A jövő hónaptól lezárják a határokat, megszűnnek az ikes igék, ősztől pedig Felcsút lesz az ország fővárosa. Lebontják az Országházat, olimpiai stadion lesz a helyén.
Nem tudtok olyat mondani, amit ne hinnénk el. Azt is, amire néhány hónappal ezelőtt csak legyintettünk volna. Amire egy évvel ezelőtt még azt mondjuk, hogy szemenszedett hazugság, rémhír. Hülye pletyka, aminek nem szabad felülni, mert semmi valóságalapja nincs.
Átrendeződtek a dolgok és a dimenziók: a nemrég még Magyar Köztársaságnak hívott országban, mára semmi nem az, ami volt.
Talán már a fizika szabályai sem érvényesek, ha érdekeitek úgy kívánják, beadtok egy módosítót és betiltjátok a szabadesést. Rendelettel korlátozzátok a hangsebességet, megváltoztatjátok a relativitás törvényét.
Bárki bármit mond közületek, bármekkora baromságnak is tűnik elsőre, el kell gondolkodnunk rajta. Ma már az is hihető, amit máskor meg se hallanánk, amire csupán legyintenénk, mert annyira irracionális.
Ma már bármi megtörténhet. Visszamenőlegesen kivetett adók, szakmai hibának hazudott hamisítások, torzítások, elhallgatások. Nem alkalmanként, és nem véletlenül: nálatok ez a normális üzemmenet. Talán már ti magatok sem tudjátok, hogy mikor beszéltek igazat, és mikor nem. Senki sem mehet biztosra veletek kapcsolatban: nálatok a vicc vetekszik a valósággal, a fantázia pedig reménytelenül kullog a hétköznapok után.
Ezért volt hihető az a néhány évvel ezelőtti hír, hogy amikor az Operaházban az Alaptörvényt ünnepeltétek, loptatok az ünnepségen. Kristály hamutartót, rézből készült korlátgömböt, fizetés nélkül távoztatok a büféből. És valóban ez az igazság, még akkor is, ha időközben kiderült, hogy nem így volt.
Mert lehetett volna. Nem rajtatok múlott, hogy akkor nem így lett. Veletek kapcsolatban, akik ennél nagyságrendekkel nagyobb lopásokhoz szoktatok, és szoktattatok bennünket, ez is hihető.
A jó erkölcs, tudjuk, nem más, mint az alkalom hiánya.
Aki ellopja az emberek magán-nyugdíjpénztárakban összegyűjtött pénzét, és utóbb mindezt a nyugdíjak megvédésének hazudja, az még ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Aki visszamenőlegesen alkot törvényt, korlátozza a tájékoztatás, a tájékozódás és a gyülekezés szabadságát, mindent, ami egy demokráciában fontos, arról mindent el lehet hinni.
Ne csodálkozzatok, ha a legvadabb pletyka, a legalaptalanabbnak tűnő rémhír is hihetővé válik veletek kapcsolatban.
Most mondják, hogy jövőre megszűnnek a vércsoportok, megadóztatják a napi középhőmérsékletet. És a levegő sem alanyi jogon jár, hanem rászorultság alapján a kormányhivatalokban kell igényelni.
Ha jobban belegondolunk, egészen hihetően hangzik.
Alakul ez, lesz klassz gyülekezési törvényetek is, így uborkaszezonban a Stop Soros után, kell az, mint egy falat kenyér.
Úgy olvasom, hogy két ember politikai célból történő összejövetele már gyülekezésnek számít, szóval csak próbáljátok meg majd egy kávézóban Orbánt szidni a barátnőtökkel, majd felnyom a szomszéd asztalnál ülő fizetett felnyomó, és elvisz a rendőr.
Mellesleg nem hiszem, hogy ez a langyos, szoft diktatúra valami véresen komolyba fordulna, amíg nincs ellenállás minek, ha meg túl nagy lenne az ellenállás, persze csak szombaton, és ha nem esik, meg ha már kinyaralta magát az istenadta, szóval akkor meg loptak már eleget, a közigazgatásban ott ülnek az aknáik, aki utánuk jön, az eleve bukásra van ítélve, négy év se kéne, hogy ismét helyreálljon a langyos szarban üldögélés népszokása.
Következésképp azt hiszem nemigen van más megoldás, mint felébredni, felébredni ebből az állapotból azonban nem könnyű, ahhoz komoly impact kell, azaz a hatalom olyan erős bedurvulása, amire már az is felkapja a fejét, aki egyébként a muskátlis ablaka mögül nézi most a rovásírásos falutáblát, és vasárnaponként mise után gyónni jár, csigázás közben kipletykálja a falu apraja nagyját a többi öregasszonnyal együtt.
Mindig is volt egy ilyen réteg abban az országban, csak korábban Kádárt hallgattak most meg Orbánt a Kossuthon, az ő szempontjukból ez a megszokott, a kezelhető helyzet.
Az ilyen néniknek és bácsiknak valójában nincsenek pártpreferenciáik, van a vezető, aki az apa, az állam, és annak lokális jobb keze, a tanácselnök, akit egy ideje polgármesternek hívnak, a pap, és az iskolaigazgató, meg a téeszelnök, ezek mind ugyanazok akik régen is voltak, vagy azok rokonai.
Ugyan már! Látszik vidékről, hogy pattog néhány borostás fiatal valami interneten, meg olyan tévékben, amit nem is lehet fogni, de ha lehetne se érdekelne senkit?
Anyám is megmondta, hogy a politika mocskos dolog, mert ezek csak veszekednek, és még a szájuk is csúnya.
Mondtam, hogy máshol ezt demokráciának becézik, érti ő, csak nem szereti, nem ebben nőtt fel, nem igen látja át, miért fontos a vélemények ütköztetése egy ország közügyeiben.
Ma olvastam épp, hogy a DK nem demokratikus párt, mert a saját működése nem felel meg a demokratikusan működő pártokénak, bár azt nem tudom, hogy vajon van-e olyan Magyarországon. Egy szellemes hozzászóló azt írta, hogy addig nem is lesz demokratikus párt, amíg Gyurcsány Ferenc nem pártelnökként, hanem tulajdonosként viselkedik.
Persze, én honnan tudnám, hogy milyen párt a DK, és demokratikusan működik-e vagy sem, tulajdonképpen tökéletesen mindegy is, csak ha igaz, akkor ez is egy tünete a társadalom súlyos mentális állapotának.
Mi több, azt is olvastam, hogy a legrasszistább szavazó a Jobbikos után az MSZP-s, ami azért megint csak felvet néhány kérdést.
Itt Koreában, amikor katonai diktatúra lett, még kijárási tilalom is volt, nem csupán a gyülekezési szabadság korlátozása. A nép akkor már nem éhezett, a diktatúrából viszont nem kért, a jólét egy bizonyos fokát elérve megerősödött a polgári öntudat. Jöttek a diák tüntetések, ezernél is több fiatal halála, a tömegbe lövetés, agyonverése az ellenzékieknek, megfélemlítés amúgy ázsiai módon, ami azért egy nagyságrenddel másabb, mint amit bármelyik európai el tudna képzelni.
Az agresszió azonban minél erősebb, annál nagyobb ellenállást vált ki, azaz Magyarországon nem lesz erős, csak a lehetőségét teremtik meg rá, élni nemigen fognak vele, ostobaság is lenne a szempontjukból.
Így viszont logikusan Orbán unokája is trónra kerül majd, nemigen lesz annak érdemi ellenzője.
Hacsak nem hibáznak, ami viszont bőven benne van a pakliban, mert Orbán emberei ugyan ravasz gazemberek, de maga a főnök egy küldetéstudatos ember minden jel szerint, és az ilyen nehezen tűri a kontrollt, sőt, semennyire, önálló ötletei vannak, és félelmetes módon azokat komolyan is gondolja. Itt lehetséges rés a pajzson talán, ezért érdemes életben tartani a különböző ellenzéki csoportokat, hogy ha elkövetnek egy ilyen hibát, a demokráciát akarók maguk felé tudják fordítani a passzív többséget.
Azzal a tévképzettel viszont villámgyorsan le kéne számolni, hogy majd a jelenlegi törvények keretein belül, azokat betartva lehet őket a hatalomból eltávolítani. Ahogy ezt a választások igen szemléletesen bebizonyították, nem lehet. Olyan ez, mintha velem egy amatőr, mindenáron vívásban szeretné lerendezni a problémáját. Nem fog menni, mert én vívtam tizensok évig, igen magas színvonalon, következésképp úgy járna az illető, ahogy a férjem iskolatársa, a nagy professzor, aki beleesett a karácsonyi dekorációba szerény személyem közvetítésével, pedig már akkor is fájdogált a térdem, és csak egy evőpálcika volt nálam, de két fontos dolog az én oldalamon, a rutin, és a tudás.
Tehát ha valaki azt gondolja, hogy az OV-féle törvényi környezetben OV legyőzhető, az épp akkorát téved, mint fent említett osztálytárs.
Orbán emberei tolvajok, a rendszere már közelít a totális diktatúra felé, csak azt kell kivárni amíg valami komolyabbat hibáznak, és akkor egy erőteljes polgári engedetlenségi mozgalommal el lehet őket távolítani, de semmiképp sem szájtépéssel, kizárólag tettekkel. Remélem nem erőszakkal, de valamilyen szinten mindenképp törvényszegéssel.
Utána ott a következő feladat, hogy kik vezessék az országot és merre, vajon mennyi időbe kerül a vidéket felzárkóztatni, vagy ők megint szinte semmit sem fognak észrevenni az egészből, esetleg azt, hogy a rovásírásos táblát leváltja majd a kék EU tábla, és euróban kell fizetni, következésképp minden drágább lesz, a tévében meg műborostás fiatalok fognak érthetetlen dolgokat beszélni, a parlamentbe meg megint ronda szájú politikusok fognak feleslegesen szót csépelni. Mert onnan nézve a demokrácia bizony így fest.
Mi lesz a cigányokkal? Mi lesz azokkal akik származásuk szerint ugyan nem cigányok, de mégis akként kezeli őket a vidék népe, ugyanis ott nem etnikai alapon dől ez el, hanem életmód, és anyagi helyzet alapján.
A barátnőmék házat vettek. Láttam a képeket, javasoltam, hogy legyen egy egyszerű, de kellemes díszléc a plafon, és a fal találkozásánál, mert kicsit egyenetlen ott a felület, az segített volna ezt elfedni optikailag, és a belmagasság is elbírta volna. Azt a választ kaptam, hogy azt aztán nem, olyat a cigányok tesznek a házaikba, és kétségtelen, legutóbbi szociológiai túrámon én is láttam putrit, vörös kerítéssel, a kapu melletti kerítés tetején két oroszlánnal, mer fussa. Szóval semmiképp nem származás szerint van valaki cigánynak minősítve emberek, ahogy zsidónak sem, hanem sztereotípiák és tapasztalatok keveréke alapján.
Velük mi lesz, ki vállalja, és milyen módszerrel, hogy soha többet ne lehessen a szavazatukat krumpliért megvásárolni?
Ki fog elmenni nagyon kis faluba tanítani túlkoros, sérült, súlyosan hátrányos helyzetben lévő fiatalokat írni, és olvasni?
Ezer és egy kérdésem lenne, köztük az, hogy a most büszke nagymagyaroknak ki, és mivel fogja pótolni az önérzetét, bármennyire torz is az a mai formában, aki abban él, annak a szempontjából ez nem látszik.
Itt Koreában élve, tanultam egy nagyon fontos szemléletmódot, úgy mondják, hogy „náme ipcsáng”, és azt jelenti, hogy a másik nézőpontja. A koreaiak ezt véresen komolyan veszik, és minden döntésük, megnyilvánulásuk előtt mérlegelik, hogy a másik ember, vagy embercsoport szempontjából mit jelent az, amit én vagy mi szeretnénk, vajon ők hogy élnék meg?
A világnak ezen a részén nemigen hisznek abszolút igazságokban, tudják jól, hogy mindenki a saját világában él, és csak nagy odafigyeléssel, türelemmel, gondossággal lehet ezeket a külön világokat bizonyos mértékig közös nevezőre hozni.
A megfellebbezhetetlen kijelentésekkel élő, Budapest határain belül gondolkodó megmondóemberek, és ellenzéki figurák soha az életben nem lesznek képesek megszólítani a lakosság nagyobb részét.
Saját mikroklímában élve, okos telefonnal, a legmodernebb számítástechnikai ismeretekkel, több nyelvet beszélve, világlátottan, igen nagy alázat kell ahhoz, hogy a szükséges türelem is meglegyen, és Magyarország egyszer valamikor egy egészséges, sokszínű, és soknemzetiségű társadalom legyen majd.
Újabb súlyos figyelmeztetést kapott Orbán Viktor az Európai Néppárttól. Nem az elsőt, és nem az utolsót.
A párt frakcióvezetője, Manfred Weber egy holland lapnak adott interjúban a többi között arról is beszélt, hogy a magyar miniszterelnök nem igazodik az unióba szokásos normákhoz, nincs tekintettel a demokráciára, a jogállamiságra, valamint a sajtó szabadságára. „Ha Orbán és a Fidesz betartja ezeket a szabályokat, maradhat, ha nem, akkor távozik.”
Ezt mondta Manfred Weber, aki persze tudja, hogy Orbán csak a saját szabályait tartja be – azokat sem mindig. Viszont, mint már annyiszor, most is meg fogja ígérni, hogy Magyarországon minden törvényesen demokratikusan történik, Manfred Weber, valamint az Európai Néppárt pedig úgy tesznek, mintha el is hinnék, amit a magyar miniszterelnök mond. Miközben persze tudják, hogy ez nem így lesz: Orbánnak már régóta sajátja a kettős beszéd – ahogy ő maga fogalmazta meg néhány évvel ezelőtt: a pávatánc. Számára nem jelent gondot, hogy mást mond Brüsszelben, mint amit Magyarországon.
Tudják ezt persze az Európai Néppártban is. S bár most tényleg a szokásosnál is keményebben fogalmaztak, Orbánnak bizonyára nagyobb fejtörést okoz, hogy bajnok lesz-e a Videoton, mint az, hogy kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból. Mely utóbbi természetesen nagy blama lenne Magyarország számára, ráadásul anyagilag is igen kellemetlen, de ilyenről, hiába az üzengetés, vélhetően nincs szó.
Brüsszel és benne a Fidesz pártcsaládja, a Európai Néppárt egyszerűen nincs arra felkészülve, hogy Orbánt és a hozzá hasonló politikusokat kezelje. Ott mindenki abból indul ki, hogy az Európai Unió tagjai nemcsak a közösség gazdagabb országainak a pénzét, de azok értékrendjét is elfogadják. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztalják – ráadásul folyamatosan, hosszú éveken keresztül – akkor homokszem kerül a gépezetbe és meghibásodik az amúgy sem makulátlanul működő rendszer.
Ott számít az adott szó, aki ettől eltér, be sem engedik a jobb társaságokba. Nem véletlenül mondta néhány ezelőtt az azóta a Corvinus Egyetem rektorává avanzsált Századvég-vezető, Lánczi András, hogy amit az emberek korrupciónak gondolnak, az nem az, hanem maga a Fidesz politikája. Ez nem beismerés volt, épp ellenkezőleg: annak a tudományos megfogalmazása, hogy mi vagyunk a hülyék, ha azt gondoljuk, hogy a köz pénzének kreatív eltüntetése bűncselekmény.
Orbán majd igyekszik meggyőzni az általa brüsszeli bürokratáknak nevezett személyeket és testületeket, hogy Magyarországgal nincs semmi baj. Nem sérül a jogállam, virágzik a demokrácia, és a sajtó szabadságának sem áll az útjában semmi. Brüsszelben meg majd szépen úgy tesznek, mintha mindezt el is hinnék. Nem először, és nem utoljára.
Milyen elbaszott országban élek? Milyen ország az, ahol a kormányzópárt derékhadához tartozó interjúalany azzal mondja vissza a már leegyeztetett interjút, hogy az időközben őt ért támadásoktól, ne a balliberális ellenzékinek titulált orgánum védje, mert abból neki csak további baja lehet!
A baloldaliságot én személy szerint kikérem magamnak, liberalizmusunk pedig magával hozza, hogy függetlenségünkhöz ragaszkodva minden véleménynek helyt adunk! Pontosabban csak adnánk, ha mindkét oldal hajlandó lenne egy olyan orgánumban megszólalni, ahol az övéitől különböző vélemények is helyt kapnak! És bármilyen hihetetlen, ezek a „véleménynyilvánítók” alkalmanként még balosok is…, ha ennek van még egyáltalán értelme, én úgy mondanám inkább: nem osztják a fideszkormány véleményét.
A „Nemnyilatkozót” magát még csak-csak megértem, semmi szükség arra, hogy a Rómáig vezető út keresztre feszített emberekkel legyen szegélyezve; épp elég galibát okozott az az Egy is, aki vélt vagy valós igazával a mártíromságot választotta.
Belátom azt is, hogy az EU-s pénzekhez való további hozzáférést – a héten megmondták a Néppártnál – csak az illiberálisból hirtelen átnevezett „kereszténydemokrácia” útján élvezheti tovább a kormányzópárt, megfosztva még attól az icipici örömtől is, hogy – amúgy jó szélsőjobbosként – a Horthy korszakra utaló jelzővel illethesse. Ennek jegyében legalább saját embereit nem kellene félelemben tartani, nem kellene őket is egy alternatív valóság Patyomkin falujába szorítani. Legalább ennyi, ha már félelem nélküli gondolat- és szólásszabadságról nem álmodhatunk.
„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.” Ezt mondta Orbán Viktor a parlamentben, azon a napon, amikor az országgyűlés megválasztotta miniszterelnöknek. Jó lenne tudni, hogyan kell ezt értenünk? Királyi többes, vagyis, a szónok ebben az esetben magáról beszélt? Vagy úgy, hogy minden magyar kereszténydemokráciát akar?
Aki nem ugrál, nem kereszténydemokrata, hej, hej!
Volt már ehhez hasonló, például, amikor az volt a szöveg, hogy leraktuk a szocializmus alapjait. Annak sem volt értelme, nem is foglalkoztunk vele. Ha odafönn az uraknak jólesik azt hinni, hogy leraktuk a szocializmus alapjait, ne ingassuk meg őket ebben a hitükben.
Mi a kereszténydemokrácia útján járunk.
Élünkön az egykori fiatal demokratákkal. Akik egy időben távolról sem voltak keresztények. „Térdre, imához”, kiabálták gúnyosan a szónoknak, amikor egy kereszténydemokrata képviselő beszélt a parlamentben.
Most meg kereszténydemokráciát akarnak. Nem csak maguknak, mindenkinek. A Fidesz frakciója, amely az utóbbi néhány ciklusban egy a parlamenthez közeli templomban közösen szokott imádkozni, idén sem szakított ezzel a szokásával. Igaz, ezúttal a tüntetések miatt az Országházban tették mindezt.
Ezek szerint a Fidesz frakció valamennyi tagja keresztény, és valamennyien templomba járó hívők. Egy sincs közöttük, aki más vallású lenne, vagy, ne adj’ isten, vallástalan.
Orbán Viktor azt ígérte, hogy 2030-ra mi leszünk az egyik legélhetőbb és legversenyképesebb ország az Európai Unióban. Benne leszünk az első ötben. Egyelőre ettől még messze vagyunk, leginkább a hátsó traktusban vitézkedünk, de ha úgy vesszük, már most kereszténydemokratábbak vagyunk, mint sok más állam. Igaz, ők az oktatásban állnak jobban, meg az egészségügyben, és a gazdaságban is előttünk járnak, ám kereszténydemokrataságban a fasorban sincsenek hozzánk képest.
Most már csak az kell, hogy Orbán Viktor erről ne csak a magyarokat, de az egyre morcosabb európai uniós vezetőket is meggyőzze. Akik mindenféle elavult értékeket vetnek a szemére. Úgymint a jogállam lebontását, a növekvő korrupciót, a szabad sajtó elhallgattatását. Pedig, ha lenne agyuk ezeknek az európai népeknek, és nemcsak a tudatlanság beszélne belőlük, akkor tudhatnák, hogy nem annak kellene hinniük, amit látnak, hallanak és tapasztalnak, hanem annak, amit Orbán Viktor mond nekik. Mert a helyzet egyszerűbb, mint gondolnák. Orbán és társai nem korruptak, épp ellenkezőleg: amiről Európában úgy gondolják, hogy korrupció, azt Magyarországon úgy mondják, hogy mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.
Ahogy a régi dakoták mondták: minden másra ott a MasterCard.
Mostanában egyre nagyobb gyakorisággal és intenzitással merülnek fel a közbeszédben azok a kérdések, hogy Magyarország diktatúra vagy demokrácia, jogállam vagy csupán jogállamnak csúfolt valami.
Egyesek szerint, ha még nem is diktatórikus a rendszer, de abba az irányba halad, hogy azzá váljon, ez pedig csupán idő kérdése. Más vélemények szerint demokráciában élünk, hiszen adottak a szabadságjogok és vannak rendszeres választások. De léteznek olyan vélemények, melyek egyértelműen diktatórikusnak tartják a jelenlegi rendszer működését.
Az tagadhatatlan, hogy ez a rendszer nem a tradicionális Nyugat-Európában bevett liberális demokrácia ékes példája.
De csupán azért diktatúrának nevezni egy rendszert, mert nem ugyanolyan, mint a nyugati rendszerek, enyhén szólva nem a legmegalapozottabb állítás.
Így most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről azt a kérdést, hogy valójában micsoda is Magyarország. Mind a demokratikus, jogállami elemek megjelennek a rendszer működésében, azonban olyan tényezők is szerepet játszanak, melyek vagy nem férnek bele a demokrácia és a jogállam fogalmi kereteibe, vagy pedig torzítják a leírt rendszerek működését.
A demokrácia fogalma
A demokrácia gyakran emlegetett kifejezés, azonban a demokrácia fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Ennek oka, hogy rengeteg meghatározás létezik, sok politikaelméleti szakértő sokféleképpen igyekszik definiálni.
A meghatározást az is nehezíti, hogy ezen gondolkodók különféle értékeket és alapvetéseket társítanak a demokrácia fogalmához, melyek megléte kialakít egyfajta demokratikus gyakorlatot.
Egy minimalista felfogás szerint a demokrácia azt jelenti, hogy szabályos időközönként tiszta választásokat tartanak.
Egy másik, már a modern politikai demokráciát leíró magyarázat szerint: olyan kormányzati rendszer, amelyben a vezetők számadással tartoznak közéleti tevékenységükért az állampolgároknak, akik a politikai életet közvetett módon, választott képviselők együttműködése és versengése útján alakítják.
Összefoglalva:
valamennyi, a demokráciát leírni kívánó meghatározás azon alapszik, hogy a hatalom a néptől eredeztethető.
A nép az, ami felhatalmazza a politikusokat a választások alkalmával egy képviseleti demokráciában, hogy képviseljék érdekeiket, közvetett módon. A nép az, mely szavazhat és dönthet az országot érintő kérdésekben a közvetlen demokratikus eszközökkel élve, mint például a népszavazás intézményén keresztül.
Magyarország a fogalmi meghatározásnak megfelel. Már csupán azzal is, hogy bizonyítható a demokratikus alapok léte.
A demokrácia léte kizárja a diktatúra létezését.
Szabad, egyenlő, tiszta és rendszeres választások rendszere működik Magyarországon. A közvetett demokratikus elemek, mint a képviselők választása az érdekképviseletre, működik. A közvetlen elemek, mint például a népszavazás intézménye, is létezik, az már egy másik kérdés, hogy mennyire hatékonyan. Ezen intézmények működési elvei az alaptörvényben vannak lefektetve. Az alaptörvény (alkotmány) pedig az Országgyűlés kétharmados legitimitásán nyugszik, így demokratikusnak tekinthető.
Mellette: Magyarország megfelel a fogalmi meghatározásnak, a politikai hatalomgyakorlás a nép szuverenitásából ered.
Ellene: Több olyan elemet is tartalmaz a rendszer, melyekre a demokrácia tiszta fogalmi meghatározása nem tér ki, de mégis torzul a rendszer működése. Ilyen elemek például a Fidesz-KDNP túlsúlya a törvényhozásban, a gazdasági háttér, mely teret ad a közbeszéd erőteljes formálására és amit közpénzből futtattak fel, vagy a személyi kinevezések, amiket a legtöbb esetben a Fidesz-KDNP hajtott végre.
A demokratikus jogállam és Magyarország
Amennyiben meg kívánjuk állapítani egy országról, hogy demokratikus rendszerben működik-e vagy sem, nem elég csupán a demokratikus alapok létét bizonyítani.
Ugyanis
a demokrácia önmagában nem szavatolja azon jogokat, melyeket az állampolgárok elvárnak tőle. A modern demokráciák szorosan kapcsolódnak a jog rendszeréhez. A jogállam léte nélkül a demokrácia csupán egy hangzatos eszme lenne.
Ennek oka, hogy a különféle jogokat nem maga a demokrácia szavatolja, hanem az állam, mely működteti a demokratikus rendszert.
Most nézzük meg, mik azok az alapelvek és kritériumok, melyek megléte szükséges ahhoz, hogy egy államot demokratikus jogállamnak lehessen nevezni. Ezeket az alapelveket és kritériumokat megnézzük magyar viszonylatban Bihari Mihály szempontrendszere alapján.
Részvétel a demokratikus állami képviseleti szervezetek létrehozásában az általános, egyenlő és titkos szavazás révén
Magyarországon, mint azt már korábban is leírtam, képviseleti rendszer működik. Az állampolgárok a hazai szabályozás értelmében 4 évente döntenek a politikai elit sorsáról, mindezt általános, titkos és egyenlő szavazás keretében. Viszont vannak kritériumok, melyek körülhatárolják azt, hogy kik is szavazhatnak. Ezt nevezhetjük cenzusnak. Ilyen kritériumok például az, hogy csak az szavazhat, aki rendelkezik magyar állampolgársággal és betöltötte 18. életévét.
Azáltal, hogy a nép dönt a képviselők és pártok bekerüléséről a Parlamentbe, jelen van a demokratikus legitimitás is, mely felhatalmazza a politikai vezetőket, hogy a nép nevében hozzanak meg döntéseket.
Egy szavazó kutyájával a Zugligeti Általános Iskolában az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Mellette: A választások a meghatározott kitételek szerint történnek. Választási csalások és visszaélések elenyésző mértékben fordulnak elő a nagy egészet tekintve.
Ellene: Történtek visszaélések a választás során, melyeket a Kúria is elismert. Több választókörben is történtek furcsaságok,mint szavazatok rejtélyes eltűnése, rosszul kiosztott szavazólapok és más visszaélések. Ezek mellett a rendszer is összeomlott egy időre, ami a szavazókörökben történtekkel karöltve bizonytalanságot kelthet sok választóban a választás tisztaságát illetően.
Az alapvető szabadságjogok biztosítása és érvényesülése
Az alapvető szabadságjogokat egyrészről az Alaptörvény foglalja magában, másrészről pedig a nemzetközi egyezmények és intézményi tagságok biztosítják létüket.
Ilyen egyezmények például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata vagy az Európai Unió Alapszerződése. Az alapjogoknak érvényt lehet szerezni a hazai bíróságokon, illetve nemzetközi jogorvoslatért is lehet folyamodni.
Mellette: Azzal, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak és elfogadta a nemzetközi egyezményeket, melyek lefektetik az alapvető szabadságjogokat, sokkalta inkább egy demokratikus rendszer képét mutatja, mintsem az ellenkezőjét.
A szabadságjogok univerzálisan érvényesülhetnek az unióban, így Magyarországon is.
Ellene: Magyarország és az Európai Unió között jelenleg nagy viták és küzdelmek zajlanak. Ezek a viták a jogállam és a bevándorlás kérdése körül zajlanak. Azzal, hogy megkérdőjelezhető Magyarország jogállami működése, megkérdőjelezhető a különféle jogok, így az alapvető szabadságjogok biztosításának képessége is.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal Brüsszelben, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén, ahol bemutatták Judith Sargentini Magyarországról készülõ különjelentésének tervezetét. MTI Fotó: Kkm
Versengő többpártrendszer és a kormányok leválthatósága
Magyarországon versengő többpártrendszer működik. Ennek magyarázata rendkívül triviális, mivel a Parlamentben több párt is tevékenykedik egyszerre. A választások alkalmával több párt jut be a Parlamentbe és vesz részt a törvényhozás mellett a végrehajtásban is. Az már egy másik kérdés, hogy a hatalom mely párt vagy pártok kezében összpontosul és azzal miként bánik.
Az ellenzéki vélemények gyakran hangsúlyozzák azt, hogy az aktuálisan hatalmon lévő kormányt, a Fidesz-KDNP-t nem lehet demokratikus eszközökkel leváltani.
Azonban a demokratikus választás feltételei adottak, így rendszerszinten vizsgálva igenis van lehetőség leváltani a kormányt.
Mellette: Több párt indulhat és indul is a választásokon. Az embereknek joguk van új pártokat létrehozni, hogy megmérettessék magukat a választásokon. Nincsenek betiltott pártok. Azok a pártok, melyek eltűntek a politikai színtérről, nem kormányzati befolyás hatására szűntek meg, hanem kikoptak a közéletből. Az ellenzéki pártok rendelkeznek anyagi forrásokkal, melyekkel képesek kampányolni és működtetni saját pártjukat.
Ellene: A kormányt a jelenlegi rendszerben nem lehetetlen leváltani, de nagyon nehéz. A kormányzat olyan gazdasági, politikai előnnyel rendelkezik a gazdasági hátországnak és a rendszer kiépítettségének köszönhetően, amellyel az ellenzéki pártok nem tudnak versenyezni. A közpénzből fenntartott Magyar Televízió és állami rádió mellett a megyei lapokban is állandó a kormányzati kommunikáció közlése. A kormányzati kommunikáció megannyi csatornán keresztül jut el az emberekhez, így nagy befolyásoló erővel rendelkezik a kormány és képes alakítani a közbeszédet a számára kényelmes és megfelelő témákkal.
Ezen gazdasági és politikai előny, mellyel a kormánypártok rendelkeznek, nagyban megnehezíti azt, hogy politikai váltógazdaság jöhessen létre.
Az államhatalom megosztása, a hatalmi ágak elválasztása
Mint azt már egy korábbi írásomban részleteztem, a hatalmi ágak teljes elválasztása a magyar rendszerben alapvetően nem szavatolt. Ennek oka az, hogy megfelelő mértékű felhatalmazással rendelkező kormány képes dominálni a törvényhozói hatalom, azaz a parlament működését is. Ez a rendszer azonban, már a rendszerváltás óta úgy működik ahogyan.
Az államhatalom megosztása alapvetően létezik Magyarországon. Az önkormányzati rendszer révén egyes területi egységek rendelkeznek némi önállósággal egyes döntések meghozatalában és a helyi ügyek intézésében.
Mellette: Azzal, hogy a törvényhozói és végrehajtói hatalom összefonódik, a hatalomgyakorlás sokkalta gyorsabban és hatékonyabban képes működni. Működik az önkormányzati rendszer, így a helyi közösségek élveznek némi autonómiát a döntéshozatalban.
Ellene: A kormánypárt dominálja a legtöbb hatalmi ágat.
Nincs megfelelő konszenzus és párbeszéd az ellenzék és a kormány között, melyben mindkét fél hibás de csak az egyik érdekelt.
Azzal, hogy a legtöbb politikai kérdésben egyedül a kormányzat dönt, kizárja a demokratikus felhatalmazással felvértezett többi pártot a hatalomgyakorlásból, így tulajdonképpen nem érvényesülnek azon választók érdekei, akik ellenzéki pártra adták le voksukat.
A fékek és ellensúlyok rendszere egyértelműen gyengült. A Fidesz-KDNP tudatosan építette le vagy alakította át az őt ellenőrző szervezetek működési rendjét, illetve személyi vezetőségét. Például az Alkotmánybíróság már nem avatkozhat be a költségvetéssel kapcsolatos állami kérdésekbe, illetve
szinte bármilyen törvény, mely nem sérti a nemzetközi jogot, beemelhető az Alaptörvénybe a megfelelő felhatalmazással,
így az Alkotmánybíróság nem semmisítheti meg azt.
Emellett az Európai Unió és az ellenzék is kifogásolja az ügyészség tevékenységét, a kormányzat és a gazdasági hátország kapcsolatának szelektív ellenőrzését, a jogállam működését, amit szankciókkal és eljárásokkal igyekszik változásra bírni.
Ilyen a hetes cikkely értelmében elindított eljárás Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. És a napokban napvilágot látott egy új intézkedéscsomag tervezete is, mely szerint a jogállamiság helyzetéhez kötné az Európai Unió a támogatások és források elosztását.
A választások tisztasága és jogszerűsége felett bíróságok, a részt vevő jelölő szervezetek és nemzetközi megfigyelő szervezetek őrködnek
Magyarországon a választások tisztaságát a hazai bírói hatalom, elsősorban a Kúria személyében, ellenőrzése alatt tartja. Emellett
Magyarország uniós tagságának köszönhetően uniós választási megfigyelő missziók célpontja,
mely missziókat az EBESZ végzi. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió, ha nem is szól bele a választás lebonyolításába, de ellenőrzést végez azzal kapcsolatban. A választással kapcsolatos jelentések mindenki számára elérhetőek.
Alkotmány és a joguralom
Magyarországon a rendszerváltást követően tulajdonképpen egy illegitim alkotmány volt használatban egészen 2012-ig.
Azért állítom, hogy a korábbi alkotmány illegitim volt, mert egy olyan Ellenzéki Kerekasztal és a diktatórikus pártállam vezetői dolgozták ki részleteit, akik nem rendelkeztek a nép felhatalmazásával.
2012-ben lépett hatályba az új alaptörvény, melyet a második Orbán-kormány parlamenti túlsúlyának köszönhetően megszavazott az Országgyűlés.
Az alkotmány tulajdonképpen a hazai jogforrási hierarchia csúcsa. Ez azt jelenti, hogy semmilyen törvény nem ütközhet az alkotmányban foglaltakkal. Az alkotmány tartalmazza a legtöbb alapvető jogot, szabadságjogot.
Az alkotmány léte kiemelten fontos a modern demokráciákban.
Legyen az írott alkotmány, mint Magyarország esetében, vagy íratlan alkotmány, mint az Egyesült Királyság esetében. Az alkotmány tulajdonképpen megtestesíti és írásba foglalja a demokratikus jogokat és alapelveket, melyek korlátozzák és meghatározzák az összes hatalmi ág működési struktúráit. Magyarországon jelenleg ilyen alkotmány van hatályban. Azonban így is van mód arra, hogy megváltoztassa a Parlament az alkotmány tartalmát, illetve kicselezze az alkotmány abszolút hatalmát.
Az alkotmány védelméért és a jogalkotás korlátozásáért az Alkotmánybíróság felelős, mely intézmény hatásköre és működési struktúrái megváltoztak 2011 után.
Mellette: Magyarország demokratikus jogállam, mivel törvényi keretek szabályozzák és jogi keretek közt működik.
Ellene: A jog és a politika összefonódott. Ennek köszönhetően a politikai célokat és akaratot meg lehet valósítani jogi eszközökkel. Ez annyit jelent, hogy ha van egy politikai akarat, mely erkölcsileg, jogilag kifogásolható, ezen tényezőktől függetlenül ugyanúgy megvalósítható és a jog eszközével életre kelthető.
Ebből a nézőpontból nézve
a jogtalanság a bevett értelmében értelmét veszti, hiszen minden, ami jogtalan lenne vagy erkölcstelen, a jog eszközével jogossá tehető, a jogszabályi környezet könnyedén alakítható az aktuális érdekek mentén.
Modern alkotmányos jogállamokban a joguralom az, mely kiemelt szerepet élvez. Az alkotmány és a törvények azok, melyek mindent szabályoznak egy jogállamban. Egy demokratikus jogállamban pedig a demokratikus értékek részét képezik és beleivódnak ebbe a rendszerbe.
Összességében elmondható, hogy alapjait tekintve,
Magyarország demokrácia és demokratikus jogállam is egyben, de eltér a nyugati liberális demokráciák modelljétől. Így egy hibrid rendszerként írható le leginkább.
Viszont a tradicionális jogállami kereteket a Fidesz-KDNP kiszélesítette. A fékek és ellensúlyok rendszere gyengült és átalakult. Ennek a tendenciának köszönhetően Magyarország nem sorolható a nyugati demokráciák sorába, hanem
egy sajátos demokráciaképpel rendelkezik.
Olyan autoriter elemeket is tartalmaz, melyeket a nyugati demokráciák nem. De még így is inkább nevezhető demokráciának diktatórikus elemekkel, mint diktatúrának demokratikus elemekkel.
Fontos kiemelni, hogy attól, mert egy tömegdemokráciában a kormány minél több embert kíván befolyásolni és elérni, még nem következik, hogy diktatórikus a rendszer. Amennyiben a kormányzati kommunikációt propagandának tekintjük, még úgy is jelen van a „független” média, mely nyíltan kritizálhatja a kormányt és tevékenységét.
A kormányzati kommunikáció populista elemei létező és a demokratikus keretrendszerben valósan működő elemek.
A nagy figyelemfelkeltő erővel rendelkező témák felkarolása és közbeszédben tartása a legtöbb pártnak meghatározó célja.
Az már egy másik kérdés, hogy az információk és programok közlésére rendelkezésre álló feltételek egyenlőtlenek.
A diktatúra ellen szóló legnagyobb érv a magyar rendszerben a demokratikus legitimitás.
A diktatúrák nem rendelkeznek demokratikus legitimitással, Magyarország meg jelenleg igen. A Fidesz-KDNP zsinórban harmadjára nyert választást, mindhárom esetben kétharmados felhatalmazást kapott, egyenlő és tiszta választáson.
A rendszer demokratikusságának megkérdőjelezése veszélyes vállalkozás az ellenzék részéről.
Hiszen amennyiben azt állítják, hogy a rendszer diktatórikus és nem demokrácia többé, de ők mégis részt vesznek a törvényhozásban, úgy statisztálnak egy diktatórikus rendszer működéséhez, így saját kommunikációjuk csapdájába esnek.
Kedden elindul útjára a magyar országgyűlés új, négyéves ciklusa; sokat nem várhatunk tőle. A választások nyomán kialakult összetétele ismét statisztaszerephez juttatja az ellenzéket, amely ezt –talán vonakodva?– készségesen eljátssza. Kövér László újra felül a parlament pulpitusára, és ugyanúgy, mint eddig, folyamatosan megalázza a politikai ellenfeleit. Gúnyolódik, leszól és büntet, egy másodpercig sem akarja elhitetni senkivel, hogy ő pártatlan lenne. Kövér László egyetlen érdeme az, hogy róla nem derült ki semmilyen pénzügyi visszaélés, erős a hit, hogy ő legalább nem lop. Nagy dolog ez manapság, de persze nem ez repítette őt ismételten az elnöki székbe.
Nagy kérdés, hogy az ellenzéknek mit kellene, lehetne tennie, akár Kövérrel szemben is, úgy helyes, ha tűri a megaláztatásokat, vagy kitalálja a módját, hogy mit léphetne ellene. Közösen, gondolnám, de hát az ellenzék, bármily csekély létszámú, nem képes feladni töredezettségét, miáltal csekélyke izmát sem tudja megmutatni. Ez ugye kiderült most is, az alakuló ülés előtt; nem volt egységes ötlet arra, hogy a jelképessé silányult országgyűlést miként is kellene kezelnie az egyharmadnak. (Egyébként nem kellene magát ennyire alul kezelnie, hiszen össz-szavazat számban több embert képviselnek, mint a fideszesek.) Pedig szükség lenne az ötletre, mert különben semmi nem fog változni: a kormányzó párt kénye-kedve szerint fogja alakítgatni a törvényeket, gyurmaként kezelve az alkotmányt – bocsánat: alaptörvényt – is. De az sem igaz, hogy a kormányzó párt kénye-kedve szerint jár el; a fideszesnek, meg kereszténydemokratának nevezett képviselők pont olyan bábúi ennek a Háznak, mint az ellenzék. Abban az elemzésben, amelyet a Fidesz elmúlt időszakáról írtunk, szóltunk már a valós képről: az történik az országban és az országgal, amit Orbán Viktor akar.
De vajon mit akar Orbán Viktor?
Azt tudjuk, hogy a parlamentet demokratikus paravánként használja, azt azonban csak találgathatjuk, hogy mit tervez velünk, az országgal. Beszél ugyan arról, hogy a háromharmadot akarja képviselni, ezt azonban tekintsük csak ünnepi szólamnak, jól hangzó bon mot-nak. Orbánnak eszébe sem jut a három harmadot képviselni, de továbbmegyek: a kétharmadot sem. Hogy a sajátos választási rendszerben ilyen mérvű a támogatottsága, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a bizonyos parlamenti kétharmad valóban arra adott felhatalmazást, amit Orbán csinál. Mert hiába is hivatkozik erre a miniszterelnök, az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy miként kormányoz a Vezér, csak azt tudják és látják: erős kézzel teszi, és nincs sehol a környéken egyetlen ellenfele sem. Így aztán nincs más, aki számukra a biztonságot garantálhatná, márpedig arra szükség van, hiszen a gonosz Európai Unió telepakolná az országot migránsokkal, idegen kultúrájú emberekkel. Igen, ezt tudják Orbánról, de hogy mit jelent a demográfiai alapú kormányzás, vagy a kereszténydemokrácia építése, arról lövése sincs a többségnek.
Nekem sincs.
Azt viszont látom, a miniszterelnöknek egy pillanatra sem lohad le a harci kedve. Magyarországot egy olyan terepasztalnak tekinti, ahol naponta kell hadseregparancsnokként mozgatnia csapatait, hol a szárnyvonalon, hol a széleken támadva, de folyamatos offenzívában létezve. Orbánnak jószerivel nincs olyan beszéde, nyilatkozata, ahol és amelyben ne használna militáns kifejezéseket; ő folyamatosan szárazon tartja a puskaport, igazgatja a harcosok klubját, és így tovább.
Sokáig azt hittem, hogy ezek a kifejezések nála csak színesítő elemek, a tábor – a hadsereg – folyamatos frappírozása, de rá kellett jönnöm, hogy súlyosan tévedek. És erre a tévedésre igazában most derült fény, avagy most jutott el Orbán abba az állapotba, amikor ezt a terepasztalt már valóságos hadszíntérnek tekinti, és ennek megfelelően állítja össze kormányát. Elképzelhető, hogy akadnak olyanok, akik vitatkoznának velem, azt állítanák, hogy túl messzire mentem következtetéseimben, de Orbán viselkedése, szófordulatai, jellemének rajzolata nagyon is abba az irányba mutatnak, hogy ehhez az állandó háborúhoz keresi meg a figuráit, ennek alapján konstruálja meg a kormányát.
Lássuk a tényeket. A rendszerváltás óta először fordul elő, hogy a honvédelmi miniszter posztját katona tölti be. Pedig Simicskó István áldozatkészségével, Orbánt szolgáló hűségével nem lehetett semmi baj, nem követett el olyan hibákat, mint az elődje – aki a hírek szerint némiképp tamáskodott a kerítést felállítani az országhatáron, illetve vonakodott a hadsereget szolgálatba állítani a migráns-ügyek kezelésében; így történt kedves Hende Csaba? -, és mégis: lecserélte őt a főnöke. Vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy Czinege Lajos vezérőrnagy babérjaira törve, magas rangú katonát ültetett a miniszteri székbe Orbán? Nehéz lenne azt hinni, hogy hirtelen csak egy katonában találta meg bizalmát, vagy hogy rájött: erre a feladatra egy civil bizonyosan alkalmatlan. De milyen feladatra? Emlékszem: a rendszerváltás környékén mily sokszor érveltek a demokrácia hívei azzal, hogy nincs már szükség miniszteri székben katonára, civilnek kell irányítani az apparátust, a hadsereget kell a tisztekre bízni. Mi változott most? Azt talán még sem hihetjük, hogy Orbán a hadsereg mozgósítását sem tartja kizártnak, illetve olyan akciókra készül, ahol és amikor már katonákra van szükség. Ha nincs ilyen szándék, akkor viszont valahol a jelleménél, a pszichéjénél kellene keresnünk a választ, azt azonban még sem hihetjük, hogy gyermeki lényét, a katonásdi játszását akarná így felnőttkorban, és hatalommal a kezében kiélni.
Inkább arra kell gondolnunk, hogy a harci kifejezések használatának egyfajta lenyomata ez: ahová egyenruhásokat képzel az ember, ott legyenek is egyenruhások. Hiszen harc van, a harc pedig fegyelmet, hierarchiát követel, márpedig Orbánnál ezek a legfontosabb szempontok.
Ne feledjük: ő a belügyminiszteri posztra is igazi egyenruhást állított. És ez akkor is így van, ha tudjuk: miniszterként Pintér Sándor leszerelt, de – mondják – valójában mindvégig megmaradt rendőrnek. Ő irányítja a rendőrséget – állítólag ez akkor is így volt, amikor sem miniszter, sem rendőr nem volt hivatalosan – kezében van minden… Mi is? Egyesek szerint olyan információk, amelyek megingathatatlanul ott tartják őt Orbán közelében. Hiába terjedt el többször is, hogy visszavonul – hetven év környékén ezt sokan indokoltnak tartanák -, most is azt hírelték, nem lesz tagja az új kormánynak, ehelyett mi történt: miniszterelnök helyettes lett belőle, a belügyminiszteri stallum mellett.
Most tehát úgy néz ki, hogy Orbán kormányában két lényegében egyenruhás ember kapott funkciót, ráadásul közvetlen maga mellé rendelt egy új hírszerző központot. Mindezek együttesen okot adnának némi aggodalomra: egy jelképes országgyűlés, egy erősen militáns jegyeket mutató kormány, vajon milyen jövőt sejtet? Nem tudjuk. Csak azt látjuk, hogy Orbán Viktor erősen harcias jelleme egyre jobban kidomborodik, és ez immár manifeszt megjelenik a kormányában is. Higgyünk benne, hogy az Európai Unió és a NATO tagjaként, ennek nincs semmi jelentősége, botor dolog lenne bármiféle következtetésre jutni. A kormányfő csak játszik, elhiszi hogy egy hadsereget vezényel, ahhoz pedig kellenek a tábornokok.
Aki kellően öreg, az még emlékszik rá, hogy annak idején, a rendszerváltást megelőzően a szocializmus építéséről tanultunk az iskolában. Hogy pontosan mit jelentett a fogalom, mit takart a gyakorlatban, arról kevés benyomásunk lehetett, teoretikusan mindenesetre annyit feltétlenül, hogy a közösség építését, a közösségi tulajdon primátusát hangsúlyozták tanáraink. A való élet persze ennek az ellenkezőjét tükrözte, és nem pusztán akkor, amikor már nyíltan is lehetett vállalni a magántulajdon fontosságát, hanem akkor is, amikor a párt vezetői elítélték a maszek világot – létezik még ez a kifejezés? -, ezért aztán nem is a saját tudásukból, hanem a mások pénzén gazdagodtak.
A szocializmus építéséből – bár hosszú volt a tanuló idő – láttuk mi lett: összeomlás, lemaradás, a privilegizált emberek elküldése, már persze azoké, akik nem tudtak időben váltani és részeseivé válni a privatizációnak. Negyven évnek kellett eltelnie, hogy a szocializmus építésének végképp búcsút intsünk, és lám, mint hallhattuk pénteken reggel Orbán Viktortól a szokásos állami rádió-beli megnyilatkozásában, közel harminc év kapitalizmus-építés után beléptünk a kereszténydemokrácia építésének korszakába. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt ne kérdezzék, még akkor sem, ha látok némi hasonlóságot a szocializmus és a kereszténydemokrácia építése között. Mert ugyan az egyik a magán, a másik a közösségi tulajdonra épít, valójában azonban mindkettő fő tápláléka a közös pénz, a költségvetés jelenti a fő forrást. Lényegében mindkettő szép elvek mögé bújik el, de ez csak félig sikerül: az egyén gazdagodása szabad szemmel is jól látható.
De lépjünk el egy kicsit az elvi meghatározástól, és próbáljunk meg az orbáni meghatározás mögé nézni. Mit is gondolhatott a miniszterelnök a kereszténydemokrácia építésén. Alapvetően nyilván ennek is a bevándorlás ellenzése, azaz a migráció, és az ezzel érkező más kultúra elutasítása a lényege. Ma Orbán Viktor változatlanul nem tud, és nem is akar ettől a témától távolodni, olyannyira nem, hogy a jövő évi EU parlamenti választás kampánytematikáját is ebben jelölte meg. Bár azt is hangsúlyozta Orbán, hogy a következő négy évben nem lesz rendkívüli esemény, amiből arra is következtethetnénk, hogy lényegében megoldotta a migráció kérdését is, de az előbb idézett mondata ennek mégiscsak ellentmond. (Nem lepődnénk meg, ha egyszer ezt is a saját érdemeként tüntetné fel, de politikai értelemben, pontosabban a politikai céljait illetően ennek még nem jött el az ideje. Ebből a rádióbeszédből megtudhattuk, hogy megoldott a Bokros-csomag okozta problémákat (1998), aztán a globális pénzügy válságból vezette ki az országot (2010), hogy az alkotmányos átalakítás után rá tudjon kanyarodni a migráció kérdésére. A felsorolásból persze úgy is tetszhet, hogy Orbán mégiscsak megoldotta ezt a kérdést is, de mint látjuk ebből hagyott hátra valamicskét, Európára is.)
Tekintsük tehát megfejtettnek a keresztény szó használatát, amelynek – és tegyük hozzá gyorsan – nincs semmilyen antiszemita felhangja. És nem csak ezért nincs, mert Orbán külön kiemelte a rádióinterjúban, hogy az antiszemitizmust nem tűri Magyarországon, hanem azért sincs, mert a Soros-ellenességben – még ha más okból is -, de mélyen egyetért a magyar és az izraeli miniszterelnök.
Hanem hát mit kezdjünk az összetett szó második tagjával, a demokráciával. Komolyan hiszi-e Orbán, hogy ő a demokráciát építi. A demokráciát építi akkor, amikor éppen lezáratja a parlament előtti teret, hogy ott ne lehessen tüntetni, amikor az épületen belül a többség őt ünnepli, illetve – ha már Soros -, akkor éppen arról beszél, hogy az amerikai-magyar üzletembernek Magyarországon árnyékhadsereg működik, és azért van szükség a Stop Soros nevű törvénycsomag azonnali elfogadására, hogy ez a hadsereg feljöjjön a fényre. (Hej, ha Bacsó Péter ezt megélhette volna…) Mert ugye, ezek szerint, ma seregnyi ember dolgozik a föl alatt azért, hogy illegális bevándorlókat telepítsen be az országba. (Megint egy zárójel: nem olyan régen, ugyancsak a rádióban, arról beszélt Orbán, hogy pontosan ismerik ennek a kétezer embernek a nevét, vagyis ha ismerik – a Figyelő szorgosan közölt is egy fékezett habzású listát -, akkor kiknek kellene még feljönniük a fényre?) Vagy éppen az jelentené a demokrácia építését, ha ezeknek az embereknek – akik váltig tagadják, hogy Soros-ügynökök lennének, azt meg végképp, hogy illegális bevándorlókat telepítenének hazánkba – végképp kitennék a szűrét (copyright Orbán Viktor) Magyarországról. Az volna csak a demokrácia csúcsa, ha megteremtődne a lehetősége a magyar emberek kiutasításának Magyarországról?
Nincs a kérdésre válasz. Mint ahogy arra sincs, hogy miért akar a miniszterelnök testközelbe emelni egy új hírszerzési központot. Vajon ennek lenne-e dolga ezekkel a földalatti szervezetekkel? Vagy a határon túl is aktivizálná magát? Esetleg az uniós országokban is? Hiszen – hallhattuk Orbántól -, még a Néppárton belül is erős hasadás van; akadnak olyanok, akik támogatják a migrációt, sőt egyes országok nem átallnak ezért több pénzt kérni a szövetségtől, és ehhez még biztatást is kapnak uniós vezetőktől. (A mi kerítésünk ellenértéket bezzeg nem hajlandóak kifizetni…)
De csigavér – mondá országunk vezetője -, nem megy az olyan könnyen. Mint ahogy az sem, hogy holmi demokrácia-deficit miatt szankcionálják Magyarországot. Nélkülünk úgy sem fogadhatnak el semmit, vagyis, ha velünk nem egyeznek meg, nem lesz az Uniónak költségvetése. Szegény szervezet; amikor létrejött, abban a hitben tette, hogy mindenki a közösségért, a közös célokért válik taggá, és ha viták vannak is, van közös akarat, van közös jövő. Akkor nem gondolták, hogy lesz majd egy olyan ország – mintát adva másoknak -, amelyik pont az így megalkotott alapszabályba kapaszkodva akadályozzák a közösségi létet. Hogy lesz egy olyan ország, ahol kereszténydemokráciát építenek, és ebbe az építésbe sehogy sem fér bele semmiféle szolidaritás, együttes gondolkodás. Hogy lesz egy olyan ország, amely a demokráciát képes huszonhat másik állammal szemben értelmezni.
Hogy lesz egy olyan ország, amely önmagában alkot egy klubot, a harcosok klubját. Ezek volnánk mi, ahogy hallhattuk ezt pénteken reggel Orbán Viktortól.
Több tucat amerikai, brit, német és más nemzetbéli író, egyetemi tanár, újságíró és aktivista írt levelet a német kancellárnak, miután úgy érzik, hogy a politikus bűnös módon segédkezet nyújt Orbán Viktornak a magyar demokrácia elleni támadásokhoz. A „Merkel szégyenletes hallgatása” című nyílt levelet a Politico közli.
Az üzenet felidézi, hogy 2010 óta Orbán Viktor megszállta a sajtó jó részét és ellenőrzése alá vonta a legfontosabb bírói testületeket. Akadályozza a civil szervezetek és az egyetemek működését, a választási törvényeket a maga javára szabta át. Ily módon vezető szakértők szerint a mostani választás már nem volt szabad és aligha tisztességes. Ugyanakkor a kormány hónapok óta gerjeszti az antiszemitizmust azzal, hogy közpénzből folytat kampányt Soros György ellen. Hogy Merkel nem szólal meg, az bűnrészessé teszi.
Tekintélyes politológusok meg vannak győződve arról, hogy akut módon veszélybe került a magyar demokrácia. Sőt, akad, aki szerint már meg is szűnt. Ennek ellenére
a kancellár idáig nem ítélte el Orbán antiszemita retorikáját, illetve összehangolt hadjáratát a demokratikus intézmények ellen.
De még ennél is rosszabb, hogy a CDU az Európai Parlamentben a Fidesz szövetségese, a német konzervatív képviselők következetesen segítik legitimálni a magyar vezetőt.
Az aláírók hangsúlyozzák, hogy Merkel a jelek szerint nem ismeri fel kellő mértékben, milyen árat kell fizetnie egy nap Európának, amiért nem fordul szembe az orbáni törekvésekkel. Mert ha fel lehet számolni a demokratikus intézményeket és büntetlenül ördögnek lehet beállítani kisebbségeket, akkor az EU-ból könnyen lehet olyasmi, ami nemigen több regionális kereskedelmi szervezetnél – közös értékek nélkül.
Más, feltörekvő autokraták Orbán sikerét jelnek tekintik majd, hogy ők is lerombolhatják országuk demokráciáját az EU-n belül és a rothadás tovaterjed. Ám a közös értékek, a kölcsönös bizalom nélkül a kormányzás fokozatosan összeomolhat. És itt a demokrácia túlélése, valamint az európai zsidóság biztonsága forog kockán, így túl kell lépni azon, ami politikailag célszerűnek látszik. Ennél fogva Merkelnek nem marad más választása, mint hogy elítélje Orbán támadását a demokratikus értékek ellen, és hogy felszólítsa az Európai Néppártot: zárja ki soraiból a Fideszt.
A Független Hírügynökség egy korábbi cikkben már beszámolt Szájer József sirámairól, jelesül arról, hogy a Fidesznek milyen nagy média-ellenszélben kell dolgoznia. A Fidesz Európai Parlamenti képviselője egy meglehetősen terjedelmes levélben tájékoztatta néppárti frakciótársait a magyar választásról, pártja helytállásáról, valamint arról, hogy bár nagy volt az ellenfél média-túlsúlya, ők derekasan állták a sarat.
Bármennyire hihetetlen, nem szakadt le a plafon, amikor Szájer József a következőket írta: „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt… …Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”
Ehhez képest a Magyar Távirati Iroda – továbbiakban: MTI – mai belpolitikai előrejelzésében egyetlen szóval sem említi, hogy két tüntetés is lesz szombaton Budapesten. Az egyik kisebb, de nem jelentéktelen: a megszüntetett a 80 éves Magyar Nemzet – mely az erőszakkal eltérített reklámozók hiányában termelt évi többszáz-milliós veszteséget – mellett demonstrálnak délután 4 órától.
A másik a vasárnapi választás óta szerveződik a Facebookon. Eddig 37 ezren jelezték részvételüket, 84 ezren pedig érdeklődnek. (Az érdeklődők mintegy harmada-fele el is szokott menni.)
Forgalomkorlátozások is lesznek emiatt Budapesten, nagy rendőri készültség és mindenféle híresztelések az esetleges rendbontásokról, valamint arról, hogyha lesznek ilyenek, az a kormányhoz közeli provokátoroknak köszönhető.
Szóval, téma a ma délutáni tüntetés, ám ehhez képest a polgárok adóforintjaiból fenntartott, közszolgálatinak nevezett MTI hallgat róla, mint a sír.
Ha még a humorunknál lennénk, akkor ezúttal is azon ironizálnánk, mint más hasonló esetekben: hogy az MTI nem azért nem ír a kormány számára kellemetlen, vagy éppen kínos esetekről, mert szakmailag és morálisan nincs a helyzet magaslatán, hanem azért, mert nem szeretné, ha a magyar emberek szomorúak lennének. Márpedig a magyar emberek, ha tudnák, mi a valós helyzet az országban könnyen lehet, hogy el lennének keseredve, és az MTI, valamint a közmédiának nevezett, közpénzből fenntartott sajtóbirodalom az emberek érdekében hazudik, mert épp ettől a rossz érzéstől kívánja megóvni őket.
A helyzet azonban egy ideje egyáltalán nem vicces – a választás óta pedig különösen nem az. A bőrünkre megy a játék, mert az a tét, hogy felszámolják-e a maradék demokráciát, vagy hagynak valamennyit mutatóba.
Úgyhogy, nem tehetünk mást, minthogy – az MTI helyett – ezúton közöljük: Mi vagyunk a többség – tüntetés a demokráciáért elnevezéssel nagyszabású tüntetés kezdődik ma délután fél 6-kor Budapesten. (Valamint Magyarország és Európa több nagyvárosában). A demonstráció résztvevői az Opera előtt találkoznak, és onnan vonulnak a Kossuth térre, az Országház elé.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
