Kezdőlap Címkék Kovács Zoltán

Címke: Kovács Zoltán

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot, amelynek értelmezése szerint a korlátozását kérte tőle a Zsidó Világkongresszus elnöke. Kovács Zoltán – mint azt például a 888-ból is megtudhatta az olvasó – jól kioktatta Soros lapját, a The New York Timest. Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialistákat sárga mellényben.

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot

„Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében. Kormányom fellépése, döntései nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar kormány a zsidó származású állampolgáraiért teljes felelősséget érez, és gondoskodik biztonságukról. Ön és szervezete erre az egyértelmű magyar kormányzati politikára a jövőben is számíthat” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus elnökének.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke néhány napja egy levélben arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nyilvános ítélje el a Figyelő címlapján megjelent, szerinte antiszemita képet.

„Csodálkozásomat fejezem ki azért is, mert mintha az Ön tolla csak akkor találna papírt, ha zsidó származású baloldali közéleti szereplő kerül egy vita középpontjába. Ám még sosem kaptam Öntől levelet, amikor a kormányzattal együttműködő vagy jobboldali érzelmű zsidó származású állampolgár került hasonló helyzetbe. Ennek beszédes példáit mellékelten küldöm” – írta Orbán Viktor, aki sajtófőnöke tájékoztatása szerint a HVG hetilap és a Magyar Narancs egy-egy korábbi számának címlapját mellékelte leveléhez. (MTI: Orbán Viktor válaszlevele Ronald S. Laudernek: Ön a sajtószabadság korlátozását kéri tőlem)

A The New York Times is Soros lapja

A The New York Times szerkesztőbizottságát rendkívül “izgatja” és “aggasztja” Orbán Viktor magyar miniszterelnök “jobboldali, nativista, nacionalista politikája” – írta ironikus hangvételben a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, reagálva a Soros lapjában a közelmúltban megjelent, Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel foglalkozó cikkre.

Az államtitkár szerint a “manhattani klikkhez” a héten csatlakozott a The Guardian című baloldali brit újság egyik cikkírója is, aki “véletlenül” a Central European University (CEU) egy volt professzora, és aki “gyászolja a szomorú napot, amikor a CEU-t kiszorították Magyarországról”.

Csakhogy ez nem így történt. Az intézmény teljes mértékben akkreditált Közép-európai Egyetemként még mindig szabadon működik Magyarországon” – tisztázta (ismét) a helyzetet az államtitkár. A CEU viszont a saját bevallása szerint még mindig nem folytat semmilyen felsőfokú képzést az Egyesült Államokban” – tette hozzá. (888: Kovács Zoltán kioktatta Soros lapját, a The New York Timest)

Sárga mellényes szocialista bárgyúság

Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialisták Facebookjára kitett fényképet. A három „nagyágyú”, Ujhelyi István, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely sárga mellényt húzott, és azt üzenték, így tüntetnek majd, és döntik meg majd az Orbán-kormányt.

„Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog! Minden lehetséges eszközzel tiltakozunk egészen addig, amíg meg nem állítjuk Orbánt, és a kormány ki nem hátrál a rabszolgatörvényből!” – írták. Az elvtársak elfelejtették, hogy Párizs nem Orbán ellen, hanem saját francia barátjuk, Emmanuel Macron ellen lázadt fel. (Magyar Idők: Újabb csúcsot döntött a szocialista bárgyúság)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 2. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kovács Zoltántól megtudhattuk, hogy nem csak Soros szervezi a migrációt, hanem az Európai Unió is. A Vasárnapi újságban az államtitkár hangsúlyozta, hogy a humanitárius vízum és a migránskártya is ezt a célt szolgálja. Azért persze a hiradó.hu-ból azt is megtudhatjuk, hogy terjed a Soros-vírus. A 888 újabb feljelentést közölt, ezúttal az ELTE-ÁJK karának oktatóit és hallgatóit leplezik le: a karon libsi véleménydiktatúra van.

Kovács Zoltán szerint az EU menedzseli a migrációt

Az EU menedzseli, nem pedig megállítja a migrációt – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A migráció menedzselésére szolgál például a humanitárius vízum és a migránskártya – tette hozzá Kovács Zoltán.

Nem világos, hogy miből finanszírozzák a migránsok bankkártyáit. Itt óriási összegek mozognak, ez óriási üzlet. Soros György és különféle kártyakibocsátó cégek emberbaráti célokkal leplezik valódi tevékenységüket – mondta az államtitkár.

Magyarország évek óta mondja, hogy először a migránsáradatot kell megállítani – tette hozzá.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU már saját szabályait is megerőszakolja, hogy a számára kedvező döntések megszülessenek.

Ez a demokrácia próbája – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, mi állhat a mögött, hogy az Európai Parlament (EP) felszólította Magyarországot, adja ki a hazájában jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőt, Kovács Zoltán úgy reagált: az EP migránspárti többsége mindent megtesz a bevándorlás elősegítése érdekében, és az ezt akadályozók ellen. (MTI: Kovács Zoltán: az EU menedzseli a migrációt)

Merkel és Macron pontosan követi Soros utasításait

Soros György stratégiai tervei között szerepel, hogy át kell alakítani Európát. Az elmúlt időszakot látva elmondható, hogy a kezdeményezés valóban sikeres volt, hiszen az Európai Unió vezetésének jelentős része támogatta az elképzelést – jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő.

A stratégia egyik legkiemelkedőbb támogatójának talán Angela Merkel német kancellárt lehet nevezni, aki kihirdette a willkommenskultur-t, ezzel megnyitva Európa határait. Angela Merkelnek azóta jelentősen csökkent a támogatottsága, időközben lemondott a CDU pártelnöki tisztségéről is, utódát egy hét múlva választják meg.

A szakértő szerint a francia elnök, Emmanuel Macron szintén Merkelhez hasonló politikát folytat, és pontosan követi az utasításokat. (hirado.hu: Hogyan terjed a „Soros-vírus”?)

Újabb feljelentés: liberális véleménydiktátorok az ELTE-n

Nagyon örülök, hogy végre előtérbe kerül a MAGYAR oktatás szabadsága. Mert persze a CEU-s tüntetéseken mindenki ott van, ahogy azzal is rengetegen foglalkoznak, hogy lesz-e gender-szak Magyarországon, de ki törődik azzal, hogy mi megy az állami pénzen működő, többségében magyarokat oktató, magyar egyetemeken?!

Az ELTE-ÁJK karon rengeteg a liberális szellemiségű, mind a hallgatók, mind az oktatók körében. Ezzel alapvetően semmi gond nem lenne. Ez mindenkinek a saját döntése, önmagában a politikai meggyőződésükkel nem sértenek másokat. Azonban amikor mindenki, akinek jobboldali és/vagy konzervatív gondolatai vannak, nácinak van bélyegezve sok hallgató körében, felmerül bennem a kérdés, milyen kifejezést használnának arra, akinek valóban nemzetiszocialista ambíciói vannak? Egy hallgatónak el kell tudnia határolni egy jobboldali kormányzást a diktatúrától. Ennek ellenére mégis gyakran hallom a folyosókon, olvasom Facebook-csoportokban, hogy “Viktátor”, “nincs már nálunk semmi demokrácia”, “diktatúrában élünk” stb.

Nem tartom helyesnek, hogy egy alkotmányjog előadás 50%-ban a tananyag leadásáról, 50%-ban pedig arról szól, hogy a mai magyar vezetés mit nem csinál alkotmányosan, mi és hol ütközik demokratikus alapelvekbe, mi tarthatatlan stb. A burkolt célozgatások állandóak, de gyakori az oktatók politikai álláspontjainak – nyílt – hangoztatása is. Ezek pedig egyfajta liberális ekhóként is felfoghatóak, ugyanis kizárólag a baloldal álláspontját képviselik. Ez nem azért van így, mert a szakon minden oktató szíve balra húz, hanem mert a jobboldaliak – ahogy a hallgatók, úgy az oktatók körében is – kisebbségben vannak, és a konfliktusokat és az antipátiát elkerülvén inkább kihagyják az előadásukból a politikai töltetet.

Habár sok tanáron, professzoron ott van az “I stand with CEU” kitűző és “kiállnak az oktatás szabadságáért”, továbbá “küzdenek” a demokráciáért és a szabad véleménynyilvánításért, ha valaki nem ért egyet velük, valamilyen szintű hátrányos megkülönböztetésre jó eséllyel számíthat mind az oktatói, mind a hallgatótársai részéről. (888: Nácinak bélyegzik a jobboldali hallgatókat a liberális véleménydiktátorok)

Tiltakoznak az ELTE tanárai Heller Ágnes „lekommunistázása” miatt

0

Kovács Zoltán kormányszóvivő nevezte a világhírű filozófust „öreg, bigott kommunistának”. Heller Ágnes erre úgy válaszolt: érvelés helyett csak szidalmazásra képesek. Most az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete is kiadott egy tiltakozó közleményt.

Egy magazin közölt interjút Heller Ágnessel, amelyben a filozófus zsarnoknak nevezte Orbán Viktort. Válaszul Kovács Zoltán kormányszóvivő annyit írt ki a Twitterre: „Heller Ágnes meg csak egy öreg, bigott (és lejárt szavatosságú) kommunista.”

Erre válaszul adott ki az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete egy közleményt, amelyben azt írják: az Intézeti Tanács tagjai

a leghatározottabban tiltakoznak Kovács Zoltán kormányszóvivő megalázó, embertelen közleménye ellen,

amelyben az MTA rendes tagjával, a nemzetközi elismertségű tudóssal szemben kulturált országban megengedhetetlen hangot ütött meg.

Mint írják, „Heller Ágnes, az ELTE BTK professzor emeritusa Lukács Györgynek, az Esztétika Tanszék létrehozójának egykori tanítványa, akit

egykor éppen a kommunista rendszerrel szembeni véleménynyilvánítása miatt üldöztek el az országból.”

A közlemény szerint a professzor miniszterelnökről alkotott véleménye a politikai szabadság, és így a társadalmi nyilvánosság része, míg „Kovács szóvivő nyilvános megszólalása a személy integritásának durva megsértése. Heller Ágnes életkorának semmi köze politikai nézeteihez.”

Emlékeztetnek arra, hogy Heller Ágnes könyvei több tucat nyelven jelentek meg, ő maga számos egyetemen tanított. Mint írják, büszkék arra, hogy a kollégái lehetnek.

A közlemény szerint

„Kovács Zoltán egy magát kereszténydemokratának valló kormány szóvivője,”

és a kereszténység „fontos, szép hagyománya a bocsánatkérés”. Ezt el is várják a szóvivőtől.

A közleményt Radnóti Sándor professzor emeritus, Bacsó Béla, György Péter és Kovács András Bálint egyetemi tanár, Hammer Ferenc és Somlyó Bálint egyetemi docens írta alá.

Kovács Zoltán kirohanására Heller Ágnes is válaszolt. A Független Hírügynökségnek azt mondta:

„A magyar nyelv gazdag szótárából csak három szó jut eszükbe: komcsi, buzi, Soros-ügynök,

most a komcsit választotta Kovács Zoltán.” Szerinte érvelés helyett csak szidalmazni tudnak, és nem különösebben érdeklik az őt érő támadások. Mint mondta: most már nem árthatnak neki, ki se rúghatják.

Badarságokkal nem szabad harcolni

Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője a Független Hírügynökségnek nyilatkozva azt mondja: a miniszterelnök által meghirdetett kultúrharc igazában lehetséges, hogy a jobboldalon zajlik. Persze hozhatnak ellenzékinek minősített műhelyeket nehéz helyzetbe, de a háború megnyerhetetlen. Ráadásul a kormányoldal nem tud felmutatni olyan művészeket, mint például Esterházy Péter volt.

  • A jobboldal sem látja mi is ez a kultúrharc
  • Nincsenek a kormányoldalnak megfelelő művészei
  • A civil élet az állampolgári szabadság terepe
  • Az alkotásokat nem lehet betiltani
  • Nem tart a rendszer a végtelenségig

 

Azt gondolnám, hogy az Élet és Irodalomnak, illetve neked személyesen, mint a lap főszerkesztőjének különleges szerep juthat, ha az a kultúrharc, amiről a miniszterelnök beszélt, és aminek a mibenlétét nem is merjük, bekövetkezik. Elfogadod ennek a felelősségét, illetve érzed-e ennek a súlyát?

Érzem a súlyát, csak éppen nem látom, hogy egészen pontosan meddig megy, mire tejed ki ez a kultúrharc. Azt látom, hogy a jobboldal rettenetes erővel megindította, ám mintha ők maguk sem látnák a tartalmát. Az, hogy ilyen-olyan csatornákon keresztül több pénzt kapnak a jobboldali művészek, meg a kulturális terület idesorolt intézményei, az önmagában nem elegendő, hogy megnyerjék a háborút. Már csak azért sem, mert eddig is ez történt, nyolc éve megy az egyoldalú támogatás. Attól, hogy még inkább meghirdetik a harcot, erősebbé nem válik, legfeljebb látványosabb. Azt viszont szerintem mindeddig nem tudták felmutatni, hogy mivel is akarnak nyerni.

Szerinted nyerni akarnak, vagy uralni, és végképp a margóra szorítani az általuk balosnak, liberálisnak tartott művészvilágot?

Ahhoz, hogy uralni tudjanak valamit, ahhoz először nyerni kell. A választásokat megnyerték, de ezt az nyerési arányt nem lehet csak úgy tengelyesen beforgatni a kulturális életbe. Sem az irodalomban, sem a képzőművészetben, sem a filozófiában. Sehol. Ilyen a magyar szellemi életben sosem sikerült. Sem a nyugatosok ellenében, sem a két háború között, sem pedig a Rákosi- vagy Kádár-rendszerben. Pedig ott is volt pénz, paripa meg fegyver.  De az meg nincs kitalálva, hogy mit kellene megnyerni.  a kulturális szférát parancsszóval nem lehet uralni, az úgy nem működik. A nyeréshez az kellene, hogy a társadalom még érdeklődő részének olyan választási lehetőséget ajánljon fel a kurzus, ami tartalmas, érdekes, revelatív. Nemigen van ilyen a jelenben sem, és a múltból elővett figurák sem alkalmasak erre.  Például Wass Albertet lobogtatják tizenöt éve. Szűk, mondjuk úgy, világnézetileg erősen elkötelezett irodalmi körökön kívül beszél valaki róla? Kiadták nagy példányszámban, művei könnyen hozzáférhetőek, mégsem olvassák tömegesen, sőt. Azok sem igazán, akik zászlóra tűzték a nevét, legföljebb hőzöngés szintjén. Olyanokkal nem lehet nyerni, akiket kevesen olvasnak akkor sem, ha rengeteg pénzt ölnek bele. Az irodalomnak megvannak azok a figurái, akik nagyon népszerűek. Nem szeretnék csapatot hirdetni, de Závadát, Nádast, Darvasit, Grecsót említhetem, akikkel szemben a jobboldal nem tud állítani senkit. Nem beszélve Esterházyról, aki ilyen szempontból egészen kivételes személyiség volt. Nem akarom a jobboldalt bántani, nagyon derék emberek vannak közöttük, de az világosan látható, hogy nincsenek ilyen figurái. Egyelőre nem tudnak olyan érvényes művészt megemlíteni, akiket tömegek olvasnának. Ha elmegyünk egy Esterházy emlékestre, tömegek vannak jelen. Ilyen a jobboldalon nincsen. Ha vele, velük szembe akartak állítani valakit, az soha nem sikerült. Mondok példát: 1993-ban, amikor a Magyar Rádiót elfoglalta a jobboldal, Csúcs Lászlóval az élen, akkor is gyorsan átalakítottak műsorokat, például a Mindennapi Irodalmunkat, a Gondolat – jelet, Varga Lajos Márton, Szénási, Győrfi helyére beültettek különböző embereket. Alig várták, hogy elfoglalhassák azt a helyet, amelyt, szerintük nekik járt. Emlékszem olyan Gondolatjelre, amikor bent ült a stúdióban P. Szabó József, Döbrentei Kornél és talán Rapcsányi László. A negyvenöt perces műsor alatt semmi másról nem beszéltek, mint hogy végre ott ülhetnek, ahol nekik ülniük kell.

Miközben korábban is ott ültek…

Így van, ugyanott ültek, ugyanabban a stúdióban. Ez a negyvenöt perc így telt el, teljesen tartalmatlanul. Egyszerűen nem volt mit mondaniuk. Azon örömködtek, hogy ők csinálják a műsort és nem a Szénási meg a Győrfi. Persze lehet erről beszélni, mondjuk öt percig. De a hatodikban már kellene valami mást is mondani. Egyáltalán: valamit mondani. De nem mondtak. Valami hasonlót látok most is: rengeteg pénzt beleölnek, amivel nagyon sok embert jó helyzetbe hoznak anyagilag, de ez önmagában kevés. Amíg nincsenek személyiségek a művészetben, addig szinte felesleges pénzkidobás. Emlékezzünk: amikor lecserélték a Nemzeti Színház éléről Alföldi Róbertet, úgy viselkedtek, mintha elfoglaltak volna valami hadállást. És történt valami? Nem mondom, olykor a Nemzeti megtelik emberekkel, de én láttam olyat is, amikor le kellett takarni a nézőtér egy részét, hogy ne látszódjon a kiáltó üresség.

Hadd idézzek Csepeli Györgytől egy gondolatot: azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy ezt a kultúrharcot nem lehet megnyerni…

Így gondolom én is, már csak azért sem, mert nincs valódi mércéje ennek. Melyik az az állapot, amikor ki lehet jelenteni: nyertünk. Ha elfoglaltuk a színházakat?

Akkor viszont mi indokolja, hogy a miniszterelnök meghirdette ezt a harcot?

Nézd, ez a kormány sok mindent meg tud csinálni, elfoglalja az intézményeket, a színházakat, átalakíthatta – és meg is tette – az egész intézményrendszert, de az állampolgárokat, a civileket, a szellemi élet iránt fogékony embereket nem tudja elfoglalni. A civileket sem csak azért támadja, mert segítenek három migránst, hanem mert a civil élet az állampolgári szabadság terepe. A kultúrharcot is azért hirdette meg Orbán, mert az a magánélet része. Ha ezeket nem foglalják el, olyan mintha üres épületekben ődöngenének. Pillanatnyilag azt is teszik. Tudom, hogy nem lesz könnyű; a pénzeket olyan művészeknek folyósítják majd, akik lojálisak hozzájuk, de ezzel még nyerni nem lehet.

Erre mondta Hofi: tud úszni? – Nem. – És, ha megfizetem?

Így van. Ráadásul egyre inkább azt látom, hogy ezt a kultúrharcot mintha egymás között vívná a jobboldal. Csepelire reagálva: szerintem ezt a harcot úgy fogja elveszíteni a jobboldal, hogy a baloldal, vagy nevezzük ellenzéki oldalnak, az be se száll. Persze: a Magyar Idők leírja, hogy Esterházy Péter nem is olyan nagy író, Bencsik András eszmetársai közötti beszélgetésekben– ahol ugye nincs aki ellenvessen bármit – azt mondja, hogy az utókor talán majd eldönti, hogy Döbrentei Kornél jobb költő volt, mint amilyen író Esterházy. Ezek üres, tartalmatlan mondatok. Értelmetlenek. Komoly ember nem beszél arról, hogy ki a nagyobb kortárs költő.

Csepeli György azt is mondja, hogy a kollektív fellépések nem működnek, az egyéni túlélési technikák dominálnak. És ez valóban így van; mintha – Antall József kifejezésével élve – alámerülnének a nem kormánypárti művészek. Csak hát Antall ezt a diktatúra éveire mondta…

Az alámerüléstől függetlenül: a művészek dolgoznak. És ha dolgoznak, akkor ott művek születnek. Még akkor is, ha rosszabbak a körülményeik, mint azoknak, akiknek a zsebeit teletömködik pénzzel. És itt megint bejön a Hofi-féle gondolat: nem lesz attól valaki jobb író, mert több pénzt kap az államtól. Természetesen, nem attól lesz valaki jó író, mert nincs elég pénze, de önmagában attól sem lesz jó, ha sok van, mert sokat kap az államtól. Az a fontos, hogy a művészek dolgozzanak. Tudom, hogy bizonyos művészeti ágakban – filmművészetben, operában, – ez pénz nélkül nem megy, de abban nagyon hiszek, hogy a tehetség valamiképp utat tör magának. Az alkotásaikat nem tudják betiltani, valahol megjelennek; ez nyilván nehezebb helyzetet teremt azok számára, akik nem hajlandóak beállni a hatalom által elvárt sorba, és lehet, hogy hosszabb időt kell így eltölteniük, de mondjuk Nádler István nem fog mást festeni és mondani, mert kialakult egy ilyen abnormális helyzet. Lesznek azért olyanok is, ilyen-olyan okoknál fogva, meggyőződésük ellenére belépnek mondjuk, a Magyar Művészeti Akadémiába, de egy csomóan meg kilépnek, ahogy ez eddig is megtörtént már. A jobboldal kulturális agitátorai nem véletlenül egerésznek itt, az ellenzéki sorokban, azt vizslatva, kiket lehetne megnyerni; tudom hány embert keresnek meg, hogy lépjenek be. Ha az a szervezet például egy komoly és erős kulturális intézmény lenne, nem lenne szükség arra, hogy folyamatosan keressenek az ellenzéki oldalon fölvehető tagokat. Látható, hogy baj van: mesterségesen akarnak létrehozni olyan irodalmi közeget, amilyen igazából nincs. Ráadásul az ÉS foglalkozik az úgynevezett jobboldali szerzőkkel.

Itt térnék vissza az elején firtatott kérdéshez: lehetségesnek tartod, hogy az ÉS az élére álljon a kultúrharc elleni fellépésnek? Van ilyen felelősségetek?

A mi alapfelelősségünk az, hogy értelmes, jó színvonalú szövegeket közöljünk. Engem mindig zavarba ejt, amikor valaminek az élére kellene állni. Az ÉS-nek mindig sajátos szerepe volt; a Kádár-rendszerben is megjelentek benne olyan szövegek, amelyek máshol nem jelenhettek meg, ezért aztán valamilyen sajátos felelősségünk van. Ez azonban nem fogalmazható meg napi szinten, inkább annyiban, hogy fórumot ad olyan írásoknak, amelyek színvonalasok és fontosak. De hogy mi hogyan tudnánk ennek háborúnak az élére állni, arról egyelőre fogalmam sincs, mivel még az sem biztos, hogy az ellenzéki kulturális szféra akar-e egyáltalán ezzel az őrültséggel kezdeni valamit. Badarságokkal nem szabad hadakozni. Ha a Magyar Időkben azt írják, hogy elég az Esterházyból, akkor erre nem kell válaszolni.

Lehet, hogy nem kell foglalkozni, de a Magyar Idők – felfoghatjuk a párt öklének – írásából következik az állami mecenatúra megváltozása; nem jutnak pénzhez kiadók például, ha nem azt a könyvet favorizáljak, amelyet a hatalom támogat…

Igen, ebből a szempontból van jelentősége, de hát ez a rendszer nem tart a végtelenségig. Sajnos, annyi pénzt osztanak szét egymás között, amennyit csak akarnak. A kultúrharc alapjában nem kulturális kérdés, hanem politikai játszma.

Könnyen elképzelhető, hogy a színházi világot is beszorítják ebbe.

Bár a színházak nem csak állami pénzekből élnek, könnyen el tudom képzelni, hogy a tao-forintok is oda mennek majd, ahova ők akarják, ahogy ez például az ugyancsak kudarc-ágazatban a magyar futballban történik. Szóval el tudom képzelni, hogy sok művészt, független vagy nem független, de nekik nem tetsző embert hoznak nehéz helyzetbe – ehhez egyébként ez a kurzus állatira ért -, de az ellenzéki kultúrát nem tudják kivéreztetni. Az ugyanis, ha tetszik, ha nem, az az egész nemzet része. Még akkor sem hiszem, ha tudom, hogy például a könyvkiadóknak mekkora szükségük van az állami támogatásra, így igaz, hogy azok a kiadók, amelyek ellenzékinek minősített írókat preferálnak, előbb-utóbb hátrányba kerülnek. Ennek ellenére állítom, hogy érték igenis születik, az ellenzéki kultúra mindig túlélte ezeket a nehéz éveket.

Kerülhet-e az ÉS nehéz helyzetbe?

Mit értünk nehéz helyzet alatt?

Tudom, hogy mindig nehéz helyzetben voltatok, de mégis: kialakítottál egy élési technikát, bele tudnak-e ebbe lépni?

Akkor, ha hozzányúlnak a magántulajdonhoz, a lap ugyanis a lapnál dolgozók eszmei tulajdona. Ezt elképzelhetetlennek tartom. Tudom, hogy a Népszabadságot is – amely látszólag magánkézben volt – üzleti szempontokra hivatkozva zárták be. De azt tudni kell, hogy az ÉS megvalósítja azt, amit Orbán Viktor szeretne: legyen százszázalékos magyar tulajdonban a sajtó. Ez természetesen úgy hülyeség, ahogy van, de ha már. Azt, hogy nekünk nem jut állami, kormányzati hirdetés, azt tudomásul vettük. Nem is pályázunk ilyenre, el sem fogadnánk. Mi megtanultuk, hogy olyan költségvetéssel dolgozzunk, amennyit a bevételünk megenged. Szerény körülmények között létezünk. De egy rosszemlékű, lassan harmincéves kaland ráébresztett bennünket arra, hogy nem engedünk be rajtunk kívül más tulajdonost, akár egy százalék erejéig sem, mert tudtuk, hogy azon keresztül el lehet foglalni az egész szerkesztőséget. Ha tehát a kormány betartja a saját maga alkotta jogszabályokat, akkor nem tudnak eltaposni bennünket.

Szerintem pedig fel is fog értékelődni a lap, ha bekövetkezik ez a kultúrharc.

Igen, az már önmagában megnöveli azoknak a lapoknak az értékét, amelyek életben tudnak maradni, kiváltképp mostanában, amikor sorra szűnnek meg, vagy alakulnak át műhelyek. Az olyanok meg különösen, amelyek szuverén módon szerkesztődnek. Örülnék egyébként, ha a jobboldalon is születnének ilyenek, nem csak kormánypárti agitpropkák, azokból amúgy is annyi van már, hogy kiigazodni is nehéz köztük, igaz nem is nagyon érdemes. És talán, ha a jobboldal nem azzal lenne elfoglalva, hogy kulturharcot hirdet, meg szapul mindenkit, aki másképp látja a világot, hanem megbecsülné a saját értékeit. Esterházy Péter például kifejezetten kereste a minőségi jobboldali alkotásokat és alkotókat, szívesen írt róluk. Rubin Szilárdról például, többet írt az ÉS, mint bárki más: a kormánypárti harcosok talán jobban is körül nézhetnének saját soraikban: ez mindenkinek jót tenne.

Csak apályban látszik, kin van fürdőruha – hitelességi válság az MNB-ben

Különös cáfolatot adott ki a jegybank a kormányszóvivő megjegyzésére a forint sokadik megzuhanása után. Még különösebb, hogy eközben nem avatkozik be az árfolyam érdekében. A volt bankvezér szerint a kormány és az MNB saját sikereik foglyaivá váltak.

Érdekes jelenség tanúi voltunk csütörtökön, amikor a forint árfolyama megállíthatatlanul zuhant már lényegében hetek óta. Először Kovács Zoltán beszélt arról, hogy

„elképzelhető, hogy spekuláció lehet a forint ellen”,

és arra utalt, hogy ezt ki fogja vizsgálni a kormány.

Nem sokkal később a Magyar Nemzeti Bank rövidke közleményt bocsátott ki, amelyben megismételte tézisüket arról, hogy elsődleges céljuk az árstabilitás elérése és fenntartása. Mint írják, álláspontját a Monetáris Tanács a múlt héten ismertette közleményében és a hozzá kapcsolódó inflációs jelentésben. Az MNB elnöke a Költségvetési Tanács tagjaként folyamatosan tájékoztatja a kormányt a makrogazdasági környezetről és annak változásairól.

„Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni”

– áll a közleményben a legsúlyosabb megjegyzés.

Különös ez főképpen azért, mert a hazai és nemzetközi pénzpiac hetek óta éppen azt rója fel az MNB-nek, hogy azt az infláción kívül semmi más se érdekli, és egyre hangosabban követelik a beavatkozást, a fordulatot a térségben már egyedülállóan alacsony alapkamat ügyében. Bő egy hete az MNB már belekerült abba a kínos helyzetbe, hogy a csak az inflációra fókuszáló magatartását védő közleményét követő forintzuhanás láttán szerkesztőségekhez elküldött e-mailben mégis közölte, hogy a következő egy-másfél évben nem tartható fenn a példátlanul alacsony kamat.

A Portfolio kommentárjában az áll, hogy Kovács Zoltán ennél rosszabb üzenetet nem küldhetett volna a piacnak. Erdogan török elnök küldött hasonló üzeneteket a közelmúltban, amelyben a külföldi befektetőket hibáztatta a líra gyengülése miatt, és spekulációs támadásokról beszélt. Nem meglepő módon Kovács Zoltán üzenete nem nyugtatta meg a befektetőket, hiszen a kormány úgy tesz, mintha nem értené a gyengülés okát, miközben teljesen egyértelmű, hogy milyen tényezők okozzák a forint esését.

Felcsuti Péter.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Nem használt a pénzügyminiszter megszólalása se. Varga Mihály a devizahitelek forintosítását dicsérő szavaiban azt mondta, hogy „ennek köszönhető, hogy a magyar családok és Magyarország védve van a devizaspekulációtól”. Ezt mindenki a kormányszóvivő kijelentésével egyetértésként értelmezte.

Érdekes jelenség ez a cáfolat, ahogyan a kormánnyal szorosan együttműködő MNB korrigálta a kormányszóvivőt, de még érdekesebb, hogy nem avatkozik be a folyamatokba – mondta a Független Hírügynökség kérdésére Felcsuti Péter. A volt bankvezér és bankszövetségi elnök szerint

indokolt lenne az alapkamat megemelése, de szakmailag rendkívül kínos, mert mindeddig egészen mást mondtak.

A jegybankok hitelességének talán legfontosabb fokmérője, hogy következetesek-e álláspontjukban, ezért elmondható, hogy

az MNB komoly hitelességi válságba került

– fogalmazott Felcsuti.

Azzal a különös jelenséggel állunk szemben, hogy fő mutatóiban jól teljesít a gazdaság, mégis zuhan a forint (erre hivatkozott a szóvivő is). Az elmúlt nyolc évben a kormány és a jegybank egymást kiegészítve sikeresen leszorította az inflációt, szintén sikerrel érte el a kamatok csökkenését, ami kedvező a beruházásoknak, rengeteg pénzt öntöttek a piacra.

Úgy tűnik, hogy az MNB és a kormány saját sikereik foglyaivá váltak,

elhitték, hogy ezek a sikerek kizárólag nekik köszönhetőek,

most pedig bebizonyosodik, hogy ennek nagyrészt külső okai voltak – mondta Felcsuti. Eddig szerencsénk volt, tíz éve nagyon kedvező a nemzetközi gazdasági környezet, ezt meg tudták lovagolni, de most ennek vége is van a jelek szerint – fűzte hozzá.

A világon mindenütt beállt a fordulat, szigorítás van napirenden a jegybanki (és gazdaságpolitikai) gyakorlatban, csak nálunk nem (pontosabban a gazdaságpolitikában mintha rejtve elindult volna egy megszorítás). Felcsuti Péter szerint ennek oka lehet az is, hogy Matolcsy György attól fél, kamatemelés után (amikor óhatatlanul drágulnak a hitelek) veszélyeztetnék a kormány igen magas, 4 százalék és afeletti jövőbeni növekedési tervének fenntarthatóságát. (Amit független elemzők egyébként teljesíthetetlennek tartanak.)

És most bizonyosodik be az is, hogy a páratlan lehetőséggel élve nem mennyiségi (pénzbőségbeli) növekedést kellett volna csinálni idehaza, hanem minőségi bővülést serkenteni. Igaz, akkor a versenyképesség javult volna, de nem lehetett volna ennyi pénzt zsebre tenni – fűzte hozzá Felcsuti Péter.

Az exbankár idézett egy mondást az MNB jelenlegi helyzetére: Csak apályban látszik, kin van fürdőruha.

A sokmillió spekuláns országa

Rekordgyenge árfolyam – jegybanki közlemény – kormányszóvivő vélemény a külföldi spekulációs szerepéről – ezek voltak a forinttal kapcsolatos legfontosabb mai fejlemények. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybank-elnököt kértük arra, hogy segítsen eligazodni a kérdésben. Az egyik legfontosabb tanulságnak ő azt tartja, hogy „az euróövezeti tagság védelmet kínálna, ám a jelenlegi kormányzat még a belépést sem hajlandó megfontolni”. Arról is beszélt, hogy a jelek szerint  spekulánsok millió élnek Magyarországon.

„Nem a spekulánsokat kell ostorozni, hanem fel kell tenni önmagunknak a kérdést, hogy rendben mennek-e dolgok, s ha arra jutunk, hogy nem, akkor lépni kell” – reagált a forint gyengülése kapcsán elhangzott kormányzati kommunikációra Bod Péter Ákos, aki azonban leszögezte: arról nem kíván véleményt nyilvánítani, hogy konkrétan mit és mikor kellene csinálni a forint mostani gyengülésével kapcsolatban, mert „az esetleges beavatkozás időzítésének és mértékének helyes felbecsléséhez ott kellene ülni a tanácsteremben a legfrissebb információkkal ellátva”.

Újabb történelmi mélypontra esett a forint árfolyama a bankközi piacon csütörtökön az euróval szemben, a szerdai 328,07 forintos – szintén történelmi – mélypont után csütörtökön 329,02 forintot ért el az európai fizetőeszköz jegyzése – áll az MTI esti összefoglalójában.
Az euró jegyzése 328,89 forintra emelkedett este fél hétre a reggel nyolckor jegyzett 327,71 forintról.
Napközben 327,60 és 329,02 forint között adtak egy euróért.
A dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengült a forint: a svájci frank árfolyama 284,24 forintról 284,74 forintra, a dolláré pedig 283,53 forintról 284,00 forintra emelkedett.

Kovács Zoltán kormányszóvivő mai tájékoztatóján egy kérdésre válaszolva elképzelhetőnek mondta, hogy spekuláció van a forint ellen.

Fotó: Wikipedia

Bod Péter Ákos a következőt reagálta erre: abban van némi igazság, hogy spekuláció folyik – hiszen minden olyan magyar vállalat és magánszemély is spekulál, amely és aki elgondolkodik azon, érdemes-e forintban tartani a megtakarításait akkor, amikor nulla közeli kamat mellett 3 százalék fölé kúszik az infláció. Azok is „spekulánsok”, akik egyszerűen nem akarnak rosszul járni a forint folytatódó gyengülése miatt, mint azok, akik az utóbbi napokban sorra állították őt meg az utcán, hogy mikor vegyenek a nyaralásukhoz kunát vagy eurót.

„S az biztos, hogy a magyar cégek, családok, és mindenki, aki valamifajta döntési helyzetben van, észrevette, hogy nem jár jól a forint tartásával”. Ilyen értelemben sok millió spekuláns van Magyarországon.

Ugyanakkor azt feltételezni, hogy külföldön valakik a magyar forint ellen játszanak, nem igazán reális:

„aligha a magyar piac mérete mozgatja meg a világ pénzügyi spílereinek a fantáziáját”

– szögezte le Bod Péter Ákos.

Nem lehetséges-e, hogy valakik – értve ez alatt a tűzhöz közel állókat – nagyon is jól járnak idehaza a forint rángatásával, s esetleg egy valamikori jegybanki beavatkozás hatásaival? – kérdeztük. Bod Péter Ákos igen diplomatikusan annyit reagált: „Nem akarok ilyet feltételezni. De azt azért tudjuk, hogy

a kialakult különleges furcsa szabályozási konstrukciók mellett a központ banknak nagy papírnyeresége támad a forint gyengülésekor, amiből nem nehéz tényleges nyereségre szert tenni, ám abból kell elvileg kiindulnunk, hogy egy közintézmény a közjót szolgálja, és nem az intézmény érdekét követi”.

S hogy most mi megy éppen végbe? A volt MNB-elnök szerint új pozíciók nyitásának és  korábbiaknak a zárása folyik felfokozottan. Meg kell érteni a piacot: először a hírek gerjesztik a mozgást, de egy ponton túl már mozgások gerjesztik a mozgásokat”.

Ami pedig azokat az érveket illeti, hogy a forint gyengülését külső hatások okozzák, erre Bod Péter Ákos válasza: előre lehetett tudni, hogy egy rendkívüli időszak – a nulla vagy akörüli állampapírhozamok és betéti kamatok periódusa – lezárult a világban,

„ez csak azok számára okozhatott meglepetést, akik meg akartak lepődni vagy akik átszunyókálták az elmúlt másfél évet”.

A változó helyzetben természetes dolog a pozíciók újragondolása. S hogy mi a tanulság? Hát az, hogy a kis terjedelmű nemzetgazdaságok csak kivételes esetben tudnak kívül maradni a külső rángatásokon; az euróövezeti tagság ugyanakkor védelmet kínálna, ám a jelenlegi kormányzat még a belépést sem hajlandó megfontolni.

Most valóban elérkezett a monetáris politizálás időszaka

– húzta alá Bod Péter Ákos. Ennek van egy verbális része – szerencsére legalább az már elhangzott, hogy a központi bank figyel, s úgy véli, nem tart öröké az extrém monetáris lazaság állapota. De e jelek szerint ennyi szóbeli intervenció a jegybank részéről nem volt elegendő. Intézkedéshez több eszköz is rendelkezésre áll az alapkamat emelésén túl vagy annak híján is: lehet kamatfolyosót változtatni, tartalékolási szabályokon állítani, stb. – természetesen ezt jól tudják az az MNB-ben is. (A volt jegybankelnökkel folytatott ma délutáni beszélgetés után adta ki a jegybank a közleményét, amelyről keretes írásunkban olvashatnak bővebben.)

S van az egész dolognak még egy eleme, az infláció, amivel kapcsolatban Bod Péter Ákos megjegyezte: gyorsuló inflációs időszakban különösen abszurd a megtakarítók masszív büntetése. „Nulla körüli betéti kamat és 3 százalék körüli vagy azt immár meghaladó infláció mellett érezhető a jövedelemátcsoportosítás azoktól, akik etikusan és bölcsen eljárva megtakarítanak a jövedelmükből” – fejtette ki.

Ami a forint esetleges további gyengülését illeti, Bod Péter Ákos emlékeztetett arra, hogy a J. P. Morgan szerint az euró árfolyama akár a 340 forintos szintet is elérheti. De mindig nagy kockázatnak van kitéve az olyan kis valuta, mint a forint, amely mögött olyan állam áll, amelynek nemzetközi kockázati besorolása éppen csak egy szinttel jobb a bóvli fokozatnál. A mostani nemzetközi turbulenciák közepette egy ilyen kisméretű („egzóta”) fizetőeszköz árfolyamában nagy kilengések lehetnek. Ez persze azt is jelenti, hogy a mostani gyengülés után visszaerősödhet a kurzus, különösen egy esetleges jegybanki piaci intervenció után, vagy a kedélyek lecsillapodásával és egy nagyobb uniós pénzügyi tétel beáramlása után visszaállhat a korábbi szint környékére. Egyet nem szabad elfelejteni – szögezte le az egyik tanulságként:

„Minél kisebb egy pénznem terjedelme, annál jobban mozgatják a hírek és a napi események. Ez kicsit olyan, mint amikor feltámad a szél: a nagy hajó csak meginog, a kis bárkát viszont erősen dobálja a hullám, s ez utóbbi utasainak jobban kell kapaszkodniuk, hogy ki  ne boruljanak”.

Késő délután közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Bank, amelyben leszögezi: elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Azt is hozzáteszi: „Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni”.

Kovács Zoltán: Minden rendben a magyar civilekkel

0

A kormányszóvivő olvasói levélben válaszolt arra pár napja megjelent elemzésre a Politicóban, amely szerint Orbán Viktor alatt immár kockázatos az NGO-k munkája, ráadásul a jogállam lebontása kezdi megfertőzni a Nyugat-Balkánt.

Kovács Zoltán szerint a magyar civil társadalom köszöni, jól van. Azon kívül a külföldről támogatott szervezetek esetében a szigorúbb szabályrendszer és a nagyobb átláthatóság cseppet sem rossz a demokrácia szempontjából.

A kormányszóvivő olvasói levélben válaszolt arra pár napja megjelent elemzésre, amely szerint Orbán Viktor alatt immár kockázatos az NGO-k munkája, ráadásul a jogállam lebontása kezdi megfertőzni a Nyugat-Balkánt. Mint írja, a minapi cikk szerzője, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet egyik elemzője abba a hibába esik, mint az ilyen figurák általában: azt hiszik, hogy nélkülük és a Soros ideológiai irányítása alatt álló csoportjaik nélkül nincs civil társadalom. Csakhogy utóbbi – mutat rá Kovács – nem azonos az ilyen szervezetek Nyílt Társadalmával. Nálunk például jól elvan a Soros-féle társaság nélkül is, amely azt gondolja, hogy ha Berlinbe költözik, akkor Magyarországon vége a szabadságnak.

A szóvivő emlékeztet arra, hogy Magyarország nemzetbiztonsági kérdésnek tekinti a migrációt és komolyan veszi azt a kötelezettségét, hogy megvédi a határokat. Úgy gondolja, hogy ezen az érzékeny területen keményebb normákra, jobb átláthatóságra van szükség. De a tények elferdítését jelenti, ha ezt úgy állítják be, hogy az drákói rendelkezéseket, rendőri házkutatásokat jelent.

Kovács nem érti, egyesek miért vannak megdöbbenve azon, hogy Magyarország szigorúbb szabályozást akar olyan szervezetek esetében, amelyek szinte kizárólag külföldi pénzekből végzik gyakran pártos tevékenységüket, és igyekeznek befolyásolni a politikát. Orbán demokráciaképe a mai keresztény demokrácia, benne az emberi méltóság, a szabadság és biztonság szavatolásával, valamint az antiszemitizmus megállításával. Lehet, hogy ez ellentétes a Nyílt Társadalom felfogásával, viszont azzal ellentétben sok választó támogatja.

Orbán egyszerre rémisztő és jelentéktelen

A Fidesz-vezetőség egykor híresen gyors és biztos áttekintőképessége két éve rohamosan romlik – ezt Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője nyilatkozta a Független Hírügynökségnek. Szerinte a kormánypárt zilált állapotban fordult rá a kampányra, botrány botrányt követett. Állítja: a Mészáros-féle abnormális vagyontömeg puszta léte például nem egyszerűen Magyarország, hanem a térség legnagyobb rendőrségi-ügyészségi kihívása. És akkor még hol van az Elios-ügy… Orbánról azt mondja: most, hogy öregszik és retteg, mi lesz, ha nem ők nyernek, egyszerre teszi rémisztővé és jelentéktelenné. Azt is hozzáteszi, hogy Orbán egész pályáján rabszolga volt.

 

Az utóbbi időben sokszor nyilatkoztál különböző televíziós műsorokban – és ez még Hódmezővásárhely előtt történt -, hogy nem tartod kizártnak az áprilisi választáson a meglepetést. Miből táplálkozott ez az optimizmusod?

Abból, hogy a Fidesz-vezetőség egykor híresen gyors és biztos áttekintőképessége két éve rohamosan romlik. Mondhatnám, hogy Orbán Viktor áttekintőképessége romlik, mert a kettő, a párt és Orbán ugyanaz.

Amikor aztán tavaly nyáron elérkezett a romlásnak az a szakasza, amikor háromszori nekifutásra sem sikerült nekik megoldaniuk azt az egyébként nem túl nehéz feladatot, hogy ellensúlyozzák a jobbikos plakátüzenetek nyomását – ez volt az a bizonyos Ők lopnak – Ti dolgoztok – üzenet, és hol a jogalkotáshoz, hol az erőhöz kaptak, elég látványosan mutatkozott a zavar.

A plakáttörvényből településvédelmi törvényt kreáltak, amivel nem oldottak meg semmit, s ha ehhez a kudarchoz hozzácsapjuk a nem sokkal korábbi hirdetőoszlopokkal kapcsolatos fővárosi blamázst, akkor a kettő együtt már nem a zavar, hanem a ziláltság maga. Ebben a zilált állapotban fordultak rá az őszi előkampányra, amibe viszont újabb és újabb botrányok kavartak bele. Egyikből ki sem másztak, jött a másik, vasárnap pedig Hódmezővásárhely.

Mi ennek az oka?

Alapjában véve természetesen az, hogy sok botrányos ügyük van, mindezek tetejébe nincs már velük Simicska Lajos. Ezek kezeléséhez biztosan többet tudna tenni, mint azok, akik a helyébe léptek. Félreértés ne essék, Simicska Lajos tevékeny szerepet játszott abban számomra taszító világnak a kiépítésében, amibe ők ketten és a Fidesz szobatársi közösségéből kikerült méltóságok juttatták mára az országot, de az is biztos, hogy távozásával eltűnt az az ember, aki ennek a helyzetnek a kezelésére képes volna. Bár az is lehet, hogy ezt a káoszt, ami a párt környezetében, meg a környezet családjainak érdekrendszerében mára kialakult, ő sem tudná már átlátni.

A Mészáros-féle abnormális vagyontömeg puszta léte például nem egyszerűen Magyarország, hanem a térség legnagyobb rendőrségi-ügyészségi kihívása.

És akkor még hol van az Elios-ügy, meg az ennek az egész Fidesz-világnak a morzsalékáért bármit megtevő lumpen-réteg, amit valami tragikus félreértés folytán a kormányzati szakzsargon nemzeti nagypolgárságnak nevez.

Optimizmust mondtam, pedig egy független gondolkodónál újságírónál fontos a távolságtartás. De lehetünk-e most távolságtartók?

Amikor ezekről az emberekről és a viselt szennyes ügyeikről beszélek, távolságtartó vagyok. Úgy alakult az életem, hogy azt mondok, amit épp gondolok a legnagyobb nyilvánosság előtt is, ez épphogy felelősségteljes beszédet kíván: ez a kormány történelmi lehetőséget mulasztott el azzal, hogy azt a pénzt, amit az Uniótól fölzárkózásra, strukturális korszerűsítésre, állásteremtésre, a demokratikus intézményrendszer megerősítésére folyósítottak, ez a társaság saját hatalmának obszcén mértékű kiterjesztésére használt föl. Ez persze azt is jelenti, hogy elvette azt a hitet és reményt, ami értékes embereket, igazságos megmérettetésre váró fiatalokat tartott volna itthon. Ez a kormány akkora károkat okozott, hogy ezek fölszámolása évtizedeket vesz igénybe. Ehhez egy újabb reformkor kell.

Neked állandó kapcsolatod van a magyar értelmiségi jelentős részével. Azt tapasztalom, hogy mintha a többség itt is, vagy asszimilálódott, vagy hallgat, és csak nagyon kevesen vállalják a véleményüket, mondhatni nagyjából ugyanazok, akik korábban is. Miért nem érzékelhetek elemi felháborodást a rendszer ellen?

Hogy hallgatnak, azt nem hinném. Pontosabban, van, aki hallgat, van, aki nem.

Az értelmiség normális létállapota, hogy kritikus. De az talán nem is várható el, hogy minden felháborító eseményre minden író egyemberként csapjon az asztalra és ugorjék talpra, hogy ezt már mégsem! Egy korszak artisztikus feldolgozása nem is azon nyomban történik meg, hanem később.

Ha jobban belegondolunk, a Kádár-rendszeré mind a mai napig nem történt meg. Vannak művek, de az egész korszak művészi feldolgozása legföljebb folyamatban van, alighanem az elején. Van, akit persze többször késztet megszólalásra az, ami fölháborító. Esterházy Péterrel gyakran találkoztunk csütörtökönként Megyesivel hármasban, vagy többen, végiglapozta az ÉS-t, elolvasta a vezércikket, aztán azt mondta: de jó, nekem ezt nekem már nem kell megírnom.

A magyar értelmiséginek meghatározó lapja az általad több évtizede szerkesztett Élet és Irodalom. A politikailag, a demokrácia szempontjából veszélyesebb időszakokban vannak-e eltérő hangsúlyok? Vagyis érzel-e olyan felelősséget ilyenkor, hogy nagyobb teret kell szánni a közéletnek, illetve a demokratikus értékek védelmének?

Azt hiszem, nagyobb teret nem kell adni, mert akkor ez így egyszerű mennyiségi megközelítésnek tűnne. Ráadásul tapasztalatból tudom, hogy ha több közéleti anyagot hoznánk, akkor sem biztos, hogy az olvasó mindegyiken átrágná magát. Jó minőségű, tartalmas lapot kell szerkeszteni, amivel persze újat nem mondok, valószínűleg ugyanezt mondhatta a Mercurius Hungaricus szerkesztője 1705-ben is. Az viszont kétségtelen, hogy ilyen időben hiteles és szakmailag kifogástalan cikkekre és szerzőkre van szükség.

Valójában mi a funkciója ma egy irodalmi hetilapnak?

Ez azt hiszem, folyamatosan ugyanaz. Az Élet és Irodalom mindig kortárs magyar irodalmat közöl, ugyanez érvényes a lap grafikai anyagára. Volt idő, amikor tíz-tizenöt lap közölt grafikát, ma az ÉS-en kívül már csak a folyóiratok, bár lassan mindenhol jellemző a fotó. Ez rendjén van, az információ elsőrendű kérdés, és ehhez természetesen a fotó többet tesz.

Lehettek-e olyan hatással az értelmiségre, amely a lelkiismeretüket szólítja meg?

Az értelmiség, normális esetben nyitott és lelkiismerete tiszta. Mint ahogy a társadalom minden rétege ilyen, már legalábbis, ha nincs olyan kormány, amelyik módszeresen hülyíti és vezeti félre a népet: a magyar kormányt ilyennek tartom. Ahol tízmilliárdokat ölnek bele saját maga által sokszorosára puffasztott, a valósnál sokkal nagyobbnak mutatott veszély kezelésére, ahol állami pénzen hiszterizálják a lakosságot, ott persze szükség van a tiszta fejre, meg a lelkiismeretre. Ahol a kormány legjobb barátai az orosz meg a török elnök, és a kormány feje szakadatlanul folytat értelmetlen harcot az Unióval, ott mindig éberen kell járni. Sajnos.

Említettem, hogy nem rejtetted véka alá a véleményedet, sőt Orbán Viktorról úgy beszéltél: hogy „ez az ember”. Szerinted egyemberes ez a rendszer?

Orbánt valamikor tiszteltem, de mára nincs benne tiszteletre méltó. A legfőbb bűneit már említettem. Most, hogy öregszik és retteg, mi lesz, ha nem ők nyernek, egyszerre teszi rémisztővé és jelentéktelenné.

Hogy mit vétkezett az elmúlt nyolc év alatt, azt ma még senki sem tudja, talán ő sem. Amiről tudni, az is sok. Bányák, szőlők, vej, apa, báty, iskolatársak, de legfőképpen a szétszakított, szétzilált ország. Ez marad utána, legföljebb az öltönyei meg hajzselés tubusok. Ami félelmetessé tesz, hogy nem tudja, mi lesz, ha nem ő nyer áprilisban: az a politikus, akinek ilyen zavaros közelmúlt után nincsen B-terve, az kiszámíthatatlan. Ez az ember most vasárnap beleszagolt a levegőbe, és azóta fogalma sincs, mi van. A rendszer egyemberes. Orbán nélkül nem ez lenne, de ez a tétel már teoretikus: vele együtt ilyen, nélküle nem ilyen lett volna.

Önmagában Orbán bukása elég lenne a változáshoz? Ez a nyolc év milyen károkat okozott eddig, és ezek mennyi idő alatt lennének gyógyíthatóak?

Mint említettem, a kormány által okozott gazdasági és a vele kapcsolatos egyéb károk, mint kivándorlás, a piac kiiktatásának torzító hatása, ez korszakos helyreállítási munkálatokat igényel, és már az a pénz sincs, amiből ezt meg lehetett volna oldani.

Nem egyszerűen egy országot kell helyreállítani, mert azt még lehetséges volna, annak vannak horizontjai. Orbán a korszakos esélyből alig helyrehozható károkat okozott.

És lerombolta azok reményét, akik bíztak benne. A kár attól nagyobb, hogy a csalódottak most azt gondolhatják, hogy minden politikus ilyen. Pedig nem igaz: vannak távlatosan gondolkodó, tiszta fejű politikusok is, olyanokat kell majd választani, az ellenpélda már ismert.

Büszke vagy arra, hogy soha nem kértetek és nem kaptatok kormányzati támogatást, hirdetést. Mégis: hogy tudod fenntartani a lapot?

Alapjában véve a kiadásokat kell igazítani a bevételhez. Ez nehéz. A példányszám gyakorlatilag nem növelhető. Legújabban, néhány éve fizetőssé tettük az internetes változatot, ami kellemes meglepetést okozott, mert a bevétel nem jelentéktelen. Ma már nagy lyukat jelentene a kiadó költségvetésében, ha elmaradna. A lapot természetesen támogatják az olvasói, az 1 százalékkal, vagy szimpátiából. Ez azért főként morálisan jelentős tétel, de anyagilag is fontos. Ráadásul most egy új olvasási lehetőség szerint a hirdettető fizet az olvasó helyett, ki lehet próbálni.

Mit gondolsz: merre megy a magyar sajtó? Mi történik, ha marad a Fidesz és mi ha nem?

Ha megy a Fidesz, akkor a magyar társadalomnak újra el kell kezdeni építkezni. Kiépíteni a lerombolt intézményrendszert, a hatalmi ágakat újra felépíteni. Ezen belül kellene magát az újságírásnak megszerveznie, ha lehet, ne pártidióták támogatásával, mert az egyszer már nem vezetett sehova. Nem tudom, hogy a szakmának az a része, amelyik úgy tudja – mert ezt tanították neki – hogy az újságírás az, ami a köztévében meg a közrádióban megy, ami az Origónál meg a fattyújságírás mintapéldányál, a 888.hu-nál folyik, tehát, hogy az a része hogyan tud illeszkedni az új világba.

Hosszú évekig írtad a Sajtómunkások című publicisztikáidat, mostanában már csak ritkábban. A jelenlegi helyzet szerintem sokkal rosszabb, a szakmánk végképp eladta magát, nem így látod?

A helyzet valóban rossz, de talán nem mindenki adta el magát. Most is látok tehetséges újságírókat, akik minden kormányzati nyomás ellenére kitartóak. A Sajtómunkások legtöbb darabja a kilencvenes években íródott, amikor komolyan gondolható volt még, hogy minden zűrös ügy ellenére a sajtó megtalálja a helyét. Nem találta meg, a legnagyobb baj, hogy pillanatok alatt eladta magát, fölvásárolták a pártok, vagy pártok mögött álló úgynevezett befektetők, többnyire a város közismert simlisei. Aztán kivonultak a külföldi tulajdonosok, bár megjegyzem, a magyar tulajdonosok sem voltak különbek. Ami pedig ma megy kormányzati oldalon a közmédiával, az erőszakosan elfoglalt műhelyekkel, a megyei lapokkal, az Orbán Viktor személyes szégyene.

Erről az emberről, aki egykoron a média szabadságáról papolt, azt kell gondolnom, hogy sosem volt szabad ember. Akkor sem, amikor 1989-ben a Hősök terén állt.

Egész pályáját tekintve azt kell mondanom, a szó politikai értelmében rabszolga volt akkor is, mindig is: a rabszolga pedig sosem a szabadságról álmodik, hanem hajcsár akar lenni.

Időutazás a múltba a civilekkel szemben

Évtizedekkel ezelőtti mondatok köszönnek vissza a kormányszóvivő szavaiból, hogy „akit nem választottak meg, az ne szóljon bele a nagyok dolgába”. Eltérőek a vélemények arról, hogyan értékelhető-e manapság ez a felfogás.

Kovács Zoltán kormányszóvivőt kérdezte a minap a brit Financial Times. Szerinte a kormány és a Nyílt Társadalom Alapítványok között két ellentétes demokráciafelfogás miatt van vita. „Soros úr azt hiszi, hogy a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat” – mondta Kovács, aki szerint csak a választott képviselők politizálhatnak legitim módon. És hogy itt kétféle demokráciafelfogás küzd egymással.

A Kovács Zoltán által hangoztatott álláspont mibenlétéről megoszlanak a vélemények. Az inkább általánosnak tekinthető magyarázatot osztja Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, politológus. Nevezetesen, hogy ez az úgynevezett illiberális demokrácia keretébe illik bele. Abba, hogy akik mögött nincs világos felhatalmazás választás nyomán, azok ne szóljanak bele a fontos ügyek alakításába. Ez Tóth szerint

nagyon szűkítő és torz értelmezés,

hiszen normálisan működő demokráciában igen sok társadalmi szereplőnek lehet véleménye.

Persze ezt a Fideszben is tudják, el is ismerik ezek létjogosultságát – akkor, amikor saját magukról van szó – hívja fel az ellentmondásra a figyelmet Tóth. Ilyenkor tárgyalnak a CÖF-fel, amelyet hiteles civil szervezetnek ismernek el, tárgyalnak egyes kamarákkal, amelyeket szintén mértékadónak tartanak.

A Transparency Intenational Magyarország (TI) álláspontja szerint

nagyon restriktív szemléletet tükröz

Kovács Zoltán felfogása, amely végeredményben az állampolgári aktivizmust utasítja el, sőt, le is nézi a polgárokat – mondta Ligeti Miklós jogi igazgató. Az a dolgod, hogy húzd be az x-et, menj haza és fizesd az adódat, de a véleményedre nem vagyunk kíváncsiak – szerinte ez az üzenete.

Ligeti Miklós úgy véli, hogy a Kovács-féle felfogás ugyan rokon azzal a túlhaladott demokráciamagyarázattal, amely szerint a győztesnek mindenre felhatalmazása van, de a kormány intézkedéseivel szemben ellenvéleményt megfogalmazó civil szervezetek lejáratása esetében másról van szó.

Arról, hogy a kormány érzékelhetően azt gondolja, és ezt úton-útfélen hangoztatja is, hogy bárki, aki vele szemben foglal állást fontos ügyekben, az elfogult, mi több, egyenesen az ellenzék hangján szól. Emiatt az ilyen szervezeteket és főképpen

az ilyen véleményeket meg kell címkézni,

mert az a legveszélyesebb a kormányra nézve, ha ezek a szervezetek ki tudnak törni abból a rájuk kényszeríteni akart karanténból, hogy „romkocsmák mélyén szövik az összeesküvés szálait” – fogalmaz Ligeti.

Ligeti Miklós szerint is alapvető kérdés, hogy a közélet dolgaiban állást foglaló különféle szervezeteknek milyen a legitimációjuk. Azt ő is elismeri, hogy a kormányzó pártnak kétség kívül óriási, mert közvetlenül a választóktól kapta a felhatalmazást. Ebben a megközelítésben tehát a civil szervezeteknek valóban hiányos a legitimációjuk, nem tudnak felmutatni rájuk szavazó tömegeket.

A TI jogi igazgatója úgy látja, hogy a kormány egyre hagymázasabb kampányában természetesen kihasználja a kritikus civil szervezetekre valóban jellemző legitimációs hiányt, és azzal is gyalázza ezeket a szervezeteket, hogy a Soros Györgytől kapott pénz nemcsak nem pótolja a hiányzó legitimációt, egyenesen ideológiai és tartalmi pórázon tarja őket.

A szűken vett legitimációval szemben Ligeti úgy véli, hogy támadott civil szervezetek, így a TI is olyan egyetemes értékek érvényre juttatásáért küzdenek, amelyek mellett Magyarország is elköteleződött, amikor csatlakozott az emberi jogok védelméről és a korrupció, meg a vesztegetések elleni fellépésről szóló egyezményekhez.

A TI igazgatója úgy látja, hogy a kormány most még magasabb fokozatba kapcsol, a kommunikációs offenzívát már-már

démonizáló hisztériakeltésre cseréli.

Ebbe sorolandó a „migránssegítő irodák” elleni fellépés kísérlete és természetesen ennek része a legújabb ötlet, hogy állítólag külön regisztráció alá vennék a bevándorlás segítésével vádolt civil szervezeteket, megvonnák tőlük a nonprofit besorolást és valamiféle büntető különadót is kirónának rájuk.

„Ha ez megvalósul, az vegytiszta őrületnek tekinthető, ami még a külföldről támogatott szervezetek nyilvántartásba vételét elrendelő törvénnyel megvalósított jogtiprást is messze túlhaladja”

– fogalmaz Ligeti Miklós.

Az természetesen felvethető kérdés, hogy hová vezet ez az út – túl a civil szervezeteken -, de ezt nem tudjuk – mondta Tóth Csaba. Nyilván sok függ attól, hogy ismét nyernek-e a választásokon, netán megint kétharmadot szereznek. A választóknak van lehetőségük dönteni erről – hangsúlyozza a politológus.

Financial Times: Soros visszavág

0

“Déjà vu érzés, egy nagy különbséggel – ma a világban az uralkodó ideológia a nacionalizmus” – mondta Soros György a Financial Times-nak adott interjújában, utalva a gyerekkorában uralkodó nácizmusra. Hozzátette: “Ma az Európai Unió intézményei vannak végveszélyben. És Oroszországban is újjáéledőben van a nacionalizmus.”

A milliárdos üzletembert ahhoz a terjedelmes cikkhez szólaltatták meg New-York-közeli otthonában, amely az ellene intézett támadásokat – köztük a magyar kormányét – elemzi.

A támadásokat sorolva a cikk kiemeli a magyarországiakat, a többmillió eurós negatív plakát- és hirdetési kampányt, nem feledkezve meg a Pócs János fideszes országgyűlési képviselőnek köszönhető képről sem, amelyen egy disznótetembe perzselt „Ő VOLT A SOROS” felirat látható. A brit lap emlékeztet arra is, hogy Soros is utalt rá: lehet, hogy végül kénytelen lesz Budapestről elvinni az általa 1991-ben alapított CEU-t.

A cikk szerint a Soros elleni támadások a politikai álláspontok – elsősorban Kelet-Európára jellemző – fordulatszerű változtatásának a bizonyítékai.

A Washington Post neves szerzőjét, Anne Applebaumot is megszólaltatja a cikk. A történész szerint

a zsidó milliárdos Soros kiváló ellenség az olyan vezetőknek, mint Orbán Viktor, aki nem akar nyíltan Amerikai-ellenes vagy éppen EU-ellenes nézeteket hangoztatni,

de benne megtalálták a nyugatnak az általuk utált jellemzőit.

A Nyílt Társadalom Alapítványnál komoly viták voltak arról, hogy nem ütne-e vissza, ha reagálnának a magyar kormány kampányára. De Soros György ragaszkodik ahhoz, hogy visszavágjon – írja a Financial Times. Korábban azt tervezte, hogy már a halála előtt leállítja az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatását, de a közelmúltban ismét egy jelentős összeget adományozott a demokrácia elősegítésén dolgozó szervezetnek, amely azokban az országokban aktív, ahol szükség van a pluralizmus és az elszámoltathatóság erősítésére. Az OSF az elmúlt 35 év alatt közel 14 milliárd dollárt költött ilyen programokra, s jelenleg már 140 országban aktív.

A cikkben megszólalási lehetőséget kapott Kovács Zoltán kormányszóvivő is, aki

„két egymással szembenálló demokráciafelfogással”

magyarázza a Soros és a magyar kormány közötti vitát. Szerinte politizálni csak választott képviselőknek szabad, a civileknek nem. Soros pedig az – állítja.

Applebaum a közelmúltban terjedelmes elemzést írt, amelynek a lényege az volt, hogy a neobolsevikok Leninnel ellentétben nem boldog jövőt ígérnek, hanem a múlt hamis és félrevezető víziójával szolgálnak. A történelem ismétli önmagát, csak persze nem ugyanabban a formában. Ezért Trump, Orbán, Farage, Le Pen és Kaczynski neobolsevik, és bár jobboldalinak vallja magát, de nem sok köze van a 2. világháború után megismert jobboldalhoz. Elődjeikhez hasonlóan például ők is hazudnak: Orbán pl. eltitkolta a paksi szerződés részleteit.
Azt írta: meggyőződésből hazudnak, mert azt gondolják, hogy egy rothadt világban az igazságot fel lehet áldozni a „nép” nevében, vagy eszközként vethetik be a „nép ellenségeivel” szemben. A hatalmi harcban minden megengedett. A legfájdalmasabb azonban, hogy ők is kezdik nagyra becsülni az erőszakot a tisztogatás módszereként.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK