Kezdőlap Címkék Kistermeló

Címke: kistermeló

Az új cseh kormány a kistermelőknek adja az uniós pénzek javát

Korábban Brüsszelben bírálták Babis akkori cseh miniszterelnököt, mert az ország egyik legnagyobb agrár vállakozójaként szép pénzeket vett fel az agrár alapból. Az ex kormányfő pofára eshet hiszen ő az ország egyik legnagyobb agrár vállalkozója, de az új cseh kormány a kistermelőknek adja az uniós pénzek javát.

„Babis úr és a cégei nem fognak profitálni az új agrár stratégiából” – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter. Brüsszel azt írja elő, hogy az agrár pénzek legkevesebb 10%-a jusson a kistermelőknek, de Csehország esetében ez eddig nemigen ment. Megmaradtak ugyanis a nagy gazdaságok a rendszerváltás után is, és az egyik legnagyobb agrár vállalkozó maga Andrej Babis lett. Aki azután az ország egyik leggazdagabb embereként pártot alapított, és a választások megnyerése után kormányfő lett.

Ez felvetette az összeférhetetlenség problémáját. Babis formálisan átadta cégeinek irányítását rokonainak és bizalmasainak, de mindenki tudta, hogy valójában ő irányít. Miniszterelnökként lobbizott a nagy agrár vállalkozások érdekében Brüsszelben. A legutóbbi választáson Babis elbukott, mert szövetségesei a parlamentbe se kerültek be. Az új kormánykoalíció sokszínű, de egyben megegyeznek a pártok: nem működnek együtt Babis ex miniszterelnökkel.

Az új agrár stratégiai pedig, mely jövőre lép életbe, azt jelenti, hogy a kistermelők kapják majd az uniós agrár pénzek 23%-át! Mindezzel együtt az új agrár stratégia nem szab meg felső határt az uniós pénzek szétosztásánál. Az új mezőgazdasági miniszter abban is különbözik elődjétől, hogy nagy figyelmet szentel a környezetvédelemnek. Erre az Európai Unió is nagyon odafigyel. Az agrár alapból elkülönítettek egy környezetvédelmi részt. Erre külön lehet pályázni. Itt van felső határ, de elég magas: a maximális kiutalás 1,2 millió euró lehet.

Az új agrár stratégia arra irányul, hogy támogassa a kistermelőket, de a nagy gazdaságokat sem kívánja lenyomni.

„A cél a kistermelők támogatása, de azt sem akarjuk, hogy a nagy agrár gazdaságok csődbe menjenek” – hangsúlyozta a cseh mezőgazdasági miniszter, aki civilben különben méhész.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK