Kezdőlap Címkék Kereszténység

Címke: kereszténység

Die Welt: A kirekesztő kereszténység

Egyelőre csak Budapesten és Varsóban lett ez a fajta, irgalmat nem ismerő kereszténység államalkotó, a kormányzati politika része. De a jelek másutt is mind inkább a tekintélyelvűség irányába mutatnak. Olaszországban pl. a Liga vezére közönséges hangon azt tanácsolta a pápának, hogy fogja be a száját, amikor az a menekültek megsegítésére hívott fel.

 

A lap volt kiadója Thomas Schmid A kemény szívű kereszténység újjászületése címmel közölt kommentárt. A szerző szerint ismét olyan kereszténység alakul ki, amely régi idők szellemét idézve a többi vallástól elhatárolódva határozza meg önmagát és nem sokra tartja a felebaráti szeretet. Emellett fatális fejlemény, hogy Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban összefonódik állam és vallás. A magyaroknál és a lengyeleknél a keményszívű, kirekesztő és harcias kereszténység kerekedett felül, amely vitatja a szív üzenetét. Sőt egyfajta állami doktrína rangjára emelkedett. Ebben persze semmi új nincs, inkább reneszánszról beszélhetünk. A papok annak idején ágyúkat szenteltek meg, belenyugvásra és engedelmességre figyelmeztették az egyszerű hívőket. Németországban pedig még Adenauer idején is szembe szálltak a világ liberális értékváltásával.

Jézus tanításában két elem fonódik össze – írja a Die Welt: Az egyik a felebaráti, szeretet, az irgalmasság, a részvét és a hit abban, hogy minden ember egyenlő. Ebben a zsidó-keresztény hagyományban a jó szándék és a jótett a fontos. Az idegenben pedig az embert és nem a mást látja. Ez az irányzat hihetetlenül népszerű lett az elmúlt évtizedekben, ideértve a menekültkérdést is. Másfelől viszont

napjainkban olyan kereszténység jelenik meg és erősödik, amely ismét kardot ragad, mármint szóban.

Teljesen megtagadja, hogy idegeneket fogadjon be, és közben cseppet sem rossz a lelkiismerete. Európából pedig ismét a jól bevált keresztény erődöt csinálna. A lengyeleknél már ott tart, hogy a hitet megfosztaná annak központi üzenetétől, a szeretettől. Azaz lerombolja a krisztusi tanítást, hogy megmentse azt.

Thomas Schmid szerint egyelőre csak Budapesten és Varsóban lett ez a fajta, irgalmat nem ismerő kereszténység államalkotó, a kormányzati politika része. De a jelek másutt is mind inkább a tekintélyelvűség irányába mutatnak. Olaszországban pl. a Liga vezére közönséges hangon azt tanácsolta a pápának, hogy fogja be a száját, amikor az a menekültek megsegítésére hívott fel. De a legjobban Oroszországban látni, hová vezet az, ha autoriter megfontolásokból állami célokra használnak egy keresztényi hagyományt. Államosítják az egyházat és a hitet, ráadásul etnikai-völkisch szellemmel itatják át. Felszámolják az állam és az egyház szétválasztását. Utóbbi az előbbi szolgája lesz, az államvallás szerepét tölti be, miközben az elnök gyakorlatilag felszámolta a demokráciát. Az uralkodó, Putyin, csak hatalomban, barátban és ellenségben képes gondolkodni. Számára az erőszak teljesen jogszerű politikai eszköz.

Az irgalom nélküli kereszténység újdonsült, tekintélyelvű hívei valamennyien a 19. század állam- és hitvilágába igyekeznek visszatérni.

Amikor a háború természetesnek számított az államok között. Amikor gondolni sem lehetett az egyetemes emberi jogokra, hát még olyan nemzetközi szervezetekre, mint az ENSZ, az UNHCR vagy az Európai Bíróság. Az olyan keresztények, akik nem gyakorolják az irgalmat, felmondanak minden próbálkozást, hogy létrejöjjenek a világban a társadalmi szerződés stabil alapjai. Ők cseppet sem nyugatiak, modernek, hanem rettenetesen maradiak.

Bréking nyúz, május 19. – Tudósítás a másik valóságból

0

Csak a kormánysajtót nem cenzúrázzák, a mohamedánok a kereszténység esküdt ellenségei, Fekete-Győr András pedig Schwarzenegger magyarországi helytartója – mindez, és még sok más is mai alternatív lapszemlénkben.

Az Európát átrajzolni akaró Soros-szervezetek az Origón

„Ahogy arra számítani lehetett a hazai Soros-szervezetek a hatalmas ellenzéki buktát követően sem adták fel a harcot, és tovább dolgoznak a gazdájuk által megálmodott, beteg, Európát és világot átrajzolni szándékozó lázálmokon.” (Origo: A Menedék nevű Soros-szervezet folytatja a magyar emberek „érzékenyítését”)

Apáti Bence szerint csak a kormánysajtót nem cenzúrázzák

„Márky Zay Pétertől kezdve a magát hivatalos diáktüntetőnek nevező szemüveges fiún át – akinek nem ugrik be, hogy kicsoda (nekem sem jut eszembe a neve), ő a szegény ember Leonard Hofstadterje – egészen Schwarzenegger magyarországi helytartójáig, Fekete Győr Andrásig, – a gyurcsányista, cicaszexuális kopaszról és a dzsemborira összesereglett, rendkívül vegyes pártpreferenciával rendelkező népségről nem is beszélve -, mindenki ugyanarra a következtetésre jutott.

Mégpedig arra, hogy az ellenzéket le kell váltani. …

A migráció dekriminalizálása és egyre könnyebbé tétele már a cél.

Ez az ellenzék mind a mai napig arról hőbörög különböző politikai műsorokban, hogy a választók nem átállottak bedőlni annak a hazugságnak, hogy nyugaton a migránsok nőket erőszakolnak.

Pedig az van, hogy a migránsok bizony nőket – sőt gyerekeket – erőszakolnak.

Nincs olyan nap, amikor a nem cenzúrázott sajtó (például mi) ne számolna be egy-egy szörnyűséges bűntettről. Hiteles, és ellenőrzött forrásokra hivatkozva írjuk meg ezeket a híreket. …

Mindeközben az ellenzék beszél gyűlöletről, és hazugságról, pedig pont az Orbán-kormány az, ami megvéd a gyűlölettől, az erőszaktól, és ami nem hazudozik arról, mi folyik azokban a nyugati országokban, ahol a migránsok által lakott negyedekben már se a tűzoltók, se a mentők, de még a rendőrök sem mernek bemenni, hogy megvédjék vagy meggyógyítsák a hazájuk által sorsukra hagyott, átvágott torokkal vagy savval leöntött, segítségért rimánkodó állampolgáraikat.” (888: A hazug ellenzéket valóban leváltotta az ország)

A Magyar Idők publicistája Orbán Viktor szívmelengető beszédéről írt

„Beszédes körülmények között alakult meg Magyarország új kormánya tegnap a Parlamentben. A miniszterek esküjét az ellenzéki képviselők közül csak a jobbikosok hallgatták meg, amiből világosan látszik, hogy a balliberálisok semmit nem tanultak a választási vereségből.

Elsősorban nem Orbán Viktort és negyedik kormányát sértették meg ugyanis bumfordi otrombaságukkal, hanem azt a közel hárommillió embert, akiknek akaratát egyszerűen képtelenek elfogadni. …

De a legfontosabb az, amit Orbán Viktor úgy fogalmazott meg, kormánya tagjaival van egy közös szenvedélyük: „A mi életünkben a legnagyobb dolog, hogy magyarnak születhettünk.” Tisztában kell lennünk azzal, hogy amilyen szívet melengető ez a bemutatkozás a nemzeti érzelmű szavazótábornak, annyira dermesztő lehet a globalizmus híveinek.” (Magyar Idők: Európa jövője)

Elmélkedés a Pesti Srácokon a csíksomlyói búcsú kapcsán Európa jövőjéről és a kereszténydemokráciáról

„Azt látjuk, hogy mint annyiszor, ismét támadás éri Európa keresztény lényegét. Úgy tűnik, mindazok akiket zavar ez a szellemiség, új eszközt találtak ellene. Az ordas ideológiák, az „átnevelés” gondolatának sikertelensége után a fizikai megsemmisítést tűzték ki célul, magának az európai embernek az eltüntetésével.

Meglehetősen aljas módon pontosan a szeretet, a szolidaritás keresztényi elveit akarják felhasználni erre. Az eszköz amennyire aljas, annyira veszélyes is. A kereszténység és a keresztények ősi, esküdt ellenségét hívják segítségül, telepítik be, hogy lerombolják mindazt, ami érdekeik ellen való. És itt hangsúlyozni kell, hogy a beözönlő mohamedán hordák nem csak a keresztényi elvek, hanem maguknak a keresztényeknek az ellenfelei. Személy szerint nekünk, egyenként és együtt. …

Mostanában – az emlékezetes miniszterelnöki interjú után – sokan ízlelgetik a kereszténydemokrácia szót. Találgatják, mit is jelenthet ez valójában, miféle hatással lesz/lehet az ő életükre.

Nos a kereszténydemokrácia nem más, mint egy, a huszadik századot megrontó osztályharcos ideológiákra adott józan válasz.” (Pesti Srácok blog: Keresztény Európa)

Legalizálnák az illegális egyházat

0

Történelmi megállapodás születhet Peking és a Vatikán között – erről nyilatkozott a kínai fővárosban a hivatalos katolikus egyház helyettes vezetője. Feng Csienping a Reuters hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy „gőzerővel folynak a tárgyalások” az új püspökök kinevezéséről a Vatikán és Peking között.

 

Kínában mintegy 12 millió katolikus él. A hívők körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a hivatalos és az illegális egyház között. Nem sokkal a kommunista hatalomátvétel után Mao elnök úgy határozott: a kínai katolikus egyháznak meg kell szakítania a kapcsolatait Rómával. Aki hajlandó volt erre, az tovább gyakorolhatta vallását. Aki nem, az illegalitásba kényszerült.  Ezért van most Kínában két katolikus egyház: az egyik a hivatalos, az úgynevezett hazafias egyház, amelyet a hatóságok is elismernek, a másik pedig a Vatikán által támogatott katolikus közösség. A püspököket az egyik közösség számára a Vatikán nevezi ki, a másik számára viszont Peking. Van olyan püspök is, akit mindkét helyen elfogadnak.

A most folyó tárgyalások eredményeképp létrejöhet egy egységes kinevezési rendszer, vagyis több mint hatvan év után az egyesülés felé tehetnek lépést a katolikusok Kínában.

Pekingben egyelőre ragaszkodnak ahhoz, hogy a Vatikán ismerje el a kínaiak által kinevezett püspököket is. Ez egyelőre nem történt meg, mert sokan ellenzik a

„behódolást a kommunista hatalomnak”.

A bírálók között is a leghangosabb a legmagasabb rangú kínai katolikus, Joseph Zen bíboros;Hongkong katolikus vezetője szerint a „Vatikán eladja a katolikusokat Pekingnek”.

Hszi Csinping államfő tavaly kampányt hirdetett az egyházak megrendszabályozása érdekében. A célkeresztben nem a katolikusok, hanem a muzulmánok és a tibeti buddhisták vannak. Ők ugyanis politikai problémát jelentenek. A 12 millió katolikus esetében pedig erről nincsen szó, de a túlbuzgó káderek fellépnek a kampány keretében a keresztények  ellen is. Nemrég leromboltak egy óriási – engedély nélkül épített – protestáns templomot.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!