, hogy a Jobbik zavarba hozza a szavazóit.

Magyar Hírlap: Botka ismét aggódhat

Helyt adott az Országos Rendőr-főkapitányság a Bács-Kiskun megyeiek indítványának, így újraindul a nyomozás a szegedi Mars téri piac ledózerolt ingatlanjai ügyében – tudta meg a Magyar Hírlap. Azt írják, hogy évekkel a nyomozás megszüntetése után, új, releváns tények merültek fel, és az ORFK új nyomozást rendelt el, amelynek lefolytatására a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki. A lap szerint a Módi Butikot – s mellette még további három ingatlant – úgy romboltak le, hogy sem jogerős bírói döntés, sem végrehajtható kötelezés, sem építési szakhatósági jogerős döntés nem született.

LAPSZEM – 2017. december 2.

0

A Vivienek és a Melindák ünneplik a névnapjukat ezen a borongósnak és hidegnek ígérkező téli szombaton. Napközben erősen megnövekszik a felhőzet, de gyenge vegyes csapadék csak a dél-keleti tájakon fordulhat elő. Reggel -9 és -2, délután -1 és +4 fok között alakul a hőmérséklet. Érdemes otthon bekuckózni és olvasni. Például a szombati lapokat, bár nem igazán szívderítő, amiről írnak.

 

Népszava:  Nincs forrás a kórházi pulykapénzre

Hamarosan rendkívüli pulykapénzt – 20-22 milliárd forintot – kell kifizetniük a kórházaknak, ami zavart okozhat sokak számára. Az ágazati érdekvédők november végén egy havi plusz juttatást kértek az egészségügyieknek, köztük a műszaki és gazdasági területeken dolgozóknak is. Bár az ezt jóváhagyó kormányhatározat még nem jelent meg a közlönyben, a lap úgy tudja,: ez az összeg december végéig, de legkésőbb január elején megérkezhet a dolgozókhoz. A juttatás forrása az idei ötszázalékos munkáltatói járulékcsökkentés, ezt a megtakarítást az egészségügyi intézményeknek egy külön számlára kellett félretenniük. Ám a többség ebből a pénzből fizette ki az egyes halaszthatatlan számlákat. Például 50-60 intézményben december elején újítják meg a főigazgatói megbízásokat, sokan ezért is kockáztattak és fizettek erejükön felül a beszállítóknak, hogy bizonyítsák jól gazdálkodó menedzserek, akiket van értelme az intézmény élén meghagyni.

A kórházak eladósodási üteméből nagyon is jól sejthető, kinél nincs már meg a pulykapénzre való. S abból, hogy az intézmények 40-50 százalékának a korábbi évekhez képest kevesebb a tartozása.

Noha a működtetésükhöz évtizedek óta ugyanúgy hiányzik egy-két havi finanszírozás. Forrásunk szerint a főigazgató nem is nagyon tehet mást, minthogy tologatja a pénzt. A Népszava öt kórházat hívott fel, hogy meg van-e még az elkülönített számlán az öt százalékos járulékcsökkentésből származó megtakarításuk, közülük egy intézményvezetője válaszolt igennel. Ő is hozzátette: neki ugyan megvan a pénze, de ennek az az ára, hogy félő, hamarosan nem marad orvosa, mert a hiányszakmákban már nem tud annyit fizetni, amennyit másutt megadnak.

Magyar Nemzet: Keleti járulékturizmus

Hogyan kapnak ukrán nácik szülei magyar nyugdíjat? – erre a kérdésre igyekszik választ adni a lap terjedelmes riportja, amely a Szabolcs-Szamár-Bereg megyében, a magyar-ukrán határon fekvő Kispaládra látogatott el, ahol folyamatosan nő  a lakosok száma: míg 2010-ben 536, az idén már 1347-en mondhatták magukat kispaládinak. A jelenség nem egyedi a keleti végeken, mintegy harminc település mondhatja el magáról, hogy ott nem okoz gondot az elvándorlás. Több ezer fővel nőtt az ukrán határhoz közel fekvő Szabolcs-Szamár-Bereg megyei falvak lélekszáma, de a 151 százalékos növekedést produkáló Kispalád az, amely közöttük a legjobban teljesít. Erről kérdezősködött a lap munkatársa a településen.

Kiderült, valójában olyan 400 fős a falu, de a nyilvántartásban sokkal többen vannak, aminek az oka, hogy ukrán állampolgárok jelentkeznek be hozzájuk, sutyiban.

A polgármesterél is – a fia állítása szerint „úgy 28-30 ember” van bejelentve, „főleg rokonok. A lap munkatársa beszélt olyan emberrel, akinek a 100 négyzetméteres háza 97 ember lakhelye. „Mi ezért nem kaptunk pénzt, csak csokoládét” – mondta a riportalany, aki biztos benne, hogy miután megjelenik a cikk, munkát sem kap majd Kispaládon.

A riportban kitérnek arra is, hogy az ukrán–magyar kettős állampolgárok jó része nemcsak szavazni jár át a szatmári falvakba, hanem a nyugdíjáért is. Egy Kárpátalja közéletével foglalkozó, magyar nyelvű blog arról írt a minap, hogy

több olyan ukrán náci is tüntetett a magyarok ellen november közepén Beregszászon, akik szülei hazánkból kapják a nyugdíjukat.

A  magyar átlagnyugdíj  a térségben 50-60 ezer, ám az átjelentkezők rendszerint jóval 100 ezer fölötti jutatatásban részesülnek.

Magyar Idők: Mélyrepülésben a Jobbik

Július óta tízből nagyjából három biztos szavazó fordult el a Jobbiktól – derül ki a kormányközeli Nézőpont Intézetnek a kormányszócső Magyar Idők számára készített novemberi reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az ellenzéki párt támogatottsága a biztos szavazóknál jelenleg 16 százalékos, holott júliusban még 23, szeptemberben 21, októberben pedig 19 százalékon állt az erős pártpreferenciájú választópolgároknál. Ugyanebben a körben a Fidesz–KDNP viszont erősödött, a választási részvételüket biztosra ígérők csaknem fele, 48 százalékuk szavazna a kormánypártokra.

Az MSZP biztos szavazóinál kilenc, a DK-nál és az LMP-nél pedig nyolc-nyolc százalékos eredményt regisztráltak. Az LMP július óta megduplázta a várható listás szavazatarányát. Ugyanezen a bázison a Momentum négy, az Együtt és a Kétfarkú Kutya párt két-két százalékon áll, míg a Párbeszéd és a Liberálisok támogatottsága egy-egy százalékos.

Figyelemre méltó, hogy szintén jelentős támogatásesést mért a Jobbiknál az elmúlt hónapokban több közvélemény-kutató, köztük a Századvég Alapítvány, a Tárki és a Medián is – jegyzi meg a lap.  

 

Magyar Hírlap: Hiába érvelnek Botka László összeférhetetlensége mellett

Az MSZP és a DK között az egyéni országgyűlési képviselőjelölti helyekről zajló alkudozásnak is szerepe lehetett abban, hogy a szegedi önkormányzat illetékes bizottsága elutasította a Botka László összeférhetetlenségének megállapítására vonatkozó kezdeményezést – mondta a Magyar Hírlapnak az eljárást elindító Szabó Bálint, a Szeviép-ügy károsultjait képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője. Nem látta igazolva Botka László összeférhetetlenségét a Szegedi Önkormányzat jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottsága, ezért nem tesz javaslatot a közgyűlésnek, hogy döntést hozzon az ügyben – áll a testület határozatában, amelyet az eljárást kezdeményező Szabó Bálint juttatott el lapnak. A Szeviép-ügy károsultjait képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint a szocialista városvezető feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingatja, ezáltal összeférhetetlenséget okoz a tény, hogy a VIP-parkolóbérleti botrányként elhíresült ügyben nyomozást rendeltek el vezető beosztású személy által a kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. Az indoklás részletezi: az ügyben azért történt feljelentés, mert a Botka által összehívott vezetői értekezleteken „százas nagyságrendben osztogattak jogszabályi felhatalmazás nélkül korlátlan ingyenes parkolóbérleteket” többek közt Botka feleségének és titkárnőjének, valamint több megyei és városi vezető tisztséget betöltő személynek. Az ügyben a vádlottak padján ül Botka helyettese, kabinetfőnöke és a címzetes főjegyző, de az újabb nyomozás indítása miatt felmerül Botka László büntetőjogi felelőssége is.

 

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK