Kezdőlap Címkék Cser

Címke: cser

Cser Ágnes bemutatja: táncórák időseknek és halandóknak

Fura egy szakszervezeti vezető Cser Ágnes. Az ember – gyarló módon – azt gondolná, hogy egy szakszervezet vezetője a dolgozók érdekeit védelmezi a mindenkori kormányokkal szemben, de ebben nincs semmi kihívás, ezért Cser Ágnes az egészségügyi és szociális dolgozók szakszervezetének elnöke másként működik.

Szerinte nem a kormány tehet a még meglévő problémákról, az egészségügy helyzete egyébként is javul, nem panaszkodni kell, hanem dolgozni, a külföldre távozóknak pedig azt üzeni, hogy mindenki gondolja végig, hol van a szülőföldje.

Ebben a szövegkörnyezetben hirdette meg Cser Ágnes a Hódmezővásárhelyen a nemzeti táncmozgalmat az egészségügyben dolgozók számára. Mert szerinte az az ő egyik legnagyobb problémájuk, hogy kevés a szabadidejük, de annyi azért mindenkinek akad, hogy hetente egyszer szervezett keretek között táncolni menjen.

Mert a tánc egészséges, és egy csomó bajra is gyógyír. Mint mondta, „a csontritkulás egyik legjobb ellenszere az élőzenés tánc. Ezzel a kezdeményezéssel azokat szeretnék segíteni, akik az országos átlagot meghaladva, magas óraszámban vannak foglalkoztatva. Szükség van a testi és lelki felüdülésre, amit ez a program megadhat nekik. A szórakozás, a kikapcsolódás, a sport együttesen jelenne meg a szürkének nevezett hétköznapokban.”

A vesekőre pedig – és ezt most nem Cser Ágnes mondja, hanem a népi tapasztalat – nincs hatékonyabb gyógymód, mint a kátyúkkal teli rázós út. Szívritmuszavarokra a villámcsapás. Nem kell minden csip-csup bajjal azonnal orvoshoz szaladni, ezzel is növelni a várólisták hosszát. Annak idején a füvesemberek is táncoltatták a beteget, ha valamilyen nyavalya gyötörte. Aztán vagy meggyógyult, vagy nem. Ha nem, hanem, mondjuk rosszabbul lett, vagy ne adj isten, meg is halt, akkor az lehetett a baj, hogy nem táncolt eleget.

De nemcsak a testi bajokra orvosság a tánc, hanem az egészségügy problémáira is. Mely problémák száma csökkenőben van, hiszen kiváló kormányunk van, de még mindig hordozzuk magunkkal a szoclib múlt örökségét. Ezért van hiány orvosból és ápolóból, gyógyszerből, kötszerből, kórházi ágyból. (Egyedül betegből nincs hiány. )

És ezért vannak sok kórházban olyan állapotok, amilyenek. Hiába hogy elindult a fejlődés, még mindig van lemaradás.

Ezt mondja Cser Ágnes, ha az egészségügyről kérdezik.

Kórházi fertőzésekről nem tud.

Cser Ágnes mindeközben azokra az egészségügyiekre is gondol, akik mennének táncolni, de mert egyedülállók, nem tudják kire hagyni a gyerekeiket. Számukra hirdeti meg a nemzeti nagymama és nagypapa programot. Ami azt jelenti, hogy amíg a nemzeti egészségügyi dolgozó nemzeti táncokra ropja, addig a nemzeti gyerekére egy nemzeti nagymama, vagy nagypapa ügyel.

Hogy honnan vesznek ennyi nemzeti nagyszülőt, azt még ki kell dolgozni. De nyilván ebben sem lesz hiba, mert – és ezt is a szakszervezeti vezetőtől tudjuk – olyan kormánya van Magyarországnak, amely szívén viseli az egészségügy helyzetét, és amellyel lehet tárgyalni.

Ilyen harcos szakszervezeti vezetőből kellene még több ennek az országnak. Akik, ha kell, harcolnak, ha arra van szükség, síkra szállnak. És adott esetben még azt sem restellik a kormány szemébe mondani, hogy ez a mostani kormány a létező kormányok legjobbika, aki mást mond, az kapja be.

Ez volt ma – 2017. október 28.

0

Cser Ágnes interjút ígért a Független Hírügynökségnek, de meggondolta magát

A januártól esedékes újabb központi béremelés után az ágazatban dolgozók újabb csoportja veszítheti el relatív előnyét. Az egészségügyi bértábla ugyanis már nem tükrözi az elmúlt évi bérmegállapodás során kialakított arányokat. Emiatt az elmúlt hetekben az egészségügy szak- és szakmai szervezetei igyekeztek új megállapodást tető alá hozni a kormánnyal, mindeddig sikertelenül. Az egészségügyben működő szakszervezet a bértárgyalásokat sztrájktárgyalásnak minősítette, s igyekezett egy köztes béremelést kiharcolni. Két nappal a kommunikációs trükknek minősülő bejelentés előtt szándékairól kérdeztük Cser Ágnes szakszervezeti elnököt, aki interjút ígért a Független Hírügynökségnek, de aztán meggondolta magát

Sikerült a félelmet úrrá tenni

A Független hírügynökségnek nyilatkozó Szikszai Rémusz, aki a rendezéseiben sokat foglalkozik a hatalom természetrajzával, úgy gondolja, nyilvánvaló módon a szemünk is ki van lopva, oligarchák uralkodnak, kisbárók, nagybárók. Mintha ki sem léptünk volna a feudalizmusból. Véleménye szerint az, ahogy ma Magyarországon majd minden létező írott és elektronikus médiumban, a „társadalmi célú”-nak becézett hirdetésekben is, a kormánypropaganda működik, feltétlenül hasonlít a Ceaușescu rendszerre.

Farkas: börtön helyett kongresszuson ül

Az MSZP szerint az, hogy Farkas Flórián szabadlábon van, és a Lungo Drom létezik, olyan szégyen, amit a roma társadalomnak és a 2018-tól helyreállított jogállamnak együtt kell orvosolniuk.

Farkas Flórián ma csak azért nem ül börtönben, mert miután hűtlen kezeléssel lebukott, a köztársasági elnök kegyelmet adott neki. Ezt követően a Farkas Flórián által vezetett Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) lenyúlta az Európai Unió Híd a Munkába Programjának 1,5 milliárd forintját, de a Fidesz-kormány ezt is elkente: Orbánék inkább kifizették a hiányzó pénzt, csak hogy Farkas Flórián ezt is megúszhassa.

Farkas Flórián ellen most is több büntetőeljárás zajlik, többek között csalás, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával.

Folytatódik a szavak háborúja Washington és Phenjan között

Észak-Korea egyre növeli csapásmérő erejét és ez veszélyes irányt vehet- hangsúlyozta Jim Mattis hadügyminiszter Szöulban. „Sosem fogadjuk el, hogy Észak Korea nukleáris hatalom legyen!”- erősítette meg a régi washingtoni alapelvet.

Ugyanakkor Jim Mattis tábornok jelezte: nem akarnak háborút! De gyorsan hozzátette: ha Észak Korea nukleáris csapással próbálkozna, akkor masszív ellencsapással kell számolnia! Azt nem fejtette ki, hogy ez pontosan mit jelent. Donald Trump korábban kijelentette, hogy ebben az esetben az USA eltünteti Észak Koreát a térképről.

Erősödött a Fidesz a Nézőpontnál

Októberben hibahatáron belüli átrendeződés volt tapasztalható a pártversenyt nézve, mely alapján a Jobbik és az MSZP támogatottsága csökkent, míg az LMP és a Fidesz-KDNP erősödött – derül ki a kormányhoz közeli Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

Októberben a teljes felnőtt népesség 31 százaléka támogatta a kormánypártokat, ami hibahatáron belüli, egy százalékpontos növekedést jelent szeptemberhez képest. A Jobbik szimpatizánsi tábora egy százalékpontot csökkenve ezúttal 10 százalékos, míg az MSZP-tábor újabb egy százalékpontot csökkenve immár csak 5 százalékot teszi ki. Mindez a Jobbik és az MSZP esetében is kiemelkedően alacsony támogatottságot jelent a 2014-es ciklus egészét nézve.

Babosék visszavonultatták Hingist

A WTA-világbajnokság páros küzdelmeiben Babos Tymea a cseh Andrea Hlavckovával a svájci Martina Hingis és a tajvani Csan Jung Dzsan kettősével játszott a szingapuri verseny elődöntőjében. A mérkőzést Babosék nyerték, és ezzel vissza is vonultatták Martina Hingist.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!