Kezdőlap Címkék Jacques Chirac

Címke: Jacques Chirac

Felavatták Hollandia nemzeti holokauszt emlékművét

„Hazánk történetének ez egy sötét lapja. Arra késztet bennünket, hogy megkérdezzük: lehetett-e volna többet tenni azért, hogy megakadályozzuk a holokausztot?

„Az áldozatok nevének visszaadása”

Tudatában kell lennünk annak, hogy az antiszemitizmus még ma is létezik” – hangsúlyozta Mark Rutte miniszterelnök az emlékmű felavatásán, melyen résztvett Hollandia királya, Vilmos Sándor is. Az emlékmű minden tégláján a holland holokauszt zsidó és roma áldozatának neve szerepel, valamint születési dátumuk és életkoruk a halál idején.

A főként adományokból finanszírozott emlékmű Amszterdam belvárosában, a zsidó negyed közelében található.

Daniel Liebeskind lengyel-amerikai zsidó építész tervezte az emlékművet a holland Auschwitz bizottság felkérésére.

Miért csak most?

Hollandiában – éppúgy mint sok más országban – csak meglehetős késéssel állítottak emlékművet a holokausztnak. Ennek elsősorban belpolitikai okai voltak: a holland hatóságok is részt vettek a zsidók összegyűjtésében és vagonokba zsúfolásában.

Hasonló volt a helyzet Franciaországban, ahol csak 1995-ben avattak nemzeti holokauszt emlékművet Párizsban.

Jacques Chirac akkori köztársasági elnök beszédében kitért arra is, hogy a francia hatóságok is felelősek voltak a zsidók üldözésében.

Azt a rendőrkapitányt, aki ezt az országos kampányt irányította, évtizedekkel később egy zsidó áldozat hozzátartozója lelőtte Párizsban évtizedekkel a holokauszt után.

Ma Franciaországban él Európa legnépesebb zsidó közössége, és Hollandiában is újjászerveződött a zsidóság, amelynek üldöztetéséről Anna Frank naplója oly hiteles képet nyújtott a holokauszt idején.

Szaddám Huszein lefizette Jacques Chiracot

Halottról jót vagy semmit! Ezt a szabályt szegte meg Nagy Britannia ex kémfőnöke, aki akkor nyilatkozott a 86 éves korában elhunyt francia elnökről amikor az már nem tudott reagálni rá. Sir Richard Dearlove, aki az MI 6 élén állt akkor amikor az USA és szövetségesei háborút kezdtek Szaddám Huszein ellen, a Mail on Sunday című londoni lapnak nyilatkozott a 2003-as helyzetről.

„Most mindenki azt állítja, hogy Jacques Chiracnak volt igaza amikor ellenezte a háborút Irak ellen. Valójában Chirac nem az éleslátása miatt szállt szembe az ifjabb Bush elnökkel hanem azért , mert Szaddám Huszein lefizette őt! 5 millió fontot (6,15 millió dollárt) kapott a francia elnök Irak diktátorától azért, hogy ellenezze a háborút Irak ellen. Személyes jó kapcsolat állt fenn Jacques Chirac és Szaddám Huszein között!” – állítja az egykori kémfőnök.

A francia sajtó is beszámolt erről a személyes jó kapcsolatról, mely korábbi együttműködéshez köthető: Franciaország nukleáris technológiát adott el Iraknak. Akkor Franciaországot Jacques Chirac képviselte és jó kapcsolatba került Szaddám Huszein akkori alelnökkel Irakban. Izrael később lebombázta a francia segítséggel félig felépített nukleáris erőművet Irakban.

Jacques Chirac nem egyedül szállt szembe Bush döntésével: a németek is osztották azt a véleményét, hogy az USA hírszerzése hazudik: nincs tömegpusztító fegyvere Szaddám Huszein elnöknek! Az amerikaiak és a szövetségeseik ezzel az ürüggyel vonultak be Irakba és buktatták meg Szaddám Huszein rendszerét. Washingtonban a döntést azért hozták meg, hogy az olajpiacon biztosítsák az USA szövetségesének, Szaúd Arábiának a döntő pozícióját. Egyúttal az amerikaiak bemutathatták a világnak informatikai fegyverekkel ellátott hadseregüket, mely minimális veszteséggel győzte le Irak jelentős katonai erejét – megbénítva annak kommunikációs rendszerét.

2003-ban a NATO-hoz csak nemrég csatlakozott egykori szocialista országok – köztük Magyarország akkor baloldali kormánya – támogatták az USA háborúját. Jacques Chirac elnök emiatt ellenük is kikelt: „ezek az államok ezúttal jól tették, ha hallgattak volna!” Második János Pál pápa is elítélte az Irak elleni háborút mondván annak nagyon sok civil áldozata lesz…

Jacques Chiracot hétfőn temetik el Franciaországban. Egy friss felmérés szerint De Gaulle tábornokhoz mérhető elnöke volt az ötödik köztársaságnak Franciaországban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!