Kezdőlap Címkék KISZ

Címke: KISZ

PUZSÉR NAGYON FÉLREÉRTI

Tisztelt és szeretett néhai barátomat, Eörsi Istvánt sokkolta, hogy amikor 1960-ban a konszolidáció részeként kiengedték a börtönből, azzal kellett szembesülnie, hogy hogyan illeszkedett be az 56-ban még a forradalom oldalán álló értelmiségiek többsége a gyűlöletes Kádár-rendszerbe.

Azután teltek az évek, évtizedek, és a puha diktatúra egyre többeknek vált természetes életközegévé. Szerepet vállaltak a hivatalos intézményekben, a kulturális életben, beléptek a pártba, „társutasok” lettek, tudomásul vették az ideológiai korlátokat. Azután ahhoz hasonlóan, ahogy 1956-ra korábbi hithű kommunistákból lettek egyesek a forradalom hősei, sőt vértanúi, úgy lettek a hetvenes majd nyolcvanas évekre a rendszer fegyelmezett tisztségviselői közül sokan alapvető reformok kidolgozói és kiharcolói az ortodox pártemberekkel és a mögöttük álló szovjetekkel szemben.

Az Orbán-rendszer ideológusai számára nincs különbség mondjuk Biszku Béla és Nyers Rezső között, alaptörvényük egyként bélyegzi meg őket, a nyugdíjkiegészítésüket ugyanúgy vették el. A történelmi valóság azonban más, bonyolultabb, az életpályák sokfélék. A magyar demokráciának azok a kiharcolói, akik komoly egzisztenciális áldozatokat is vállaltak a hetvenes-nyolcvanas években, pontosan tudták ezt már akkor is, és a rendszerváltás előkészítésekor és megvalósításakor a gyakorlatban is együtt tudtak működni azokkal, akik nem voltak készek az övékéhez hasonló áldozatokra, akár állami vagy párttisztségeket is betöltöttek a rendszerben. Az effajta együttműködés nélkül nem jöhetett volna létre az új magyar demokrácia, ahogy a csehszlovák, lengyel vagy román és a többi sem.

A különféle pályák egybemosása az Orbán-rendszer ideológusainál tudatos történelemhamisítás, a politikailag csak 1989-90 után vagy még később eszmélők többségénél az ismeretek hiányára, felszínességére vezethető vissza.

A Momentummal létrejötte óta határozottan rokonszenvezve politikusaiban a leendő magyar demokrácia egyik reménységét látva a múlt értékelésében kezdettől fogva vitám van velük, és ennek egyes elemeit foglaltam össze korábban ezen az oldalon, vitatva Gelencsér Ferencnek azt a mondatát, hogy az elmúlt tíz évet két volt KISZ-titkár „veszekedése” határozta meg, merthogy nemcsak Biszku Béla és Nyers Rezső történelmi pályája között volt gyökeres különbség, de Orbáné és Gyurcsányé között is. Szerintem Orbán és Gyurcsány konfliktusában nem az a meghatározó, hogy mindketten KISZ-titkárként kezdték a politikát a pártállam utolsó éveiben, hanem az, hogy mit tettek és tesznek Magyarországgal a rendszerváltást követően, miniszterelnökként illetve ellenzéki politikusként. Ebbe a mondatomba kötött bele az Indexen (az egykor szabad szellemű, időközben a fideszes pártállam által magáévá tett portálon) Puzsér Róbert:

Tulajdonképpen megtisztelő, hogy a Facebookon megjelent véleményem köré valaki az Indexen kerít szenvedélyes, rá jellemzően kiválóan megírt publicisztikát. Csak az a baj, hogy nekem eszembe sem jutott bármiféle pártállami, tehát 1989 előtti „szennyest tisztára mosni”.

Előző írásomnak az egykori KISZ-vezetői szerep megítélése (akár Orbán, akár Gyurcsány esetében vagy az enyémben) egyszerűen nem tárgya. Orbán és Gyurcsány korábbi KISZ-titkár voltát nem én hoztam szóba, hanem Gelencsér Ferenc, én éppen ennek félrevezető voltáról beszélek. (Korrektnek tartottam megemlíteni, hogy diákkoromban magam is voltam KISZ-vezető.) Az alapkérdésnek azt tekintem, hogy mennyire mást tettek miniszterelnökként Magyarországgal. Számomra az egyik alapjában véve vállalható, támogatható, a másik viszont elutasítandó. Magam a közélet szereplőjeként az egyiket támogattam, a másik ellen harcoltam és írásaimmal harcolok ma is. Puzsér ebből a különbségből szemlátomást semmit sem ért, kísérletet sem tesz a megértésére.

Persze, nem kötelező megpróbálni megérteni. Én rendszerváltáson a tervgazdaságnak piacgazdasággal, a diktatúrának demokráciával való felváltását értettem korábban is és értem ma is. Ez Magyarországon szerintem megtörtént. Fontos eleme volt ennek a privatizáció – e nélkül rendszerváltás nem lehetséges –, és aki azt sommásan rablóprivatizációként jellemzi, mint Puzsér, arról nem tudom, egyáltalán híve-e annak, hogy a tervgazdaság helyébe piacgazdaság lépjen. Az sem világos, mit ért Puzsér azon, hogy a rendszerváltás „bűnben fogant” – szerintem ez az állítás Csurka Istvánra és mai fideszes követőire emlékeztet. Talán észrevette Puzsér, hogy 1989 után a magyar választók – akárcsak a lengyelek, románok, csehek, szlovákok, bolgárok, de még az ukránok is – rendszeresen leváltották addig hivatalban levő kormányaikat, vagyis éltek a létező demokrácia kínálta lehetőséggel, míg 2010 óta a magyaroknak – ugyanúgy, mint az oroszországiaknak – nincs részük efféle élményben. Vagy tényleg nem lát ebben különbséget?

Arra pedig, hogy miért mosnék én „közös pártállami szennyest” tisztára, akit már akkor kizártak az MSZMP-ből, amikor Puzsér épp hogy megszületett, Kádár János pedig a Központi Bizottság ülésén Illyés Gyuláé után másodikként említette az én írásomat mint a pártra nézve veszélyest, kár is lenne szót vesztegetni.

Változhatunk, változunk

Antall József büszkélkedett egykoron azzal, hogy egész életében azt a világképet képviselte, amit szüleitől tanult. Vannak ilyen pályák. És vannak olyanok is, hogy az ember mást gondol a világról fiatalon, mondjuk egyetemi évei alatt, és mást tíz, húsz vagy harminc év múlva.

Régi barátom, Péter most a hvg.hu-n leleplezi kevésbé régi barátomat, Ferencet, aki néhány napja egy blogbejegyzésében azzal is kifejezi tiszteletét az idén elhunyt három nagy, korábban is és ma is ellenálló liberális iránt, hogy emlékeztet rá: amikor ők már bátran szembefordultak a kommunista rendszerrel, ő maga még a szocializmus megreformálhatóságában hitt.
Péter most leleplezi Ferencet: ő nem „lázadt” a szocialista rendszer ellen, hanem kari KISZ-titkárként a nyolcvanas évek elején még saját kezűleg szedte le az egyetemi faliújságról a Dialógus Békemozgalom plakátjait.
Péter nem leplezi le Ferencet. Ferenc a Péter által megjelölt időpontban húszegynéhány éves egyetemista és KISZ-vezető volt. Magam is KISZ-vezető voltam, amikor húszegynéhány éves egyetemista voltam, ott töltöttem az időmet a Közgázon a kari KISZ-szervezetek helyiségében. Voltak kifogásaim a rendszer gyakorlatával szemben, de elfogadtam a marxizmus-leninizmust, a rendszer megreformálásában bíztam, és az egyetem elvégzése után azon is dolgoztam.
Nem kerültem olyan helyzetbe, mint a KISZ-vezető Ferenc, de nem zárom ki, hogy ha kerültem volna, hasonlóképpen reagáltam volna.

A reformkommunisták a rendszer elutasítóit akkoriban nem szövetségesnek, hanem politikai ellenfélnek tekintették.

Emlékszem magamra, ahogy húszegynéhány évesen, 1968-ban nagy reményekkel követtem a prágai tavasz eseményeit, de még bizalmatlan voltam a párttól független politikai szervezetek fellépésével szemben, amelyeket egyébként Dubčekék egyértelműen elutasítottak. Később, a nyolcvanas évek végére ez már megváltozott. (Engem addigra már kizártak az MSZMP-ből, nem reformkommunista voltam, hanem liberális, és a Beszélőbe írtam, álnéven.)
Alighanem Ferenc is mást gondolt már, mint az évtized elején, hiszen új baloldali ifjúsági szervezetet próbált létrehozni. Mindenesetre Pozsgay Imre és Tölgyessy Péter még mindig egymással szemben ültek a kerekasztal-tárgyalásokon, és nem szövetségesekként, hanem politikai ellenfelekként tekintettek egymásra.
Változtunk, sokan, sokféleképpen. Az, hogy Ferenc barátom

ma tiszteli azokat, akiknek politikai gondolatait és magatartását akkoriban még nem tartotta követendőnek, számomra teljesen hiteles.

Mint ahogy hiteles Péter barátom pályája is a Dialógustól az Alaptörvény asztalának látványos megrongálásáig és mindmáig. Mindkettejükkel voltak, vannak és lesznek vitáim, olykor kemények is, de mindkettőjükkel – azt hiszem – több dologban értünk egyet, mint amennyiben nem.

Bréking nyúz, február 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

Interjú az engesztelhetetlen antikommunistával, az egykori KISZ-titkár, Ifjú Gárda alapító Magyar Idők főszerkesztővel; Gyurcsány Ferenc vagyonosodási vizsgálatának előzménye; a Stop Soros szigorításának igénye – erről mind olvashatunk az alternatív valóság orgánumaiban.

 

888: Gajdics Ottó az engesztelhetetlen antikommunista

A Magyar Idők főszerkesztőjével közöl – beharangozója szerint „rendhagyó beszélgetést” – a 888.hu, mégpedig „a kommunistákról és a megbocsátásról, a liberálisokról és a parasztmoralitásról, az européerekről és a jelző nélküli demokráciáról, a kardszárnyú delfinekről és a gendersemleges mosdókról, na meg arról, hogy „akkor ki is a paraszt, már könyörgöm?”.

Az interjúnak már az első kérdése is irányba álítja a beszélgetést: „Nekem mindig is úgy tűnt, hogy van benned egy engesztelhetetlen düh, az igazságérzet sérelme a kommunistákkal szemben. Arra gondolok, hogy nem tudsz nekik megbocsátani. Miért nem? Annyi idő telt el azóta.”

A  kérdést és a rá adott választ, miként az interjú további részét is érdemes azzal a tudattal olvasni, hogy alanya nem volt „senki” az „átkosban”: a Wikipedia szerint a „Kádár-rendszerben a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tagja, később titkára és az Ifjú Gárda (IG) szervezője volt.

Ilyen értelemben is örvendetes, hogy ha megbocsátani nem is képes („Nem tudok megbocsátani, mert nem lehet megbocsátani”), de lagalább „érdekes ez a düh, mert ez azért megszelídült az idők során.”

Mindenesetre megnyugodhatunk: Gajdics igennel nyugtázta a megállapítást: „Tehát apádiziglen, anyádiziglen antikommunista vagy…”

Igaz, ma már nincs Ifjú Gárda…

Echo TV: Ki kérte előbb a vagyonosodási vizsgálatot?

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának tájékoztatása szerint a Magyar Idők főszerkesztője kezdeményezett elsőként vagyonnyilatkozati eljárást Gyurcsány Ferenccel szemben. A testület elnöke, Hargitai János az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette, Gajdics Ottó erről szóló elektronikus levele péntek délután érkezett meg hozzájuk, míg a Demokratikus Koalíció elnökének e-mailen küldött beadványát szombat reggel kapták meg.

A Magyar Idők szombati számában közölte, főszerkesztőjük azt kérte a mentelmi bizottságtól, ellenőrizzék a Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában foglaltak valóságtartalmát, kérjék be tőle a vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és érdekeltségi viszonyokat igazoló dokumentumokat. Ha a bizottság azt állapítja meg, hogy a képviselői kötelezettségét Gyurcsány Ferenc szándékosan mulasztotta el, vagy a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt, akkor mondja ki az összeférhetetlenséget – fogalmazott Gajdics Ottó.

A DK közleményében azt állította, hogy a Magyar Idők főszerkesztője húsz perccel Gyurcsány Ferenc szombat reggeli Facebook-posztját követően kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást – emlékeztet a TV.

MTI: Az eddigi vélemények többsége támogatja a Stop Soros törvénycsomagot, sőt további szigorításokat javasol

Január 18-án indult és továbbra is tart a Stop Soros törvénycsomag társadalmi egyeztetése, az elmúlt két hétben több mint négyszáz javaslat érkezett be, az eddigi vélemények többsége támogató, vannak közöttük, amelyek szigorításokat szorgalmaznak – mondta el vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Az MTI tudósítása mondandójából kiemeli: érkezett olyan észrevétel, hogy a törvényjavaslatban szereplő 25 százalékosnál magasabb – akár annak többszörösét kitevő – illetéket kelljen fizetniük a migrációt segítő szervezeteknek, továbbá felmerült a Büntető törvénykönyv szigorítása is, akárcsak az, hogy az ilyen csoportok csak magyar pénzintézetnél vezethessenek számlát, illetve – amerikai mintára – idegen ügynökségként tartsák nyilván őket.

A beérkezett vélemények összegezve a kormány elé kerülnek majd, így alakul ki a végleges javaslat, amely februárban kerül az Országgyűlés elé.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!