Kezdőlap Címkék Hezbollah

Címke: hezbollah

Mire jó az arabok pénze?

0

Az Öböl országok 54 milliárd dollárt áldoztak Szaddam Husszein megbuktatására. Az eredmény: Irak ma Irán szövetségese.

Az Öböl országok milliárdokat költöttek a libanoni Hezbollah szétzúzására. Az eredmény: ma Libanon ¾-e Hezbollah szövetségében áll.

Az Öböl országok milliárdokat költöttek Erdogan, török államfő megbuktatására. Az eredmény: ma Törökország Irán szövetségese.

Az Öböl országok milliárdokat költöttek Katar megzabolázására. Az eredmény: Katar Irán felé közeledett.

Az Öböl országok milliárdokat költöttek a jemeni Irán-barát Anszar Allah szervezet megbuktatására. Az eredmény: ma Jemen ¾-e Irán szövetségében áll.

Az Öböl országok milliárdokat áldoztak arra, hogy az Iránnal kötött nukleáris egyezményt Amerika felrúgja. Az eredmény: Az EU országok Irán felé közeledtek.

Az arabok a világ lakósságának 5 %-át teszik ki, ennek ellenére a világ fegyvergyártásának 50%-át vásárolják fel. Az eredmény: a világ menekültjeinek 60%-a arab.

Mihálffy Balázs fordítása

Moszad főnök: Irán 100 milliárd dollárral támogatta a terrorizmust

0

Irán az elmúlt két évben jelentős összeggel támogatta a Hezbollah szervezetet Libanonban, a Hamaszt és az Iszlám dzsihádot a gázai övezetben. Ezt közölte Yossi Cohen a Moszad főnöke. Az izraeli hírszerzés főnöke szerint jelenleg egyedülállóan jó lehetőség kínálkozik a békére a Közel Keleten, egyedül Irán akadályozza ezt. Yossi Cohen szerint egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy az irániak támadtak meg két olajszállító hajót a Perzsa Öbölben.

Az ajatollah 200 milliárd dollárja

“Megpróbálom rábeszélni Trump elnököt, hogy kezdje újra a tárgyalásokat Iránnal! Próbáljon meg következetes lenni egyszer: ha tárgyal Kim Dzsong un-nal, akinek már van atombombája, akkor miért nem áll szóba Iránnal , amelyiknek nincsen?!” – így nyilatkozott Emmanuel Macron elnök Japánban még a G20 csúcs előtt. Bécsben az atomalkut aláíró nagyhatalmak kétségbeesett kísérletet tettek pénteken , hogy megmentsék az egyezményt, melyet amerikai részről még Obama elnök írt alá 2015-ben. Csakhogy közben már Teherán jelezte: az urándúsításban már elérte az atomalkuban rögzített határt. “Akkor is meg kell próbálni az iráni atomalku megmentését, ha fennáll a kudarc lehetősége” – mondta Federica Mogherini az Európai Unió külügyi főképviselője a bécsi tanácskozás előtt.

Nem az iráni atombomba izgatja igazán Amerikát

Trump elnök Európába küldte iráni ügyekkel megbízott emberét, hogy elmesélje az európai szövetségeseknek: mit akar valójában Amerika?! Miért lépett ki Trump az atomalkuból? Brian Hook Párizsban francia, brit és német diplomatákkal találkozott, hogy meggyőzze őket: semmiképp sem menthetik meg az atomalkut! “Egyáltalán nemcsak a nukleáris fegyverekről van szó hanem arról , hogy 2015 óta Irán továbbfejlesztette ballisztikus rakétáit és támogatta szövetségeseit fegyverrel és pénzzel a Közel Keleten. Ha megkérdezik Izraelt, ha megkérdezik Szaúd Arábiát, akkor ugyanezt mondják” – nyilatkozta Trump embere Párizsban az RFI közszolgálati rádiónak. Válaszul Zarif iráni külügyminiszter azzal vádolta Izraelt, Szaúd Arábiát és az Egyesült Arab Emirátusokat, hogy háborúba akarják sodorni az Egyesült Államokat Irán ellen. Trump elnök közölte: legyőzhetik úgy is Iránt, hogy egyetlen amerikai katona sem lép az ország földjére. De addig is új gazdasági szankciókkal próbálkoznak.

Khamenei ajatollah 200 milliárd dollárja

Steve Mnuchin pénzügyminiszter ilyen nagy összeget szeretne megtalálni és befagyasztani. A CIA és a Moszad szerint ugyanis ekkora pénzt halmozhatott fel Irán vallási vezetője a nehéz időkre. Ebből a pénzből Irán akár át is vészelheti a válságot egy ideig – írja az izraeli Haaretz. De hol a pénz? Iránnak óriási tapasztalata van az amerikai szankciók kijátszásában azóta, hogy az iszlamista forradalom idején 1979-ben Teheránban elfoglalták az amerikai nagykövetséget. Hetekig fogva tartottak amerikai diplomatákat. Az amerikai szankciók akkor kezdődtek és csak 2015 után értek véget. Az iráni pénzekkel kapcsolatban több feltételezés is érvényben van. Az első az arany! A Közel Keleten nagy hagyománya van a nemesfém készletek felhalmozásának. Ennek az az óriási előnye is megvan, hogy külföldön nem sújthatják szankciók. A pénz másik részének elhelyezésében pedig baráti bankok segíthetnek például Libanonban és Oroszországban vagy épp Kínában, amely az iráni olaj legfőbb vásárlója. Libanonban a siita Hezbollah milícia Irán legfőbb szövetségese, amely állandóan részesül Irán nagyvonalú támogatásában: pénzben és fegyverben egyaránt. Cserébe a Hezbollah fegyveresek Iránnal együtt védelmezték Asszad elnök rendszerét. persze Oroszországgal együtt. “Irán a szövetségesünk!” – hangsúlyozta Putyin Japánban, ahol pénteken találkozott Trumppal. Az oroszok – amerikai és izraeli kérésre – megtagadták az Sz 400-as rakétavédelmi rendszer eladását Iránnak. Nyikolaj Patrusev, az orosz védelmi tanács titkára Izraelben tárgyalt John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval és Netanjahu miniszterelnök emberével Iránról és Szíriáról. “Ezután megváltoznak az erőviszonyok a Közel Keleten” – jelentette ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Vagyis Oroszország cserbenhagyhatja iráni szövetségesét. Csak az a kérdés: mit kap ezért Putyin elnök cserébe Donald Trumptól?

Ami késik, nem múlik – Parlamenti választások Libanonban

Majdnem kilenc évet kellett várni a libanoni lakosságnak arra, hogy dönthessenek a parlamentjük összetételéről. A vasárnapi választásokon sem meglepetésekből, sem beteljesülő jóslatokból nem volt hiány. Ám még a győztes sem dőlhet hátra elégedetten a székében, ahogyan a vesztes számára is van ok a reménykedésre. 

Az elmúlt hetek nem szóltak másról Libanonban, mint a május 6-án megtartott parlamenti választásokról. A “cédrusok országát” ellepték a plakátok, a médiában folyamatosan megméretették magukat a különböző pártok jelöltjei, heves viták alakultak ki a közösségi oldalakon, miközben az utcákon egyáltalán nem számított szokatlan látványnak  a különböző mozgalmak híveinek összecsapása. A felfokozott hangulat és az intenzív kampány hátterében az állt, hogy a libanoni állampolgárok legutoljára 2009-ben dönthettek a 128 fős törvényhozás összetételéről.

Választási plakátot helyeznek el egy ház homlokzatán Bejrútban 2018. április 10-én. A kép forrása: MTI/EPA/Vael Hamzeh.

Azóta többször elhalasztották a választásokat, elsősorban a szomszédos Szíriában zajló harcok és az országból érkező közel 1,5 millió menekült miatt. Másodsorban pedig a folyamatos belpolitikai válság miatt nem került sor erre: 2014 és 2016 között egy politikai vákuum alakult ki, mert nem tudtak megegyezni az elnök személyéről; az iráni-szaúdi ellentét ostora rendre a Földközi-tenger keleti térségben fekvő országon csattant, a szemétválság mai napig megoldatlan problémát jelent a hatóságok számára; valamint 2017 második felében látványos módon próbálták meg eltávolítani az ország miniszterelnökét (erről bővebben később).

Bejrútban végül úgy állapodtak meg, hogy

“ha törik, ha szakad, Libanonban  mindenképp lesznek választások 2018 májusában.”

Ebbéli elhatározásukat jól szimbolizálta, hogy tavaly egy új választási törvényt vezetettek be, amellyel alaposan átalakították az ország választási rendszerét. A 26 választási kerület számát lecsökkentették 15-re, szigorítottak a jelöltségeken (például nem indulhatnak két párt színeiben, ami azelőtt bevett szokás volt), és a parlamenti küszöböt felemelték 10 százalékra. Igaz, így is sok bírálat érte a törvényt, mert például kimaradt a női kvóta, a szavazati korhatárt nem vitték le 21 évről 18 évre, vagy a hadsereg szerepét sem sikerült úgy megerősíteni, ahogyan az eredetileg elképzelték.

Ám a legfontosabb, az ország történelmét és a politikáját meghatározó dologhoz nem nyúltak hozzá: a felekezeti alapú hatalommegosztáshoz. Mivel Libanon 4,5 milliós lakosságának 54 százaléka muszlim – kb. fele-fele arányban szunnita-síita – és 40 százalék pedig keresztény, ezért már az ország függetlensége (1946) óta egy rendkívül bonyolult politikai rendszer működik, amely a paritás elvén biztosítja a képviselői helyek elosztását a 18 különböző felekezet között. Továbbá azon sem változtattak, hogy

Libanon államfőjének maronita kereszténynek, a miniszterelnöknek szunnitának, a parlament elnökének síitának kell lennie. 

A 15 választókerület és a jelöltek megoszlása a felekezetek szerint. A kép forrása: Link.

Apátiából jeles 

Mindenezek ellenére némi csalódást okozott az országban és a régióban egyaránt, hogy május 6-án a libanoni szavazóképes lakosságnak mindössze 49,2 százaléka adta le a voksát. Vagyis öt százalékkal kevesebben voltak most, mint 2009-ben. Érdekes módon pont a fővárosban mérték a legalacsonyabb részvételt. Pedig jelöltekből egyáltalán nem volt hiány:

a visszalépések és kizárások után is 917 jelölt marad, ebből 111-en nők voltak. 

Először az ország történelmében indultak nagy számban újságírók, civil társadalom aktivistái és vállalkozók. A választások alatt relatíve nagy volt a nyugalom, ami a libanoni fegyveres erők (LAF) jelenlétének köszönhető. Csupán egy-két helyről jelentettek verekedéseket vagy lövöldözéseket, amelyek rendszerint két tábor hívei között zajlottak.

Még egy kizárólag női jelöltekből álló párt is indult a választásokon, amely az Akkár (Libanon egyik régiója) Női nevet vette fel. A kép forrása: a párt honlapja

Egyelőre még folyik a vita az elemzők és az újságírók körében, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben miért kevesen járultak a szavazóurnák elé. Leginkább a pénzalapok gyors kimerülését és a szunnita-síita ellentét kiéleződését hozzák fel magyarázatként, de ugyanúgy hozzájárulhatott a korábbi nagy szövetségek, vagyis inkább parlamenti blokkok felbomlása is, ami még inkább növelte a libanoni politika átláthatatlanságát. 2018-ig ugyanis két ilyen koalíció határozta meg a közel-keleti ország sorsát:

a Március 8-i Szövetség és a Március 14-i Blokk 

A Március 14-i Blokk a hadsereget, a szunnita és a keresztény falangista csoportokat fogta össze. Vezéralakja Szaad Haríri kormányfő, Szaúd-Arábia, a többi szunnita ország, illetve a nyugati államok támogatását élvezi. Ezzel szemben állt a síitákat tömörítő Hezbollah (ennek van egy politikai és egy katonai szárnya), a Nabíh Berri házelnök vezette, szintén síita és magát szekulárisnak valló Amal Mozgalom, valamint a Michel Aún köztársasági elnök által alapított Keresztény Szabad Hazafias Mozgalom is (Free Patriotic Movement – FPM). Az országban ők a legnagyobb támaszai a szomszédos Szíriában hatalmon lévő Bassár el-Aszad elnöknek. A legtöbb külföldi segítséget Irántól kapják és a vádak szerint elsősorban az iráni, és nem a libanoni érdekeket próbálják meg érvényesíteni.

Egy katona jelenlétében állnak sorba a szavazók a libanoni parlamenti választásokon Baaklinban. A kép forrása: MTI/EPA/Vael Hamzeh.

Üröm az örömben 

Szinte az összes választások előtti elemzés a Március 8 két tagját, a Hezbollah-Amal szövetséget hozta ki győztesnek. Tehát a kérdés sokkal inkább az volt, hogy mennyivel fognak majd nyerni, főleg miután, hiába síiták, még szunnita jelölteket is sikerült indítaniuk. Papíron a Hezbollah és annak szövetségesei negyvenegy mandátumot szereztek a 128 fős libanoni törvényhozásban, ami egyben azt jelenti, hogy a libanoni síiták több mint 90 százaléka továbbra is őket támogatja.

Ugyanakkor pár dolog beárnyékolta az ünneplésüket, és jövőt illetően komoly gondolkodásra késztette a párt vezetését. Haszan Naszralláh sejk, aki már 1992 óta vezeti a Hezbollahot, a választási kampány során kénytelen volt háttérbe szorítani a “megszokott” Izrael-ellenességét, Nyugat kritizálását és Szaúd-Arábia bírálatát. Ehelyett sokkal inkább a gazdasági helyzet jobbítására, a korrupció felszámolására és a középosztály elszegényedésének megállítására helyezte a hangsúlyt. Ugyanis

az elmúlt években a libanoni síita területeken érzékelhetően nőtt az elégedetlenség,

mert a szervezet még mindig túl sok pénzt költ a szíriai beavatkozásra, hiszen ők már 2012 óta Damaszkusz oldalán harcolnak, és a legalacsonyabb becslések szerint is közel 1500 fegyveresük vesztette életét a konfliktusban. Ehhez pedig párosultak még tavaly az újabb amerikai szankciók, illetve egy újabb Hezbollah-Izrael közötti összecsapásra való felkészülés is, amelyek miatt már alig jut anyagi erőforrás az általános életszínvonal fenntartására.

Gebran Bassil. A kép forrása: Wikimedia Commons

A másik tanulság pedig az, hogy nem konkrétan a Hezbollah győzött (ők ugyanúgy 12 helyet szereztek, mint 2009-ben), hanem annak szövetségesei (Amal, FPM) szerepeltek jól. Ebből pedig egyenesen következik az a kérdés, hogy vajon ez az eredmény arra készteti-e a feleket, hogy együttműködjenek Naszralláhhal vagy akár egymással.

Ugyanis pár hónappal a választások előtt ellentét robbant ki a Március 8-i Szövetségen belül, amely nyílt utcai konfliktusba torkollott. A vitát az váltotta ki, hogy Gebran Bassil külügyminiszter, aki egyben Michel Aún elnök veje,

gengszternek nevezte az Amal vezetőjét és a parlament elnökét, Berrit.

Habár azóta a Hezbollah vezetésével elsimították az ügyet, a koalíció megrendült. Annyira, hogy bár egyes helyeken még indítottak közös jelölteket, de országos szinten külön listákon indultak. Ennek köszönhetően az FPM különösen jól szerepeltek, hiszen harminc mandátumot szereztek. Egyelőre ugyan még zajlanak a tárgyalások az egykori Március 8-i Szövetséggel, de a pártban igencsak azon gondolkodnak, hogy önálló frakciót fognak alakítani.

Vesztesek padján 

Ennél sokkal rosszabbul alakult a Március 14-i Blokk sorsa. Náluk a felbomlás már évekkel ezelőtt kezdetét vette, amikor Valíd Dzsumblatt drúz vezető – a szíriai drúzok szélsőséges iszlamisták általi lemészárlása miatt –  kilépett a formációból. Ugyanúgy nem kedvezett számukra az sem, hogy Szaad Haríri alig két évnyi miniszterelnökség után szíriai közbenjárással megbukott. 2011-ben az életét féltve Szaúd-Arábiába menekült és a blokk legerősebb pártja, a Jövő Mozgalma vezető nélkül maradt és folyamatos frakcióharcok gyengítették.

A kaotikus időszak végét jelenthette volna, amikor 2014-ben Haríri visszatért az országba és a 2016-os kiegyezés értelmében megkapta a kormányfői posztot. Azonban pár hónappal később azzal szembesült, hogy a

legfőbb külföldi támogatója, vagyis Szaúd-Arábia fordult ellene.

2017 novemberében tett rijádi útja alatt egy televíziós beszédben váratlanul lemondott a hivataláról, állítása szerint azért, mert “megpróbálják őt megölni”, mégpedig az Iránhoz közel álló libanoni szervezetek. Ezt a magyarázatot azonban sem Libanonban, sem a nemzetközi közösségben nem fogadták el.  A médiában számtalan fejtegetés látott napvilágot: a legtöbb gyanú Szaúd-Arábiára terelődött, mivel a libanoni miniszterelnök már elvesztette a szaúdi uralkodócsalád kegyeit, mert nem tudta megfékezni az iráni befolyás növekedését és képtelen volt a libanoni szunnita közösség pozícióját is megerősíteni

Haríri felolvassa a lemondását:

Végül Szaad Harírit elengedték, november végén visszatért az országba. Ahelyett, hogy megerősítette volna a lemondását, december 5-én hivatalosan visszavonta azt. Ez azonban egyáltalán nem hatotta meg a szövetségeseit. A libanoni szunniták az egész esetből azt a konzekvenciát vonták le, hogy a kormányfő gyenge, nem méltó a 2005-ben meggyilkolt édesapja (Rafík Haríri) örökségére. A Jövő Mozgalmán belül – például Fuad Szinióra egykori miniszterelnök – is sokan támadták őt, hogy “semmit nem tett a szaúdi nyomás ellen”.

Épp ezért nem véletlen, hogy a Jövő Mozgalom pártja mindössze 20 mandátumot szerzett a parlamentben, vagyis hattal kevesebbet, mint 2009-ben. Sőt, a parlamentbe bekerült szunnita törvényhozók egyharmada nyíltan ellenséges Harírivel, még ha nem is feltétlenül a Hezbollah támogatói. A helyzet iróniája, hogy a kormányfő már hónapokkal korábban megérezte korábbi támogatottságának jelentős csökkenését, ezért is erősködött az új választási törvény bevezetése mellett. Csakhogy ez paradox módon pont fordítva sült el:

Eredetileg így akarta a Hezbollah hatalmi bázisát meggyengíteni, de ezzel csak azt érte el, hogy véget vetett pártja dominanciájának a libanoni szunniták körében.

Haríri számára az egyetlen fájdalomdíjat az jelentheti, hogy a korábban említett hatalommegosztás értelmében csak egy szunnita lehet a kormányfő, s az ország stabilitásának fenntartása érdekében meghagyják őt a miniszterelnöki poszton.

A Közel-Kelet lökhárítója

Libanon eddig sem volt könnyű helyzetben, hiszen a politikai instabilitáson kívül komoly gazdasági problémákkal volt kénytelen szembenézni. A világ legeladósodottabb országa csak a nemzetközi szervezetek segítségével és a kölcsönökkel tudja fenntartani magát és az országban élő szíriai menekülteket. Haríri egy igencsak ambiciózus – több tízmilliárd dollár nagyságú – gazdasági programot tervezett bevezetni, de ezt most átnyomni egy, a Hezbollah szövetségei által uralt libanoni parlamentben igencsak nehéz lesz.

Ugyanakkor a síita szervezet sem ülhet nyugodtan a babérjain, hiszen az, hogy a libanoni politika domináns szereplője legyen, nagyban függ a partnerei hozzáállásától. Ugyanis az elért eredmények tükrében könnyen úgy dönthetnek, hogy talán itt az ideje önálló irányt képviselni.

Egy dolog viszont biztos marad: a parlament összetételétől függetlenül Libanonnak továbbra is folytatnia kell a külpolitikai egyensúlyozást. Ez pedig igencsak nehéz feladat lesz, különösen most, hogy az Egyesült Államok felmondta az iráni atomalkut.

Olajat a tűzre: Izrael Szíria-politikája

0

A hétvégén ismételten olyan szituáció alakult ki a Közel-Keleten, amely egy újabb háború kitörésének (rém)képével fenyegetett: egy izraeli vadászbombázó lelövése, majd azt követő megtorló akciók nemcsak a régióban, hanem a nagyhatalmak körében is komoly aggodalmakat szült. Habár szerencsére a súlyosabb összecsapások elmaradtak, Izrael esetében könnyen fordulópontot jelenthet a válság, hiszen szükségessé vált a korábbi Szíria-politikájának a felülvizsgálata. 

A legutóbbi izraeli-szíriai válság azzal kezdődött, hogy február 10-én egy iráni pilóta nélküli gép berepült az izraeli légtérbe. Egy izraeli támadóhelikopter befogta a drónt és lelőtte, majd ezután az IAF (izraeli légierő) lebombázta a szíriai Palmüra mellett lévő irányítóközpontot, amelyet az irániak üzemeltettek.

Az események idővonala. A szíriai célpontokról lásd.

Utolsó csepp

A szírek – ellentétben az eddigi, hasonló izraeli katonai akcióktól – nem hagyták annyiban a dolgot: utólagos beszámolók szerint összesen húsz darab SA-5 és SA-17-es légvédelmi rakétát lőttek ki az izraeli gépekre, miután befejezték a bombázást. Az izraeli F-16-os vadászbombázó kötelék egyik gépét eltalálták, de a pilóta és a navigátor még időben katapultált. Az egyik könnyen, a másik súlyosan sérült meg, katonai helikopterrel szállították őket kórházba. Egyelőre még nem tudni, hogy miért nem vették észre a rakétát és kezdtek kitérő manőverbe.

Az IAF erre egy kiterjedt bombázással válaszolt, amely az 1982-es libanoni hadjárat óta a legnagyobb izraeli légihadművelet volt a szíriai katonai létesítmények ellen. 12 célpontot -köztük légvédelmi rakétaállásokat, radarokat, és egy repülőteret – bombáztak, amelyek közül négyet a szíriai háborúban évek óta jelen lévő iráni Forradalmi Gárda (IRGC), és nyolcat a szíriai katonák működtettek. Az áldozatok számáról még nincs pontos adat, általánosan 6 és 10 közé teszik, anélkül, hogy közölnék az elesettek valódi állampolgárságát.

Felvétel a drón lelövéséről.

Ez az eset alaposan felszította az indulatokat a térségben és az eredmény mindegyik felet elgondolkodtatta: az izraeliek nagyobb kockázat nélkül már nem hajthatnak végre légitámadásokat Szíria területén; Irán kétszer is meggondolja, hogy megsértse-e az izraeli légteret; a szíriai kormány pedig biztos lehet abban, hogy minden lelőtt izraeli géppel csak a saját légvédelmének puszta létezését kockáztatja. A nagyhatalmakat szintúgy kényelmetlenül érintette az incidens, különösen Oroszországot, hiszen veszélybe került minden eddig elért eredménye Szíriában.

Derült égből bomba 

Habár egyelőre úgy tűnik, hogy a szokásos fenyegető és egymás megsemmisítését célul kitűző nyilatkozatokon kívül nem történt más, a kedélyek korántsem csillapodtak le. Különösen azért, mert a legfőbb kérdés azzal kapcsolatban alakult ki: vajon Izrael ezek után is folytatni fogja az eddigi gyakorlatát?  Ugyanis eddig szinte nem telt el úgy hónap, hogy egy szíriai/iráni drónt ne lőttek volna le Izrael felett vagy az IAF nem hajtott volna végre bombázást  az országban.

2011 óta az izraeli légierő még a legóvatosabb becslések szerint is közel 100 légitámadást hajtott végre Szíriában, és eddig nem szenvedett semmiféle komoly veszteséget, mivel a szíriai légvédelem tétlen maradt. Ez pedig egy újabb kérdést szült: mitől változtatta meg hirtelen a szíriai hadsereg a korábbi álláspontját és döntött az izraeli gép lelövése mellett? Erre állítólag az az eset szolgál magyarázatul, hogy szintén a múlt héten egy amerikai légicsapás Aszad oldalán harcoló 100 milicistával végzett.

Izrael már 2011 előtt is bombázott Szíriában. A képen a 2007-es, sokat vitatott “Gyümölcsöskert-hadművelet” látható. Az izraeli állítások szerint ugyanis egy készülő atomreaktort bombáztak le, de ezt Damaszkusz tagadta.

Az izraeli légicsapások okai elsődlegesen azok voltak, hogy az izraeli hadvezetés egyfajta „vörös vonalként” jelölte meg: Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők nem adhatnak át semmiféle fegyvert – pláne vegyifegyvert – a libanoni síita szervezetnek, azaz a Hezbollahnak. Amennyiben az izraeli hírszerzés tudomást szerzett egy ilyenfajta fegyverszállítmányról, akkor azonnal közbeléptek és az IAF gépei még szállítás közben lőtték ki a konvojokat.

Ugyanúgy a másik fő célkitűzést az jelentette, hogy  bizonytalanná és költségessé tegyék az iráni szerepvállalást a szíriai háborúban. Teherán ugyanis már évek óta jelen van az arab országban, a Hezbollahhal, a szíriai hadsereggel, a síita milíciákkal és itt-ott az oroszokkal együttműködve harcolnak a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) maradék egységei, illetve más szélsőséges szunnita csoportok (al-Núszra Front, Iszlám Állam – ISIS) ellen.

Csakhogy idővel az irániak száma több ezer fővel megemelkedett és már egész bázisokat építettek fel az arab országban, amelyet az izraeli vezetés nem hagyott szó nélkül: legutóbb decemberben bombáztak le egy Damaszkusz melletti iráni bázist. Ráadásul ezekkel a támadásokkal nemcsak nagy anyagi károkat okoznak az IRGC-nek, hanem minden egyes iráni halálával tovább növelik az elégedetlenséget a perzsa országban, ahol ebben az évben tüntettek már a kormány expanziós és a beavatkozós politikája ellen (is).

Allah-Dadi IRGC tábornok temetése, aki 2015-ben egy Golán-fennsíkon végrehajtott izraeli légicsapásban vesztette életét.

Szentségtelen szövetség? 

Ám a szíriai háborúban játszott izraeli szerepvállalás ennyiben nem merült ki ennyiben, mivel az elmúlt években több olyan esetet regisztráltak, amikor együttműködtek a fegyveres ellenzékkel. Ez elsőre furcsának tűnhet: a hivatalos magyarázat és a legtöbb szakértő szerint a légicsapásokon, a Hezbollah megerősödésének megakadályozásán, az iráni jelenlét csökkentésén, és a drúz kisebbség védelmén kívül az izraeli vezetésnek nem érdeke az Aszad-kormány megbuktatása. Egyszerűen azért, mert (már) nincs olyan szereplője a konfliktusnak, akiket Benjamin Netanjahu vezette kormány „nyugodt szívvel” támogatna, hiszen sok közöttük a szélsőséges iszlamista. Sőt, néhány “ideológiai testvérszervezetükkel” már évek óta ellen harcolnak Gázában és a Sínai-félszigeten.

Ugyanúgy néhányan rámutattak arra, hogy Aszad minden hibája ellenére egy „racionális, kiszámítható, és szekuláris” ellenfél: 1973 óta lényegében „hideg béke” van a két ország között, s dacára a határmenti konfliktusoknak, nem tört ki egy államközi konfliktus, hiszen Damaszkusz tisztában volt az IDF (izraeli hadsereg) technikai és katonai fejlettségével. Ezzel szemben az Aszad-ellen harcoló csoportok között sok olyan szervezet van, amely eleve Izrael létét sem ismeri el és a „halállistájukon” az alaviták, a síiták és a helyi keresztények után a zsidók következnek.

Ráadásul összehasonlítási alapként lehetne említeni Egyiptom példáját: amikor Mohamed Murszi vezette „mérsékelt iszlamista” erők kerültek hatalomra 2012-ben, rendkívül feszültté vált Kairó a viszonya Izraellel, amely már az 1979-es különbéke felmondásával fenyegetett. Ezért Szíriában egy rendszerváltás esetében szintén nem lehet tudni, hogy “kik kerülnének hatalomra” és miképp vélekednének az olyan kérdésről, mint a Golán-fennsík kérdése, amely a mai napig egy izraeli-szíriai különbéke legnagyobb akadálya.

Határátkelő a Golán-fennsíkon. A kép forrása: Wikimedia Commons

Kétségtelen, hogy van igazság ezekben az állításokban, de amennyiben górcső alá kerülnek az elmúlt évek eseményei, igencsak árnyalódik a kép: lehetséges, hogy a Netanjahu-kormány hivatalosan nem deklarálta (sőt, egyes esetekben bírálta) a szíriai ellenzéki csoportok külföldi támogatását, mégsem az ún. „stratégiai várakozás” volt rájuk a jellemző. Ugyanis az izraeli katonai vezetés és a titkosszolgálatok többször aktív támogatást nyújtottak a szíriai kormány ellen harcoló fegyveres csoportoknak. Sőt, nem egyszer közösen indítottak katonai akciókat is. Természetesen erre azt lehetne mondani, hogy ezek csupán „ad hoc”, vagyis alkalmi jellegű kooperációk voltak és gyakorlatban semmiféle közép vagy hosszútávú izraeli stratégiát nem jelentenek, de mégis az elmúlt években túl sok hasonló – köztük nem egy nyugtalanító – eset látott napvilágot.

Fegyvertársak

Már igazából az is figyelemreméltó, hogy a február 10-i támadásokban a SOHR keresztül meg nem nevezett szíriai ellenzéki erők szolgáltattak információt az IAF-nak a célpontokról, azok bombázás utáni állapotáról és az áldozatok számáról. Az ellenzéki területen élők az interneten és a médiában mondtak köszönet az izraelieknek a határozott fellépésért, mivel legalább addig sem őket bombázták a szíriai kormányerők. Ám a legérdekesebb, hogy az amúgy egyszerre Szíria, Irán, Oroszország és a nyugati világ ellen harcoló terrorista szervezetek, mint az al-Kaidához tartozó al-Núszra Front egykori alapítója szintén

„üdvözölt minden rezsim és Irán ellen végrehajtott izraeli bombázást” 

Ezek pedig ismételten felszította a vitát azzal kapcsolatban, hogy a háttérben van-e bármiféle kooperáció a felek között. Természetesen az elmúlt években Aszad és Teherán rendre megvádolta Izraelt, amiért beavatkozik a szíriai válságba és FSA csoportokat támogat, de ezekre a legtöbb helyen csak legyintettek. Azonban idővel nem egy szíriai ellenzéki parancsnok szólta el magát, miközben egyre több riport készült erről a bizonytalan “szövetségről”.

Például 2014 decemberében kiadott ENSZ-jelentés, amelyet az izraeli sajtó is átvett, szerint  a Golán-fennsík közelében épített izraeli kórházakban látják el az FSA fegyvereseit. A megfigyelők több ilyen esetet is leírtak, és jelezték, hogy voltak alkalmak, amikor egészséges milicistákat láttak Izrael északi részén sétálgatni. 2017-ig összesen 3000 sebesültet – civileket és fegyvereseket egyaránt – gyógyítottak meg, és gyakran adtak fegyveres kíséretet a mentőknek, akik visszakísérték a sebesülteket a határhoz.

A VICE összefoglalója az izraeli kórházak működéséről:

Az UNDOF (az ENSZ Biztonsági Tanácsának speciális szervezete) jelentése kitér arra is, hogy nem csak „egészségügyi ellátást” biztosítottak az FSA-nak, hanem fegyvereket és lőszereket. Egy június 10-i beszámolóhoz csatolt fényképeken az látható, hogy az IDF katonái két nagy dobozt nyújtanak át az FSA harcosainak, amelyekben hadianyagok vannak, de a dobozok pontos tartama a mai napig nem ismert. Ugyanúgy a korábban említett parancsnokok arról tettek említést, hogy tankelhárító eszközöket, légvédelmi rakétákat, lőszereket és egészségügyi csomagokat kaptak az izraeliektől.

Ezen beszámolók száma pedig az elmúlt években nem csökkent: legutóbb tavaly júniusban derült ki, hogy az IDF, ha nem is az FSA egészével, hanem egyes Izrael számára “vállalható” brigádokkal tartott fenn kapcsolatokat. Többek közt a 400 főt számláló Fursan al-Joulan (Golán Lovagjai) nevű csoport, amely 2013 óta fegyvereket és havonta 5000 dollárt kap az izraeli hatóságoktól. A feladatuk pedig az volt, hogy távol tartsák a Hezbollahot és később az iráni Forradalmi Gárdát az izraeli-szíriai határtól, egyfajta “pufferzóna” (ütközési terület) létrehozva a térségben.

Újratervezés alatt

Az elmúlt napok eseményei rámutattak az izraeli beavatkozások korlátjaira és a légicsapások már nem feltétlenül jelentik a legkönnyebb utat. Azonban nemcsak a vadászbombázó elvesztése miatt mehet át gyökeresen változáson Izrael eddigi Szíria-politikája: Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter már tavaly ősszel elismerte, hogy “Aszad győzedelmesen került ki” az egész válságból, s immáron értelmetlen bárkit is támogatni. Ezért az már egyáltalán nem fenyegeti az országot, hogy Szíriában egy nyíltan iszlamista vezetés kerülhet hatalomra, amely sokkal konfrontatív politikát kezdene el folytatni. Ellenben a másik opció sem éppen egy vonzó alternatíva: a Hezbollah és az IRGC megerősödése Izrael határainál szintén vörös posztó a Netanjahu-kormány szemében.

Programozott hatalomátadás Szaúd-Arábiában

0

Újabb hírek érkeztek az elmúlt napokban a médiában gyakran szereplő Szaúd-Arábiából. A legfrissebb, hogy az idős és beteg Szalmán bin Abd al-Azíz Ál Szaúd uralkodó a jövő héten bejelenti, hogy átadja a hatalmat fiának, Mohamed bin Szalmán koronahercegnek. Legalábbis ezt közölte a brit Daily Mailnek adott interjúban egy jólértesült szaúdi potentát.

Szalmán király „olyan lesz mint Erzsébet királynő” – vázolta fel az udvar terveit a brit lapnak a kiszivárogtatásra kijelölt fontos személy. Mohamed herceg hozná meg a döntéseket minden fontos kérdésben.

Ezért sújtottak le a renitens hercegekre és miniszterekre Szaúd-Arábiában az elmúlt napokban. A hírek szerint a lefogott hercegek és oligarchák akkor szabadulhatnak, ha lemondanak a vagyonuk 70%-ról az államkincstár javára.

Mit jelenthet a váltás a királyság élén? Azt, hogy Szaúd-Arábia – az USA-val és Izraellel szövetségben felveszi a harcot Iránnal szemben. Ez már zajlik Jemenben, de most új hadszíntér lehet Libanon. A Hezbollah síita milícia Irán fontos szövetségese. Őket akarja meggyengíteni Mohamed herceg, aki egyben hazája hadügyminisztere is. Ezért jelentette be lemondását Hariri libanoni miniszterelnök éppen Szaúd-Arábiában.

A formálódó szaúdi-amerikai-izraeli szövetséget jelzi, hogy először adott interjút az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke egy szaúdi lapnak. Ebben kijelentette: hajlandóak megosztani az Iránnal kapcsolatos információkat Szaúd-Arábiával.

Mohamed herceget Kuvait uralkodója „Dühös bikának” nevezte. Arra célzott, hogy Szaúd-Arábia óvatos öreg nemzedékével szemben, Mohamed általános háborút robbanthat ki Iránnal és szövetségeseivel szemben. Jemenben látszik, hogy a győzelmi esélyek nem a legjobbak.

A magára hagyott cédrus – Ki jár jól?

0

A „Közel-Kelet lökhárítója” – gyakori kifejezés, amellyel Libanont illetni szokták. Ugyanis bármi történik a régióban, azt az ország mindig megérezi magán. Nincs ez másképp azóta sem, hogy november 4-én Szaad Haríri miniszterelnök lemondott a hatalomról, amellyel kapcsolatban még mindig találgatják, hogy valójában mi vezetett a távozásához. 

Állandó válságban 

Először is folytatva az előző cikket, legelőször fontos kitérni arra, hogy az elmúlt években nem ez az első eset, hogy Libanon ilyenfajta válságos időszakon megy keresztül. Sőt, az ország történelmében igazából a “nyugodt korszakok” mennek csodaszámba. Tavaly például a libanoni kormány egyike volt azoknak, akik a leghangosabban tiltakoztak a szaúdi állampolgárságú Nimr an-Nimr síita vallástudós január 2-ai kivégzése ellen, ami viszont kivívta Szaúd-Arábiának és szövetségeseinek a haragját, és komoly feszültségeket idézett elő a két ország kapcsolatában.

Akárcsak az elmúlt napokban, 2016 elején az Öböl-menti államok (Omán kivételével) visszahívták az állampolgáraikat és a diplomáciai személyzetük nagy részét Libanonból. A szaúdi kormány február 19-én felfüggesztette a Libanonnal – és egyben Franciaországgal – kötött megállapodását, miszerint 3 milliárd dollár értékben francia fegyverekkel látták volna el a libanoni hadsereget. Azt is bejelentette, hogy nem utalja át a libanoni rendőrségnek ígért egymilliárd dolláros támogatást sem.

Az Öböl-menti monarchiák leállították a libanoni befektetéseiket, egymás után adták el libanoni ingatlanaikat,

és még a GCC (Öböl-menti Együttműködési Tanács) tagállamai is elkezdték kivonni a tőkéjüket a libanoni bankszektorból.

Mivel Szaúd-Arábia volt Libanon legfontosabb exportpartnere, és 2015-ben Libanonban az arab beruházások több mint kilencven százaléka (12 milliárd dollár) az Öböl-menti monarchiákból jött, ezért a feszült viszony igencsak érzékenyen érintette az ország gazdaságát. Odáig fajult a helyzet, hogy eddig közel 100 libanoni vendégmunkást toloncoltak ki Szaúd-Arábiából, több száznak befagyasztották a bankszámláikat. Ez pedig annak tükrében volt fájó, hogy

Libanon a világ egyik leginkább eladósodott országa,

már eddig is közel 10 milliárd dollárjába került a közel kétmilliónyi szíriai menekült ellátása, és ezért kénytelen volt újabb hiteleket felvenni a Világbanktól, és több segítséget kérni az ENSZ szervezeteitől.

Libanonban tavaly az egyik legnagyobb probléma a “szemétválság” volt, amikor Bejrút utcairól nem szállították el a szemet, mivel összeomlott a szemétszállítás. A kép forrása: Twitter.

Politikai vákuum 

Ezek a szaúdi  lépések már akkor is komoly belpolitikai válságokat idéztek elő: Asraf Rífi igazságügyi miniszter lemondott, a szunnita és a keresztény falangista csoportokat összefogó Március 14-ei Koalíció azonnal nekiesett a síitáknak, a Hezbollahot és a Michel Aún vezette keresztényeket tömörítő Március 8-ai Koalíciónak, ismét megbénítva az ideiglenes kormány működését és tovább növelve a politikai bizonytalanságot. Összecsapások robbantak ki és nem úgy tűnt, hogy egyhamar sikerül megoldani az országban 2014 óta tartó politikai vákuumot.

Akkoriban nem volt elnöke az országnak, csak „ügyvezetője” Tammám Szalám személyében. Végül ennek a belpolitikai káosznak 2016-ban lett vége.

Michel Aoun. A kép forrása: Wikimedia Commons

Folytatva az év eleji egyeztetéseket, Szaad Haríri október 20-án bejelentette, hogy elfogadja a nyolcvan év feletti maronita keresztény Michel Aún tábornok elnöknek való kinevezését. Ebben semmi meglepő nincs:

Libanonban már évtizedek óta az a gyakorlat, hogy az államfőnek a keresztény maronita, a parlament elnökének a síita, a miniszterelnöknek a szunnita közösségből kell származnia,

mivel csak így tartható fenn a kényes egyensúly az országban, ahol 18 különböző felekezet van jelen. Mivel mindegyik koalíciós tömb elfogadta Aún kinevezését és a parlamentben abszolút többségben kapott, ezért október 2016. október 31-én, majdnem 30 hónap után újra lett elnöke az országnak. Egy hónappal később pedig a szokásoknak megfelelően Harírit nevezték ki Libanon kormányfőjének.

Miért pont most újult ki a libanoni válság? 

Jogosan merülhet fel a kérdés, hiszen úgy tűnt, hogy sikerült stabilizálni az országot. Olvasva a különböző elemzéseket és cikkeket a nemzetközi és az arab sajtóban, az alábbi három fő magyarázatot adják a libanoni eseményeknek.

  1. Belpolitika: 

Az első magyarázat szerint a mostani válság gyökere az ország belpolitikai helyzetéből adódik. 2018 májusában parlamenti választásokat tartanak Libanonban, amely elég érdekesnek ígérkezik. Ugyanis idén nyáron új választási törvényt vezettek be az országban. 15 választási kerületre osztották az államot, szigorítottak a jelöltségeken (pl. nem indulhatnak két párt színeiben), és a parlamenti küszöb 10 százalék lett.

Ám a választási reformokat nem sikerült teljes egészében megvalósítani. Például kimaradt a női kvóta, a szavazati korhatár levétele 21-ről 18-ra, illetve a hadsereg szerepének megnövelése. Ugyanúgy a választási reformnak nem hivatalosan az volt a feladata, hogy a Hezbollah hatalmi bázisát gyengítse, de eddig úgy tűnik, hogy pont fordítva sült el a dolog: Haríri járt rosszabbul, aki egyre több anyagi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miközben a szaúdiakkal való barátsága miatt támadták őt és jelentősen megcsappant a korábbi népszerűsége. Ezért

a lemondás Haríri számára egyfajta előremenekülést jelent

a választások előtt, mivel nem akar leszerepelni és időt biztosít a pártjának és a libanoni szunnitáknak arra, hogy “újjászervezzék” magukat jövő év májusára.

2. A Hezbollah megerősödése 

A másik nézet szerint, bár éppen most a sok országban terrorszervezetként számon tartott Hezbollah nem tervezett merényeltet Haríri ellen, ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben esetleg ne próbálnák meg őt eltávolítani a hatalomból. Ugyanis Szaad Haríri már hónapok óta a síita szervezet kritikáinak középpontjában van, főleg azért, mert továbbra sem hajlandó érdemben javítani a libanoni-szíriai kapcsolatokon vagy mindenáron “Szaúd-Arábia érdekeit akarja megvalósítani”.

Ezzel együtt az is aggodalmat keltett a libanoni kormányban, hogy a Hezbollah és a libanoni hadsereg az elmúlt hónapokban gyakran együttműködött egymással. 2014-ben az Iszlám Állam betört az országba és egy hétig megszállás alatt tartotta Arszál városát. Bár a városból egy hét alatt kiűzték őket, a harcok egészen nyárig nem értek véget. Viszont augusztusban a Hezbollah a hadsereggel együtt pucolta ki a libanoni-szíriai határ mentén lévő utolsó terrorista fészkeket.

A libanoni hadműveletekkel egy időben történt a barcelonai ámokfutásos merénylet. A libanoni katonák így fejezték ki szolidaritásukat. A kép forrása: Twitter

Szorosan kapcsolódik ehhez, hogy az ISIS “fővárosát” a kelet-szíriai Rakkát október folyamán felszabadította az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció által támogatott, kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki szervezet. November elején pedig sor került Abu Kamal ostromára, és a szíriai hadsereg közleménye szerint két nappal ezelőtt kiűzték a terroristákat a városból. Ezzel gyakorlatilag minden területét elvesztette az  Iszlám Állam Szíriában.

Habár Bassár el-Aszad szíriai államfő továbbra is azt ígérte, hogy a hadjáratoknak nem vet véget, mert a többi, mérsékelt ellenzéki csoporttal is leszámol, az már kérdéses, hogy ezekben a Hezbollah mennyire fog részt venni. Ugyanis ott is jelentek meg olyan hangok, akik az ISIS utáni kivonulást követelik, mivel túlságosan kimerültek, és állításaik szerint sokkal inkább az “ősellenség” Izraelre, Szaúd-Arábiára vagy a libanoni belpolitikára kellene koncentrálniuk.

Ha valóban bekövetkezik a szíriai kivonulás, akkor annak következményeit elsősorban Libanon érezné meg.

A győztesként hazatérő és komoly harci tapasztalatokkal rendelkező fegyveresek felboríthatják a politikai egyensúlyt, csökkenthetik a hadsereg jelentőségét és ezzel együtt Haríri hatalma is rendkívül meggyengülne, hiszen nem tudna már befolyással lenni az eseményekre. Azt is képtelen lenne megakadályozni, hogy 2006-hoz hasonlóan egy újabb fegyveres összetűzés robbanjon ki Izrael és a Hezbollah között, amelyről már 2017 tavaszától  így is egyre gyakrabban suttognak. Ha ez megtörténik, függetlenül attól, hogy mi lenne egy ilyen összecsapásnak a kimenetele, akkor abba Haríri és a teljes libanoni kormány belebukna és a Hezbollah venné át a hatalmat. Tehát a libanoni miniszterelnök lényegében nem akarta megvárni, amíg otthon eltávolítják őt a hatalomból és inkább az események elébe ment.

3. A szaúdi “hosszú kések éjszakája” 

A harmadik elképzelés szerint pedig egyértelműen Szaúd-Arábia áll Haríri lemondásának hátterében, kényszerítették arra, hogy így tegyen. Ez a vélemény tökéletesen egybecseng a szaúdi Mohamed bin Szalmán jelenlegi trónörökös napokban is zajló tisztogatási akcióival. Vagyis a koronaherceg nemcsak a belső ellenzéktől vagy a hatalmára nézve veszélyt jelentő hercegektől akar megszabadulni, hanem mindazon külföldi szövetségeseitől, akiket korábban anyagilag és diplomáciailag is támogatott, de valami miatt “csalódott” bennük. Ezért felmerült az is, hogy Abed Rabbó Manszúr al-Hádi jemeni miniszterelnököt szintén eltávolítják a hatalomból, mivel abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Haríri nagy csalódás volt a jelenlegi szaúdi vezetés számára,

mert egyrészt ő inkább még az előző szaúdi uralkodó – a 2015-ben meghalt Abdullah – egyik embere volt. Másrészt azért küldték őt vissza 2016-ban, hogy csökkentse Irán és a Hezbollah hatalmát, valamint egy zászló alá gyűjtse a helyi szunnitákat, és intézze el, hogy a jövőben Libanon mindenben a szaúdiak “szája íze szerint” cselekedjen.

Ám ehelyett Mohamed bin Szalmánnak arra kellett ráébrednie, hogy túl sokat gondolt Haríriről, aki nem rendelkezik az apjához hasonló karizmával és kapcsolatokkal. Ráadásul az is csalódást váltott ki a szaúdi körökben, hogy Haríri belegyezett Michel Aún elnöki kinevezésébe, és bár bírálta a Hezbollahot, valójában nem volt olyan intézkedése (pl. a választási törvény), amivel ténylegesen is meggyengítette volna a síita szervezet pozícióit.

Október elejétől pedig tényleg látni lehetett, hogy a szaúdiak részéről egyfajta szervezkedés indult meg először a Hezbollah, majd a libanoni kormányfő ellen. Még érdekesebb volt, hogy amikor november 3-án Szaad Haríri gépe leszállt Rijádban, rendőrök szállták meg a repülőgépet, elvették a telefonokat a libanoni miniszterelnöktől és annak testőreitől. Ugyanúgy gyanúsnak találták, hogyha Haríri valóban régóta készült a lemondásra, akkor miért tervezett november 6-ra találkozókat az IMF-fel vagy a Világbankkal, amelyek az újabb kölcsönök felvételéről szóltak volna. Mások pedig azt emelik ki, hogy

Haríri végig olyan szöveget olvasott, amelyet nem ő írt, mivel a papíron lévő szavak teljesen eltérték a libanoni elnök által használt kifejezésektől.

A fő kérdés viszont továbbra is megválaszolatlan, és még a szakértők részéről is nagy a tanácstalanság: mi fog történni Libanonban Haríri lemondását követően? A legrosszabb eshetőség, hogy kiújul a múlt században kirobbant, tizenöt évig tartó, 120 000 halálos áldozattal járó polgárháború. Mások szerint viszont a jelenlegi közel-keleti helyzet miatt sem Iránnak, sem Szaúd-Arábiának nem érdeke, hogy háborút robbantson ki.

Egy dolog azonban biztos: nem ez az első, de nem is az utolsó politikai válság az ország történetében.

Lemondott a libanoni miniszterelnök, mert félti az életét

0

Váratlanul bejelentette lemondását Szaad Haríri libanoni kormányfő. Haríri szombaton, egy Szaúd-Arábiában felvett televíziós beszédben mondott le a hivataláról azért, mert attól fél, hogy megpróbálják megölni.

Haríri szerint Irán “félelmet és rombolást” szít több országban, köztük Libanonban is. 2016 decembere óta volt az ország miniszterelnöke, illetve korábban 2009 és 2011 között.

Szaad Haríri Iránt helyi szövetségesét, a Hezbollahot is támadta beszédében, és azt mondta, attól fél, hogy apjához hasonlóan őt is meggyilkolják.

“A Hezbollah Irán karjainak meghosszabbítása. Nem csak Libanonban, hanem más arab országokban is”

– mondta a Szaúd-Arábiával szövetséges, szunnita muzulmán Haríri, aki megválasztásakor egy új korszak beköszötét ígérte az országnak.

Most arról beszélt, hogy olyan a légkör, mint apja, Rafik Haríri meggyilkolása előtt. “Érzem, hogy ellenem is tervet szőnek, és az életemre törnek” – mondta. De Haríri arról is beszélt, hogy Irán “ismét fel fog kelni, és levágja a felé nyúló karokat”.

Szaad Haríri kétszer is járt Szaúd-Arábiában az elmúlt egy hét leforgása alatt, és a nagyhatalmú Mohammed bin Szalmán trónörökössel is tárgyalt – írja az MTI. Az al-Dzsadíd bejrúti televízió úgy tudja, hogy Haríri szombati televíziós beszédét is Rijádban vették fel, és onnan is sugározták.

Irán a libanoni miniszterelnök lemondására úgy reagált, hogy Haríri csak feszültséget akar szítani, és a vádjai alaptalanok – írja a BBC.

Szaad Haríri apjával, Rafik Harírivel autóba rejtett bomba végzett 2005-ben, és az ügyben a Hezbollah négy feltételezett támogatója ellen indult eljárás távollétükben.

A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán évek óta hol enyhülő hol erősődő konfliktusban áll egymással, mert mindkét ország vezető szerepre törekszik a térségben.

Izrael nem tudja, hogy milyen kedvező helyzetben van

0

A térség erőviszonyainak módosítására most kedvező a helyzet. A volt kémfőnök szerint kérdés, hogy az izraeli kormány képes-e élni vele.

Iránnak nincs atomfegyvere, Egyiptommal és Jordániával békében élünk, Szíria meggyengült, az arab világ érdekei egybeesnek Izraelével. Főként pedig az USA-nak Izraellel szimpatizáló elnöke van. Izrael megalakulása óta nem volt ilyen kedvező a helyzet, de mintha a kormány ezt nem venné észre. Nincs semmifajta stratégiája – hangsúlyozza Amos Yadlin, aki a katonai hírszerzés főnöke volt Izraelben. Jelenleg a tel-avivi egyetem nemzetbiztonsági intézetének igazgatója. A Yediot Aharonban kifejti: az USA-ban a következő elnök lehet demokrata, aki kevésbé szimpatizál Izraellel mint Trump és a republikánusok.

Az egykori kémfőnök utal arra: Donald Trump nemrég Szaúd Arábiában olyan koncepciót fejtett ki, melyet az arab világ többsége támogat. Így az arab világ többsége és Izrael között fennáll az érdekazonosság. Ez célzás Szaúd Arábiára, mely a szunnita erők vezére kíván lenni a térségben. Csakhogy a szintén szunnita Törökország szembeszállt Szaúd Arábiával és megtagadta Katar kiközösítését. Katar együttműködik Iránnal, azzal az országgal, melyet az ex kémfőnök Izrael elszánt ellenségének tekint.

Izrael jelenleg erős és maximális támogatást élvez Amerika részéről, de meddig tart ez a kedvező helyzet?- teszi fel a költői kérdést az ex kémfőnök. Aki jelenleg az északi frontot, a Hezbollah síita milíciát tekinti a legfőbb fenyegetésnek. A Hezbollah aktívan részt vesz a szíriai harcokban, és nagy árat fizet ezért: több mint 1700 embere veszítette el az életét. Ráadásul Irán is kevésbé képes támogatni a síita milíciát, mert sokfele kell pénzt osztania miközben az alacsony olajár miatt nincs sok pénz a kasszában Teheránban.

Ettől függetlenül a Hezbollah komoly fenyegetést jelent ma Izraellel szemben – hangsúlyozza az ex kémfőnök. Már csak azért is, mert 100 ezer rakétája van célra irányozva és minden célpont Izraelben van. A térség erőviszonyainak módosítására most kedvező a helyzet. Kérdés, hogy a kormány képes-e élni vele?- teszi fel a kérdést a katonai hírszerzés egykori főnöke, aki a Yediot Ahronot című lapban fejtette ki a véleményét Izrael stratégiai pozícióiról a Közel Keleten.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK