Kezdőlap Címkék Huwei

Címke: Huwei

Kína az élre tör az 5G rendszerrel

Egymillió 5G torony lesz Kínában az év végére – jósolja a Goldman Sachs miközben  a Huawei  „csak” 400 ezerre számít. Jelenleg már több mint 130 ezer 5G torony működik – írja a pekingi China Daily. Az előfizetők száma több mint 3 millió. Két hónappal az indulás  után ez nem mondható rossz eredménynek…

Az 5G nemcsak technológia

Óriási az ugrás a negyedik és az ötödik generáció között – magyarázza egy kínai szakértő a China Dailyben. Vang Csianzsou főmunkatársa a Global System for Mobile Communications Association szervezetnek: a távközlési ágazat az 5G rendszeren keresztül kapcsolódik a többi ágazathoz azzal, hogy szinte egyidejűleg képes az információk átadására a villámgyors sebesség miatt. A gépek így gépekkel kerülhetnek kapcsolatba, és ennek mindenütt óriási jelentősége van, de különösen fontos ott, ahol permanens az életveszély. Mint például a bányászatban.

Az 5G rendszert először egy aranybányában vezették be Kínában

Konfuciusz szülőföldjén, Santung tartományban immár a felszínről irányíthatják azt a csille rendszert egy bányában, mely a felszínre hozza az aranyrögöket. 500 méterrel a föld felszíne alatt kamerák figyelik a csilléket, melyeket hála az 5G rendszernek élőben tudnak követni fent, ahol biztonságban üldögélnek a felszínen.

Kína behozhatja a lemaradását Amerika mögött a vállalkozások digitalizálásában

A 4G a kereskedelem forradalmát hozta el Kínában. Olyan cég reprezentálja ezt a legjobban mint az Alibaba, melyet Hangcsouban alakított Jack Ma, de New Yorkban vittek tőzsdére. Jack Ma már visszavonult, de ő Kína leggazdagabb embere, aki mindenütt a világon népszerűsíti a digitalizációt.

Az ötödik generáció ugrást jelenthet Kínában, mert ott a vállalatok többsége el van maradva a digitalizációban az Egyesült Államok mögött. Míg Kínának vannak világszínvonalú kereskedelmi cégei az interneten addig a vállalkozások digitalizálásában nincsenek ilyen vállalatok  pedig Amerikában kéz a kézben jár a kettő. Most tömegesen alakulnak a startup cégek, hogy betöltsék a hiányt – írja a China Daily.

Peking az 5G-től várja a gazdaság fellendülését

Kína gazdaságának a növekedési üteme egyre lassul bár még mindig jócskán megelőzi vetélytársait. Az ötödik generáció viszont azzal kecsegteti a gazdaság irányítóit, hogy óriási változásokat indít el, melyek felgyorsíthatják a fejlődést. A szépnevű China Academy of Information and Communications Technology számokkal is szolgál: öt év alatt az 5G 10,6 ezer milliárd jüannal (1500 milliárd dollárral) dobhatja meg a GDP-t – és ez csak a közvetlen hatás. Indirekt módon 24,8 ezer milliárd jüanos pluszt várnak az 5G-től a kínai szakértők. Ezek észbontóan magas számok, de jól mutatják, hogy Peking milyen mértékben számít a Huawei 5G rendszerére, melyet az amerikaiak ott fúrnak, ahol csak lehet.

Liu Ho miniszterelnök-helyettes Washingtonba érkezett

Pekingben is megerősítették azt, amit Trump korábban bejelentett: aláírják az USA-Kína kereskedelmi megállapodást. Liu Ho kínai főtárgyaló ezért ment Washingtonba, de Pekingben hangsúlyozzák: rész megállapodásról van szó! Vagyis arról, hogy visszavonják azoknak a szankcióknak a jó részét, melyet Trump rótt a kínaiakra. Az olyan kínos ügyekben mint a Huawei 5G rendszere nincs megállapodás pedig ez befolyásolja az USA és Kína viszonyát az Európai Unióhoz is. Washington mindenáron le akarja beszélni szövetségeseit a Huawei 5G rendszeréről míg Kína nem hagy kétséget felőle: aki diszkriminálja a kínaiakat, az ugyanerre számíthat viszonzásképp a Mennyei Birodalom 1,4 milliárdos piacán.

Huawei főnök : a világ nem lehet meg a mi technológiánk nélkül

0

Az 5G technológiára célzott Ren Zhengfei, a Huawei alapító atyja, aki a BBC-nek nyilatkozott. Most először nyilatkozott külföldi médiának azóta, hogy december elsején lányát Kanadában – amerikai kérésre – letartóztatták.

Meng Vanzsou ellen politikai vádakat emeltek, ez elfogadhatatlan, de hagyjuk, hogy a bíróság tegye a dolgát – hangsúlyozta a Huawei alapító elnöke. Korábban Peking megfenyegette Kanadát: súlyos következményei lehetnek annak, ha a Huawei főnök lányát kiadják az Egyesült Államoknak. Mivel vádolják Meng Vanzsou asszonyt az amerikaiak? Azzal, hogy mint a Huawei pénzügyi igazgatója átvágta őket: titokban kereskedett Iránnal, melyet szankciók sújtottak. Peking szerint a vád nevetséges hiszen régi ügyekről van szó. Valójában az USA azért dühös, mert

az 5G technológiában Kína megelőzte Amerikát

A Huawei főnök joggal büszke erre, és úgy véli Amerika nem zúzhatja szét a céget! Nemrég Új Zéland jelentette be: nem használja a Huawei technológiáját, mert az nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Új Zéland tagja a Five Eyes Only angolszász szövetségnek, amely az USA nyomására kémkedéssel gyanúsítja a Huaweit.

Ha kémkedésre akarnának rávenni, akkor inkább becsuknám a céget.

Így nyilatkozott az alapító elnök a BBC-nek. A Huawei főnöke korábban a hadsereg kutató laboratóriumát vezette, ezért kapcsolatát a kínaiak hírszerzésével túlságosan is szorosnak tekinti az amerikai kémelhárítás.

Pompeo külügyminiszter Budapesten is a Huawei hanyagolását sürgette

Washington véleménye szerint egyetlen NATO államnak sem szabadna Huawei technológiát alkalmaznia a nagy kémkedési kockázat miatt. Pompeo budapesti látogatása után a pekingi sajtó megdicsérte a magyar kormányt amiatt, hogy ellenállt az amerikai kérésnek. A magyar kormány korábban együttműködési szerződést kötött a Huawei-jel, amely a világ egyik legnagyobb okostelefon gyártója és amelynek G5 technológiája jelenleg egyedülálló az egész világon.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!