Kezdőlap Címkék Határvédelem

Címke: határvédelem

Uniós szolidaritást vár a kormány

0

Az eddigi 800 millió euróba kerülő határvédelmi költségek felére tart igényt a kormány az uniótól az európai szolidaritás jegyében: erről ír levelet Orbán Viktor Jean-Claude Juncker bizottsági elnöknek – jelentette be a Kormányinfón Lázár János. A kancelláriaminiszter szerint a gazdasági adatok jók.

Az elmúlt két évben a magyar kormány – nagyrészt egyedül finanszírozva – 800 millió eurót (270 milliárd forintot) költött a határvédelemre. Az európai szolidaritásnak a gyakorlatban is meg kell nyilvánulnia – mondta Lázár János. Orbán Viktor ezért levelet ír az Európai Bizottság elnökének, azt kérve, hogy

a pénz felét, 400 millió eurót kapja meg a közösségi kasszából.

Az illegális határátlépők folyamatosan jönnek, bár kevesebben, mint korábban, augusztus végéig 773-an voltak. Jelenleg 680-an tartózkodnak Magyarországon.

A kancelláriaminiszter beszámolt az új gazdasági adatokról. Eszerint

az első fél évben 140 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be,

az államadósság 74 százalék. Eddigi legalacsonyabb szintjén tart a munkanélküliség, már 40 ezerrel kevesebb a közfoglalkoztatott, így 70 százalékhoz közelít a munkaképesek közt az állásban lévők aránya. (Arról nem beszélt Lázár, hogy valószínűleg minden eddig becsültnél többen, 600 ezren dolgoznak külföldön.)

A kormány megerősítette szolidaritását a Németország és az EU által „méltánytalanul és kettős mércét alkalmazva támadott” Lengyelországgal – mondta Lázár János. (Erről itt és itt írtunk legutóbb.)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK