17 óra: 37,06%. 2016-os népszavazási kampányban ez 39,88% volt, vagyis jelentősen csökkent a részvételi ütem. 15 óra óta 6,5 százalékponttal nőtt a részvétel. Maximum 41-42% várható a végére.
Települések 17 órakor: baloldali vidéki városok részvétele átlag körüli; fideszes városok közül több is nagyon magas. Kiemelkedik a XII. kerület a maga több mint 50 százalékos részvételével. Ezek az adatok nagyon erős fideszes mozgósításra utalnak.
„Ahogy felkelek, tudom, hogy a mai napon is ellenszélben fogok dolgozni.” – mondta népünk nagy vezére néhány hónapja egy interjúban, és szinte szó szerint ezt ismételte meg a német Bild-nek adott terjedelmes interjújában: „Jó volna, ha egyszer hátszelem lenne a magyar sajtóban, mert most folyton ellenszélben haladok.”
Megnyugodtam, vagyis dehogy. A fenti idézetekből két következtetést levonhatunk:
„Ad1” miniszterelnökünk alig, hogy kinyitja éjjeli álmából szemeit máris falja az ellenzéki sajtó mézédes mannáját, „ad2” valamit nagyon elszúrhat az ellenzék sajtója, hogy miniszterelnökünk ezekből a cikkekből merítve gondolja ki kormánya következő lépéseit.
Miniszterelnök úr, ha a fenti két mondat igaz, akkor volna egy tiszteletteljes javaslatom: sokkal, de sokkal kevesebb ellenzéki sajtóterméket olvasson! Sőt, ha csak ezen múlik tiltsa is be azokat!
Habár ezen a téren igazán jó úton halad.
Nehéz az ellenzéki szavazók száraz kenyerét rágcsálni, de most végre elkezdődött a visszaszámlálás, már csak 24 óra, a kataton merevség lassan felenged, az izmok befeszülnek, a nyaki erek kidagadnak, a szemek vérben forognak, megannyi hős ellenzéki szavazó torkából fisztulás hang tör elő, ősi csatakiáltás, penna az izzadó marokban, a kéz kissé remeg még, de már sercen a papír, s árad a szózuhatag.
Ez leszektázza a másikat, az fitymálkodik a másik nevén, hogy miért Klára asszony, egy másik amott csupa árulót lát, az árulónak gondolt visszaordít, hogy nem és nem, viszont ezek itt mind, generációs alapon nyomulnak, volt már ilyen, aztán mi lett belőle, amaz emennek zöld, de nem eléggé, amannak viszont túlságosan is zöld, mint a visszaokádott spenót, emez itten fogadkozik, hogy száradjon le a keze, ha nem ezekre, hanem azokra szavazna, nem, nem, soha, ellenzéki körmagyar, utál, utálabb, legutálabb, itt mindenki szarházi, idióta, elmebeteg, áruló, szektatag, kilóra megvett, rút sybarita váz, majd most jól megkapja tőlem, mert előbb én kaptam meg tőle, de ő durva és trágár, én szubtilis és könnyeden ironikus, és megfordítva, és megint elölről.
És mint a 424-es gőzmozdony, feltartóztathatatlanul robog a gyalázkodás, én tégedet, te engemet, virágom, viirá-gom, mindenki legyalázva, mert most ennek van itt az ideje, így is kell, szépen egymást, hogy rohadjon meg mindenki, aki nem úgy ellenzéki, ahogy én, mert ebben a Kárpátoktól ölelt medencében én vagyok az ellenzékiség etalonja, kánonja, mértékegysége, paradigmája és szubsztanciája, a többi rohadék és aljadék, ergo: pusztuljanak, lehetőleg máma még! És őtet feldobom a facebookra, hogy mit mondott rólam, jól kiszerkesztem, és akkor az enyéim majd átokzsoltár-kórusba rendeződnek, s őtet jól kiátkozzák, aztán amaz is kiszerkeszt engem, hogy megmutassa, mekkora iróniakvóciens szorult beléje, és az övéi röhögnek rajtam, pedig rajtuk kell vonyítani a röhögéstől! Habony meg szunyókál, nincs itt semmi dolog, csak dől a lé, nem kell homokozóból homokgolyókat szórni rájuk, nem kell a boszorkánykonyhán legyártott gyűlöletfőzet, ezek ott elvégzik egymás közt, ezek magukat és egymást jobban utálják, mint ahogy azt én képes lennék kiagyalni, hát utálkozzanak, melóznom sem kell, dől a lé, az ő léjük, a melót meg ezek ottan ingyér elvégzik egymás közt!
És hát nyugalom, csigavér, mindenki hamarost doszt örülhet, elégedetten hátradőlhet, mert mindenkinek igaza lesz, mert leordította a másik fejét, az meg az enyimét, de így vagyunk pariban, s meg lehet nyugodni a búsfrancba, mert hétfőn jó lesz, de nagyon jó, kurvára jó, mert az összes szekta, meg kilóra megvett, meg zöld, meg nem eléggé zöld, meg túlságosan zöld, meg generációs lázadó, meg férjné, meg saját nevén asszony, meg mind egy szálig jól el lesz verve és le lesz alázva, bruhaha, az enyéim is, de ti is, meg ők is, beszarok a röhögéstől, csak a Viktor nem lesz legyőzve, s megint és újra a Viktor, már megint ő, de most nagyon.
És akkor ismét jó lesz mindannyiunknak!
Ugyebár?
Gábor György
Járóka Lívia leleplezte, hogy a luxus civil szervezetek lenyúlják a pénzeket, Soros is ezért hozza létre azokat. A Századvég kiderítette, hogy a magyarok 81 százaléka szerint változásokra lenne szükség az Európai Unió működésében. A Magyar Hírlap pedig elmagyarázza nekünk, hogy nincs nyoma az ellenzék által állított orbáni diktatúrának.
A baloldali és liberális elit csak szavakban támogatja a romák felzárkóztatását és a bevándorlók integrációját, valójában egyikért sem tesz érdemben semmit — összegezte eddigi tapasztalatait a Fidesz roma származású európai parlamenti képviselőjét, az Európai Parlament alelnöke. Járóka Lívia beszélt Soros György és más gazdasági szereplők befolyásáról is, amelyek komoly üzletet látnak a migránsok integrációs programjaiban, ezért luxus-NGO-k hálózatát hozták létre Európában.
Arról is beszélt, hogy a tömeges bevándorlás lehetetlenné teszi a roma felzárkózás uniós támogatását. – Láttam, ahogy pénzeket csoportosítanak át a romastratégiától a menekültek integrációjára, majd azt rosszul használják fel. Több tagországból kerestek meg migránsok, ilyen jellegű panasszal – fogalmazott. (Magyar Nemzet: Járóka Lívia: Luxus-NGO-k fölözik le az uniós pénzeket)
A magyarok döntő része elégedetlen az Unió migrációs válságkezelésével és változást akar az Európai Unióban. A pártpreferencia adatok alapján magabiztos Fidesz-KDNP győzelem várható a vasárnapi európai parlamenti választásokon – derül ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából.
A válaszadók 81 százaléka szerint változásokra lenne szükség az Európai Unió működésében, tehát a jelenlegi brüsszeli elit tevékenységéről igen lesújtó a magyarok véleménye. Ezzel szorosan összefüggő kérdés, hogy a magyar választók rendkívül elégedetlenek azzal, ahogy Brüsszel az elmúlt években a legmeghatározóbb európai kérdésben, a migrációs krízis kezelésében eljárt: 70 százalékuk szerint a jelenlegi uniós vezetés rosszul kezeli a tömeges illegális bevándorlás problémáját, és pusztán 26 százalékuk elégedett az Unióval e téren. (Magyar Nemzet: Századvég: A magyarok elsöprő többsége változást szeretne az Európai Unióban)
Az egyszeri ellenzéki szavazó, amikor kilép a való életbe, azzal szembesül, hiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma, hiába hangzanak el balkáni képet festő nagymonológok éhkoppon tartott orvosokról, az országból elüldözött rezidensekről, tanárokról, kisemmizett óvónőkről. A hétköznapokban ők köszönik szépen, jól vannak, több fizetésből, jobb munkakörülmények között.
Ebbe a sorba tartozik a szocialista Ujhelyi István vagy a DK-s Gyurcsányné Dobrev Klára EP-kampányszövege is, akik szerint (többek között) Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, így aki bent szeretné tartani hazánkat, szavazzon rájuk! S ahogy Kunhalmi Ágnest meglepetésként érte, hogy május elsején nem az Európai Unió megalakulásának, hanem Magyarország csatlakozásának ünnepeltük a tizenötödik évfordulóját, az ellenzéki szavazók is hátrahőkölhettek, feltéve a kérdést: Ki és mikor tett akár csak utalást arra a kormány részéről, hogy kilátásban van a Huxit?
Az ellenzéknek hasonlóan nagy aljassága azzal fenyegetőzni, hogy mostanra már tényleg csak az utolsó, hatvan év feletti orvosok dolgoznak a kórházakban, és annyi ápolónő távozik a nyugati országokba, hogy lassan már általános iskolában fogják oktatni az infúzióbekötést, hogy mindenki meg tudja oldani akár magának is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi adatsora szerint 1960 óta nem volt olyan magas az itthon dolgozó orvosok száma, mint 2017-ben. (Magyar Hírlap: Szemtelen hazugságok)
Gulyás Márton méltán elhíresült dokumentumfilmje óta nincs épeszű ember az országban, aki ne látná: a választási rendszerünk beteg. Nagyon beteg, tán gyógyíthatatlan is. Ilyenkor mondják azt az elégedetlenkedő sajtónak – amit Kocsis Máté már politikai ellenségnek is nevezett a minap – hogy „ha nem tetszik, mondj jobbat”.
Rendben van.
Mondok.
Elég sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt a rosszul összerakott, választási körzethatárok átrajzolásától, részrehajló számítási rendszertől, kamupártoktól szenvedő eljárást legalább kicsit finomítani, igazságosabbá tenni. Persze azt én sem hiszem, hogy ez az én módszeremet valaha bárhol is be fogják vezetni – de érdemes elgondolkodni rajta.
Nem akarok dicsekedni, távol álljon szerény személyemtől, aki ismer, tudja, hogy úgyszólván sosem járok rózsaszirmokon és babérkoszorúban, de most valóban úgy érzem, figyelemre méltót alkottam. Megtaláltam a megoldást a demokrácia speciálisan magyarországi és általánosan vett, világméretű gondjaira is egyaránt.
Gratulációkat elfogadok, esetleg készpénzt, nemesfém tárgyakat és a tőzsdén kellőképpen magasan jegyzett értékpapírokat is, de ennél többről szó sem lehet.
No jó, akkor térjünk a tárgyra: hogy lehetne ebből a válságban kínlódó világból működő demokráciát csinálni?
Előrebocsátanám, hogy az alapötlet nem tőlem származik, hanem egy szerény, kétkezi cseh tőzsdegurutól, Karel Janecektől, ő már évekkel ezelőtt javasolt valami hasonlót, de New Yorkon kívül sehol sem alkalmazták, igaz, ott legalább sikerrel. Én már továbbfejlesztettem az ötletet és kissé egyszerűsítettem, ahol szükséges volt.
Egyszóval, a varázsszó: negatív voks.
Igen, kérem, negatív. Az országgyűlési választásokon. De az önkormányzatiakon is.
Hű, mondja erre harminckét választási szakértő, de lehet, hogy harminckétezer is van már ezekben a mostani időkben, hogy ez milyen visszaélésekre adna alkalmat!
Ugyanis most az a helyzet, hogy elégedetlenek vagyunk a kormány politikájával, összetételével és egyáltalában véve mindenével. Különböző mértékben, én például nagyon, mások kicsit, de olyan embert csak egyet ismerek, aki maradéktalanul elégedett volna, és az is szerkesztő az egyik kormánylapnál.
Próbálna meg nem elégedett lenni.
Mármost a mai rendszerben két módon tiltakozhatunk a kormány elhibázott döntései ellen: az egyik a tüntetés, a másik az, ha a választásokon nem rájuk szavazunk. Mondjuk én eddig sem rájuk szavaztam, de más meglehet, hogy igen.
Ha tüntetünk, ránk zúdul a kormánymédia, tornából felmentett, nemileg aberrált, de legalábbis alternatív szexualitású drogosoknak neveznek és a független magyar bíróság közmunkára ítél garázdaság szándéka látszatának előkészítése miatt. Vagy sorosista bérencnek és megtévesztett tömeghisztériásnak bélyegeznek, főleg annak érdekében, hogy a szerintük kevésbé tájékozott szavazórétegeket távol tartsák nézeteink megismerésétől.
Ha viszont választunk, pont azt tesszük, ami a kormány érdeke. Ugyanis a demokratikus választási rendszereknek egy alapvető baja van világszerte, de legfőképpen nálunk: az, hogy igent lehet mondani a voksoláson, nemet nem. Maximum távol maradhat az ember vagy leadhat egy érvénytelen szavazatot. Mármost ez jelen helyzetünkben úgy néz ki, hogy ugye nem tetszik a rendszer. Sebaj, mondaná a Logika, szavazz az ellenjelöltre. Logika barátunk elmegy jeget aszalni, ugyanis nem egy ellenjelölt van, hanem öt-tíz-húsz. A szerencsétlen választó leszavaz listán is, egyéniben is arra, akit a legkevésbé talál ellenszenvesnek, aztán valahogy győz a korábbi kormány. És az ellenzék pártjai kisebbségben jutnak a Parlamentbe.
Mondom: nem egy ellenzéki párt beszél így az összes többiről, hanem mindegyik! Miért is? Mert ha egynek sikerülne valahogy maga alá gyűrni az összes többit, bedarálni, felemészteni őket, akkor a mostani kormányhoz hasonló teljhatalmat kaphatna. Épp ezért akármilyen rossz is a mostani magyar választási törvény, nincs egy olyan ellenzéki politikus sem, aki kiállna ellene, hiszen a saját maga majdani teljhatalmát kockáztatná.
Nem nehéz belátni, hogy ellenzéki összefogás sosem lesz, választási koalíció sem, itt mindenki a maga pecsenyéjét kovácsolja és mindenkinek a saját foga törik bele.
Épp ezt oldaná meg szerény javaslatom. Az igaz, hogy gyökeresen átalakítaná a politikai életet, és megszűnne a választók zsarolása, megszűnne az alkalmatlan ellenjelöltek szándékos állítása, egyáltalán, minden megváltozna – viszont lehetne sokkal demokratikusabb az élet. Persze, ennek a rendszernek is vannak hibái, elsősorban az, hogy ezzel is vissza lehetne élni, de csak valós tömegek támogatása esetén.
Javaslatom lényege tehát a következő: míg mostanáig a magyar választó két szavazatot adhat le, egyet egyéniben, egyet pártlistára, ezen kívül maradhat távol és tartózkodhat, a jövőben az lenne üdvös, ha négy szavazata volna: egy pozitív és egy negatív egyéniben és ugyanígy pártlistán is kétféle, igen és nem. Tehát szavazhatna nem csak arra, hogy kit „akar” megválasztani (nem egyszer megfelelőbb jelölt híján), hanem arra is, kit, kiket nem akar látni sem a politikában. És nem lenne köteles minden voksát felhasználni.
Mondjuk én a főváros nyolcadik kerületében élek, nálunk a világon minden oldal és párt indul. Elmegyek szavazni, megnézem a választékot, ejnye, kritikán aluli, és akkor… beikszelek két NEM-et a Fidesz-KDNP-re egyéniben és a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra listán, aztán két igent egyéniben és listán egy nekem rokonszenves ellenzéki pártra. Így sikerült a negatív véleményemet is kinyilvánítanom, igaz, annak is sikerül, aki velem ellenkező nézeteket vall. Mármost tény, hogy kisebb pártokat nagyon jól szervezett nagyobb pártok képesek volnának letörölni ebben a rendszerben a választási térképről, de ehhez az kéne, hogy valóban sok legyen a szavazójuk és azok legyenek nagyon fegyelmezettek. Másfelől viszont olyan, gyávaságból, közömbösségből eddig otthon maradó rétegek is elmennének szavazni, akiket a politika iránti ellenszenv mozgat, tehát átalakulna a végletekig eldurvult politikai élet és mindenki elkezdene viselkedni, hogy ne váljon vállalhatatlanná a dühös választók előtt – akik kicserépszavazhatnák még a listáról is, ha eléggé haragszanak mondjuk a nyugdíjpénztárak, a Liget, a CEU, az MTA, Paks kettő, a belgrádi vasút vagy bármi miatt.
Persze, ezt az ötletet soha és sehol nem fogják bevezetni, annak dacára, hogy a Janecek-kísérlet sikerrel járt New Yorkban: túl jó a módszer.
Különben nem csak Janecek pedzegette ezt a dolgot (igaz, nagyon másként, 6-4 arányú igen-nem voksolási lehetőséggel, önkormányzati ügyekben).
Hanem Robert Sheckley, a sci-fi mestere is.
Erről szól talán legjobb írása, a Tranai.
Nála a Bolygó Elnökének a nyakában függ egy hatalmas pecsét, ekrazitból, és ha bizonyos mennyiségűnél több választópolgár nemtetszését vívta ki a vezető, melyet rádiójelekkel tudnak közölni, egészen egyszerűen felrobban.
Kiváló megoldás ez is.
Akkor legyen ez a rendszer neve.
Mondom, köszönetnyilvánításokat, készpénzt, értéktárgyakat és nagyobb értékű kötvényeket azért elfogadok, ha valakiben túlteng a hála érzése.
De szobrot nem.
Azt könnyű felrobbantani.
A 888-ból megtudhatjuk, hogy szinte senki sem volt kíváncsi az ellenzéki pártok majálisaira. A PestiSrácok leleplezi, hogy a – tudjuk milyen – pénzemberek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifizethetetlen adósságok létrehozásával. Toroczkai László elmagyarázza: Brüsszel nem akarja, hogy a később csatlakozott országok felzárkózzanak, inkább elszívják a munkaerőnket.
A rendszerváltás kezdete óta nem voltak olyan kevesen a balliberális pártok majálisain, mint az idei május elsején. A jó idő ellenére is minimális szintű érdeklődés alapján nem sok jóra számíthat az ellenzék a május 26-ai európai parlamenti választáson.
A szavazópolgárok részéről lassan a nulla felé konvergáló érdeklődés alapján elmondható, hogy az elmúlt hónapok következetlen, erőszakos és közönséges hangvételű ellenzéki politizálást a távolmaradásával árazta be az eddig ellenzéki szavazónak számítók egy jelentős része is. Kivétel nélkül minden ellenzéki majálison csak pár száz fő jelent meg. Nem volt patkányozás az ellenzéki pártok színpadain, de szemmel láthatóan nem is lett volna rá igény a kevés még megmaradt, ám igencsak enervált hangulatú ellenzéki hívők között.
Az MSZP és a DK majálisain a két pártállami kötődésű párt hagyományos 50 pluszos törzsközönsége is csak gyéren jelent meg. A szocialisták elmúlt napokban bemutatott patkányozós ámokfutásától viszont – minden bizonnyal nem függetlenül – a DK-nál tavalyhoz képest idén most több érdeklődő volt, mint a patkánygate-botrány sarába belefulladó MSZP-nél. Bangóné ezek szerint nagy szívességet tett Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné pártjának és lehet, hogy a volt MSZMP szavazók egy részét már át is csatornázta az MSZP-től a volt szemkilövető miniszterelnök DK nevű családi pártjába.
A baloldali párttá vált Jobbik és a Mi Hazánk között a szavazókért folytatott párharcban is valami hasonló elmozdulásra kerülhetett sor, legalábbis az alapján, hogy érzékelhetően többen voltak kíváncsiak a radikális szélsőjobboldali üzeneteket megfogalmazó Mi Hazánk ingyen ebédes rendezvényére, mint a jelenleg már balliberális nézetek valló és hirdető Jobbiknak a szintén ingyen ételt kínáló majálisára. (888: Szinte senki sem volt kíváncsi az ellenzéki pártok majálisaira)
Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifizethetetlen adósságok létrehozatala által – így fakadt ki egykor a híres autógyáros, Henry Ford látva a Wall Street kapzsi bankárainak pénzügyi manővereit. Napjainkban az Európai Unióban beteljesülni látszik a Rothschild-dinasztia álma, miszerint nem a kisembereket kell uzsorakamatokkal kiszipolyozni, hanem uralkodók hitelezőjévé kell válni, és akkor majd azok fogják a kisemberekből kisajtolni a pénzt.
A Goldman Sachs és hasonló bankok működése híven tükrözi Ford megállapítását. A Goldman Sachs egyike annak a tizenhárom pénzintézetnek, amelyik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Bank (FED) főrészvényese, ha úgy tetszik tulajdonosa.
Tehát a FED nem az Egyesült Államok nemzeti bankja, sosem volt az, mint ahogy mindig is távol állt tulajdonosaitól, hogy nemzeti érdeket képviseljenek.
A Rothschildok már 1810 végén saját pénzükből hitelezték a háborúban egymással szemben álló feleket. Ők látták el pénzzel az angol kincstárt, csakúgy mint Napóleont. Mayer Amschel Rothschildnak egyedül a pénz volt a fontos és az ezzel elérhető hatalom. Az hogy melyik uralkodó vagy melyik ország kerekedik éppen felül őt nem érdekelte, az uralkodókat és politikusokat megvetette.
Azt pedig, hogy mi következhet abból, hogy a balliberálisok és az Európai Unió új üdvöskéjének tartott Emanuel Macron francia államfő a Rothschild&Cie Banque nevű pénzintézettől került a politikába azt mindenki fantáziájára bízom. (PestiSrácok: A „disznófejű nagyúr” brüsszeli csápjai)
Brüsszel nem akarja, hogy a később csatlakozott országok felzárkózzanak, inkább elszívják a munkaerőnket. Minket csak szemétlerakónak használnak – mondta a Mi Hazánk elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Nem kímélte egykori pártját Toroczkai László, aki reméli, hogy a választók egyszerűen elkergetik majd a Jobbikot.
A Jobbik balliberális párttá vált, ráadásul egészen megdöbbentő módon. Ő lett „a pártok Hegedűs hadnagya”, szemben velünk, akik egyedülálló módon húsz éve nem változtattunk a nézeteinken. Egyelőre felfoghatatlan számomra, hogy Magyarországon hogyan maradhat életben egy ilyen párt, hogyan támogathat bárki olyan politikusokat, mint Mirkóczki Ádám szóvivő, aki azt vágta a magyar választók képébe, hogy amit 2010 előtt mondtak, az nem volt igaz. Amikor ez elhangzott, én még aznap elhatárolódtam Mirkóczkitól, aki egyébként szintén megkapta a júdáspénzt azzal, hogy Egerben ő lesz a balliberális tömb polgármester-jelöltje. A Jobbik ráadásul úgy követi el árulását, hogy a sok balliberális partnerpártja közül éppen azzal a Gyurcsány által vezetett DK-val alakult ki a legnagyobb szerelem, amely ellen létrejött, és amely elleni harcnak köszönhetően bejuttattuk a parlamentbe.
A Mi Hazánk vezetője Gyurcsány Ferencet tartja a baloldali blokk egyetlen karizmatikus figurájának, akinek politikája viszont szerinte Magyarország megsemmisüléséhez vezetne. Toroczkai – 2006-hoz hasonlóan – ma is a bukott miniszterelnök ellen tüntető tömeg élére állna. (Magyar Hírlap: Toroczkai László: Megdöbbentő a Jobbik árulása)
Rogán tárcájának kiegészítését az informatikai funkcióval megint jól el lehet röhögni, de akik röhögnek, már évek óta nem értik, mi folyik itt – semmi stratégiai gondolkodás, ideértve ellenzéket és véleményformálókat. Ezek itt épp a kezdő lépések a totális digitális ellenőrzés felé, amelyben a Facebookot és a Google-t – a telefonkészülékek és a telefon szolgáltatók mellett – is le fogja váltani a kormány a kínai-magyar változatokra.
A FB-progresszivizmus, amely az érzelmek kifejezését döntően néhány emotikonon keresztül engedi, és friendnek nevezi, akivel még életünkben nem találkoztunk személyesen, csak kiegészül a szavak (megvéd, segít, szabadság, demokrácia, család, kereszténység, nemzet) fasiszta eltulajdonításával és új értelemmel való megtöltésével: üzlet és politika egymással versengve a közélet elprimitívizálását („demokratizálását”) szolgálja a „felhasználók” rapid módon erősödő függése mellett.
A játék kifutása a technológia, a kontroll, a propaganda/manipuláció és a demokrácia egyesítése egy csúnya új világban, amire az ún. liberálisoknak semmi reakciójuk nincs – nem beszélve a szabadság proaktív újrateremtéséről, amely mára elsüllyedni látszik a múltban és lassan már igény sincs rá. Annyira fájó és unalmas az ostobaságnak az árja a régi és új pártoknál! A szabadságot – stratégiai fontosságú narratívaként – még hatalmi célból sem képesek újra napirendre venni és kimerülnek a napi jelentéktelenségekben.
A magyar kultúra ismeretes módon nem fogalmi, hanem inkább tapasztalati típusú, kevésbé képes az elvont, mint a konkrét gondolkodásra. Nos, ez nyilvánvaló az ellenzék fogalmatlanságából – azzal a különbséggel, hogy a konkrét tapasztalatainkat sem képesek visszaadni és beforgatni a politikába.
A vállalatok növekvő algoritmizálása hosszabb távon megoldhatja a kevésbé versenyképes vállalati kultúrák felzárkózását a hatékonysági maximumhoz – e sorok szerzője is ismer olyan architektúrát, amellyel hatékonyabb vállalatirányítás válik lehetővé, mint bármi, amire a mai legjobb gyakorlatok, ideértve az IoT kezdeményeket, képesek. Ez – a közösségi médiával és digitalizált állami szabályozással kiegészítve – elavulttá teheti a liberális piacok ideálját is (nem beszélve a gyakorlatáról). A lényegi kérdéseket szemmel láthatóan jobban ismerik a felforgatók, mint a status quóban érdekelt Nyugat, nem beszélve az ötvenöt balkezes EU-ról, és ez lehet az utóbbi veszte.
A harc nem a globalizáció párti és globalizáció ellenes erők között, hanem – mivel az feltartóztathatatlan – a globalizáció irányításáért folyik. A tét az, hogy ez – a hatalom és a hatékonyság – elválik-e végül a politikai liberalizmustól. A magyar nép ebben a harcban eszköz csak, ami világos már csak abból is, ahogy a hazai KKV-k egyre nagyobb hátrányba szorulnak az állami forrásokért folytatott küzdelemben a globális társaságokkal szemben. Ez így is marad, illetve az egyetlen változás a magyar gazdaságszerkezetben az lehet, ahogy a kínai tőke lassacskán egyre nagyobb szerepre tesz szert a nyugati (főleg a nem-német) tőke kárára.
Kapucínert, kisasszony, kapucínert fahéjjal, mint a boldog békeidőkben… olyasmiről fogunk ugyanis beszélgetni most, ami egy normális társadalomban lenne vezető hír, meghatározó esemény, nem a miénkben. Képzeljünk azt tehát, hogy réges-régen élünk, valamikor, ha nem is a Monarchia idejében, de 2010 előtt és gondoljuk át az EP-listavezetők tegnapi vitáját.
Már amennyiben vita volt. Mert nézetek ütközésének nyomát sem látom, egyetértett nagyjából mindenki mindenkivel de elsősorban mindenki saját magával, és az oly megnyugtató.
Ad egy tartást, mármint a listavezető jelölteknek, ad egyfajta önbizalmat, hogy legalább saját magukkal békességben vannak és vetélytársaik egy részével szintén. Azért csak egy részükkel, mert az induló tizenegy pártból csak öt vett részt a rendezvényen, a maradék hatról tehát nem sokat mondhatunk – igaz, hatból három csak tegnap adta le az aláírásokat, őket idő sem volt meghívni, meg talán kedv sem a rendezők részéről, hiszen például a Kétfarkúakról már napok óta tudhattuk, miszerint megvan nekik a nem húsz-, de majdnem harmincezer aláírás, azonban hogy nézett volna az ki, ha a komoly és fel- valamint elkent nemzetmentő politikusok között megjelennek és valaki elkezd kotkodácsolni?
A kotkodácsolás, kérem, az ilyen rendezvényeken igenis a komoly politikai tényezők dolga.
Aztán nem vett részt a Fidesz listavezetője, Trócsányi mester sem, bizonyára más, fontos dolga akadt, az élet oly bonyolult, én őszintén szólva a legfájóbban a Thürmer-féle Munkáspártot és az Egységes Magyar Nemzeti Néppártot hiányoltam.
Thürmerék távolmaradását még érteni vélem, elvégre jogosan tarthattak attól, hogy ha megszólalnak nyilvánosan, a maradék szavazóikat is elvesztik, az EMNP viszont egy rejtély előttem, egy mesebeli lény, amihez foghatót még sosem láttam: griffmadár, egyszarvú, manticore, legendák szülötte – szerintem mindenki örült volna, ha a listavezetőjük kifejti nézeteit az Életről, a Mindenségről meg Mindenről, már azon kívül, hogy negyvenkettő, ugyanis a programjukon nem lehet eligazodni. Ilyen kitételek vannak benne, miszerint:
„Nem vagyunk sem baloldaliak, sem jobboldaliak. Ideológiai beállítottságunk: magyar. Vezérelvünk: a Magyar Népért való tenni akarás.”
Hátizé. Ezt majdnem minden valamelyest is mérsékelt magyar politikacsináló elmondhatná magáról ennek semmi különös értelme nincs. Én még olyan honi pártot nem láttam (illetve, csak egyet, de az nemzetiségi párt volt), amelyik leszögezte volna, hogy vezérelve az, miszerint nem magyar. De olyant is írnak, hogy:
„Az EMNP az országban kialakult kedvezőtlen állapotot fokozatosan és mielőbb fel akarja számolni. Célunkat a nemzet törekvő tagjainak értelmes összefogásával kívánjuk elérni. Ehhez várjuk minden hazájához hű honfitársunk támogatását, csatlakozását.”
Forradalmian új eszmék: ezzel szemben a többi párt szándékosan fokozni akarja az országban kialakult kedvezőtlen állapotot és ezt írásba is adja? Céljait pedig nem a nemzet tagjai segítségével éri el, hanem térképpel és iránytűvel? Még jó, hogy nem tették hozzá az öreg politikai jolly jokert, ami a világ kezdete óta minden párt programjába belefér: „Le az alávalókkal!”
Na, mindegy, róluk lemaradt a nagyérdemű. De lemaradt egy izmos orbánozásról is, mert a vita elején a moderátor, Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője leszögezte: az esemény nem Orbán Viktorról fog szólni, ezért szeretné, ha a résztvevők minél kevesebbet ejtenék ki a miniszterelnök nevét. A törekvés dicséretes – engem is zavar, hogy sporttól pacalpörköltig már mindent Orbánhoz mérnek politikás polgártársaink, és pártállásuk, valamint Orbán véleményének összevetése alapján utálnak és szeretnek dolgokat – de azért ez mégis egy politikai rendezvény volt, melyről nem okos dolog kitiltani a regnáló miniszterelnök és legfőbb országos problémacsoport nevét. Szerencsére nem is mindenki tartotta be ezt a kis szabályt, de a vita sem csúszott át meddő átkozódásba, jó volt ez így.
Hát ez az.
Semmi új, viszont megtudhattuk, hogy kivétel nélkül mindegyik listavezető járatos a Tinder mélységeiben.
Mindenki azt az álláspontot képviselte, amit a kampány alatt, ebben még nincs is semmi különös, a különös az lenne, ha egy nap alatt megváltoztak volna a nézeteik – azonban az mégis kellemetlen, hogy szó szerint mondták el a programjukat, tehát alaposan betanulhatták. Ki mit hangsúlyozott?
Az MSZP-Párbeszéd a Szociális Európa eszméjét helyezte előtérbe, a Jobbik a béruniót, a biztonságot és a migrációt, az LMP a klímavédelmet, a Demokratikus Koalíció az Európai Egyesült Államok fontosságára hívta fel a figyelmet, míg a Momentum antikorrupciós EU-reformra vágyott.
Ennek voltak kissé nevetséges fordulatai is, például mikor az LMP listavezetője, Vágó Gábor közölte:
„Szeretném, hogy ha az emberek meglátnak egy csigát a kertben, arról is a klímaváltozás jusson az eszükbe”
ugyanis erről meg mindenkinek Móricka ugrik be a maga fixációjával a női nemi szerv iránt, de ha Vágó lenne Móricka, neki ezek szerint tényleg mindenről a klímaváltozás jutna eszébe, nem a másik említett dolog.
Mondott szépet a jobbikos Lukács László is, aki nem tagadta:
„A Jobbik programja kritikus Európával szemben. Két dolgot külön kiemelt: megszüntetnék a tagállamok közötti egyenlőtlenségeket, valamint a migráció ügyében rendpártiak. Stabil, biztonságos Európát akarnak, ezért ragaszkodnak ahhoz is, hogy magyar határőrök védjék a magyar határokat.” (HVG)
De ha kritikus Európával szemben, miért akar uniós parlamenti képviselő lenni? Vannak még megoldhatatlan rejtélyek emberi szívek mélyén, kérem.
Egy igazán fajsúlyos gondolatot emelnék ki az elhangzottak közül, ugyanis ez tényleg mond valamit a mai európai helyzetről és annak felismeréséről. Dobrev Klára fogalmazta meg sommásan, miszerint:
és ez viszont tényleg így is van.
Elhangzott ugyanis az a kérdés, hogy mi az uniós tagságunk 15 évének mérlege?
Erre válaszul a jobbikos, különben házasember Lukács László azt válaszolta, hogy emberes feladat az értékelés, de ő még mindig jobbra húzná a Tinderen az EU-t, mert még mindig több a pozitívuma, mint a hátránya. Kérdés persze, hogy Lukács honnan ismeri ilyen mélyrehatóan a társkereső alkalmazást, de bízzunk abban, hogy egyrészt amatőr informatikus, másrészt pártépítés közben fedezte fel azt az egyébként más célokat szolgáló eszközt.
Azonban innét nem volt megállás.
Az LMP Vágó Gábor a túlfűtött hangulatban azzal a hasonlattal élt, hogy Magyarország nem volt a jobbik felén a szerszámnak, ezért ő bizony nem adná a 15 évnek és az EU-létnek a szuperlájkot, a momentumos Cseh Katalin pedig fokozta a buja atmoszférát szóképével, mely szerint úgy lehet értékelni az elmúlt 15 évet
„mintha egy gyönyörű szép embertől kapnál egy szuperlájkot, de az aztán nem írna többet.”
Hölgyeim és uraim, a Tinder mestereit, a párkapcsolatok akrobatáit látták, következő műsorszámunk: uniós választások!
De ahhoz kérném előtte kifeszíteni a védőhálót a kupola alá, mert ahogy elnézem, lesznek még itt hatalmas bukások. Az ember nem lehet egyformán jó Tinderen és trapézon.
Lényegében véve semmi új, de megtudhattuk, hogy mindenki kitart nézetei mellett.
Ez békeidőben vezércikk anyaga is lehetne, mostanság viszont az ember nagyítóval keresi benne a hírt.
Hát, ahogy lesz, úgy lesz – azért a populistákra mégse tessenek szavazni, ha kérhetném, a többit meg majd meglátjuk.
Ez csak azért meglepő, mert tudom róla, hogy nem fideszes, hanem ellenzéki, és a követői, a kommentelők zöme is az. Csak éppen az a rögeszméjük, hogy gyakorlatilag az összes ellenzéki politikus vagy áruló, vagy gazember, vagy csak simán hülye, mert nem azt csinálja, amit szerintük kellene. Persze, tudjuk, hogy vannak ilyen ellenzéki politikusok is, na de mind legalább hülye lenne? És mindig, mindenben tévednek?
Van olyan pártvezető, konkrétan Gyurcsány, akit kifejezetten utál, a vele foglalkozó bejegyzései olyanok, mintha a Fletó-fóbiás Orbán Viktor írná őket, újabban már „Gyurcsánynét” szapulja. Természetesen minden ellenzéki politikus, Gyurcsány is bírálható ha valamit elront, én is tudnék rá példákat mondani, ám a fóbia már egészen más kategória.
A történet nem a volt kollégám miatt fontos, hanem azért, mert ezzel ő egyáltalán nincs egyedül. A potenciális ellenzéki szavazók egy el nem hanyagolható része így viselkedik, nem fogja fel, hogy ezzel akadályozza az ellenzék együttműködését (vagy felfogja, de ellenzi az együttműködést) és ezzel megnehezíti az újabb rendszerváltást, vagyis a NER leváltását, pedig ugye ő is ezt kívánja.
Nem vitás, hogy ez jól jön a mostani állampártnak, mai összeesküvés-elméletem szerint a valódi fideszes trollok adják is a lovat az ilyen ellenzékiek alá például álhírekkel és egyetértő kommentekkel.
Ezzel legfeljebb ugyanannak a vézna tortaszeletnek a negyvenhetedik újraszeleteléséért szálhatnak ringbe, amit ellenzéki térfélnek hívunk. Még a bizonytalanokat se képesek elérni egy még annyira tragikus szituációban sem, amilyen néhány éve már stabilan a mienk.
Az ellenzéknek – ha ellenzéki volna – elég lenne néhány vezértéma, amely illeszkedik a választók többségének felfogásához, és melléjük a megfelelő napi viselkedés. Van pl. két vezértéma, amit én évek óta érdemesnek tartanék a folyamatos ébrentartásra. Az egyik az adózás, a másik Európa. Mindkettő a legelemibb módon érint mindenkit és szimpátia építhető a megfelelő kezelésük mellé.
Adózás ügyben javasolnám első lépésben a bruttó bruttó bérekben történő gondolkodás elterjesztését. Ismeretes, hogy az átlagbér teljes munkaadói költségének kb 50%-át kapja kézhez egy munkavállaló, ezért az állam által beszedett pénzt ideje volna elkezdeni ehhez kötni és így reprezentálni. Én odáig is elmennék, hogy kormányon előbb virtuálisan, majd fokozatosan ténylegesen kifizetném minden dolgozónak a bruttó bruttó bért és komoly szankciók mellett kötelezném őket a saját kasszájukból történő adófizetésre először egyetlen számlára, majd három alszámlára (eü, nyugdíj és egyéb), hogy világos legyen, mi mennyibe kerül nekik. Egy liberális konzervatív (kis) állam aztán lehetővé tenné bizonyos határon belül a személyes mérlegelés alapján történő adófizetést (adómegajánlásokat): ki milyen szolgáltatásra tart igényt az államtól, annyit fizetne. (Mindenkinek lehetősége volna adórezsim-váltásra, de csak a visszamenőleges adókönnyítések egy részének kifizetése mellett stb.) Ám a mai helyzetben a legfontosabb az adótudatosság kialakítása: vajon egy tudatos társadalomban hányan ajánlanának fel adót migránsos plakátokra vagy az Orbán-család által nyert közbeszerzésekre?
A másik vezértéma – az EU – egy alapvetően (még) EU-barát környezetben Európa elmagyarázásáról szólna a magyar történelem nyugat-európai kötelékeitől a mai gazdasági érdekeinken át egy elképzelt nyugat-ellenes fordulat következményeinek tudatosításáig. A narratíva fontos része a liberális demokrácia és a kapitalizmus értékeinek (és persze javíthatóságának) tudatosítása – szemben az autokrácia és a szegénység törvényszerű összefüggéseivel.
Az ellenzéki lét felelősség, ami komolyságot és elkötelezettséget kíván. Mindent, aminek most híján vagyunk. A javasolt, vagy – eltérő ízlések esetén – egyéb nemzeti érdekű témákhoz való ragaszkodást és ezek végső győzelemre vezetését azon az alapon, hogy ez áll a nemzet polgárainak érdekében (ezt értve a nemzeti érdeken). De az utóbbi tíz év alapján nincsenek illúzióim a közelebbi jövőt illetően. A nemzet érdeke itt még mindig csak egy Hollywoodból ismert szókapcsolat.
