Kezdőlap Címkék Hiesz György

Címke: Hiesz György

Puccs az MSZP-ben, avagy fejezetek a szocialista párt hálószobatitkaiból

„Ha az ellenzéki pártok a kormány megbuktatása helyett egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek, akkor annak súlyos választási vereség lesz a következménye”- nyilatkozta két hónappal ezelőtt a Független Hírügynökségnek Tarjányi Péter. A Magyar Progresszív Mozgalom vezetője – akit egyébként leginkább biztonsági szakértőként ismer a hazai közvélemény – azt is megígérte szerkesztőségünknek, hogy ha az ellenzéki pártok között nem lesz választási együttműködés, akkor elmondja, hogy ez kinek a felelőssége.

 

Ki a felelős azért, mert az ellenzéki pártok között még ma is csak részleges együttműködés van?

Elmondom azonnal, de előtte lépjünk egyet hátra. A szocialista párt vezetése 2016 elején felkért arra, hogy másokkal együtt vegyek rész a kormányváltás előkészítésében.

Ki kérte fel?

Személyesen a pártelnök, Tóbiás József.

Önt biztonsági szakértőként és vállalkozóként ismeri a közvélemény. Hogy jutott a szocialista pártelnök eszébe?

Titok volt eddig, de valójában már a 2002-es, és a 2006-os kampánycsapatban is részt vettem. Két győztes választás háttérembereként elsősorban szervezésben, illetve a hazai és külföldi kapcsolatok építésében vettem részt.

Most mi volt a feladata?

Elsősorban az ellenzék állapotát kellett alaposan feltérképezni, beleértve a Jobbik néppártosodási törekvéseit. Ezen kívül igyekeztünk megvalósítani a baloldal teljes mozgósítását, természetesen a bizonytalanok választási hajlandóságának növelésével. Végül igyekeztünk kapcsolatot keresni a civilszféra, a nagyvállalkozók, a szakszervezetek és külföldi szakmai szervezetek képviselőivel.

Tehát lényegében új politikai stratégia körvonalait kellett kialakítani?

Így van, de ez egyáltalán nem volt könnyű. Gondoljon bele: a korábbi választási kampányokban Kovács László segítségével szinte minden hivatalban lévő külpolitikust könnyűszerrel elértünk. Egy éve viszont még az is komoly nehézséget okozott, hogy némely európai ország külügyminisztériumában egyáltalán fogadják a telefonhívásunkat.  Illetve már az is gondot jelentett, hogy valóban komoly szakértőket nyerjünk meg a pártnak, ugyanis a vezérkar szerette volna elkerülni az addig foglalkoztatott, de már belterjessé váló, ámbár divatos politikai tanácsadókat. Ugyanis a kormányváltáshoz, az orbáni rendszer megdöntéséhez elengedhetetlenül szükséges a kelet- és közép-európai folyamatokat tisztán látni. Tehát ütőképes külföldi szakértőket igyekeztünk találni.

Ma már tudhatjuk, hogy a német szociáldemokraták szakértőjét szerződtették. Gondolom, csodát vártak tőle…

Szó sincs róla, magunkat kellett kitalálni: a programunkat, és azt, hogy miért szavazzon ránk a magyar választó. Nem akartunk egy Fideszre reagáló pártot, hanem egy kezdeményező politika alapvonalait akartunk kidolgozni, amely hitelesen képes elmondani, hogy mit akar kezdeni Magyarországgal. A munka jórészét 2016 őszéig elkezdtük, ha nem is fejeztük be. Viszont megtaláltuk azokat a pártbeli szereplőket, valamint gazdasági és politikai elemzőket, akik a feladatokat tőlünk majd átvehetik.

Kívülről viszont azt látta a laikus, hogy az MSZP már megint nem készül fel a választásokra. Maradtak a régi szereplők, s komoly mondanivalójuk sincs a választók számára.

Ez nem volt igaz, mert piszkosul készültünk. Az elvégzett munka eredményét, és az új szereplőket is bemutattuk.

Kik voltak az új szereplők?

Neveket nem akarok mondani. Egyébként 2016-ban Kötcsén Gyurcsány Ferencet beavattuk a tervekbe, s az ex-miniszterelnök megértette, hogy itt komoly munkát végeztünk. Ne felejtse el, hogy akkor már Molnár Gyula volt a pártelnök, Tóth Bertalan a frakcióvezető, tehát az operatív vezetők körében szinte teljes generációváltás volt.

Viszont továbbra sem vették fel a világ külügyminisztériumaiban a telefonjaikat, mert Kovács Lászlót kihagyták a vezérkarból. Miért kellett a jól teljesítő, idősebb generációt háttérbe lökni?

„Az új seprő jól söpör” – elve működött, nyilván személyi ügyekben a párt fiatalított, és szerette volna a múltat lezárni. Ezen kívül a szocialista párt fiatal vezetői túlságosan meg akartak felelni a médiának, s igyekeztek elvenni még a lehetőségét is az előforduló kommunistázásnak. De személyeskedéseket, gyűlöletet nem tapasztaltam, kétségtelen több hadra fogható, tehetséges ember is eltűnt.

Ez akkoriban volt, amikor kiszivárgott, hogy Lattmann Tamás lenne a párt miniszterelnök-jelöltje?

Igen, 2016 novemberéről van szó, amikor a háttérben erről megindultak az egyeztetések.

De ez még mind a legnagyobb titokban történt?

Nem véletlenül, hiszen a Fidesz információgyűjtő rendszere hatékony. Ha kiszivárog, hogy valaki fontos tisztséget tölt majd be, akkor azonnal célkeresztbe kerül, és karaktergyilkosság áldozatává válik, mielőtt még kulcspozícióba kerülne. Ezért szükséges a katonás fegyelem, ami tőlem nem áll távol. Fegyelem nélkül nem lehet kampányt irányítani, fegyelem nélkül győzni sem lehet.

A szocialista párt vezérkara tehát tudta, hogy Lattmann Tamás lenne a miniszterelnök-jelölt?

Természetesen, s senki nem is cáfolta, sem Hiller István, sem Molnár Zsolt.

Viszont Molnár Gyula, tehát az MSZP elnöke a leghatározottabban cáfolta!

Igen, de ő Hiesz György esetében is furcsán viselkedett!

Ő volt a legjobb gyöngyösi jelölt, aki kilépett az MSZP-ből, miután kijelentette, hogy a párt elnöke hazudik.

Pontosan. A váratlan fordulat egyébként 2016 decemberében kezdődött a szocialista pártban. Senki nem értett semmit, ugyanis minden addigi megbeszéléssel ellentétes döntés született. Legalábbis mi, akik a háttérben a pártot szerveztük semmit nem tudtunk. Ugyanis a legnagyobb meglepetésünkre megjelent Botka László. Az addigi jelölt, Lattmann eltűnt, a helyén megjelent Botka. Nem hittünk a szemünknek.

Utána mondta a párt vezérkara, hogy nekik sokkal jobb jelölt Botka László, de legyünk nyugodtak, hisz amit koncepcióként kidolgoztunk, – egységes ellenzék, együtt a szakszervezetekkel, civilekkel, pártokkal – lényegében ezt fogja végrehajtani Botka László is. Mit tehettünk, elfogadtuk, hiszen a párt elnöke, Molnár Gyula mondta.

De a jelek szerint semmi nem úgy lett, ahogy ígérték?

Semmi, de semmi. Botka Laci mindent csinált, csak azt nem, amit addig kidolgoztunk. Egy idő után megjelent az addigival élesen ellentétes új koncepcióval, amelynek használhatatlanságát a közvélemény kutatási adatok folyamatosan jelezték.

Emlékezhettünk, hogy Botka gyorsan leárulózta Molnár Zsoltot, illetve kifejtette, hogy a szocialista párt vezetése nem akarja leváltani a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hanem együttműködik vele, s hatalomban kívánja tartani. Jelöltként Botka ezt nyilván komolyan gondolta, hisz emellett mindvégig kitartott.

A baloldali pártoknak van egy jellemzője, de sajnos ez már Lenin óta így van. Vagyis a belső ellenzék megsemmisítése mindig magasabb prioritású, mint a külső ellenféllel való leszámolás.

Magyarán, amikor Botkán az addig kidolgozott stratégiát kérték számon, s a szemére vetették, hogy a miniszterelnök-jelölti programja csak ellentéteket szült, mindenki szembefordult mindenkivel. Mikor ezt a szemére vetették, akkor kezdett el árulót kiáltani. Ahogy a kommunista pártok több évtizedes történelmében annyiszor, most is a belső ellenséggel kívánt leszámolni, mint egy ősbolsevik.

Mikor ez megtörtént, akkor önök, akik a háttérben az addig programokon dolgoztak, Botka László ellen fordultak, ezért akarták őt megpuccsolni?

Nem, szó sem volt arról, hogy mi Botka ellen fordultunk.

Pedig azt hirdették, hogy Botka jelölése árt az MSZP-nek, ezért el kéne távolítani. Ez nem puccs?

De ezt nem mi mondtuk…

Hanem?

Ezt Molnár Gyula mondta.

Az elnök?

Amikor már komoly gond volt a közvélemény kutatási adatokkal, akkor azt kérte, hogy térjünk vissza az eredeti tervhez, keressünk párton felüli civil jelölteket. Kezdjünk erről gondolkodni.

Ez mikor történt?

2017 augusztus végén kellett ismét teljes hátraarcot csinálnunk. Immár másodszor. Azt kell tehát mondanom, hogy a pártvezetés következetlensége vezetett a hibákhoz. Bizonyos szociopata jegyekről beszélek, tudniillik rájuk jellemző, hogy saját szabályukat sem tartják be. Ez vezetett oda, hogy nem sikerült megfelelő módon felkészülni a választásokra.

Ezt pedig Molnár Gyulának tulajdonítja?

Igen. Gondolja meg: Gyurcsány Ferenc először azt mondja, hogy induljanak közös listán, mert azt tapasztalja, hogy egy alapos, tervszerű, következetes munka folyik az MSZP-ben. Aztán kiderül, hogy a hirtelen és váratlanul jelöltté váló Botka a DK elnökét ki akarja átkozni, hadat üzen neki. Akkor hangzott el ugyanis, hogy „Gyurcsánnyal semmiképp”. Ilyen pálfordulás után persze, hogy nem akar a szocialistákkal megállapodni.

Ugyanezt a játékot játszotta a szocialista elnökség a gyöngyösi képviselő-jelölt, Hiesz György esetében is. Azt mondták neki, hogy van egy nagyobb ívű politikai játszma, ami fontosabb a pártnak. Mire a térség legesélyesebb jelöltje, aki a hatalomban lévő polgármester is, kilép a pártból. Ez a totális szétesés!

Gyurcsány Ferenc pedig nyilván azt mondja, hogy ez a fajta következetlen politizálás nem vezet eredményre, s elkezdte a saját útját járnia szocialista párt nélkül. Ebbe sajnos belefér az is, hogy az MSZP bénázása miatt saját, jól felfogott politikai érdekeit képviseli.

Ez lenne az ok, ami miatt a Demokrata Koalíció és az MSZP nem együtt indul, ez lenne a magyarázata, hogy nincs közös listán az ellenzék?

Igen, szerintem komoly hiba, hogy a programot az MSZP nem következetesen hajtotta végre, hanem cikk cakkban. Belső, kisstílű játszmák zajlottak a pártban, amelyek kizárólag a pozíciószerzést szolgálták. Lásd a Fodor Gábor – Hiesz György sztori.

Nagyon bosszantja, most beszélünk róla harmadszor!

Igen, mert ez a tünet, ami a szocialista párt betegségét jelzi. Ugyanis a pártelnök, ahogy hallom Fodor Gábornak ígérte a gyöngyösi körzetet, amit azóta elfelejtett, mint ahogy korábban pedig azt is letagadta, hogy Lattmann Tamással a miniszterelnökségről tárgyalt. Aki persze bement a televízióba és elmondta az igazat. Én tulajdonképp ekkor rágtam be, a „katona agyam” ezt már nem bírta tovább, mert így nem lehet politizálni.

Molnár Gyulát a szocialista párt vezérkara nem szembesítette a következetlenséggel?

Ezt már nem tudom.

De önök próbálták rávenni akár a DK, akár az Együtt, akár az LMP vezetőit, hogy lépjenek közös listára a baloldal többi pártjával?

Nézze, mi nem tudunk az MSZP helyett pártokkal tárgyalni. Ráadásul Botka elég ridegen kezelte az említett politikai szervezeteket. Mi ennek ellenére elkezdtünk civil jelölteket keresni. Felröppentek újabb nevek, például, Balázs Péteré.

Az egykori külügyminiszter a Magyar Progresszív Mozgalom jelöltje volt?

Mi is támogattuk.

Emlékszem, Balázs Péter azt mondta, hogy őt a szocialisták nem kérték fel…

Igen, mert miközben mindenki támogatta volna a szocialista pártban, alapbeszélgetések nem kezdődtek vele. Fel kellett volna gyorsítani a tárgyalást, ehelyett semmi nem történt. Ezt a mai napig nem értem. Ez a káosz eredménye, ami a nyilvánosságban is megjelent. Eközben le is árulózták egymást. Ez alapvetően elriasztott mindenkit.

Önök pártok felett álló civil jelöltet akartak, ergo más pártok vezetője szóba sem kerülhetett. Vagyis nem támogatták volna Karácsony Gergelyt?

MTI Fotó: Bruzák Noémi

De támogatjuk, mert Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes személyében két kifejezetten erős jelöltje van a szocialista pártnak. Két jó arc, tehetséges politikus. De szeretném jelezni: ezt hamarabb is meg lehetett volna lépni. Ha a folyamatokat elindítjuk egy évvel ezelőtt, s nem tesszük meg a Botka kitérőt, akkor valószínű, hogy nem így néznének ki a közvélemény-kutatási adatok. A szavazókat ugyanis fel kell keresni, fotelből nem lehet választást nyerni.

Viszont ha mérleget készítünk, akkor a Magyar Progresszív Mozgalom megbuktatta Botka Lászlót, más nem csináltak.

Nem mi buktattuk meg, Botka László magát buktatta meg. Laci elszigetelődött. Kétségtelen, mi mondtuk ki, hogy vele semmire sem megyünk. Az elnök, Molnár Gyula pedig jelezte, hogy vissza kell térni az eredeti tervhez. Mi azonnal elkezdtünk dolgozni, mert ha marad minden a régiben, akkor az MSZP már 3 százalékon lenne.

Januárban jelentették be, hogy az ön által létrehozott mozgalom megszűnt, de január 15-én önt elítélték. Egy 2010-es bűncselekményért első fokon két évet kapott öt évre felfüggesztve, és 440 millió megfizetésére kötelezték. Az ítélet nem jogerős. De nem ez az ítélet jelezte a mozgalom végét?

Dehogy. Várom a bírósági ítélet leiratát, amire reagálni fogok. Annyit tudni kell, hogy az elmúlt hét évben sok vizsgálaton átestem, mindenütt a javamra döntöttek. Úgy mentem el a tárgyalásra, hogy egyértelműen csak én nyerhetek, végre lezárul az ügy. Így utólag azt mondom, hogy joga van a bíróságnak a polgári perekben született bizonyítékokat figyelembe venni, vagy figyelmen kívül hagyni. Az esetemben nem vették figyelembe az én igazamat, tehát az ártatlanságomat alátámasztó bizonyítékokat. Ezt ma sajnos megteheti a bíró, de a per folytatódik.

Visszatérve, azt mondja, hogy a Magyar Progresszív Mozgalom nem ezért szűnt meg?

Nem, hisz elvégeztük a munkát, van egy miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely, van programja a szocialista pártnak, s számtalan összejövetelt szerveztünk az országban. Engem ennyi érdekel, már az első pillanatban jeleztem, hogy politikai szerepet nem akarok. Viszont elvégeztük a munkát. Most már csak az a feladatom, hogy izguljak az április 8-i választás eredménye miatt.

Mégis marad Hiesz György? FRISSÍTÉS: A helyi elnököt javasolják

Miközben az „évszázad botránya” van kibontakozóban a Fidesz háza táján, a showt ellopja előle a gyöngyösi MSZP-s skandalum. Hiába tűnik Tiborcz István és az Elios esete olyan leleplezésnek az OLAF részéről, annak részleteit a kormánypárti sajtó – kilencven százalék! – igyekszik elrejteni, helyette inkább bő terjedelemben foglalkozni azzal, mi is történt Gyöngyösön. A Független Hírügynökség több, mint ötven címet talált a Hírkeresőben, ötven olyan írást, amelyek mind azzal foglalkoznak, hogy a Heves megyei város polgármestere miért is lépett ki az MSZP-ből, ugyanakkor ennél sokkal vékonyabban csordogáltak a kormány, és személyesen Orbán Viktor számára kellemetlen ügyéről szóló tudósítások.

Ennek ismeretében is – nem megfeledkezve az Eliosról – most mi is a többség oldalát gyarapítjuk, ami érthető, legalább is abból a szempontból, hogy amíg van új információ, addig kötelességünk azt megosztani az olvasókkal. Most például azzal, hogy még semmi sem lefutott Gyöngyösön.

Az ügy előzményéről annyit, azok számára, akik még nem találkoztak az esettel, hogy Gyöngyös szocialista polgármestere lemondott párttagságáról, valamint arról, hogy ő induljon országgyűlési képviselő-jelöltként a térségben, az MSZP-Párbeszéd színeiben. Ez utóbbit nem teljesen önként tette; portálunk értesülése szerint ezt először a helyére jelölt Fodor Gábor (Liberálisok) közölte vele, később maga a párt elnöke, Molnár Gyula. Hiesz György, a polgármester úgy nyilatkozott nekünk, hogy ugyan tudomásul vette a döntést, de mert még a bejelentésnél is magára hagyták, végül úgy döntött, hogy hátat fordít a pártjának is, amelyben pedig alapító tag volt. Az ügyből botrány lett, az MSZP visszavonta a korábbi elképzelést, és közölte: Fodor Gábort nem indítja Gyöngyösön. Arról azonban nem nyilatkoztak, hogy helyette ki kapja meg a párt bizalmát. A lapok Orosz Bálint, helyi MSZP-s elnök nevét említették, mintegy tudomásul véve, hogy Hiesz György elképzelése végleges, és nem vállal további közösséget a szocialistákkal, Ezt a látszatot erősítette Molnár Gyula maga is, amikor arról beszélt, hogy tudomása szerint Hiesz már régen fontolgatta, no nem a pártból való távozását, hanem a képviselő-jelöltség feladását. Hiesz György azonban cáfolta, hogy lett volna ilyen kezdeményezése, sőt, mint mondta, ő maga jelentkezett a feladatra.

A Független Hírügynökség tudomása szerint még nem mondták ki a végső szót. Az MSZP választmánya pénteken tartja ülését, hogy meghozza az összes olyan döntést, amelyekre aztán a szombati kongresszus üti rá a pecsétet. Ezen döntések előkészítése lesz a csütörtöki elnökségi ülés feladata, amelyen többek között a gyöngyösi eset is terítékre kerül. Információnk szerint nem kizárt, hogy úgy határoznak: maradjon minden a régiben, azaz Hiesz György legyen továbbra is a jelölt. A gyöngyösi polgármesterrel beszélgetve a Független Hírügynökség tudósítója úgy érezte: a városvezető meggyőzhető, megfelelő bocsánatkérések, és tisztázó beszélgetések után hajlandó visszavonni a korábbi bejelentéseit. Hogy így lesz-e, annak megválaszolására, a mostani tudásunk szerint, kora délutánig kell várni.

FRISSÍTÉS: A MSZP gyöngyösi elnöksége végül úgy döntött: Orosz Bálintot javasolja képviselőjelöltnek.

Hiesz György: Gyerekek, itt a vége

Kedden jelentette be Gyöngyös polgármestere, a szocialista Hiesz György, hogy lemond párttagságáról és a képviselőjelöltségtől is visszalép. A közleményből nem derültek ki az okok, mára azonban ő maga tette egyértelművé a helyzetet, a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Nem az bántotta őt, mint mondta, hogy a Liberális Párttal történt megállapodás alapján Fodor Gábort indítanák a körzetben, hanem az, hogy a párt vezetői bántak vele…. Azt is közölte az interjúban: nem valószínű, hogy vissza lehet fordítani a dolgokat…

 

Láttuk, milyen érzelmeket váltott ki önből saját döntése, hogy kilép a szocialista pártból, illetve a képviselőjelöltséget sem vállalja. Hirtelen elhatározás volt ez, vagy egy folyamat része?

Volt egy nagyvárosi rendezvényünk, vagy tíz nappal ezelőtt, ahol a Fodor Gabi odajött hozzám, és elmondta: beszél Molnár Gyulával, és több vezetővel az MSZP-ben, és kívánatos lenne, hogy a Liberális Párt szövetségesként lépjen fel, és éppen ezért ő indulna Gyöngyösön, egyéni jelöltként.

És ön mit válaszolt erre?

Hogy beszélek velük, tájékozódom. Beszéltem is velük, Gyulával is. Ami fájdalmasan érintett, hogy el nem hangzott az a szerintem tény, hogy ezzel nagyon nagyot fogunk bukni. A múlt héten harminc százalékos támogatottságot mértek nekem a kutatók, szóval nem értem a döntést. Visszalépek én szívesen, de miért? Nincs bennem sértődöttség, azt mondom, ok, ha ez a döntés, nincs semmi harag, de a miértekre azért kíváncsi vagyok. Kurtán-furcsán elintézték az ügyet, semmilyen személyes tárgyalás nem volt. Az is igaz persze, hogy én magam is könnyen elengedtem az ügyet, mondván, ha ez ennyit ér, akkor nincs miért küzdenem. Ok, gyerekek, mondtam, visszalépek, de kedden végül úgy döntöttem, hogy nekem ebből elég volt. Nem hiszem, hogy így szabad bárkivel bánni.

Esélyes volt a győzelemre?

Ha nem is feltétlenül a győzelemre, de a legtöbb töredékszavazatot biztos, hogy én szállítottam volna; az első tizenötben biztos, hogy benne vagyok a jelöltek közül.

Mi történt azok után, hogy bejelentette a szándékát?

Hívtak többen az elnökségi tagok közül, mondván, hogy a javaslattal egyedül maradt a Molnár Gyula, meg hogy nem is tárgyaltak ilyesmiről, de azért mégis tárgyaltak, meg állítólag az hangzott el, hogy én kezdeményeztem a visszalépésemet.

Az eddig elmondottak alapján eléggé nyilvánvaló, hogy ilyen nem történt.

Persze, hogy nem, sőt készültünk a kampányra. Na, mindegy.

Azóta nem kapott felkérést arra, hogy maradjon, vagy üljenek le megbeszélni a dolgokat?

Semmit, sms-eket küldtem, hogy egyeztessük a taggyűlés időpontját. Úgy volt, hogy a szerda délutáni taggyűlésre lejön Fodor Gabi, Tóbiás Jóska és Gyula is, de aztán jött a hír, hogy nem megfelelő az időpont, legyen inkább csütörtökön. Az viszont nekem nem jó, mert közmeghallgatás van, akkor legyen pénteken sajtótájékoztató Gyöngyösön, és ott jelentsük be. Én ebbe belementem, de aztán az elnökség, meg a frakció azt mondta: ne így legyen, jelentsd be te magad, és ezért jelentettem be tegnap, amiről sms-t küldtem, hogy gyerekek ez az ábra.

Valamit nem pontosan értek: pénteken azt kellett volna bejelenteni, hogy ön továbbra is a körzet jelöltje?

Nem, arról beszélek, ami még a keddi bejelentésem előtt történt. Vagyis, hogy a koalíció érdekében nekem kell félrehúzódnom. Szegény Tóbiás nem nagyon értette a helyzetet, azt hogy valamilyen megegyezés van a Liberális Párttal. Erre mondtam azt, hogy ok, nem örülök neki, de tudomásul veszem. Azt azonban, ahogy az ügy kezelve volt, azt nem tudtam elfogadni, ezért mondtam azt, hogy gyerekek, itt a vége.

Nincs ebből visszaút?

Szerintem nem nagyon. Szerintem nem nagyon. Most szerdán, kettőkor lejön Molnár Gyula a taggyűlésre, ahol én nem leszek ott, mert más a programom, nem tudom mi fog történni, de a jelek arra utalnak, hogy az itteniek Fodor Gabit nem fogják elfogadni. Szerencsétlen nem tudom, hogy került ebbe a helyzetbe, lehet, ha tudta volna, eleve nemet mond.

Nem lett volna önnek komoly nyerési esélye?

A múlt héten harminckét százalékon álltam, ahogy mondtam. Az egész választókerületben a fideszes Horváth László vezet, a Vona meg a harmadik.

Mitől vezet a fideszes?

Igazán nem tudom, mostanság ugyan nagy bejelentéseket tett, de korábban igazán nem csinált semmit.

A saját tagsága hogyan viszonyult a bejelentéséhez?

A sajtóból értesültek róla, abból, ahogy kiszivárgott a hír. Én nem akartam magamra húzni ezt a hülyeséget.

Mondják, hogy könnyek között jelentette be, ráadásul azt is, hogy a pártból is kilép…

Az nem volt könnyű, hiszen alapító tag vagyok

Ebben sem lát visszautat?

Szerintem nem. Ilyen hozzáállás mellett, ahogy kezelnek, így nincs sok értelme. Úgy látom fogalmuk sincs, milyen esélyek vannak, vagy azt, hogy ki mennyire támogatott, vagy éppen nem az.

Kilép az MSZP-ből a gyöngyösi polgármester

0

Az országgyűlési választáson sem indul.

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere sajtótájékoztatót tartott, ahol, a heol.hu tudósítása szerint, „könnyeivel küszködve” jelentette be, hogy visszalép az országgyűlési képviselői jelöléstől, és az MSZP-ből is kilép. Azt mondta: „nekem csak egy fontos van, a város szolgálata, ennek a hivatásnak a maximális ellátása és így talán sokkal többet tudok Gyöngyösnek tenni, szolgálni azzal, hogy ezt a kampányt most nem csinálom végig.”

Hiesz György azt is bejelentette, hogy

függetlenként folytatja munkáját,

és így indul majd a jövő évi polgármester-választáson is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK