Kezdőlap Címkék Fidesz kizárása

Címke: Fidesz kizárása

Mai kérdés – Ön szerint kizárják a Fideszt az Európai Néppártból?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint kizárják a Fideszt az Európai Néppártból?

Fidesz-kizárás: a harag gyűlik, a kezdeményezés még kicsi

Súlyuk alapján jelentős kisebbségben vannak a Fidesz kizárását kezdeményezők az Európai Néppártban, illetve annak EP-frakciójában. Az EPP jelenleg a „se lenyelni, se kiköpni” helyzetében van a Fidesz kapcsán. Nem segít ezen a kormány friss döntése.

A sok „vörös vonal” átlépése után mindenképpen határvonal az, hogy első alkalommal összejött az öt országból hét tagpárt minimális követelménye. Már kilencen az Európai Néppártból (EPP) jelentették be, hogy hivatalosan kezdeményezik a Fidesz kizárását. Ilyen közel soha nem állt ehhez a Fidesz. Erre már márciusban, utána áprilisban kerülhet sor. Vagy a május végi európai parlamenti választás után. Egyelőre azonban az EPP korifeusai is alighanem matekoznak: mi a jobb/rosszabb, kizárni vagy benntartani a Fideszt, noha a domesztikálás kísérlete eddig is látványos kudarcot vallott; a választás előtt vagy után dönteni/nem dönteni.

Jelentős kisebbség

Arról már írtunk, hogy a kizárást elindítók aránya jelentős kisebbségben van az EPP-ben. De nézzük meg részletesebben is ezt.

A Fidesz kizárását kezdeményező kereszténydemokrata EPP-tagpártok:

  • Hollandia: CDA
  • Belgium: CD&V és CDH
  • Luxemburg: CSV
  • Finnország: Kokoomus
  • Portugália: CDS-PP
  • Svédország: KD és Mérsékeltek
  • Görögország: ND.

Az országonkénti csoportosítás is elárulja, hogy

elsősorban a Fideszt, illetve Orbánt régóta (ne szépítsük) utáló északi országok álltak sorompóba

azután, hogy megjelentek a magyar kormány Soros-Juncker-elleni plakátjai, amellyel, az EPP-ben úgy látják, új minőséget kapott az eddigi EU-ellenes propaganda.

Ezek az országok azonban az EPP-ben és ennek EP-frakciójában is a legkisebbek közé tartoznak. Az EP-ben a 218 fős EPP-csoportban 24-en tartoznak a fenti pártokhoz.

Hogyan teljesít az EP-választáson az EPP?

A döntést azonban az EPP-ben hozzák meg, ha ennek elnöksége elindítja a kizárási eljárást. Az EPP honlapján nincs összesítés arról, mennyi a szavazáskor figyelembe vehető tagok száma. Az mindenesetre kiderül, hogy

a kizárást elindító pártok delegátusainak száma a politikai közgyűlésben tizenöt.

A pártdelegáltak száma a megelőző EP-választási eredménnyel arányos. A testületnek azonban rajtuk kívül hivatalból tagja az EPP elnöksége is, amely 16 tagú, olyanokkal, mint Manfred Weber (bajor CSU) EP-frakcióvezető, az Európai Bizottság elnöki tisztségének várományosa – ha. Ha az EPP úgy szerepel, hogy elegendő többsége lesz a megválasztáshoz. Az EPP politikai közgyűlésében tagok még egy sor intézmény elnökei is. Vagyis az erőviszonyok – kritikus döntéskor – nem pusztán a tagpártok közti arányokon múlnak.

A kezdeményezők esélyeinek megbecsüléséhez némi adalék, hogy mely országok tagpártjai nem szólaltak meg eddig.

A pártok küldöttei között a most felszólalók 15 tagot tudhatnak magukénak.

Mint láttuk, ennél az elnökség létszáma is nagyobb. Ebben található Manfred Weber, az Európai Tanács elnöke, a lengyel Donald Tusk, az EP-elnök Antonio Tajani, az olasz Forza Italia (Silvio Berlusconi pártjának) tagja is.

Ez a három párt egyaránt nem részese a Fidesz kizárását indítványozóknak. Ahogyan a nagy tagországok sem, noha a tudósítások alapján

általános az Orbánnal szembeni harag.

A legtöbb delegáltja Németországnak van (17), a lengyelek 11, a franciák 10, az olaszok és spanyolok 8-8 taggal képviseltetik magukat az EPP közgyűlésében, amely évente három-ötször ül össze két kongresszus között. A Fidesz és a KDNP hat tagot delegál.

Canossa-járás

A tiltakozók súlya tehát csekély, bár korántsem súlytalan.

Az EPP szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni a Fidesszel.

Frakcióvezetője, Weber legutóbb még bocsánatkérésre és a plakátkampány (ami, már tudjuk, mindenkihez elküldött levélben folytatódik) leállítását követelte. Egy nappal később aztán a cseh Lidové Novinynek már csak azt mondta, hogy „bonyolult” a viszony a Fidesszel, és bár a demokrácia alapelveinek betartását alapvető követelménynek tartja – és ezek megsértése esetére „mérlegelni kell” valamilyen eljárást -, de kizárás lehetőségéről már szó se volt.

Mindenesetre Hollik István kormányszóvivő szombaton azt mondta, hogy a plakátokat amúgy is csak március közepéig tervezték kint tartani, bár ez nehezen hihető az EP-választás május 26-ig tartó kampányának ismeretében. Ez inkább annak beismerése, hogy Gulyás a hét közepi bécsi, majd berlini Canossa-járása közepette megígérte a plakátok bevonását.

Most alighanem megy a szorgos költség-haszon-számolgatás:

mi a kevésbé rossz? Akkor, amikor a nyugati közvélemény körében minden korábbinál gyakoribb a Fidesz viselt dolgainak felhánytorgatása, és amikor a kizárási kezdeményezés pár nap alatt összejött, ami akár még nagyobb fokozatba kapcsolhat a következő időben.

Nem könnyű megérteni Orbán gondolkodását:

a vihar közepette szombaton a Welt am Sonntagnak azt mondta, hogy a plakátokon Junckert Frans Timmermansnra, az Európai Bizottság első helyettesére, szocialista politikusra cserélik. Orbán szerint

„Soros szerepét az európai politikában nem lehet figyelmen kívül hagyni, és mindenkinek joga van tudni, hogy Timmermansról ismert, hogy az ő szövetségese.”

Szerinte a baloldal hasznos idiótái a néppárti kritikusok.

Alternatív megoldás lehet az EPP-ben a tagság felfüggesztése, ahogyan annak idején a Fico-féle szlovák Smert állította partvonalra egy időre az európai szocialista párt.

A kizárás kapujában a Fidesz?

Megvan az öt tagországból hét párt kezdeményezése a Fidesz kizárására az Európai Néppártból. Az EPP frakcióvezetője szerint a Fidesz politikája nem az EPP útja.

Megvan a szükséges számú aláírás az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz kizárását kezdeményező eljáráshoz – tudatta a Népszava Brüsszelből. Az EPP alapszabálya értelmében öt tagország hét párt indítványozhatja ezt.

Belgiumból flamand és vallon, luxemburgi, holland, portugál, finn és svéd pártoknak lett elegük a Fideszből. Az események a magyar kormány EU-ellenes kampányának kezdete után gyorsultak fel. Az Európai Bizottság tőle szokatlan gyorsasággal válaszolt a kormány Jean-Claude Junckert Soros György mellé állító hadjáratának állításaira, és az első napok is azt sejttették, most talán komolyabb válasz ígérkezik. A bizottság legutóbb videót is közzétett. Az EPP-n belüli indulatot az is szította, hogy a kormány közben bejelentette, a plakátkampány mellett mindenkinek levelet is írnak az Európai Bizottság „bevándorlási tervéről”.

A Fidesz esélyeit rontja, hogy Manfred Weber – az EPP európai parlamenti frakcióvezetője, a pártcsoport jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztére -, aki eddig inkább visszafogottan nyilatkozott a Fideszről, a Spiegelnek most azt nyilatkozta, hogy mindenekelőtt elnézést kérést vár Orbántól, és azt, hogy leállítják az EU-ellenes kampányt. A német hetilap címadó megfogalmazása szerint közeledik a Fidesz kizárása.

Ennél azonban rosszabb, hogy Weber már

nem tartja kizártnak, hogy kizárják a Fideszt az EPP-ből.

Sőt, ez már a május végi EP-választás előtt, márciusban megtörténhet. Weber szerint Orbán már inkább a széljobb Liga-vezér Matteo Salvinivel és a lengyel PiS vezette Jaroslaw Kaczyinskivel van egy platformon.

„Ez pedig nem az én utam, és nem az EPP útja”

– mondta Weber.

A kizárási eljárás nem automatikus a kezdeményezés után se. Az EPP elnöksége dönt erről, ha támogatja ezt, akkor egy bonyolult eljárás végén határoznak az indítványról.

Forr az indulat (?) Orbánék körül

Szájkarate vagy ezúttal fordulat lesz, egyelőre nem tudjuk, mindenesetre nyilatkozatcunami lepte el Európát a Fidesszel szemben. S elsősorban a Néppárton belül. Kasszát csináltunk öt nap eseményeiből.

A hétfőn beizzított kormányzati Soros-Juncker-ellenes plakátkampány nem várt hevességű reakciókat váltott ki, s még meglepőbben elsősorban az Európai Néppárton (EPP) belül. A Fidesz védelmében egyetlen nyilatkozatra futotta komolyabb személytől, az is a jól ismert, meglehetősen opportunista vélemény Németországból.

Jelenleg nem dönthető el, hogy az emelkedő hőfokú kritika rövid időn belül eljut-e a szakításig, ahogyan azt egy magyar szakértő nyilatkozta nekünk.

  • A Fidesz távolodik az EPP-től, amely irányváltást vár – nyilatkozta szóvivője, aki az elnök, Joseph Daul és a frakcióvezető, Manfred Weber nevében nyilatkozott. A Fidesz kizárását az EPP-ből azonban sem Daul, sem Weber nem követelte – tette hozzá.
  • Előtte pár órával két kicsi svéd EPP-tag (a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokraták) közösen jelentette be, hogy kezdeményezi a Fidesz kizárását az EPP-ből. Ez előtt egy nappal a Mérsékelt Párt még csak az EPP rendkívüli frakcióülésének összehívását kezdeményezte. Az északi pártok évek óta a legkritikusabbjai a Fidesznek, és párszor már kilátásba helyezték távozásukat, ha a Fideszt nem zárják ki.
  • A német Zöldek vezetője arra szólította fel pénteken Manfred Webert, az EPP frakcióvezetőjét és az Európai Bizottság jelenleg legesélyesebb elnökaspiránsát, hogy zárják ki a néppártból a Fideszt.
  • Sebastian Kurz konzervatív osztrák kancellár elfogadhatatlannak nevezte a magyar kormány plakátkampányát. Nyilatkozatában azonban nem foglalt állást a Fidesz kizárásáról.

  • Jó barátjának nevezte csütörtökön Orbán Viktor kormányfőt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a személyét lejárató kampány ellenére, és hangsúlyozta, hogy elég volt a gyűlöletből Európában.
  • Ugyanaznap azonban másutt azt mondta, semmi közös nincs benne és Orbánban, s nem érti, a magyar kormányfő és a Fidesz miért van még az EPP-ben.
  • Az EPP meglenne a Fidesz szavazatai nélkül is az Európai Parlamentben – mondta Manfred Weber, aki korábban – miközben megszavazta a Sargentini-jelentést, vagyis a 7. cikkely szerinti eljárás elindítását – még a Fidesz kizárása ellen foglalt állást.
  • Annegret Kramp-Karrenbauer, Angela Merkel utódja a CDU elnöki székében látszólag félpuhán azt mondta, hogy a magyar félnek kell tartósan bizonyítania, hogy még mindig úgy érzi, az EPP-hez tartozik. Ha ez nem sikerül, és nem sikerült egyetértésre jutni az EPP céljairól, a párbeszéd értelmetlenné válik, és ezáltal véget ér.
  • Markus Söder, a bajor CSU szintén újdonsült elnöke ennél visszafogottabban, de pártja eddigi állásfoglalásai után elég határozottan fogalmazott: Orbán Viktor kijelentései elfogadhatatlanok, és noha ő a párbeszéd pártján áll, s nem akarnak senkit elűzni az EPP-ből, világossá kell tenni, hogy mit szabad, és mit nem.
  • Az egyedüli pártoló nyilatkozat eddig a Bundestagnak alelnökéé, Hans-Peter Friedriché (CSU). Ő amellett foglalt állást, hogy ne zárják ki a Fideszt. „Mindig ugyanaz a lemez: aki nem baloldali, az nem demokrata, aki Sorost bírálja, az antiszemita, aki Európa határait védi, az embertelen. Vannak még ilyen klisék a tarsolyában?” – írta válaszul egy újságírónak a Twitteren.

Az újabb szembenállás első szakaszát a hét közepén az Európai Bizottság zárta azzal, hogy némileg váratlanul azt közölte:

  • nincs szó nyílt konfliktusról vagy háborúról Magyarország kormányával, az Európai Bizottságnak azonban kötelessége reagálnia, amikor a magyarokkal „valótlanságokat, alternatív tényeket” közölnek.
  • Előtte Angela Merkel közölte: teljes mértékben kiáll Jean-Claude Juncker mellett. Szolidárisak vagyunk, és ezt a Magyarországgal folytatandó tárgyalásainkon is világossá tesszük – mondta.
  • Az első nagyágyú megszólaló a vihar kitörése után az EPP elnöke, Joseph Daul volt, aki még csak „határozottan elítélte” a magyar kormány plakátkampányát. Igaz, korábban Daul volt a Fidesz és Orbán egyik legelszántabb híve az EPP-ben. Tavaly tavasszal még személyesen kampányolt mellettük Budapesten.
  • A háború (?) kezdő lövése az Európai Bizottságé volt, amely szóvivője útján tudatta, hogy „sokkolta” őket a Soros-Juncker-páros felvonultatása a plakátokon a szerintük hamis állításokkal övezve. Nevetséges összeesküvés-elméletnek nevezték a kampányt.

Kapitulált a Néppárt Orbán előtt?

Fontos győzelem a Fidesznek és a Néppárt kapitulációja a felvizezett nyilatkozat? A liberális demokrácia követelményének elhagyása a Néppárt gyengeségét mutatja? A politológus szerint nem, a Néppárt a májusi választásnak rendel alá mindent. Lekerült a napirendről a Fidesz kizárása.

Az Európai Néppárt (EPP) helsinki kongresszusán elfogadták az unió jövőjéről és a demokrácia tiszteletben tartásáról szóló nyilatkozatot, amelyet a Fidesz is megszavazott. Azután, hogy az EPP engedett a magyar pártnak abban, hogy a jelenre és jövőre vonatkozóan

kikerült a szövegből a liberális demokrácia mint érték,

helyébe a kereszténydemokrácia került.

És ugyan benne maradt egy sor olyan kitétel (sajtószabadság, jogállamiság, független civil szervezetek, gyülekezési szabadság értékei, a populizmus és nacionalizmus, az álhírterjesztés veszélye), amelyeket kimondatlanul is a Fidesznek címeztek, a magyar pártban egyértelműen

győzelemként könyvelték el a történteket.

Ezzel szemben a más véleményen lévők az EPP kapitulációját látják.

Az is tény, hogy Joseph Daul, az EPP elnöke (aki Orbán egyértelmű híve volt, de később megfogalmazott bírálatot a magyarországi folyamatok miatt) is

„vásott kölyökről”

beszélt, akit a családban kell tartani, hogy beszélhessenek a fejével.

Mindenesetre Orbán a kongresszus csütörtöki napján győzelemittas beszédet mondott. Egyebek közt azt mondta, hogy helyre kell állítani az EPP egységét, ezért „sohase szavazzunk bizalmat olyanoknak, akik arra építik személyes ambícióikat, hogy a szocialisták és a liberálisok kritikáját behozzák az EPP-be”. Továbbá hogy

„vissza kell térni szellemi gyökereinkhez és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát”.

S noha az EPP finn tagjai még szerdán is azt hangoztatták, hogy készek lennének kezdeményezni a Fidesz kizárását, hivatalos beadvány nem lett ebből. Valószínűleg nem sikerült összeszedni a kellő támogatást.

Nincs szó kapitulációról

– mondta a Független Hírügynökség kérdésére Kiss Ambrus. A Policy Agenda ügyvezetője szerint nem győzött és vesztett senki, az EPP most nem akart belső frontot nyitni, nem a Fidesz megregulázására készültek (bár – tegyük hozzá – az előjelek nem teljesen erre vallottak), hanem a jövő májusi

európai parlamenti választások előtt mindent ennek rendelnek alá.

Nem „megtért” a Fidesznek az EPP, hanem most nem akarták tovább feszíteni a húrt – mondta a politológus. Szerinte ennél a nyilatkozatnál fontosabbnak tekintik az EPP-ben a CEU sorsát, ezért ha lesz folytatása a Fidesszel zajló éles vitának, az inkább az egyetem kapcsán történhet. Ha a CEU tényleg látványosan költözik át Bécsbe.

Ez az az ügy, amely köré kampányt lehet építeni a Fidesszel szemben nem csak az EPP-ben, hanem a szocialista és liberális frakciókban, és Emmanuel Macron francia elnöknél is. Természetesen nem tudjuk, hogy mi a szándéka Orbánnak a CEU-val – fogalmazott Kiss Ambrus -, valóban gondolkodnak-e azon, hogy nem viszik kenyértörésig. Ha igen, akkor most azon ügyeskednek, hogy arcvesztés nélkül faroljanak ki eddigi álláspontjukból – tette hozzá.

Ha viszont nem ez történik (december elsején kiderül, eddig adott határidőt a CEU a maradást jelentő amerikai-magyar egyezmény aláírására), akkor a politológus szerint

az EPP kerül kellemetlen helyzetbe a mostani „puhaság” miatt.

A kritikusok szerint a „jobb bent tartani” kompromisszumának csődje, amit láthatunk a Fidesszel szembeni általános jogállamisági problémák közepette. Kiss Ambrus szerint ez még sose nyújtott megoldást: sem annak idején a Jörg Haider-féle osztrák Szabadságpárt kormányba lépésekor, sem a szlovák Smer esetében. Mindkét alkalommal csak a látszat volt az, hogy kizárták őket az EPP-ből, illetve az európai szocialistáktól, valójában a tagság felfüggesztésénél nem mentek tovább – mondta Kiss.

A politológus amúgy úgy látja, hogy itthon túlértékeljük a Fidesz szerepét az európai politikában. Annyi igaz, hogy folyamatos a kalkuláció, hogy mi történne, ha a párt távozna az EPP-ből,

mennyi szavazatot vinne magával,

okozna-e akkora veszteséget, amit már nem éri meg vállalni. Ezt most lezárták itt.

Mindeközben az EPP nagy fölénnyel

megválasztotta Manfred Webert csúcsjelöltnek,

ezzel a német politikus lehet az Európai Bizottság következő elnöke. S ez egyelőre ad acta tette a Fidesz jövőjével kapcsolatos további lépéseket is az EPP-ben. Egy időre legalábbis.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!