Kezdőlap Címkék Huawei

Címke: Huawei

A Huawei képes csipeket előállítani

0

Az USA elnöke május közepén jelentette be, hogy a Huawei olyan nagy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mely indokolja a teljes tilalmat a kínaiak legsikeresebb high tech óriásával szemben. Washingtonban később jelezték: 90 napra felfüggesztették a döntést, mert Trump szerint a Huawei ügy része a nagy amerikai-kínai kereskedelmi vitának, mely jelenleg holtpontra jutott.

A Huawei alapítója pénteken reagált az USA szankciókra. Elmondta, hogy nem hibáztatja azokat az amerikai cégeket mint a Google vagy a csip gyártók, melyek megszakítják a kapcsolataikat a Huawei-jel. Ren Zhengfei közölte: megérti, hogy az amerikai vállalatok betartják az amerikai törvényeket. A csipekkel kapcsolatban közölte: bespájzoltak hosszú időre. Ezért semmiféle fennakadás nem lesz a termelésben. Mi is tudunk olyan csipeket gyártani, amelyeket jelenleg Amerikából importálunk. De az átállás időigényes folyamat. A Huawei alapító atyja bízik benne: Európa és a világ más országai nem követik az Egyesült Államokat. Ezért megmarad a Huawei piacának nagy része. Elismerte ugyanakkor, hogy lelassulhat a dinamikus növekedés. Az első negyedévben a Huawei termelésének az értéke 39%-al növekedett.

Pekingben a kormányzat ismét cáfolta, hogy valamiféle különleges kapcsolata lenne a Huawei-jel. Trump elnök azzal gyanúsítja a kínaiak büszkeségét, hogy kémkedésre alkalmas csipeket rejt el néhány termékében. Peking szerint viszont egyszerűen arról van szó, hogy az amerikaiak féltékenyek a Huawei sikereire a G5 technológiában és különböző szankciókkal ezt kívánják lassítani. Trump azértis hivatkozik rendszeresen nemzetbiztonsági szempontokra a kínaiakkal folyó kereskedelmi háborúban, mert a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), akkor teszi lehetővé a szankciók alkalmazását, hogyha fennáll komoly nemzetgazdasági kockázat veszélye.

Nem olyan forró a Huawei kása

 “El tudom képzelni, hogy a Huawei szerepel” egy amerikai-kínai kereskedelmi megállapodásban – jelentette ki Trump elnök csütörtökön délután a Fehér Házban, amikor újságírókkal folytatott  kötetlen beszélgetést, melyről számos újság és televízió is hírt adott.

  • Donald Trump elnök jelezte: hajlandó tárgyalni a kínai Huawei-hez kapcsolódó szigorú amerikai korlátozásokról a Pekinggel folytatott szélesebb körű kereskedelmi megállapodás részeként.
  • – Lehetséges, hogy a Huawei szerepelhet egy kereskedelmi ügyletben – mondja Trump. „Ha megállapodást kötünk, el tudom képzelni, hogy a Huawei valamilyen formában vagy a kereskedelmi megállapodás részeként szerepel.”
  • Trump elmozdulása ellentétben állhat az elnök környezetének véleményével, akik a Huawei-t hosszú távú nemzetbiztonságra veszélyes fenyegetésnek tartják.

Trump: “El tudom képzelni, hogy a Huawei szerepel” egy amerikai-kínai kereskedelmi megállapodásban

 

Újságírói kérdésre Trump kijelentette: „A Huawei nagyon veszélyes. Nézd meg, mit tettek biztonsági és katonai szempontból. Nagyon veszélyes.” – Túl korai bármit mondani: biztonsági szempontból nagyon aggódunk a  Huawei miatt.

Úgy tűnt, hogy az elnök kétélű üzenetet küld a kínai vállalatról: Egyrészt, hogy a Huawei fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra, másrészt, hogy az Egyesült Államok hajlandó lenne megfontolni  elrendelt korlátozását a vállalat számára, hogy szélesebb körű kereskedelmi megállapodást érjen el Kínával.

A Fehér Ház hónapok óta egyre erőteljesebben lépett fel a Huawei ellen, és májusban Trump kijelentette, hogy a cég kifejezetten nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az USA számára.

ugyanakkor Trump érzékelhette, hogy a globális piacok és az amerikai nagy iparágak egyre nagyobb aggodalmának aggodalmukat hangoztatják, mert az USA és Kína közötti növekvő kereskedelmi háború tartós kárt okozhat az amerikai gazdaságnak és a kulcsfontosságú ágazatoknak, például a mezőgazdaságnak és az iparnak.

USA: a Huawei miatt kizárhatják Nagy Britanniát a titkosszolgálati együttműködésből

0

Five eyes only – ez a híres ötös jelszava: az USA, Nagy Britannia, Ausztrália, Kanada és Új Zéland ezen az alapon osztja meg a titkosszolgálati információkat egymás között.

Washingtonból most megfenyegették Theresa May kormányát: amennyiben nem golyózza ki a Huaweit az ötödik generációs mobil rendszerből, akkor a britek iránti bizalom megrendülhet. Odáig is eljuthatnak a dolgok, hogy a Five eyes mindössze four eyes-ra szűkülhet.

Az amerikai kémelhárítás szerint a Huawei a pekingi hadügyminisztérium cége és ennek megfelelően szorosan együttműködik a hírszerzéssel. A Huawei chipek egy része információkat továbbíthat Pekingbe anélkül, hogy a külföldi felhasználók erről tudomást szerezhetnének! Washingtonban eddig nem álltak elő bizonyítékokkal, de most a  Vodafone kutatói érdekes felfedezést tettek a Huawei chipekkel kapcsolatban. Ezek alátámaszthatják az amerikaiak gyanúját. És természetesen megnehezíthetik Theresa May brit miniszterelnök helyzetét is.

A kínaiak természetesen mindent cáfolnak. A Huawei alapító atyja kijelentette: a világ nem lehet meg a mi chipünk nélkül! Másképp látják ezt Amerikában, ahonnan korábban Mike Pompeo külügyminisztert épp azért küldték Európába, hogy lebeszélje a NATO szövetségeseket a Huawei ötödik generációs rendszeréről. Pompeo Budapesten is járt ebben az ügyben, de nem aratott sikert: Orbán Viktor miniszterelnök arra hívta fel a figyelmét, hogy sem Németország sem pedig Franciaország nem kívánja negligálni a Huaweit! Nemrég Hszi Csinping elnök külföldi állam és kormányfők jelentős csoportját látta vendégül Pekingben. Kína első embere egyértelművé tette: kiállnak a Huawei mögött. Ha pedig valaki szakítani akar a Huawei-jel politikai okból, akkor annak az országnak számolnia kell azzal, hogy Peking ezt ellenséges lépésnek tekinti, melynek azután kínos következményei lehetnek…

Hát én immár kit válasszak? Huawei dilemmák Közép Európában

Zeman cseh elnök, a Huawei nagy barátja Pekingbe készül, hogy elmagyarázza: Csehország kitart a kínaiak mellett. Annak ellenére, hogy Mike Pompeo mindenkit felszólított Európában: óvakodjanak a Huaweitől!

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erre azt válaszolta, hogy Magyarország ebben a kérdésben igazodik Berlin és Párizs álláspontjához. Egyelőre egyikük sem hajlik meg az amerikai nyomás előtt. Andrej Babis cseh miniszterelnök viszont pragmatikus. Ráadásul Washingtonba készül, hogy találkozzon Donald Trumppal. Ő letiltotta a Huawei rendszert a kormányzati hivatalokban. Volt is mire hivatkoznia: a NUKIB biztonságpolitikai csúcs szervezet problematikusnak ítélte meg a kínaiak rendszerét Csehország nemzetbiztonsága szempontjából. Zeman elnök szerint a NUKIB állásfoglalása ellentétes Csehország nemzeti érdekeivel.

A The Atlantic című portál hosszú elemzést szentel annak, hogy az USA épp Közép Európában akarja lenyomni a Huaweit. Az amerikai diplomáciát ebben az esetben az téveszti meg, hogy a visegrádi államok általában szimpatizálnak Trumppal amikor az USA elnöke az Európai Uniót bírálja. Nem akarják viszont feladni kapcsolataikat Kínával és Oroszországgal. A Huawei Kína szeme fénye.

Barcelonában a nemzetközi informatikai vásáron aratott a kínai cég: szinte minden elismerést bezsebelt. A Huawei alapító elnöke nem véletlenül nyilatkozott úgy, hogy egyetlen állam sem lehet meg az ő ötödik generációs rendszerük nélkül! Az USA negatív kampányának az az egyik fő baja, hogy nem képes pozitív alternatívát nyújtani a Huawei ötödik generációs rendszeréhez képest. Közép Európa tehát diplomáciai dilemma előtt áll, mely aligha oldódik meg a közeli jövőben hiszen az Egyesült Államok és Kína versengése a csúcs technológiákban egyre inkább kiéleződhet a következő évtizedben amikor Peking előbb egyenrangú vetélytárs majd ezután első számú versenyző kíván lenni a globális gazdaságban.

AFP: Pompeo a keleti befolyás megszüntetését várja

0

„Ez a Magyarország nevű kicsi állam nagyon tudatosan köp a nyugati értékekre, a hagyományos partnerségekre, vagy a meglévő integrációs sémákra, mint a NATO. Nem látok esélyt arra, hogy az EU és az Egyesült Államok egyeztetni tudna Magyarország kérdésében, mivel Trump kapcsolatai a vezető uniós hatalmakkal, így Németországgal és Franciaországgal nem túl jók. Nem vagyok biztos abban, hogy Orbán nyíltan kineveti Pompeót, de abban sem, hogy túl komolyan veszi a látogatást” – idézte a francia hírügynökség Joerg Forbrigot, az Egyesült Államok Német Marshall Alapítványának szakértőjét.

A jelentés szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter reméli, hogy az EU két legviszálykodóbb tagjánál, Magyarországon és Lengyelországban tett látogatásával némileg vissza tudja szorítani Oroszország és Kína térségben növekedő befolyását – állapította meg a francia AFP hírügynökség jelentése. Lengyelország erős kapcsolatokat akar az Egyesült Államokkal a szomszédos Oroszországtól tartva, ez az egyik oka annak, hogy Pompeóval közösen kétnapos konferenciát szervez a Közel-Keletről. Az azonban viszonylag csekély érdeklődést váltott ki, mert az európaiak rossznéven veszik Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos politikáját. Magyarország különösen mély aggodalmakat váltott ki a nyugati hatalmak között, minthogy Orbán Viktor miniszterelnök fokozódó tekintélyelvűséget mutat, és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel haverkodik, és önkényesen alkalmazza a magyar vétójogot az unióban, noha az EU erősen aggódik Ukrajna miatt. Egy amerikai tisztségviselő szerint Pompeo felveti majd Amerika amiatti aggályait, hogy Magyarország támogatja a Török Áramlat gázvezetéket, hogy Moszkva finanszírozza a Paks II-t, és különösen amiatt, hogy az ország a kínai Huawei céggel állapodott meg a G5 hálózat fejlesztéséről, noha Washington a kínai távközlési óriást a globális biztonság aláásásával vádolja. A lengyel és a magyar jobboldali kormány azon kevés európai közé tartozik, amelyek dicsérték a Trump-kormányzatot, mert osztják a bevándorlással kapcsolatos kemény vonalát, azt, hogy dicsőíti a keresztény értékeket, és az EU-hoz hasonló multilaterális testületekkel szembeni ellenszenvét. A Trump-kormányzat az előző, Obama-kormánnyal ellentétben kezdetben üdvözölte az Orbán Viktorral való kapcsolatok ápolását, de mostanra fokozódnak Washingtonban az aggályok amiatt, hogy Magyarország nem közeledett az Egyesült Államokhoz. Tavaly Budapest azzal okozott csalódást Washingtonnak, hogy nem adott ki két fegyverkereskedőt. Emellett az amerikai nagykövet közbelépése ellenére a CEU-nak programjai jelentős részét Bécsbe kellett költöztetni. Az amerikai külügyminisztérium szerint Pompeo nem fog visszarettenti attól, hogy felvesse Orbánnak a fokozódó aggályokat. Emellett az amerikai külügyminiszter civil szervezetekkel is találkozik. Az idézett amerikai tisztségviselő vehemensen védelmezte a Magyarországgal fenntartott kapcsolatokat, azzal, hogy az Obama-kormányzat nem fordított kellő figyelmet Közép-Európába, miközben Putyin csak tavaly kétszer járt Budapesten. „Jelen kell lennünk, vagy veszítünk. Betöltik, illetve már be is töltötték a vákuumot, amelyet Amerika teremtett azzal, hogy nem mutatott kellő jelenlétet a térségben” – mondta az illető.

Pompeo a Huawei ellen mozgósítja szövetségeseit

0

Gondokat okozhat az USA és európai partnereinek kapcsolatában, ha Európában a Huawei technológiáját alkalmazzák – hangoztatta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapesten.

Ugyanezt az álláspontot akarja képviselni Pozsonyban és Varsóban is az amerikai diplomácia vezetője. Trump elnök szerint a Huawei nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért a NATO tagállamoknak sem kellene alkalmazniuk a kínaiak technológiáját saját G5-ös rendszerük kiépítése során.

Mindez nemcsak Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában jelent gondot, ahova most Mike Pompeo külügyminiszter ellátogat hanem Európa leghatalmasabb országában, Németországban is. Berlinben komoly viták folynak arról, hogy az USA nyomására elálljanak-e attól, hogy a Huawei technológiát használják saját G5-ös rendszerük kiépítése során. Közben Pekingben egyértelműen jelezték: amennyiben az európaiak kizárják a Huaweit az 5G tenderekből – amerikai nyomásra -, akkor ennek hatása lehet az EU illetve Kína kapcsolataira is.

Az Egyesült Államok kémelhárítása szerint egyes Huawei chipekben kém programok rejtőzhetnek. Ez pedig problémát jelenthet a NATO államok katonai együttműködésében. Európában viszont sokan úgy vélik: az USA a nemzetbiztonságra hivatkozva akarja kiszorítani a kínaiakat a piacról, akik jobb technológiát kínálnak olcsóbban. Ebben a nem épp könnyű helyzetben kell dönteniük az európai kormányoknak a Huawei G5-ös technológiájának alkalmazásáról.

Az USA vissza akarja szorítani a kínaiakat és az oroszokat Európában – mondta egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú külügyi tisztviselő Washingtonban a londoni Guardian tudósítójának. “Az elmúlt 15 évben elhanyagoltuk ezt a térséget. Ezért nyomulhattak be az oroszok és a kínaiak. Most robosztusabb amerikai jelenlétet akarunk!” – hangsúlyozta a magasrangú amerikai külügyi tisztviselő, aki a londoni Guardian tudósítójának beszélt erről Washingtonban Mike Pompeo külügyminiszter közép európai látogatása kapcsán.

Japán a hatodik szem szeretne lenni

0

Five eyes only – csak öt szemnek! Ez az angolszász hírszerző szövetség jelszava. Az USA, Nagy Britannia, Kanada, Ausztrália és Új Zéland alkotja a világ legfontosabb hírszerző közösségét. Ehhez szeretne mind közelebb kerülni Japán, mely egyre jobban tart Kína növekvő befolyásától Ázsiában és szerte a világon – írja a Nikkei Asian Review.

Az angol nyelvű japán portál arra hívta fel a figyelmet, hogy Abe Sinzo miniszterelnök amikor az öt állam valamelyikében tárgyal, akkor mindig felveti a szorosabb együttműködés gondolatát partnereinek, akik megértéssel hallgatják.

Mitől tart a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma ?

Attól, hogy a kínaiak olyan messzire jutnak előre az informatikában, ahol Japán elmaradóban van, hogy kénytelenek lesznek tőlük átvenni a korszerű technológiát. Jól mutatja ezt az 5G rendszer, melyben a kínaiak a Huawei révén előnyt szereztek. De legalább ennyire tartanak a japánok attól a kínai tervtől, hogy a mesterséges intelligencia terén is világ elsőségre törnek a kínaiak.

Épp ezért Japánban nemrég elfogadtak egy nemzetbiztonsági akciótervet, melynek célja az informatikai hálózatok biztonságának növelése. Ezért is lenne fontos Japán számára, hogy az angolszász országok is megosszák velük az információikat a kínaiak szándékairól illetve gyakorlatáról. Nemrég a Google egykori kínai igazgatója hosszabb tanulmányban vázolta fel a globális verseny feltételeit az informatikában, és arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államokon és Kínán kívül senki más nem rúghat labdába ezen a stratégiai fontosságú területen.

Miért vannak a vetélytársak mint Japán vagy az Európai Unió kudarcra ítélve ezen a kulcsfontosságú területen? A méretek miatt! Japán piaca több mint tízszer kisebb mint a kínaiaké! Az európaiak mind továbbra is nemzeti keretekben gondolkodnak, tehát ők is kicsik. A bronzéremért ezért igazán India küzdhet jó eséllyel, mert 1,3 milliárdos piaca, mely gyorsan növekszik, kellő hátteret nyújt ehhez. A 125 milliós Japán pedig minden eddiginél jobban rá van utalva a nemzetközi együttműködésre.

Világhatalmi hadsereget akar Kína elnöke

0

A szárazföldi hadsereg létszáma immár a felénél is kevesebb a hadsereg összlétszámánál – büszkélkedett az Új Kína hírügynökség. Hszi Csinping elnök négy éve fogalmazta meg a reform lényegét a hadsereg számára létrehozva két új haderő nemet.

Önálló lett a stratégiai csapásmérő haderő nem, amely közepes és ballisztikus rakétákat irányíthat a világ bármelyik részére. Ezenkívül nőtt a légierő és a flotta szerepe és személyzetének létszáma. A legnagyobb érdeklődés mégiscsak az ötödik haderő nemet kíséri. Ennek neve: stratégiai szolgáltató haderő nem. Mi tartozik ide?

Mindenekelőtt az informatikai hadviselés

Katonai reform lényege Kínában: csökken a szárazföldi erők szerepe és nő az informatikai hadviselésé. A külső hírszerzés számára elsősorban az ötödik haderő nem jelent nagy kihívást: mire képes az informatikai hadviselés jelenleg illetve a közeli jövőben Kínában? Pekingben úgy érzik: Trump kereskedelmi háborúja valójában ezért indult meg, és ezért nem látni a végét. Az Egyesült Államok elnöke és katonai vezetői ugyanis – kínai megítélés szerint – nem is akarnak megállapodni, mert félnek attól, hogy Kína Amerika elé vág a katonai technológiai versenyben. Ez magyarázza a Huawei elleni amerikai offenzívát is. Meng Vangzsou asszonyt valójában ezért tartóztatták le Kanadában amerikai kérésre – nem pedig az iráni szankciók megsértése miatt. A Huawei az ötödik generációs technológiájával megelőzte az Egyesült Államokat, és ezt nem könnyen viselik el Washingtonban.

Hiába érkezett Liu Ho miniszterelnök helyettes Washingtonba?

Peking főtárgyalója a hivatalos program szerint két napig ül szemtől szembe a kínaiak mumusával, Robert Lighthizer-rel. Ő váltotta ugyanis a főtárgyaló posztján az engedékenyebb Steven Mnuchin pénzügyminisztert. Ebből következtettek a kínaiak arra, hogy Trump elnök nem is akar megállapodni. Tart ugyanis Kína világhatalmi törekvéseitől. Melyeket Hszi Csinping elnök nem is igen rejteget. Ő már nem önvédelmi hadsereget hanem világhatalmi ármádiát akar, mely képes bárhol beavatkozni a világon – éppúgy mint az Egyesült Államok. Trump ugyan azt nyilatkozta, hogy az USA immár nem akar a világ csendőre lenni, de ezt kevesen vették komolyan. Azt a szándékát viszont nagyonis komolyan veszik Pekingben Trumpnak, hogy egyáltalán nem akarja, hogy Kína váltsa fel az Egyesült Államokat az első számú világhatalom szerep körében.

Kanada kormányfője kirúgta pekingi nagykövetét

0

John McCallum nagykövet a kínaiaknak úgy nyilatkozott, hogy a Huawei Kanadában őrzött örökösnője, aki egyben a cég pénzügyi igazgatója, joggal kéri, hogy ne adják ki az Egyesült Államoknak.

Meng Vanzsou asszonyt december elsején vették őrizetbe Vancouverben az Egyesült Államok kérésére. Washington azzal gyanúsítja a Huaweit, hogy megsértette az Irán elleni embargót. Peking szerint csak a kereskedelmi háború egyik eleméről van szó: a kínaiak mindenképp meg akarják kímélni a Huawei örökösnőjét az amerikai kiadatástól. Három kanadait gyorsan őrizetbe is vettek, hogy legyen kit kicserélni Meng Vanzsou asszonyra.

Az amerikaiak a Huaweit azzal gyanúsítják, hogy információkat juttat el a pekingi hírszerzésnek. Ezért nemcsak az USA-ban akarják korlátozni a Huawei tevékenységét hanem az összes NATO tagállamban is. A Vodafone vállalta, hogy egyelőre

nem használja a Huawei technológiáját a hálózat fejlesztésében

A cég vezérigazgatója kijelentette: szüneteltetik a Huawei technológia alkalmazását, mert problémák merültek fel a kínai céggel kapcsolatban. Trump elnök már régóta azzal vádolja a Huaweit, hogy kémkedésre használja fel technológiáját és ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelent a nyugati világ számára. A Huawei természetesen cáfol. Vezetőivel Davosban találkozott sok európai állam és kormányfő, köztük Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Cseh kormányfő szerint az EU-nak meg kellene vitatnia az informatikai biztonság kérdését

Andrej Babis miniszterelnök azt követően nyilatkozott így a CTK hírügynökségnek, hogy Davosban találkozott a Huawei vezetőivel. Washington azt szeretné, ha NATO szövetségesei egységesen kizárnák a Huaweit az ötödik generációs verseny tárgyalásokból.

Lengyelországban időközben letartóztatták a Huawei helyi kereskedelmi igazgatóját. A vád a kínai állampolgárral szemben: kémkedés! Peking azonnal elhatárolta magát az ügytől és leváltotta a börtönbe csukott kereskedelmi igazgatót.

Csehországban a NUKIB – informatikai biztonsági hatóság – szintén nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a Huaweit, amely jelentős szerepet játszik az országban. Milos Zeman köztársasági elnök – Kína nagy barátja – arra buzdítja a kormányt: hagyja figyelmen kívül a NUKIB döntését! Andrej Babis kormányfő óvatosabb, figyel a nyugati véleményekre is. Nagy Britannia már korlátozta szerepét, Németország pedig ezt fontolgatja. Márpedig Nyugaton egyre többen óvakodnak a Huawei-től.

Trump mindenütt fúrja a Huaweit – vita Prágában és Jeruzsálemben

0

Kötéltáncot jár az USA és Kína között Izrael, de nagyon komolyan kell venni az amerikai figyelmeztetéseket – írja Ephraim Halevy. A Moszad ex főnöke az ynetnews portálnak írta meg a véleményét arról, hogy Izrael nagyon sokat kockáztat, ha nem reagál gyorsan és egyértelműen az amerikai felhívásra. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó jeruzsálemi tárgyalásairól ugyan nem közöltek sokat hivatalosan, de az ex Moszad főnök szerint az üzenet teljesen világos: Izraelnek nem szabad megbíznia az olyan kínai óriásokban mint a Huawei!

Annál is kevésbé, mert a kínaiak igen jó kapcsolatokat ápolnak Izrael ősi ellenségével Iránnal. A Huawei örökösnőjét épp azzal gyanusítják Amerikában, hogy cége megsértette az embargót Iránnal szemben. Izrael nagyon büszke a technológiai fejlődésére az informatikában, de ha a nyugati világ gyenge pontnak tekinti ezentúl a kínaiak nyomulásával szemben, akkor kedvezőtlen változásokra kell számítania – hangsúlyozza Ephraim Halevy, aki egykor a világhírű izraeli hírszerző szolgálat, a Moszad főnöke volt.

Amerikai kérésre Lengyelországban és Csehországban is a titkosszolgálat kezdte el vizsgálni a problémát

A kémelhárítás Varsóban el is csípte a Huawei kereskedelmi igazgatóját. A kínaiak azonnal magára hagyták saját állampolgárukat, a Huawei pekingi központja kirúgta lengyelországi emberét. Csehországban politikai vita alakult ki a Huawei ügyek miatt az államfő és a kormányfő között

A NUKIB (nemzeti informatikai biztonsági hivatal) még decemberben arra az eredményre jutott, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a Huawei és a ZTE Csehországban. Pillanatok alatt belpolitikai dráma bontakozott ki: Milos Zeman elnök kerek-perec közölte, hogy nem kell tartani a kínaiaktól. Idézte a német kémelhárítás fejét, aki szintén nem látott kockázatot abban, ha a Huawei építi ki esetlegaz 5G rendszert Németországban vagy más európai országban. Zeman arra is célzott, hogy a NUKIB jelentése mögött Amerika áll. A baloldali államfő a keleti nyitás embere: kiváló kapcsolatokat ápol Moszkvával és Pekinggel. Négyszer járt Kínában az elmúlt évtizedben. Csehország leggazdagabb emberét, Petr Kellner bejuttatta az 1,4 milliárdos kínai piacra. Babis miniszterelnöknek jók a kapcsolatai Moszkvával, de a kínaiakkal kevésbé. A kormányfő mindennél fontosabbnak tartja az EU és az Egyesült Államok véleményét. Trump pedig egyértelműen arra szólítja fel NATO szövetségeseit ne bízzák a titkaikat a kínaiakra! Andrej Babis miniszterelnök ezért fogadta a kínai nagykövetet, aki élénken kifogásolta a NUKIB jelentését, mely nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a Huaweit és a ZTE-t. A titkos találkozó után a nagykövet kiadott egy közleményt, melyből az derült ki, hogy a cseh kormány nem veszi igazán komolyan a saját titkosszolgálatának álláspontját, és ezért továbbra is bízik a kínaiakban. Babis kormányfő feldühödött és hazugsággal vádolta meg Kína nagykövetét. Mindez nem a legjobb előjel a Huawei közép és kelet-európai terveit illetően. A BBC úgy értesült, hogy a németek is változtatni készülnek az álláspontjukon: nem bízzák a kínaiakra az 5G rendszert! Korábban Berlinben azt hangoztatták: nem kérünk az amerikaiak véleményéből. Saját ügyeinkben magunk kívánunk dönteni! Az amerikai nyomás miatt ők is változnak lassan de érezhetően…

Davosban nem lesz amerikai-kínai tárgyalás

Korábban Pekingben abban bizakodtak, hogy Vang Csisan alelnök szót ért Donald Trumppal Davosban. Ám Trump lemondta a látogatást. Steve Mnuchin ment volna helyette. A pénzügyminiszter a büntető vámok egy részének elengedését sürgette, hogy megnyerjék a kínaiak jóindulatát. A tőzsdék kedvezően reagáltak, de Trump nem. Közölte: nem lesz amerikai küldöttség Davosban! Vagyis nincs esély az áttörésre a hetek óta húzódó amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, melyben Washington egyre inkább választásra kényszeríti szövetségeseit: aki Amerikát szereti, az nem szeretheti a Huaweit és általában a kínaiakat …

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK