Címke: Közös Ország Mozgalom

Nyílt levelet írt Elek István Vona Gábornak, mert a közíró attól tart, hogy ha az ellenzék összefogás nélkül indul a választásoknak, akkor borítékolható a Fidesz kétharmada. Ha viszont létrejön a legszélesebb választási koalíció, akkor a Fidesz legyőzhető, akár kétharmaddal is. Elek egyébként választási útitervet is csatolt a leveléhez. Ebben részletesen leírja, hogy villámgyors megállapodásra kéne jutni Orbán rendszerének megbuktatására, szükség lenne egy közös minimumprogramra, továbbá minél több helyen, de legalább 79 kerületben közös jelöltet kellene állítani.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Elek Istvánt a Vona Gábornak írt leveléről, annak fogadtatásáról kérdeztük.

Miért csak Vona Gábornak, s nem az ellenzéki pártok teljes vezérkarának címezte a választási összefogásra felszólító levelet?

A Jobbik elnökének írt levelem csak egy állomása annak a nyomásgyakorló akciónak, amit korábban elkezdtünk. Néhány hete tekintélyes véleményformálók, közöttük Ángyán József, Ferge Zsuzsa, Jeszenszky Géza, és Vásárhelyi Mária, tehát igen széles szellemi koalíció szólította fel az ellenzéki pártokat a választási együttműködésre. Úgy gondoljuk, hogy még a kampány előrehaladott állapotában is van lehetőség arra, hogy az aránytalan választási rendszer logikáját a megalkotói, tehát a Fidesz ellen fordítsák az ellenzéki pártok. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy minél több egyéni választókerületben, de legalább 79-ben történjen koordinált jelöltállítás. Elsősorban azon pártok együttműködésére gondoltunk – a Jobbiktól a Demokrata Koalícióig –, amelyeknek van kimutatható támogatottsága, és rendszerváltozásban gondolkodnak.

Az együttműködésre való felszólítás mellett elkészítette és nyilvánosságra hozta a kormányváltás komplett menetrendjét, de maradt még idő ennek megszervezésére?

Ha szűken is, de van elég idő, csak szándék kéne.

Azért van kulcsszerepe a Jobbiknak, mert a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint az ellenzéki pártok között ők relatív előnyben vannak.

Ezért náluk a legnagyobb az önáltatás kísértése, hogy kényszerhelyzetben a kormányváltást akaró választók az ő jelöltjeiket fogják a parlamentbe juttatni. A Vona Gábornak írott levelemben arról próbáltam a pártelnököt meggyőzni, hogy ez naivitás. A választás kényszere ugyan jelenthet számukra néhány plusz mandátumot, de abban reménykedni – a mai népszerűségi adatok mellett –, hogy ebből építkezve meg tudják előzni a Fideszt, az végzetes naivitás. A Jobbik ugyan vezet néhány százalékkal az ellenzék többi pártja előtt, de a kormánypártoktól húsz százalékkal le vannak maradva, amit egyedül behozni képtelenség. Ezért címeztem a levelem Vona Gábornak, hisz az első lépést az együttműködésre neki kellene megtenni.

Ráadásul valamilyen hajlandóságot az összefogásra a többi párt részéről már lehetett tapasztalni, hiszen van részleges kooperáció az MSZP és a DK között, lebegtet megegyezést az LMP és a Momentum is. Eddig leginkább a DK és a Jobbik zárkózik el az egymással köthető megállapodástól.

Azt írja, hogy az összefogást sürgető százezrek nevében írja a levelet, de ha jól tudom, ilyen közvélemény-kutatás nem készült. Miből gondolja, hogy tényleg szívesen látnának az emberek egy ilyen széles összefogást?

A jelenlegi felmérésekből is kiderül, hogy a már pártok mellett elkötelezetteken túl százezrek vagy inkább egymillió ember szeretne még kormányváltást Magyarországon, de eddig nem tudtak választani a meglévő pártok közül, vagy azért passzívak, mert nem látják a kormányváltó potenciát a választásra készülő pártok között.

Nyilván felbecsülhetetlen a kockázata annak a döntésnek, ha Vona Gábor együttműködést kezd a baloldal pártjaival, mert a Jobbik könnyen elvesztheti a támogatóit. Nem túl nagy ez a veszély?

A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a párt szavazói már előbbre járnak, mint a pártvezetés, ők már barátkoznak az együttműködéssel. A Jobbik szavazóinak harmada – a baloldaliak negyven százaléka – azt mondja, hogy a kormányváltás érdekében hajlandó lenne átszavazni; tehát Jobbikos szavazók készek baloldali jelöltre szavazni, s a baloldal is hajlik a Jobbik támogatására. Történik mindez akkor, amikor a Jobbik, és a többi ellenzéki párt vezetői épp ennek ellenkezőjét igyekeznek szuggerálni saját híveiknek; azt állítva, hogy külön indulva van esélyük a sikerre, van remény a győzelemre.

Ha viszont megtörténne a koordinált jelöltállítás, akkor onnantól számítva minden kampánycsapatnak az lenne az érdeke, hogy a Fidesz megbuktatásának közös lehetőségét hangsúlyozza. Ebben az esetben a kormányváltás híveinek szavazási hajlandósága megsokszorozódna, ami előfeltétele az ellenzéki győzelemnek.

Ugyanis a Závecz Research legfrissebb kutatása is 500 ezer olyan kormányváltást akaró szavazót tart nyilván, aki ma passzív, azt gondolja, nincs miben reménykedni, tehát nem menne el szavazni. Ha viszont hihetnének a kormány megbuktatásában, akkor ez a tömeg ott lenne a szavazófülkében.

Azt írja, hogy a pártok nem képesek felismerni az elemi érdekeiket. Biztos ebben, hogy a pártoknak nem az az érdekük, hogy bekerüljenek a parlamentbe, s elég pénz kapjanak?

A pártoknak fontos, hogy jól szerepeljenek, de a hatalom pénzügyi, média- és egyéb fölényét látva az ellenzék vezetői némiképp elbátortalanodtak. De valamennyien a kormányváltásról beszélnek, rendszerváltást akarnak, s erre ösztönzik őket a választók is. Ezért azt gondolom, hogy mi, választópolgárok, egykori vagy mai párttagok, függetlenek, civilek a társadalmi megrendelés megfogalmazói lehetünk, és a mai helyzetben az a lehetőségünk, hogy nyomást gyakoroljunk a pártelitekre.

Ezért szerveződnek különféle csoportok, köztük a V 18, a Közös Ország Mozgalom, vagy a Viszlát kétharmad, s mi is elindítottunk egy társadalmi mozgalmat 1 jelölt  a változásért néven.  Remélhetőleg ezek a csoportok egymással is egyre erősebben együttműködnek, s ha a pártok a választási kerületekben március 5-ig a szavazóiknak nem mutatják fel közös jelöltjüket, akkor ennek a szélesedő társadalmi mozgalomnak kell ezt a feladatot felvállalni.

Ön, aki aktívan politizált, pontosan tudja, hogy egy ilyen elméleti fejtegetés a gyakorlatban nagyon kockázatos, még akkor is, ha a vége lehet választási győzelem is.

Aláírom, a pártvezetők az egyéni jelöltek koordinálásában megnyilvánuló széles összefogással kockázatot vállalnának, ehhez nem is csak önkorlátozásra, kompromisszumkészségre, hanem egyenesen államférfiúi bölcsességre volna szükség. Viszont ha az eredménye a választási győzelem, a pártok még szűk anyagi szempontból sem járnának rosszul.

A legfontosabb azonban, hogy morális szempontból, a közjó, Magyarország üdve szempontjából helyes lépés lenne a rendszerváltó koalíció létrehozása. Nem négyéves ciklusra kéne készülni, hanem csupán egy- másfél évre, ami alatt helyreállítható a jogállam, a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok demokráciához illő rendszere.

A független intézmények megszabadíthatók a pártkatonáktól. Megtörténhet az ipari méretű korrupció kapcsán elengedhetetlen elszámoltatás.  És megszülethetnek azok a fontos döntések szociális-, egészségügyi-, oktatási- és környezetpolitikai kérdésekben,  amik által sok millió embernek érzékelhetővé válna az új rendszerváltás értelme.  Egy ilyen program végrehajtása az egymástól politikailag nagy távolságra lévő pártokat is közelebb hozhatná egymáshoz. És alapul szolgálhatna a megújuló demokráciánk konszolidációjának.

Ez azért is fontos lehet, mert a Jobbikkal való kormányzás a baloldal számára is őriz kockázatokat. Mindenesetre ön szerint Vona Gábor kampánynyitója pontosan olyan volt, mint egy jobbközép néppárté.

A Jobbik minden kétséget kizáró módon a közép felé tart, korábbi jellemzőiből sok mindent levetkezett.. A kampánynyitón egy demokratikus párt, egy jobbközép néppárt programját hallhattuk.

Arra ösztökélném tehát a feleket, hogy a korábbi élményeik helyett koncentráljanak a mára, s kölcsönösen arra figyeljenek, amit a politikai ellenfeleik és ugyanakkor sorstársaik ma képviselnek. Ez visz előre.

Ha ugyanis az ellenzéki pártok programjait megnézzük, akkor világossá válik: viszonylag könnyű lenne egy rendszerváltó közös nevezőt létrehozniuk.

Az összefogás másik nagy előnye lenne, hogy javíthatná a választási részvételt. Ha ugyanis 70 százalék felé emelkedne a szavazók száma, akkor az egy radikális fordításhoz is elég lenne. Ugyanis a mai aránytalan választási rendszer alkalmas arra is, hogy az ellenzék erejét sokszorozza meg. Tehát a mérleg nagyot tud billenni, nagyot nyerhet a Fidesz is, de az ellenzék is képes ugyanerre.

Mi történik, ha a versengő felek, Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc és a többi pártvezér nem ülnek egy asztalhoz?

Ha az eddigieken kívül sehol nem történik meg a koordinált jelöltállítás, akkor garantáltan ismét kétharmados többséget szerez a Fidesz-KDNP koalíció. A Jobbik néhánnyal bővítheti a mandátumainak számát, egyébként pedig a teljes ellenzék statisztaszerepben ülhet a parlamentben, a mainál is rosszabb körülmények között.

Miközben összefogásra ösztökéli a pártokat, van-e visszajelzése arról, hogy két hónappal a választás előtt legalább elgondolkodnak a kezdeményezésükön?

Benyomásaim vannak csupán. Azt látom, hogy minden ellenzéki párt vezérkara kampány üzemmódra kapcsolt, az ajánlásgyűjtés kezdetén már és még nincsenek abban a lélektani helyzetben, hogy nagy elhatározásokra jussanak. De azt is érzem, hogy nem bánnák, ha a társadalmi nyomás erősödne, ha a szavazók hangosabban követelnék az együttműködést. Amit egyelőre elhárítanak, de egyre kisebb meggyőződéssel, és meggyőző erővel.

Gondolom, hogy a Fidesz tudatában van annak, hogy külön indulás esetén mindenkivel elbánik, de az összefogás megbuktathatja.

A Fidesz valóban csak az ellenzéki összefogástól fél, ámbár az például sokat segít a választási együttműködés létrejöttében, hogy az utcai plakátokon a teljes ellenzéket átölelteti Soros Györggyel. Az igazi válasz az lenne, ha az ellenzék megmutatná – hogy Sorostól függetlenül -, az ország érdekében képes az összefogásra. Ez kétség kívül a Fidesz bukásával járna.