Jönnek a pomogácsok! Hogy ezzel ki riogatja a jónépet? Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon. Feje köcsög, lába tuskó, hasa hordó, füle lepény, a melle melence, a szája kemence…
Illetve hát eredetileg ő ugyan, de azért most mégsem ő, mert jelenleg nem a Négyszögletű Kerek Erdőben vagyunk, hanem Európában, annak is a legbékepártibb államában, ahol nem KfNfZb rémisztgeti Ló Szerafint meg Bruckner Szigfridet, hanem a kormányfő a magyar népet, mégpedig ugyanazzal a technikával, mint nagyhírű elődje.
Nyilván neki is megvolt anno a könyv, abból tanulta. Hja, kérem, aki kincseket akar, annak ezt kell tennie. És ő kincseket akar. Hiába van már bőven, akkor is. Ahogyan a Republicban a szépemlékű Cipő énekelte:
Kicsi vagyok, kicsi vagyok, ha megnövök, beléd rúgok! Még, még, még, ennyi nem elég! Repül a bálna! Repül a bálna! Ez a parancs, érik a narancs! Repül a bálna! Repül a bálna! Aki hülye, az is marad!
Az persze magától értetődik, hogy a kormány feje a derék magyar választókat nem a pomogácsokkal riogatja, hiszen akkor mindenki kiröhögné (De pomogacis, quae non sunt, nulla questio fiat!). De nem ám velük! Hanem az oroszokkal. Ezzel a barátságos, jókedvű, derék, békés néppel, amelyet Brüsszel meg Washington kényszerít rá arra, hogy megtámadja Ukrajnát, aztán őket, sőt velük együtt még majd minket is, hiába kiabálja szegény Viktor a békesztrádán, ahol mindenki szembejön, hogy „Nem ér a nevem, káposzta a fejem”! Teljesen hiába. Mert belesodródunk úgyis. Ez a két városféle olyan lehetetlenül viselkedik, hogy az oroszok ne is tehessenek mást, mint megtámadni mindenkit!
Bevezetőként lásd a korábbi eseményeket, mikor Ukrajnában addig korzóztak a fasiszták, de addig korzóztak, amíg Putyinék nem bírták tovább idegileg. Annyira nem akarták pedig megtámadni azt a szemét, irritálóan pöffeszkedő, magukat külön országnak képzelő, ősi oroszföldet (Kijevi Rusz!) eltolvajló, Zelenszkij féle bandát, hogy az már a megtámadási nemakarás Csimborasszója, de mégis muszáj volt nekik odacsapni.
Tisztára azonos a helyzet, mint a Varju László féle agresszív akcióban, hol is az MTVA hat darab biztonsági őre békésen körbeállta a padlón fekvő elvetemült bűnözőt, sőt az egyik lehajolt, hogy csitító beszédet intézzen hozzá, ám ekkor a gyilkos tekintetű támadó sunyi módon elkapta a lábát, emiatt a filigrán, törékeny alkatú biztonsági őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. De el is ítélték ám az agresszort, hogy örök tanulság legyen még akár Kunhalmi Ágnesnek is, ha testi erejét kihasználva beront valahová: az erőfölénnyel tilos visszaélni!
Ezzel szemben az ukrán fronton az a helyzet, hogy Ukrajnát nem ítélték el, pedig elkapta ám ő is sok orosz lábát, de a bíróság mégis úgy döntött, hogy Putyin a bűnös. Méghozzá háborús. Abszolút igazságtalan! Hát tehet ő arról, hogy hadművelet van? Méghozzá különleges? Hát tehet ő arról, hogy mikor békésen ült negyvenezer négyzetméteres tengermelléki kis dácsájában, egyszer csak hegyomlásként zúdult rá a mindenen átgázoló gondolat, hogy nincs tovább, a különleges hadműveletet az az átkozott Nyugat végképp kikényszerítette! Körbenézett. A szemközti falról Nagy Péter és Nagy Katalin országgyarapítók fixírozták fenyegetően szegény Vologyát, aki látta, hogy nincs tovább, bekapott egy kis kaviárt, leöblítette pezsgővel, aztán kiadta a parancsot a csapatoknak.
- Rasszija pjérvaja! – morogta. – Vállalnom kell az életveszélyt! – tette hozzá, aztán csöngetett egy újabb üveg pezsgőért.
A különleges hadműveletet tekintve a küzdelem úgy folyik, hogy a gonosz Nyugat egyre-másra lépi át a vörös vonalakat. Annyi van belőlük, mint a nyű. Először sisakokat szállított a megtámadott ukránoknak, aztán puskákat, utána ágyúkat, majd harckocsikat, később repülőgépeket és végül rakétarendszereket. Támadókat is. Putyin mindegyik átlépésnél nagyon felháborodott, és harci ellencsapásokat helyezett kilátásba, habár ennek sok értelme nem volt, mert az oroszok már a kezdetektől úgy lövik meg rombolják az ellenségnek tekintett Ukrajnát, ahogy csak bírják. További lépés már csak egy van, mégpedig az atomtöltetű rakéták útnak indítása, de úgy gondolom, ha Putyin nem is félti már az életét, a környezetében lévő többiek igen, és ha elgondolkodna is az atomháborún, előbb esne ki egy ablakon, mintsem megnyomhatná a gombot.
A cár atyuska legújabb vörös vonalas felháborodásának oka, hogy egyes nyugati államok engedélyezték az Ukrajnának szállított fegyverekkel az orosz területek támadását. Eddig ugyanis az ukránok nem lőhettek át az eredeti határon, csak az oroszok. Ez egy érdekes szabály, ami lehetővé teszi, hogy Putyinék olyan, a határmenti orosz területre telepített logisztikát, rakétaállásokat, és repülőtereket használjanak, amelyeket Ukrajnának nem volt szabad támadni, csak saját fegyverekkel. Ezekből viszont kevés is van, meg a hatótávolságuk is korlátozott, így az oroszok békés, az ukránok által támadhatatlan területről indulva tudták rommá lőni meg lebombázni az ukrán nagyvárosokat vagy akár a falvakat is, ha azok útban voltak. Lakóházastul, erőművestül, kisgyerekestül, komplett.
A fentiek szerint Vlagyimir Vlagyimirovicsnak nem elég, hogy országa jóval nagyobb Ukrajnánál, nem elég, hogy jóval népesebb, az sem, hogy lényegesen nagyobb a GDP-je, ahogy a hadiipara is, és még az is kevés, hogy ő az agresszor.
Azt akarja, hogy csak és kizárólag Ukrajna területén folyjanak a harcok, mert a pilótáit bosszantja, ha nem tudnak kényelmesen, azaz békés környezetben föl meg leszállni, és a rakétaindító személyzetnek is jobb, ha két harapás szendvics között, felgyűrt ingujjal, a platón ülve beszélik meg az irányzékot a harkivi bevásárlóközpont elpusztításához, nem pedig nyakukat behúzva a bunkerben lapítanak.
Én persze kezdetben azt hittem, hogy a nagy hadvezérek az ennyire pofátlan előnyt szégyellnék, és sokat bosszankodnának miatta, hogy nem saját tehetségük révén győzik le az ellent, így aztán most, hogy Ukrajna segítői ezt a kínos orosz előnyt megszüntették, Putyin nyugodtabban tud a tükörbe nézni estelente. De hiába hittem, nem így van. Sőt, mint kiderült, igencsak ellenkezőleg, ugyanis Putyin nem örül neki, hanem méltatlankodik! Valószínűleg nincs is tükre. A pszichopata, narcisztikus tömeggyilkosok tükör nélkül is tudják, hogy milyen gyönyörűek ők, így aztán megy a sértődött, üzengetős szájkarate, hogy majd ilyen atom lesz, meg olyan atom lesz ledobva, amely hablattyal mutatja be, mekkora nagy faszagyerek ő.
A fentiek alapján egyértelmű, hogy
Putyin egyáltalán nem akar dicső hadvezér lenni, ő azt akarja, hogy minden szereplő üljön le egy asztalhoz, és írjanak alá egy papírt, amely Ukrajna Oroszországnak való feltétel nélküli átengedését tartalmazza (Putyin: A béke Ukrajna feltétel nélküli megadásával érhető csak el).
Ezt meg is lehetne tenni, így biztosítva a békét, azaz egy újabb, jól elnyomható nemzet szolgai működtetését, és akkor (egy darabig) nem is lenne háború. A baj csak az, hogy Putyin utána úgy gondolná, ha a Krímet sikerült vita nélkül bekebelezni (a NATO kussban volt), aztán meg teljes Ukrajnát is egy kis békepárti hercehurca révén (a NATO a fenti papír aláírásakor kussban lenne), akkor következőnek ott van Lengyelország, az egykori orosz föld, mert reményei szerint a NATO majd akkor is kussban lesz. És így tovább, és így tovább, Berlin, Párizs, London, a határ a csillagos ég, ahogy azt Rákosi pajtás mondotta volt. Hogy ehhez hány nemzetközi szerződést kell felrúgni, az Putyint nem különösebben érdekli, elég neki, ha az orosz támadáskor a NATO kussban van. Hogy akkor Kína is megindul, és várja a békejavaslatot Tajvan átengedésével, az már csak a korona.
Ahogy Orbán többször kijelentette már, a háborúnak haszna is van, és bár megpróbálta másra tolni, a legnagyobb hasznot ő húzza az ügyből.
Hogy a legalantasabb módon kampányát az életösztönre, azaz a legprimitívebb fenyegetésre építi, és hogy ez a viselkedés rendkívül szégyenletes, hidegen hagyja.
A lényeg, hogy győzzön az itthoni választásokon, a többi érdektelen, mert akkor továbbra is olyan nagyságú összegeket zsebelhet be a közpénzből a rokonaival, a barátaival meg az üzletfeleivel, amekkorát egyben csak az MNB elnöke láthat a kincstárban. Az emberek lelkivilága, szűkölő félelme, az életüket tönkretevő rettegés az ő számára érdektelen. Mint az a beszédében elhangzott:
„A háború öl. Valaki fegyverrel a kézben hal meg. Valaki menekülés közben. Valaki bombázásban. Valaki az ellenség börtönében. Valaki járványban. Valaki éhen hal. Van, akit megkínoznak. Van, akit megerőszakolnak. Van, akit elvisznek rabszolgának. Számolatlanul sorakozó sírok. Fiaikért zokogó anyák. Férjeiket sirató nők.”
A felsorolás persze nincs egyensúlyban, mert az ellenség előli menekülés, a lakóhely bombázása, a járvány, az éhezés meg a megerőszakolás okozta borzalmak kizárólag az ukránoknak jutnak. Az oroszoknak nem. De azért rendes ember a mi miniszterelnökünk, gondolt arra is, hogy a magyar gyerekek azért ne rettegjenek életük végéig lila szájszéllel és remegő tagokkal a kemencesutban, ugyanis az ukrajnai romok alá szorultak lassú kínhalálának részletes leírását a kihagyta.
Voltak azért a beszédében kacagtató részek is. Na, például:
„A két világháborúban mi, magyarok másfél millió életet vesztettünk s velük leendő gyermekeiket és unokáikat. Micsoda erős országunk is lenne, ha most ők meglennének!”
Bizony ám! 9 milliós helyett 10 milliós Magyarország. Ammán valami! Azzal oda tudnánk csapni az EP-ben rendesen. Pláne, ha az összes küldöttünk fideszes.
Lenne.