Kezdőlap Címkék Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség

Címke: Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség

Átkokat szórtak a bíróra – felelniük kell

A népes társaságnak nem tetszett, hogy a bíróság fegyveres rablás miatt elítélte a rokonukat. Az ítélet indoklása közben elszabadult a pokol. Az ügyészség csoportosan elkövetett hatósági eljárás megzavarásának bűntettével vádol két nőt. Bűnösségük kérdésében a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hatósági eljárás megzavarása miatt vádat emelt egy 67 éves és egy 22 éves nő ellen, akik tavaly novemberben, a Szegedi Járásbíróságon hangosan szidva az eljáró bírót és ügyészt, megzavarták a tárgyalás rendjét. Mivel a bíró nem tudta lecsendesíteni a rokonságot, megszakította a tárgyalást és a mintegy 9-10 főnyi hallgatóságot kivezettette a teremből.

Az indulatok azonban nem csillapodtak, a két nő és rokonaik tovább szitkozódtak és átkozódtak.

Az idősebb asszony a bírói irodák felé vezető folyosón ordított, közben a bírót és az ügyészt meg is fenyegette. Eközben a fiatalabb nő felkapaszkodott annak a folyosónak az ajtajára, amerre a fegyőrök a rokonaikat elvezették.

A rendzavarása olyan hangos volt, hogy a szomszéd tárgyalóteremben is mintegy fél órára szüneteltetni kellett a tárgyalást. A rendzavarást csak nagyobb létszámú rendőr tudta leállítani.

A két asszony ellen most vádat emeltek, az ügyészség csoportosan elkövetett hatósági eljárás megzavarásának bűntettével vádolja őket. Bűnösségük kérdésében a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!