Kezdőlap Címkék Hatalom

Címke: hatalom

A demokráciából a bunkóság uralmába

2

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az alkotmányos rendszerek nem az ember gátlástalan önkifejezésének szavatolására jöttek létre, hanem éppen az ember önkifejezésének kordában tartására. Az uralmon lévők korlátozása azért kirívóan fontos az alkotmányosság szempontjából, mert az ő önkifejezésük (ideértve a zsarnoki hajlamaikat) a legveszélyesebb a politikai közösségre nézve, de valójában az alkotmányos-republikánus rendszerek a mindenkiben lappangó (a többségben türelmetlenül lappangó) bunkóság (filozofikusabb nevén: a szenvedélyek) kordában tartására szolgálnak.

A demokrácia mint a többség (bunkóságának) korlátozatlan uralma ezért a lehető legnagyobb veszélyt jelenti a közjóra. A gátlástalan demokrácia és a közjó olyan házastársak, akik a nászéjszakán kipróbálták egymást, mert valakik úgy gondolták (és visszatérően úgy gondolják), így lesz jó, de utána már csak a marakodás marad. Az emberek szervezetlen számossága (a nép) alkalmatlan a közös produktív cselekvésre, a szervezett számossága (a tömeg) pedig az urai önös hajlamait hivatott kiszolgálni, és ezért nem lehet produktív. A konzervatív ember nagyon helyesen igyekszik a közösségi élet mindkét aspektusát semlegesíteni, ha nem tudja a politikában, akkor legalább a magánéletében.

A liberális demokrácia mai válságának egyik oka a nyilvánosság “szerkesztetlenné” válása

Úgy vélem, az egyedül „közjóképes” demokrácia – a liberális demokrácia – mai válságának a jövedelmi elégedetlenség mellett a másik oka a nyilvánosság “szerkesztetlenné” válása, azaz a primitív, tömegtudás (azaz a bunkóság) szabad cirkulálása, amit a nacionalista trollpolitikák kihasználnak, manipulálnak ill. Magyarországon totalizálnak. A demokrácia mai válságának egyik oka tehát a tömeg szellemi aktivizálódása, újabb kiszabadulása az ellenőrző intézményrendszerből (amely kiszabadulás a kereszténység levetkezésével kezdődött, a balos materializmussal és a vágykiélés progresszivista átmoralizálásával folytatódott és ma legpregnánsabban éppen a „nemzeti”-biologizáló lényegű protonáci formáját élvezhetjük), ennek következtében a mai politikai állapot pedig nem más, mint a tömegember színvonalának sokadik uralmi ciklusa. És nem az utolsó. A tömeg nem javítható ebből a szempontból sem, változó körülmények között mindig újratermelődik. Egy ettől különböző, de megoldatlan probléma a tartósan jó kormányzás mikéntje.

Ám a demokrácia hagyomány, intézmények, tudás és ezért bizonyos elitizmus nélkül, az ostobaság és a gátlástalanság elszabadulásával utoljára éppen azok ellen fordul a legélesebben, akiknek az indulatai mozgatják. Egy Bayer, egy Szentesi Zöldi, egy Kövér, vagy a kifinomultabb cinikusok, mint Gulyás miniszter, Rétvári államtitkár stb. ugyanúgy ennek – az x-edszerre megélt – jelenségnek, a proaktív tömeg bunkóságának a követei és egyszersmind vámszedői, mint az analogikus alakjaik voltak a XX. század totalitárius rendszereiben, de a jelenség legalább a hanyatló ókori Athéntól és a római köztársaságtól datálódik. A politika lényegi kliséi valójában ciklikusan ismétlődnek, minden”haladás”, meliorizmus, felvilágosodás lepattan róla, mert tömeg mindig lesz, csak a pozíciója és gerjedelmei tárgya változik: ma ez utóbbi éppen az identitás, ami persze nem más, mint az önfelfogás értelmen inneni tartománya és (a történelem folyamán) x-edik tárgya. Ráadásul, jellemző módon, ezt az indentitást is előre elkészítik a fogyasztói számára az ügyes hatalomtechnikusok. Tough luck, magyars.

Béndek Péter

Akkor hát, mostantól itt élünk

Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.

A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.

Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.

A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.

Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.

Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.

Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.

Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.

Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.

noÁr: Tanulni akarunk!

A tudás hatalom, ezért akarom, Hogy lelkem és szívem szállhasson szabadon, Elménk kulcsa a jövő kapuját nyithatja, Ezért a tudást nekünk senki meg ne.

Az elmúlt tizenhat év

Volt rá tizenhat évük. Nyolc év ellenzékben, nyolc év kormányon. Most meg azt mondják, hogy Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc, Soros György, Vona Gábor és Karácsony Gergely együtt bontanák le a határzárat. Ez írták rá a legújabb plakátokra, ez olvasható majd a postaládákba bedobott szórólapjaikon, és a fizetett géphang is ezt búgja a telefonokba.

Ez a választási program. Hogy az ellenzék lebontaná a határzárat. Ezt üzenik kormányprogramként Magyarországnak, ezt kínálják a következő évekre, évtizedekre a magyaroknak.

Sehol egy szó egészségügyről, oktatásról, jogállamról. Talán már nem is tudják, hogy volt idő, amikor ezek a fogalmak jelentettek valamit.

A nevünkben összevesztek a fél világgal. Lebontották a jogállamot, padlóra küldték az oktatást, leharcolt csatatérré változtatták a kórházakat. Egymásnak ugrasztották a magyarokat, határainkon innen és túl.

Bizisten nem kötözködés, csupán miheztartás végett és tényleg csak zárójelben: tölthették volna hasznosabban ezt a tizenhat évet.

Használhatták volna másra is, mint ellenzékben rombolásra, kormányra kerülve korrupcióra.

Gondolkodásra, teszem azt.

Hogy mi legyen az oktatással, az egészségüggyel, a gazdasággal. Elszegényedéssel, meggazdagodással, korrupcióval.

Magyarországgal.

Építkezni kellett volna. Programokon agyalni, szakértőket megkérdezni, a legjobb koponyákkal konzultálni.

Erre kellett volna használni az elmúlt tizenhat évet. Nyolcat ellenzékben, nyolcat kormányon.

2010-ben „az elmúlt nyolc évvel” kampányoltak, 2014-ben azzal, hogy „folytatják”. Most meg azt üzenik, hogy azok öten, akiket a plakáton látunk, lebontják a határzárat..

Ezt kínálják Magyarországnak. Hogy mi lesz, arról egy szó sincs. Az a programjuk, hogy ők legyenek.

A Stop Sorossal a kormánykritikus civileket akarják elhallgattatni

0

A Kormány kedden este benyújtotta a parlamentnek a Stop Soros törvénycsomagot. Az Eötvös Károly Intézet gyorselemzése  szerint a valódi szándék a kormánykritikus civilek elhallgattatása. A törvény tiltaná a kormányzat bírálatát és az emberi jogok védelmét, s míg a mostani javaslat egy jó azonosítható kör ellen használható, fennáll annak a veszélye, hogy később bárki ellen bevethető.

A törvénycsomag alapján

  • a “migrációt támogató szervezet” bélyeg bármely kormánykritikus egyesületre vagy alapítványra rásüthető;
  • az emberijog-védelem és a kormánykritikus vélemény belügyminiszteri engedélyhez kötött, engedély hiányában szankcionálható;
  • külföldi támogatása után a 25 százalékos büntetőadó az engedélyt kapott szervezeteket is sújtja;
  • a miniszter bármely magyar állampolgárt kitilthat a nyolc kilométeres határsávból;
  • a miniszter mérlegelési szabadsága korlátlan, amit bíróság sem vizsgálhat felül.

 Visszaélés a jogalkotói hatalommal

Mindhárom törvényjavaslat tartalmazza a “Stop Soros” kifejezést, ezzel nyíltan azokat a civil szervezeteket veszi célba, amelyeket a kormányzati propaganda évek óta nevesítve támad és sulykolja kapcsolatukat Soros Györggyel. A törvények lényege, hogy megkülönböztetés nélkül mindenkire vonatkozó, általánosan kötelező szabályokat írnak elő. A Stop Soros törvényjavaslat nem ilyen: egyes meghatározott jogalanyok jogainak és kötelességeinek alakítását célozza, ami visszaélés a jogalkotói hatalommal és sérti a jogállamiság alkotmányos alapelvét.

 Jogszerű magatartásokat von a hatálya alá

Míg a korábbi tervezet az illegális migráció támogatását célozta, a parlamentnek benyújtott javaslat elhagyja az illegális jelzőt, az érintett szervezeteket “migrációt támogató szervezeteknek” minősíti. A törvényjavaslat már leplezni sem próbálja, hogy

nem illegális tevékenységet, hanem jogszerű magatartásokat von a hatálya alá

és köt hozzájuk hátrányos, büntető jellegű jogkövetkezményeket. A migrációt támogató magatartások körének meghatározása továbbra sem teljesíti a normavilágosság alkotmányos követelményének minimumát, hiszen a törvényi definíciót kimeríti a migráció “egyéb módon” való támogatása is. Ezen nem változtat, hogy a törvényjavaslat példálózó jelleggel felsorol egyes, ilyennek minősülő tevékenységeket, köztük a jogvédelmet, a jogi képviseletet és a migrációt támogató véleménynyilvánítást. A törvényjavaslatba foglalt példák még egyértelműbbé tették: a kormánykritikus vélemények szóbeli kinyilvánítása, sőt az állami jogvédelmi eljárásokban való részvétel is szankciót von maga után. Ez súlyosan sérti a véleményszabadságot és a védelemhez való jogot.

 A civil szervezetek működése nem függhet az állam engedélyétől

Az egyesülési szabadság alanyi jog: gyakorlása, a civil szervezetek működése nem függhet az állam engedélyétől.

Az egyesülési szabadságot sérti a belügyminiszter engedélyezési hatásköre,

amelynek keretében – nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva – szabadon mérlegelheti, hogy egy civil szervezet folytathatja-e egyébként jogszerű tevékenységét. Jogállami minimum, hogy az alapjogkorlátozó döntéseket a független bíróság mind formai, mind tartalmi szempontból felülvizsgálhassa. Ezt semmibe véve, a miniszter határozatát bíróság érdemben nem vizsgálhatja felül. A nemzetbiztonsági vizsgálat igényelné az Országgyűlés kétharmados döntését, de az alkotmányellenes engedélyezési rendszer a kétharmad támogatása nélkül is létrejönne.

A büntetőadó a civil szervezetek működésének anyagi alapját támadja

A törvényjavaslat értelmében a migrációt támogató szervezetnek külföldi forrásból származó támogatásai után 25%-os büntetőadót kell fizetnie. A mentesüléshez neki kell bizonyítania, hogy a külföldi forrás nem a migráció támogatását szolgálta. A büntetőadó a civil szervezetek működésének anyagi alapját támadja, ugyanúgy, ahogyan annak kilátásba helyezése, hogy a közhasznú szervezetektől és támogatóiktól a törvényjavaslat értelmében megvonhatják az adókedvezményeket.

A mozgásszabadságot súlyosan korlátozó intézkedés

A törvényjavaslat, ahogyan a korábbi tervezet is, feljogosítja a minisztert arra, hogy bármely magyar állampolgárt kitiltson a schengeni határmenti területekről.

Ehhez a mozgásszabadságot súlyosan korlátozó intézkedéshez semmilyen jogi garancia nem kapcsolódik.

A törvényjavaslat a határozat érdemének bírósági felülvizsgálatát sem teszi lehetővé.

 A törvény a kormány kénye szerint bárki ellen fordítható

Legyen világos, hogy míg a törvény most civil szervezetek jól azonosítható körét támadja, később a kormány kénye szerint bárki ellen fordítható. A Kormány bármikor úgy találhatja, hogy egészség-, oktatás- vagy adópolitikájának kritikája megnehezíti harcát a migrációval szemben, a szuverenitás védelmében, és indokolt az ilyen véleményekre is kiterjeszteni a törvény alkalmazását, hiszen aki nincs velük, az ellenük van. Erre a törvényjavaslat jelenlegi szövege módosítás nélkül is alkalmas.

A lázadás érdeklődés hiányában elmarad

Kevés választ el attól, hogy az ország fellázadjon a politikai vezetői ellen – írja a Független Hírügynökség által idézett legújabb elemzésében Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet  külpolitikai kérdésekkel foglalkozó magyar származású alelnöke.

Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ellenére vitatkoznék az elemzővel.

Nem lesz lázadás. Ez a nép a szabadságharcot szereti és nem a szabadságot. Mely utóbbit 1989-ben készen kapta. Nem kellett sokat tennie érte, ezért aztán nem is becsülte meg.

Azt hitték sokan, hogy a szabadság együtt jár a jóléttel. Hogy annyi lesz a fizetésünk, mint a nyugatnémeteknek, akkora házunk lesz, mint az osztrákoknak, és olyan jó kocsink, mint a svédeknek.

Klasszikussal szólva: Lófasz lett itt mama!

Miután mindez nem jött össze, megharagudtunk a szabadságra. Sokan vannak, akik visszasírják Kádár Jánost és rendszerét, mely utóbbi az akol biztonságát jelentette az emberek számára. Ha nem csinálsz semmi rosszat, nem lesz bajod. Ezt üzente Kádár rendszere a magyaroknak és mi éltünk is a felkínált ajánlattal. Nem lázadtunk, vagy ha mégis, akkor úgy, hogy az ne legyen kellemetlen a hatalom számára.

A rendszer tudta, hogy nem szeretjük, de nem is várta el tőlünk, hogy rajongjunk érte. Becsaptuk, ahol lehetett, mert tudtuk, hogy ez sem érdekli. Meg különben is: ő is becsapott bennünket. Azt mondta, hogy azért kell összébb húznunk a nadrágszíjat, hogy majd jövőre jobb legyen.

Nem lett jobb, csak kevésbé rossz.

Most megint ez van. Ez a nép tudja, hogy milyenek a hatalmon lévők, de magában alkut kötött velük. Elfogadta, hogy a hatalom urai lopnak, de nagyon nem bánkódik emiatt. A politika mindig is huncut dolog volt, urak dolga, csóválja a fejét az átlagmagyar. És különben is: a másikak is loptak.

A padlóra küldték az oktatást? Nézzél rám öcsém, én se tanultam soha, aztán mégis milyen rendes ember lett belőlem.

Hosszúak a várólisták és vállalhatatlanok a kórházi körülmények? Minek megy orvoshoz, aki még élni szeretne?

Mindenre van válasz, csak lázadás nem lesz.

Ez a hatalom, ha elmúlik egyszer, saját magát fogja kinyírni. Akkor, amikor már elfogynak a vadászmezők és a még használható legelők. Amikor majd végleg megfogyatkoznak a lopásra való javak, egymásnak esnek az urak.

Addig? Civiltörvény, bedarált bírók, kamarába terelt sajtómunkások. Stop Soros, ami a csövön kifér.

Ne legyen igazam.

A Fidesz 17 pillanata

Finoman fogalmazva is azt kell mondanunk: bővelkedett botrányokban az elmúlt nyolc év. Orbán Viktor és kormánya tucatjával követett el olyan „csínyeket”, amelyekről korábban azt gondoltuk, hogy közülük egy is elég volna ahhoz, hogy megbukjanak.

2010 táján valóban okos emberek is azt gondolták, hogy Orbán kormánya egy, legföljebb másfél év múlva brutálisan meggyengül. Nem azért, mert hazudtak a választóknak – politikusoktól az ilyen nem meglepő. Hanem azért, mert túlnyerték magukat. Túlságosan sokakban túlságosan nagy reményeket keltettek, túl sok társadalmi réteget hitegettek az egyébként be nem tartható ígéreteikkel.

Ehhez képest, ha valami csoda nem jön közbe, hiába a nyolc éve tartó ámokfutás, rajt-cél győzelmet aratnak az áprilisi választáson.

Sokan és sokféleképpen leírták annak az okait, hogy a megannyi botrány ellenére miért tarol a Fidesz. Mi most a Fidesz győzedelmes menetelésének okai közül csupán egyet emelnénk ki: azt, hogy a magyar társadalomból hiányzik a szolidaritás. Nem az egyes emberekből – az egyes emberrel többnyire nincs baj. Ha beteg gyereket, kidobott kiskutyát, utcára rakott családot látunk, aki tud, segít.

Ám amikor megvédték (magyarul: lenyúlták) az emberek magán-nyugdíjpénztári megtakarításait, a szükségesnél jóval kevesebben háborogtak.

Amikor kiderült, hogy cigarettát nem lehet boltokban árulni, és az ezzel való kereskedés csak a húsos fazék mellett helyezkedőknek hozhat hasznot, kevesen vonultak az utcára. Ugyanígy hallgatott az ország, amikor a Fidesz-közeli csókosok nyertek a földbérleti pályázatokon, és az sem verte ki a biztosítékot, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány mégsem tudja (talán nem is akarja) megsegíteni a devizahiteleseket. Hogy milliárdokat vontak ki az egészségügyből és az oktatásból. Hogy futball helyett stadionok épülnek.

A kormány pedig vérszemet kapott, mert rájött, hogy Orbán Magyarországán mindent meg lehet tenni. Bele is rúgtak mindenkibe, akibe csak lehetett: idősbe, fiatalba, kismamába, nagymamába, diákba és tanárba, ápolóba és ápoltba, közrendőrbe és közmunkásba.

Nem szólva a számtalan disznóságról – egyikből sem lett ügy.

Orbán Viktornak és csapatának a hatalma szilárd, mert a jogállam lebontása nem hozza izgalomba a magyar embereket. A jólét hiánya, a növekvő szegénység fáj nekik, de behúzzák fülüket-farkukat, mert félnek, hogy ha sokat ugrálnak, még azt is elveszik tőlük, amijük megmaradt.

A hét második felében induló, A Fidesz 17 pillanata című, április elejéig tartó sorozatunkban az elmúlt nyolc év legbotrányosabb ügyeit tekintjük át. Olyanokat, mint a magán-nyugdíjpénztárakban tartott mintegy 3000 milliárd forintnyi megtakarítások elvétele, a Quaestor-ügy, vagy amikor, éppen két évvel ezelőtt, a demokratikus jogállam megcsúfolásaként a Fidesz alelnökéhez, Kubatov Gáborhoz köthető kigyúrt kopasz emberek akadályozták egy demokratikus párt képviselőjét, hogy a választási irodánál beadja a népszavazási kezdeményezését. Említhetnénk a Szabadság téri megszállási emlékmű körüli ködösítést és maszatolást, Bayer Zsolt lovagkeresztjét, vagy éppen a fideszes Szájer József iPadjén írt Alaptörvény körüli furcsaságokat. De ugyanilyen botrányos volt Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumügye, amikor kiderült, hogy 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy része szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmány szövegével. Idesorolható Szijjártó Péter 167 milliós dunakeszi háza, Lázár János fácánvadászata titokzatos külföldi utazásai, és Rogán Antal helikopterezése éppúgy, mint az amerikai kitiltási botrány, a Népszabadság bezárása, vagy éppen a legújabb „csemege”, a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal kapcsolatba hozható OLAF-jelentés tartalma.

A fenti – és a többi – eset között nem állítunk fel fontossági sorrendet, meggyőződésünk szerint ugyanis bármelyik felkerülhetne egy képzeletbeli dobogó valamelyik fokára. Áttekintésünkben nem minősítünk, kerüljük a jelzős szerkezeteket, szándékunk szerint igyekszünk a tényekre szorítkozni. Hamarosan induló összeállításunk alcíme az is lehetne: Magyarország botránynézetben.

Demokrácia, mellbimbók nélkül

Egykori főszerkesztőm, Árkus József járta ki annak idején a pártközpontban, hogy a Ludas Matyi karikaturistái mellbimbókat rajzolhassanak a hölgyeknek. Akkoriban még a pártközpontban lehetett ilyen dolgokat elintézni. Talán hamarosan megint így lesz, de ne szaladjunk ennyire előre.

Árkus előtt ugyanis a félmeztelen hölgyekről készült rajzokon nem volt látható mellbimbó, nyilván még érvényben volt A Tanú Virág elvtársának bölcs útmutatása: Gogolák elvtársnő, hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának.

Árkusnak sikerült kijárnia ezt a korszakos változást. Ennek a ma már mulatságosnak tűnő „szextett” hátterét később sokszor mesélte haknikon, Ludas-fórumokon, interjúkban. Azt szokta mondani: nem jó az, ha a lapban mellbimbó nélkül megjelenő hölgyek látványán nő fel egy nemzedék. Azért nem, mert ha az ily módon felserdült férfiember az életben találkozik az igazival, megijed, mert nem volt rá felkészítve, hogy egy számára ismeretlen kitüremkedés is van a nőkön.

Múlt hét péntekjéig én is azt gondoltam, hogy most megint felnő egy generáció, amelyik nem fogja tudni, hogy nem minden az, aminek látszik. Konkrétan a demokráciára gondolok. Arra, hogy azok a fiatalok, akik a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kezdtek eszmélni a világra, és mostanság igyekeznek értelmezni az őket körülvevő valóságot, hajlamosak lesznek azt hinni, hogy az a demokrácia, amelyet maguk körül látnak.

Vagyis, kétharmados felhatalmazással elfoglalni az ország háromharmadát, politikai és gazdasági ellenlábasainkat félreállítani, megnyirbálni a demokrácia valamennyi intézményét, saját embereinket ültetni és bebetonozni őket mindenhová. Magunk alá gyűrni a médiát, pártkatonákkal feltölteni az alkotmánybíróságot.

Azok a fiatal emberek, akik most lépnek a felnőtt korukba, más példa híján könnyen azt gondolhatják, hogy mindennek így kell lennie. Az a fiatalember, aki ma ismerkedik a politikával és a közélettel, azt gondolhatja, hogy ilyen a demokrácia. Mert naponta többször hallja a rádióban, a tévében, olvassa az újságokban: az emberek felhatalmazása alapján történik minden.

Ettől tartottam eddig. Ám a múlt héten tüntettek a diákok. Nem egyetemisták szervezték a tiltakozást, hanem középiskolások. Akik rájöttek arra, hogy mire megy a játék. Akik tudják, hogy versenyképes tudás nélkül nemcsak az ország marad le, de ők is rosszabb eséllyel indulnak a munkaerőpiacon.

Azok a fiatalok, akik múlt héten az utcára vonultak, hogy így fejezzék ki az oktatás színvonalával kapcsolatos elégedetlenségüket, tudják, hogy nem az a demokrácia, amit ma Orbán Magyarországán tapasztalnak. Tőlük van igazi félnivalója a mostani hatalomnak, miattuk nem lehetnek teljesen nyugodtak a hatalom jelenlegi urai.

Felnőtt egy már a demokráciában született nemzedék, amely nem hagyja magát becsapni. Nemcsak nőből, demokráciából is igazit akar.

Lajos úr, a háttérhatalom

Lajos úr mostanság hátramenetben van. Sorra veszíti el a csatákat, aminek nyilván nem tud felhőtlenül örülni. Ki szereti, ha nagy pénzeket vesznek ki a zsebéből! De a háborúnak még nincs vége, egyetlen jól irányzott jobbcsapott bármikor padlóra küldheti az ellenfelet. A napokban például 45 milliárd forintot kapott, peren kívüli egyezségként. Ha peren kívül ennyi jutott neki, mekkora lehetett az eredeti összeg, amelyet követelt?

Jó ideje tudott, hogy Lajos úr összebútorozott a Jobbikkal. Nem cáfolta soha, igaz, meg sem erősítette. Nem érdekli, hogy mit mondanak róla. Az ő érdeke, hogy időnként hír legyen belőle. Hogy készül valamire. Hogy hírbe hozzák ezzel-azzal. Addig jó neki, ameddig tartanak tőle. És sokaknak van félni valójuk, hiszen sokan tettek rossz fát a tűzre. Többet vettek el a közösből, mint amennyi járt volna nekik.

Nem kizárt, hogy az ő köreiből szivárogtatják a sajtónak, hogy a Jobbikot támogatja. Ő maga nem szólal meg ezekben az ügyekben – róla „csak” szólnak a hírek. Hogy egy hajón tárgyalt Vonával. És kölcsönösen jó benyomást tettek egymásra. De semmi több, ennyike.

Lajos úrról mindenki úgy tudja, hogy Orbánról mindent tud. Nem csak azért, mert szobatársak voltak a kollégiumban. Persze, abból az időkből is lehetnek szaftos történetei, amelyeket a miniszterelnök nem tenne ki az ablakba. De leginkább azért, mert az ő ötlete volt a rendszerszintű lopás, az orbánizmus. Ő vezényelte le a Kaya Ibrahim és Joszip Tot lopott útlevelével véghez vitt cégvásárlásokat, neki köszönhető a székház eladása, a máig tisztázatlan Hosszú Bájtok éjszakája.

Tőle származik a rendszerváltozás utáni korszak talán legcinikusabb mondata: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.

Ő találta ki a mostani Orbánt. Orbán ugyanis előtte nem az volt, aki most. Orbán kezdetben liberális és demokrata volt. Illetve, annak látszott. Lehetett volna bármi, de akkor éppen ez hozott a konyhára. Amikor Lajos úr szólt, hogy a liberális oldalon nincs már hely, Orbán gond nélkül átment a másik oldalra. Miután kiderült, hogy Medgyessy, miniszterelnökként nem fogadja el az ajánlatát, vagyis, hogy osszák ketté a köztévét, egy kormánypárti és egy ellenzéki részre, akkor elkezdett médiabirodalmat építeni.

Ezt sem a saját kútfejéből tette, Lajos úr volt az éceszgéber ebben is.

Mi van, ha mégis nála van a csodafegyver?

Lajos úr erről sem mond semmit. Nem cáfol, nem kommentál. Mindenki gondoljon, amit akar. Ő maga is ezt teszi. És közben készül valamire. Vagy nem készül semmire, de nála az is olyan, mintha készülne. A bizonytalanság a legrosszabb. Ha tudják, hogy az ellenfél erős, és mi az, amiben nagyon jó, akkor lehet rá készülni. Akiről nem tudják, hogy a kezében lévő lapok közül melyeket hajlandó kiteregetni, attól félnek, mert az ilyen ember bármire képes.

Egyszer talán kiderül, hogy blöff az egész. Hogy Lajos úr nem csupán Orbánt, de saját magát is csak kitalálta. Egy politikai és financiális kreatúra. Háttérhatalom, aki addig él, ameddig tartanak tőle.

A másikak is loptak

Azt mondja a velem vitázó, amikor már kifogyott az összes érvéből, hogy de hát a másikak is loptak! Azok, akik a mostaniak előtt voltak. Emmúttnyócév, tette hozzá.

Majdnem nyolc éve vagytok hatalmon, de csak ennyire futja? Hogy a másikak is loptak, akkor meg mit vagytok úgy oda, hogy mink is lopunk?

Lopikázunk, ha így jobban tetszik.

Nem tetszik így sem. Sehogyan sem tetszik. Az, hogy mások loptak, nem ok arra, hogy ti is lopjatok. Ráadásul minden eddiginél többet, üzemszerűen.

Nem arra kértetek és kaptatok felhatalmazást, hogy többet lopjatok, mint előttetek bárki. Nem azt ígértétek, hogy magasabb szintre emelitek a korrupciót, több lesz az éhes gyerek, a megélni nem tudó család.

Úgyhogy, ne gyertek azzal, hogy de hát itt eddig mindenki lopott.

Nem érdekel. Akkor már tisztességesebb lett volna, ha öt évvel ezelőtt azt ígéritek: mi is lopni fogunk. Többet, jobban, szakszerűbben, mint mások. Széthordjuk az országot, odaadjuk a csókosoknak, mert náluk jobb helyen van, mintha nem náluk lenne.

Azért loptok, mert a másikak is loptak? És? Ezért vesztetek össze mindenkivel? Európával, a világgal? Azt hittétek, hogy így majd nem vesszük észre?

Amúgy meg, majdnem bejött: becsuktuk a szemünket, és igyekeztünk nagyon hülyének látszani. Bamba, buta, birka népnek.

De egy idő után még így sem tudtuk nem észrevenni. Rátok van írva a lopás, a vak is látja, hogy teli a zsebetek, dagad a pénztárcátok!

Korrupt, hazudós, kövér gazemberek vagytok. Hiába, hogy a másikak is loptak, akkor is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK