Kezdőlap Címkék Erdő Péter

Címke: Erdő Péter

Ferenc pápa nem akar Orbánnal találkozni

A katolikus egyház feje mindössze három órát tölt Magyarországon, ahol részt vesz az Eucharisztikus világkongresszuson. Ferenc pápa misét pontifikál, majd Pozsonyba utazik. Nem kíván sem Áder János államfővel sem pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozni. A magyar vezetés számára nagyon fontos lenne, hogy a választások előtt közös fénykép készüljön Ferenc pápával. Aki viszont pontosan ezt akarja elkerülni.

Orbán Viktor Rómába küldte Erdő Péter bíborost és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, hogy kieszközölje a budapesti találkozást Ferenc pápával, de a hírek szerint a magyar miniszterelnök megbízottai lógó orral távoztak a Vatikánból.

A migránsok ügye szakítópróba a pápa számára

Ferenc pápa első útja a Vatikánból Lampedusa szigetére vezetett, ahol a legnagyobb migráns tábort tartotta fenn Olaszország. A katolikus egyház nevében a pápa a befogadás mellett foglalt állást, még a Vatikán is befogadott néhány migránst. Orbán Viktor épp ellenkezőleg a kerítés építés mellett döntött, és politikájának középpontjába állította a zéró migráns elvet. Ebben a magyar katolikus püspöki kar – egy-két kivételtől eltekintve – Orbán Viktor álláspontját támogatta és nem Ferenc pápáét. Mindkét fél továbbra is kitart álláspontja mellett, ezért a pápa nem tartja célszerűnek a találkozást a magyar vezetőkkel.

A Vatikán felfogása szerint a pápa nem állami látogatást tesz Magyarországon hanem részt vesz az Eucharisztikus világkongresszuson. Szlovákiában viszont állami látogatást tesz, ott találkozik is Ferenc pápa a szlovák vezetőkkel.

Ez nagy pofon a magyar kormánynak és személyesen Orbán Viktornak – állítják a Vatikánban magukat megnevezni nem kívánó magasrangú tisztségviselők.

Regis vagy Regi – Egy betű, de mekkora különbség

Nem szeretnék más tollával ékeskedni, nem vagyok Fidesz megválasztotta ál(!)amférfi, vagyis nem plagizálok, ezért fontosnak tartom jelezni, hogy az alábbiakra egy igen kedves barátom, kiváló tudós fő, Gyorgy Karsai hívta fel a figyelmemet, hogy aztán már ketten röhögjünk és szörnyülködjünk.

Az a nagy helyzet, hogy miközben a nap 24 órájában azt hallgathatjuk felböfögni, hogy nemzet, kereszténység, keresztényvédelem, s miközben a konzervatív (bruhaha, még hogy konzervatív, bruhahahaha!) egyeduralom lerombolja, felszántja és sóval behinti a magyar tudományos intézményrendszert, szétveri a kultúrát, páros lábbal tapossa az oktatási rendszert, éljen az indoktrináció, obskúrus ősdilettánsok döntenek tudományról és kultúráról, kézből lakmároztatott, hatalomhű intézményekkel népesítik be az országot, a saját képükre és hasonlatosságukra, ezalatt fusiban legyártották a 2011. évi CCII. törvényt Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről, amelynek 2. melléklete az állami kitüntetések leírásáról intézkedik. A Magyar Szent István Rend rendjele egy aranyszegélyű, zöld zománcozású, hullámos talpú kereszt. És innen idézem a törvény szövegét: „A kereszt hátlapja fehér középmedalionjában a Rendnek nevet adó első magyar királyra vonatkozó felirat szerepel arany betűkkel: SANCTO/STEPHANO/REGIS/APOSTOLICO.

Hát így. Nem nagy ügy, de a NER ócskaságáról, a NER bajnokainak tudatlanságáról és határtalan cinizmusáról mindent elárul. Ugyanis a latin mondat egyszerűen hibás. Rossz. Röhejes. Értelmetlen. A latinul tanuló nebulóra ilyenkor osztályismétlés vár. A törvény alkotói akár az interneten is utánanézhettek volna, egy laza kattintással, de nagy ívben tettek rá, ők úgyis mindent tudnak.

Hát finoman szólva egy lófaszt! A lopáson és az egymásnak való falazáson kívül úgyszólván semmit sem tudnak. Ugyanis helyesen így nézett volna ki a mondat: SANCTO/STEPHANO/REGI/APOSTOLICO
Rex, regis = király. Tehát a genitivus: regis, a dativus: regi.

És akkor most elárulok valamit: nem genitivus, ahogy voltak szívesek megalkotni, hanem dativus. Genitivusban értelmetlen hülyeség, dativusban pont az, aminek lennie kell(ett volna).
Egyszerű ez, ha valaki tudna közöttük latinul (csak mondom, a latin a kereszténység egyik szent nyelve), ám bonyolult és totál baromság sül ki belőle, ha nincs közöttük egy sem, aki képes lenne ezzel a feladattal megbirkózni.

Tudom, látszólag apróság, van ennél ezerszer nagyobb gondunk, bajunk, de én mégis gigantikusnak tartom. Jelkép, szimbólum, amely mindent elárul erről a NER-ről, annak kiszolgálóiról és megannyi csatlósáról. Eljön majd az idő, amikor ezt a parányi jelképet meg kell ismertetni az újabb nemzedékekkel, hogy megértsék a megérthetetlent: magát a NER-t.
Ha lesz még egyáltalán valaki, aki ezt tanítani lesz képes. Mert ha rajtuk múlik, nem lesz addigra már senki.

Amúgy a Magyar Szent István-rendet többen is megkapták, köztük Erdő Péter bíboros, teológus, kánonjogász, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az Esztergom-Budapest főegyházmegye érseke.
A többi néma csend.

Kik előtt tárnák ki a templomok kapuit?

Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, szentségimádást – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén. Mi állhat e kijelentés mögött? A templomok „fizikai” megnyitása, vagy a katolikus egyház igyekszik szélesre tárni a kapuit?

Az MTI tudósítása meglehetősen „szűken” értelmezi a bíboros szavait, amikor a hangsúlyokat bizonyos biztonsági intézkedésekre korlátozza. A Távirati Iroda szerint Erdő Péter arra gondolt, hogy az idegenforgalmi központokban lévő templomok példájára, amelyek többsége már most is egész nap nyitva van, szeretné, ha a főegyházmegyében nemcsak e látványosságnak számító templomokban biztosítanák lehetőséget az imádkozásra a szentmiséken túli órákban is.

Ami a templomok „fizikai” nyitvatartását illeti nem könnyű feladat, hiszen a legtöbb helyen felbecsülhetetlen értékű kegytárgyak, műemlékek védelmét is biztosítani kell. Hogy ez megtörténjen, bizonyos külső feltételeket kell megteremteni: van, ahol elég egy vasrács, máshol kamerákat kell felszerelni, vagy éppen egész napos őrzésre volna szükség, ami megterhelné a plébániák költségvetését.

Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke ezzel tökéletesen egyetért. Mint mondta, ahhoz meglehetősen szűkös a költségvetésük, hogy az egyházi kegytárgyak tökéletes védelméről gondoskodni lehessen, pedig nagyon szívesen pártolná, hogy mindazok, akik szeretnének valamilyen okból behúzódni az Isten Házába, megtehessék. Azok is, akik imádkozni szeretnének, azok is, akik a hideg, vagy a nagy meleg elől húzódnának be a falak közé.

A bíboros úr egész napos nyitvatartásról beszél, ebbe ön szerint az éjszakai órák is beleértendők?

Kétségtelen, hogy talán erre is gondolhatott az érsek úr, de ez számtalan problémát felvetne. Nagyon költséges volna a nap 24 órájában megfelelő őrzésről gondoskodni. Naponta tapasztaljuk, milyen nagy dolog már az is, hogy nálunk, a váci székesegyházban, egész nap van valaki, aki beszélget a betérőkkel, útba igazítja, akit kell.

Érthetjük úgy Erdő Péter nyilatkozatát, hogy talán az „egyház kapujának szélesre tárására” gondolt?

A 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve ezt sem zárnám ki.

Lukácsi Katalin, a KDNP korábbi országgyűlési képviselője tiszta szívéből üdvözli a kezdeményezést. Azt is, hogy a templomok kapuit fizikai értelemben is egész nap szélesre tárja a katolikus egyház, és azt még inkább, hogy lelki értelemben is tegye meg ezt. Jászjákóhalmai példát említett, ahol hétköznap az istentisztelet idején kívül nem lehet bemenni a templomba. Hasonló állapotokat tapasztalt Szentesen is. Úgy látja, az egész napos nyitvatartásnak mindenek előtt a személyi feltételei hiányoznak. Azt meg szinte kizártnak érzi, hogy a kisebb településeken lévő templomok rácsos, kamerás fizikai védelméről tudnának gondoskodni.

Sokkal nagyobb problémának érzem azt, hogy a templomoktól a hajléktalanokat, a melegedni vágyókat, a koldusokat igyekeznek távol tartani – mondta búcsúzóul.

Giczy György, a KDNP korábbi elnöke:

Az ötven évvel ezelőtt ülésező II. Vatikáni Zsinat beszélt arról, hogy az egyháznak szélesre kell tárnia – mind fizikai, mind lelki értelemben – a kapuit. Ez alatt az értették: a befogadásra és nem az elzárkózásra kell felkészülni. A bizonytalanok, a közömbös, az ateista emberekre egyaránt gondoltak. A bíboros úr nem véletlenül pünkösdhétfőn beszélt arról, hogy minél több templom legyen nyitva nem csak a liturgikus órákban.

A Szentlélek eljövetele – pünkösd – az egyház megújulásának is az ünnepe.

Ne csak félhomályos, kihalt közösségi terek legyenek a templomok, töltse meg őket az „élet”. Az euharisztikus kongresszusra való felkészüléshez természetesen hozzá tartozhat a bíboros úrnak ez az ötlete is. Nem újdonság, amit mond, hiszen számos helyen a szerzetesek esti zsolozsmája idején a nagyközönség előtt is megnyitják a templomokat.

Ha azt mondjuk, hogy

Magyarország a keresztény kultúra védelmezője és ápolója, ehhez hozzá tartozna a nyitott, keresztény egyház is,

véli a KDNP korábbi elnöke. A napokban az egyik Ferences-templomban voltam misén, ahol az

egyik fiatal szerzetes arra kérte a jelenlévőket, hogy ne adjanak a koldusoknak alamizsnát, mert odaszoknak,

gyakran oda is piszkolnak a környékre. Elfelejtik, hogy Szent Ferenc koldus volt? Az egyház a jelenlegi állapotában a jómódú, tehetősebb középosztályt fogadja csak be, ahogyan a kormányzat sem, úgy ők sem akarnak tudomást venni az ország szegényeiről. Talán Erdő Péter a mostani beszédében ezzel is megpróbál szakítani. Jó volna, ha így gondolná.            

A menekültekhez hasonlította a Szent Családot Ferenc pápa

0

A Jézust váró Mária és József menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze Ferenc a Szent Péter-bazilikában tartott szentmisén. Erdő Péter bíboros a keresztény életről beszélt szenteste a budapesti Szent István-bazilikában.

A katolikus szenteste kijelentette, a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája és szerettei elhagyására kényszerül.

Ferenc pápa azt mondta, a gyermeküket váró Józsefnek és Máriának nem volt sem kényelmes, sem könnyű az útja:

“szívük tele volt reménnyel a születendő gyermek miatt, lépéseikre viszont az otthonukat elhagyni kényszerülők bizonytalansága és veszélyérzete nehezedett”.

A mai világban a menekülésre kényszerülők is tele vannak reménnyel a jövőre nézve, de gyakran az egyszerű életben maradásért hagynak hátra mindent és kelnek útra, mivel “túl akarják élni korunk Heródeseit, akiknek hatalmuk és gazdagságuk növelésére nem jelent problémát, hogy ártatlanok vérét ontsák” – bontotta ki a párhuzamot a pápa.

“Isten fia egy istállóban születik, sötét szegletében egy városnak, amelyben nincsen hely befogadni a messziről érkezettet”. Adjunk helyet társadalmunkban, ne féljünk az embertársainkkal való kapcsolattartástól, senki se érezze, hogy ezen a földön nincsen számára hely – mondta Ferenc pápa. Arra kérte a betlehemi gyermeket, hogy sírásával ébressze fel korunk emberét a közönyből, nyissa fel szemét mások szenvedése előtt – írja az MTI.

Karácsonyi éjféli szentmise a budapesti Szent István-bazilikában 2017. december 24-én. A szentmisét Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrálta.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szenteste a budapesti Szent István-bazilikában pedig arról beszélt, hogy a hiteles kereszténység szebbé, békésebbé teszi az életet.

“Ez teszi lehetővé, hogy megértsünk másokat, és ha tehetjük, azzal segítsük őket, amire igazán szükségük van”

– mondta a szentmisén a bíboros.

Erdő Péter arról is beszélt, hogy Jézus azért lett halandó, hogy “nekünk életet adjon, azért született az istálló sötétségébe, hogy mi látni tudjunk”. … Azért vette magára a szolga alakját, hogy minket megváltson a bűn szolgaságából.”

Kitért arra is, hogy Isten akaratának semmilyen hatalom nem állhat ellen. A kereszten Krisztus látszólag vereséget szenvedett, feltámadásával azonban ő lett a győztes. Ezzel megmutatta, hogy az egyes ember és az egész emberiség küzdelmének tétje nem csupán az e világi élet, hogy “örök hivatásunk van és örök boldogságra születtünk”. “Ezt az örömet sugározza nekünk karácsony”, “ezt köszönjük Jézus Krisztusnak, akinek születését ma ünnepeljük” – tette hozzá a bíboros.

Ezt üzenik az egyházi vezetők Karácsony alkalmából

0

Erdő Péter katolikus bíboros, Bogárdi Szabó István református püspök és Fabinyi Tamás evangélikus elnök-püspök is megszólalt.

Erdõ Péter
MTI Fotó: Mohai Balázs

Mindhárman az MTI-nek nyilatkoztak. Erdő Péter azt mondta, „Jézus születése az egész emberi életet értelmező, átható örömhír, amely minden élethelyzetben reményt ad”. Szerinte a keresztények hite abban teljesedik ki, hogy az emberrel sorsközösséget vállaló Isten szeretete erősebb, mint a halál, ez az, ami szerinte a kereszténységet optimista világnézetté teszi.

Azt mondta:

az életet értelmező lényege nélkül a karácsony nem több egy világnapnál vagy fesztiválnál,

amelyen évről évre összejönnek és jól érzik magukat az emberek.

Erdő Péter beszélt arról is, hogy az ünnepre készülő keresztény pontosan látja, hogy karácsonykor sem csak öröm van a világban. Ilyenkor is van szenvedés, betegség és halál, ettől azonban nem veszíti el derűjét, mert Isten szeretete “bevilágítja a szomorúságot és értelemet ad a szenvedésnek is”.

Azt is mondta:

a karácsonyi örömhír ugyanakkor nemcsak ajándék, hanem feladat is,

a beteg, magányos vagy éppen utolsó napjaikat élő emberek is a “mi közösségünkhöz tartoznak, és joggal tartanak számot a szeretetünkre”.

Erdő Péter szerint vannak Európában a keresztény ünnepeket és szimbólumokat érintő konfliktusok, itt-ott megpróbálják a közterekről, intézményekből eltávolítani vagy meggyalázni a keresztet, de látszik egy ezzel ellentétes folyamat is. Szerinte a nyugati civilizáció megtorpant a szakadék szélén, és rádöbbent arra, hogy gyakorlati következményekkel is jár, ha nincs mélyebb, az evilági életen túlmutató értelme semminek.

Bogárdi Szabó István
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta:

az ünnep nem feladat, amit el kell végezni, hanem ajándék, amit el kell fogadni, részesedés, amit hagyni kell megtörténni.

Szerinte a “jól szervezett tömegtársadalom” sok mindent átvállal az egyes embertől a hétköznapokban: központilag szervezett a munka és a munkába járás, a gyerekek iskolai, óvodai felügyelete és a “tömegmédia gondoskodik a szabadidőnk valamiféle eltöltéséről” is.

Ugyanakkor szerint ünnep idején “ellép mellőlünk a jól szervezett társadalom”, az ember pedig úgy érzi, hogy magára marad a feladattal, hogy ünnepeljen. Úgy látja, hogy “ünnepeink kereskedelmi megszállása” egyfajta megfelelési kényszert is eredményez:

sikerül-e mindent időben beszerezni, sikerül-e mindenkinek a kedvére tenni,

sikerül-e – most már ez is kérdés – nagyobb felfordulás nélkül túljutni az ünnepen.

Szerinte az ünnep megünneplésével kapcsolatos fokozódó szorongás és aggodalmak mögött valójában “civilizációs gond van”: a mai ember mintha elvesztette volna érzékenységét a szent iránt, elkoptak a “sejtései arról, hogy mi az elkülönített idő és az elkülönített hely”.

A püspök úgy gondolja, az a mi drámánk, hogy “képtelenek vagyunk beleoldódni az ünnepbe”.

Fabiny Tamás
MTI Fotó: Mohai Balázs

Fabinyi Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke azt mondta:

olyan egyházra van szükség, amely nemcsak az ünnepnapokon látszik, hanem vigasztaló egyházként képes jelen lenni az emberek hétköznapi életben.

Arról beszélt, hogy az ünnep mindig esélyt ad az emberek megszólítására, és az egyházak nagy felelőssége, hogy mit tudnak kezdeni azokkal, akik karácsonykor a látóterükbe kerülnek, mert elmennek a templomba éjféli misére vagy megnézni egy betlehemes játékot. Szeretné,

“ha a ritkábban templomba járók nem a dorgáló egyház felemelt mutatóujjával találkoznának, hanem nyitott, befogadó közösséggel”.

Beszélt az egyházak médiaszerepléséről is: szerinte ezt még mindenkinek, az egyháznak, a médiának és a befogadóknak is tanulniuk kell. Az egyháznak meg kell tanulnia úgy beszélni a médiában, hogy egyszerre legyen figyelemfelkeltő, érthető és egyértelmű a hívek és a kívülállók számára, ugyanakkor a média embereinek is érzékenyebben kellene szerinte reagálniuk a politika világán kívülről érkezőkre.

Azt mondta: a média ma mindent a politikai koordinátarendszerben próbál értelmezni, mindent azonnal politikai állásfoglalássá tesz. Az egyház azonban szerinte nem ebben a koordinátarendszerben működik, és nem szerencsés minden kijelentését “visszatuszkolni” oda.

Schilling: azt üzenik, menjek a p…ába

Schilling Árpáddal beszélgettünk, ő az a rendező, akit harmadmagával Németh Szilárd nemzetbiztonsági kockázatként nevezett meg.

Hallottam önnek egy nyilatkozatát, arról beszélt, hogy amikor Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő hármójukat nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, akkor Ausztriában, ahol mostanában dolgozik, sorra jelezték felháborodásukat az ottani kollégák, védelmet, segítséget ajánlva, miközben itthon a művészvilág hallgatásba burkolózott. Ezek szerint, csakúgy, mint az újságírásban, a színházi világban sem létezik a szakmai szolidaritás. Jól látom én ezt?

Annyira óvatoskodóvá váltak az emberek, hogy mindent hússzor meggondolnak, hogy merjenek, vagy ne merjenek megszólalni, de ez a dolognak csak az egyik oldala. A másik az ügyek infantilizálása.  Erre a Németh Szilárd-féle helyzetre nagyon sokan úgy reagáltak, hogy ez egy hülyeség, nyilvánvaló blődség, ráadásul ezeknek a figuráknak, mint amilyen én is vagyok, akiket némi exhibicionizmus jellemez, még jó is; következménye úgy sincs, viszont jól tudják használni a nyilvánosság előtt. Szóval az egyik oldalról ez a bagatellizálás, a másikról pedig az óvatoskodás a jellemző. Ez utóbbinál még

az is szempont, ha valaki állami intézménynél dolgozik, inkább, mondja magának, nem nyitom ki a számat, nem veszélyeztethetem az egzisztenciámat, én a magas kulturális értékeket közvetítem, hát hallgatok a csip-csup politikai ügyekben…

Ezek együtt eredményezik, hogy igen, valóban nincs szolidaritás. Nagyon mélyen nem értek egyet azokkal, akik állami intézményt vezetve, vagy ott dolgozva azt gondolják, hogy nekik a kormányt kell szolgálniuk. Nem, nekik egy ethoszt kell szolgálniuk és megszólalni, tiltakozni, ha romákat gyilkolnak, vagy, mint Őcsényben, menekülteket üldöznek el. Azokat pedig, akik bagatellizálják az ilyen eseteket és egyszerű hülyeségnek minősítik, azért bírálom, mert azért nekik tisztában kellene lenniük azzal, hogy komoly helyen hangzott el a kijelentés, kvázi titkos információként.

Sajnos a saját szakmámban nem hiszik el, hogy amit én teszek az nem öncélú magamutogatás, nem a nyilvánosságot kergetem és bár lehet, hogy bizonyos dolgokban túlzásba esem, de a célom fölvállalható, komoly ügy. Márpedig, ha ezért engem nemzetbiztonsági kockázatként aposztrofálnak, kutya kötelességünk megszólalni, tiltakozni, és nem miattam, hanem hogy ne lehessen bárkit célpontként megjelölni, kiváltképp egy olyan országban, ahol a gyűlölet-kampány ilyen hatékonyan működik.

Hát igen, ezt láthattuk valóban Őcsény esetében is. De ha a szakma nem áll ki senki mellett, akit megtámadnak, akkor érthető, ha sokan egzisztenciális félelemből hallgatnak, nem?

Így van. A szolidaritás nem válogat. Ha a hatalom kijelöl valakit ellenségnek, még akár abban az esetben is, hogy esetleg amit tettem, mondtam butaság, vagy túldimenzionált, de hallgatunk, akkor beláthatatlanok a következmények. Az én esetemben ugye annyi történt, hogy

kijelentettem: ez a hatalom már törvényes eszközökkel nem váltható le. De vajon ebből a mondatból következik-e, hogy utcai zavargásokat szervezek? És következik-e az a vélekedés, hogy te kerested magadnak bajt, és ezért nem is állunk melléd? Ne csodálkozz, mondják, hogy a hatalom veszélyesnek tart téged.

Mit kellene tennie a szakmának? Azt tapasztalom, hogy vannak azért cinkos kiszólások, egy-egy színdarabban vannak összekacsintások a nézővel. Az Alföldi-féle Hegedűs a háztetőn előadásában külön hangsúlyt kap, hogy Tevje lánya nem akar hozzámenni Mészároshoz, ami ugye a darabban foglalkozást jelöl, de a nyomaték tulajdonnévvé teszi, vagy a Velencei kalmárban azt emelik ki, hogy Velencében szigorúan ragaszkodnak a törvényességhez, és ezeket az összekacsintásokat veszi is a közönség, talán még hálás is értük…

Én azt gondolom erről, hogy ez a közönség és alkotók infantilizálása. Ha 2017-ben ilyen rejtjelezve beszélünk arról, hogy egy ember – Mészáros Lőrincről van szó – megmagyarázhatatlan módon, sajátosan értelmezett törvényi keretek között hatalmas vagyonra tesz szert, akkor az igenis infantilizálása a lakosságnak. Ettől még az előadások lehetnek nagyszerűek, de az ilyen politikai utalások visszaszoktatják azokra az időkre, amikorra sorok között kellett olvasni, amikor nem beszélhettünk konkrétan a dolgokról, mert akkor megüthettük a bokánkat. Ha a sorok között való olvasás újra rendszerszintűvé válik, annak az az üzenete, hogy 2017-ben csak így lehet beszélni a politikáról; Magyarországon nem lehet konkrétan megnevezni egy jelenséget, egy személyt, a színpadon ezekről nem lehet egyértelműen beszélni…

És lehet?

Persze, bár ugye erre kétféle válasz van, az egyik az igaz, a másik a hamis. A hamis az, amikor azt hangsúlyozzák, hogy nem való a színházba a direkt politizálás, a szakma belső törvényszerűségire hivatkozva próbálják magyarázni a döntésüket; nem fogunk mi Orbán Viktorról beszélni, hisz egyetlen szerző sem írt róla darabot – hozzáteszem: eddig még -, az igaz magyarázat azonban az, hogy félelem van.

Azt mondjuk az ilyen cinkos mondatokkal, hogy nem szabad beszélnünk ezekről az ügyekről, ez hallatszik a színpadról, a közönség pedig érti a jelenetet; ha ő, a neves művész nem mer beszélni nyíltan, akkor én hogyan merjek. Ezért mondom, hogy ezek a megoldások infantilizálnak és visszafejlesztik az emberek demokratikus tudatát.

Akkor politikai színházat kellene csinálni?

Én arról beszélek, ha például a Hegedűs a háztetőn-t viszem színre, annak örökérvényű mondanivalója van, akkor nem kell kiszólnia a darabnak, utalva Mészáros Lőrincre, ha viszont arról akarok beszélni, ami itt és most történik ebben az országban, akkor vállalnom kell azt a kockázatot, hogy darabot írok, vagy iratok. Nem szabad úgy színre vinnünk például a III.Richárdot, hogy róla majd úgyis eszükbe jut az embereknek Orbán Viktor; az, hogy mi most itt miben élünk, azt nem fogjuk tudni megérteni a III.Richárdon keresztül, itt nem gyilkolnak le embereket, főleg nem tömegében, de azt, hogy hányféle módon vagyunk kijátszva egymás ellen, hogy milyen gyávák vagyunk, arra inkább új darabot kellene írni. Szóval én egyáltalán nem vagyok híve ezeknek a fricskás poénoknak, mert nem visznek el bennünket a dolgok megértéséhez.

Nem mondják önnek azt, hogy könnyen beszél, hiszen nem itthon dolgozik, külföldön biztosítja a megélhetését, tulajdonképpen nem kockáztat semmit?

Nekem így még nem mondta ezt senki, de biztos vagyok benne, hogy akadnak jócskán, akik ezt gondolják; hogy úgy viselkedik itthon, mint egy kalandor, akinek van pénze, egzisztenciálisan nem függ senkitől, ezért nyugodtan trollkodhat. Pedig hát nekem is családom van, gyerekeim, van mit és kit féltenem, mégis fontosnak tartom, hogy a saját pénzemből támogassak fontos ügyeket, hogy az extra időmet, ami a három-négy külföldi munkám mellett még létezik, arra fordítsam, hogy a magyar közélet elfogadhatatlan ügyeit vizsgáljam, illetve a magam módján tárjam a nyilvánosság elé. Ez nekem energiámba, pénzembe kerül, és miután nem is állnak ki mellettem, még erkölcsi hasznot sem hoz. Sőt, épp most kaptam egy üzenetet: hetedíziglen fogunk kiirtani, írják, te féreg, rohadjál szét a családoddal együtt; szóval messze nem olyan könnyű, mint ahogy egyesek állítják. A valóság az, hogy kockázatot vállalok a szerepléseimmel, véleményemmel.

Akkor miért csinálja?

Nézze, ez egy felelősségérzet. Amikor elvállalok egy ilyen interjút, pontosan tudom, hogy ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni. Mondhatnám azt, hogy minek ez nekem, megyek a családomhoz és nem rabolom saját időmet felesleges közéleti beszélgetésekkel, de nem ezt teszem, mert fontos kérdésekről váltunk majd szót és muszáj róluk szólni. Ez feladat, nem szórakozás, legalább is én így tekintek rá.

De tényleg, csak ezért trollkodik?

Ezért. Mehetnék valóban csak a színház világával foglalkozni, és ezt is kellene tennem, ha egy olyan társadalomban élnénk, ahol egy színházigazgató meghallja, ha egy szakmabelit nemzetbiztonsági kockázatnak neveztek, kiáll mellette. Ha a politikai kultúra része lenne, hogy a visszás esetekben fórumokat rendeznénk, megbeszélnénk a közös dolgainkat, mint ahogy például ezt Ausztriában teszik. Azt látom, hogy Magyarországon a kommunikáció kultúrája, az érdekképviselet kultúrája, a tájékozódásé, annak, hogy miként jelezzük a politikának, hogy eddig és ne tovább, szóval mindez olyan mélyponton van, hogy ilyen körülmények között megengedhetetlen, hogy elvonuljak csak színházat csinálni a saját és a barátaim szórakoztatására.

Azt keresem, hogy mivel tudnék párbeszédet gerjeszteni, ha úgy tetszik, olykor provokálni.

Hadd mondjak egy konkrét példát: amikor a facebookra kiírtam, hogy milyen felháborítónak tartom Erdő Péter viselkedését, rajta keresztül pedig a magyar katolikus egyházét Őcsény ügyben, akkor egy sor választ kaptam, amelyben azt üzenték nekem: a katolikusok többsége nem olyan, mint Erdő Péter. De ehhez kellett ez a fajta közösségi térben megjelenő, mondjuk így, provokáció is. Épp azt akartam elérni, hogy maguk a katolikusok kérjék ki maguknak saját egyházi vezetőjük viselkedését. Kevésbé lennék én aktív, ha azt tapasztalnám, hogy fontos emberek, gazdagok, celebek, művészek szintén tiltakoznának, mozgolódnának, de azt tapasztalom, hogy hallgatnak, mint a sír.

Honnan jön önből ez a közéleti érzékenység? Mi váltotta ezt ki?

Hogy pontosan mihez köthető, nem tudom. Én katolikus neveltetésben részesültem, aztán kiábrándultam, mert rájöttem, hogy a valóság teljesen más. Egy zsidó barátommal beszélgetve jutottam el egy nagyon fontos gondolathoz, amit ő fogalmazott meg.

Azt mondta, hogy ha egy zsidó ember szembe találja magát egy fallal, akkor átmegy a falon, pontosan az ő körvonala mentén, a keresztény ember viszont megáll a fallal szemben, és megkérdezi, hogy ez miért van itt? Én ezt kaptam a vallási neveléstől: ha meglátok egy falat, akkor megkérdezem, hogy az miért van itt?

Hogy miért kell itt lennie? És nem a megismerés, hanem a miért a szempont. Hogy annak a falnak nem kéne itt lennie. Vagyis, hogy rendszerszintű a probléma. Tehát nem a neveltetésből származik a hozzáállásom; azt kaptam az írásoktól, hogy nem viselem az álszentséget, a társadalmi igazságtalanságot, a mellébeszélést, hogy akinek mindene van, de semmit sem ad, és azt, hogy vajon jól van-e így?  És így jutottam el odáig, hogy kötelességem adni, ami nem feltétlenül pénzt jelent, persze azt is, de figyelmet, odafigyelést, és ha minél többen működünk így, annál kiegyensúlyozottabb lesz a társadalom. Én ettől érzem jobban magam, nem attól, ha a családom következi évi nyaralását tervezem, miközben egyébként boldog családi életet élek.

Hát nagyon nem ebbe az irányba tart a társadalom. De hova megyünk? Meddig lesz ez még így?

Tovább fog folytatódni ez az infantilizáció, amiről már beszéltem. Mint a Hofi idejében. Nem tudunk rajta változtatni, nem is akarunk rajta változtatni, de nevetni azért tudunk… Az egész kulturális életet ebbe az irányba tolják; félelemgerjesztés egyik oldalról, bulvárosodás a másikról. 2018 után ez még erősebbé válik; még erősebbé válik az infantilzálódás, hogy ne beszéljünk a problémákról. Aki mégis megteszi, azt viszont meg kell bélyegezni, lehetőleg úgy, hogy el is tűnjön innen, menjen a picsába. Az ember tehetetlen az ilyen attitűddel szemben, legfeljebb előbb jajt kiált, majd radikalizálódik és akkor már ujjal lehet rá mutogatni, még azt is elérik, hogy saját köre is kizárja magából. És megy minden tovább a mostani úton.

Itt van például a pécsi színházi fesztivál, a POSZT, Vidnyánszky Attila magához húzta az egész rendezvényt, majd adatott magának egy díjat.  És ez így rendben is van, senkinek nincs ellene egy szava sem.

Mert azzal nyugtatják meg magukat, hogy jövőre már nem kap majd díjat. Ennyivel pedig be is fogták a szánkat, ilyen kevéssel is megelégedünk. Mint például az MMA esetében; már nem Fekete György vezeti, akkor biztos nem lesznek antiszemita kiszólások… És ez is része az infantilizmusnak.

Számomra egyébként Áder János ennek a csúcsa. Ő nagyon szeret horgászni, erről szól az ő élete, belemenekül a globális felmelegedés témakörébe, miközben a kormány éppen ellene megy, mert nálunk nem kell a napenergia, mert éjszaka nem süt a nap, nem kell a szélenergia, mert nálunk nem fúj a  szél…  Mindez azonban őt nem zavarja, belemenekül a horgászatba, így mutatja fel, hogy ő egy természetközeli ember, ő a halakkal van jóban; az hogy a köztársasági elnöknek nagyjából ennyi legyen az üzenete, erre mondom én azt: infantilis. Áder János számomra, ahogy a pecabottal ücsörög, egy infantilis klasszis. Az elnöki posztnak innen kezdve semmi értelme.

De mondok más példát is: a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a CEU ügyében hosszú hetekig gondolkodik azon, hogy vajon tartozik-e az akadémiára, ha a kormány éppen tönkre akar tenni egy egyetemet… Infantilizmus. Soha nem nyitjuk ki a szánkat, majd legfeljebb a kocsmában egy sör mellett, esetleg a pecabotot tartva… Szép lassan elfogadunk mindent, ami amúgy elfogadhatatlan volna.

De azt kérdeztem, hol ennek a vége?

Ennyire nem látok előre. Előbb-utóbb persze vége lesz, hiszen már szétnyerték, szétzabálták magukat, valamikor ők is elfáradnak. Kósa Lajos jó példája ennek; olyan hülyévé válnak, hogy még a saját közegükből is kimosódnak. De hogy miként lehet kitakarítani ezt az egészet, azt egyelőre nem látom, hisz olyan mértékben belakták az országot, foglaltak el minden fontos pozíciót, hogy mozdulni is alig lehet. Azt nagyon is jól érzi az Orbán, hogy minél sötétebbek az emberek, annál inkább működik a rendszer.

Azzal, hogy önt nemzetbiztonsági kockázatként tételezték, esetleg az ügynek lesz valamilyen folytatása is, elérhetik azt, hogy elüldözik az országból?

Nem kell üldözni, szabadok a határok. De igen, Orbán pontosan azt akarja, hogy a NER fék nélkül működjön, és akik ezt nem szeretik, azoknak ott a külföld.

Ha most meghívná önt Orbán Viktor, azzal, hogy kíváncsi a véleményére, elmenne?

Persze, hogy elmennék. Hiszen ő neveztetett meg engem kockázati tényezőnek, érdekelne, hogy akkor miért akar velem találkozni. Legalább megtudnám, mit miért csinál, amiből nem következik, hogy bármiben azonosulni tudnék vele. Mert nem azonosulhatok olyasvalakivel, aki a kormánybírálatot, nota bene a kormányváltást akarókat és ezért akciókat szervezőket puccsistáknak, kockázatos elemeknek minősíti. Ez ugyanis Erdogan világa. És sajnos a mai Magyarországé. Irreális szinten folyik a démonizálás, előbb Sorossal kapcsolatban, aztán azokkal szemben, akik itthon vannak és elérhetőek.  Őcsény példája azt mutatta, hogy a kormányzat nem riad vissza azt üzenni a polgároknak: az erőszak alkalmazása bizonyos helyzetekben megengedhető.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK