Kezdőlap Címkék Farkasodú

Címke: Farkasodú

Hitler előkóstolói

15 német lány kóstolta meg – egymást váltva – a kosztot, melyet azután az SS felszolgált a Führernek a Farkasodúban (Ez az erőd rendszer az egykori Kelet Poroszországban volt, ma Lengyelországhoz tartozik.)

Innen irányította Adolf Hitler a keleti front hadműveleteit. Itt próbálta megölni őt von Stauffenberg ezredes 1944 júliusában. Élete utolsó két évében a Führer attól rettegett, hogy megmérgezik. Ezért az SS 14 előkóstolót tartott a Farkasodúban. Közülük négynek a történetét dolgozta fel egy színdarab, melyet augusztusban az Edinboroughi-i fesztiválon láthatnak a nézők. Az alapanyagot az egyetlen életben maradt előkóstoló emlékiratai szolgáltatják. A 95 éves Margot Wölk 2013-ban számolt be arról, hogy mi is történt a Farkasodúban az étkezések idején.

A lányok sírtak a félelemtől hiszen nem tudhatták: túlélik -e az aznapi menüt?! Amint elfogyasztották az ételt – mindent meg kellett enni! – az SS testőrség a szobájukba kísérte őket. Ekkor egyórás várakozás következett. Ha nem lettek rosszul, akkor egy órával később felszolgálták az ételt a Führernek is, aki közismerten vegetáriánus volt. Ilyenkor a lányok újra sírtak – ezúttal az örömtől, hogy életben maradtak. A történelem könyvek nem jegyeztek fel mérgezési kísérlete, de mégiscsak Margot Wölk élte túl egyedül a háborút. Amikor a Farkasodút felszámolták – az oroszok előrenyomulása miatt – akkor mindenki megfeledkezett a Führer előkóstolóiról. Margot Wölk azonban ismerte Goebbelst, aki feltette egy vonatra,mely Németország belseje felé indult. A többiek ottmaradtak. Sorsuk ismeretlen, de valószínűleg mind meghaltak azonnal, mert az előrenyomuló oroszok a Farkasodúban mindenkit megöltek.

A színdarab modernizálja a cselekményt: a lányok például szelfit készítenek. Alapjában véve az életük rettentően egyhangú: feladatuk ellátásán kívül nemigen volt mit csinálni a Farkasodúban. Az SS tagjai néha  berúgtak, de az előkóstolóknak ez szigorúan tilos volt. Nekik maradt a mindennapos rettegés a mérgezéstől, és a mérhetetlenül unalmas hétköznapok, melyeknek egyetlen egy célja volt: megóvni a Führert a mérgezéstől.

Hitler előkóstolója voltam

Margot Wölk 26 éves volt amikor az SS kopogtatott nála 1943 őszén Kelet Poroszországban. Adolf Hitler, aki a Farkasodúból (Wolfscahnz) irányította a nácik hadműveleteit, előkóstolót keresett. Margot Wilk hiába tiltakozott: nemet mondani nem lehetett. Háború van, a Führer szava parancs! – közölte az SS. Így lett Adolf Hitler előkóstolója Rosa Sauer.

„Nem vagyok jó német. Utálom ezt a munkát és félek. Olyan ez mintha a Führer beleiben kémkednék”. Adolf Hitler rettegett a merényletektől és főként a mérgezéstől. Ezért az SS több előkóstolót is alkalmazott a Farkasodúban, ahol Hitler megpróbálta személyesen irányítani a hadműveleteket a keleti fronton. Sztálingrád után egymást érték a kudarcok. A nyugati partraszállás után a Wehrmacht néhány tisztje merényletet kísérelt meg a Farkasodúban Hitler ellen. A diktátor megúszta. A bizalmatlanság a tetőpontra hágott a Farkasodúban, ahova egyre közeledett a front. Ahonnan Margot Wölk hiába várta vissza a férjét Kelet Poroszországban. Az előkóstoló feladata végetért: Hitler elmenekült a Farkasodúból. Sorsára hagyta Kelet Poroszországot, ahol tilos volt a menekülésről még beszélni is…

Az ő regényes történetét történetét (Margot Wölk, regénybeli nevén Rosa Sauer) dolgozta fel egy olasz írónő. Rosella Postorino könyve az év egyik szenzációja Franciaországban, ahol mindennek ami az evéshez kapcsolódik kultusza van. Előkóstolója a francia királyoknak is volt, de a hisztérikus bizalmatlanság és rettegés légköre egészen egyedi lehetett a Farkasodúban Kelet Poroszországban, ahol a berúgott SS őrség az Internacionálét dúdolta a tábortűznél,mert tudták: jönnek az oroszok…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!