Kezdőlap Címkék Hungarian Free Press

Címke: Hungarian Free Press

20 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki

Őrizetbe vették Steve Bannont, Orbán Viktor tanácsadóját, a Fehér Ház volt fő stratégáját. Bannon és három társa ellen azt a vádat emelték, hogy egy „Építjük a falat” című kampány kapcsán csalást követtek el az adományozókkal szemben.

A kampányban több mint 25 millió dollárt gyűjtöttek össze az Egyesült Államok déli határán építendő falra, és fennáll a gyanú, hogy több százezer dollárt nem a megjelölt célra fordítottak. Trump elnök két éve elbocsátotta a Fehér Házból Bannont azzal az indoklással, hogy „idejét azzal töltötte, hogy hamis információkat szivárogtatott a médiának, hogy sokkal fontosabb embernek láttassa magát, mint amilyen.

[…] Úgy tesz, mintha befolyása lenne, hogy becsapjon néhány embert, akinek fogalma sincs a dolgokról”.

A cikk szerzője rámutatott:

„Ami azt illeti, Bannon jól becsapta Orbán Viktor „elszigetelt kormányát”, amikor 2018 májusában hősnek kijáró fogadtatásban részesítették Budapesten. Fő házigazdája Schmidt Mária történész volt, aki fogadást is szervezett az amerikai vendég ünneplésére.

Bannon úgy állította be magát, mint az amerikai külpolitika fő alakítóját, Trump elnök bizalmasát, és Közép-Európa nagy szakértőjét. Közben ismertek voltak Bannon rasszista és antiszemita nézetei, amint az elnök tanácsadójával és rokonával, Jared Kushnerrel fennálló konfliktusa is nyílt titok volt.

HFP

Bannon be is jelentette, hogy szorosan együtt szándékozik működni a magyar miniszterelnökkel, és azt mondta: „Sok időt fogunk tölteni Magyarországon”. Azt is mondta, hogy többször találkozott Orbán belső munkatársaival, és tanácsokkal látta el őket.

Kijelentette: az Obama-kormányzat és a külügyminisztérium teljesen kizárta Orbánt, de Trump elnök nagyon szoros figyelemmel követte őt”. A szerző szerint semmiféle bizonyíték sincs arra, hogy Trump a legcsekélyebb figyelmet fordította volna Orbánra, mi több, nem lenne meglepő, ha Trump elnök azt sem tudná, hogy hol van Magyarország.

„Orbánt a tanácsadói meggyőzték arról, hogy Bannon fontos tényező a világpolitikában, és ő meg ügyesen játszott Orbán hiúságával”

– írta a szerző. Hozzátette: Gulyás Gergely, a miniszterelnöki hivatal vezetője is dicsérte Bannont, akit fogadott a magyar külügyminiszter is. „Meglepetéssel láttam, hogy Bannon még Szapáry György neves belga-magyar közgazdászt, Magyarország volt washingtoni nagykövetét is át tudta ejteni.

Bannon, saját őrizetbevételét, politikai bérgyilkosságnak nevezte, és azt mondta nem adja meg magát, mindenki tudja, hogy szeret harcolni”. A szerző szerint teljesen valószínűtlen, hogy Bannon egyhamar újra felkeresné budapesti barátait, mert a vádban szereplő bűncselekmények mindegyikére 20 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Egyébként a cikket illusztráló képek egyikén Bannon a parlamentben Orbán Viktorral és másokkal, egy továbbin Schmidt Máriával, illetve egy harmadikon Szijjártó Péterrel látható. Mellékelték a cikkhez Bannon Budapesten mondott beszédének videofelvételét is.

Hugarian Free Press/Lázár György

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!