Kezdőlap Címkék Jeff Bezos

Címke: Jeff Bezos

Kétmilliárd dolláros lakásprogram az Amazon dolgozóinak

Legkevesebb 20 ezer olcsó lakást illetve házat épít az informatikai óriás Washington és Tennessee államban, ahol nagy bázisai vannak – írja a Reuters hírügynökség.

Korábban az informatikai óriásokat azzal vádolták, hogy felverik az árakat a munkahelyek körül, és ezzel nehéz helyzetbe hozzák saját dolgozóikat. Különösen látványos ingatlan áremelkedés volt San Francisco környékén. Emiatt a Google és a Facebook ott kezdett lakásépítési akciókba.

Hogy finanszírozzák a lakásvásárlást? Jórészt úgy, hogy kedvezményes hitelt adnak már meglevő ingatlanok felújítására vagy új építésére.

A Reuters ehhez hozzáteszi, hogy az Amazon új főhadiszállást is épít Washington közelében Arlingtonban.

2,5 milliárd dolláros bónusz

Ennyit tett a karácsonyfa alá az Amazon, hogy megköszönje dolgozóinak azt, hogy a vírus válság kellős közepén is kitartottak – mondta Jeff Wilke vezérigazgató. A karácsonyi vásár különösen sikeres volt: a Fekete Péntektől kezdődött időszakban 4,8 milliárd dollár értékű forgalmat produkáltak. Ez 60%-al több mint tavaly.

Jeff Bezos lehet az első 1000 milliárdos

A Forbes becslése szerint a világ jelenlegi leggazdagabb embere, az Amazon alapító atyja nagyon hamar elérheti az 1000 milliárd dolláros vagyont. Ha a jelenlegi trend folytatódik, akkor a jelenleg 200 milliárd feletti vagyon 2026-ban érheti el az 1000 milliárd dollárt. Ha a vírus válság elhúzódik, akkor ez hamarabb is bekövetkezhet – írja a Forbes portál.

Amazon: rekord bevétel

A Covid pandémiat az Amazonnak találták ki – jelentette ki Párizs egyik legnagyobb ruha kereskedelmi hálózatának vezére, aki bezárt boltjaiban kesergett a járvány profit gyilkos hatásán – írja a Le Figaro. „Mi vásárló centrikusak vagyunk” – büszkélkedett az Amazon vezérigazgatója a karácsonyi vásár elképesztő eredményeivel.

Az Amazon több mint 1,5 milliárd csomagot vitt házhoz karácsonykor.

1,5 milliárd karácsonyi ajándék és háztartási cikk kiszállítása pár nap alatt csakis úgy ment, hogy az Amazon saját vírus protokollt alkalmazott – nyilatkozta a vezérigazgató. Jeff Wilke azt is elmondta, hogy a cég, amelynek korábban sok munkaügyi vitája volt, 2,5 milliárd dolláros bónuszt osztogatott az év végén. Korábban sok Amazon alkalmazott sérelmezte, hogy a kiszállítás során óriási a fertőzés veszély: emiatt még sztrájkok is voltak az USA-ban éppúgy mint Európában. Erre találták ki a sajátosan Amazon vírus protokollt, amely jelentős mértékben csökkenti a fertőzés veszélyét a kiszállítás során.

4,8 milliárd dollár értékű árut adott el az Amazon a világban a Fekete Péntektől kezdődő ünnepi vásár időszakban. Ez 60%-os növekedés a múlt évhez viszonyítva.

Az európai kereskedők meg szeretnék állítani az Amazont

Az USA-ban az Amazon piaci részesedése immár meghaladja a 40%-ot és Európában is rohamtempóban száguldanak, mert a Covid-19 hihetetlen mértékben fokozta a házhoz szállítási igényeket – állapítja meg a Le Figaro rámutatva, hogy nem véletlenül lett Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere.

Csakhogy a nagy kérdés az: mi lesz így a hagyományos kereskedelemmel? A pandémia csaknem halálos fenyegetést jelent, mert a vásárlók elmaradása profit helyett veszteségeket eredményez. Párizsban különösen megérzik a pénzes külföldi turisták hiányát hiszen ők jelentették a legjobb vásárlókat a luxus fellegvárában, ahol a legtöbb helyen már kínaiul is folyékonyan beszélő eladók fogadták a vastag pénztárcájú klienseket.

A kereskedők Macron elnököt illetve az Európai Uniót ösztönzik arra, hogy korlátozza az Amazont, amely letarolhatja az európai piacokat éppúgy mint az amerikait.

A legjobb védekezés a támadás

Így gondolja Bernard Arnault, Európa leggazdagabb embere. A francia luxus koronázatlan királya hosszú töprengés után azért vette meg a New Yorki Tiffanyt, mert rájött arra: az egyre pénzesebb kínai elit imádja az ékszereiket. A kínaiak nem utazhatnak New Yorkba vagy Párizsba, de otthon vásárolhatnak amerikai vagy francia luxust.

Mindez persze nem segít az európai kereskedőkön…

Az Amazon tovább nyomul

Jeff Bezos, a cég alapító elnöke a világ első 1000 milliárd dolláros üzletembere lehet. A Forbes előrejelzése szerint az Amazon vezére, aki a pandémia idején túllépte a 200 milliárd dolláros álomhatárt, már 2026-ban eljuthat az 1000 milliárdig, de hogyha újabb vírus válság lesz, akkor ez előbb is bekövetkezhet.

Az USA olyan lesz mint Magyarország?

Azon elmélkedik a Washington Post választási előzetesének szerzője, hogy Trump ismételt győzelme esetén korlátozza a bíróságok függetlenségét, a szólásszabadság jogát éppúgy mint Magyarország, Törökország vagy épp Belarusz.

A Washington Post szerint ezekben az országokban eleve eldöntöttek a választások, mert a hatalom lehetetlen helyzetbe hozta az ellenzéket.

Az Egyesült Államokban természetesen nem ez a helyzet, de a Washington Post szerint fennáll annak a veszélye, hogy Trump ebbe az irányba megy tovább.

Joe Biden banditának nevezte ezeknek az államoknak a vezetőit

A demokraták elnökjelöltje éppoly autokratának tekinti a magyar miniszterelnököt mint a török államfőt vagy Lukasenkat Belaruszban. Ez persze csak a választási kampány része, de nem sok jót ígér az Orbán kormánynak, ha a demokraták győznek az Egyesült Államokban. Ez persze mindenképp odébb van, mert Trump mindent megpróbál annak érdekében, hogy további négy évet tölthessen a Fehér Házban.

A Washington Post tulajdonosa a világ leggazdagabb embere

Jeff Bezos, akinek vagyona túllépte a 200 milliárd dollárt, az Amazon alapító atyjaként profitál a vírusválságból, mert az internetes kereskedés rakéta sebességgel ível felfelé az egész világon. Korábban már szembe került Trumppal amikor kiderült: a Fehér Ház engedélyezte Szaúd Arábia trónörökösének, hogy meggyilkolja az őt bíráló újságírót, aki a Washington Postnak dolgozott. Dzsamal Kashodzsit Isztambulba csalták, ahol megfojtották majd feldarabolták Szaúd Arábia nagykövetségén.

Nem kímélték Jeff Bezost sem

A világ leggazdagabb emberét Ádám kosztümben mutatta egy videó a szeretője társaságában. Jeff Bezos emiatt válni kényszerült. Azzal vádolta meg Trumpot, hogy az ő megbízásából készült a kínos videó. A világ leggazdagabb embere mindenesetre Trump bukásában bízik annak ellenére, hogy az elmúlt évben rekordot rekordra halmozott, és az Amazon értéke meghaladta az 1000 milliárd dollárt a New York-i tőzsdén.

Trump kabinetfőnöke: több bevándorlóra van szükségünk!

„Az elmúlt négy évben gazdasági fellendülés volt, és lassan kifogy belőle az üzemanyag. Kevés az ember, több bevándorlóra van szükségünk!” – hangoztatta Mick Mulvaney. Trump kabinetfőnöke pontosan az ellenkezőjét mondja annak, amit az elnök állít, aki kerítést épít a déli határon a bevándorlók ellen.

A Washington Post megjegyzi, hogy a republikánus párt hagyományos irányvonala épp az, amit a kabinetfőnök képvisel. A republikánusok ugyanis az üzleti világ szószólói voltak, az pedig olcsó munkaerőt akart és akar. Csakhogy Trump épp a rozsda övezetek munkásosztálya révén nyert elnökválasztást 2016-ban. Idén is rájuk támaszkodva szeretne nyerni. Ezt nem más mint Steve Bannon kotyogta ki, aki Trump sikeres 2016-os kampányát megtervezte. Utána főtanácsadó lett a Fehér Házban, de Trump a mérsékelt republikánusok tanácsára kirúgta onnan. Európába jött – Magyarországon fogadta őt Orbán Viktor is. Ő mondta azt, hogy Orbán már Trump volt – Trump előtt is!

Steve Bannon európai kalandja nem bizonyult igazán sikeresnek: a szélsőjobboldali pártokat és mozgalmakat nem tudta egyesíteni az Európai Unió ellen bár a Brexit ennek az irányzatnak a politikai eredménye. Steve Bannon visszatért Amerikába, ahol kijelentette:

A republikánus párt a munkásosztály pártja lett

A rozsda övezetek munkásai kitartanak Trump mellett éppúgy mint a brit munkások, akik Boris Johnsonra szavaztak. De miért? A Washington Post siet rámutatni arra, hogy miért beszél kettős nyelven Trump: míg az üzleti világnak szüksége van olcsó külföldi munkaerőre addig a munkásoknak – épp ellenkezőleg – az az érdekük, hogy a munkaerő hiánya felértékelje az ő munkájukat vagyis magasabb jövedelemhez jussanak. Ha viszont megdrágul a munkaerő, akkor az amerikai export is drágább lesz – különösen, ha a dollár is erős.

Jeff Bezos a legnagyobb nyertese Trump kormányzásának

A világ leggazdagabb embere, aki egyébként liberális elveket vall, és Trump politikáját bírálja, úgy növelte 130 milliárd dollárra a vagyonát, hogy közben elvált! Neje 35 milliárdot kapott a közös vagyonból, de a Forbes ennek ellenére 130 milliárdra becsülte Jeff Bezos vagyonát. Miért e nagy üzleti siker? Miért tudott a mellény zsebéből 10 milliárd dollárt adni a környezetvédelemre Jeff Bezos?

Trump a gazdagok Paradicsomát teremtette meg

Az USA elnöke óriási adócsökkentéssel szolgálta ki szponzorait, akik ily módon sokkal többet megtarthattak a profitokból. Amelyeket nyugodtan továbbra is külföldi adóparadicsomokban helyezhettek el hiszen Trump korlátozta az emberek és az áruk szabad mozgását, de a pénzét nem!

A konjunktúra következtében a részvényárfolyamok emelkedtek a New Yorki tőzsdén, Jeff Bezos elsősorban ebből profitált. De Jeff Bezos az Amazon alapító atyja egyben sztár menedzser is. Az Egyesült Államokban a menedzser jövedelmek a részvény árfolyamokhoz vannak kötve.

OK. Miért is emelkednek a részvényárfolyamok? Nemcsak a konjunktúra miatt hanem azért is, mert a sztár menedzserek az olcsó hitelek révén felnyomják azokat. Ezért is küzd Trump elszántan az alacsony kamatlábakért olykor a Federal Reserve Board ellen is.

Mit kap a munkásosztály?

Csaknem teljes foglalkoztatottságot és lassú béremelést. Miután az infláció sem jelentős, ezért a reálbérek is nőnek. Közben viszont a szakadék a bérből és fizetésből élők és az elit között rohamtempóban növekszik. Ezért is javasolja több demokrata elnökjelölt az állam újraelosztó szerepének növelését vagyis fizessenek a gazdagok több adót! Trump ehelyett hagyja növekedési az amerikai államadósságot, amely ma már jócskán meghaladja az éves GDP száz százalékát …

„Nem is voltak nálam a pornó képek!”

0
  • Sógora perli rágalmazásért a világ leggazdagabb emberét.

  • Okostelefon szaúdi kémprogrammal.

  • Akit 40 milliárd dollárral sem lehet korrumpálni.

  • Trump olajért bólintott az újságíró halálára.  

  • Minek ellenség, ha a rokon is elárul?   

Jeff Bezos mezítelen fotói kikerültek az internetre, és az Amazon főnöke azóta kutatja: ki a bűnös ? A pornó képek miatt Jeff Bezos válásra kényszerült : nejének több mint 35 milliárd dollárt adott. Az új asszony, Laura Sanchez a fivérét vádolja : 200 ezer dollárért eladta a kínos képeket a National Enquirernek! Emiatt indított most pert Jeff Bezos ellen rágalmazásért Michael Sanchez. Ez eddig társasági pletyka lenne, de a vizsgálat kapcsán kiderült a világpolitikai szál is.

Szaúd Arábia fura ura kém programot telepített Bezos okostelefonjára

Mohamed bin Szalman herceg meg akarja reformálni hazáját és a nagyszabású, 40 milliárd dolláros programhoz PR kampányt szervezett. Az Amazont akarta megbízni ezzel, és Jeff Bezos érdeklődött is a PR kampány iránt. Csakhogy más volt Szaúd Arábia trónörökösének valódi célja. Meg akarta zsarolni az Amazon főnökét, aki tulajdonosa a Washington Postnak is. A befolyásos liberális lapnak írt cikkeket a trónörökös régi ellenfele, Dzsamal Kashodzsi, aki az Egyesült Államokban élt. Mohamed bin Szalman arra kérte Jeff Bezost: rúgja ki a kényelmetlen újságírót. Az Amazon főnöke visszautasította a kérést. Erre beindult a kém program. Lehet, hogy így kerültek ki a kínos fotók az internetre, de lehet, hogy a sógor a tettes. Aki most perel rágalmazásért.

Világpolitikai botrány lett az ügyből

Dzsamal Kashodzsi ellenzéki újságírót megfojtották és feldarabolták Szaúd Arábia isztambuli főkonzulátusán. Mohamed bin Szalman herceg végül is vállalta a felelősséget. Miután kiderült: Jared Kushner, Trump elnök veje és közel-keleti tanácsadója rábólintott a gyilkosságra. Trump kijelentette: neki fontosabb Szaúd Arábia mint egy újságíró meggyilkolása, és ezzel az ügy számára meg is oldódott. Dzsamal Kashodzsi családja kártérítést kapott. Jeff Bezos a kamerák előtt megölelte Dzsamal Kashodzsi menyasszonyát, aki az isztambuli főkonzulátus előtt várta vőlegényét.

A per

Jeff Bezos közölte: ügyvédei válaszolnak majd a sógor vádjaira. Michael Sanchez azt állítja: nem is voltak nála a kérdéses fotók! Ő csak a sztorit adta el a National Enquirernek és nem a kínos videót! Laura Sanchez elítéli fivérét, és teljes mértékben hitelt ad Jeff Bezosnak, aki szerint a sógor lehetett a kiszivárogtató – írja a Business Insider.

A kém program, melyet Jeff Bezos okostelefonjára telepítettek kicsapta a biztosítékot az amerikai elit körében hiszen éveken keresztül működött! Ezért nagyon sokan alapos vizsgálatnak vetették alá okostelefonjukat, hogy elkerüljék az olyan kínos meglepetéseket, melyek a világ leggazdagabb emberét érték.

Zsaroljuk egymást gyerekek…

A szaúdi trónörökös kém programja miatt kerültek ki a világ leggazdagabb emberének pucér fotói a világhálóra. Ezt derítették ki azok a nyomozók, akiket Jeff Bezos azzal bízott meg: leplezzék le annak a videónak a készítőjét, mely végül is válásához vezetett el.

Az Amazon tulajdonosa, akinek vagyona meghaladja a 100 milliárd dollárt, a többi között tulajdonosa a Washington Post című lapnak. Annak az újságnak, melynek a szaúdi Dzsamal Kashodzsi dolgozott. Az ellenzéki újságírót Isztambulban a szaúdi főkonzulátuson megfojtották és darabokra vágták. A fordulatos történetről a londoni Guardian számolt be.

Kém program érkezett Jeff Bezos telefonjára

Mohamed bin Szalman herceg, Szaúd Arábia trónörököse egy fogadáson megkérdezte az amerikai üzletembert: részt venne-e hazája fejlesztési programjának népszerűsítésében. Bezos igennel válaszolt. Kapott is egy videót, melyhez azonban egy kém program is kapcsolódott. Ez a kém program behatolt az Amazon főnök telefonos hálózatába, ahol megtudta: Jeff Bezos megcsalja nejét!

Egy videó is készült erről, mely meztelenül ábrázolja Bezost és szeretőjét. Ennek birtokában a trónörökös emberei felkérték az amerikai üzletembert, hogy ne közölje Dzsamal Kashodzsi cikkeit a Washington Postban. Bezos nemet mondott a zsarolásra. Ennek kettős következménye lett. Egyrészt közzétették a kínos videót. Válóper lett a vége. Bezos neje 35 milliárd dollárral a világ leggazdagabb asszonya lett. Férje pedig nőül vette szeretőjét. Vagyona pedig újra felment 100 milliárd dollár fölé.

Az újságírót megölték Isztambulban

Csapdába csalták Dzsamal Kashodzsit. Szaúd Arábia akkori nagykövete esküvel ígérte nem lesz bántódása, ha felkeresi a szaúdi főkonzulátust Isztambulban. Az akkori nagykövet nem volt más mint Mohamed bin Szalman öccse, Khaled. Aki ma a hadsereg főparancsnoka Szaúd Arábiában. Az újságírót a főkonzulátuson megfojtották majd feldarabolták. Mohamed bin Szalman herceg kezdetben közölte: semmi köze az ügyhöz. Később vállalta a felelősséget. A gyilkos kommandó néhány tagját elítélték, de különben nem történt semmi.

Trump is rábólintott az ügyre

Mohamed bin Szalman herceg a gyilkossághoz megkapta Jared Kushner főtanácsadó engedélyét. Jared Kushner Trump veje. A dokumentumot megszerezte az orosz titkosszolgálat, mely átadta azt török szövetségeseinek. Erdogan elnök így sikeresen megzsarolhatta Trumpot: ha nem engedélyezi a törökök offenzíváját Szíriában, akkor közzé teszi a kínos dokumentumot. Trump engedett: cserben hagyta a kurdokat Szíriában miközben megerősítette: továbbra is nagyon megbízik Mohamed bin Szalman hercegben, Szaúd Arábia trónörökösében.

A három leggazdagabb amerikainak több pénze van, mint a lakosság szegényebb felének

0

Jeff Bezos, Bill Gates és Warren Buffett a három érintett, együtt közel 250 milliárd dollárjuk van.

Buffett, Gates és Bezos

A Milliárdosok Bonanzája – ez a jelentés címe, melyet az Institute for Policy Studies kutatóintézet készített. Ebből az derül ki, hogy hihetetlen tempóban növekszik tovább a szupergazdagok vagyona. Jeff Bezos, az Amazon főrészvényese még csak a második volt a leggazdagabbak listáján októberben 81,5 milliárd dollárral, de mára már ő lett az első. Az Amazon részvények árfolyama ugyanis 10%-ot nőtt, és ezért ma

Bezos vagyona már 95 milliárd dollár,

megelőzve Bill Gates 89 milliárdját, Warren Buffett 81,5 milliárdját és a Facebook-alapító Mark Zuckerberg 71 milliárd dollárját. Ahhoz, hogy valaki a 400 leggazdagabb amerikai közé kerüljön, már minimum kétmilliárd dolláros vagyon kell.

Ugyanakkor az Egyesült Államok háztartásainak egyötödének semmi vagyona nincsen, adósságai viszont igen. A kisebbségekre ráadásul ez sokkal jellemzőbb: a fekete családok harmadának, a hispán családok 27 százalékának több az adóssága, mint a vagyona.

Ez már veszélyezteti a demokráciát

– állapítja meg a tanulmány, amely óva inti Donald Trumpot egy újabb adócsökkentéstől. Az ugyanis egyértelműen a szupergazdagoknak kedvezne.

Az adócsökkentés hívei azzal érvelnek, hogyha kisebb az adó, akkor nagyobb esély van arra, hogy azt be is fizetik, de a Paradicsom Papírok azt mutatták meg, hogy a gazdagok szívesen viszik a pénzüket adóparadicsomokba. Maga Trump is azzal dicsekedett egyébként a választási kampányban, hogy 16 éve nem fizet adót.

Pünkösdi királyság

0

Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere volt pár órára. Az Amazon főnöke úgy előzte meg Bill Gates-t, hogy a cég részvényeinek értéke 17 milliárd dollárral növekedett azóta, hogy a Forbes magazin közzétette a világ leggazdagabb embereinek listáját idén tavasszal.

Bezos neve mellet így  90,5 milliárd dollár állt míg Gates „csak” 90 milliárdot mondhatott magáénak. Ám az árfolyamváltozás a tőzsdén gyorsan visszaállította az eredeti rangsort.

Az elmúlt 22 évben Gates, a Microsoft alapító atyja tulajdonképp folyamatosan első volt, de Carlos Slim mexikói milliárdos néha megelőzte. A hozzáértők most is pünkösdi királyságnak tartották az Amazon főnökének első helyét, mert biztosra vették: Gates valószínűleg hamarosan újra a csúcsra kerül. Mindenesetre kettejük versengése is az informatika jelentőségét mutatja: ebből lehetett igazán meggazdagodni az elmúlt években. Hozzátehetjük, hogy a legjobb tíz között már ott van Mark Zuckerberg, a Facebook alapító atyja is a világ leggazdagabb embereinek listáján.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK