Kezdőlap Címkék éhezés

Címke: éhezés

Éhség Észak Koreában: felére csökkentik a fejadagokat

0

1,4 millió tonna hiányzik a gabona raktárakból a világtól elzárkózó kommunista országban. Az élelmiszer fejadagokat emiatt az idén a felére csökkentették. Így értesült a Reuters hírügynökség New Yorkban az ENSZ székházában. Az információnak az ad különös jelentőséget, hogy Trump elnök hamarosan újra találkozik Észak Korea urával.

Kim Dzsong Un minden erőforrást annak rendelt alá, hogy nukleáris hatalommá tegye Észak Koreát. Így akarta tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az Egyesült Államok elnökét. Az akció sikerült: tavaly júniusban megtartották az első csúcstalálkozót Szingapúrban. Sem a rendszert megalapító nagypapának sem az apának nem sikerült az, amit Kim Dzsong Un elért: Amerika olyan komolyan veszi őt, hogy az elnök személyesen tárgyal vele. Észak-Korea duci diktátora megígérte Trumpnak, leszereli nukleáris fegyverzetét és azokat a ballisztikus rakétákat, melyek akár az Egyesült Államok területét is elérhetik. A leszerelés meg is kezdődött, de Trump elnök meghosszabbította a büntető szankcióit Észak-Korea ellen. Washingtonban arra hivatkoztak: csakis a teljes leszerelés után szüntetik meg a szankciókat! Erre Kim Dzsong Un leállította a leszerelést. Az élelmezési válságért most a szankciókat teszik felelőssé Észak-Koreában.

Ilyen előzmények után kerül sor a második csúcstalálkozóra Hanoiban. Washingtonban a katonák úgy tartják, a leszerelés terén egyelőre nem történt áttörés. Észak-Korea éppoly fenyegetést jelent, mint a szingapúri csúcstalálkozó előtt. Közben viszont Abe Sinzo japán miniszterelnök is bejelentette, hogy szívesen találkozna Kim Dzsong Un-nal. Korábban Japán elzárkózott ettől. Most azonban Tokióban rádöbbentek, Kim Dzsong Un csak a ballisztikus rakéták leszereléséről tárgyal Trump elnökkel, Japánt viszont a közepes hatótávolságú rakéták is elérhetik Észak-Koreából. A hatalmas katonai kiadások újra az éhezés szélére szorították a lakosság jórészét, amely az első amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó után reménykedni kezdett: talán nem álom az, ha az éhezés a múlt ködébe vész, mint Dél-Koreában.

A nap kérdése: El kell-e látni a menedékkérőket?

0

Éheztették a menedékkérők egy részét a magyar tranzitzónában, az erről szóló hírek a nemzetközi sajtóba is bekerültek. Az ügyről itt olvashat bővebben, de a véleményét is elmondhatja: Ön szerint morális kötelessége-e az államnak gondoskodni a menedékkérők ellátásáról, akik a tranzitzónát nem hagyhatják el?

Biztosítania kell a magyar államnak, hogy a menedékkérők kapjanak enni a tranzitzónákban?

Végül beengedték Iványi Gábort a tranzitzónába

0

Igaz, ehhez az kellett, hogy egy parlamenti képviselő is elkísérje.

A hét elején a tranzitzónában éheztetett menedékkérőknek akart ételt vinni az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke – akkor nem engedték be. Most viszont a DK parlamenti képviselőjével, Gréczy Zsolttal együtt mentek el Röszkére és Tompára is.

Amint a Facebookon közzétett videójukból kiderül, most azt mondták nekik, hogy „minden tökéletesen rendben van”. Tompán nem fogadták el az általuk vitt élelmiszert, Röszkén viszont igen. Azt mondják,

szeretnék, ha szúrópróbaszerű ellenőrzés lenne.

Iványi Gábor a videón arról beszél, hogy gyakorolni kellene a vendégszeretetet, civil szervezetként és egyházként is elfogadhatatlan számára, hogy ki vannak rekesztve a tranzitzónákból. Szerinte ha nem engedi meg a hatóság a bejutást, akkor rejtegetni valója van.

Mint mondta, az étel megvonása tiltás, és ez ellen tiltakozik. Az se közömbös számára, hogy Magyarországról milyen kép alakul ki a világban.

Az éheztetett menedékkérők ügyében a Helsinki Bizottság a strasbourgi bírósághoz fordult, amely kötelezte a magyar kormányt, hogy biztosítsa az ellátást. Ezután „jogi kiskaput” is sikerült találniuk a hatóságoknak, így most minden menedékkérő kap enni. Az ügyről ide kattintva olvashat bővebben.

Jogi kiskapu kell, hogy ne éheztessék a menedékkérőket?

Több menedékkérőt is éheztettek a tranzitzónákban, az üggyel már a strasbourgi bíróság is foglalkozott.

Éheztetik a menedékkérőket a magyar tranzitzónákban, erről szóltak a hírek az elmúlt hetekben. Az ügyet a Magyar Helsinki Bizottság tárta fel, a botrány a nemzetközi sajtóba is bekerült, több országban is írtak róla.

Júliustól ugyanis új menekültügyi szabályozás van érvényben Magyarországon: ennek értelmében Szerbia biztonságos országnak számít (pedig az ENSZ Menekültügyi Főigazgatósága szerint nem az), vagyis,

minden onnan érkező ember menedékkérelmét elutasítják.

Ahogy a Helsinki Bizottság szakértője, Zádori Zsolt a Független Hírügynökségnek elmondta, ez nem is normál eljárás keretében történik, hanem úgynevezett elfogadhatósági eljárásról van szó. Ez azt jelenti, hogy miután beengedik a határon (sokszor hónapokig) várakozó menedékkérőt a tranzitzónába, meghallgatják, megnézik, melyik országokon át jött, és ha van köztük biztonságos harmadik ország, akkor „nem elfogadhatóként” el is utasítják a kérelmet.

Miután ez megtörtént, a menedékkérő idegenrendészeti eljárás alá kerül. A menedékkérelem elutasítása ellen van lehetőség fellebbezni, három napig. A kérelem elutasítása után azonban rögtön kötelező tartózkodási helyet jelölnek ki a menedékkérőnek, méghozzá a röszkei vagy a tompai tranzitzónának egy külön részlegét.

Itt viszont már nem jár a menedékkérőknek ellátás. Vagyis,

enni sem kapnak,

kivéve a kismamákat és a gyerekeket. A Helsinki Bizottság olyan esetről is tud, hogy étkezési időben a gyerekeket elválasztották a szüleiktől, nehogy a családtagok meg tudják osztani az ételt.

Élelmiszert viszont a menedékkérők csak úgy tudnának szerezni maguknak, ha elhagynák a tábort – amely csak Szerbia felé nyitott.

Volt, aki próbált ételt vinni a menedékkérőknek, például Iványi Gábor – de nem engedték be. Elment a tranzitzónához Hadházy Ákos is, aki a Facebookon azt írta utána: negyedórás tanácskozás után beengedték, majd beszélhetett az igazgatóval is, aki azt mondta neki, „jelenleg” nincs éheztetett menedékkérő.

Azt viszont elismerte, hogy

„korábban valóban voltak olyanok, akik néhány napig nem kaptak élelmet”,

de szerinte nekik voltak tartalékaik. Ugyanakkor az igazgató azt is mondta Hadházynak: „a törvény szerint rövidesen sokan lesznek ellátás nélkül hagyott menekültek a tábor területén”.

Az idegenrendészeti eljárás végén, ahogy Hadházy fogalmazott, rendezetten, papírokkal át kell adni az elutasított menedékkérőt a szerb hatóságoknak – akik azonban nem veszik vissza őket. Így aztán magyar menekülttáborba kell vinni őket, és valódi eljárást lefolytatni.

Kivéve persze, ha az éheztetés miatt a menedékkérő már korábban úgy döntött, hogy elhagyja a tranzitzónát,

ezt viszont csak úgy teheti meg, ha visszamegy Szerbiába.

A kormány szerint minden rendben volt az ügyben, a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írja, „a magyar törvények világosan kimondják”, hogy mindenkinek, „aki menedékkérő státuszban tartózkodik a tranzitzónában, jár és biztosított az ellátás”. Erre a magyar állam évente fejenként több mint 700 ezer forintot költ (ez kevesebb mint napi 2000 forintot jelent). Ha valakinek viszont elutasították a kérelmét, akkor el kell hagynia a tranzitzónát.

A közlemény szerint nincs botrány, csak „a Soros-szervezetek újabb hazugsága, lejárató akciója” az egész.

Csakhogy az ügyben a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is lépett, és

kötelezte Magyarországot, hogy gondoskodjon a menedékkérőkről.

A Magyar Helsinki Bizottság fordult a bírósághoz, nyolc konkrét eset miatt. A bíróság végül mind a nyolc esetben elrendelte, hogy kapjanak ételt a menedékkérők. Ahogy közleményükben írják: „A döntések arra alapultak, hogy az élelem megtagadása az embertelen bánásmód tilalmába ütközik, illetve a bíróság – szintén a valóságnak megfelelően – fogva tartási helynek tekinti a tranzitzónákat, ahol az államot ellátási kötelezettség terheli.”

A Helsinki Bizottság azt is írja: a bizottság ügyvédei arról is tudomást szereztek, hogy a hatóság „megtalálta a jogi kiskaput” ahhoz, hogy a menedékkérők mégiscsak kaphassanak enni. Ahogy Zádori Zsolt fogalmazott,

„megoldották okosban”,

csakhogy ezt nem lehet jogállaminak nevezni.

Annyi történt ugyanis, hogy most már nem jelölnek ki kötelező tartózkodási helyet az idegenrendészeti eljárás alá került menedékkérőknek, vagyis nem különítik el őket a táborban. Így aztán jelenleg ugyanolyan ellátásban részesülnek ők is, mint azok, akiknek még nem utasították el a kérelmét.

A könnyű élet titka

Az idei év utolsó napján ugyanaz jut az eszembe, mint az összes többi napon. Hogy könnyebb lenne az élet, ha olyan lennék, mint amilyen nem vagyok. Ha hinnék abban, amiben normális ésszel nem lehet hinni. Hogy a jó rossz, a fehér fekete, és a világ olyan, mint amilyennek a megszállt média mutatja.

Hogy a kevés sok, és a korgó gyomor tele van.

Egyszerűbb lenne minden, ha olyan lennék, mint azok, akik képesek gondolkodás nélkül menni, menetelni. Beállni a sorba, parancsszóra integetni, mosolyogva masírozni. Megváltozni vezényszóra.

Nem emlékezni emberekre, megszólalásokra, eseményekre. Nem tudni arról, hogy vannak, akik ma mást mondanak, mint amit évekkel ezelőtt.

Könnyebb lenne minden, ha nem zavarna, hogy megváltozik a múlt. Nem csupán a sok évtizeddel ezelőtt történtek, de az is, ami csak néhány évvel ezelőtt volt.

Jó lenne tudatlannak lenni, bárgyúnak, butának, bávatagnak. Birkának. Elhinni, amit el akarnak hitetni, lenyelni azt, amivel etetnek, beletörődni abba, hogy semmi sem az, ami volt.

Jó lenne elhinni mindent, amit mondanak. Kritikátlanul, függetlenül a valóságtól. Hogy jobban élünk, és a mi hibánk, ha másként érezzük. Hogy többen dolgoznak, mint tegnap, és az emberek nem munkáért, megélhetésért, muszájból, hanem kalandvágyból mennek külföldre. Hogy az éhezés életforma, a meleg ételre várakozás liberális beetetés.

Hogy más népek felnéznek ránk, és nem lenéznek minket.
Irigyelnek, és nem lesajnálnak.

Könnyebb lenne minden, ha olyan lennék, mint amilyen nem akarok lenni.

815 millióan éheznek a világban

0

Főleg a fegyveres konfliktusok és a klímaváltozás miatt terjed az éhezés a világban. Már 815 millió embert érint, köztük sok gyereket. Vagyis minden 9. ember éhezik.

Mintegy 155 millió öt év alatti gyerek alacsony növésű, 52 milliónak a testsúlya nem éri el a korosztályának megfelelő szintet, olvasható Az élelmezésbiztonság és táplálkozás helyzete a világon 2017 kiadványban. Mindeközben 41 millió gyerek túlsúlyos, ahogy sok felnőtt is. A vérszegénység leginkább nőknél gyakori probléma. A már említett okok mellett mindezekben az életmódbeli változások is közrejátszanak.

A jelentést közösen készítette a UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja), a WHO (Egészségügyi Világszervezet), a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete), az IFAD (Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap) és a WFP (Világélelmezési Program).

„Az elmúlt évtizedben a fegyveres összetűzések száma drámaian megemelkedett, ezek egyúttal sokkal komplexebbek is lettek”,

olvasható a közös előszóban, amelyben azt is írják, hogy az éhező és alultáplált gyerekek aránya a konfliktuszónákban a legmagasabb.

Éhínség tört ki Dél-Szudánban 2017 év elején és magas a valószínűsége, hogy újra megjelenik ott vagy máshol Afrikában,

például Nigériában, Szomáliában vagy Jemenben.

De sok más helyen, ahol egyébként béke van, a klímaváltozás és a gazdasági növekedés megtorpanása járult hozzá az élelmezési és táplálkozási helyzet romlásához.

Néhány éve Kenya Turkana régióját szárazság miatt sújtotta éhínség
Fotó: MTI/EPA/Kurokava Daj

A 815 millió éhező közül

  • 520 millió Ázsiában (a lakosság 11,7 %-a)
  • 243 millió Afrikában (a lakosság 20 %-a)
  • 42 millió Latin-Amerikában és a Karibi-térségben (a lakosság 6,6 %-a) van.

Vagyis

Afrikában minden ötödik ember éhezik.

155 millió öt év alatti gyerek magasságát tekintve elmaradt a fejlődésben, közülük 122 millióan háborús területeken élnek. 52 millió gyerek testsúlyát tekintve maradt el a fejlődésben.

Ezzel szemben a világon a felnőtt lakosság 13%-a, vagyis

641 millió ember túlsúlyos.

Mellettük 41 millió gyerek is túlsúlyos.

Komoly probléma a vérszegénység a szülőképes korú nők körében: ez 613 millió nőt érint, ami a teljes csoport 33 %-a.

A jelentés szerint

a 815 millió éhező emberből 489 millióan élnek konfliktuszónákban.

Az éhezés előfordulása a háború sújtotta országokban 1,4-4,4 %-kal magasabb, mint máshol. Ha emellett intézményi és időjárási instabilitás is jelentkezik, ez a szám 11-18 %-ra is nőhet.

 

“Én is próbálom befogni a számat, pedig minden nap ordítani tudnék”

Mi a következő lépés a civil törvény után – ez aggasztja az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjét, L. Ritók Nórát. A fuhu.hu-nak adott interjúban azt mondta, hogy aki az utóbbi időben szakpolitikai problémákról beszél, az áttolódik az „ellenséges oldalra”. A Hajdú-Biharban csaknem 1200 családot segítő alapítvány vezetője arról is beszélt, hogy az önkormányzatokkal és az intézményekkel együtt tudnak működni, egyedül az egyházi iskolákkal nem felhőtlen a viszony, a szegregáló hatásuk miatt. Szerinte azt sem szabad tagadni, hogy Magyarországon igenis vannak éhező gyerekek, nem is kevesen.

L. Ritók Nóra

Az az integrációs tevékenység, amelyet az alapítvány végez, nemzetközi kitekintésben is kiemelkedőnek és ritkának számít, milyen visszajelzéseik vannak?

Nagyon sok érdeklődés, megkeresés érkezik külföldről, hívnak minket konferenciákra, pályázati együttműködésekre. Külföldi egyetemeken szakdolgozatokban is feldolgozzák a munkánkat. Fontosak a különböző hálózatok, például az ATD, a nemzetközi mélyszegénység elleni hálózat, amelynek köszönhetően hasonló problémákkal foglalkozó szervezetekkel dolgozhatunk együtt. Rendszeresen érkeznek hozzánk látogatók is, főleg olyanok, akik a roma integráció iránt érdeklődnek, Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában, Szerbiában is vannak kapcsolataink. De volt már ilyen Európán kívül is, például Ausztráliában, Kanadában is. Ezekből nagyon sokat tanulunk mi is. Pl. nagyon érdekes, hogy a különböző országokban az állam hogyan áll hozzá az ilyen tevékenységet végző civil szervezetekhez.

Úgy látom, hogy az érdeklődés azért is nagy irántunk, mert

nem csak a sikerekről kommunikálunk, hanem a kudarcokról is, és ez hitelessé tesz minket.

Sokan olyan rózsaszín képet festenek erről az egészről, mintha csak a segítő szándékon, a lehetőségnyújtáson múlna az egész problémamegoldás. De a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. A problémával való hiteles szembesülés, a kudarcok beismerése és elemzése nagyon fontos. Mi azt hiszem, ezzel a küzdelemmel együtt vagyunk érdekesek, bár a pozitív alapállás adott nálunk is.

Tavaly év elején a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság „igazi magyar márkának” választotta az alapítványt. Előtte Ön megkapta a társadalmi vállalkozások egyik legfontosabb nemzetközi kitüntetését, az Ashoka-tagságot. Ezeknek azóta voltak kézzelfogható eredményei?

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

Az Ashoka-tagságnak mindenképpen, folyamatos lehetőséget biztosít nemzetközi szinten, tudást és tapasztalatokat lehet szerezni,

pályázatok nyílnak meg, látogatók jönnek.

Legutóbb például az Ashoka, a McKinsey és a Corvinus Egyetem közös programjába kerülhettünk be, öt hallgató tantárgyi keretek között fél évig segített az egyik üzleti tervünk megalkotásában.

A MagyarBrands díjának abból a szempontból volt jelentősége, hogy a céges világból egyre több felajánlás, támogatás érkezett, olyan helyekről, akik a díjnak köszönhetően ismerték meg az alapítványt.

Ehhez képest hogyan érintette az alapítványt a civiltörvény?

Nyilvánvaló volt, hogy felkerülünk a “külföldről támogatott civil szervezetek” listájára. Egy ilyen alapítványt hazai forrásokból ma nem lehet fenntartani. Azt hiszem, pontosan látom azt a folyamatot is, hogyan jutottunk el idáig.

Az alapítványunk minden tevékenysége az állam működési hézagaira épült rá. Mondhatnám azt is, hogy

ott dolgozunk, ahol az állam sikertelen.

Olyan családokkal, akik kiesnek a szociális háló hézagain, akiknek életében generációk óta nem volt változás. Ez nem csak a mostani kormány felelőssége, így volt ez a korábbiak alatt is. Ám a hibákat, kudarcokat senki nem szereti látni, korábban sem szívesen szembesült ezzel egyetlen kormány sem. A szőnyeg alá söprés, hamis kommunikálás, félrefordulás mindig is jellemző volt. A különbség a korábbi kormányokkal szemben most annyi, hogy a probléma láttatásának ma következményei is vannak.

Minden tevékenységünkkel a rendszer hibáira hívjuk fel a figyelmet. Szakpolitikai szempontból tartunk tükröt. Mostanra viszont az a helyzet alakult ki, hogy aki ezt teszi, azt máris áttolják a pártpolitika színterére.

A szakpolitika felolvadt a pártpolitikában.

Például, ha azt mondom, hogy a közmunka nem vezet vissza a munka világába, azzal máris ellentmondok a kormánykommunikációnak. Ha arról beszélek, hogy a mai oktatás elvesztette az esélykiegyenlítő funkcióját, vagy arról, hogy a szegregált oktatás ma zöld utat kapott, akkor is. És ennek ma következményei vannak. Előttünk folyamatosan egyre több pályázati csap zárult be. A sok sikertelen, és érthetetlen pályázati elutasítás után már a pályázatíró cégek sem szívesen dolgoznak velünk. Honnan szerezhetünk hát a működtetésre forrást? Maradtak a civil és céges adományok és persze a külföldi pályázatok.

Tehát természetesen elértük azt a határt, hogy ki kellett tennünk a címkét. Ezzel a részével nincs is különösebb bajom, eddig is publikusak voltak ezek az infók a honlapunkon. Na de mi a következő lépés? Ez most még csak egy listán való szereplés, de

mi van, ha eldöntik, hogy az ilyen szervezetek nem kaphatnak az egy százalékos felajánlásokból? Vagy, hogy nem tarthatnak fenn iskolát?

Mi 550 gyereket tanítunk, művészeti képzésben. Velük akkor mi lesz? Ez aggaszt, hogy nem látom a szándékokat, lépéseket.

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

Nem értem az egésznek a célját sem, ezért olyan félelmetes. Mi olyan integrációs modellt akartunk fejleszteni, ami beépülhet a rendszerbe, javíthat az oktatás, a szociális ellátás problémáin. Egy ilyen lista, amely akár ellenséges célú is lehet, az esélyét is elveszi ennek.

A bojkott nem merült fel, mint más szervezeteknél?

A bojkottáló szervezetek jogi tevékenységet folytatnak, nekik ez a feladatuk, hogy épp így reagáljanak, és tereljék jogi útra ezt az egészet. Az Igazgyöngynek nem ez a feladata. Mi családokkal, gyerekekkel dolgozunk, és ez a felelősség más. Nem kisebb, vagy nagyobb, hanem más. Így is rengeteget moralizálok, hol van a határ, ameddig az ember kompromisszumot köthet? Én kiállhatok a véleményemért, én megtehetem, de

itt van a 33 munkatársam, ott van az 1200 család, akinek segítünk, ezt nem tehetem kockára.

Ez nagy visszafogó erő. Sok civil szervezet sokkal kompromisszumkészebb így is, mint mi. A túlélés érdekében hallgatnak, háttérbe húzódnak, nem konfrontálódnak. Így remélnek, és kapnak is (még) támogatásokat. A fennmaradás iránti félelem és a megfelelés kényszere furcsa helyzetet teremtett. Aláásta a civilséget. Nagyon messze vagyunk, és úgy látom, egyre messzebb kerülünk az egységes civil fellépéstől. Már annyiszor maradtam egyedül a küzdelemben, hogy inkább én is próbálom befogni a számat, pedig minden nap ordítani tudnék.

Ha már a tanodákról beszélünk, tavaly a kormány gyakorlatilag elvette a támogatást a hosszú évek óta jól működő tanodáktól, például az alapítvány által működtetett tolditól. Ez milyen hatással járt?

A tanodák iskolán kívüli foglalkozás keretében főleg a hátrányos helyzetű diákok tanulását segítik, akiknek sem a család, sem az iskola nem tud megfelelő feltételeket teremteni. A gyerekeknek nem kötelező ide járni, mégis sokan mennek. Toldon a tanoda beindítása óta folyamatosan és jelentősen javultak a diákok iskolai eredményei.

Amikor ez kiderült, nagy volt a baj. Mivel szakmailag a toldi tanoda meghatározó a tanodák módszertanának kialakításában, biztosra vettük a támogatást. A döntés is csúszott, muszáj volt felvenni hamarabb a tanodapedagógusokat, különben elhelyezkedtek volna máshol. A pályázat elutasítása egyszerűen érthetetlen volt, az indoklás nem állta meg a helyét, a fellebbezésünkre azóta sem kaptunk választ.

Vészhelyzet volt.

Akkor jött az, hogy Bayer Zsolt kitüntetése miatt elárvereztem a lovagkeresztemet, és erre fordítottuk a pénzt. Civil támogatásokat is kaptunk. Aztán Oplatka András felajánlotta a Prima Primissima díjának a felét. Így összesen 10 és fél millió forintos költségvetéssel végig tudtuk vinni a tavalyi tanévet a tanodában.

Nyáron külföldi alapítványok támogatásából fedeztük a tanodatáborokat. Most elkezdjük a tanévet. Próbálunk forrást keresni, hamarosan például a piacra dobunk egy társasjátékot. Kapunk támogatást nemzetközi alapítványoktól, cégektől is, adománygyűjtő akciókat is szerveznek nekünk. Most három pedagógus van munkaviszonyban a tanodában, aztán ott az önkéntesek útiköltsége, a rezsi, uzsonna, egyéb költségek. Azt hiszem, hónapról hónapra kell majd előteremtünk a fenntartást, de nem adjuk fel.

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

A helyi polgármesterekkel, önkormányzatokkal milyen a viszonya? Könnyű velük együtt működni?

Ez egy nagyon érdekes tanulási folyamat volt. Amikor először találkoztunk azzal, hogy milyen szinten vannak alapjogsértések a rendszerben, az sokkoló volt. Először próbáltuk ezt négyszemközt jelezni. Meghallgatták, de nem volt változás. Amikor ezt nyilvánosan tettük, akkor jött a sértődés, és feszült lett a viszony. Gyakorlatilag nemkívánatos elemek lettünk. Ez azonban tarthatatlan volt, gyakran bosszúállásokkal azokon, akiken segíteni szerettünk volna. Lassan megértettük, hogy ők,

a rendszeren belül dolgozók is nehéz helyzetben vannak, kiégettek, forráshiányosak.

Azt is láttuk, hogy nem lehet úgy segíteni, fejleszteni egy társadalmi csoportot, hogy azt ne kössük be ezer szállal a rendszerbe. A stratégiai váltás eredménye lett egy nyugodtabb viszony a településekkel, változó szinten megindult együttműködésekkel. Nem mondom azt, hogy mindenhol a „támogatott” kategóriába tartozunk, de azért a „tűrtbe” már igen. És tudom azt, hogy nem egyszerű velünk dolgozni, például a polgármestereknek sem. Ugyanúgy, ahogy az állam esetében, a településeken is láttatjuk a problémát. Melyik polgármester szereti, ha a regnálása alatt mi ezekben a problémákban mozgunk? Mindenki sikeres időszakot akar, az újraválasztásért, a helyi hatalomért.

Egy konfliktushelyzet van, amin nem tudok túllépni: az egyházi iskolák és a szegregáció.

Az, hogy ők nem vesznek fel roma gyerekeket. Ez beláthatatlan folyamatokat indít meg a településeken. Próbálkozunk itt egy deszegregációs programmal, de ez egy kínkeserves harc. Pláne, hogy nincs valós kormányzati szándék sem amögött, hogy ez megszűnjön.

A legjobb az együttműködés a gyermekjóléti, gyámügyi területeken. Van, ahol az év végi beszámolókban is megjelenik, hogy az Igazgyöngy Alapítvány segítsége fontos és jó.

Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó már 2015-ben azt mondta, hogy „nincs rendszerszintű gyerekéhezés” Magyarországon. Nemrég Rétvári Bence államtitkár ugyanezt írta egy írásbeli kérdésre adott válaszában. Mit gondol erről?

Nem igazán értem, miért nem lehet ezt beismerni. Létező dologról beszélünk, és engem ebben nem nagyon érdekel, hogy a „rendszerszintű” arány kinek, mit jelent.

Kétféle éhezésről beszélünk: mennyiségiről és minőségiről.

A mennyiségi éhezés jelenti azt, hogy vannak olyan időszakok, amikor valakik nem jutnak elegendő mennyiségű ételhez. Azokban a családokban, akik pl. uzsorába kerültek, ez gyakran előfordul. Ilyen van, ezt nem lehet tagadni, aki itt él, az látja.

A másik a minőségi éhezés, amikor nem jutnak a gyerekek elég fehérjéhez, húshoz, tejtermékhez. Szénhidrát-alapú az étkezésük, sokszor például a család csak kenyeret tud venni, esetleg krumplit. A szegregátumokban, ahol ez a minőségi éhezés gyakori, ez is az egyik oka, hogy több a sajátos nevelési igényű gyerek, mint máshol, mert a szervezetük nem tud megfelelően fejlődni. Ők nem sovány, ránézésre is éhező gyerekek, de nem táplálkoznak megfelelően.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem kapcsolódnak sikeresen a menzákon bevezetett reformétkezéshez? Azért, mert

ők nem is ismerik ezeket az ízeket.

Sok családban kimarad a szoptatás utáni bébiételes időszak, egyből azt eszik, amit a felnőttek. Vagyis paprikáskrumplit, lebbencslevest, szóval ilyen „pörköltízű”, zömében tésztás dolgokat. Ezeket ismerik, az idegen ízekkel nem tudnak mit kezdeni. Nekik ez ugyanolyan, mint amikor egy ember elmegy mondjuk Indiába, és nem ízlenek neki az ottani csípős fűszerezésű ételek, mert nincs hozzászokva.

Sajnálatos, ha egy kormány nem hajlandó kimondani, hogy a gyerekéhezés problémája igenis létezik.

A szocializmus idején ez ugyanígy volt az analfabetizmussal… ami mellesleg azóta is jelen van. A gyerekszegénység teljesen nem szüntethető meg, a legtöbb országban jelen van, legfeljebb az arányok mások. Statisztikák szerint nálunk 40-50 ezer olyan gyerek van, akit a mennyiségi éhezés fenyeget az országban, és több százezer, akit a minőségi.

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

Említette az uzsorát is, nagyon sok faluban, ahol a többség mélyszegénységben él, ez komoly problémát jelent. Ez ellen tudnak valamit tenni?

Együttműködünk a rendőrséggel, és ezt a közösség felé is kommunikáljuk. Mi az integrációt akarjuk elősegíteni, ehhez a jogkövető magatartás, a társadalmi normák betartása is hozzá tartozik. Ebbe viszont nem fér bele a bűnözés, az uzsora sem.

Amikor elkezdtünk dolgozni, beleszaladtunk kemény helyzetekbe, gyakran fizikailag is veszélyben voltunk. Tudjuk, hogy megszüntetni nem fogjuk tudni, mindig feljön egy réteg, aki ebből él. Nem csak arra kell gondolni, hogy pénzt adnak kölcsön, aztán a sokszorosát követelik vissza. Van élelmiszeruzsora is, amikor a „boltocskázás” termékeit később kell kifizetni, de sokszoros árakon. Vagy ott van a pénzért fuvarozás. Vannak, akik elvisznek másokat boltba, orvoshoz, hivatalba – csak épp a benzinpénz többszörösét kérik érte. Ebbe az elzártság miatt mennek bele az emberek: nincs tapasztalatuk, nem tudják, hogy lehet máshogy is közlekedni, emiatt inkább fizetnek.

Azt már el tudtuk érni, hogy az uzsora bizonyos határon nem megy túl. Ehhez szükség volt a kölcsönös bizalomra a rendőrséggel. És az is fontos, hogy ha az ember elindít egy fejlesztést, akkor azok, akik az esélytelenség miatt korábban az uzsorához fordultak, lehetőséget kapjanak másra.

Ha van, aki segíti őket, aki ad reményt, munkát, amiből normális jövedelmük lehet, akkor lesz alternatíva egy másfajta döntésre.

Persze ehhez közösségi normák is kellenek. A szegregátumokban szétestek a közösségek, ezeket újra kell építeni. Segíteni kell az embereknek, hogy másfajta életet is megtapasztaljanak.

FRISS HÍREK

Hoppá: mégse...

Megvan a „vá...

Kovács Zoltán

Botrányt oko...

Esküt tett H...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK