Káosz és porno – ’18

0
1281

A rommagyar politikai képviselet egységének az újabb felületes és kényszeredett, kívülről diktált, kinyilatkoztatása, mégpedig egy tartalmatlan autonómiázás mellett, a gyengeség, a kiszolgáltatottság, a hatalomnélküliség és rossz pozicionálás biztos jele. Lassan a 18-as év mellé a 18-as piros karika is dukál ahhoz, amit ma rommagyar politikának lehet(ne) még nevezni (igaza van Kelemen Attila Árminnak, hogy már nem is kurvák, hanem stricik bonyolítják azt, amit politikának mondanak még): pornó a javából.

„Az igazat megvallva, semmi sem maradt, csak a szédület érzése, amivel semmit sem lehet kezdeni.” – Baudrillard

Éppen csak újévre fordult, s már körvonalazódik az év politikai üzenete: marad a KÁOSZ, a politikai osztály és a román, valamint a rommagyar polgárság napirendjének (ágendájának) egymástól való eltávolodása (Magyarország másik képlet, mely hosszabb kifejtésre érdemes), és a perverz populista-demagóg diskurzusok, melyek ezt elfedni igyekeznek. Példátlan dolog a politizálás színvonalának, olyan mélységekbe való süllyesztése, mint ami a jelenlegi – reménytelenségében is perverz, egyenesen pornográf – kormányzati intézkedések és kommunikáció, valamint a rommagyar politikát uraló, elkeseredett és kívülről irányított (decentrált) kaotikus kommunikációból (a szokványostól eltérő Brown-féle követhetetlen politikai mozgások) kiolvasható. Nincs itt hely és idő a kifejtésre, csak utalásszerűen jelzem, az elmúlt év vége megmutatta, hogy a korrupt politikusok mentegetésére épített kormányzás ismételten megbukott. Jön a kormányátalakítás (esetleg a saját miniszterelnök elzavarása), az örökös és perverz kétfrontos harc, egyfelől a priuszos pártvezér, Liviu Dragnea, és a mindenkori kormánya között, másfelől az államelnökkel. Aztán a reakciós és kiszámíthatatlan parlamenti mozgások (nem is igazán törvénykezés, hiszen ahhoz átgondolt stratégia, és szakértelem kellene, ami szemmel láthatóan hiányzik a jelenlegi képviselők és szenátorokból. Nem mellesleg a reakciósok közt is az egyik legreakciósabb a rommagyar képviselő, Márton Árpád, aki a békés civil tüntetésekben bányászjárást vél fölfedezni.), a korrupció legalizálási kísérletei, lehetetlenné teszik a kormányzást, és a nemzetközi mezőnyben is hiteltelenítik a román és rommagyar politikai kurzust.

És akkor jön az újabb, újfent hiteltelen, autonómiázás, ráadásul a legbutább és képtelenebb, a legkevésbé esélyes, (eszentés) tervezetre való utalással tett közös nyilatkozat formájában (Jól jön ez Szili Katalinnak, aki évente egyszer úgy tehet mintha dolgozna, mintha autonómia tervezeteket koordinálna, mintha egyáltalán létezne. És persze Dragneanak is jól jöhet még egy kis figyelemelterelő nacionalista uszításra, ha a téma még eléri a román médiák ingerküszöbét, a legnagyobb orvosi korrupciós ügy kellős közepén. Az aláírók még azt is elfelejtették, hogy nem 25, hanem 26 éve született a hivatkozott Kolozsvári Nyilatkozat, ezért az évforduló sem negyedszázados, de hát kit is érdekelhet ez? Ad-e még bárki is a kicsire?).

Jellemző a perverz és kaotikus politizálásra, hogy Kelemen Hunor, a legfőbb itteni Fidesz-fiókpárt vezére, még azon melegében, a közös nyilatkozat aláírását követve elsasszézott annak tartalma mellől, mondván: bár már két benyújtott autonómia-tervezet a parlamentben van, ezek mégsem a „nagy közös” tervezetek, mert az alkotmánymódosítást igényelne, és az ugye – gyakorlatilag – még hosszú távon is kivihetetlen. Azért persze a nyilatkozók, a jövőben, egyeztetni fognak autonómiázás, illetve tervezet-ügyben, magyarán együtt nyomják a süketet, ha arra kapnak Budapestről ukázt, ha kell ellentmondva minden józan észnek és figyelmen kívül hagyva a kedvezőtlen konjunktúrát. (Van, aki érti még ezt?). Márpedig a konjunktúra, a katalán függetlenségi-kísérlet és a nyomában, valamint a Brexit miatt is, elhúzódó válság okán is, különösen kedvezőtlen, az „autonómiák kiharcolásához”.

De az autonómiázás hitelteleníti a MinoritySafePack elfogadásáért folyó kampányt is, mert vagy európai védelem, a jelenlegi adminisztratív struktúrákban, a kisebbségeknek, vagy etno-territoriális és vegyes (illetve meghatározatlan) autonómia a cél, a kettő egyszerre nem megy, lényegében ellentmondanak egymásnak. A kisebbségi jogok terén való előrelépést sem az Orbán-féle Brüsszel-ellenes retorika, sem az autokráciák kiépítését, a jogállamiság csorbítását célzó politikák mellé való rommagyar politikai fölzárkózás, eufemisztikusan szólva, nem támogatja.

Aztán vannak azok a rusnya tartalmi dolgok, amiért állítólag a közös nyilatkozatot aláírták. És ha sorra vesszük a kitételeket, amiben a Fidesz itteni fiókszervezetei egyetértenek, akkor azt látjuk, hogy csupa ellentmondásos és tartalmatlan kijelentés alatt áll a vezérek aláírása. Elveket és vágyálmokat, egymással is összeférhetetlen kijelentéseket olvashatunk a nyilatkozatban. Mert a regionális autonómia, mint neve is jelzi terület-alapú, ezért nem (csak) a „tömbben élő magyarokra”, hanem mindenkire érvényes, aki adott területi egység lakója. Ráadásul – visszakanyarodva az SzNT-s tervezethez – ezt a területet immár, a „történelmi” székely székek, határainak rekonstrukciójával („az egykori székely székekre alapozva”) fogják meghatározni (Hol van már a legutóbbi autonómia-statútum, mely Maros-megyei prefektust rendel Kovászna és Hargita megyék fölé?), ne is kérdezzük, hogy kik és főleg hogy mikor. (Partium, határainak kialakítására még utalás sincsen, viszont másféle autonómiát, “kétnyelvű közigazgatást” kapna, meddig lehet még tarkítani a képet?). De különös az is, hogy a nyelvi jogokat, mint “az erdélyi magyarok összességének önkormányzatát” igyekeznek majd elfogadtatni, már-már a felismerhetetlenségig tágítva az önkormányzatiság – a román (és nemcsak) adminisztrációban amúgy is ismeretlen – fogalmát. Minden bizonnyal ezért is sikeredett értelmetlenre a mondat, mely körül írni kívánja ezt az „személyes önkormányzatiságot” „Erdély” (s persze értsd, Partium és Bánság) minden egyes magyar identitású személyére nézve. Ezért aztán a dadaista, kaotikus nyilatkozat, mely végül sem értelmet, sem érzelmet meg nem céloz, perverz politikai közjáték. Nyakkendősen előadott kis rommagyar politikai pornográfia, árnyékbokszolást előrevetítő káoszteremtés, a rend, a kiút fölvázolásának az ígérete nélkül.

Márpedig a spontánul előálló vagy mesterségesen gerjesztett káosz soha nem a kisebbségeknek, a hatalomnélkülieknek kedvez, hanem a hatalmasokat segíti, nem egyszer perverz, céljaik elérésében. A politikai szcéna káosza erőskezű politikusokat kíván, akik rendet, törvényt és biztonságot hoz(hatná)nak, illetve annak az illúzióját, szimulákrumát kommunikál(hat)ják, de akik mindig a kisebbségeket okolják a felfordulásért, és magukat dicsérik a „rendért”. Tudta ezt eddig a rommagyar politikai elit, de önállóságuk elvesztésével, szemmel láthatóan, ezt a gyakran csak ösztönös tudást is elveszítették, termelik a káoszt, de helyzetüknél fogva nem élhetnek a rendcsinálásnak még csak halovány ígéretével sem.

A rommagyar politikai képviselet egységének az újabb felületes és kényszeredett, kívülről diktált, kinyilatkoztatása, mégpedig egy tartalmatlan autonómiázás mellett, a gyengeség, a kiszolgáltatottság, a hatalomnélküliség és rossz pozicionálás biztos jele. Lassan a 18-as év mellé a 18-as piros karika is dukál ahhoz, amit ma rommagyar politikának lehet(ne) még nevezni (igaza van Kelemen Attila Árminnak, hogy már nem is kurvák, hanem stricik bonyolítják azt, amit politikának mondanak még): pornó a javából.

Magyari Nándor László

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .