Kezdőlap Címkék Jog és Igazságosság

Címke: Jog és Igazságosság

Orbán dönthetett: kilép az EPP-ből

Orbán varsói tárgyalásának lengyel közléséből úgy tűnik, kiviszi a Fideszt az Európai Néppártból, és a lengyel Jog és Igazságosság által vezetett Európai Konzervatívok és Reformerek EP-frakciójához csatlakozik. A Putyin-barátság azért problémát okozhat.

Szűkszavú, az egykori állampárti hírügynökségi megfogalmazást idéző hírt közölt kedden este az MTI „Orbán Viktor Varsóban a kormányzó párt elnökével tárgyalt” címmel. Ebből – Havasi Bertalanra, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkárra hivatkozva – azt tudhattuk meg, hogy megbeszélést folytatott Varsóban Jarosław Kaczyńskivel, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökével Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke.

Eszerint Orbán Viktor és Jarosław Kaczyński megbeszélésén aktuális európai pártpolitikai kérdésekről volt szó, valamint egyeztettek az Európa jövőjéről szóló konferencián folytatandó együttműködés lehetőségeiről is.

Havasi „tájékoztatásából” már az is kimaradt, hogy Orbán Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel is találkozott. A PiS Facebook-oldalán megjelent szintén egy mondatos közlés emellett azt is tudatta, miről volt szó a megbeszélésen:

„pártjaink közös tevékenysége az európai politikában és az együttműködés kérdése az Európa jövőjéről szóló tanácskozás keretében”.

Vagyis a Fidesz és a PiS jövőbeni együttműködéséről esett szó európai dimenzióban. Ez tökéletesen egybevág azokkal a közlésekkel és információkkal, amelyek szerint a közeli hetekben Orbán kilépteti a Fideszt az Európai Néppártból (EPP), és az Európai Parlament egyik jobboldali frakciójához, az Európai Konzervatívok és Reformerekhez (ECR) csatlakozik.

Hangulati előkészítés

Ahogyan erről pár napja írtunk, a Fideszen belül – úgy tűnik – annak előkészítése zajlik, hogy bejelentsék: úgy döntöttek, kilépnek az EPP-ből. Ennek első számú magyarázata az lesz, hogy a néppárt „eltávolodott értékeitől”, és „bevándorláspárti lett”. Az EPP által megbízott „három bölcs” jelentése már készen van, a döntés az EPP februári kongresszusán kerülhet napirendre. Ahol az se kizárt, hogy megpróbálják fenntartani a tavaly márciusban elhatározott tagsági felfüggesztést.

Lehetséges azonban, hogy Donald Tusk, az EPP novemberben megválasztott elnöke még ezelőtt olyan feltételeket szab Orbánnak, amelyeket az nem fogadhat el. Beiktatási beszédében Tusk félreérthetetlenül a a Fideszre utalva arról beszélt, hogy aki nem fogadja el a liberális jogállami eszmét, az kívül találja magát az EPP-n.

A szélsőjobb egyik gyűjtőhelye

A 62 fős ECR EP-frakciójának legnagyobb – mintegy 40 százalékát kitevő – tagja a PiS. Második, öt fős delegátus az olasz politika legszéljobbja, a Mussolinit elődjének tekintő Olaszország Testvérei (Fratelli d’Italia), amelynek új barátjaként tavaly szeptemberben beszédet mondott Rómában. Ott vannak még a szintén széljobb spanyol Vox tagjai is.

Ennek a frakciónak összetartó pántja az orosz befolyás elutasítása. Szemben a tavaly létrejött konglomerátummal, a 73 fős Identitás és Demokráciával, amelynek legerősebbje az olasz Liga, Orbán politikai kebelbarátja, Matteo Salvini (akit még ennek bukása után is harcostársnak nevezett) pártja. Itt vannak a francia Nemzeti Tömörülés (Marine Le Pen pártja) és a német neonáci AfD képviselői. Ezek közös ismérve, hogy súlyos jelek mutatnak arra, hogy mindegyikük szoros (anyagiakban is kifejeződő) kapcsolatban állnak Oroszországgal.

Az oroszbarátság megosztó

Ez komoly próbatétellé válhat a lengyel politikus számára. Kaczyński tavaly június elején – pár nappal az EP-választás után – azt nyilatkozta: kizárt, hogy a PiS oroszbarát tömörülésekkel együtt csatlakozzon a Ligához a Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) nevű frakcióban. Ez arra válaszul hangzott el, hogy Salvini megpróbált egy amolyan szélsőjobbos szuperpártot létrehozni az akkor még létező EP-beli ENF-frakció bázisán.

Egyértelműen oroszbarát tömörüléssel számukra elfogadhatatlan az együttműködés

– mondta Kaczyński, akkor az AfD-re és Le Pen pártjára utalva.

Akkor úgy látszott, hogy a Fidesz végül maradhat az EPP-ben, amelynek nem csak számszerűen meghatározó ereje a két német uniópárt. Ezek pedig az üzleti szempontokat mintha fontosabbnak tekintenék az elvi álláspontnál. Legalábbis erre gondolhat Orbán, akinek kormánya az elmúlt években valósággal önti a pénzt az itteni német beruházások támogatására. És amelyet mostanában fegyvervásárlásokkal is megerősít.

Megvédik-e a jogállamot?

Harcos mondatokat mondott megválasztása előtti beszédében Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben. A jogállamiság kérdésében nincs kompromisszum, hallhattuk tőle. Azután adott egy hete hat nagy európai napilapnak adott interjút, köztük a Guardiannek és a Süddeutscjhe Zeitungnak.
Amikor rákérdeztek a lengyel és magyar jogállamiság kérdésére, olyan szép válaszokat adott, hogy: „A közép- és kelet-európai országokban sokan úgy érzik, hogy nem fogadjuk be őket teljesen. Ha mi olyan élesen folytatjuk a vitákat, ahogy folytatjuk, az oda vezet, hogy az országok és népek azt hiszik, hogy egészében gondoljuk ezt róluk, amikor egyes hibákat bírálunk.”
Megérti, hogy a lengyeleknek a migrációval kapcsolatos aggodalmai azzal függenek össze, hogy másfél millió ukrán bevándorlót kellett befogadniuk. Továbbá: a gazdasági szankciók csak „a végső eszköz lehetnek, több más, azt megelőző lépés után”.
Magam is Ursula von der Leyen erényeit taglaltam itt, amikor először megtudtam, hogy őt jelölik bizottsági elnöknek a kormány- és államfők. De mindjárt figyelmeztettem: egy dolog, hogy mit gondol ő mint a német szövetségi kormány tagja és a CDU alelnöke, és egy másik dolog, hogy mit tesz, mit tehet, mint a Bizottság elnöke.
Azután, amikor megválasztották, aggodalmaskodtam amiatt, hogy úgy választották meg minimális többséggel, hogy abban a többségben nem voltak benne a zöldek, és a szociáldemokraták egy része sem, viszont benne volt – saját nyilatkozata szerint – a Fidesz és a Jog és Igazságosság. És akkor most ilyen megértően beszél azokról a kormányokról, amelyek lebontják a jogállamot.
A CDU-CSU-ban rossz hagyomány, hogy elnézőek a jogállam ellenségeivel szemben, keresik az ürügyeket, hogy miért ne lépjenek fel határozottan. Elvégre mikor gondolja a nép, hogy a kormányt érő bírálat rá is vonatkozik? Mi köze a lengyel jogállam lebontásának ahhoz, hogy Lengyelországban rengeteg az ukrán vendégmunkás? A kohéziós támogatásokat nem lenne könnyű a jogállamiság megőrzéséhez kötni, de talán nem kellene eleve lemondani erről a lehetőségről. Ez az interjú azt mutatja: bármennyire rokonszenves is von der Leyen, félő, hogy ezt a rossz hagyományt viszi magával a Bizottságba.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!