A magyar miniszterelnököt nem hívta meg Donald Trump az elnöki beiktatásra, de Facebook oldalán közölte: hamarosan újra találkozik a hétfőn beiktatott amerikai elnökkel Washingtonban.
PR pótlékként Orbán Viktor meghirdette az újabb offenzívát Brüsszel ellen – ezúttal Donald Trumpra hivatkozva. A magyar miniszterelnök a Patrióták uniós mozgalma révén szeretne hatalomra kerülni Brüsszelben – ez még odébb van hiszen a tavalyi választáson sok szavazatot szereztek ugyan, de nem eleget. Még nagyobb baj, hogy a bírálaton kívül az égvilágon kívül semmilyen elképzelésük sincsen arról: miképp működhetne hatékonyan az Európai Unió?
A magyar gazdaság már három éve pácban van, és semmilyen garancia sincs a fellendülésére. Orbán szokás szerint blöfföl, de ezen a területen ez hosszú távon nemigen jön be: mindenki ki tudja ugyanis számítani a havi költségvetését! Így az átlag magyar azt láthatja, hogy az átlagos fizetésből és nyugdíjból egészen egyszerűen nem lehet kijönni!
Orbán elsősorban az ukrajnai háborút hibáztatja ezért, de mi lesz akkor, ha Donald Trump és Vlagyimir Putyin az idén véget vet ennek a katonai konfliktusnak? Fellendül ettől a magyar gazdaság? Maga Orbán tudja a legjobban, hogy nem: 2022-ben a megnyert választások után kijelentette, hogy “hét szűk esztendő következik.” A miniszterelnök mégiscsak magabiztos, és ő beszél offenzíváról miközben a nemzeti együttműködés rendszere totális kudarc. Miért optimista Orbán?
Trump és a Mi hazánk segíthet
Pressman nagykövetnek minden bizonnyal megbízása volt arra, hogy leszedje a sakktábláról Orbán Viktort, de a Biden kormányzat két ciklusra tervezett, ezért csak a második periódusban akartak ehhez hozzálátni. Miután Trump győzött: elhárult Orbán feje fölül a veszély, az USA új nagykövete nyilvánvalóan nem azzal a megbízással érkezik majd, hogy buktassa meg a magyar miniszterelnököt. Pénzt ad-e Trump a magyar gazdaság fellendítésére? Ez jóformán kizárt.
Orbán Viktor nem is számít erre, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere éppen azért sikeres politikailag mert gazdaságilag sikertelen. Orbán legbiztosabb szavazótábora az a 3-4 milliós létminimum környékén vegetáló szavazó polgár, aki tudja: az élete a helyi Fidesz vezér jóindulatától függ! Ez a kiszolgáltatott tömeg nem tehet mást minthogy Orbán Viktorra szavaz.
Azután ott van még a Mi Hazánk: Duró Dóra majdnem 20%-ot ért el Tolna megyében. Végveszélyben Orbán velük paktálhat le, ahogy szépen csendben együttműködött a MIÉP-pel is 1998 és 2002 között. Igaz, hogy Csurka István “zsidó összeesküvésnek” nevezte az ikertornyok elleni merényletet New Yorkban 2001-ben, és ezzel hosszú időre elrontotta az USA és Orbán kapcsolatát.
Ám Trump támogatásával mindez megszűnt, és a hétfőn beiktatott amerikai elnök, ha pénzt nem is ad, de elintézhet viszonylag kedvező bankhiteleket a magyar miniszterelnöknek, aki ebből megvásárolhatja a szavazópolgárok jóindulatát 2026-ban.
Orbán – Trumppal ellentétben – nem bukhat meg, mert egy vagyonosodási vizsgálat égbekiáltó lopást állapíthatna meg.
Orbánnak egy vasa sem volt amikor belekezdett a politikai karrierjébe, most pedig az ország leggazdagabb embere: részben Mészáros Lőrinc és Tiborcz István neve alatt, részben pedig azokon a külföldi bankszámlákon, ahol dollár milliárdjait tartja. Rogán Antal feketelistára helyezésével az USA azt kívánta tudatni Orbán Viktorral: tudjuk, hogy hol tartod a pénzed! Trump győzelmével Orbán négy év haladékot kapott, de hogyha visszajönnek a demokraták, akkor nem fognak a ciklus végéig várni azzal, hogy korrupció miatt börtönbe csukják Európa legkorruptabb kormányfőjét.