Lapszem – 2018. január 26.

0
721

Ma a Paulák és Vandák ünnepelnek. Az ország egy részében már tavasziasan meleg idő lesz: a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 7 és 13, az ország északkeleti részén viszont csak 1 és 6 fok között várható az Országos Meteorológiai szolgálat szerint. Lássuk a pénteki lapszemlét:

Magyar Nemzet: Eger városa titokban nyúl a szihalmi polgármester hóna alá

A nyilvánosságot kikerülve vásárolná meg a Szilhalom fideszes polgármestere, Bóta József tulajdonában álló kollégiumot Eger városa – tudta meg a Magyar Nemzet. Az épületet nem közvetlenül az önkormányzat venné meg, hanem vagyonkezelő cége, az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távhő Zrt. A lap birtokába került igazgatótanácsi jegyzőkönyvből azonban az derül ki, hogy az igazgatóságnak és az önkormányzatnak egyelőre fogalma sincs arról, mihez kezdene az épülettel, amelyet hitelből vásárolnának meg. Az alapítványa miatt hűtlen kezelés ügyében zajló nyomozásban is érintett vendéglátós és polgármester, Bóta József azonban jól járna: három éven át ingyen visszabérelhetné a kollégiumhoz tartozó éttermet, amelyet egyébként most is ő üzemeltet. Az egri közvélemény erről semmit nem tudna, ha a közgyűlés szocialista, DK-s és független képviselője nem tekint be az iratba – írják.

Népszava: Trükkösen gyűjtik a választási adatokat Újpalotán

Tóth Veronika (DK) önkormányzati képviselő Facebook bejegyzése alapján számolt be a Népszava arról, hogy csellel gyűjthetnek választásai adatokat Újpalotán. Egy idős nő jelezte a képviselőnek, hogy egy ismeretlen civil szervezet nevében csöngetnek be a nyugdíjasokhoz, akiket arról kérdeznek, hogy magasnak találják-e a jelenlegi gyógyszerárakat. Aláírásgyűjtés címszó alatt kérnek el minden fontos személyi adatot: nevet, lakcímet, anyja nevét és személyi számot – írja a lap.

Magyar Idők: Egy uniós ítélet kitárhatja a kaput a migránsok előtt

Az Európai Unió Bírósága megtiltotta pszichológus szakértők alkalmazását a menekültügyi eljárásokban, és ezzel a csütörtöki ítéletével tulajdonképpen a Soros György támogatását élvező Helsinki Bizottság álláspontját juttatta kifejezésre – írja a Magyar Idők. A lap szerint ezek után komoly a veszélye annak, hogy a jövőben egyre több migráns homoszexualitására hivatkozva folyamodik majd oltalomért (korábban a szexuális orientációt vizsgálhatták a szakértők).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .