Kezdőlap Címkék Gyurcsány Ferenc

Címke: Gyurcsány Ferenc

Merengés a DK-ról – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, lassan a végére érünk a magyar kormánnyal szemben álló politikai mozgalmakat bemutató sorozatunknak, mindenkiről beszéltünk már a déli kávé mellett, aki számít, kivéve egy erőt, és ez a Demokratikus Koalíció. Nem véletlenül hagytam őket a sorozat végére: talán nekik a legszélsőségesebben ingadozó, kétpólusú a társadalmi megítélésük.

Azt tudjuk, hogy a magyar politikai ló kétdimenziós, tehát nincs háta, csak két oldala, ezért megmaradni rajta nem is lehet, csak átesni egyik oldaláról a másikra és viszont. Bár valószínűleg akkor fognak ránk boldogabb idők köszönteni, mikor abbahagyjuk ezt a politikai libikókát és megpróbáljuk érzelmek helyett racionális alapon meghozni döntéseinket – messze még ez a kor. Egyelőre gyűlölünk és szeretünk, mint megannyi politizáló magyar Catullus, rajongunk vagy utálkozunk, indulatok vezetnek minket, többnyire az orrunknál fogva. A DK-nak is kétféle megítélésével találkozhatunk a közéletben: tagjai és szimpatizánsai feltétlen rajongáságával, és kritikusainak lesújtó véleményével. Mindkettő elfogultságot jelent, nekem magamnak is megvan a magam jól kialakult személyes véleményem, amelyet azonban itt és most nem fogok ismertetni. Nem ismertetem, ugyanis fontosabb lenne egy átfogó és tárgyilagos összképet mutatni a pártról, mint azt elmondani, én mit gondolok róluk és miért – megtettem már máskor, máshol, nekik is megmondtam, egyszóval mindenki tud róla, akit érdekel vagy akit illet.

Azonban most dobjunk félre minden véleményt, prekoncepciót és nézzük a tényeket, sine ira et studio

Mi a DK? Nem angyal és nem démon, hanem, saját meghatározásuk szerint balközép párt. A politikai centrumra nyitott, az európai polgári világ mellett elkötelezett demokrata szavazók pártja. Tagjai, támogatói között egyaránt vannak progresszív szociáldemokrata, liberális és konzervatív meggyőződésű emberek. Baloldaliak, de nem elsősorban a hagyományos szocialista-szociáldemokrata, munkásmozgalmi, hanem inkább az útkereső progresszív baloldali hagyomány folytatói. Emberi jogi és demokráciafelfogásuk liberális. Meggyőződésük, hogy morális és magánéleti kérdésekben, a kulturális ízlés terén hatalmi eszközöknek, állami beavatkozásnak nincs helye. Gazdaságpolitikai szempontból a közérdek által észszerűen szabályozott piac és verseny pártján állnak, céljuk, hogy a gazdaság ne csak hatékonyan, de tisztességesen is működjön, a sokak érdekét szolgálja, ne pedig a fent lévő kevesekét. A nagyvilág kultúrájának befogadása mellett tisztelik hagyományainkat, nemzeti örökségünket.

Jelezném, hogy ezek a mondatok a Sokak Magyarországa című pártprogramból származnak, nem tőlem.

Jól is hangzanak, minden pártprogram remekül hangzik, lássuk az alapító nyilatkozatukat!

„Mi, a Demokratikus Koalíció sokféle irányból jött alapítói modern demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.

A Demokratikus Koalíció progresszív, nyugatos, balközép polgári párt.

Elkötelezzük magunkat a nyugati világ szellemi hagyományának érvényessége mellett; a zsidó-keresztény tradíciót, a görög-római antikvitás örökségét és a felvilágosodás szellemiségét tekintjük az európai kultúra közös alapjának. A hatalom által elfojtott függetlenség- és szabadságvágy kifejezésének nagy közösségi megnyilvánulásaként tekintünk 1848-ra, 1918-ra, 1945-re, 1956-ra és 1989-re.

Értékeink, céljaink Európához kötnek bennünket; hisszük hogy a XXI. századi Magyarország csak az Európai Unió és a transzatlanti biztonsági együttműködés megbecsült tagjaként lehet sikeres. Tudjuk, hogy az európai integráció elmélyítése, a tagállamok szorosabb gazdasági együttműködése hazánknak is érdeke.

Azt valljuk, hogy a jog uralma, a jogbiztonság, az európai alkotmányos értékeknek megfelelő alkotmányos garanciákkal védett egyéni és közösségi szabadság, az egymásért viselt felelősség és szolidaritás, az igazságosságra törekvés, a kisebbségek jogainak tisztelete, valamint a köztársasági eszme képezik alkotmányos rendünk alapjait.

Az európai hagyományok szellemében elismerjük és védjük az egyének és közösségek polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait. Hirdetjük, hogy a politikai szabadság elsősorban a szabad identitásválasztásban, a szabad gyülekezés, egyesülés, szólás és véleménynyilvánítás jogában, a szabad vallásgyakorlásban, a szabad választáson és versengő többpártrendszeren alapuló parlamentarizmusban nyilvánul meg. A gazdasági életben a szabadság teremti meg a garanciákkal védett tulajdont, a szabadság szüli a versenyt és a piacot.”

Ezzel sincs semmi baj, sőt. Igen helyes, magvas gondolatok. A szellemi alapok rendben vannak, de lássuk a párt történetét – az már kicsit mozgalmasabb lesz.

Elődje 2011 februárjában Demokrata Párt néven alakult egyes, az MSZP-ből korábban kilépett XVII. kerületi párttagokból, elnöke Takács István volt. Májusban a sajtóban nyilvánosságot kapott, hogy Gyurcsány hívei új pártot alapítottak. Erre ő ezután úgy reagált, hogy tudomása van erről, és úgy magyarázta a helyzetet, mintha az MSZP számára foglalták volna le a nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt.

Az MSZP egyik platformjaként kezdték

A pártot létrehozó politikusok önálló irányvonaluk megfogalmazását az MSZP egyik platformjaként kezdték, amit 2010. október 22-én hívott életre Gyurcsány Ferenc, aki elnöke is lett. A platform megalakításával Gyurcsány célja az MSZP saját elképzelései szerinti átformálása volt, melynek lényege az lett volna, hogy a párt átalakul egy „Orbán-ellenes népfronttá”. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem csak azokat várnák a pártba, aki egyetért a hagyományos szocialista-szociáldemokrata értékrendszerrel, hanem minden olyan elszánt politikust, aki szemben áll a Nemzeti Együttműködés Kormányával. Mivel a politikai irányvonal megváltoztatására tett kísérletei rendre kudarcba fulladtak, több hónapnyi vitatkozás és egyeztetések után 2011 októberére Gyurcsány és a pártvezetés viszonya olyannyira megromlott, hogy a platform a kezdettől lebegtetett távozás mellett döntött, lehetőséget adva arra, hogy az általuk elképzelt átalakított MSZP-t egy önálló, a régi párttól független politikai szervezetben valósítsák meg. A platform önálló párttá alakulását Gyurcsány Ferenc a tömörülés egyéves ünnepi összejövetelén jelentette be, 2011. október 22-én. A párt Egyes számú tagkönyvét Vitányi Iván kapta. A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnökei Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni József közíró, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és Niedermüller Péter etnográfus lettek.

2014. január 14-én több más szervezettel együtt a DK az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás”-ra módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, ez azonban nem sikerült. A párt az Összefogás listájáról négy mandátumot szerzett, miután azonban minimum öt mandátum kell a frakcióalapításhoz a DK nem tudott frakciót alakítani, így a négy képviselő, köztük a pártelnök Gyurcsány Ferenc független képviselőként lettek az Országgyűlés tagjai. A pártszövetség felbomlása után a 2014-es európai parlamenti választásra a párt már külön készült, de Gyurcsány közölte, hogy listavezetőként akkor sem menne Brüsszelbe, ha a pártja mandátumokat kapna a választáson. A DK végül 9,76%-os támogatottságra tett szert, mellyel két képviselői mandátumot szerzett, amelyeket Gyurcsány visszalépésével a második helyezett Molnár Csaba és a harmadik helyezett Niedermüller Péter kapott meg.

Ebben az időben ez az eredmény egészen szépnek, komolynak számított, főleg, ha arra gondolunk, hogy maga a pár még csak három éves volt.

A 2018-as országgyűlési választáson a párt már önállóan indult, bár korábban felmerült, hogy megint pártszövetségbe tömörüljenek ellenzéki pártokkal, az MSZP-vel előző évben történt konfliktusok miatt ez végül nem valósult meg, ettől függetlenül választási szövetséget kötöttek a Szolidaritással. A választáson a szavazatok 5,41%-át sikerült megszerezni, ez a korábbi négyről kilencre emelte a képviselői mandátumaik számát.

Miért nem lett jobb az eredmény? Ennek taglalása már a vélemények és indulatok ingoványos vizeire vezetne, maradjunk annyiban, hogy a világon mindennek megvan a maga oka, legfeljebb nem tudjuk, mi az – vagy rosszul tudjuk. Általában véve, ha valaki a magyar belpolitikában tévedhetetlenül és cáfolhatatlanul állít valamit, ellentmondást nem tűrően, annak ritkán van igaza, én speciel fenntartom magamnak a tévedés jogát. Ez a választás most így sikerült. Volt olyan hiba, amit el lehetett volna kerülni – és erről ennyit.

Mi lesz a DK sorsa?

Fogós ravasz kérdés, elő sem vettem volna, ha más pártok esetében nem foglalkozom vele – de így most is meg kell tennem.

Kérem, ez hit kérdése. Vagy meghatározó ereje lesz a 2022-es Parlamentnek, vagy nem, hívei bíznak egy nagy, általános és elsöprő győzelemben, ellenfelei nem hisznek még az esélyeikben sem: azt mondanám, ha hideg fejjel gondolkodunk, számításba vesszük a Jobbik várható gyengülését, azt, hogy a Mi Hazánk négy év múlva még nem lesz abban az állapotban, hogy egyáltalán esélyei legyenek a bejutásra (lehet, hogy soha nem is lesznek), az újabb pártok bizonyos népszerűség-növekedését és a közelgő EP-választásokat, melyen viszont komoly esélyeik vannak, azt mondanám, hogy mostani súlyuknál komolyabb szereplés várható, de ez az addig kialakuló esetleges koalíciók függvénye is.

Elmondhatjuk, hogy hiba őket nem figyelembe venni.

A mai magyar politikai porondon megkerülhetetlenek.

De sem nem angyalok, sem nem démonok.

Sem nem Dan Brown írta őket.

Ők egy magyar politikai párt.

A kezdet vége?

Hölgyeim és uraim, Budapest utcáin ezekben a pillanatokban jogos tiltakozás folyik embertelen és demokráciánkat sárba tipró törvények meghozatala ellen. A demonstrálók a Kossuth tér – Margit híd pesti hídfő – Nyugati – Oktogon- Andrássy útvonalon vonultak végig, blokkolták a forgalmat a Körúton, majd a tömeg eleje az Andrássy útra kanyarodott rá.

Mi váltotta ki a tiltakozást?

Voltaképpen ma több dolog is történt, és nagyon nagy hibát követnénk el, ha pusztán a „rabszolgatörvény” néven ismert túlóratörvény parlamenti elfogadását említenénk. Elsősorban ez ellen tiltakoztak a parlamenti ellenzék képviselői, látványos jelentek közepette, ám történt ott más aljasság is, ami szintén legalább ugyanolyan veszélyes, ha ugyan nem veszélyesebb.

Itt a közigazgatási bírósági rendszer felállítására gondolok, de menjünk sorban

Mit engedélyez a túlóratörvény? A magyar munkavállaló rabszolgasorba döntését, vagyis azt, hogy lehetséges legyen az alkalmazottakat évi 400 óra erejéig túlórára kötelezni, és ennek ellentételezése akár készpénzben, akár pedig szabadnapban szenvedhessen akár három év késedelmet is.

Aki egy kicsit is tud számolni, rájön, hogy egy évben ötvenkét hét van, ha ebből leszámítjuk a két hét fizetett szabadságot, akkor pontosan heti egy munkanappal többre kötelezhető a munkavállaló, magyarul oda a szabad szombat, és ez még törvényes is mától. Kifizetni vagy kiadni szabadságban? Kétséges, három év alatt sok minden történhet, még az is, hogy a munkavállaló, akinek túl sokkal tartoznak átszervezés miatt elveszti a munkahelyét…

Jogos a felháborodás, jogos a tiltakozás. Ez tűrhetetlen.

De mit jelent a másik, ma elfogadott törvény a közigazgatási bírósági rendszerről?

Dióhéjban azt, hogy a jövőben a „közigazgatási”, tehát adóügyekkel, építési ügyekkel, tüntetésekkel, sztrájkokkal, választási ügyekkel és közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos kereseteket nem a rendes bíróság tárgyalja, hanem az illetékes miniszter dönti el a bírói testület összetételét, ő jelöli ki a személyüket.

Külön figyelmet kérnék két apróságra: az egyik az, miszerint minden politikailag kényesnek számító ügy ide fog tartozni.

A másik az, és ez itt a fontos, hogy ez a törvény nem csak arra az esetre vonatkozik, ha az állampolgár indít keresetet a hatóság ellen, hanem fordítva is érvényes – tehát, ha bárkit bármiben vétkesnek vagy kellemetlennek talál egy önkormányzati vagy egyéb állami intézmény, és keresetet ad be ellene, az bizony ez elé a különbíróság elé kerül, és a kormány, vagyis ők maguk, illetve barátaik választják ki a bíró személyét.

Aki bizonnyal vagy úgy fog ítélkezni, amint jónak látja, vagy úgy, amint jónak látják.

Értsük meg tehát: ezentúl bárki, majdnem bármiért különbíróság elé kerülhet.

Míg a rabszolgatörvény is vérlázító és elviselhetetlen, ez a magyar jogrendszer alapjait rombolja le és porrá zúzza a bírói függetlenség elvét.

Nincs olyan tiltakozás a törvény keretein belül, ami ezek ellen ne lenne jogos.

Nehéz megmondani, miként volna a mai parlamenti döntés után Magyarország politikai rendszere akár csak hibrid rezsimnek is nevezhető, mikor minden jel arra mutat, hogy demokráciával ezen túl csak két helyen találkozhatunk: magánéletünkben és nyomelemekben. Ez utóbbi sajnos nem teljesen biztos.

A tiltakozás tehát jogos – ámde formái még kidolgozatlanok.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa a végre létrejövő ellenzéki egységet említi, és soha jobbkor nem jönne ez.

Kovács László, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke, volt külügyminiszter már pontosabban fogalmaz (tapasztalt ember):

„Ma nem fér be más a fejembe, mint az a dráma, aminek ma délelőtt a parlament volt a színtere. A kormány minden áron keresztül akarta erőltetni a munkaidő keret kibővítésére irányuló törvényjavaslatát, amit az érintettek okkal neveznek rabszolgatörvénynek. A kormány viselkedésén nem lepődtem meg, az elmúlt nyolc év tapasztalatai alapján nem is lehetett tőlük mást várni. Az ellenzék pedig azt tette, amit a magyar munkavállalók iránt érzett felelőssége és a lelkiismerete diktált.

Már jóval elmúlt dél, amikor értesültem a valóban drámai eseményekről, mert délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének, a rendszerváltás óta az Egyesült Államokban élő Berend T. Ivánnak a most megjelent könyve bemutatóján vettem részt. Így csak utólag, a Facebook-on láttam a közvetítést, ami egyszerre mutatta be az Orbán kormány érzéketlenségét és gátlástalanságát, és illetve az ellenzék szembefordulását ezzel. A konkrét körülmények és részletek ismerete nélkül is megdöbbentem attól, amit láttam és hallottam. Meggyőződésem, hogy ez az a pillanat, amikor mindenkinek, aki azt akarja, hogy Magyarország térjen vissza a rendszerváltással létrejött demokratikus jogállamhoz, az kell járjon a fejében, hogy mi legyen a történtekre a válasza azoknak, akik 2010 óta évről évre erősebben érzik, hogy Magyarország egyre rosszabb irányba halad. Meggyőződésem, hogy arra, ami ma délelőtt és az elmúlt 8 évben történt csak az lehet a válasz, ha létrejön a demokratikus erők lehetséges legszélesebb összefogása.

Biztos vagyok abban, hogy el fog indulni a vita, ki lehet és ki nem lehet ennek a részese. Lesznek – nem kevesen – akik az eddigi sajnálatosan rossz tapasztalatok miatt az összefogás szón fognak gúnyolódni. Lehet rajta gúnyolódni, csak nem érdemes.

A tét ugyanis rendkívül nagy. Szerintem mindenki, aki alapvetőnek tartja a szabadságjogokat, a demokráciát, a jogállamiságot. Csak azokat kell távol tartani, akik etnikai hovatartozás alapján tesznek különbséget ember és ember között, és azokat, akik megkérdőjelezik az Európai Unió alapvető értékrendjét, amely több mint hatvan éve szolgál iránytűként a kontinens érdekeinek érvényesítéséhez. Váratlanul ugyan, de eljött a pillanat, amikor cselekedni kell.

Kovács László
az MSZP korábbi elnöke (1998-2004)
Magyarország korábbi külügyminisztere (1994-98 és 2002-2004)
az Európai Bizottság volt tagja (2004-2010)”

Jóllehet, a Magyar Szocialista Párt jó néhány, közelmúltban hozott döntésével távolról sem értettem egyet, hajlok arra, hogy az utolsó bekezdés gondolatait megfontolandónak nevezzem.

Arról, kiket kell távol tartani.

Ha azok elmaradnak, éljen, ha nem, hát baj van.

Igen, a tiltakozás során más politikusok is megszólaltak, például Gyurcsány Ferenc a Kossuth téren, sőt, önjelöltek is hallatták hangjukat, őket viszont nem említeném – ezzel nincs semmi baj, sőt.

A ma történt parlamenti aljasságok ellen minden törvényes tiltakozás jogos.

Nekem, mint szerény krónikásnak azonban mégis az az érzésem, hogy ez az eseménysorozat mintegy próbaköve annak, kíván-e demokratikus társadalmi berendezkedést a magyar nép?

Akar-e maga dönteni fontos kérdésekben?

A tiltakozók hulláma időközben elérte a Lendvay utcai Fidesz-székházat, áttörték a rendőrsorfalat, két hölgy feljutott a székház máskor is megmászott erkélyére és most a tömeg egy része elindult, vissza a Kossuth térre.

Tehát elvileg nem haza.

Hosszú még az út, egymásra kell találnunk, pártrendszerrel vagy – amit jobban kedvelnék – netán anélkül.

Rá kell még jönni, ha lehet, érett ésszel, józanul, mi akarunk és hogyan.

De mégis, mégis, Sir Winston Churchillt idézhetjük, aki a második el-alameni csata után azt mondta:

„Ez nem a vége.
Még csak nem is a vég kezdete.
De, talán, a kezdet vége.”

Úgy legyen.

Gyurcsány végre megszólította a fiatalokat

1

A DK vezetője egy indulatos Facebook bejegyzésben arra szólította fel a fiatalokat, hogy ne törődjenek bele a felsőoktatás szétverésébe. 

Gyurcsány Ferenc ezt írja posztjában:

“Na akkor vessetek számot önmagatokkal! Bezárás előtt van a CEU. AZ ELTE több szakán lényegében nem tudnak tanítani, akkora a baj. A Közgáz most lesz alapítványi egyetem, egy év múlva csak az tanulhat, akinek sok pénze van. 

Döntsétek el, kik vagytok! 

Besimuló, mindent eltűrő huszonévesek, vagy értelmiségi pályára készülő hazafiak, európaiak. Bárhogyan dönthettek. De a mostani döntésetek sok tekintetben az életetekről szól. Kik lesztek?

Fizetett, akár alázott kiszolgálók, vagy önálló emberek? Kiálltok magatokért, vagy bármit megcsinálhatnak veletek?

Döntsetek!

Írása végén lényegében arra hívja fel a figyelmet, hogy aki nem lázad, az a mai rendszerben belekényszerül a szolga szerepébe:

“Ha csak egyszer is uralkodhatnak felettetek, akkor majd ezerszer meg fogják tenni ezt egész életetekben. És kik lesztek akkor a következő 60 évben? Fizetett senkik?

Kik vagytok?”

Gyurcsány: Nem fogok meghátrálni

1

“Az önök kezébe adjuk Magyarország sorsát” – mondta Szegeden Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a megtelt Klauzál téren beszélt az a DK Ellenállás tüntetés sorozatán.

 A korábbi miniszterelnök azt ígérte, nem fog meghátrálni, de hozzátette: a nép nélkül nem lesz változás. Ma már az is látható, hogy csak a parlamenti munka kevés lesz Orbánék elmozdításához, pedig minden perc, amit hatalomba töltenek, károkat okoz Magyarországnak. Milyen esélyei vannak az ellenzéknek – tette fel a kérdést Gyurcsány -, amikor a hatalom a bűzös propagandára hatmilliárdot költ? Marad az utca, a beszélgetés az emberekkel. 

A DK elnöke ellenállásra biztatta a jelenlevőket, mondván, hogyan számolunk el önmagunkkal, ha csak túl akarunk élni. Gyurcsány azt mondta: Orbán távozása közös nemzeti ügyünk, és a küzdelemhez erőt adhat, hogy az áprilisi tisztességtelen választáson többen szavaztak a Fidesz ellen, mint mellette.

A szegedi tüntetésen Gyurcsány Ferenc mellett felszólalt Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti elnöke, Veres Dávid, budapesti kerületi önkormányzati képviselő és Kaczur Ágnes történész.

Ápoljátok Kertjeiteket

Az utóbbi hónapok írásaira kapott reakciók fényében rájöttem, hogy Magyarországon most nem túl sok értelme van ötleteket adni arra vonatkozóan, hogy lehetne a jelenlegi hatalmat megbuktatni, ugyanis erre igen keveseknek van igénye, akiknek mégis, azoknak is millió feltétel mellett, mintha a diktatúra megdöntése valami kívánságműsorral lenne összekötve, hogy döntsük, de nem Gyurcsánnyal. Vagy, hogy na jó, de mit csinálunk utána? Különben is utazni kell oda, a Kossuth tér messze van, nincs pénz, vagy, hogy miért nem jönnek a fiatalok, miért nem fognak össze, illetve miért fognak össze, kivel ciki, kivel nem.

Ezt így nem lehet, ez messze nem kormányváltó hangulat, ez nyavalygás a köbön. Marad tehát a következő opció, aki tud elmegy, aki nem, marad.

Egy kedves ismerősöm írt két sort, hogy mennyire elege van, majd elment Németországba dolgozni, és ezentúl majd kevesebbet ír, viszont jobban él. Ez van.

Itt, Koreában demokrácia van, nemigen kell félni semmilyen megtorlástól senkinek, bármilyen véleményt képvisel is, munka is van, dolgozni is lehet, nagy baj nincs. Ugyanakkor itt is vannak olyan élethelyzetek, amikor valamit fel kell adni, valami megszokott, langyos dolgot azért, mert azt hozza az élet, hogy az adott helyzet változik.

Egyéni sorsok ezek, de minden ember életében jelen vannak, a változás nem elkerülhető, még Magyarországon sem, legfeljebb ott majd lassan fog elérkezni, mert igazán senki sem szeretné.

Minap találkoztunk volt kollégákkal, még a tapétázók közül. Egy új úr is volt köztük, 55 éves, nagyvállalati középvezető volt, már öt éve tudja, hogy 55 évesen el fogják küldeni, ahogy el is küldték.

Azért, mert ahogy hegyesedik a piramis, egyre kevesebb az abban részt venni képes vezető, és egyre több a lemorzsolódó. Itt ez azt jelenti, hogy vagy élete végéig kap egy egész komoly nyugdíjat, vagy egyben, egy igen tetemes végkielégítést. Praktikusan soha többet nem kéne dolgoznia az így elküldött ötvenes generációnak, de ez itt Korea, el sem tudják képzelni, hogy ne dolgozzanak amíg csak élnek.

Így tehát ez az úr fogta magát, és ötvenévesen, azaz öt évvel ezelőtt beiratkozott egy tapétázó iskolába munka mellett, elvégezte, azóta hétvégén gyakorolt. Mikor valóban elküldték, elment a volt főnökünkhöz munkáért, kapott is, azóta tapétázó, már egész jól megy neki. Közgazdász a végzettsége, de neki ez épp megfelel, jól keres, mozgásnak sem utolsó, és dolgozik, nem esik sérülés az önbecsülésén sem.

Egy másik ismerősünk a Guccinál volt felső vezető, őt is ugyanígy küldték el. Nosza, egy évet tanult, majd letette a közalkalmazotti államvizsgát, ami annyira nehéz, hogy a nagyon szorgalmas koreaiak között is 90 százalék a bukási arány, neki elsőre sikerült.

Elhelyezkedett a lakóhelyéhez közel eső kerületi önkormányzatba kezdő közalkalmazottként, huszonéves gyerekekkel egy rangban. Ott dolgozik lassan négy éve, most megint tanul, jogi vizsgát tesz, munkaügyi jogász szeretne lenni, velem egyidős.

Egy harmadik ismerős, az elbocsájtása után kávézót nyitott. Most, hogy megemelték a minimálbért, elküldte az alkalmazottait, a feleségével kettesben dolgoznak, ők még nagyon szenvednek, lehet, hogy a frenchize kávézó nem volt a legjobb ötlet, majd kiderül. Ha bebizonyosodik, hogy nem jól döntöttek, váltani fognak, ez itt természetes.

A már nem aktív nyugdíjasok, kerületi, háztömbi csapatokba szerveződnek, tisztán tartják a lakókörnyezetüket, rendezik a hulladékot, szemmel tartják az ott lakókat, ezzel párhuzamosan természetesen összejárnak, beszélgetnek, gyűléseken osztják ki a feladatokat egymás között, esznek, isznak, kirándulni mennek, közösséget formálnak.

A mezőgazdaságban dolgozók még ma is kalákában dolgoznak sokszor, de legalábbis kölcsönösen segítik a másikat, ahogy jellemző ez minden iparágra. A vidéki rendőrnek itt alig akad dolga, így amikor járőrözik, akkor végig látogatja az időseket, jól vannak-e, nincs-e szükségük valamire. Ha van, feljegyzik, leadják a főnöküknek, aki értesíti az önkormányzatot, ahol aztán lépnek. Mindezt persze órák alatt.

Az ember társas lény, közösségeket alkotni bármilyen körülmények között lehet. Együtt gazolni a kiskertet mennyivel jobb, mint egyedül, vagy a kelletlen rokonokra várva. Filmklub, könyvklub, bármi jó, mert nem engedi be a gyűlöletet a lelkekbe.

Segítsünk a falu hajléktalanján, keressük meg a Manci néni eltekergett macskáját együtt, fessük le a padot az állomáson, vagy seperjük fel a csikkeket, miért ne, ezért is letilt majd a Facebook?

A Facebook nem tilt le egyetlen magát ellenzékinek tartó nagyit sem a véleményéért, ez butaság. Ahogy fekete autók sem állnak a porták előtt. Ugyan miért állnának, netán valakinek úgy tűnik, hogy veszélyesek a posztjai a rendszerre?

A Facebook, egy SNS-nek nevezett online felület egyike, azaz Social Network Service. Néha elromlik, zavar keletkezik benne, az álhírek szűrése nem igazán működik jól, sokakat indokolatlanul tilt le, de nem azért, mert mindenegybent vagy hirorigót osztott, pedig istenbizony, azért megérdemelné. Nem áll Orbán Viktor Zuckerberg háta mögött, hogy most akkor ezt a felhasználót, vagy azt tiltsuk le, tüntessük el a kommentjeit, vagy a posztját, mittudomén.

Nincs olyan algoritmus sem, amelyik csak azt a huszonakárhány embert engedi látni, és teljesen felesleges ezt kimásolni, másokkal lájkoltatni. A Facebook aszerint szelektál, amit a felhasználó tesz. Ha hónapok óta nem voltunk jelen valaki oldalán, automatikusan kevesebb bejegyzésével fogunk találkozni, mert a rendszer azt feltételezi, hogy nem igazán érdekel bennünket az illető. Ugyanez igaz csoportokra, és oldalakra is.

Mikor az ember a napjai nagy részét egy ilyen szolgáltatást nyújtó felületen tölti, valóban nem árt megtanulni, hogy az hogyan működik, és mi mit tehetünk annak érdekében, hogy jól tudjuk használni. Elképzelhető, hogy a cél elérése érdekében tanulni kell majd egy keveset, de többen állítják, hogy ez a tevékenység még nem ártott meg senkinek.

Itt az is bevett szokás, hogy aki jól főz, eladja a főztjét a neten. Készít egy videót, feltesz néhány képet az elkészült ételről, és ha befut online rendelés, akkor hívja a szállítót máris, az meg abból él, hogy szállít háztartási méretben, többnyire motorkerékpárral.

Ha valaki nagyon jól süt, azt is el tudja adni, de láttam én már házi sajtot, joghurtot, műmohából képet, ami eladó, és ami a készítőjének pénzt és örömet okoz, a jövendőbeli tulajdonos pedig boldog, mert ő épp nem rendelkezik az ehhez szükséges idővel, eszközökkel, tehetséggel, viszont van rá pénze. No nem drága dolgok ezek, egyáltalán nem. Alapvetően a gyerekeket már felnevelt, háztartásbeli nők kreativitását jelzik, és azt a tényt, hogy ebben a kultúrában a siránkozó tétlenséget egyszerűen nem érti senki.

A felnőttkori tanulás kiváltképp népszerű az idősek körében. Itt, a helyi kulturális központban, csak ebben a kis kerületben van vagy öt belőle, meg a könyvtárakban folyamatosan folyik a képzés, az előadások, a végzettséget adó képzések piaca hatalmas, de ezek nem azok, ezeket az emberek azért hallgatják, mert érdekli őket, mert tudásvágy van bennük, mert nem akarnak belepunnyadni a napi nyugdíjas, vagy épp kismama rutinba, kinek mi a motivációja.

Van élet a siránkozáson túl is, és a kormányváltás előtt is, csak meg kell hozzá találni a barátokat, és nem engedni elhatalmasodni a lelki nyomort, ami destruktívabb bármilyen anyagi nehézségnél.

A két dudás II. – (készült 2011-ben)

Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc is Orbán Viktor nyomdokaiba lépett, és képtelen belenyugodni a vereségbe. Az elegáns forgatókönyv az lett volna, ha a bizalmat vesztett miniszterelnök és pártvezető lemondását követően, visszavonul a politikai életből, majd (esetleg) a következő választások közeledtével a párt (MSZP) ismét felkéri, hogy vigye győzelemre. Csakhogy Kelet-Európában vagyunk, ahol az „elegancia” és a „nyugati játékszabályok” ismeretlen fogalmak. Gyurcsány sem a nyugati demokrácia szülöttje és neveltje. Talán ezért is oly sok a hasonlóság a két nagy rivális között. Habár, mintha Orbán karakteresebb lenne. A focista mentalitás szimpatikusabb az embereknek, mint a magányos futó célratörése.

Ha pedig a pártalapítást vesszük, akkor egyértelműen Orbán győzött, vagy legalábbis vezet. Orbán néhány kollégiumi társával megalapított egy pártot, ami a mai napig létezik, él és virul, sőt elérte azt is, hogy abszolút többséget szerezzen a parlamentben. Ilyen teljesítményt Gyurcsány nem tud felmutatni. Sőt, nemcsak pártalapító nem volt, de gyakorlatilag a párt is kihátrált mögüle. Csak addig volt jó, ameddig jó beszélőkéjének köszönhetően fel tudta venni Orbán Viktorral az „imázs” versenyt, és választási győzelemhez tudta segíteni az MSZMP utódpártját.

Horn idején még éltette az embereket a remény, hogy ami jó volt a Kádár korszakban (a bűnözés visszatartása, a vállalati üdültetés, az üzemi étkeztetés, az óvodai és napközi otthoni ellátás, a munkásszállók, a biztos munkahelyek, a „kiszámítható jövő”) talán megmarad, ill. átmenthető a kapitalizmusba. Ez a remény a Horn kormány ideje alatt nem valósult meg, az, azt követő Orbán kormány alatt pedig végképp szertefoszlott. Az MSZP időközben szakított pártállami múltjával, legalábbis papíron, viszont sem a párt, sem az ideológiája (programja) nem változott, nem alkalmazkodott a változáshoz, az új (kapitalista) viszonyokhoz. Már ott látható volt, hogy „baj van”, amikor egy pártonkívüli, – ráadásul „ügynöklistás” – szimpatizánst (Medgyessy) jelöltek miniszterelnöknek. „Az egész MSZP-ben nem volt egy megfelelő párttag? Helyette egy pártonkívüli bankárra kellett az ország irányítását bízni?”– ezek voltak akkori első gondolataim. Majd hamar rá kellett jönnöm, hogy bukásra ítélt az a politikus, aki (választási) ígéretét betartja. (és 50 %-kal megemelte az egészségügyi és pedagógus állami alkalmazottak fizetését). Ekkor tűnt fel Gyurcsány Ferenc, aki a Népszabadságban kezdett írogatni a szociáldemokráciáról. Majd hirtelen Medgyessy sportminisztere lett. Ezt a miniszteri tárcát a Fidesz (és Orbán Viktor) találta ki a diplomával nem rendelkező Deutsch Tamásnak, amit az MSZP-s kormány is átvett, megtartott, és Gyurcsánynak adta, majd Göncz Kinga örökölte meg, mielőtt a minisztériumot maga Gyurcsány meg nem szüntette volna, és vezetőjét (Göncz Kinga) külügyminiszterének tette volna meg.

Gyurcsány kiválasztása a miniszterelnöki posztra máig rejtély, de talán az utóbbi napok eseményei adják meg a választ. Furcsa volt, ahogy Medgyessy miniszterelnök leköszönt. Nézeteltérése támadt gazdasági miniszterével, az SZDSZ-es Csillag Istvánnal, ezért meneszteni akarta. A koalíciós partner SZDSZ viszont ragaszkodott nemcsak a tárcához (amit a koalíciós egyezségben rögzítettek), de a miniszter személyéhez is. Medgyessy ekkor azzal állt a nyilvánosság elé, hogy vagy Csillag, vagy ő. A magyar parlamentáris demokrácia talán egyetlen (választási) ígéreteit és szavát (be)tartó miniszterelnöke ezért lemondott, mivel a kisebbik koalíciós partner a koalíció felmondásával, és ezzel a parlamenti többség elvesztésével fenyegetőzve csökönyösen kiállt Csillag mellett. És ekkor történt a máig megmagyarázatlan. Medgyessy lemondása után az SZDSZ bejelentette: nem ragaszkodik Csillag személyéhez! Amikor pedig Gyurcsány kormányt alakított, az SZDSZ már a gazdasági tárcához sem ragaszkodott. Olyannyira nem, hogy szó nélkül elfogadták Gyurcsány pártonkívüli üzletember barátját (Kóka János) az addig oly féltett SZDSZ-es miniszteri posztra. Ekkora vált nyilvánvalóvá, hogy Medgyessy eltávolítása mögött valamiféle titkos alku volt a két koalíciós párt között, amely nemcsak Gyurcsányt repítette a miniszterelnöki bársonyszékbe, de az SZDSZ „átalakítását” is eredményezte. Ennek a puccsal felérő koalíciós átrendeződésnek ékes példája, a Gyurcsány által („kitalált” és) támogatott Kóka János hihetetlen politikai karrierje. Egy pártonkívüli üzletember, aki a következő parlamenti választások előtt lépett be a kisebbik koalíciós pártba, majd a 2006-os választáson – annak ellenére, hogy az MSZP-s jelölt vissza lépett a javára – az I. kerületben csúfosan megbukott. Mégis, megmaradt az új Gyurcsány-kormány gazdasági miniszterének, sőt a következő évben (2007) az SZDSZ megválasztotta elnökének.

Ebből arra lehet következtetni, hogy Gyurcsány Ferenc politikai színrelépését, tündöklését és bukását egyaránt a párt (MSZP) intézte a háttérből. Méghozzá Medgyessy Péterhez vészesen hasonló forgatókönyv szerint. Gyurcsány meneszteni akarta Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, az SZDSZ ellenállt és a koalició felbomlásával fenyegetőzött. Gyurcsány elég erősnek érezte magát, és menesztette az SZDSZ-es miniszter asszonyt. Erre a koalíció megszűnt (2008. május 1.), ami már előrevetítette a miniszterelnök bukását. Annyi elegancia és realitás azért volt Gyurcsány Ferencben, hogy időben lemondott. Végeredményben azonban pártja (MSZP) éppúgy az SZDSZ segítségével szabadult meg tőle is, mint elődjétől, Medgyessy Pétertől. Ez is igazolja a két nagy rivális közti különbséget, hiszen ellentétben Gyurcsánnyal, Orbánt nem a pártja találta ki, hanem Orbán találta ki a pártot, a pártját. Mintha ezt próbálná napjainkban követni (másolni?) Gyurcsány Ferenc is.

Különben Gyurcsány kormányzása épp oly egyszemélyi volt, mint Orbáné. Semmit sem hagyott a véletlenre, és a kormánytagokra, miközben éppolyan „cikk-cakk”-okat tett az ideológia terén, mint Orbán. A különbség csak az, hogy Orbán a pártja (no, meg saját maga) érdekében változtatta az „irányvonalakat”, Gyurcsány viszont képtelen volt az őt felemelő pártot „saját képére formálni”. Az MSZP megmaradt az utódpárt szintjén. Képtelen volt felfogni a 21. századi kihívást, a társadalmi átalakulások korát és idejét. Gyurcsány alatt vesztette el tömegbázisát a párt. Az SZDSZ-szel való összeállás nem hozta meg a várt eredményt. A régi gárdát képviselő Horn valamiféle „bűntudatot” érzett, és ideológiai megújulást remélt, amikor 1994-ben az abszolút parlamenti többség ellenére „fékező” és „ellenőr”, „ellenőrző” szerepre meghívta az akkor még piacgazdaságot hirdető SZDSZ-t. Gyurcsány alatt az ellenőr, ill. ellenőrző szerep eltűnt, a fékező viszont felerősödött. Az SZDSZ a piacgazdaságról fokozatosan lemondott, és helyette a “másság”, és az azokat hirdető, ill. képviselő kisebbségek felé fordult, mellyel olyan liberális elveket helyezett előtérbe, amikre a Kárpát-medence lakossága nem volt vevő. Ma sem az!

Úgy tűnt Gyurcsány elhitte, hogy ha átfesti a cégtáblát szocialistáról szociáldemokratára, akkor azzal már a párt és hívei is azonnal „jobboldali szocialisták” lesznek. Miközben a szociáldemokrata hagyományt, de még a gondolatát is sikerült a 40 év szovjetrendszernek Magyarországon elfelejtetni. Az elmúlt húsz esztendő sem volt elég a szocdem hagyományokat feléleszteni, a munkásosztállyal és a szakszervezetekkel a szoros kapcsolatot kialakítani. Gyurcsány „beleszeretetett” Tony Blair-be, miután elolvasta „harmadik utas” könyvét, amit saját pénzén lefordítatott és kiadatott magyarul. Majd egyik napról a másikra kikiáltotta magát és az MSZP-t szociáldemokratának. A nyomatékosság kedvéért a szociáldemokrata jelző felkerült (vagy visszakerült) a párthoz közelálló Népszava fejlécére is. Ezzel a téma le volt tudva. Itt érdemes megjegyezni, hogy a harcos szociáldemokrata baloldalnak ugyancsak a Horthy korszakhoz kell(ene) visszanyúlnia, hiszen az volt a hazai szervezett munkásság klasszikus időszaka.

Legkésőbb 2010 tavaszára azonban látványosan kiderült, hogy nemcsak szociáldemokrácia, de baloldal sincs Magyarországon! Az MSZP szavazók száma alig volt több, mint a szélsőjobboldalé! Azóta sem foglalkoznak ezzel a lesújtó eredménnyel, és megdöbbentő ténnyel a „baloldalon”. Csak azt szajkózzák, hogy a szélsőjobb előretört, és mindenért Orbán felelős. Ez pedig semmiben sem különbözik a „másik” oldal szavalókórusától, akik szerint meg mindenért Gyurcsány a felelős.

Az MSZP máig nem értékelte ki a választási fiaskó okait, azok orvoslására pedig kísérletet sem tett. Pedig a gyurcsányi vezetés igen sok hibát követett el, ami a baloldal jelenlegi helyzetéhez vezetett. Már a kormányzás elején megállapítás nyert, hogy átvette Orbán vezetési stílusát. Érdekes az erről szóló könyvre manapság senki sem akar emlékezni. Sőt, mintha a szerzője is eltűnt volna a közéletből (Lengyel László: A halál kilovagolt Magyarországról – 2008) éppúgy, mint a többi elemző: Tölgyessy, Kéri, stb.

Gyurcsány mindent maga akart (el)intézni. Különösen a külkapcsolatok érdekelték, talán ezért is tette meg a külügy élére az abszolút járatlan Göncz Kingát, aki helyett mindenhova a miniszterelnök ment tárgyalni, intézkedni. A gyurcsányi külkapcsolatokra azonban rányomta bélyegét a kádári idők merev ideológiai felfogása, miszerint a baloldaliak jók, a jobboldaliak rosszak. Ennek a begyepesedett felfogásnak lett áldozata a magyar-szlovák kapcsolat. Gyurcsány képtelen volt felfogni, hogy demokráciában egy szocialista párt is koalícióra léphet (a hatalom érdekében) egy nacionalista párttal. (A 16 fős Fico kormányban két Slota-párti (oktatási és területfejlesztési) és két Meciar-párti (igazságügyi és mezőgazdasági) miniszter volt). Ezt annyira nem tudta megemészteni a magyar kormányfő, hogy Magyarország az EU-ban és az ENSZ-ben is feljelentette a szlovák felet, és hivatali ideje alatt Gyurcsány szabályosan kerülte a szlovák miniszterelnökkel való találkozását. Nem érdekelte, hogy ez a viselkedés sokat árt mindkét országnak, de különösen a határon túli magyarságnak. Érdekes, Gyurcsányt nem zavarta a (szovjet típusú) Meciar és pártja a szlovák koalícióban. Csak a nacionalista Slota volt a szálka, aki viszont sohasem érte el azt az alacsony (pimasz, provokatív) szintet, amit a hazai szélsőjobb megengedett magának, pl. egyenruhában flangálni szlovák területen. Gyurcsány volt az, aki a magyar Parlamentben védelmébe vette ugyanazokat a Magyarországról „exportált”, szlovákellenes jelszavakat kiabáló (és verekedést provokáló) dunaszerdahelyi rendbontókat, akik előzőleg „Gyurcsány takarodj”-ot skandálva randalíroztak Budapest utcáin.

Az különben nyílt titok, és a 40 év szovjetrendszer bűne, hogy a magyar baloldal képtelen kezelni a nacionalizmust. A negyven év agymosás eredményeként a nacionalizmus egyenlő a (szélső)jobboldallal. A jobboldali hívők szerint meg a nacionalizmus egyenlő a szovjetellenességet megtestesítő diktatúraellenességgel. Ugyanakkor politikai irányzatoktól függetlenül, a patriotizmus, a hazafiság ismeretlen fogalom (és gyakorlat) a Kárpát-medencében.

De úgy látszik a „baloldal” (élén a szociáldemokráciával), valamint a munkásosztály és szakszervezeti mozgalom is hiánycikk errefelé. A nagy kérdés: ez Gyurcsány hibája, vagy az őt felemelő, majd pedig eldobó MSZP hibája a tavalyi választások csúfos eredménye tükrében. Mi az, hogy csúfos, egyenesen katasztrofális, ha történelmi távlatokat nézünk. Az egész baloldal százalékos arányban egy szintre került a szélsőjobbal! Ez az igazi tragédia, amiről nem akarnak nyíltan beszélni a magukat „baloldali”-nak tartók. Még csak kísérlet sincs az okok feltárására. A tekintélyes, mértéktartó és mértékadó elemzők, társadalom kritikusok is hallgatnak. Helyette a riogatás a módi. A szélsőjobb, Orbán és diktatúra veszélye a beszédtéma. Ahelyett, hogy kitárgyalnák, hogyan lehetne ezen változtatni, mindenekelőtt elérni, hogy magyarországi baloldal ne legyen, ne lehessen (számszakilag) egy szinten a szélsőjobbal, hanem (ismét) egyenrangú tömeg- és szavazó bázisa legyen a parlamentáris jobboldalnak.

Az egész munkásmozgalom reformra szorul, ha egyáltalán van még Magyarországon munkásosztály, ill. munkásság, azaz a bérből és fizetésből élők hada, tömege. A modern kapitalizmus magyar változatából mintha eltűnt volna a munkásság, hiszen a többség „számlaképes vállalkozó”. A klasszikus munkásságot elsősorban a külföldi multik tartják életben. Azoknál a cégeknél (legalább) betartják a törvényi előírásokat, az adók és járulékok befizetését. A multik nem vesznek részt a nagy népi játékban, és nem tartják minimálbéren alkalmazottaikat, és nem „feketén” adják a fizetés kiegészítést.

A tájékoztatás, a felvilágosítás, a jogi tanácsadás és védelem a szakszervezetek feladata lenne, amit szemináriumok szervezésével oldottak meg a múltban, és amit ugyancsak lejáratott az a bizonyos 40 év. A nyugati szakszervezetek anyagilag is jól állnak. A tagdíjakkal jól sáfárkodnak, azokat ügyesen és hasznosan fektetik be. Egy nyugati szakszervezet „értékét” azzal mérik, hogy tagjait pl. hány napig képes finanszírozni ugyanazzal a bérrel, fizetéssel, ami egy sztrájk esetén kiesik. Az egész segélyezési rendszer (beleértve a banki hiteleket) is fontos része a szakszervezeti munkának, feladatnak. A baloldaliság nem csak aláírásgyűjtésben, meg hangzatos „szolidaritási” megmozdulásokból áll.

Úgy tűnik ezekkel a problémákkal a hazai „baloldal” vezető ereje, „élcsapata”, az MSZP, nem foglalkozik, mint ahogy a választási kudarc okainak feldolgozásával, ill. orvoslásával sem. Helyette erőik további szétforgácsolásán ügyködnek. Ennek eredménye az egykor Messiásnak tartott Gyurcsány Ferenc távozása, és egy új párt alapítása. Amennyiben ez Gyurcsány Ferenc egyéni ötlete volt, akkor az egyértelműen egy Orbán elleni összefogást szorgalmazó parlamentáris formáció akar lenni, nem pedig a baloldal megújulásának reménykeltő próbálkozása. Már az alapító tagok bemutatása is szűk réteget képvisel, ill. választói réteget céloz meg. Néhány MSZP-sen kívül két eltűnt párt (SZDSZ, MDF) egykori képviselői (Bauer, Debreczeni) alkotják, ill. próbálják vonzóvá tenni Gyurcsány csapatát. Az egykori kormányfő (és pártelnök) ma már nem beszél szociáldemokráciáról. Viszont – Orbánhoz hasonlóan – a szemfényvesztés, a „néphülyítés” már beindult.

A Facebook-on olvasható (blog?) bejegyzése (Budapest, Berlin) igencsak megtévesztő. Azt írja: „….A Demokratikus Koalíció megalakulása óta rendszeresen találkozom a Budapesten dolgozó nagykövetekkel….”
majd
„…..Berlinbe mentem, hogy pár barátommal találkozzam a német szociáldemokraták közül. Frank-Walter Steinmeierrel irodájában találkoztam. Frank-Walter korábban külügyminiszter, alkancellár volt, most a Bundestagban az SPD frakció vezetője….”

Naná, hogy mindenütt fogadják, elvégre egy új párt vezetője. Másrészt kapcsolatai még az MSZP időkből származnak, amikor még mint miniszterelnök és pártelnök funkcionált, és lelkesen hirdette, hogy ő és pártja (MSZP) szociáldemokrata.

Arról persze nem szól sem Gyurcsány, sem a fáma, hogy ez az új formáció milyen politikai irányzatot képvisel? Belép például a Szocialista Internacionáléba? Egyáltalán, szocialistának, pláne szociáldemokratának tekinthető-e – nemzetközi szinten és porondon – egy olyan (Labor = munkás)párt, amely a két nagy rendszerváltó párt, a jobboldali (Antall féle MDF) és a szociáldemokráciától ugyancsak jobbra álló liberális (SZDSZ) elveket is magába foglalja?

Ez a kusza “elvtelenség” már a pártalapítást követő első Gyurcsány interjúban (Egyenes beszéd – Kálmán Olga, atv) is felfedezhető volt, amikor (kb. 20. perc körül) arról beszélt, hogy vissza kellene csalogatni a Jobbik-hoz átpártolt szavazókat. Nos, az a Gyurcsány Ferenc, aki nem tudta elviselni a szocialista Fico koalícióját a nacionalista Slotaval, az a Gyurcsány Ferenc hogyan képes elviselni a jobbikos szavazók megjelenését a „baloldalon” a hatalom megszerzése, ill. Orbán megbuktatása érdekében? Amikor ilyen kijelentéseket hallok, nagyon szkeptikusan látom a magyar „baloldal” helyzetét, azon belül is a magyar szociáldemokrácia jövőjét. Gyurcsánnyal, vagy nélküle. Ez pedig előrevetíti, hogy Orbánnak és a Fidesznek nem lesz komoly ellenfele 2014-ben. Ha mégis, akkor az sem egy politikai párt, hanem a gazdasági helyzet lesz, mely a hasukon, nem pedig az eszükön vagy a szívükön keresztül irányítja az embereket.

Stephen Elekes

Bréking nyúz, szeptember 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

Folytatja Vitray Tamás „leleplezését” a Pesti Srácok, a szokott gyűlölködő stílusban számol be az Index körüli tulajdonosváltásról az Origo, de azért a kormánypropaganda egyik fő témája Gyurcsány Ferenc tegnapi parlamenti beszéde. Lapszemlénk az alternatív valóságból.

Folytatódik a Vitray Tamásról szóló sorozat a Pesti Srácokon

„Vitray Tamás ötvenhatban politikai tiszti egyenruhájában mászkált, amikor két vasutas belekötött. Ezután elrejtette az uniformist, és csak novemberben látogatott el a HM-be, ahol az agitpropos hadnagynak állítólag megengedték, hogy ne vegyen részt a megtorlásban. Szintén hadnagy volt iskolatársa nem volt ilyen szerencsés: őt „meggyilkolták” a forradalmárok. Bár Vitray ezután disszidálni próbált, és elkapták, memoárja szerint simán elengedték. A Magyar Rádióhoz a hírszerző-főiskola egykori párttitkára vitte be, ott propaganda-anyagokat készített, másodállásban a rendőrklub (!) tagságát tanította angolra. Rövid ideig a tibeti vérengzést kínai szempontból megmagyarázó szövegeket fordított a Kínai Nagykövetségen, majd a hírszerzés fedőszervének, a Chemolimpexnek az angol levelezője volt. Ezután került a tévéhez, ahol rögtön ő készíthetett interjút az ENSZ-ben a magyar ügyet elgáncsoló Péter Jánossal. Már 1960-ban kimehetett az olimpiára, majd a BBC-hez küldték, hogy tanulmányozza a brit közszolgálati adót.”

Fotó: Wikipedia Commons

A Figyelő „a szemkilövető hazugságaival” foglalkozik

„Az, hogy a magyar Parlamentben olyan emberek ülnek, akik a magyar emberek ellen dolgoznak, sajnálatos, ám megszokott dolog. Rákosi és Kádár is ott pöffeszkedett a gyönyörű épületben, ám az újabb generációs nemzetrontók is a padsorokba ülve veszik fel a magyar emberek adóforintjaiból összejött apanázsukat.

A legbicskanyitogatóbb közölük viszont Gyurcsány Ferenc. A bukott miniszterelnök, aki egyben matematikus is – elég a huszonhárommillió románra vagy a legkisebb prímszámra gondolni –, ismét nagyot ment. LáriFeri ugyanis diktátornak Orbán Viktort az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján. (…)

De hogy pont Gyurcsány mondja ezt? Az az ember, akinek miniszterelnöksége alatt embereket nyomorítottak meg jelzésnélküli rendőrök, akinek regnálása alatt tüntetők szemeit lőtték ki, a csípős könnygáz illata és vízágyú robaja verte fel a főváros utcáit? Ez az ember diktátorozik?”

Gyurcsányt szidja a Magyar Idők is

„Vérszagra gyűl(t) az éji vad a Parlamentben. Előbújtak azok, akik a hazájukat mindig örömmel, készségesen és kéjjel árulták el. Sziszegve, fröcsögve kezdték gyalázni a magyar kormányt és a miniszterelnököt. Gyávák. Olyan bukott politikusok, akikről a nép április 8-án harmadszorra is elmondta, mit gondol róluk. És nem. Nem azt mondták, Feri. (…)

A hibbant Néró, a ripacs, a saját népére támadó paprikajancsi tegnap mégis vad rikácsolásba kezdett. Az egykor a saját felgyújtott városának lángjaiban gyönyörködő bukott miniszterelnök tegnap újra előbújt, és rekedtes hangján, ordítozva kezdett vagdalkozni.

Az a Gyurcsány kezdett a parlamentben gesztikulálva nagy hangon diktatúrázni, aki lovasrohamot vezényelt a népe ellen. Aki elnézte, sőt megjutalmazta azokat az azonosító szám nélküli, símaszk mögé bújt, viperával verekedő állatoknak a főnökeit, akik kiadták a parancsot szemmagasságban leadott lövésekre, és akik a magyarokra uszították a magyar rendőröket. Akik magyarokat uszítottak magyarokra.

A harmadszorra is elkergetett politikusok ma idegen országok segítségével akarják a hatalmat magukhoz ragadni. Nem most látunk ilyet először. Meg se lepődünk rajtuk.”

Sőt, még a 888-on is előkerül, Ujhelyi Istvánnal együtt

„A “ki a nagyobb hazaáruló” címért folyik a verseny a baloldalon.

Gyurcsány Ferenc Rónai Egonnál kifejtette, hogy Ujhelyi Pista egy évvel ezelőtt még azt sem szavazta meg, hogy legyen Soros-Sargentini-jelentés.

A kígyómester egy zavaros logika alapján arra céloz, hogy Ujhelyi szinte nem lett hazaáruló, ami a baloldali szavazók és az ideológiai elvárás számára óriási csalódást okozott.

De Ujhelyi a Facebook-oldalán rögtön leszögezte, hogy ő bizony már egy évvel ezelőtt is vígan árulta el és szúrta hátba hazáját.”

Az Origo sajátos módon számol be az Index körüli tulajdonosváltásról

„Spéder Zoltán eladta a cemp-x online Zrt.-ben lévő közvetett tulajdonát. A lényegét tekintve Simicska Lajoshoz tartozó, a kampányban a Jobbiknak hízelgő Index igazgatótanácsából egyből kitették Simicska rokonát, Nagy-Ajtony Csabát, és Kereszty Gábort is, Sváby András egykori társát, a balliberális tévést. Bodolai László maradt, Kereszty helyett pedig egy másik baloldali egykori tévést vettek be a háromtagú igazgatóságba, Szombathy Pált, Horn Gyula felfedezettjét. Információink szerint a bizonytalanság tovább nőtt az Index szerkesztőségben, sok dolgozó a fizetéséért aggódik, nem túlzás pánikról beszélni.”

Bréking nyúz, augusztus 28. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Lokál úgy hoz le egy közleményt, hogy elfelejti megírni, ki adta ki. Az Origo, az orosz propaganda „hagyományainak” megfelelően, apokalipszist vizionál Németországba. A 888 szerint cenzúra, hogy a Facebook népirtást támogató posztokat töröl. Lapszemle az alternatív valóságból.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Lokál szerint „Gyurcsányék a törvények kijátszására buzdítják a Soros-szervezeteket”

„Gyurcsányék nyíltan a törvények kijátszására buzdítják a bevándorlást támogató szervezeteket – Reagálás Varju László (DK) nyilatkozatára

A baloldal változatlanul bevándorláspárti és a magyar emberek helyett a Soros-szervezeteket védi. A Soros-szervezetek azért dolgoznak, hogy Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot pedig bevándorlóországgá tegyék, a Soros-adó azonban újabb védelmet ad az országnak a kerítés, a jogi határzár, a Stop Soros törvénycsomag és az alkotmánymódosítás mellett. A bevándorlási különadó befizetésre kötelezi azokat a szervezeteket, amelyek a bevándorlást segítik. Elképesztő, hogy Gyurcsányék nyíltan a magyar törvények kijátszására buzdítják a Soros-szervezeteket.”

A Magyar Idők egyik szerzője az ellenzékről „elmélkedik”, kis irredenta megjegyzéssel

„Az ellenzéki pártoknak nincsenek se világos, se homályos üzeneteik, a színvakságot és az igazságot letagadó ideológiájuk, a liberalizmus a világ minden táján csatákat, de inkább háborúkat veszít, képviselőik pedig bátortalanul és reményt vesztetten, szégyellősen dadogva, egy leszidott és két hét szigorított szobafogsággal megfenyegetett kisgyerek módjára nyilatkozgatnak Rónai Egonnál a nagy semmiről.

Az áprilisi választási kampány fő üzenetei – romokban a négymillió koldus által lakott ország, az „oktatásegészségügy” végnapjait éli, a gazdaság helyzete meg egy közép-afrikai ország állapotát idézi – jobb társaságokban már csak nevetség tárgyát képezik, részint mert képtelenség akár egy törülközőnyi helyet is találni a Balatonnál, részint mert a horvátok tengerpartját, az elmúlt nyarak idegenforgalmi statisztikáit és saját tapasztalataimat figyelembe véve békésen, ám roppant határozottan sikerült – nekünk, magyaroknak – visszafoglalnunk, az oktatás anyagi terhei alatt görnyedező fiatalokról nem is beszélve, akik a legmenőbb, egyúttal a legdrágább zenei fesztiválokon mulatnak, majd támogatják haza egymást a hűvös nyári hajnalokon, ahelyett hogy a diktatúra elleni harc programpontjait dolgoznák épp ki.”

Az Origo egy szélsőjobbos tüntetés után Németország összeomlásáról, Angela Merkel bukásáról fantáziál

„Csak idő kérdése volt, hogy mikor robban az elhibázott német bevándorláspolitika okozta feszütség. Az elmúlt hónapokban egyre több súlyos bűncselekményt követtek el a migránsok az országban. Mostanra már teljesen világos, hogy a német hatóságok képtelenek kezelni a helyzetet.Időközben a német politikai térkép is radikálisan átalakul. Angela Merkel pártja mára a lélektani 30 százalék alá zuhant, baloldali koalíciós társa pedig szélsebesen halad a kispárti lét felé. A bevándorlásellenes erők hónapról hónapra erősödnek. (…)

A tartományban egyébként jövőre választást tartanak, és látva a kormánypártok nehéz helyzetét, augusztus közepén Merkel Drezdába látogatott, ahol nem éppen szívélyesen fogadták. A német himnuszt énekelve, a trikolórt lobogtatva és bűzös vajsavat tartalmazó néhány ampullát dobálva tüntetett a Pegida (Hazafias európaiak a Nyugat iszlamizációja ellen) és a bevándorlásellenes AfD több száz szimpatizánsa a kancellár ellen, aki újraválasztása óta egyébként először látogatott Szászországba. (…)

A számok azt mutatják, hogy indokolt lenne Merkelnek lemondania, mivel a tavalyi Bundestag-választások óta a CDU–CSU közel öt százalékponttal gyengült, és támogatottsága a 30-35 százalékból tartósan a 30 százalék alatti sávba süllyedt – erről már Kiszelly Zoltán beszélt.”

(Azt már mi tesszük hozzá, hogy Angela Merkel a második legnépszerűbb politikus, a migrációs vitával a bevándorlásellenes bajor Horst Seehofer bukta a legnagyobbat.)

A 888-nak nem tetszik, hogy a Facebookon nem lehet népirtásra buzdítani

„Az ENSZ csettint, a Facebook ugrik és cenzúráz

Azonnal letiltotta a Facebook a mianmari katonai vezető oldalát a New York-i világszervezet elmarasztaló jelentése után. Min Aung Hlaing bűne az volt, hogy a balliberálisok által az egekig marasztalt rohingyák elleni cikkeket és bejegyzéseket osztott meg.”

Egy baloldali ország, amely a jobboldalra szavaz

Az Új Egyenlőség című társadalomelméleti magazin elkészített egy politikai tesztet, amely kitöltőinek segít tisztázni, hogy ki számít ma baloldalinak vagy jobboldalinak Magyarországon. Az interneten elérhető kérdéssort a politizáló célközönségnek ajánlja Pogátsa Zoltán. Az internetes magazin főszerkesztője azt állítja, hogy a magyar nép annak ellenére baloldali maradt, hogy a jobboldali Orbán Viktort harmadszor választotta kétharmados többséggel miniszterelnöknek.

A tíz perc alatt kitölthető teszt segít tisztázni, hogy ki a jobboldali, ki a baloldali. Gondolja, hogy az emberek nem tudják, hogy milyen politikai értékek alapján élnek?

De, nagyon sokan tudják. A teszt azon kívül, hogy segít az értékek megfogalmazásában, a megerősítést is szolgálja, hiszen a konkrét kérdéseken, válaszokon keresztül jelzi a különböző elméleti irányokat. Alapvetően mi is a gazdasági bal-jobb értékfelfogást különböztettük meg, amely az elhanyagolt újraelosztáshoz való viszony alapján tesz különbséget. Azt tapasztaljuk, hogy a rendszerváltás óta a magyar politikai viták logikája alapvetően kulturális jellegű. Ezen a tengelyen az etnikai, a szexuális kisebbségekhez való viszonyulás, a hagyományos női-férfi szerepekkel kapcsolatos vélemények alapján szóródnak a vélemények, egy alapvetően zárt, vagy nyitott társadalom értékeinek megfelelően. Mi fontosnak láttuk, hogy a választókban tudatosodjon a gazdasági tengely is, amely a piacpártiság versus újraelosztás pólusok között mozog.  Mind a két témakört nagyon fontosnak tartjuk, ezért szeretnénk mindkét tengelyt bevinni a magyar közbeszédbe.

Nem létezik ugyanis az úgynevezett „balliberális” kategória. Ez egy oxymoron, vegetáriánus steak. A baloldaliak, más néven szocdemek újraelosztás pártiak, a liberálisok gazdaságilag jobboldaliak, piacpártiak. Összeköti őket, hogy a kulturális tengelyen mindketten nyitottak.

Úgy gondolja, egy ilyen teszt sokat segít abban, hogy sikerüljön megvilágítani, a mai politikai dzsumbujban ki merre tart?

Mielőtt a tesztet kitettük a honlapunkra, a Policy Solutions a Závecz Research-el, egy országosan reprezentatív mintán lefuttatta. Azt már korábban is tudtuk, hogy a magyar társadalom alapvetően újraelosztás-párti, ami azt jelenti, hogy Magyarország valójában baloldali, szociáldemokrata nézeteket vall. Ezt az eredményt kaptuk a teszt próbáján is, ami a jövő formálásának lehetőségeit is megmutatja. Ha ugyanis valaki valóban le akarja váltani az újraelosztást ellenző és mellőző Orbán Viktor kormányát, akkor a jelenlegi rendszerrel szemben nem a piaci liberalizmus nevében kell programot kínálni, mint eddig, hanem a gazdasági újraelosztás irányából. Ezen kívül az Orbán-féle „nemzeti” érzés helyett – ami identitást ad a társadalomnak – inkább a „nép” fogalmát lehet hatásos azonosság-képző tényezőnek használni, ami az igazságos, szolidáris társadalom elvére épül.

Ilyen politikai teszt, vagy értékmérő sokféle van a világban, de vajon a néhány perc alatt kitöltött kérdőív a maga 30 kérdésével képes pontosan megmutatni kiállítója politikai világképét?

Viszonylag nagy pontossággal. Sok forgalomban lévő tesztet megnéztük, a legegyszerűbb az lett volna, ha a piacon találunk megfelelőt. A nemzetközi tesztek tematikája, szóhasználata azonban nem alkalmas a magyar viszonyokra. A korábban Magyarországon használatos kérdések pedig a különböző pártok holdudvarából érkeztek, s a feladatuk is az volt, hogy a pártok felé tereljék a szavazókat. Ezért döntöttünk úgy, hogy szerkesztünk egy saját kérdéssort, amelynek a valós célja valóban a különböző vélemények kategorizálása volt. A végső formájában a tesztet kipróbáltuk a politikusokkal is, összevetettük például a rendszerváltás utáni Orbán Viktor véleményét a 2018-as Orbán Viktoréval. A kormányfő meggyőződésében bekövetkezett változást jól mutatta a koordináta-rendszerben bekövetkezett mozgás; a korábbi nyitott, baloldali értékeket valló kormányfő az idők során egy zárt, jobboldali politikussá formálódott. De a tesztünkön megmutattuk Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett helyét is, tehát akik kitöltik a tesztünket, hozzájuk képest is térbe tudják helyezni önmagukat.

A legnagyobb vélemény-változást valóban Orbán Viktor produkálta, de vajon vele együtt a szavazói is megváltoztatták a véleményüket, vagy a miniszterelnök karizmája, esetleg a gazdasági érdekeik vezérleték a választókat?

Valószínű, ma Orbán Viktorra nem ugyanazok szavaznak, akik ’98-ban, de ezt külön kutatás igazolhatná. Az bizonyosnak látszik, hogy például egy olyan személyiség, mint Jeszenszky Géza tíz éve még Orbán Viktor híve lehetett, de ma már biztosan eltávolodott a miniszterelnöktől, s vele együtt a tömegek is. De a képlet fordítva is igaz lehet, hisz manapság Orbánnak olyan hívei is vannak, akik ’98-ban biztosan ellene szavaztak. Mindez a Fidesz változásával magyarázható.

A konkrét tesztekben standard témák szerepelnek: ki hogyan vélekedik az abortuszról, a halálbüntetésről, a gazdagságról. Mindig ezek az alapkérdések?

Minden kérdés alapkérdés, mi nem akartunk rangsort felállítani. A témákat úgy válogattuk össze, hogy az elmúlt harminc évben ezek voltak a magyar társadalom kulturális és gazdasági vitatémái; nem tudnék olyat kiemelni, amely csak néhány embert érint. Az abortusz ma ugyanolyan fontos, mint az állam ingyenes oktatási-, vagy egészségügyi rendszere, mindkettő az utolsó három évben vált éles vitatémává. Korábban a romák, vagy az Európához tartozás osztotta meg ennyire a társadalmat.

Az Új Egyenlőség kérdőíve csak néhány napja került ki az internetre, egészen pontosan meg tudja mondani, hogy mennyire vált népszerűvé?

Igen, pontos számot tudok mondani. Tízezrek fedezték fel.

Azt tudják már, hogy inkább jobb, vagy baloldali emberek töltik ki az anonim kérdőíveket?

Persze, ismerjük a kitöltők korát, nemét, s úgy gondolom, hogy a mi közönségük inkább balos, aki híve az úgynevezett skandináv modellnek, ami a magyar viszonyok között radikális baloldalnak számít, Nyugaton mérsékeltnek. Ez a része a társadalomnak egyébként is nyitottabb, kulturális értelemben befogadóbb, ebben a szociáldemokraták a piacpárti liberálisokkal hasonló nézeteket vallanak.

Vannak a vállalt politikai értékek, s persze van maga a választás, amely során tapasztalatok szerint még a baloldali szavazók inkább személyre, és nem pártra szavaznak. Ebből eredően előfordulhat, hogy egy demokratikus ország diktátort választ magának?

A Policy Solutions és a Závecz Research készített egy másik reprezentatív kutatást, amely azt bizonyította, hogy a magyar társadalom fele, kétharmada részben elfogadja a különböző skandináv szociáldemokrata értékeket.

Az ország tehát baloldali, de azért már harmadik alkalommal kétharmaddal megszavaz egy jobboldali, időnként egészen a szélre csúszott magyar kormányt?

Igen, mert a baloldali politikus gárda gyakorlatilag szétesett, s nem képes talpra állni. Emlékezhetünk, hogy 2006-ban a baloldali MSZP és a liberális SZDSZ 2 millió 600 ezer szavazó támogatásával került kormányra, a Fidesz pedig az MDF-fel együtt szerzett 2 millió 500 támogatót. Abban az évben tehát úgy nyert a baloldal, hogy nagyjából azonos szavazót nyertek meg.

Ha megnézzük, hogy mi történt 2010-ben, akkor láthatjuk, hogy Orbán nagyon sok plusz szavazót nem szerzett, de megőrizte a korábbi szavazóbázisát, viszont a baloldal Gyurcsány kormányzása után először 1 millió 300 ezer, majd 1 millió alá küzdötte magát. Vagyis Gyurcsány Ferenc kormányzása a baloldal számára felért egy katasztrófával.

A közhiedelemmel ellentétben Orbán Viktor semmit sem csinál különösebben jól, zseniálisan semmiképp. A 8 millió választóból megtart 2 200-700 ezret, ami nem rossz eredmény neki, tisztességesen elvégzi a jobboldali politikusgárda a munkáját, de ez nemzetközileg nem kiemelkedő eredmény. Semmiképp nem jelenti azt, hogy Magyarország jobboldali többségű lenne. Csak annyi történik, hogy a jobboldal képes hozni a jobboldali szavazatokat, a baloldal viszont nem. Ez nemzetközi szinten is katasztrofálisan alacsony, az okáról érdemes lenne őszintén beszélni.

Manapság sokszor elmondják a politikusok, hogy a bal-jobb felosztásnak semmi értelme. Ezzel egyetért?

Semmiképp, aki ezt állítja az szinte bizonyosan jobboldali, aki nem érti, hogy a jövedelmek állam általi újraelosztása, a szegények, a rászorultak segítése alapvető eleme a politikának.

De hol vannak a baloldali szavazók?

A meglévő baloldalra egyáltalán nem hajlandók szavazni, passzívvá váltak.  Inkább el sem mennek a választani, mert nem akarják a hiteltelen baloldali politikusokat támogatni. Ha mégis voksolnak, akkor nem egyszer a kispártok mögé sorakoznak fel, ritkán még a Jobbikot is támogatják, vagy a Fidesz mellé állnak, mert programjukban vannak baloldali elemek. A baloldali szavazók a levitézlett utódpártokat már nem, vagy alig támogatják.

Miután a jogállamot már leépítették, s ma a hatalom egyre inkább tekintélyuralmi, mondhatni diktatórikus eszközökkel kormányoz, ilyen körülmények között érdemes demokratikus értékek után kutatni?

Nem, de nem azért mert az ország fele félelemben él, – ami demokráciában elképzelhetetlen – hanem mert az ország fele nem kötődik a demokratikus jogokhoz. Ugyanis a köztársaság, amely a rendszerváltás után elkezdett működni, az emberek többségének nem hozott jólétet, gazdagságot, biztonságot. Ezért a választók azt mondják, hogy őket nem érdekli az alkotmányosság, a jogbiztonság, a médiaszabadság, mert ezt nem tudják egy jobb élethez kötni. Csak akkor hajlandóak újra az igazságosságra, az elszámoltathatóságra, a számon kérhetőségre szavazni, ha azt hiteles emberek képviselik, akik garanciát jelentenek arra, hogy egy demokratikus, jogállami negyedik köztársaság igazságos lesz, újraelosztó, esélyteremtő, és nem csak kevesek gazdagodását hozza el. A levitézlett emberek alkotmányos ígéretei ma már fabatkát sem érnek! Nem lehet visszatérni a 2010 előtti időkbe.

Az önök által szerkesztett kérdőív egy ma még nem látható baloldal kialakításában kíván aktívan részt venni?

Igen, mégpedig egy skandináv típusú baloldal kialakításának serkentése lenne a cél, amelyben még megőrizték a szociáldemokrácia alapértékeit. A mai parlamenti ellenzéket képviselő baloldal beállt abba a sorba, amelybe Blair, vagy Schröder, amely valójában már nem volt szociáldemokrácia, hisz az újraelosztást, tehát a szegények, a hátrányos helyzetűek támogatását nem tartotta szem előtt. Ez Magyarországon leginkább Gyurcsány Ferenc fellépéséhez és miniszterelnökségéhez kötődik, s az ide tartozó politikusok már rég elvesztették népszerűségüket. Ugyanezért népszerűtlen Amerikában Hillary Clinton, vagy a briteknél Blair, illetve Németországban az SPD teljes garnitúrája; ezek a politikusok elvesztették a választóikat. Az igazi, tehát a hagyományos, valódi ’60-as évek szociáldemokráciája csak Skandináviában működik, s csak manapság tér vissza olyan emberekkel, mint Corbyn, Varufakisz vagy Sanders…

Érzésem szerint Magyarországon ilyen még csak nyomokban sem található!

Volt ilyen, hisz a napokban lemondott Szél Bernadett többször szóba hozta, hogy pártelnökként a skandináv modellt támogatja. Végül azonban az LMP elment valami teljesen követhetetlen irányba, Szél pedig távozott a politika élvonalából, ezzel az esély is távozott a politikából. Botka László is hasonlót akart az MSZP-ből, de őt a saját pártja megpuccsolta. A Momentum pedig bár tiszták és hiteles arcok, de már liberális irány. Vagyis manapság nincs olyan politikai szereplő, aki hitelesen képviselni tudná a skandináv típusú zöld baloldalt. Azt az irányt tehát, ami egyébként megfelelne a magyar nép értékeinek.

Akkor maradunk egy olyan ország, amelynek állampolgárai ugyan baloldali érzelműek, de azért megválasztanak egy diktátor-hajlamú jobboldali vezért?

Orbánt csak a jobboldali szavazók választják, a valódi baloldali szavazók pedig várnak arra, hogy egy hiteles új politikai csoport baloldali politikát csináljon Magyarországon.

Ha a jelenlegi rezsim tényleg stabil lenne, akkor nem lennének koncepciós perek

A koncepciós perek mai, és ’50-es évekbeli gyakorlatát és elméletét akarta összehasonlítani a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének elnöke, Donáth Ferenc, aki a szegedi börtönben interjút készített Czeglédy Csabával. Azzal a szombathelyi ügyvéddel, aki az ellenzék közös jogi képviselője volt. Czeglédyt ugyan márciusban egy napra szabadlábra helyezték, később éjszaka azonban ismét letartóztatták.  Donáth Ferenc egyébként a legkisebb fia idősebb Donáth Ferencnek, aki az ’56-os forradalmat követő Nagy Imre per másodrendű vádlottja volt.

 

A szegedi fogház a legszigorúbb börtönök egyike, a büntetés-végrehajtás vezetői könnyen hozzájárultak, hogy ne csak látogassa, de interjút is készítsen Czeglédy Csabával?

Váratlanul könnyen. Kérelmemre azonnal válaszoltak, és még a jogszabályban előírt mérlegelési idő előtt engedélyezték a látogatást. Előtte rögzítették a feltételeket, vagyis meghatározták az időpontot, jelezték, hogy a fogolynak is vállalnia kellett a találkozót, saját ügyéről persze nem beszélhetett, illetve kikötötték, hogy az elkészült interjút be kellett mutatni az országos parancsnokságnak.

Lehet, hogy azért egyeztek bele gyorsan a látogatásba, mert ön ismert és tekintélyes ember, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének elnöke. Ha megakadályozzák a börtönlátogatásban, az mégiscsak botrány, nem?

Nem hiszem. Ahol az engedélyt kiadták, nyilván tudják, hogy édesapámat, Donáth Ferencet ebben az országban kétszer is hamis vádak alapján ítélték el. De szerintem botránytól senki nem tart, a balhé az Orbán rezsim számára inkább kívánatos dolog.

Gondolja, hogy a büntetés végrehajtás vezetői döntöttek a börtönlátogatásáról vagy még feljebb?

Én a kérvényt az országos büntetés-végrehajtási intézet vezetőinek címeztem.

Ettől még születhetett döntés a politikai szférában, nem gondolja?

Nem tudom. Aligha Orbán Viktor engedélyezte a börtönlátogatásomat.

Az interjút kérő lapra ráírta, hogy azért keresi a börtönbe került képviselőt – aki az ellenzék közös jelöltje volt – mert a koncepciós perek mechanizmusát tanulmányozza?

Igen, egyértelműen jeleztem, hogy a Nagy Imre per hatvanadik évfordulója alkalmából szeretném összehasonlítani az egykori mártír miniszterelnök, és a mai koncepciós perek természetrajzát.

A hatóság ebben nem érezhetett némi kritikus felhangot?

Felhangról szó sem lehet. Egyértelműen kritikusan fogalmaztam, amikor levelemben a kommunista diktatúra, és mai koncepciós perek összehasonlításának lehetőségét kérvényeztem.

Ön tehát Ceglédy Csaba ügyét egyértelműen politikainak tekinti?

Igen! Feltétlen! Mégpedig koncepciós pernek tartom Czeglédy ügyét, mert épp úgy koholt vádak alapján indítottak eljárást ellene, mint annak idején az 50-es években, amikor a rendszer a politikai ellenfeleit a szocialista államrend megdöntésének szándékával gyanúsította meg. A különbség csak annyi, hogy ma Czeglédy ellen nem államellenes tevékenység, hanem gazdasági bűncselekmény a vád. Vádemelés nélkül lassan már több, mint egy éve tartják fogva, ami az előzetes fogva tartás törvényes indokain túl van. Fel sem merülhet a szökés, a bűnismétlés, vagy az összebeszélés lehetősége, hisz a munkatársait 12 hónap alatt számtalanszor kihallgathatták, a bizonyítékokat begyűjthették. A vád adócsalás, a gyanúsnak nevezett vállalkozások pedig már régen nem is működnek, a vádhatóság mégis indítványozta a további előzetes fogva tartást.  Ez is igazolja, hogy az eljárás mögött politikai cél fogalmazódik meg.

Azt tudjuk, hogy ügyvédként Czeglédy sok borsot tört a regnáló kormány orra alá. Ő harcolta ki a trafik-akták nyilvánosságát, neki köszönhető, hogy a TAO pénzekről kimondták, hogy közpénz, tehát nyilvánosan kell kezelni. De Czeglédy képviselte az ellenzéket a választási irodánál kialakult „kopasz-botrányban”, ő védte a történelemhamísítónak tartott Szabadság téri emlékmű ellen tiltakozókat, s persze vezető ellenzéki politikusokat is. Gondolja, hogy ez az igazi bűne?

A kormányzati propaganda nem egyszerűen a szocialistáknak, vagy a baloldalnak nyújtott jogi tevékenységről ír. Sokkal inkább a Gyurcsány Ferenccel kialakult személyes kapcsolatát emlegeti, ezért kell tehát bűnhődnie. Olyan vallomást akarnak Czegléditől kicsikarni, amely terhelő adatokat tartalmaz az egykori miniszterelnökről. Vagyis Czeglédy Csaba hasonló helyzetbe került, mint korábban a Sukoró-ügyben Császy Zsolt, vagy Tátrai Miklós, akik elutasították a vádalkut, mert nem kívánták a hatalom Gyurcsányra vonatkozó igényét teljesíteni.

Tudja ezt az állítást bizonyítani is, vagy csak a kormányzatot szolgáló sajtó találgatásai alapján állítja?

Ez akkor válik teljesen bizonyossá, ha majd fordul a kocka, és Polt Péter a bíróságon tett vallomása is megerősíti a perbefogottakat.  Addig csak azt tudjuk biztosan, hogy a három fogoly, tehát Czeglédy, Császy és Tátrai nyilvánosan kijelentették, hogy ajánlatot tettek nekik, s ha az egykori miniszterelnökre, Gyurcsány Ferencre terhelő vallomást tesznek, akkor az ő ügyüket a továbbiakban nem vizsgálják.

Mielőtt Czeglédy Csabát meglátogatta a szegedi börtönben, arra világosan felhívták a figyelmét, hogy a fogoly nem beszélhet saját ügyéről. Könnyű volt így összehasonlítani a mai koncepciós pereket az ’50-es években zajló kirakatperekkel?

Czeglédy ügyét a családomon belül megismert, illetve átélt büntetőperekkel hasonlítottam össze. Édesapám, Donáth Ferenc másodrendű vádlott volt a Kádár -, illetve a Nagy Imre perben is. Mind a kettőben az előzetes fogva tartás alaposan elhúzódott, a Kádár per előtt a vizsgálat ’50 decemberétől ’51 szeptemberéig tartott, a Nagy Imre per előtt 1957 április elejétől, 58 június közepéig húzódott. De még így sem mertek nyilvános tárgyalást tartani, mert féltek a blamázstól. Végül ezek zárt tárgyalások voltak, ugyanis többé már nem merték megismételni a Rajk per nyilvánosságát. Már ezekben a perekben is alkalmazták azt a módszert, hogy ha a vádlott nem ismerte el a bűnösségét, akkor bevitték a családját, Kádár- per előtt letartóztatták anyámat, és az ö szüleit, s fél éves gyereküket álnéven csecsemőotthonban eltüntették. Nagy Imre per előtt a határon túl tartott minket fogva a KGB; a feleséget, mind három gyereket, és apám anyját is.  Ez a vádhatósági fogás visszaköszön Czeglédy ügyében is.  Testvérét, és annak feleségét is előzetesbe zárták. A hozzátartozók jogtalan fogva tartásával nyilvánvalóan megtörni akarják a vádlottat, s ezzel akarnak tőle beismerő vallomást kicsikarni.

Nem érzi túlzásnak, hogy a rákosi rendszert, az 56-os kádári megtorlást próbálja hasonlítani Czeglédy ügyéhez, aminek talán vannak politikai felhangjai, de talán mégsem egy megtorló rendszer büntető akciója?

Azt nem állítom, hogy a mai koncepciós per ugyanaz, mint az ötvenes években volt, és az ügy kárvallottja, Czeglédy Csaba sem állítja ezt. A büntetés-végrehajtás például nem hozható közös nevezőre az ötvenes évekkel, amikor az elítéltet nemcsak őrizték, hanem gyűlölték is. Czeglédy szerint a jelenlegi őrzése rendkívül korrekt. Erre utal maga az is, hogy az interjú elkészülhetett.

Ugyanakkor az utóbbi években a demokráciából haladunk egy olyan autoriter – ha tetszik – illiberális társadalmi berendezkedés felé, amelyben a hatalmi ágak megosztása megszűnőben van. Egybefolyik a törvényhozó és a végrehajtó szerepe, s lassan a bírói szerep is. Ami lehetővé teszi, hogy egyes büntetőügyek a politika érdekeit szolgálják, független attól, hogy tudják-e bizonyítani a vádlott terhére rótt bűncselekményeket, vagy sem.

Az egyértelműen állítható, hogy az ügyészség mentalitása ma is hasonló, mint az ’50-es években. A vádhatóság személyi állománya évtizedekkel ezelőtt is vitatható színvonalon dolgozó, gyorstalpalón képzett, vagyis felkészületlen állomány volt. Akadtak régi, gyakorlott figurák is, akik a világháború alatt katonai eljárásokban vettek részt, később ügyészként mindent teljesítettek, amit elvártak tőlük. Az ügyészség állománya ma sem megfelelő, a bizonyítékok begyűjtése helyett igyekszik kikényszeríteni a vallomásokat. Mivel a testület hagyományosan parancsuralmi rendszerben működik, feltehető, hogy Polt Pétertől sem áll távol a vallomások kicsikarása.

Viszont rendkívül komoly a vád, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak. Biztos benne, hogy mindezt Czeglédy nem követte el?

A vád az egykori koncepciós perekben is egetverő volt. Ahogy az az ’50-es években, ma is változékony tartalommal. Ezért is gyanús az egész ügy! A Czeglédyvel szemben megfogalmazott, és publikált adócsalás olyan időszakra vonatkozik, amikor Czeglédy folyamatosan az adóhatóság ellenőrzése alatt állt. Viszont a nevezett időszakban az adóhivatalt nem jelzett semmilyen kivetnivalót.

De érdemes az ügy makói szálára is figyelni. A vádhatóság az ítélethozatali tárgyaláson – három év után! – ejtette a vádat a helyi iskolaszövetkezet vezetői ellen. Cserébe az egyikőjük Czeglédy ellen vallott! Nyilvánvaló vádalku jött létre. Sajnos a mai vádhatóság magatartása nagyon emlékeztet arra, ami az ’50-es évekbeli ügyészségen folyt.

Változtatgatott gyanúsítás alapján előzetes fogságba vétel, önkényesen elhúzódó vizsgálati fogság, a hozzátartozók letartóztatása, lakóhelytől távoli, önkényesen kijelölt ügyészséghez, illetve bírósághoz áthelyezés; a törvényes bírótól való ügy elvétel, a politikai érdekek kirajzolódása, utal az ügy koncepciós jellegére. Czeglédy Csaba eljárása nem az első eset. A Fidesz rezsim időszakában például a felmentéssel zárult a Hagyó, a tábornokok, a Szilvássy és a titkos szolgálati vezetők ügye, illetve Dávid Ibolya és Herényi Károly ügye, a moszkvai Kereskedelmi Kirendeltség ügy. De a Moszkva téri posta palota, tehát Szabó Pál és társai ügy; mind politikai igényre született eljárások voltak.  Ezekből az leszűrhető, hogy maga a vizsgálat a meghurcolás, a büntetés.

Az ügyészség kérésre a bíróság a héten hosszabbította meg Czeglédy előzetesét. A bírói hatalmi ágról pedig maga az érintett mondja, hogy még tartja magát, tehát függetlennek tekinthető. Ön szerint nem?

Ne felejtse el, hogy a jogi végzettségű Czeglédy Csaba az egész bírói hatalmi ágról nyilatkozott pozitívan. Aki azonban kiadta az engedélyt az ő előzetes fogva tartásának meghosszabbítására, az egyetlen bíró. Nevezetesen a szegedi nyomozati bíró, aki már egy éve folyamatosan notóriusan meghosszabbítja a fogva tartást, „mindent a vádnak, semmit a védelemnek” címmel.

Normális körülmények között a bírónak azt kéne mérlegelni és elérni, hogy a nyomozás haladjon, tehát a vádhatóság operativitása fennmaradjon, tehát képes legyen az ügy szálait kibogozni. Másrészt pedig azt – ami az igazságszolgáltatás alapelve – hogy az ártatlanság vélelmét fenn kell tartani addig, amíg a bíróság el nem ítéli a gyanúsítottat. A mérleg két serpenyőjét kéne egyensúlyba hozni, ehelyett érzésem szerint csak az egyik oldalt engedik szélsőségesen érvényesülni.

Én hiszek Czeglédy Csaba ártatlanságában. De függetlenül az én szimpátiámtól, alapvető jogelv, hogy elmarasztaló bírói ítéletig mindenkit, aki nem tesz beismerő vallomást, megillet, hogy feltételezzék róla az ártatlanságát. Az ártatlanság vélelme alapvető jogelv, amit teljesen kiüresít, ha az előzetes fogva tartás, aránytalanul kínzó, és büntetés jellegű.

Annyi tudható, hogy Czeglédy mindeddig nem tett önmagára terhelő vallomást.

Sem önmagára, sem Gyurcsány Ferencre…

Czeglédy hogyan viseli a helyzetet, a tartós fogvatartást?

Lassan több, mint egy éve börtönben van. Az állapotát, lelki egyensúlyát jónak találtam. Tiszta gondolkodás jellemzi, átlátja a helyzetet, a részleteket is követi, stabil, érzelmileg is egyensúlyban van. Olvas, gondolkodik.

Ugye az minden előtanulmány nélkül állítható, hogy a politikai pereket koholt vádak alapján indítják. Az édesapja esetében évtizedes börtön lett a következmény, de mi lehet a kifutása a Ceglédy pernek?

Az édesapámat az 50-es években összesen a két perben 26 évre ítélték, és 7,5 évet ült, többnyire magánzárkában. Manapság az igazi büntetés az előzetes fogva tartás, amikor az áldozatokra lehet engedni a kormányzat kezében lévő sajtót. Így százszor el lehet mondani, hogy hat- milliárdos bűncselekményről van szó. Sőt, ezt évekig lehet ismételni. Addig szolgálja egy koncepciós ügy a politikát, amíg a kormányzati propagandának hasznos. Aztán a többi már kevéssé érdekes a hatalom számára.  A büntetés pedig a lefolytatott eljárás. Így van ez Császy Zsolt, illetve Tátrai Miklós esetében is. Az ő ügyük 2010 táján kezdődött, évekig tartó eljárás után a másodfokú – tehát a jogerős bírói ítélet szerint – még felmentették őket, mert ártatlannak bizonyultak. A harmadfokú bírói eljárással sikerült két év körüli büntetést kiszabatni, de már mindketten otthon vannak. Tehát ma a hatalom nem nyugszik addig, amíg politikai célját el nem éri, s el nem jut a tárgyalásig. Maga az ítélet végrehajtás a rezsim számára már csak „ráadás.”

Czeglédy Csaba keserűen jegyzi meg az interjúban, hogy a történelmet a győztesek írják, vagyis ezzel mintha belenyugodott volna a sorsába, hisz a jelenlegi kurzus tartósnak látszik.

A jelenlegi rezsim egyáltalán nem annyira stabil, mint amennyire látszik, különben nem lennének koncepció perek. A politikai perekben az ítéletet végső soron nem a bíróság, hanem a történelem hozza meg.

Az ötvenes években is születtek ítéletek mindenféle vallomásokra alapozva, de Sztálin halála után a rezsim egy pillanat alatt meggyengült. A politikai perekre az jellemző, hogy a széljárás változtatásával a vádhatóság is megpróbálja a magatartását változtatni. A diktatúrák egyébként soha nem stabilak, csak annak látszanak. Ezt megtapasztaltuk az ötvenes években is, amikor a hatalmon lévők magatartása az egyik pillanatról a másikra megváltozott.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK