Kezdőlap Címkék Híradó

Címke: híradó

Bátor orosz újságírónő élő adásban bírálta a háborút

A közszolgálati egyes csatorna újságírója a híradó idején jelent meg a stúdióban, ahol elmondta orosz honfitársainak: hazudnak nektek a háborúról, amely Ukrajnában folyik! Marina Ovszjannikova akár tizenöt éves börtönbüntetést is kaphat ezért hiszen Putyin rendszerében nem szabad háborúnak nevezni az Ukrajnában zajló orosz „különleges hadműveletet”.

Marina Ovszjannikova, a közszolgálati televízió munkatársa, előre rögzített videóban mondta el a közvéleménynek, hogy miért vállalkozott erre a bátor akcióra a híradó stúdiójában.

„Sajnos évekig dolgoztam az egyes csatornánál, ahol folyamatosan gyártottuk a Kreml propagandáját. Szégyellem a sok hazugságot, szégyellem, hogy részt vettem abban, hogy az orosz népet zombivá alakítsák. Csendben voltunk 2014-ben amikor az egész elkezdődött (Putyin annektálta a Krím félszigetet), hallgattunk akkor amikor megmérgezték Alekszej Navalnij ellenzéki vezetőt.

Most pedig az egész világ hátat fordít nekünk és tíz nemzedék sem tudja rólunk lemosni a szégyent a testvérgyilkos háborúért.”

68 %-os támogatottság

Putyin egyik közvélemény-kutató intézete felmérte az ukrajnai „különleges hadművelet” támogatottságát, és mindössze 68% támogatót talált. Az oroszok mintegy egyharmada vette a bátorságot és jelezte, hogy nem támogatja Putyin háborúját. Ha figyelembe vesszük, hogy Oroszországban gyakorlatilag megszűnt a kritikus média, és a hatalom évek óta nyomja az orosz nacionalista nagyhatalmi propagandát, akkor ez szánalmas eredmény Putyin számára. A nyugati szankciók hatása épphogy megkezdődött Oroszországban, a lakosság többsége csak mostanában döbbenhet rá, hogy az életszínvonala drámai mértékben csökkenni fog az ukrajnai háború miatt.

Putyin beteg?

Nyugati hírszerzői jelentések szerint az orosz elnök kezelés alatt áll: valamilyen daganatos betegséget szteroidokkal próbálnak gyógyítani az orvosok. Ennek hatása van az idegrendszerre is: a páciens nem képes megőrizni az önkontrollt. Koncentráló képessége csökken, és döntései kevésbé racionálisak. A kezelés leépíti a páciens immunrendszerét, és ezzel is magyarázható a hosszú asztal. Putyin évek óta ebben a buborékban él, és ez befolyásolhatta abban, hogy meghozza döntését a háborúról Ukrajna ellen, noha erről nagyon sokan próbálták meg lebeszélni.

Bill Burns, a CIA főnöke Moszkvában telefonon győzködte az orosz elnököt. Korábbi moszkvai nagykövetként jól ismerte a körülményeket, de mégsem sikerült lebeszélnie Putyint a háborúról. Az amerikai diplomácia ekkor még azzal próbálkozott, hogy leválassza Oroszországot Kínáról hiszen az utóbbit tartják Washingtonban az igazán veszélyes ellenfélnek. Az amerikai diplomácia kísérlete nem sikerült: Oroszország megkezdte a háborút, mely mindenképp Kínához viszi közelebb. Putyin a téli olimpia idején már tárgyalt erről Hszi Csinping elnökkel. A nyugati hírszerzés szerint Moszkva gazdasági és katonai segítséget kért Pekingtől. Ezt mindkét érintett cáfolta, de nem kétséges, hogy a pária sorba került Putyin nemigen bízhat másban mint a kínai elnökben.

Mától megszűnik a Hír TV híradója

0

Na jó, lesz híradás a Hír TV-ben is, csak azt nem ők készítik, hanem a „remek” Echo TV stábja. A látszat kedvéért más olvassa majd be a híreket, de a szöveg, a tartalom teljesen azonos lesz. Újabb szintet lépett a pártállami média építése.

A Hír TV dolgozóinak egy részét tegnap átküldték az Echo TV Angol utcai székházába, ugyanis mától ott fognak dolgozni – tudta meg a 24.hu. Mintegy 30 munkatárs rendelkezési állományba került, később akár ki is rúghatják őket.

A híradók összeolvadásának tökéletes jelképe, hogy a két televíziónak már közös mikrofonlabdája is van, ezt a Média1 vette észre.

A két csatorna persze már tavaly nyár óta, vagyis a Hír TV simicskátlanítása és erőteljes fideszesítése óta együttműködik és egyre jobban hasonlít egymásra. Aztán mindkét televízió bekerült a fideszes médiaholding alá. Mindez érthető is, hiszen ha ugyanazt a propagandát kell közvetíteniük, felesleges párhuzamosan annyi embert foglalkoztatniuk és fizetniük…

Az igazi kérdés: hogyan folytatják

Ezzel ugyanis nyilván nem ér véget a sajtó egységesítése, totális alárendelése a propagandának. Azt már régóta láthatjuk, hogy a megyei lapok esetében – a helyi hírek kivételével – teljes az azonosság, és a kormányközeli országos lapokban is mindenütt ugyanazok a fontosnak tartott hazugságok és propaganda szólamok jelennek meg.

A fideszes vezérkar azonban rendszeresen szokott sajnálkozni, amiért szerintük túl nagy a „ballibsi”, értsd ellenzéki vagy független sajtó, szerintük még mindig libsi túlsúly van a médiában, pedig már rengeteg lapot, portált, rádiót és televíziót beszántottak, lenyúltak vagy gazdaságilag függő helyzetbe kényszerítettek. Egyértelmű, hogy ezt folytatni fogják.

A hatalom célja a teljesen egységes, pártirányítású egykori szovjet, vagy mai észak-koreai sajtóra emlékeztető média kiépítése a NER országában is.

Januártól Németh Szilárd vezeti a Magyar Tudományos Akadémiát – Bödőcs szilveszteri híradója

1

Bödőcs Tibor híradójából azt is megtudhatjuk, hogy hamarosan átadják a Felcsút-Peking kisvasutat, Gyurcsány Ferenc pedig szír. Magyarország nyerte a 2018-as foci vb-t, hiába próbálja eltitkolni a sorosista világsajtó.

A királyi tévé híradójának paródiája ezekkel sincs messzebb a valóságtól, mint a kifigurázott eredeti…

Böfögni valódi hírek nélkül is lehet

Belenéztem a közmédia híradójába. Ne kérdezzétek, hogy miért, ne mondjátok, hogy magamnak kerestem a bajt. Szakmai ártalom, néha ezt is kell. Nem túl gyakran, mert az egészség mindennél fontosabb, de azért időnként előfordul. Már nem bosszankodom, nem is röhögök ezeken a műsorokon, úgy nézem őket, mintha egy múzeumban soha nem volt, vagy régen kihalt állatokat látnék.

Borzonganék, ha lenne hozzá kedvem, hánynék, ha nem volna erős a gyomrom.

A rendszerváltozás után azt hittem, szerintem sokakkal együtt, hogy már soha nem lesz ilyen. Hogy a pártállammal együtt ez a fajta híradó is kihalt De nem: van, ráadásul a mi pénzünkön. Mi dobtuk rá össze a lóvét, hogy legyen miből hazudni a mi képünkbe.

Ez nem tájékoztatás, hanem propaganda. Azt a pártállami propagandát, amit most híradóként adnak a pártállami médiában, amúgy nem túl bonyolult összerakni. Gyomor persze kell hozzá, de ember nem nagyon, újságíró meg még annyira sem. Utóbbi amúgy is idejétmúlt fogalom – vannak még elszórtan apróbb szigetek, ahol előfordul, de valójában kihalófélben lévő, veszélyeztetett faj.

Nincs is rá szükség. Mindössze egy központ kell, ahol reggelenként az eligazításon megmondják, hogy aznap miről mit kell gondolnunk. A megfogalmazásra, képi megjelenítésre sem kell odafigyelni, mert a pártállami híradót már úgyis csak azok tudják végignézni, akiknek már mindegy, hogy mit látnak, hallanak. Akiknek lényegtelen, hogy mit mondanak, és mit mutatnak nekik – a sörüket és a csipszüket úgy is el tudják fogyasztani.

Böfögni is tudnak a képernyő előtt, valódi hír sem kell hozzá.

Elég néhány hívószó, például Brüsszel, Soros, migráns. Ezeket bele kell tenni egy szógenerátorba, majd ami kijön, azt az ügyeletes robot felolvassa. Időnként be lehet hívni egy politikusnak, vagy szakembernek kinevezett robotot, és úgy tenni, mintha kérdeznének tőle valamit.

De ez se fontos. Semmi sem fontos, kivéve az, hogy folyamatosan hazudjanak. Az sem baj, ha nem hihető a hazugság – ha sokszor mondják, mindig lesznek olyanok, akik elhiszik.

Lapszem – 2018. március 16.

0

Ma a Henrietták ünneplik a névnapjukat. A név  francia eredetű, jelentése: körülkerített birtokán uralkodó. Olvassa el a lapszemlét!

Magyar Nemzet: Kósa Lajos ragaszkodott a 800 millió forintos ajándékhoz

Kósa Lajos ragaszkodott hozzá: készüljön egy olyan közokirat, hogy édesanyjának 800 millió forintnak megfelelő eurót ajándékoz egy csengeri asszony – erről beszélt a Magyar Nemzetnek az ajándékozó közeli hozzátartozója, aki ismeri az ügy részleteit.

Ez azért is figyelemre méltó, mert a fideszes politikus többször is azt állította: önzetlenségből, a közjó érdekében segített az állítólag mesés vagyont öröklő nőnek, hogy a pénz megfelelő helyre kerüljön, és ebben semmiféle személyes haszonszerzés nem motiválta. A rokon szerint ugyanakkor Kósa Lajos kifejezetten kérte, hogy ne hozzá, hanem édesanyja számlájára érkezzen 2,6 millió euró. A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter korábban azzal is védekezett, hogy ő alig ismeri a nőt, aki – közokiratba foglalt dokumentum szerint – megbízta, hogy kezeljen egy 1300 milliárd forintos vagyont.

Magyar Hírlap: Hadházy távozzon a közéletből!

A Fidesz ismét arra szólítja fel Hadházy Ákost, az LMP társelnökét, hogy távozzon a közéletből – idézi a Magyar Hírlap Halász Jánost, a Fidesz-frakció szóvivőjét.

A politikus azt mondta: Hadházy Ákos újabb hazugságokba bonyolódott azért, hogy leplezze embertelenségét, amivel nyugdíjas szomszédja életét megnyomorította. Hozzátette: a napokban kiderült, hogy Hadházy az elmúlt években minden eszközzel megpróbálta megszerezni idős szomszédja társasházi lakását, az LMP-s politikus semmitől sem riadt vissza annak érdekében, hogy „kisemmizze a nyugdíjast”. Elzáratta a vizét, letiltatta a nyugdíja egy részét, húszezer forintot vonatott le a beteg férfi hetvenezer forintos nyugdíjából, miközben ő maga húszmilliót költött luxushobbijára, a magánrepülőgép-vezetésre – sorolta Halász János.

Kifejtette, az idős ember végül kórházba került, és a napokban elhunyt. A Fidesz-frakció szóvivője kiemelte, az idős férfi lánya megerősítette, hogy az LMP-s képviselő folyamatosan „sanyargatta” az apját a lakás megszerzése érdekében. Hadházy Ákos az anyagi haszon reményében „különös kegyetlenséggel járt el” egy idős emberrel szemben. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, „ez embertelenség, ezért Hadházy Ákosnak távoznia kell a közéletből”.

Magyar Idők: Cenzúrázta a Facebook a köztévét híradóját

Néhány nap alatt a Híradó három migrációs tárgyú videóját törölte a Facebook, mondván: azok nem egyeztek a „közösségi szabályokkal” – olvasható a Magyar időkben. Részletes indoklást hiába kért, eddig nem kapott a köztévé.

Bár azt ígérték, 24 órán belül magyarázatot adnak arra, miért távolították el a Híradó videóját, azaz miért cenzúrázták a köztévé oldalát, a Facebook továbbra is adós az indoklással.

Egymillió megtekintés és 12 ezer megosztás fölött járt kedd este annak az M1-nek nyilatkozó svéd-magyar nőnek a videója, aki a migrá­ciós helyzet és a biztonság hiánya miatt 40 év után költözött haza Svédországból, amikor a techcég azzal a megjegyzéssel, hogy „a tartalom nem egyezett a közösségi szabályokkal”, eltávolította a felvételt.

A nő nyilatkozata nagy feltűnést keltett, az ellenzéki sajtó azonnal támadást intézett ellene, igyekezett hitelteleníteni, lejáratni a nyilatkozót. Ugyanezt tették akkor is, amikor Lázár János megosztott egy Bécsben készült videót, amely a császárváros egy kevéssé ismert, a migráció és a multikulturalizmus támogatói által letagadott arcát mutatta be.

Népszava: Puszta létéért küzd a vidéki sajtó

Miután a vidéki megyei napilapok kormánypárti tulajdonosok– Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, valamint a Népszabadságot megszüntető Heinrich Pecina – kezébe kerültek, még inkább felértékelődött a helyi független sajtó szerepe. A helyi hatalommal kritikus hangnemet is felvállaló néhány médium helyzete azonban egyre sanyarúbb: finanszírozásuk akadozik, s egyre nehezebben jutnak információhoz.

– Sohasem titkoltuk, hogy Czeglédy Csaba az egyik jelentős támogatónk, így azzal, hogy előzetes letartóztatásba került, akadtak nehézségeink – mondta a Népszavának Roznár Gyöngyi, a 18 éve működő, szombathelyi Nyugat.hu főszerkesztője. – Hiába vagyunk a legolvasottabb online lap Vas megyében, nem érkezik hozzánk önkormányzati hirdetés, s az is előfordult, hogy egy céget megkeresett a politika, ne nálunk hirdessen. Civil pályázatokon pedig eleve esélytelenként indulunk.

Hazudott a Híradó Hadházyról

0

Ez a szöveg jelent meg pénteken este 21.58-kor a Híradó internetes oldalán, a hirado.hu portálon:  „Jelen cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Hadházy Ákos rendszeresen egyeztet Simicska Ádámmal az LMP és Jobbik együttműködéséről egy, az LMP egyik irodájához közeli étteremben.”

Pontosabban, nemcsak ez, mert elé még tettek egy sor más, a formai megjelenés alapján újságcikknek látszó szöveget, ahol megismételték azokat a hazugságokat, amelyek miatt helyreigazításra kötelezték őket.

Csakhogy értsük a módszertant: végy egy hazugságot! Ha ilyen nincs kéznél, szerezz egyet valamelyik társtettestől. A legjobb, ha Origóhoz fordulsz, ők igen jártasak az ilyesfajta ügyekben, náluk mindig van valótlanság a raktáron.

Közöld le a kitalált történetet, s közben ne kérdezd meg a másik felet, hogy neki mi a véleménye a történetről. Ha tiltakozik, ne adj neki lehetőséget a megszólalásra.

Amennyiben a hazug történet főszereplője bírósághoz fordul, akkor sincs baj, a bírságot könnyedén, zsebből kifizeted. Pontosabban a magyar adófizetők zsebéből fizeted ki, akik valamilyen furcsa perverzió folytán azért tartanak téged, hogy az ő pénzükből az ő képükbe hazudjál.

A helyreigazítással pedig tényleg nem lesz gondod: késő este, hétvégén, amikor még annyian sem néznek téged, mint máskor, egy meglehetősen eldugott helyen leközölsz néhány olyan mondatot, amelyekről már senki sem tudja, hogy miről szólnak.

Az ilyen receptből készült étek bár nem ízletes, sőt, sokak számára egyenesen gyomorforgató és ezért hánynak tőle, arra kiválóan alkalmas, hogy az embereket megetesd az így készült táplálékkal.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK