Ma Ervin napja van. A név Germán eredetű, a Herwin vagy az Erbwin névből. Jelentése: örökségnyelő. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!
Magyar Idők: Hülye járások ellenzéke
Nehezen boldogul a parlamenti demokrácia szabályainak értelmezésével a hazai ellenzék, vélhetően kell még némi idő ahhoz, hogy a legalapvetőbb tételt, a többségi elvet magukévá tegyék – írja a Magyar Idők. Legalábbis ezt mutatják az elmúlt napok, hetek eseményei, politikusok nyilatkozatai. Kétségtelen, hogy egy kiütéses vereség mindenkit megvisel, ilyenkor általában egy-két napig a sebeiket nyalogatják a vesztesek, utána azonban megrázzák magukat, felállnak, és először is felvázolják a kudarc okait, majd a megoldáson kezdenek dolgozni.
Persze a siker titka mindig az önkritika, annak feltárása, hogy miben hibáztak, mit kellene újragondolni, átalakítani, a személyi változtatásoktól a szervezeti felépítésen át a tartalmi kérdésekig. Nem áll szándékomban súgni az ellenzéki pártoknak, de ha vissza tudnak emlékezni 2002-re, akkor a Fidesz éppen csak alulmaradt, rendkívül szoros volt a választási eredmény, mégsem az ellenfeleket, a választókat, a médiát vagy az időjárást hibáztatta Orbán Viktor, hanem elkezdte a Fidesz néppárti átalakítását, bővítését, és megalapozta a 2010 óta tartó sikerszériát.
Népszava: Rogán csak blöffölt
Nem bővíti ki a kormány a Stop Soros! néven ismertté vált törvénycsomagot – közölte a Népszava érdeklődésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda (MK). Lapunk azután érdeklődött a csomag esetleges kiegészítéséről, hogy Rogán Antal, Orbán Viktor kabinetfőnöke az Origónak a közelmúltban adott interjújában azt mondta: a javaslatot „le kell porolni, újra elő kell venni”, és az „új körülményeket is szem előtt tartva” ki kell bővíteni. Az MK ezzel kapcsolatos kérdéseinkre annyit reagált: „a Stop Soros törvénycsomagot a kormány már benyújtotta, tartalma mindenki számára ismert. A javaslatot a kormány fenntartja”.
Ettől még persze nem lélegezhetnek fel a kormányzati célkeresztbe került civil szervezetek, hiszen a már benyújtott verzió is ellehetetlenítheti azokat. Ha a jogszabálycsomagot megszavazzák – márpedig a Fidesz szerint az elsők között fogadják majd el a javaslatot –, akkor lényegében bármely egyesületre, alapítványra rásüthetik a „migrációt támogató szervezet” bélyeget. Az új szabályok szerint a Belügyminisztérium felhatalmazást kapna a civilek titkosszolgálati ellenőrzésére. A menekültekkel foglalkozó civil szervezetek működését pedig a belügyminiszter engedélyéhez kötnék. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet szerint a javaslatcsomag a jogállami hatalommal való visszaélés, ami sérti a jogállamiság alkotmányos alapelvét.
Magyar Hírlap: Még nem készült el a volt főügyész cáfolata
Még nem készült el az az írásos beadvány, amellyel a Fenyő-gyilkosság ügyében Ihász Sándor egykori főügyész, a Fővárosi Főügyészség, majd a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség korábbi vezetője – ügyvédje kifejezésével élve – minden pontban cáfolja „abszurd, ténybelileg és jogilag megalapozatlan” meggyanúsítását – tudta meg a Magyar Hírlap.
Ihász Sándor főügyészt a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
Sajtóinformációk szerint Ihász szerdára ígérte, hogy benyújtják az írásos, mindenre kiterjedő cáfolatot, ám ez még nem történt meg, tudta meg lapunk. A gyanú szerint a főügyész – akinek munkaviszonyát tavaly december 31-én mondta fel Polt Péter legfőbb ügyész – 2017 októberében vette át Gyárfás Tamástól annak a kazettának a leiratát, amely állítólag Gyárfás és Portik Tamás beszélgetését rögzítette a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben, s amellyel a Nap Tv egykori tulajdonosát zsarolták. Ihász ezt a dokumentumot a fiókjába tette, nem tett róla jelentést, holott tudomása volt arról, hogy 2017. október 31-én újraindult a nyomozás a Fenyő-gyilkosság felbujtója ügyében. A főügyésznek fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához – áll a főügyészség közleményében.
Megmarad a kormányinfó, de ezeket a tájékoztatókat a jövőben nem Lázár János, hanem Gulyás Gergely tartja.
Lázár János 112 kormányinfót tudhat maga mögött, s bár hivatalos bejelentés még nincs, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a kancelláriaminiszter távozik a kormányból és szülőföldjén, Hódmezővásárhelyen folytatja a pályafutását.
Lázár János kormányinfói sajátos színfoltot jelentettek a Fidesz kommunikációjában.
Ő volt az a miniszter, aki nem bujkált és nem menekült el az újságírók elől,
és az esetek többségében nem pökhendi, semmitmondó válaszokkal szúrta ki az őt kérdezők szemét. Hasonlattal élve: ő volt a jó rendőr, vagyis, aki a kihallgatáson a hatalom jobbik, emberibb arcát mutatja, miközben ugyanazt képviseli, mint társa, aki rossz rendőrként durva és barátságtalan a kihallgatottal szemben.
Lázár Jánosnak szinte kizárólag „rossz rendőr társai” voltak a kormányban, miközben ő maga nevükön szólította a az újságírókat, és mosolyogva, majdhogynem barátságosan válaszolt a kérdéseikre. Más kérdés, hogy ezek a válaszok tartalmukban semmiben sem különböztek a Fidesz és a kormány hivatalos kommunikációjától, ám ezzel együtt elmondható, hogy Lázár volt az az ember a kormányban, akitől legalább kérdezni lehetett.
Lázár most tehát távozik. Új műsorhoz új férfi kell. Hogy milyen lesz ez az új műsor, hamarosan kiderül.
A szavak, a magyar szavak a hatalom és lihegő kiszolgálói szájából nem azt jelentik, amit valaha jelentettek. A hazugságra azt mondják, igazságbeszéd. A pénzbehajtásra hogy reform, a rombolást építésnek ejtik. Az adócsökkentés az adók emelését és új adókat, a szociális juttatás pedig szociális elvonást jelent. A torz, megerőszakolt magyar nyelvezetben nincs hát jó és rossz, mert nem lehet, nincs bűn és erény, nincs helyes és helytelen, nincs igaz és hamis, nincs szép és csúnya. Nem csoda, ha a fél ország fuldoklik, mert így se beszélni, se szót érteni nem lehet.
Elég volt. Elég volt a rombolásból. Mindannyian tudjuk, hiszen ismerjük magunkat. A magyar ember nem szeret asztalt borogatni. Mi, magyarok nem egykönnyen veszítjük el a fejünket. Meg tudjuk várni, amíg betelik a pohár. Hát most betelt. Hiába a hatalom lekezelő, kioktató pökhendisége. A cukormázban úszó ígéretek garmadája. Hiába az őket szolgáló bértollnokok hada, a teljes állami gépezet. Hiába a számolatlanul sorakozó pénzeszsákok. Mindez ma már hiába, akinek van füle, hallhatja a föld alatti vízáramok hangját.
Szociálisan rombolják le Magyarországot, módszeresen verik szét a szociális biztonságot, a szociális ellátást. Módszeresen széttépik a szociális hálót, és ez sokkal nagyobb bűn, mint bármi, amit eddig tettek. A szociális biztonság, amely szolidaritásra épül, az ország egyik legfontosabb összetartó ereje. Ezt szaggatják most szét, és ebből volt elég.
Elég volt, hogy a beteg embereket, a súlyos sérülteket ellátás helyett ide-oda küldözgessék az országban. Elég volt az elszegényedésből, hogy az emberek milliószám nem tudják hó végén kifizetni a számláikat. Elég volt abból, hogy a kormány nem veszi emberszámba az időseket, a betegeket, a diákokat, a rászorulókat. Elég volt a kíméletlenségből, az érzéketlenségből, elég volt abból, hogy egyre nehezebb megélni, miközben egyre többet dolgoznak az emberek.
Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyereket nevelnek, egymásról gondoskodnak, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek. Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak, és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. Elég volt abból, hogy egy kiváltságos csoport agyalágyultnak nézi az embereket, és azt vágja a képükbe, nem jár nektek semmi. Gondoskodjatok magatokról, és fizessetek többet és többet. Elég volt abból, hogy az emberek mindig rosszul járnak, miközben a hatalmon lévők egyre több luxust, egyre nagyobb gazdagságot, egyre több kiváltságot szereznek maguknak.
Igen, kedves barátaim, mert a hazugságnak ára van. Ára van, mert akik ismerték az igazságot, ismerték a bajt, akik tehettek volna, hogy időben orvosolják a saját maguk által elkövetett hibákat, felelős kormányzás és cselekvés helyett hazudoztak, hamisítottak és csaltak, csak ki ne derüljön, milyen állapotba sodorták az országot. A hazugság ára ott van a kilátástalan itthoni helyzet miatt külföldre készülő fiatal lemondásában, s ott van a nyugdíjak megkurtításával szembe néző idős emberek csalódottságában is. Igen, a hazugság ára ott van az elmaradó nyaralásban, az egyre soványabb ebédekben, az egyre ócskább és foltosabb ruhákban.
Ha nem fékezzük meg a kormányt a szociális vívmányok szétverésében, akkor azután nem lesz megállás. A mai szociális válság újabb és újabb családokat, nyugdíjasokat és dolgozókat ránt majd magával. Lássuk be, hogy ez a kormány szociálisan érzéketlen, és azokat a szociális értékeket, vívmányokat, amelyeket a magyar emberek hosszú évtizedeken át felépítettek, és a rendszerváltás viharai közepette is átmentettek, most kész esztelen módon lerombolni.
Részletek Orbán Viktornak az őszödi beszéd évfordulóján elmondott beszédéből. Elhangzott a 2007. szeptember 18-i Fidesz-gyűlésen.
Bokros Lajos szerint, ha lesz olyan gazdasági miniszter, aki vállalni meri, hogy a jövőben legalább évi négy százalékos lesz a gazdasági növekedés, az „vagy teljesen képzetlen, vagy teljesen felelőtlen”.
„Csak olyan gazdasági miniszterrel tudok együttműködni, aki négy évre vállalja a 4%-os növekedést, nem csak két évre.”
Bokros, a MoMa elnöke közleményében azt írja: a kapitalista piacgazdaság nem egyenlő az ötvenes évek parancsgazdaságával. Szerinte „kötelező, vagy erősen elvárt kormányzati tervszámot rendelni a növekedéshez, annak eléréséhez pedig tíz éven át legalább 15%-os évi hitelbővítést kapcsolni
rendkívüli butaság és még nagyobb felelőtlenség”.
Azt írja: egy piacgazdaságban a növekedés nem kizárólag a kormány akaratán múlik, hanem elsősorban a lakosság és a vállalatok magatartásán, valamint a külföldi gazdaság helyzetén. A növekedést lehet ösztönözni, de megrendelni nem. Megemlíti az esetleges kínai-amerikai kereskedelmi háborút, az olaszországi bizonytalan politikai helyzetet és azt is, hogy az eurózónában is megállhat a növekedés.
Szerinte egy kicsi és nyitott, felzárkózó gazdaságban
a fenntartható, egyensúlyőrző növekedés első motorja az export, második a beruházás, a harmadik a fogyasztás.
Azt írja: „Matolcsy a maga 7%-os növekedési tervével 2001-ben már megmutatta, hova vezet ennek a törvényszerűségnek a figyelmen kívül hagyása.”
Bokros szerint, ha megáll a magyar export növekedése, akkor a termelő beruházások sem gyarapodhatnak, ha pedig a bankok nyakló nélkül öntik a hiteleket a gazdaságba, akkor romlik azok minősége, ráadásul az infláció és a külföldi eladósodás is nőni fog.
Szerinte amiről a kormány beszélt,
„az vagy közvetlenül vezet államcsődhöz, vagy a bankok csődjén keresztül közvetetten”.
Azt kérdezi a kormánytól: „Nem tanultatok semmit saját, illetve Medgyessy és Gyurcsány hibájából?”
Az Országgyűlés döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy 1944-ben ekkor kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Azóta az éppen regnáló kormányok minden évben megemlékeznek a holokauszt áldozatairól, és elítélik az antiszemitizmust. Így tett a negyedik Orbán-kormány is, azzal a csekély kis plusszal, hogy a meggyilkolt áldozatok emléke kapcsán sikerült valamelyest migránsozni is.
A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye ugyanúgy kezdődik, mint más években: „Erkölcsi kötelesség az emlékezés, a mártírok és az embermentő hősök szellemének ébren tartása, példaként állítása a jövő nemzedéke elé.”
Idáig semmi különös, sőt, még a folytatás sem ad okot a gyanakvásra „ez a nap arra is hív minden jóakaratú embert, hogy erősítsük a szolidaritást és az összetartozás érzését, az egymás iránti türelem gyakorlását”.
Aztán, nehogy lankadjon az érdeklődés, a Miniszterelnökség belecsap a lecsóba:. A közlemény ugyanis így folytatódik: „Fontos ez napjainkban, amikor az Európát fenyegető vallási türelmetlenség, amely a felelőtlen brüsszeli uniós bevándorlási politika egyenes következménye, soha nem látott erőszakos méreteket ölt a kontinens nyugati felében”.
Ha valakinek még mindig nem lenne érthető, és nem ugrik be neki a Soros által idevezérelt és betelepítendő migránsok sokasága, akkor annak megmagyarázzák, hogy mire gondoltak. „A Miniszterelnökség szerint az aggasztóan erősödő antiszemita megnyilvánulásokkal szemben csak egyetlen út létezik: Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény hagyományokból táplálkozó értékrendhez. A politikailag korrektnek hazudott beszédet pedig, amely bénultságba és tehetetlenségbe sodorja civilizációnkat, fel kell váltania az őszinte és felelős szembenézésnek a problémákkal”.
Így már mindenki számára világos, hogy miről van szó. Arról, hogy a Miniszterelnökség szerint valójában a zsidóság miatt kell a kormánynak migránsoznia, mert elsősorban őket fenyegeti a vallási türelmetlenség, vagyis, jó ha a magyar állampolgárok tudják: a zsidók miatt kénytelen a magyar kormány milliárdokat költeni a magyar adófizetők pénzéből a migráns-ellenes propagandára.
Leírtam már néhányszor és azóta sem változott a véleményem: Orbán Viktort és kormányát nem az Európai Unó fogja eltávolítani a hatalomból. Nem is az éppen regnáló amerikai elnök, vagy, teszem azt, Angela Merkel.
Ezt a harcot – hogy a Fidesz szóhasználatával éljünk – nekünk magyaroknak kell megvívnunk. Nem lesz könnyű, mert alapvetően békés népség vagyunk. Nem szoktunk a csatához, hiába is állítja ezt szeretett vezérünk. Ő is leginkább a szájkarate műfajában vitézkedik – igaz, abban gyakorlatilag verhetetlen.
1989-ben készen kaptuk a szabadságot. Nem kellett küzdenünk érte, a nagy Szovjetunió szétesésével ölünkbe hullott a függetlenség. Nem tettünk érte semmit, ezért nem is igazán tudtuk megbecsülni. Azt hittük, csak akkor ér valamit, ha vele együtt a jólét is eljön. Ha utolérjük, talán le is hagyjuk Ausztriát, Németországot.
Amikor csalódtunk a várakozásunkban, megsértődtünk a szabadságra. Igazságtalanok voltunk vele és édestestvérével, a demokráciával. Talán most majd jobban megbecsüljük. Most, amikor elveszni látszik, mert az újabb kétharmad azt tesz velünk, amit csak akar. Egyedül csak a bölcs belátásában bízhatunk, hogy nem számolja fel a demokratikus jogrend maradékát, megmaradhatnak a civil szervezetek, a néhány független, vagy annak látszó újság, tévé, rádió.
Ha jókedvükben találjuk az urakat, talán a narancson kívül, más gyümölcs is teremhet a magyar ugaron.
Fenntartom azt az állításom, hogy az Európai Uniónak nem dolga, hogy helyettünk elküldje Orbánt, de a szombati tüntetés megmutatta, hogy talán egy kicsivel több segítséget érdemelnénk. A korábbiaknál egyértelműbb kiállással, kevesebb taktikázással és megalkuvással, többször, hangosabban és érthetőbben elmondhatnák Brüsszelben az urak, hogy mindenki megértse: nem Magyarországot és a magyar embereket támadják, amikor a kormány politikáját bírálják.
A választás után, egészen szombatig, azt gondoltam, hogy megérdemeljük a sorsunkat. Most is ugyanezt gondolom, ám hozzátenném: a sok fiatal miatt, akik megmozdultak, mert Magyarországon szeretnének magyarok maradni, jobb sorsot érdemelnénk annál, mint ami vár ránk.
Szomorúnak tartja, hogy a választás után is folytatódik a boszorkányüldözés, ezt mondta Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese a Független Hírügynökségnek adott interjúban a Figyelő listázásáról. „Soros-katonák” szerinte csak kampányokat irányító gátlástalan emberek fejében léteznek. Arról is beszélt, hogy továbbra is Budapesten képzelik el a jövőjüket, de készülnek vészforgatókönyvekkel.
Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese Fotó: FüHü
A Figyelő a napokban publikált egy listát az állítólagos Soros-hálózathoz tartozó emberekről, benne több CEU-s tanárral, Önnel például, de szerepelnek a listán olyanok is, akik már évekkel ezelőtt meghaltak. Mit szól ehhez?
Nagyon szomorú, hogy a kampány végeztével is folytatódik ez a boszorkányüldözés.
Ilyen listázás általában a demokrácia intézményeinek a leépítése keretében szokott megjelenni.
Persze a Schmidt Mária-féle vonal nem feltétlenül azonos a kormány egészével. Nem tételezem fel, hogy annak a listának, ami talán ott van Orbán Viktor asztalán, sok köze lenne ahhoz, amit a Figyelő publikált.
Ugyanakkor a célkeresztben mindkét esetben alapvetően a civil szervezetek lehetnek. A mi egyetemünk szerintem pusztán azért van ott, mert Soros György nevéhez köthető, és ez a Soros-fixáció megköveteli a kormány köreitől, hogy mindenkit, akinek bármi köze van Soros Györgyhöz, ellenségként kezeljenek, kivéve persze saját magukat.
Ahogy többen rámutattak, a listán szereplők jelentős része kevesebb támogatást kapott Soros Györgytől, mint a kormány számos vezetője vagy beosztottja. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy minden olyan balfogással, mint például a halottak szerepeltetése – akár olyanoké is, akik két-három évtizede meghaltak -, vagy köztudottan jobboldali, Fidesz-támogató, konzervatív kollégák említése, vagy olyanoké, akik soha a politikában meg nem nyilvánultak, tehát az összes amatőrséggel együtt azért ez egy jel, és nyilván, amikor megjelentették, tudták, hogy vihart fog kavarni.
Azt gondolják, hogy ebben az új érában ilyen módon kell beszélni.
Tehát továbbra is ügynöközni kell, ötödik hadoszlopról kell beszélni, azt az érzést kell kelteni, hogy összeesküvés van Magyarország ellen.
Azt mondta, a Figyelő listája más, mint ami Orbán Viktor asztalán van. Tehát akkor Ön szerint nála is van egy ilyen lista?
A miniszterelnök úr mondta egy interjúban, hogy név szerint tudják, kik azok, akik Magyarország migrációs politikája ellen nemzetközi szervezeteknél lobbiznak. Ha jól értem, ő rájuk gondolt, mint ügynökökre vagy ellenségekre. De mi köze van az előző csoporthoz annak a keresztény- konzervatív, Fidesz-párti klímakutatónak, akinek egyetlen bűne van, és az az, hogy a CEU-n tanít, illetve, hogy egy blogbejegyzésben kritizálta, hogy a kormány ilyen lehetetlen helyzetbe hozta az egyetemet?
Én nem gondolom, hogy bárki komoly ember, és nyilván a miniszterelnök úr az, összekeverné azokat, akik számára bármilyen értelemben politikai ellenfelek, azokkal, akiknek az összes felhánytorgatható bűnük a kormány szempontjából az, hogy végzik a munkájukat egy olyan egyetemen, amit valamikor Soros György és sokan mások alapítottak.
Most milyen kapcsolat van Soros György és az egyetem között?
Tagja annak a 21 tagú igazgatótanácsnak, amely felügyeli az egyetemet. Ő volt valamikor ennek a tanácsnak az elnöke. A kilencvenes, kétezres években komoly szerepet vitt, ezért is levelezett az illetékes magyar minisztériumokkal a CEU kapcsán, de már évekkel ezelőtt megszűnt ez a funkciója, és most már csak
tiszteletbeli elnöke annak az autonóm testületnek, amelyben ott ül az Oxford, a Berkeley, a Stanford, a Columbia egyetem rektora, rektorhelyettese.
Az egyetlen pártpolitikában érintett tag az George Pataki, New York állam volt republikánus kormányzója, de már ő sem aktív.
A CEU nemrég aláírt egy egyetértési megállapodást, amely szerint Bécsben is nyílik egy kampusz. Ez mit jelent?
Azt, hogy eldöntöttük: oktatási tevékenységet indítunk Bécsben is. Ez már a második helyszín, hiszen az első New York állam, ahol szintén elkezdtük néhány hónappal ezelőtt a kurzusainkat. Ez a döntés összefüggésben van természetesen a CEU mostani, magyarországi helyzetével. Továbbra sincs egyértelmű jelzés a kormány részéről, hogy alá akarják-e írni a New York állammal letárgyalt szerződést, amely biztosítaná, hogy a CEU a hagyományoknak megfelelően működhet a továbbiakban is Magyarországon.
Ugyanakkor ez egy növekedési lehetőség is az egyetem számára. Ha teljes mértékben rendeződik is az egyetem sorsa Magyarországon, amit nagyon remélek, hogy így lesz, akkor is van keresnivalónk Bécsben. Beszéltünk több alkalommal az ottani városvezetéssel, a felsőoktatás szereplőivel, és úgy látjuk, hogy hozzá tudnánk járulni az osztrák felsőoktatáshoz is. Úgy tűnik, hogy ők is úgy gondolják, hogy mi tudunk valamit, amit érdemes oda behozni.
Tehát ez egy terjeszkedési lehetőség, bár az igaz, hogy az eredeti felajánlás annak kapcsán érkezett, hogy a múlt tavasszal a bécsiek látták, hogy bajban vagyunk és segíteni akartak. Úgy tűnik, új tanárokat, új diákokat tudnánk magunkhoz vonzani, ha nem csak Budapesten tanítanánk.
Két forgatókönyv van ugye a New York állammal kötendő megállapodást tekintve. Az egyik szerint a kormány végül aláírja a megállapodást, a másik szerint nem. Mi történik akkor, ha aláírja? És mi ennek a határideje?
Sajnos nincs határideje. A kormány diszkrecionális joga, hogy mikor, kivel, milyen szerződést ír alá.
Politikailag és erkölcsileg nehéz lesz megmagyarázni, ha nem írják alá,
hiszen még tavasszal azt mondták, hogy ők semmi akadályát nem látják, a McDaniel College ügyében aláírtak egy ilyet Marylanddel, akkor azt panaszolták, hogy nincs megfelelő tárgyalópartner az amerikai oldalon. Aztán lett. Találkoztak, tárgyaltak, már tavaly szeptemberben megvolt a szöveg, azóta semmilyen, általam értelmezhető indoka nincs az aláírás elmaradásának.
Annyit tudok elképzelni, hogy miután a magyar kormány értesült arról, hogy mi oktatási tevékenységet tervezünk elindítani az Egyesült Államokban, szeretné látni, hogy az hogyan is alakul. Már a tél folyamán megtekinthették volna a programot, de még most sem késő.
A pozitív szcenárió az, hogy megállapítják, hogy megfelelünk a törvényi feltételeknek, aláírják a régóta előkészített szöveget, és akkor folytatjuk tovább, amit eddig csináltunk, kiegészítve New York-i és bécsi programokkal.
És mi történik akkor, ha a kormány nem írja alá?
Egy jó ideig még nem kell, hogy történjen semmi az állam részéről. A törvény értelmében legkésőbb 2019. január elsejéig kell rendelkezni egy nemzetközi egyezménnyel. A helyzet valamivel bonyolultabb, miután szövetségi államról van szó. Sokáig úgy nézett ki, hogy elvárnak egy külön megállapodást a Fehér Házzal is, most viszont úgy tűnik, hogy ez mégsem kell, hiszen a McDaniel College esetében sem történt ez meg.
Bocsánat, hogy közbevágok, de Amerikában az oktatás állami, és nem szövetségi hatáskör…
Igen, emiatt volt eleve furcsa, hogy belevették a törvény szövegbe, hogy szövetségi szinten is kellene valamilyen megállapodás. De úgy tűnik, rájöttek arra, hogy ezt így megkövetelni nem lehet. Valószínűleg azt a bizonyos levelet, amit az amerikai oktatási miniszter írt Balog Zoltánnak, hogy az államokkal kell ezt letárgyalni, azt fogják szövetségi szintű megállapodásnak tekinteni.
Akkor viszont a következő, ami kell, az a mi esetünkben a New York Állammal való megállapodás. Ezt akár már 2019. január másodikán számon kérheti rajtunk az Oktatási Hivatal. Ha nincs, azt mondhatják, hogy szomorúan látják, hogy nem teljesítjük a törvény által megkívánt feltételeket, és visszavonják a CEU működési engedélyét. Ebből az következne, hogy 2019-ben Budapesten a CEU már nem fogadhat diákokat.
Tovább bonyolítja a történetet, hogy a magyar székhelyű egységünket, a Közép-európai Egyetemet, ami szimbiózisban működik a CEU-val, nem érinti közvetlenül a CEU működési engedélyének esetleges visszavonása, azonban mivel a két jogi egység a gyakorlatban egy egyetemet alkot, kénytelenek lennénk kihasználni azt a meghívást, amit kaptunk. Vagyis
a legrosszabb esetben 2019 szeptemberében a hallgatók egy része már Bécsbe érkezne. A már korábban felvett hallgatókat továbbra is jogunk lenne itt, Budapesten tanítani,
de a CEU nem működhetne külföldi egyetemként úgy Magyarországon, ahogy eddig működött.
Magyarul, aki elkezdte itt az egyetemen a képzést most szeptemberben, az akkor is befejezheti itt, ha visszavonják a működési engedélyt? Tehát 2020 tavaszától szűnne meg itt az oktatás?
Kicsit több időt ad a törvény, mert számoltak a doktori képzésben részt vevőkkel is. A jogalkotó úgy gondolkodott, hogy elég időt ad az ő kifutásukra is, csak azzal nem számolt, hogy az amerikai doktori képzés hosszabb, mint a magyar. Vagyis az az idő, amit meghatározott, nem elég arra, hogy a mostani elsőéves doktori hallgatók befejezzék itt a tanulmányaikat. Nekik már külföldön kellene ezt megtenniük.
Ugyanakkor, nem tudom,
lehet, hogy a fantáziám hiánya, de még mindig nem tudom elképzelni, hogy visszavonják a CEU működési engedélyét,
miután a korábbi nyilatkozatok fényében, amennyiben van amerikai partner, folyik ott oktatási tevékenység, akkor ennek a meglehetősen abszurd új törvénynek is megfelelünk. Elképesztő erőfeszítéseket tettünk ezért.
Én azt gondolom, hogy Bécs számunkra nagy lehetőséget fog jelenteni, és rendkívül hálásak vagyunk a bécsieknek, de az ottani oktatás alapvetően kiegészíteni fogja az itteni kampuszunkat.
Bécsben mikor indulhat a képzés? Hiszen ezek szerint akár arra is szükség lehet, hogy már jövő ősszel kezdődjön.
Ha kell, már jövő ősszel indulhat. Mint amerikai egyetem, jogunk lesz beiskolázni a diákokat, ha minden kötél szakad. Mi hosszú távon képzeljük el a jövőnket, vagy az egyetem egyik részének a jövőjét Bécsben, kapcsolódni kívánunk az osztrák felsőoktatási rendszerhez is. Az ehhez vezető út hosszabb időt fog igénybe venni, de megoldható.
A CEU eddig is a híd szerepét töltötte be az európai és az amerikai oktatás között, szeretnénk ezt a továbbiakban is megtartani.
Nyilván a szívünkhöz legközelebb álló küldetés az lenne, hogy Magyarországot bekapcsoljuk ebbe a vérkeringésbe. Rendkívül elkeserítő lenne, ha Magyarországot ebből ki kellene hagyni. Remélem, nem kerül rá sor.
Az egyetemnek rengeteg kutatási megállapodása van a Magyar Tudományos Akadémiától kezdve sok más műhelyig. Ha jól tudom, ezek sok pénzt hoznak, mert külső források finanszírozzák. Ha költözni kell, mi lesz ezekkel a megállapodásokkal?
Ez kutatásonként, projektenként dől majd el. A CEU valóban rendkívül sikeres volt külföldi pénzek Magyarországra hozatalában, és ezeknél nem arról van szó, hogy amikor mondjuk mi egy Európai Kutatási Tanács (European Research Council) pályázatot elnyerünk, akkor azzal bármit is csökkenne magyar egyetemek esélye, ez pluszban jön.
Figyeltünk arra is, hogy magyar állami forrásokat ne használjunk. Ezzel kapcsolatban is
vannak teljesen hamis állítások a sajtó bizonyos részében,
amik arra utalnak, hogy az egyetemünk magyar költségvetési forrásokból is működik valamilyen régi privilégiumból fakadóan. Ez nem igaz.
Minimális összeg érkezik a Közép-európai Egyetemre, tehát a magyar tagozatunkon, tanuló néhány PHD-hallgató ösztöndíjaként. Ez sokkal kevesebb, mint az 1%-a a költségvetésünknek.
Tehát mi anyagilag csak hozzáadtunk a magyar felsőoktatáshoz, kutatáshoz. Ennek egy része, amennyiben költöznünk kell, biztosan elvész Magyarország számára. Hogy pontosan mekkora része, azt nem tudom, attól függ, hogy az adott szerződések hogyan íródtak meg.
Mekkora a magyar diákok aránya az egyetemen?
Egyötöde a diákjainknak magyar. Ez egy olyan egyetem, amely egyrészt nagyon nemzetközi, mert a világon is nagyon kevés olyan van, ahol a diákok 80%-a külföldi, másrészt viszont az itt tanuló különböző nemzetiségű diákok között a magyarok vannak a legtöbben. Tehát, ha van nemzet, amely elsősorban az előnyeit élvezi a CEU által nyújtott szolgáltatásoknak, az a magyar.
Ez igaz a tanárok tekintetében is, 40% magyar köztük. Mondhatni, hogy furcsa, hogy a tanárok többsége külföldi, másrészt viszont a magyarok vannak a legtöbben köztük.
Sok más kapcsolatunk is van a magyar társadalommal. Például a könyvtárhasználóinknak a többsége nem CEU-s magyar. Tehát miközben van egy nemzetközi karaktere az egyetemnek, számos tekintetben bekapcsolódott a magyar társadalomba, annak hasznára van, ezért is lenne abszurd és irracionális, ha ki lenne szorítva.
Milyen következményei voltak eddig az immár egy éve tartó bizonytalan időszaknak? Látszik valami például a jelentkező diákok számában? Vagy volt esetleg olyan oktató, akit nem tudtak megnyerni az egyetemnek?
Összességében nem csökkent a jelentkezők száma, pedig nagyon tartottunk tőle. Különösen örülök, hogy magyar diákok is ugyanolyan számban jelentkeztek, mint korábban. Ugyanakkor kaptunk olyan leveleket is, amelyben leírták diákok azt, hogy mégsem jönnek, mert nem látják, hogy ebből mi lesz. Azt gondolom, hogy
jövőre, ha nem változik a helyzet, akkor már a számokon is meglátszana, hogy nem stabilizálódott az egyetem helyzete.
A tanárokat tekintve, nálunk az állásokat kompetitíven töltik fel. Gyakran van az, hogy Ausztráliából, Kanadából, a világ különböző részeiről jelentkeznek tanárok, egy részüket meghallgatjuk, meghívjuk. Volt rá példa, hogy valaki azt írta az állásajánlatra, hogy egyelőre nem jön, mert családja van, és szeretné tudni, mi lesz ebből.
Ezekre az állásokra is szerencsére elképesztő számban jelentkeznek, most a Politikatudományi Tanszéken, ahol én dolgozom, volt egy álláshirdetés, és hatvanvalamennyi, magasan kvalifikált jelentkezőnk volt. Tehát annak ellenére, hogy konkrét esetekben megtörténik az, hogy az elsőnek választott jelöltünk nem fogadja el az állást, nem látom azt, hogy bármelyik programunknál baj lenne. Nyilván, ha hosszú távon folytatódik a bizonytalanság, előbb-utóbb itt is meglátszik majd.
Az utolsó kérdésem visszakanyarodna a legelsőhöz. A sajtó bizonyos részében gyakran vádolják azzal az egyetemet, hogy „Soros-katonákat” képez. Mit gondol erről?
Már maga ez a kifejezés is értelmezést igényelne. Most próbálom komolyan venni, miközben tudom, hogy az egész mögött semmi nincs, ez egy politikai szlogen, ami egyes spin doctorok, kampányt irányító, meglehetősen gátlástalan figurák fejében megszületett, és az égvilágon semmilyen alapja nincs.
De próbáljuk meg tényleg komolyan venni. Az egyetem megtestesít összességében egy nyitott, liberális szellemiséget, már eleve abból fakadóan, hogy ez egy nemzetközi egyetem, hogy akik létrehozták, azok olyan, többnyire a kelet-európai antikommunista ellenzékhez tartozó értelmiségiek voltak, akik szerették volna, ha a régió felzárkózik és az itteni népek közti feszültségek oldódnak.
El tudom képzelni, hogy ez a szellemiség valakinek nem tetszik politikailag. De
azt gondolni, hogy ebből „Soros-katona” képzés fakad, abszurd.
Mondok egy példát: felveszünk valakit a matematika tanszékre, és megkérdezzük, hogy egyetért-e Soros György bármelyik gondolatával, akár a bevándorlással kapcsolatban. Mindenki elnevetné magát.
Ahhoz, hogy mi sikeresen szerepeljünk nemzetközi téren, az a feladatunk, hogy olyan diákokat képezzünk, akik színvonalas folyóiratokban publikálnak, akik olyan kutatási teljesítményt tudnak felmutatni, ami által jó állásuk lesz a világ bármely országában. Az, hogy ki mennyire tudja ezeket teljesíteni, nyilván nem függ attól, hogy milyen ideológiai vagy pártpolitikai meggyőződése van.
Számos olyan embernek volt és van kapcsolata az egyetemünkkel, akik jobboldali kormányokban dolgoztak vagy dolgoznak. Ez természetes. Ha megnézi valaki, hogy kiket hívunk meg előadni, akkor látja, hogy radikálisan konzervatív előadóink is voltak, mint mondjuk Roger Scruton, de mások is.
Nekünk fontos az, hogy sokféle nézet megszólaljon.
Lehet, hogy kifejezetten diktatúrát támogató szellemiségű emberek ritkán fordulnak meg itt, lehet, hogy mindenki, aki a CEU közösségének tagja, valamilyen módon támogatja a demokrácia alapelveit, a toleranciát, és így tovább, de nem foglalkozunk a hallgatók vagy oktatók politikai, ideológiai irányultságával. Nagyon élénk közéleti viták vannak az egyetemen, miközben a fókusz, sajnos vagy szerencsére, a tanuláson van.
Még sosem voltam ilyen sokan! Ezt éreztem szombaton este. Szerény számítások százezernél is többen voltunk. És ami még ennél is felemelőbb: főleg fiatalok. Akik most megmutatták, hogy bár a pártokat messze elkerülik, nem mindegy nekik, hogy milyen lesz Magyarország. Mert, mint a szónokok is mondták, ők nem elmenni, hanem maradni akarnak. Magyarországon akarnak Európában maradni.
Tömegek az utcán. Jól érzik magukat, mert tudják, hogy sokan vannak. Jókedvűek, okosak, szépek. Komolyak és eltökéltek. Fiatalok.
Tudják, hogy mit akarnak: nem félázsiainak lenni, ahogyan Orbán mondta, hanem Európához tartozni. Ehhez Orbán hatalmát meg kell dönteni, el kell zavarni a diktátort.
Most megint léptek egyet előre. Megmutatták, hogy létezik még a normális Magyarország, vannak még itt olyanok, akiken nem fogott a rontás. Nem vették be a migráns-mantrát, a rezsicsökkentés meséjét.
Persze, a legfontosabb, hogy mi lesz ezután. Mert mára már kevés azzal búcsúzni, hogy legközelebb folytatják.
És akkor mi lesz, ha megint sokan leszünk? Ettől majd elmegy Orbán? Beadja a lemondását a legfőbb ügyész? Hányszor éreztük már az elmúlt években, hogy végre történik valami, hányszor hallottuk, hogy nem hagyjuk!
Aztán hagytuk, mert mi mást is tehettünk volna.
Az a tömeg, amelyik nagyobb és erősebb Orbánnál, már látszik – az a pártszövetség, amely nagyobb és erősebb lenne nála, még nem.
Orbánt és a Fideszt a jelenlegi választási rendszer keretein belül gyakorlatilag lehetetlen legyőzni. Nem kétharmad kellene hozzá, hanem háromharmad. Úgy alkották meg a szabályokat, hogy akkor is ők győzzenek, ha kevesebb szavazatot kapnak, mint az ellenzék. Hogy akkor is kétharmaduk legyen, amikor még ötven százalékuk sincs.
Ez a mostani, civilek által szervezett tüntetés valójában nem a hatalom, hanem az ellenzéki pártok számára volt igazi üzenet. Hogyha eddig nem értették, vagy nem volt rajtuk elég nagy a nyomás, hogy megértsék, most a saját szemükkel láthatták, hogy mit akarnak az emberek.
Például azt, hogy az ellenzéki pártok ne a saját pozícióikkal foglalkozzanak, hanem azzal, hogy kikényszerítsenek egy demokratikus választási rendszert. Ha másképp nem megy, a parlamenti politizálás bojkottjával. Aminek persze csak akkor van értelme, ha az összes ellenzéki párt, minden képviselője benne van.
Addig is, ameddig az ellenzéki pártok fölismerik, hogy nincs más választásuk, mint megváltoztatni az igazságtalan és egyenlőtlen választási rendszert, maradnak a tüntetések. Ha erre nem képesek, és nem szabadulnak meg azoktól a vezetőiktől, akik gátolják az együttműködést, akkor, akár tetszik nekik, akár nem, ugyanúgy eltűnnek, mint az a hatalom, amelynek most a főként fiatalokból álló tömeg megmutatta, hogy ki az igaz többség Magyarországon.
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerint a gazdaság teljesítményét és a kormány migrációval kapcsolatos fellépését díjazták vasárnap a választók. Molnár Gyula, az MSZP lemondott elnöke azt mondta, hogy aljas volt a kampány, amely a kormány részéről kizárólag a migrációról szólt, de bírálta a DK-t és az LMP-t is. Lakner Zoltán politikai elemző szerint a választási csalás-nem csalás kérdése „az ellenzéki pártok újabb önfelmentő hisztériájának kezdete is lehet”.
A két politikus a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Political Capital által rendezett Magyarország 2018-2022 című budapesti konferencia panelbeszélgetésén vitázott egymással. Meghívták Szél Bernadettet, az LMP társelnökét is, ő viszont lemondta részvételét.
Gulyás Gergely azt mondta,
ő a pesszimisták közé tartozott,
nem számított ekkora győzelemre. Szerinte két fontos téma volt: a gazdaság és a migráció. Előbbiről azt mondta: az országnak már kiegyensúlyozott költségvetése van, 2010-hez képest 740 ezerrel többen dolgoznak, „a választópolgárok többsége úgy érezte, hogy sikerül egyről a kettőre jutni”.
A migrációval kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy ez volt a közelmúlt európai választásainak egyik legfontosabb témája. Ez szerinte „elsősorban tartalmi kérdés”, amiben
„tartalmilag a kormánynak száz százalékig igaza van”,
és a probléma „velünk fog élni a követező években, évtizedekben”.
Molnár Gyula szerint viszont
„minden idők legaljasabb kampánya zajlott”,
amelyben a Fidesz sokkal több pénzt is költhetett. Ugyanakkor elismerte, hogy a migráció valóban fontos téma Európában.
Molnár emellett bírálta az LMP-t és a DK-t, mert a két párt szerinte bundázott, és valójában már a 2022-es választásra készült, elfogadták, hogy idén a Fidesz nyer.
A következő négy évről Gulyás Gergely azt mondta, hogy a demográfiai helyzet javítása és a családok erősítése a fő feladat. Molnár Gyula szerint viszont Magyarország előtt az a kérdés áll, hogy a kontinens összeszerelő üzeme lesz vagy mozdul az innováció irányába. Szerinte a tömeges kivándorlás azt bizonyítja, hogy
„a fiatalok számára nem vonzó és nem is működőképes”
az elmúlt nyolc év kormányzati gazdaságpolitikája. Az is kérdés szerinte, hogy a Fidesz tovább faragja-e a parlament jogkörét.
A vitát moderáló László Róbert választási szakértő megkérdezte Gulyástól, miért nem oldották meg a kamupártok problémáját, mire a fideszes politikus elismerte, hogy tévedtek, amikor azt hitték, elég lesz, hogy az egy százalékos eredményt el nem érő pártok vezetői vagyonukkal felelnek az állami kampánypénzekért. Szerinte tovább kell szigorítani a szabályokon.
Arról, hogy például Gőgös Zoltán nem veszi át a parlamenti mandátumát, Molnár Gyula azt mondta, nem ért vele egyet. Gulyás Gergely egyetértett vele, és hozzátette: Gyurcsány Ferenctől egy hasonló lépés példátlan önkritika lenne, de
Gyurcsány nélkül nehezebb lenne a Fidesz helyzete a következő választáson.
A konferencián László Róbert ismertette a Political Capital kutatását, amely szerint a válaszadók csupán 60 százaléka tudta a választás előtt, hogy két szavazatot adhat le. Az is kiderült, hogy a választópolgárok jelentős többsége nem támogatja, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak. A Fidesz szavazóinak az 56 százaléka támogató, az MSZP és a Jobbik szavazóinak 80 százaléka, a DK szavazóinak 92 százaléka elutasító ezzel kapcsolatban.
A konferencián mások is beszéltek arról, milyen négy évre számítanak. Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője teljesen tartalom nélküli, kiürült közbeszédre számít és nyugtalanságot vár. A migráció mindent uraló témája szerinte egészségtelenné teszi a társadalmat szociálpszichológiai értelemben. Ha a kormányzat „nagyon keményen tolja ezt tovább” akkor szerinte
ez nem egy békés társadalom képét vetíti előre,
és nagyon messze leszünk, hogy Magyarországon egy polgárosult értékrend uralkodjon.
Unger Anna politológus, az ELTE oktatója szerint a kétharmaddal „finomra lehet igazítani” újra a választókerületi határokat, az önkormányzati rendszerben lehet változtatásokat eszközölni, továbbá a bírósági rendszerhez is hozzá akarnak nyúlni. Úgy fogalmazott, hogy a kétharmad zúzására számít, szerinte
a kormány csúcsra járatja majd az idegengyűlöletet.
A közjogi rendszer „pofásítása” is meg fog történni szerinte.
Lakner Zoltán politikai elemző, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese azt mondta, bár Orbán Viktornak „nincs programja, teljesen nyíltan közöl velünk mindent azzal kapcsolatosan, amit csinálni akar”. Szerinte ezt végre érdemes lenne komolyan venni, nem megvárni, hogy mi történik majd a következő négy évben. Szerinte kérdés az is, hogy lesz-e akcióképes ellenzék vagy ez a „teszetoszáskodás” tovább folytatódik.
Unger Anna beszélt arról is, hogy a Nemzeti Választási Iroda képtelen volt ellátni a feladatát, és nincs magyarázat az aggodalmakra. Lakner Zoltán ugyanakkor azt mondta: nagyon óvatos lenne a választási csalás, nem csalás dologban, mert
ez az ellenzéki pártok újabb önfelmentő hisztériájának kezdete is lehet.
Ugyanakkor szerinte az államigazgatás működése lehetetlenné teszi, hogy megtudjuk, pontosan mi történt. Azt viszont csodának nevezte, hogy miközben teljesen nyíltan folyik a civilek üldözése, újabb és újabb civil kezdeményezések nőnek ki a földből; szerinte ez az, ami okot ad bármiféle reményre.
Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.
A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.
Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.
A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.
Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.
Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.
Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.
Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.
Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
