Kezdőlap Címkék Ez az ördög ügyvédje

Címke: Ez az ördög ügyvédje

Kiszivárogtató: Borkai ügyét lezárta, jön Rogán

A titokzatos kiszivárogtató befejezte Borkai ügyét, de bejegyzésében jelezte: a következő Rogán Antal lesz. Egyesével akarja kiütni a téglákat. A blogot milliónyian látták már eddig is.

Felkészül – ennyivel jelezte következő célpontját az Ez az ördög ügyvédje blog szerzője. A képen Rogán Antal Látható. Ezt megelőzően arról írt, hogy befejezte a Borkai Zsoltról szóló írásokat. Mint fogalmazott, az elmúlt 10 év legnagyobb botrányát robbantotta ki, egyértelművé és bizonyítottá vált mindenki számára, hogy Borkai a vagyonát korrupcióból szerezte. Ráadásul nem csak a felesége, hanem már a gyerekei is korruptak – fogalmaz.

Az ügyészség nem fog nyomozni ellene, mert ők is a korrupt rendszer részei, de ez nem lesz sokáig így. El fog jönni az az idő, amikor ellenük fognak nyomozni, és ellenük fognak vádat emelni. Ehhez viszont továbbra is együtt kell működnünk – sorolja. Nagyon sok anyaga van, ami meg fog buktatni politikusokat, sőt idővel az egész maffiát, de nem lehet mindent egyszerre.

Egyesével kell kiütni a téglákat a falból, hogy aztán az összedőljön

– írja az állítólagos ügyvéd.

Arról ír, hogy a nála lévő anyagokat használni fogja, de nem érdemes őket akármikor. Mindennek el fog jönni az ideje, és – a neki küldött olvasói információkkal – ez az idő hamarabb is eljöhet, mint tervezte.

A blognak óriási az olvasottsága. Az egyik részt 840 ezren olvasták e percekig, több beírást is 200 ezernél többen nyitották meg. Ennek is szerepe lehetett abban, hogy a Fidesz teljes csődöt mondott eddig olajozottan működő kommunikációs gépezetével a Borkai-botrány kezelésében.

Kamu „ördög ügyvédje” jelentkezett

Állítólagos dr. Keserű Sándor Izraelből jelentkezett be a YouTube-on mint az „ördög ügyvédje”. Az eredeti, névtelen szerint nem az.

Szolgálati közlemény: van ez a kretén dr. (?) Keserű Sándor, aki a YouTube-on nekem adja ki magát. Na, még véletlenül sem vagyok ő – tette közzé Az ördög ügyvédje oldalt működtető titokzatos személy az általa nyitott, Borkai Zsolt valódi arca nevű Facebook-oldalon.

Az állítólag dr. Keserű Sándor rövid, bő egy perces videóban – arccal – arról beszél, hogy 2015-ben került kapcsolatba Borkai Petrával, a győri polgármester lányával egy százmilliós üzlet kapcsán. Ezután már többes számban fogalmaz, hogy „technikát telepítettünk”, így készítve felvételeket. Azért várt eddig a nyilvánosságra hozatallal, mert most kapta meg a politikai menedékjogot Izraelben, ezért már nem fél.

Borkai-ügy: luxusvilla a feleségnél, repülőgép az üzlettársnál

Hatalma, teniszpályás luxusvilla van Borkai Zsolt pedagógus feleségének nevén. Az épülethez négy hektár föld is tartozik – tette közzé Hadházy Ákos. A kiszivárogtató pedig bemutatta azt a repülőgépet, amelyet Borkai vett igénybe többször. A győri ellenzék rendkívüli közgyűlést hívna össze.

Ismerje meg Borkai polgármester pedagógus feleségének egészen elképesztő méretű birtokát – olvasható Hadházy Ákos Facebook-oldalán. Mint írja, a havi bruttó 1 millió (+250 ezer olimpiai járadék) fizetésű polgármester nyilvános vagyonbevallásában 1,5 hektár szántó szerepel Sokorópátkán, ám a telekkönyvi kivonatok szerint pedagógus(!) felesége a festői fekvésű községben 4 hektárnyi telket vásárolt össze 2012 óta. Az egyesített telek pedig egészen lenyűgöző módon átalakult.

Az információt egy ott dolgozó építőmunkástól hallotta a képviselő, szerinte az egész területet alagcsövezték (csak ennek költsége több tízmillió), gyönyörű jakuzzit is építettek bele, a teniszpálya pedig kívülről is látszik, csakúgy, mint a szőlőskert a hegyoldalban. Ezek a képek még inkább bizonyítják: azon a jachton nem az volt a baj, hogy az urak kétes erkölcsű fiatal hölgyekkel játszottak, hanem hogy a hölgyek rossz erkölcsű, öregedő urakkal szórakoztak. Még egyszer ki kell mondani:

ez az ügy nem a fellációról, hanem a korrupcióról szól. Kőkeményen

– fogalmaz Hadházy.

Borkaiék két repülőgéppel repkednek, ezek egyikét mutatja meg az Ez az ördög ügyvédje blog. Tulajdonosa a Borkai-ügyekben egyik főszereplő Somogyi János cége. Az egyszerűen Borkai gépeként nevezett jármű egy Cirrus SR22T Platinum, lajstromjele HA-BIC. Ez

a legdrágább dugattyús egymotoros repülőgép a világon, kifejezettem luxus kategória,

nagyon gyors és kényelmes, a fedélzeten a legkomolyabb műszerezettséggel és műholdas telefonnal. A kategória csúcsa, ára 800.000 dollár, plusz az extrák, például ez a gép tiszta bőr belül – fogalmaz a kiszivárogtató oldal szerzője. Szóval Borkainak van egy 240-250 millió forintba kerülő repülőgépe. Csak a fenntartása évi 10 millió körül van, és akkor még nem is repült. Gondolom, ez is csak magánügy – teszi hozzá.

Az események sorában a győri ellenzéki pártok rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik a Borkai-ügyben elhíresült ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán szerződésének felmondása érdekében. Közleményükben azt írják, hogy Rákosfalvy neve a napokban több aggasztó, korrupciós vád kapcsán felmerült a Borkai Zsolt polgármestert érintő botrányban. Rákosfalvy Zoltánnak jelenleg több érvényben lévő szerződése is van a várossal, illetve a város cégeivel.

A győri ellenzéki pártok képviselői ezért kezdeményezik, hogy a város hívjon össze rendkívüli testületi ülést, és mondják fel Rákosfalvy Zoltán szerződéseit, amiket a várossal kötött. A kezdeményezésben benne van a Jobbik is, ami azért különös, mert ennek helyi szervezete a napokban váratlanul visszalépett a közös ellenzéki önkormányzati fellépésből.

Borkai-ügy: Maldív-szigeteki bankokban a vagyon?

Két Maldív-szigeteki bankban tartja vagyonát Borkai Zsolt, ahová minden év végén elutazott családostul és üzlettársakkal – állítja a kiszivárogtató. A felvételeket alighanem nő készítette.

A titokzatos, magát ügyvédnek nevező személy az éjszaka két bejegyzést tett közzé az Ez az ördög ügyvédje blogoldalon. Az elsőben azt közli, hogy az egyik legnagyobb pornóoldalra általa feltett felvételeket Borkai és Rákosfalvy Zoltán vetette le arra hivatkozva, hogy ők a jogtulajdonosok, és nem járultak hozzá a közreadáshoz. (Ezért a szerző egy másik megosztón helyezte el ezeket.)

A röviddel ezután kitett bejegyzésben arról ír, hogy Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken. Minden év december 27-én három hétre a Maldív-szigetekre utazik az üzlettársaival és feleségével.

„Tudjátok, a család az első”

– tette hozzá epésen. Onnét aztán január közepén érkeznek vissza. Borkai felesége az elmúlt évekig tanárként dolgozott az egyik győri iskolában, és szabadságon is volt mindig január elején.

Ezeknek az utaknak azonban nem a búvárkodás volt az elsődleges céljuk: először abba a

legalább két bankba mentek, ahol korrupcióból származó vagyonát tartja Borkai

– írja az ismeretlen. Ott van még annak az offshore cégnek is a bankszámlája, amivel a győri földügyletet varázsolták meg. (Az Audi új logisztikai központja azokon a mezőgazdasági földeken épült 2012-ben, amelyeket korábban Rákosfalvy felvásárolt, majd a Borkai vezette önkormányzat átminősített iparivá, így már sokszoros áron adhatták el a németeknek.)

A Maldív-szigeteken a bankot Rákosfalvy intézte. Az első útjuk mindig oda vezetett. Aztán hidroplánt béreltek, és azzal repkedtek a szigetek között – fogalmaz.

Megjegyzi még, hogy a Maldív-szigetekre nem valamelyik repülőjükkel mentek, ahhoz azok kicsik. Nagy magángép a fideszes oligarchák közép-ligájának nem jár, csak a top-csapatnak, a Mészáros-Orbán-Tiborc családnak, Rogánnak, Matolcsynak van saját. Ezért nemzetközi járattal utaztak, amelyen azonban nyilván lényegesen fokozottabb a biztonsági ellenőrzés, mint Péren. Csakhogy Borkai a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt, amihez járt diplomata útlevél. Így Borkai gond nélkül juttatta fel a gépre a készpénzt: érinthetetlen diplomáciai csomagként utazott minden évben a bőröndnyi készpénz. (Borkai helyett 2017-ben új elnököt választott a MOB.)

A szivárogtató hamarosan folytatást ígér. Az új helyen lévő felvételek egyike alapján arra lehet következtetni, hogy a kompromittáló anyagokat női kéz készítette.

Győri polipról ír a Borkai-szivárogtató

A malackodás után üzleti ügyekről ír a Borkai-szivárogtató, de bizonyítékok nélkül. Lényege: évente egymilliárdot szivattyúz ki a „győri polip” magánzsebekbe, amelyből évente Maldív-szigeti kiruccanást is szerveznek maguknak. „Elég ismert” emberről ígér folytatást.

Borkai Zsolt nem a családjára és nem a városára büszke, hanem arra, hogyan hálózták be páran egész Győrt, hogy aztán szétlophassák. Borkai egy évben nagyjából egymilliárd forintot lop ki a városból, és visz ki külföldre. Bő tíz éve vidáman működtetik a pénzszivattyút, csak mert senki nem gátolja meg őket ebben – írja sorozata új részében az Ez az ördög ügyvédje.

Ezután sorra veszi azokat az embereket, akik szerinte e kör részei. Vannak üzletemberek, Borkai közvetlen munkatársai. Mivel bizonyítékokkal nem lépett elő, nem írjuk le a neveket.

Ez alkalommal már a minden évben megrendezett háromhetes Maldív-szigeteki kiruccanásokról ír az állítólagos ügyvéd. Aki azzal zárja bejegyzését, hogy tegnap már konkrét fenyegetések érték, de nem tudják megijeszteni. „Ha velem bármi történik, sokkal több szar fog a nyakukba ömleni, mint amennyit valaha el tudtak képzelni.”

Az ugyanezen szerző által létrehozott Borkai Zsolt valódi arca Facebook-oldalon hozzászólásként tette közzé, hogy

„a következő ember, akiről majd jönnek az információk, elég ismert”.

De az ő esetében is a bulvár részre fókuszál, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele az emberek. Hány fős személyzet dolgozik neki, mi folyik a nála tartott partikon. Már fotó is van róla, hiába tetetik le a vendégeikkel a telefont. Mennyi pénzt költ a felesége egy évben ruhákra. Ilyenek. Van időm szépen mindenre. Remélem – írja.

Borkai-szivárogtató: sok jóra ne számíts!

A tavaly májusi buliról ezúttal nem Borkai Zsoltot ábrázoló videórészletet közölt az Ez az ördög ügyvédje. Aki azt írta, hogy a polgármester bevallotta a Horvátországban illegális prostitúciót. És nem számíthat semmi jóra a Fidesz részéről se. Kiderül, hogy a buli több napos volt.

Hát, eljött az első beismerés. Lesz még több is! – kezdte tegnap megígért újabb, immáron ötödik részét a Borkai-ügynek. Ennek melléklete ugyancsak az egyik legismertebb nemzetközi pornóoldalra navigál, ahol egy négy másodperces jelenetsor látható. Ezen – teljesen egyértelmű helyzetben – nem Borkai, hanem az írásokban folyton emlegetett Rákosfalvy Zoltán látható egy hölggyel, a pornófilmekből ismert megmozdulásban.

Utalva a – helyi hírek szerint hirtelen szabadságra távozott – győri polgármester előző napi videóbeszédére, a kiszivárogtató azt írja: Borkai, egy dolgot mindig elfelejtesz: ügyvéd vagyok, tudom mit csinálok. Veled ellentétben tudom, hogy Horvátországban a prostitúció illegális.

„Szóval tegnap bevallottál pár év börtönt”

– Rákosfalvy haverodat is terhelve.

Hiszen ti szerveztétek tavaly például a pünkösdi dorbézolást, te fizetted ki a lányokat is, a hajóval pedig – társaiddal együtt – a helyszínt biztosítottad. Tetted mindezt hivatalos személyként, ami súlyosbító tényező. Nem tagadtad a beismerő videódban, hogy te adtad a lányokra a pénzt, csupán azt dadogtad el, hogy nem közpénzből finanszíroztad az utazásodat – sorolja.

Majd leírja, hogy a hajó egy Lagoon 450-es típusú katamarán volt, amit azonosítani  „könnyű dolguk lesz a horvát zsaruknak”, ráadásul a kokain nyomait gyakorlatilag lehetetlen eltüntetni. Ennek kapcsán azt kérdezi, hogy hajlandó-e mintát adni Borkai, amivel ellenőrizhető a drogfogyasztás.

Végezetül azt fejtegeti, hogy nem csak Borkai családjának lesz legalább ezt a hetet kibírnia, csak mert ez parancsolták a „központban”. Akik részéről pedig nem sok jóra számíthat.

„Nem csak a riói bukta miatt lettél kegyvesztett, hanem azért is, mert túl sokat loptál, és alig hagytál nekik valamit. Eddig is csak megtűrtek, de most, hogy az első büntetőügy már itt lebeg a fejed felett, sok jóra ne számíts tőlük.”

A bejegyzés végéből egyébként kiderül, hogy a most közölt filmrészlet már nem Horvátországban készült, hanem másnap, a Maldiv-szigeteken. Vagyis a buli az eddig ismerttel szemben még drágább lehetett.

Az egyik fellelt ajánlat egyébként egy hétre több, mint négy ezer euróért (tavalyi árfolyamon mintegy 1,3 millió forintért) kínált Lagoon 450-est két évvel ezelőtti áron.

Borkai részben beismer, de perel – máris cáfol a kiszivárogtató

Évekkel korábban készültek a felvételek, részben manipuláltak, részben valódiak – áll Borkai Zsolt tévényilatkozatában. Feljelent és nem lép vissza a polgármester-választástól. Szerinte mindez botlás volt. A kiszivárogtató máris közölte: a felvételek tavaly májusiak, és holnap folytatja a közlést.

„A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben igen valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam” – mondta a Győrplusz TV-ben felolvasott nyilatkozatban Borkai Zsolt polgármester, aki először szólalt meg a róla napokkal ezelőtt kirobban ügyben.

Hangsúlyozta, hogy soha nem élt illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír csakis manipuláció,

törvénysértést pedig nem követett el, ezért büntetőeljárást kezdeményez.  

Szerinte politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, azért, hogy polgármesterként felállítsák. Módszerük:

botlása párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel,

melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen – mondta. Nem adja Győrt harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni. Céljuk, hogy olyan nyomás alatt tartsák, hogy visszalépjen a polgármester-jelöltségtől, de nem lép vissza. A győriek vasárnap eldöntik, hogy szeretnék-e közösen folytatni a 13 éve elkezdett munkát – közölte Borkai.

Az ügyet kiszivárogtató állítólag ügyvéd azonnal ragált a Facebookon nyitott oldalon: nem évekkel ezelőttiek a felvételek, hanem tavaly májusiak. És

vannak más felvételek is, ezt is pontosan tudja Borkai.

Ahogyan azt is, hogy rendelkezem a számára nagyon kínos adatokkal. A mai fellépését az alábbi képekkel kommentálom egyelőre. Folytatás holnap – írja.

Az Ez az ördög ügyvédje, azután, hogy – miként kora délelőtt megírtuk – elérhetetlenné vált korábbi helyén, másik tárhelyre költözött.

A Fidesz szerint Borkai Zsolt magánéletének része a győri polgármester szexvideó botránya. A Klubrádió több kérdéssel fordult a kormánypárthoz, de válaszul annyit közöltek, hogy a jachton készült felvételen vállalkozók és fiatal nők társaságában szexpartin résztvevő  városvezető „magánéletének része az ügy”. Ezt pedig „ezért nem kommentálják”.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!