Kezdőlap Címkék Futball

Címke: futball

Lázár János és a tao

„Érdekes döntések születnek a Kúrián a taóval kapcsolatban” – jelentette ki Lázár János a csütörtöki kormányinfón.

Ez az érdekes döntés valójában azt jelenti, hogy a Kúria határozata értelmében a kluboknak el kell számolniuk a társadalmi adó alól felszabadított pénzekkel, vagyis nem lehet eltitkolniuk, hogy mire költötték a támogatásokat.

Lázár János szerint az lenne a nem érdekes döntés, ha a Kúria, – és az azt megelőző összes bírói szint – azt mondta volna ki, hogy nem kell elszámolni ezekkel a pénzekkel.

Költsétek csak rendületlenül drága barátaim, használjátok kedvetek szerint, vegyetek rajta, amit a szemetek, szátok megkíván! Ez lenne a nem érdekes döntés Lázár János szerint. Ha a futballkluboknak, élükön a felcsúti klubbal, amely messze a legtöbb támogatást kapta, nem lenne semmiféle titkolnivalójuk a tao-pénzekkel kapcsolatban, akkor nem várnák meg, míg bíróság kötelezi őket arra, hogy elárulják, mire mentek el a milliárdok, hanem az első kérdésre megválaszolnák, hogy mire mennyit költöttek.

Sőt, meg sem várták volna, míg valaki megkérdezi tőlük, hanem maguktól a nyilvánosság elé tárták volna, hogy mit vettek az adófizetők pénzén. És akkor még azt is feltételezhetnénk róluk, hogy nem az Orbán Viktor október 23-i beszédét meghallgatók utaztatására és egyéb fölöslegességekre költötték a pénzt, hanem arra, amire eredetileg kapták. Például kiváló edzőkre, akik a tehetséges fiatal futballistákból jó játékosokat nevelnek. Öltözőkre, mezekre, cipőkre, labdákra és minden olyan szükséges dologra, ami ahhoz kell, hogy a magyar futball újból a – nagyon – régi fényében tündököljön.

Merthogy ettől jelenleg fényévekre vagyunk. Nem akarnám egyedül Lázár János nyakába varrni a kudarcokat, az Andorra és Luxemburg elleni vereségeket, a Feröer elleni szánalmas döntetlent, de ameddig Lázár János érdekes döntésnek nevezheti a Kúriának azt az ítéletét, mely közpénznek nevezi azt a pénzt, amit a köz adott a futballkluboknak, addig nem várható, hogy jobb lesz a magyar futball és jobb hely lesz Magyarország.

Gondolatok a luxemburgi 1-2 után

Talán felül kellene vizsgálni a stadionépítési projekt sikerességét. Lehet, az a baj, hogy az elmúlt években túl sok stadiont építettünk.

Kevesebb több lett volna.

Meg kellene nézni, hogy azokban az országokban, amelyektől az elmúlt hónapokban kínos vereségeket szenvedtünk – Andorra, Luxemburg – hány stadion épült az utóbbi években.

Lehet, hogy új projektet kellene indítani, melynek célja minél több stadion lebontása.

Ez is sok pénzbe kerül, de miután Magyarország hagyományosan futballnemzet, ennyi áldozatot meg kell hoznunk az ügyért. És amikor lebontunk egy stadiont, még egy kis rögtönzött ünnepélyen szalagot is át lehetne vágni.

Inkább egy szalagot, mint a szurkolókat.

És amikorra már csak egy stadion marad – nevezzük Népstadionnak, ahol valamikor 85 ember ezer is összejött egy kettős rangadóra – addigra talán a magyar futballt is új alapokra lehet helyezni.

Zárójel: nemcsak a fiatalok, de talán már a középkorúak sem emlékeznek arra, hogy valaha voltak kettős rangadók Magyarországon. Mondjuk a Ferencváros játszott az Újpesttel és a Vasas a Honvéddel.

Ezek akkor világverő csapatok voltak, a világ legjobbjaival is felvették a versenyt. Magyar játékosok futballoztak ezekben a csapatokban, magyar edzők segítették őket ahhoz, hogy több gólt rúgjanak, mint az ellenfél.

Akkor még ki lehetett menni egy meccsre, mert a legdurvább bekiabálás az volt, amikor egy vérmes öregúr beszólt a bírónak: mocskos csaló!

Szemrehányóan néztünk az ilyenre, mert nem tartottuk helyénvalónak az ilyen magatartást.

Zárójel bezárva.

Még csak annyit, hogy a futball nem szájkarate.

Itt a teljesítmény számít, nem az, hogy mit gondolunk, vagy hogy mit kommunikálunk magunkról. Lehet azt mondani, hogy a magyar csapat jobban teljesít, de ha ez nem igaz, a pályán úgyis kiderül.

Ahol egyébként nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak. Nem megsemmisíteni kell őket, hanem jobbnak lenni náluk.

Végezetül. A futball játék, amelynek azonban vannak szakmai alapvetései. Kell hozzá három T: tehetség, tudás, teljesítmény.

Emellett még önbizalom és alázat.

Ez utóbbi kettő nem zárja ki egymást.

…És Georges Leekens a kapitány…

Nem kellett sokáig várni, már meg is találták az Ügyeletes Megváltót. Georges Leekens-nek hívják, belga, és a jövőben ő fogja csatába vezetni a magyar labdarúgó válogatottat.

Idáig nem hallottam róla semmit, de erről nem Georges Leekens tehet, hanem én. Ő mindent megpróbált: számtalan helyen megfordult, edzősége 33 éve alatt 18 klubban, és öt válogatottnál dolgozott.

Csak magamat okolhatom, amiért nem futottam össze vele sehol.

Ha kicsit jobban figyeltem volna, akkor azt is tudhatnám, hogy kupagyőztes volt a Club Brugges csapatával. Igaz, nem most, hanem 1991-ben. Nem ma volt az sem.

Georges Leekens azt ígérte, hogy kivezeti a csapatot az Európa-bajnokságra.

Jó lesz megint magyarnak lenni. Jobb lenne, ha már most is jó lenne, de ne legyünk telhetetlenek. Legutóbb tavaly nyáron volt jó, amikor 4-0-ra kikaptunk a belgáktól. Tömegek ünnepeltek akkor az utcán, a körúton megálltak a villamosok.

Irigylem Georges Leeken-t, mert ezek szerint ő tudja, hogy mitől lesz jobb a magyar válogatott, mint most. Nála lehet a recept, a csodafegyver. Mert másban nemigen bízhatunk. Valamit biztosan kitalál majd a mester, amitől a kapusunk kevesebb gólt kap, mint amennyit a csatáraink rúgnak. És biztos lesz valamilyen elképzelése, vagy már van is neki, amitől a védelem nem lesz sebezhető, a középpályások gyorsabban hozzák fel a labdát, és pontosabban passzolnak.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke azt mondta, versenyeznünk kellett George Leekneesért, mert voltak a miénkénél jobb ajánlatai is. Magyarország leggazdagabb embere nem részletezte, hogy mire gondolt.

Pedig, lett volna rá igény, hogy megtudjuk. Mert akkor azt is megértenénk, hogy milyen ember az, aki nem a jobb ajánlatot fogadja el, hanem a rosszabbat. Legutóbb Mészáros Lőrinccel jártak így a döntéshozók: a felcsúti polgármester 5 milliárd forinttal drágább ajánlatot tett a komáromi híd megépítésére, mint a versenytársak, mégis ő kapta a megbízást.

Lehet, hogy ezt érezte meg George Leekens? Hogy mi magyarok, mindenki másnál különösebb anyagból vagyunk gyúrva: ha kikap a csapatunk, örömünkben ellepjük a főváros utcáit, és elénekeljük a magyar himnuszt.

Orbán Viktor gratulált Babos Tímea győzelméhez

0

„Game, set, match… Tiszteletünk az első magyar tenisz világbajnoknak, szép volt, Tímea.” Ezt írta ma Facebook oldalán a miniszterelnök, ezzel is jelezve, hogy őt nem csupán a futball érdekli, hanem minden magyar sikernek örül, szülessen az bármely sportágban.

Orbán nem először tesz megjegyzést a magyar sportolók sikereire. Amikor két évvel ezelőtt kiderült, hogy a magyar labdarúgó válogatott kijutott a franciaországi Európa-bajnokságra. A miniszterelnök így fogalmazott: Na ugye!

Ez az utóbb szállóigévé vált két szó azoknak a kételkedőknek szólt, akik, szemben Orbán és a kormány álláspontjával, nem bíztak a magyar labdarúgás felemelkedésében és abban, hogy a stadionok számának növekedésével a rúgott gólok száma is egyenes arányban nő.

Azóta már messze vannak a párizsi szép napok, a magyar futball jelenleg sokadik mélyrepülését éli. De legalább Babos Tímeának tapsolhatunk.

Bruck András: A magyar foci – úgy is, mint ami nem létezik

0

Bernd Storck szövetségi kapitány neve nincs rajta ezen a fizetési listán, de valahol a 8-9. helyen lenne. Keresetének pontos összege nem ismert – mint idehaza minden piszkos ügy, ez sem nyilvános –, de évi egymillió eurónál egész biztosan nem kevesebb, viszont hallani 1.7-ről is, és egyéb jelentős pénzeket is kap. Évente 4-500 millió forint között kereshet.
A listából kiderül, hogy Storck fizetése lényegesen több, mint Svájc, Belgium vagy Svédország szövetségi kapitányáé, holott mindhárom ország nem csak sokkal gazdagabb Magyarországnál, tehát többet is költhetne ilyesmire, de a válogatottjuk is jóval előrébb van a nemzetközi rangsorban.

Egyértelmű, hogy Storck tarifája az ország anyagi erejéhez, a nyomorúságos hazai keresetekhez, és az ő szerény múltbeli teljesítményeihez képest messze túl van minden józan és erkölcsös megfontoláson. Ráadásul Storck a kiemelkedő fizetése ellenére sem tudta a magyar válogatottat eljuttatni a következő világbajnokságra.
Ennyit bárki a tizedéért is elért volna.

Ami azt illeti, az amatőrközeli színvonalú magyar futballban tulajdonképpen

illene mindenkinek ingyen, esetleg valami tiszteletdíjért, BKV-bérletért dolgozni.

És a Videoton új edzőjének – a csapat a kisvasút mellett Orbán másik plüssmacija -, Marko Nikolicsnak sem sikerült az, amiért pedig 800 ezer eurós évi fizetésért idehozták. A csapat a nyári kupameccseken még azelőtt kiesett – egyébként másik három kupacsapatunkkal együtt -, hogy elérte volna a már valóban jelentős bevételekkel járó fordulókat. Nem számít, nagyon mély a magyar adófizetők zsebe.

Hogy Nikolics fizetése milyen irgalmatlanul sok, azt jelzi, hogy a sehol nem jegyzett Videotont választotta, holott a belga bajnokság jelenlegi éllovasa is ajánlatot tett neki.
Vajon hogyan történhet meg, hogy a Videoton többet adjon valakiért, mint amennyit egy erős belga csapat hajlandó, és aki még csak nem is neves sztáredző?
Pontosan ez az Orbán-féle illiberális focirendszer. A futball üzleti alapon működő sport, a csapatoknak muszáj racionálisan gazdálkodniuk. A Videoton viszont a kispénzű magyar adófizetőkön, Erzsébet-utalvánnyal kifizetett nyugdíjasokon élősködik. Igaz, nem is tehet mást, mivel jól fizetett játékosai még a saját fizetésükre valót se termelik meg. Az érdeklődést iránta pontosan jelzi, hogy költségvetésének csupán egy százaléka, 33 millió forint jön jegybevételből. Eközben az európai klubcsapatok bevételének átlagban 15-30 százaléka származik belépőkből.

A Videoton nem más, mint egy eltartott: állami, önkormányzati, tao, szponzori pénzekből élő vámpírcsapat.

Mint egyébként szinte mindegyik a magyar bajnokság első és másodosztályában. Ellentétben a külföldi klubokkal, amelyek még a stadionjukat is a saját bevételeikből építik, a magyar csapatok többsége közpénz nélkül az öltözőig se tudna elvánszorogni.
Micsoda gyalázat, hogy egy elvben piaci rendszerben a játékosok nem ritkán havi 4-8 milliós fizetését a koldusszegény magyar adófizetők állják. A velünk élő kádárizmus! Ezt az abnormális, a futballban is törvényszerűen versenyképtelen világot támasztotta fel Orbán. S hogy mi volt vele a célja? Csak így tud a futballban is mindent kontrollálni, minden döntésbe belefolyni, mindenféle futballpénzhez hozzáférni.

Van itt tehát egy nagyon gyenge nemzeti válogatott, amely a szégyeneit azzal kompenzálja, hogy egy ideje a vereséget is győzelemként ünnepli; van egy nem üzleti alapon működő, motiválatlan klubcsapat, és van két külföldi edző, aki semmi másból, mint a magyar miniszterelnök úri passziójából gazdagodott meg. Ez ugyan csupán egy alkalmi mintavétel a futball hétköznapjaiból, de mindenben tökéletesen lefedi a sportág egészének viszonyait…

A hazai futball jelentéktelensége teljes szinkronban van a körülötte levő végtelenül korrupt és áporodott környezettel.

Az egyik tökéletesen magyarázza a másikat, az egyikből értelemszerűen következik a másik. Végh Antal 1974-es, Miért beteg a magyar futball? c. könyve óta semmi nem változott, egyet kivéve: a magyar futball már nem beteg, hanem halott.

Vagy, ami még rosszabb, éber kómában fekszik: lélegzik, meg-megmozdul, időnként kinyitja a szemét, de semmit nem ért, semmire nem reagál. A nagymúltú magyar labdarúgás ebbe a visszafordíthatatlan, vegetatív állapotba zuhant.

Kár hazudozni, nincsenek biztató jelek. Amik meg annak látszanak, azok csak a kómás beteg tipikus grimaszolásai, fintorai. Tavaly az EB-re kijutást ugyan sokan „jelnek” tekintették, de bebizonyosodott, hogy ismét, ezredszer is alaptalan volt a bizakodás, hiszen rögtön jött egy újabb mélypont, a megsemmisítő VB-selejtező sorozat.

A hazai környezet se mentálisan, se szakmailag, se erkölcsileg nem képes többé minőségi futball előállítására, a kegyelemdöfést a hosszan tartó, lassú sorvadás után maga Orbán adta meg. Az ő aktív részvétele mellett a futball a hazai színtér talán legromlottabb, legrosszabbul teljesítő szereplőjévé vált, és törvényszerűen történt így: vagy tao-pénzeket lopsz és lopatsz, és akkor a stadionok üresek, vagy tiszta lapokkal játszol, és akkor húsz éven belül talán kialakul valami.

Miért jönne vissza Dárdai „megmenteni” a magyar focit? Hogy fél éven belül az MLSZ parazitáinak bűntársává váljon? Kezdjen el ő is nézőszámot hamisítani?

Mindenki, aki idehaza a futballból él vagy körülötte lebzsel, maga is a rendszer cinkosává vált. Hajdú B. István sportriporter még Prima Primissima díjat is kapott azért, mert mindig ő látja a legtöbb előrelépést. Klubvezetők, klubtulajdonosok, edzők, újságírók, sportközgazdászok, sportriporterek, szakkommentátorok, trénerek: megannyi hajdúbé, mind hiteget, ködösít, hazudik, ma már félelemből is, és persze kötelezően bizakodik. Egy-egy megalázó vereség után mindegyik rögtön előre néz, a következő meccset várja, mert az örökös bizakodás az a kötőanyag, amivel a rendszer, s benne az egyéni pozíciók fenntarthatók.

Ez folyik régóta – már megkötött a bűnrészesség kultúrája.

A magyar futballnak csak múltja van, jövője nincs, ezért az egyetlen értelmes és tisztességes dolog az volna, ha egy új kormány megvonna tőle minden fillért, így akit valóban érdekel ennek a fantasztikus sportnak a magyar változata, akár játékosként, akár szakemberként, az csinálja kedvtelésből, vagy szerezzen hozzá maga forrásokat.

Kétségtelenül merész és radikális lépés volna, viszont, ha létezik sport, amelynek kötelező eltartania saját magát – száz és száz külföldi klub bizonyítja, hogy képes rá -, az éppen a foci. Orbán akaratlanul is pont azt igazolta, hogy a magyar futball sikertelenségének nem a kevés pénz és stadion volt az oka.

Az állami és egyéb közpénzek kivonásával egycsapásra eltűnnének a hajdúbék, és idővel azok kezdenének a helyükre beáramlani, akik nem a rendszer fenntartásában érdekeltek, hanem a megújításában.

Egy ilyen bátor döntéssel az új politika is jól járna. Demonstrálhatná őszinte szándékát, hogy nem hajlandó tovább százmilliárdokat a futballra és a benne érdekeltek egy kis, privilegizált csoportjára költeni: focistákra, „futball szakemberekre”, a még meccsre járó pár ezer szurkolóra, a VIP-páholyok ragadozóira.

Azt hiszem, ezt nagyon sokan valódi megújulásnak tartanák.

Forrás: Bruck András, Facebook.

Magyar foci, én így szeretlek…

Ha Gulácsi nem csúszik el, és nem kapunk gólt már az elején… Ha Dzsudzsák is játszhat a svájciak ellen… Ha hárommal többet rúgunk, mint amennyit…

A magyar futball semmit sem lépett előre az egy évvel ezelőttihez képest. Pedig, akkor se volt sehol.

Kellett egy kis szerencse, sok lelkesedés és elszántság ahhoz, hogy viszonylag elfogadható eredményeket érjünk el tavaly az Európa-bajnokságon. (Ahova egyébként azért juthattunk ki, mert a résztvevők létszámát 16-ról 24-re emelték.)

A csoportmérkőzések során győzelemmel kezdtünk az osztrákok ellen. Akik amúgy az első percben rúgtak egy kapufát. Ismerjük a futball lélektanát. Ha az bemegy, minden másképpen alakul. Nemcsak azon a meccsen, de az egész Európa-bajnokságon.

Aztán következett az izlandiak elleni döntetlen, majd jöttek a portugálok.

A három gólunk közül kettő úgy született, hogy a labda megpattant egy menteni akaró portugál védő lábán. Igaz, nyerhettünk volna, a végén ugyanis kimaradt egy nagy helyzetünk.

A következő meccsen négy-nullra kikaptunk a belgáktól. A meccs után tomboló tömeg ünnepelte a válogatottat a körúton, megálltak a villamosok, mert nem tudtak tovább menni.

Hősök lettek a magyar válogatott játékosai.

Ez egy szerethető csapat, mondta Orbán Viktor valamikor 2011-ben. Mintha az előzőek – amikor még nem ő volt a miniszterelnök – nem lettek ugyanolyan szerethetők. Ők is a magyar címeres mezben futottak ki a pályára, és a magyar himnuszt énekelték szívükre tett kézzel.

Aztán az a szerethető csapat belefutott egy nagy zakóba a hollandok ellen. Egervári Sándornak mennie kellett, ám a csapat továbbra is szerethető maradt.

Még úgy is, hogy klubcsapataink már a nyár végére rendre elbúcsúznak a kupaszerepléstől, nem jutnak a csoportkörbe.

És legutóbb, a svájciaktól elszenvedett 5-2-es vereség után a közönség megint együtt énekelte a fiúkkal a Himnuszt

Mert ez már régen nem a futballról szól. Nem a minőségről, a versenyről, az eredményességről.

Ez arról szól, hogy ami a miénk, az szerethető.

Nálunk a gyűlölet is szerethető. Hogy ne Soros nevessen a végén. És hogy ne jöjjön ide senki. Őcsényben olyan emberek – gyerekek – ellen tüntettek a helybéliek, akiknek a magyar állam már oltalmazotti státuszt adott. Az a magyar állam, amely máskülönben előszeretettel mossa össze őket a terroristákkal, elismerte, hogy ezek az emberek életük megvédése miatt menekültek el a hazájukból. Nem kalandvágyból keltek útra, nem azért, mert odahaza unatkoztak, hanem azért, mert nem volt más választásuk.

Orbán miniszterelnök megdicsérte az ócsényieket, akik kiszúrták a menekülteknek néhány napra szállást kínáló fogadós autójának a gumijait.

Áder köztársasági elnök egyetlenegyszer sem szólt a gyűlölet ellen. Látszólag nem a focinál tartunk. Pedig ez a történet épp arról szól, ami szombaton este Bázelben történt. Hogy nekünk a rossz is jó. A silány, értéktelen, használhatatlan. Mi beérjük azzal is, ami nemzetközi szinte nem kell senkinek.

Ha így folytatjuk, hazánk, Magyarország is olyan lesz, mint a magyar foci. Valakik visszaélnek azzal, hogy nekünk ez a hazánk, ezért mi akkor is szeretni fogjuk, amikor már csak alig lesz szerethető.

Bokszoló lesz a volt válogatott futballista

0

Profi ökölvívónak áll Rio Ferdinand, az angolok 81-szeres válogatott, 2015-ben visszavonult labdarúgója. Rio Ferdinand nem az első olyan sportoló, aki sikeres sportpályafutása lezárta után másik sportágban kísérletezik.

A korábbi hátvéd kedden jelentette be, hogy az egyik leghíresebb angol fogadóiroda támogatásával kezd bele új karrierjébe.

„Kihívásként tekintek erre a dologra. Eddig kupákat nyertem, most egy övért szállok harcba” – nyilatkozta a 38 éves Ferdinand a BBC-nek.

Az egykori védőt a korábbi WBC-bajnok (Boksz Világtanács) Richie Woodhall edzi majd,

aki ezt megelőzően a brit olimpiai csapat tréningjeit irányította.

Ferdinand a Manchester Unitedben töltötte pályafutása legsikeresebb éveit 2002 és 2014 között: a Vörös Ördögökkel többek között hat bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-diadalt is ünnepelhetett.

A védő a Queens Park Rangersből vonult vissza 2015 májusában, azóta televíziós szakkommentátorként dolgozik.

Usain Bolt focizni fog

A nemrég visszavonult, sprinter, Usain Bolt például futballistaként képzeli el a jövőjét. „Sosem titkoltam, hogy szívesen fociznék, úgy érzem, ebben jó lennék.”

FIFA világranglista: három helyet rontott a magyar válogatott

0

Magyarország három helyet rontva az 59. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élmezőnyében a legutóbbi rangsorhoz képest komoly változások történtek, az élre a világbajnok német csapat került.

A magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelei közül a Budapesten 1-0-ra győztes Európa-bajnok portugálok a hatodikról a harmadik pozícióba ugrottak, míg a továbbra is százszázalékos Svájc három helyet rontva a hetedik. A sorban a Feröer-szigetek a 93., Andorra a 144., míg Lettország a 148. helyet foglalja el.

A lista tetején a németek és a portugálok közé beékelődve az eddigi első Brazília található, a vb-selejtezőkön továbbra is szenvedő Argentína a negyedik, míg a négy helyet javító belgák az ötödikek.ó

Rooney nem lesz többé válogatott

0

A csütörtöki brit lapok többsége jókor meghozott döntésnek tartja Wayne Rooney visszavonulását az angol labdarúgó-válogatottól. Igaz, vannak köztük olyanok is, amelyek szerint az Everton játékosa hibát követ el.

Az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője szerdán jelentette be, hogy többet nem lép pályára a nemzeti csapatban.

A The Daily Telegraph úgy fogalmazott, Rooney döntése egy korszak végét jelenti, de kétségtelen, hogy a játékos jókor, jó döntést hozott. A tekintélyes napilap emlékeztetett arra, hogy

a még mindig csak 31 éves támadót mindössze hat mérkőzés választotta el attól, hogy beállítsa a 125-szörös válogatott kapus, Peter Shilton rekordját.

A válogatottól való visszavonulása pedig azt jelenti, hogy Rooney a klubkarrierjére, a nemzeti csapat pedig a jövőre és benne olyan játékosokra összpontosíthat, mint Harry Kane, Marcus Rashford, Dele Alli és Adam Lallana.

Wayne Rooney a The Times szerint is helyes döntést hozott. A mértékadó napilap azonban habozik a legnagyobbak között említeni a játékost, bár azt elismeri, hogy „igazán jó” volt.

Új, izgalmas tehetségek vannak felemelkedőben az ő posztjain

– írta az újság, szintén kiemelve Kane, Rashford és Dele Alli, valalmint Raheem Sterling nevét. Nekik még fel kell nőniük a feladathoz, de jobb, ha ezt Rooney árnyéka nélkül tehetik meg, de az általa mutatott szenvedéllyel – vélekedett az újság.

A tekintélyes napilapok közül a The Guardian is úgy fogalmazott, Rooney döntése nem tekinthető nagy meglepetésnek, bár a játékos eredetileg a 2018-as oroszországi világbajnokság után akart visszavonulni a válogatottságtól. Az újság szerint ezzel a lépéssel a csatár meghosszabbítja klubkarrierjét – idén nyáron tért vissza nevelőegyesületéhez, az Evertonhoz -, ráadásul felesége a negyedik gyermeküket várja jövő nyárra, így a világbajnokság talán már nem is tűnt olyan csalogatónak. A The Guardian mindazonáltal megjegyzi: a Rooney által a nemzeti csapatban elért rekordok sem tudják feledtetni a tényt, hogy a támadó soha nem tudta megismételni a 2004-es Európa-bajnokságon mutatott formáját.

A tömeglapok közül a Daily Mirror a csatár válogatott iránti elkötelezettségét emelte ki és nemzedéke legjobb angol játékosának nevezte őt.

A The Sun című bulvárlap viszont nem ért egyet Rooney döntésével, szerinte a csatár hibát követ el. A legnagyobb példányszámú brit napilap szakírója elsietett lépésről ír, amelyet Rooney minden bizonnyal meg fog bánni, ha játszani látja a televízióban a válogatottat.

Wayne Rooney 53 gólt szerzett az angol válogatottban:

37-et jobb, ötöt bal lábbal – büntetőből hétszer volt eredményes -, 11-et fejjel.

Száztizenkilenc válogatottbeli mérkőzéséből a legtöbbet, 42-őt Roy Hodgson szövetségi kapitány alatt játszotta. Huszonkétszer lépett pályára csapatkapitányként, s a nemzeti csapatban eltöltött 14 éve alatt 104 csapattársa volt. A legtöbbször, 72 alkalommal Frank Lamparddal játszott együtt.

A brit lapok által közölt kimerítő statisztikák között az is szerepel, hogy a 119 meccséből 38 jutott Tony Blair, 20 Gordon Brown, 57 David Cameron és négy Theresa May miniszterelnöksége idejére.

 

A Szabad Néppel üzent Pintérnek a Párt

A magyar futball eseményeit nyomon követő szurkolók számára nem szokatlan az a jelenség, hogy néhány fordulóval a bajnokság megkezdése után alacsonyan szállnak az edzők, vagyis, sorra menesztik az eredménytelen csapatok szakvezetőit.

Az eljárás amúgy magyarázható: a klubvezetők eredményt szeretnének, győzelmeket szállítani a szurkolóknak és nem utolsósorban a szponzoroknak. Játékos sok van, őket macerás lenne elküldeni, edzőből viszont csak egy, ezért az esetek többségében neki kell elvinnie a balhét.

Az OTP Bank Ligából négy forduló telt el, és

a zuhanyhíradó hírei szerint három kispad máris inog.

Ifj. Mészöly Kálmánnak a Haladásnál, míg Csertői Aurélnak a Paksnál nem áll jól a szénája. És megmozdult a szék Pintér Attila alatt is.

A korábban szövetségi kapitányként is dolgozó Pintér csapata a TAO pénzekkel bőségesen megkínált Puskás Akadémia négy forduló után az utolsó helyen áll a bajnokságban, és a szomorú képet csak csöppet árnyalja, hogy a felcsútiak a sorsolás szeszélye folytán eddig az előző bajnokság legerősebb csapataival mérkőztek.

Mindez persze nem vigasztalja a Puskás Akadémia szurkolóit. Akik ugyan nincsenek túl sokan, de ebben az esetben nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Márpedig itt a vezérszurkolót Orbán Viktornak hívják, ő találta ki annak idején ezt a csapatot, és ő volt az, aki felcsúti háza szomszédságában csodastadiont is építtetett a nem egészen kétezer lakosú falu aranylábú fiainak.

Hogy Pintér szénája nem áll jól, azt elsősorban onnan lehet tudni, hogy az Origo, amely legújabban a kormány szócsöveként van jelen a magyarországi sajtópalettán, nagy cikkben húzta le Pintérről a vizes lepedőt.

Hozzáértők szerint ez egyfajta selyemzsinór, azaz elbocsátó szép üzenet Pintér számára.

Az eljárás egyébként hasonlít ahhoz, amit a múlt század ötvenes éveiben a Szabad Nép művelt.

Akkor a kommunista párt lapjában üzenték meg, ha valamelyik párt-, vagy állami vezetőnek kitelt az ideje. Akiről a Szabad Nép rosszat írt, vagy nem írt semmit, és kihagyta egy fontos felsorolásból, az innen tudta meg, hogy kitelt az ideje, kezdhet csomagolni, mert – jó esetben – érdemei elismerése mellett, vagy megrendült egészségi állapotára tekintettel, más fontos beosztásba helyezik.

Ezek az idők látszanak most visszatérni Magyarországra. Hogy Pintér Attilával mi lesz, az még a jövő zenéje. Ha a hétvégén nyer a csapat, még az is megeshet, hogy maradhat egy ideig.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!