Kezdőlap Címkék Kerítés

Címke: kerítés

Lapszem – 2017. szeptember 6.

0

Szeptember 6. van, szerda, Zakariás napja, nézzük, miről írnak ma az újságok.

Titkolózás

Nem mondja meg a kormány, miből állt össze a 270 milliárdnyi határvédelmi költség, amely felét az Európai Bizottsággal fizettetné ki – írja a Népszava. A lap a Belügyminisztériumot kereste meg, de onnan azt a választ kapták, hogy a kérést „közadat igénylésnek minősítettük, ezért válaszadásra továbbítottuk a Belügyminisztérium Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztályához”.

2015-ben még azt mondta a kormány, hogy a válság kezelése 84 milliárd forintba került,

a tavalyi és idei adatokról ennyit se mondtak. Határvédelmi célra egyébként az Unió 2020-ig 93,4 millió euró támogatást nyújt, és 6,7 millió euró vészhelyzeti támogatást is folyósított Magyarországnak.

Meghallgatás

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Rogán Antalt is meghallgatná a letelepedésikötvény-programot vizsgáló bizottság. Az ellenzéki pártok (Együtt, LMP, Liberálisok, Jobbik) által létrehozott testület azért vizsgálódik, mert kiderült: a kötvényforgalmazó offshore cégek jóval a letelepedési programról szóló döntés előtt jöttek létre. A lap szerint azért döntöttek így, mert az újság kiderítette:

a kötvényforgalmazó offshore cégek a letelepedési programról szóló döntés előtt jöttek létre.

Közel 6600 külföldi vásárolt letelepedési állampapírt, és családtagokkal együtt csaknem húszezer bevándorló kapott Magyarországon szabad tartózkodásra lehetőséget. A programban részt vevő offshore cégek eközben 180 milliárd forintos bevételre tettek szert.

Holdudvar

A Magyar Idők szerint elpártolt Vona Gábortól a Jobbik régi holdudvara. A korábbi értelmiségi támogatókat, akik kritikusok a pártvezetéssel szemben, nem hívták meg a soltvadkerti piknikre, mások pedig nem mentek el. A lapnak egy „neve elhallgatását kérő résztvevő” azt mondta: ennyi ismeretlen arcot még nem látott.

Felújítás

Két éven belül megújul a kastélyok és a várak jelentős része – írja a Világgazdaság. Idén 15 kastély és vár kivitelezési munkái kezdődnek meg, 2019-ig pedig átadják a 39 épületet érintő első ütem többségét, ezt mondta a lapnak Virág Zsolt, az 55 milliárd forintos keretű Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Szerinte dinamikusan bővül a látogatószám, tucatnyi hely már tavaly nyereségesen működött.

EB: Az Unió nem ad pénzt kerítésépítésre

0

Alexander Winterstein, az Európai Bizottság egyik szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján azt mondta: az EB kész megvizsgálni a magyar kormány kérését, de a szolidaritás kétirányú.

Orbán Viktor levelet írt Jean-Claude Junckernek, az EB elnökének, amelyben, az európai szolidaritásra hivatkozva, azt kérte, hogy az EU fizesse ki Magyarország számára a határvédelemre fordított mintegy 883 millió euró (270 milliárd forint) felét.

A szóvivő úgy reagált, hogy

az EU korábban már hozzájárult a magyarországi határvédelem költségeihez.

Elmondta, hogy rövid határidőn belül meg fogják vizsgálni az említett kérelmet és szükség esetén támogatást fognak nyújtani az országnak.

Arról is beszélt, hogy az unió továbbra sem finanszírozza határkerítések építését, ez nem fog változni, a határvédelem egyéb költségeihez azonban számos esetben hozzájárult. Azt is mondta, hogy:

az európai szolidaritás kétirányú utca, nem pedig egy á la carte menü, melyből az ember kiválaszthatja a számára hasznos részeket,

mint a hozzájárulást a határvédelem költségeihez, miközben más elemeket elutasít, például az uniós menekültügyi kvótákat.

Úgy fogalmazott: „Tudomásul vesszük, hogy a magyar kormány mostanra elismeri, hogy a szolidaritás fontos alapelve az Európai Uniónak.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!