Kezdőlap Címkék Hidvéghi Balázs

Címke: Hidvéghi Balázs

Lapszem – 2018. április 14.

0

Ma a Tiborok ünneplik a névnapjukat. Ami pedig az időjárást illeti: napos, csapadékmentes idő várható, kellemes meleggel, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére is csak 11-18 fok közé hűl le a levegő. Lapszemlénk következik.

 

Népszava –  Több tízezres tüntetés körvonalazódik a kormány ellen

A mai budapesti tüntetés kapcsán írt cikkében a Népszava megszólaltatja annak egyik fő szervzőjét, Gyetvai Viktort, aki a többi között leszögezi: Nem most szombaton dől majd össze a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), de a „Mi vagyunk a többség” elnevezésű kezdeményezéssel az a célunk, hogy egy olyan közösség alakuljon ki, amely hosszabb távon lebonthatja majd a kétharmadot.

Az egész országra kiterjedő ellenállási mozgalmat hozna létre a főként egyetemistákból álló csoport,

a követeléseik között szerepel a vasárnapi szavazás voksainak újraszámolása, a szabad sajtó megteremtése, valamint az is, hogy az „ellenzék ne magával harcoljon, hanem a kormánnyal”. Noha a szervezők egyik politikai szervezethez sem akarnak kötődni, több ellenzéki párt is jelezte részvételét.

A következő hónapokban minden erőszakmentes eszközt bevetnek céljaik eléréséért. Elsősorban népszavazási kezdeményezésre vagy békés polgári engedetlenségre gondolunk, de minden megmaradt jogállami lehetőséget alkalmaznánk majd – szögezte le.

Magyar idők – A Jobbiknak nincs pénzemajálisra

Nem tartja meg idei majálisát a Jobbik, feltehetően anyagi okok miatt. Schön Péter gazdasági igazgató már jelezte is a Csíki sörgyárnak, mégsem tartanak igényt a leadott rendelésre. Tizennégy év után először marad el a Hajógyári-szigeten tartott majálisa a pártnak.

A lap úgy tudja, hogy a döntés mögött az állhat, hogy a párt komoly anyagi nehézségekkel küzd.

Ismert: tavaly decemberben a Jobbik tiltott párfinanszírozás miatt 330 millió forintos bírságot kapott az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ), aminek a törvényi előírás szerint a dupláját kell leróniuk, összesen 660 millió forintot. A többszörösen is pártkorrupcióba keveredett párt 660 millió forinttal tartozik az államkincstárnak, és egy Simicska Lajos cégeivel kötött szerződés értelmében 100 millió forinttal tartoznak a médiavállalkozónak 1100 reklámhordozóért – írja a lap.

Magyar Hírlap – Hidvéghi Balázs: Soros emberei káoszt akarnak

A legnagyobb tanulság az, hogy az igazságról határozottan és egyszerűen kell beszélni, úgy, hogy az eljusson minden magyar emberhez – vallja a Fidesz kommunikációs igazgatója. Sok fővárosi választó bizalmát vissza vagy el lehet nyerni, ami azonban munkát igényel – mondta a lapnak adott interjújában Hidvéghi Balázs. A politikus értékelte a kampányidőszakot és a választáson született eredményeket, s beszélt a soron következő választásokon várható kampányokról is.

A szombati tüntetésre vonatkozó kérdésre kifejtette: Mivel az ellenzéki pártok látványos kudarcot vallottak, Soros emberei most zavargásokkal, tüntetésekkel, utcai erőszakkal akarnak káoszt előidézni.

„Nem tartom túlzásnak azokat a véleményeket, hogy a Soros-hálózat valójában az ellenzék lecserélésére készül, és a hétvégi tüntetés szervezése is ebbe a folyamatba illeszkedik” – mondta.

Az ellenzék, miután teljesen egyértelműen elveszítette a választást, most szánalmas módon csalást kiabál, ami szintén azt bizonyítja, hogy vezetői teljesen alkalmatlanok a politikai szerepvállalásra – közölte.

 

Lapszem – 2018. március 26.

0

Ma az Emánuelek tartják a névnapjukat. S hogy milyen idő lesz? Többnyire erősen felhős lesz az ég, helyenként kisebb eső, havas eső, néhol havazás lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű. Késő estére 3, 8 fokra hűl le a levegő. Lapszemlénk következik!

 

Magyar Nemzet –  Gyémánttá vált „alkotmányos költség”, magyar védett tanú Amerikában

Furcsa, szövevényes történet jutott a lap tudomására amerikai forrásokból. Egy magyar férfi az FBI tanúvédelmi programjában kapott papírokkal él az Egyesült Államokban, és azért kíváncsiak rá az amerikai hatóságok, mert gyanújuk szerint ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években három-négy milliárd euró, vagyis ezerháromszázmilliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz – az amerikaiak gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék.

Az FBI gyanúja szerint az összeget jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel.

A tranzakció készpénzben történt, alkalmanként néhány millió eurós összegben, hogy aztán a futárok (ilyen volt az Amerikában védett férfi is) gyémántban vagy az arab világ párhuzamos bankrendszerén, az úgynevezett havalán keresztül vigyék külföldre, jellemzően közel-keleti vagy szingapúri számlákra.

Magyar Nemzet négy napja nem kap választ az MKB-tól, hogy az utóbbi három évben hány alkalommal vettek fel a bankból egy összegben 250 ezer eurót, vagyis csaknem nyolcvanmillió forintot meghaladó összeget.

Magyar Idők – Juhász végül belebukott a nőverési botrányba

Belebukott volt élettársa bántalmazásába Juhász Péter, az Együtt elnöke – így értékelték a kormánypártok azt, hogy a politikus bejelentette: nem indul az április 8-i választáson. Juhász Budapest 1. számú választókerületében mérette volna meg magát, ahol jelenleg az ellenzéki együttműködésről tárgyalnak a kormánypárti Hollik István kihívói.

Juhász Péter, az Együtt elnöke belebukott a nőverésbe – ekként értékelte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A KDNP-s országgyűlési képviselő Hidvéghihez hasonlóan nyilatkozott, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy volt élettársának bántalmazása miatt Juhász Péter ellen már a rendőrség is nyomoz,

„így bármit is állít, nyilvánvalóan ez lehet a visszalépés oka”.

A tartósan 1 százalék körülire mért Együtt elnöke, aki korábban a drogliberalizációért folytatott küzdelmével hívta fel magára a figyelmet, visszalépését a Fidesz–KDNP legyőzése érdekében hozott áldozatként állította be. Függetlenül attól, mi áll Juhász lépésének hátterében, az 1-es számú választókerületben végül tényleg megvalósulhat az ellenzéki összefogás.

Magyar Hírlap – Tuzson: Soros bábként használja az ellenzéket

A bármiféle társadalmi legitimáció nélküli szervezetek azt akarják elérni, hogy kapjanak a kezükbe egy ostort, amelyet mások, akár egyes országok felett csattogtathatnak. Ez megengedhetetlen – nyilatkozta a lapnak Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy a hazánk ellen a berlini kormánynál lobbizó, Soros által pénzelt Dénes Balázs és szervezete kétmilliárd eurót kérne Brüsszeltől az álcivilek számára.

Kifejtette egyebek között, hogy Európa szempontjából sem mindegy, mi lesz a magyarországi választás eredménye.

Ha itthon ellenzéki kormány alakul, vagy nem tudja, vagy nem akarja majd megállítani a bevándorlást. Inkább az utóbbi valószínű. Habár az ellenzéki pártok most azt állítják, nem bontanák le a kerítést, nem akarnak kvótákat sem, Tuzson szerint kockázatos lenne hinni nekik.

Érdekes adalék, hogy a Stop Soros törvénycsomag parlamenti vitájában a Jobbik részéről jelezték, nem támogatják a spekuláns szervezeteinek korlátozását. A következő parlament első dolga az lesz, hogy letárgyalja és elfogadja a Stop Soros törvénycsomagot, amely egyértelműen fogalmaz. Egyrészt engedélyhez kell kötni minden, a bevándorláshoz kapcsolódó tevékenységet, s ha ezzel összefüggésben nemzetbiztonsági kockázat merül fel, akkor ez nem adható meg. Fel kell függeszteniük ezt a munkát. Komoly ügy ez, határozottan fel kell lépni azokkal szemben, akik a migrációt szervezve megszegik ezeket a kikötéseket.

Tuzsont megkérdezték a Migration Aid-ügyről, a CEU-ról is.

Népszava – Andor László: a béremelés nem választási ajándék

A bérszakadékot nem lehet egycsapásra fölszámolni, de számos olyan uniós program van, amely az egyenlőtlenségek mérséklését célozza. Magyarországon azonban eltérítették ezeket a forrásokat az eredeti céljuktól – mondja Andor László, volt uniós biztos, aki Karácsony Gergely kormányában a foglalkoztatáspolitikáért felelne.

Szerinte újra kell indítani a szociális párbeszédet a munkáltatók és a munkavállalók között, és új Munka törvénykönyvet kell írni, amelynek már a megalkotási folyamatában is konzultálni kell a munkáltatói és a munkavállalói szervezetekkel.

Fel kell készülni azokra az új helyzetekre is, amelyeket a digitalizáció és az automatizáció teremt. Olyan keretet kell megalkotni, ami nem elfojtja, hanem összehangolja az innovációt az európai normák között történő vállalkozással és foglalkoztatással. A közfoglalkoztatás az elmúlt hat évben messze túlterjedt az indokolható kereteken, ez rendkívül költséges, és olyan zsákutcába zárja az embereket, ahonnan nincs esélyük visszakapaszkodni az elsődleges munkaerőpiacra. A közmunkásokat fel kell szabadítani: minden munkaügyi szabálynak vonatkoznia kell rájuk, beleértve a minimálbért is. Ez a költségeket tekintve nem jelentene nagyon nagy ugrást, mivel nagyjából kétharmadukat vissza lehet integrálni az elsődleges munkaerő-piacra. Ennek feltétele egy olyan foglalkoztatási szolgálat, amely képes összehangolni a keresletet és a kínálatot, és személyre szabott megoldásokat nyújt munkahely vagy átképzés formájában. A kivándorlásra vonatkozó kérdésekre a többi között azt fejtette ki, hogy lassítani lehet a folyamatot: a bérszakadékot nyilván nem lehet egycsapásra fölszámolni. De vannak olyan ágazatok, ahol az elvándorlás már a rendszer működését veszélyezteti. Ilyen az egészségügy. Ott nincs alternatívája a gyors és nagyarányú béremelésnek. De az egyéni krízishelyzetekre is figyelni kell.

Ebben is fontos szerepe van a szakszervezeteknek, mert – ahol működni tudnak – hozzájuk fordulnak elsőként a bajban lévő munkavállalók. Ha viszont nincs érdemi érdekegyeztetés, a problémák nem derülnek ki.

Andor László a terjedelmes interjúban beszélt még az európai bérfelzárkózás és a bérunió kérdéseiről ás a nők helyzetéről is.

 

Bréking nyúz, január 31. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nehezen tudja az Origo eldönteni, hogy most Simicska Lajos vagy Soros György irányítja-e az LMP-t, de erről névtelen szerzőjük hosszan értekezett. A Pesti Srácok sajátos nézőpontból dolgozott fel egy beszélgetést, és persze ma is volt az egész kormánymédián végigsöprő üzenet.

Az Origo Vágó Gábor visszatérése kapcsán nem tudja eldönteni, hogy az LMP Simicska vagy Soros pártja-e

„Ismert, 2014-ben azért hagyta faképnél a zöld alakulatot, mert komoly nézeteltérése alakult ki Schiffer András, akkori pártvezetővel és az önálló identitás megőrzésére törekedő politikájával. Az LMP-ből kiszorult politikus a Soros György érdekeltségébe tartozó Átlátszónál helyezkedett el, és ezzel párhuzamosan kormányellenes aktivistaként is hírnévre tett szert, de politikai ambíciói mindig is nyilvánvalóak voltak. Pártbeli forrásaink szerint Vágó visszatérésével az LMP Soros-szárnya erőre kapott, Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltjének pozíciói megerősödtek. Nagyon úgy néz ki, hogy egyre nagyobb befolyást szerez a bevándorláspárti spekuláns az önállóságára korábban még büszke pártban. Igaz, akkor még nem Simicska Lajos táskás embere, Hadházy Ákos és a sorosista Szél Bernadett volt a két vezető.”

A Pesti Srácok is ott volt a Republikon Intézet beszélgetésén

„Különleges eseménynek tekinthető, amikor a résztvevők cinkosan úgy tesznek, mintha bármi tétje lenne a beszélgetésnek, tényleg léteznének liberális szavazók, akiknek a döntése érdemben befolyásolhatná a választásokat, és ezért konferencia-sorozat segítségével – ahol a szavazatokra ácsingózó jelöltek bizonyíthatják alkalmasságukat – próbálják a helyes irányba, a helyes párthoz terelni őket. Az est sztárvendége ezúttal Gyurcsány Ferenc volt, aki személyiségei közül mindegyiket felmutatta a széksorokon helyet foglaló összes magyar liberálisnak a Gödör Klubban. Volt felháborodásában üvöltve őrjöngő Ferenc, láttuk a református lelkipásztor halk szavával könyörgő Ferencet, valamint a régi, átlagemberrel könnyen szót értő, pápaigyerek proliferit is.”

Sajátosan értelmez a Magyar Idők egy felmérést

„’Vagyis a magyar választók kétharmada – vélhetően a kormányzati propaganda hatására’ – folytatja eszmefuttatását a Zoom.hu – ’azt hiszi, hogy az amerikai milliárdos saját párttal képviselteti magát a magyar országgyűlési választáson.’

Bizony ezek a félrevezetett, butus magyar választók már csak ilyenek.

De ez lett volna a kutatás valódi célja, arra költötték volna a vélhetően jelentős összeget, hogy ezt így felmérjék?

Élünk a gyanúperrel, hogy az ellenzék töketlenkedését látva George bácsi villantott egy kis pénzt arra, hogy ugyan valaki vizsgálja már meg, egy új Soros nevével brand-elt párt első blikkre milyen országos fogadtatásban részesülne. És pofára esett…”

Az egész kormánymédián végigsöpört a Fidesz mai üzenete, a Ripost sem maradhatott ki

„Hidvéghi Balázs az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában kifejtette: az ellenzéki pártok, vezetőinek mozgásából, nyilatkozataiból az látható, hogy „ki nem állhatják egymást”, „egymás kinyírásával” vannak elfoglalva. Ugyanakkor egy dologban egyetértenek, valamennyien a „Soros-tervet” akarják megvalósítani, behódolnának a külföldi nyomásnak.

A kommunikációs igazgató szerint „jelek sora” utal az ellenzéki pártok és Soros György közötti kapcsolatra. Példaként említette, hogy „pénzek mozognak”, ellenzéki politikusok Magyarországon és külföldön is védik a Soros-szervezeteket, kiállnak a Soros-érdekek mellett.”

Hazugságok éjjel és nappal – avagy senki nem konzultál senkivel

Magyarország politikai értelemben belép az egyre nehezebben élhető és értelmileg, valamit logikailag is követhetetlen országok közé. A Fidesz igyekszik maximálisan csúcsra járatni a nemzeti konzultációnak nevezett valamit; mindent és mindenkit, aki elfogadhatatlannak, hazugnak nevezi ezt a milliárdokba kerülő akciót, azonnal Soros-bérencnek, az amerikai-magyar milliárdos által el, vagy kitartott személynek nevez.

(Tegyünk egy zárójeles kitérőt: a kormánypárt folyamatos jelentéseket ad arról, hogy hányan küldték már vissza a konzultációs kérdéseket, állításuk szerint az elmúlt héten valósággal megrohamozták az emberek a postákat, számítógépeket, ám ezeket a válaszokat – anélkül, hogy ellenőrizték volna – eleve úgy tekintik, mintha mindenki Orbánékkal értene egyet. Feltételezhetjük persze, hogy az aktivizálódott polgárok zöme úgy válaszolt, ahogy a Fidesz-kormány szeretné, de azért adjunk már egy esélyt azoknak is, akik elutasítóan feleltek…)

Legutóbb Hadházy Ákos jutott arra a sorsra, akinek – Szél Bernadettel együtt – az volt a bűne, hogy betekintést akart nyerni az állítólagosan visszaküldött, és a kormány álláspontját visszaigazoló kérdőívre. Hadházy, az LMP társelnöke arra a megállapításra jutott, hogy az akció feltehetően kamu, mivel eleve olyan helyzetbe szorították őket, hogy ne kaphassanak valós képet a kérdőívek mennyiségéről, sorsáról, a tartalmáról pedig végképp nem. A két politikus olyan terminusokat kapott a különböző helyeken iktatott, tárolt, vezetett stb., iratok ellenőrzésére, amelyek valóságos futóversennyé formálták ellenőrző körútjukat, és a minek a végén csak azt állapíthatták meg, hogy hülyét akar belőlük csinálni a hatalom.

Mint ahogy mindannyiunkból. Hadházyék körútja mindenesetre új lendületet adott az ellenzéki pártoknak, no meg persze az az ismét eljátszott vicces jelent, amelyet a Fidesz és a kormány adott elő: a Fidesz kér, a kormány meg némi gondolkodás után teljesít. (Emlékezzünk, így volt az az induláskor is; az őszi parlamenti szezonnyitó előtti frakcióülésen született az ötlet – már, ha elhisszük -, hogy a kormánypárt parlamenti csoportja felkérte a kabinetet: indítson nemzeti konzultációt a Soros-terv ügyében. Arról sajnos nincs információnk, mennyit kellett gondolkodnia a kormánynak a válaszon.) Az ellenzékiek – ki tudja miért csak most – valóban frontális támadást indítottak; a liberálisok a hosszabbítás helyett az akció azonnali leállítását követelték, de a többiek is rendre közleményekben, sajtótájékoztatókon, interjúkban szólították fel a kormányt a hazug kampány megszüntetésére. Nyilván erős munícióval szolgált Soros Györgynek a személyes megszólalása, illetve az a szöveg, amely pontról-pontra cáfolta a konzultációban szereplő állításokat.

Ha nem Magyarországon lennénk, azt hihetnénk, hogy egy ilyen egyértelmű és nyilvánvaló cáfolat után a kormány megkeresi azt az utat, ahol arcvesztés nélkül kihátrálhat az egész ügyből. De ez Magyarország. A Fidesz még erősebb támadásba lendült, a legképtelenebb állításokat küldve a nyilvánosság felé. Hidvéghi Balázs szóvivő szerint az ellenzék összehangolt támadást indított, miközben persze rekordszámú válasz érkezett, a konzultáció ellen, mindenkit maga Soros György irányít, vezényel, s ezzel egyszersmind azt is bizonyítják, hogy rájuk nem lehet számítani az ország védelmére. Ha mindehhez hozzátesszük Földi László hajdanvolt titkosszolgálati vezető Pesti Srácoknak adott szavait, miszerint garantáltan háború lesz Európában, valamint, hogy a titkosszolgálatoknak be kell épülniük a civilszervezetekbe, mert azok már-már hazaárulók, képet kaphatunk arról, mi várható a politikai küzdőtéren jövő áprilisig. Azt ugye egy percre sem rejtette véka alá a Fidesz, hogy a választási kampányának meghatározó eleme lesz a menekült-ügy, amelyet immár több fronton is napirenden tart. Hétfőn parlamenti állásfoglalást is előkészíttetett a nem létező kötelező kvóták ellen, és nem lennék meglepve, ha a Hidvéghi-féle formula, azaz az ország védelmére képtelen ellenzék frazeológiája kiegészülne a Földi-fél gondolattal, és mindenki hazaárulóvá válna, aki tagadja a Soros-terv létét.

Onnan indultunk, hogy Magyarország az egyre nehezebben élhető, érthető és logikailag követhető országgá változott. Pedig, ami eddig volt csak lágy zene, ahhoz képest, ami vár ránk, egészen áprilisig. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk, hogy értelmezni próbálják a történéseket, már csak azért is, mert eleve értelmezhetetlen. Hazugságok, vádaskodások – ez a mai világunk. És javulás nem várható.

Lapszem – 2017. október 16.

Ezen a tavaszias őszi napon a Gálok ünneplik a névnapjukat. A kelta-ír eredetű, idehaza ritkának számító név jelentése: kakas. Ami az időjárást illeti: ragyogó napsütésre számíthatunk, eső nem lesz, délután 20 és 24 fok között alakul a hőmérséklet. Sőt, front sem okoz zavart. Most pedig lássuk, miről írnak a lapok!

Népszava: A másság gyönyörűsége

A CEU-nak mentőövet nyújtó Bard College hatvan év után lett ismét fontos szereplője a magyarországi történéseknek. Az intézményről egy volt ’56-os menekült diák, Bitó László orvoskutató mesélt a Népszavának. Az intézmény nem csak a ma  már 83 éves orvoskutatónak, a csőlátást majd teljes vakságot is okozó glaukóma kezelésében áttörést jelentő Xatalan gyógyszer kifejlesztőjének, hanem több száz Amerikába menekült magyar fiatal életének is sorsfordítója volt.

„A Bardon olyan oktatást kaptam, amely nélkül a tizedét sem tudtam volna elérni mindannak, amit elértem”.

„Mivel tíz-tizenketten voltunk egy osztályban, nem lehetett a hátsó sorban lapulni, részt kellett venni a beszélgetésben. Ez megalapozta a kritikus gondolkodást” – mondja a Népszavának a kutató, akinek életpályájában sorsfordító volt a Bard, majd pedig egy több mint tízezer dolláros tandíj. A Bard után a Columbia Egyetemen tanult, majd tanított. Bitó a 90-es évekig az Egyesült Államokban élt.

Mint mondja, először csak „megfigyelőként” volt jelen, de idővel egyre aktívabb lett a közéletben.  Egykori menekültként határozott véleménye van a migrációs krízisről is. Úgy véli, „borzalmas”, ahogy néhány helyen bánnak a menekültekkel.

„Emberi kötelességünk befogadni őket, és akkor tudunk igazán gazdagodni ebből, ha szeretettel tesszük meg, legyőzve a mindent felmarcangoló gyűlöletszítást.”

Magyar Nemzet: Szökésben a bv-vezetők

Minden jel arra mutat, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) csak addig bátor, amíg a kormányzat által nem szívesen látott civileket kell kiebrudalni az intézetekből. Amikor szakmai vitán kellene szembenézni a kritikákkal és azokkal a szervezetekkel, amelyeknek hátat fordítottak, a vezetők inkább megfutamodnak – írja a Magyar Nemzet, amely beszámol arról, hogy a Magyar Kriminológiai Társaság pénteki, egész napos konferenciájának szakmai beszélgetésére a BVOP három vezető beosztású tagja is hivatalos volt, de az azt megelőző 24 órában mindhárman lemondták a megjelenést.

Talán nem véletlenül: éppen azon a napon nem tudtak időt szakítani arra, hogy egy kerekasztal-beszélgetésen többek között a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programvezetőjével, Vig Dáviddal folytassanak eszmecserét, amelyik napon kiderült, a BVOP fölmondja a civil szervezet és az országos parancsnokság között 18 éve fennálló együttműködési szerződést.

A parancsnokság a civil szervezet számára úgy indokolta az együttműködés fölmondását, hogy „a megállapodás nélkül is biztosíthatók a fogvatartottak jogai”.

Múlt héten a Helsinki Bizottság mellett a Börtönrádiót működtető Adj Hangot Egyesülettől is megvált a BVOP. A szervezet a velük szerződő intézetekben az arra érdemes fogvatartottaknak képzést nyújtott annak érdekében, hogy társaiknak rádióműsort készítsenek. Egy engedélyeztetési vitára hivatkozva lépett így a BVOP – írja a konzervatív lap.

Magyar Idők: A Jobbiknak még mindig nincs hivatalos programja

Azt állítja a Jobbik, hogy ők az egyetlen kormányváltó erő, és hogy megnyerik a jövő évi országgyűlési választásokat. Mindezt viszont, mintegy hat hónappal a választások előtt, kidolgozatlan választási programmal képzelik el. A párt honlapján ugyanis még mindig a 2014-es program olvasható, amely amellett, hogy kissé elavult, rámutat arra, mennyit is változott azóta a Jobbik értékrendje – írja a kormánypárti Magyar Idők.

Erről leginkább a külpolitikai program árulkodik, amelyben többek közt az Európai Unió gyarmatosító politikájáról, az Egyesült Államok igazságtalan háborúiról vagy a cionista Izrael világ- és országhódító törekvéseiről írnak. Míg az EU-val szemben oly kritikus párt négy éve még eltökélt volt az uniós tagságunkról és az unióhoz fűződő viszonyunkról szóló népszavazásban, idén áprilisban Vona Gábor pártelnök már azt mondta: egy 2018-as győzelem után nem léptetnék ki Magyarországot. A Jobbik négy éve még azt ígérte, kormányra kerülés esetén szakítanak az egyoldalú euroatlantizmussal, és szorosabbra fűzik Magyarország kapcsolatait Észak-Afrika és a Közel-Kelet arab államaival, Iránnal és Afrika gazdaságilag feltörekvő országaival is.

Az is figyelemre méltó, hogy az előző választás előtt a Magyar–cigány együttélés címszó alatt a Jobbik még nyíltan cigánybűnözésről beszél, amit vissza kell szorítani, illetve fel kell számolni. Ma már ennek a kifejezésnek a használatát kerüli a párt – írja a Magyar Idők.

Magyar Hírlap:  Vona egy gyékényen árul Gyurcsánnyal

„Nagy nyomás helyeződik ránk azért, hogy erre az intézményre más szabályok vonatkozzanak, mint a többi egyetemre, de ennek ellenállunk” – közölte a CEU kapcsán Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, akit arra reagáltattak, hogy az LMP hivatalosan kikérte a Soros-tervet és a Jobbik feljelentést tett „George Soros” ellen. Hidvéghi szerint újabb és újabb mélységeket ér el az a párt, amely valaha magát egy radikális nemzeti pártként határozta meg. Soros György személyesen mondta el a Soros-terv különböző pontjait, nyilvánosan publikálta nézeteit.

„Nem kell hozzá nagy oknyomozói tudás, hogy megtaláljuk a Soros-tervet.”

Az, hogy a Jobbik is beállt azok közé, akik tagadják ennek a létezését, szomorú bizonyítéka annak, hogy teljes mértékben megbízhatatlanokká váltak, sem nemzeti, sem más ügyben nem lehet rájuk számítani. Vona Gábor és a Jobbik mára egy gyékényen árul Gyurcsány Ferenccel.

A lex CEU-ban rögzített határidő egy éves meghosszabbítására pénteken benyújtott törvénymódosítást egy gesztusnak mondta, hogy a Soros-egyetem nyugodtan meg tudjon felelni a törvényben leírtaknak. Nagy nyomás helyeződik ránk azért, hogy erre az intézményre más szabályok vonatkozzanak, mint a többi egyetemre. Ennek a nyomásnak ellenállunk, a törvényi keretekből nem engedünk, azok mindenkire vonatkoznak, és ez alól a Soros-egyetem sem lehet kivétel. A Fidesz–KDNP meg fogja szavazni a törvénymódosítást.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!