Kezdőlap Címkék Cafeteria Trend

Címke: Cafeteria Trend

Káoszos megnyilatkozások a cafeteriáról

Lehetséges, hogy néhány ponton módosul a cafeteriára vonatkozó kormányzati javaslat, de a jelek szerint a munkavállalók jelentős részének előnyös juttatások mégis megszűnnek. A pénzügyminiszter szerint változatlanul a koncentrált gazdaságpolitikai ösztönzés a cél. Orbán viszont mást mondott.

A kormány megfontolja a gazdaságpolitikáját jelentős mértékben támogató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait a béren kívüli juttatások (cafeteria) átalakítása során – derült ki a Nemzeti Versenyképességi Tanács mai ülése után az mfor.hu beszámolójából.

Parragh László, az MKIK elnöke elmondta, hogy egyetértenek a kormány intézkedésével. Szerinte meg kell szüntetni a „többes pénzrendszer” használatát. Ezzel arra utalt, hogy a készpénzes fizetések mellett kiépült az utalványokra alapozott fizetési rendszer is.

Az MKIK két ponton hozzányúlna a cafeteriához. Szerintük érthetetlen,

miért kisebb a nyújtható keret az államigazgatásban,

mint a versenyszférában, illetve úgy vélik, ideje volna növelni az éves összeget, amit a cafeteria részeként igénybe vehetnek az alkalmazottak.

Hozzátette, a gazdálkodó szervezetek közül inkább a nagyobbak biztosítanak ilyen juttatást dolgozóiknak, a vállalkozások, vállalatok harmada – elsősorban a kisebbek – nem kínálnak béren kívüli juttatást.

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, nem zárkóznak el a kamarai javaslatok megvizsgálása elől, mint ahogy a parlamenti vita során lesz alkalom figyelembe venni az érintett felek, vagyis a munkaadók és munkavállalók észrevételeit is.

Ugyanakkor leszögezte, a kormány a német, osztrák mintát követve elkötelezett a béren kívüli juttatási rendszer átalakítása mellett, hogy a felhasznált összeget célzottan,

a gazdaságpolitikai célokat támogatva használják fel.

A miniszter szavaiból az derült ki, hogy a kormány az idegenforgalom fellendítését ilyen célnak tekinti, ugyanis a juttatások közül megmaradó SZÉP-kártya felhasználása korlátozott, kifejezetten a turisztikai célú költéseket lehet ebből biztosítani.

Nagy felzúdulást váltott ki a munkavállalói érdekképviseletek körében a kormány azon törvényjavaslata, amely a SZÉP-kártyán kívül

a béren felüli közteher-mentes vagy kedvezményes adójú juttatásokat megszüntetné.

Ilyenek például a lakáscélú támogatás, az utazási hozzájárulás, a kiegészítő biztosítás, a kulturális utalvány, sportrendezvény belépője, a diákhitel törlesztéséhez adható hozzájárulás, a százezer forintig fizethető készpénzes juttatás, és az iskolakezdési támogatás.

Ezzel olyan pluszpénztől esnének el az alkalmazottak, amelyek mára szervesen beépültek százezernyi cég javadalmazási rendszerébe. A Cafeteria Trend gyorsfelmérése azt hozta ki eredményül, hogy a cégek jelentős része egyáltalán nem adna ezután cafeteriát, vagy „nettósítaná”, vagyis ugyanazt a keretet adná oda a fizetéshez csapva, ami azonban így a közterhek miatt elvesztené értékének majdnem felét.

Átlagosan 25-30 százalékos jövedelemcsökkenés is lehetséges.

Sok munkáltató is kellemetlen helyzetbe kerülhet, mert az úgynevezett mobilitási hozzájárulást a kényszerűségből távolról utaztatott dolgozók lakhatására fordította.

Ezzel együtt meglehetős az ellentmondás a hivatalos megnyilatkozásokban. Hétfőn a parlamentben Orbán Viktor azt mondta egy képviselői kérdésre, hogy a cafeteriát

senki nem veszi el az emberektől,

nem jut kevesebb pénz erre a célra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!