Kezdőlap Címkék I Fratelli

Címke: I Fratelli

Orbán barátai veszítettek

A baloldali mérsékelt jelöltek győztek Olaszország nagyvárosaiban, ahol a szélsőjobboldal leszerepelt. Matteo Salvini és pártja, a Liga már az első fordulóban csúfosan – még Salvini szülővárosában, Milánóban is – leszerepelt.  A másik szélsőjobboldali mozgalom, az I Fratelli a második fordulóban bukott el.

A végeredmény a PD győzelmét hozta: az egykori kommunista párt utóda minden olasz nagyvárosban diadalmaskodott. Ez Európa győzelme – hangsúlyozta Letta, a párt vezetője, ex miniszterelnök. Az Európai Uniónak a legkövetkezetesebb híve épp a PD Olaszországban, ahol Mario Draghi koalíciós kormányának legfőbb politikai támogatói közé tartoznak.

Nem kifizetődő a Brüsszel ellenesség

Olaszország több mint 200 milliárd eurót kapott az Európai Unió különleges válság kezelő alapjából. Ez a legnagyobb összeg, amelyet egy uniós állam kapott dehát az Európai Unió harmadik legnagyobb gazdaságáról van szó.

Itália rendkívüli mértékben eladósodott, a hatalmas támogatás nélkül kérdésessé vált volna a fizetőképessége. Így viszont a több mint 200 milliárd eurós támogatás óriási lehetőség az olasz gazdaság átszervezésére.

Mario Draghi miniszterelnök, aki korábban az Európai Központi Bank vezetője volt nemcsak Brüsszel, de Washington teljes támogatását is élvezi. Ennek megfelelően figyelmeztetette Matteo Salvinit: ha bent akar maradni a kormányban, akkor vessen véget Brüsszel bírálatának és Putyin pártolásának.

Orbán mindkét olasz barátja éppen azért bukott meg, mert nem tudott ésszerű alternatívát nyújtani Mario Draghi válságkezelő programjával szemben.

A szélsőjobboldal ily módon defenzívába került Itáliában holott Orbán Viktor bennük bízott a legjobban. Amikor Matteo Salvini Olaszország belügyminisztere volt, akkor Genovában hosszasan tárgyaltak a migráció elleni közös fellépésről. Budapestre is meghívta Salvinit Morawiecki lengyel miniszterelnökkel együtt, hogy előkészítse a nagy szélsőjobb egységpártot. Csakhogy kiderült: míg Salvini és maga Orbán igencsak jóban van Putyin orosz elnökkel, addíg a lengyelek számára az orosz barátság elfogadhatatlan!

Marine Le Pen budapesti látogatása ugyanezt a dilemmát villantotta fel: a francia szélsőjobboldali vezér Putyin kedvence Franciaországban. A korábbi elnökválasztás alkalmából a Kremlben fogadta őt minden oroszok elnöke. Csakhogy Marine Le Pen simán kikapott Emmanuel Macrontól, aki most is esélyes vele szemben az elnökválasztáson.

A Brüsszel ellenesség és az orosz barátság Franciaországban sem nyerő kártya.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK