Kezdőlap Címkék Brüsszeli bizottság

Címke: Brüsszeli bizottság

Sem az Európai Parlament sem az Európai Bíróság nem fogadja el a tervezett költségvetési csökkentést

Az inflációra hivatkoznak, de a Brüsszeli Bizottság egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy mind az Európai Parlamentnek mind pedig az Európai Bíróságnak jövőre kevesebbel kell beérnie.

Johannes Hahn uniós költségvetési biztos levelét megírta, és ebből kiderült: az Európai Parlamentnek jövőre 28 millió euróval jutna kevesebb míg az Európai Bíróságnak 6 millió euróval szerényebb a büdzséje. A brüsszeli Politico, mely megszerezte a belső levelezést, úgy értesült, hogy mind az Európai Parlament mind pedig az Európai Bíróság kemény ellenállást tanúsít a költségvetés megkurtításával szemben. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökasszonya levélben tiltakozott.

“Remélem, hogy módosítani fogják a javaslatukat “

– nyilatkozta Roberta Metsola a Politiconak.

A brüsszeli bizottság arra hivatkozik, hogy ez a 27,7 millió eurós csökkentés csak csepp a tengerben hiszen az Európai Parlament jövő évi költségvetése 2,4 milliárd euró. A tervezett csökkentés a béren kívüli kiadásokra vonatkozik például az energia számlákra. Az Európai Bíróság elnöke ezért azt írta levelében:

”Ha elfogadják a költségvetési tervezetet az energiaszámlák csökkentésére, akkor fennáll a kockázata annak, hogy nem tudjuk teljesíteni a kötelezettségeinket a következő évben.”

A magas energiaszámla másutt is gondot okoz: az Európai Tanács – az állam és kormányfők testülete – szintén kérte a Brüsszeli Bizottságtól, hogy irányozzon elő nagyobb összeget az energiafogyasztásra jövőre. A vita folyamatosan tart amíg el nem készül a költségvetési tervezet végső változata, melyről azután szavaznak Brüsszelben. A gyakorlat az, hogy az Európai Tanács illetve az Európai Parlament az ősszel szavazza meg a jövő évi költségvetést. Az Európai Parlament pozícióit gyengíti a Katar-gate korrupciós botrány, melyről nyilatkozott Belgium főügyésze:

“A vizsgálat nem ért véget”

– ezt hangsúlyozza a főügyész, aki a Le Soirnak nyilatkozott.

Frédéric van Leeuw elmondta, hogy

“Eva Kaili alelnök asszony kiengedése az előzetesből egyáltalán nem azt jelenti, hogy a vizsgálat lezárult volna. 15 korrupciós vizsgáló dolgozik az ügyön. Eva Kaili négy hónapig volt előzetesben, ez egy nagyon komoly korrupciós ügy. Remélem, hogy a vizsgálat az év végéig lezárulhat”

– mondta a belga főügyész a Katar-gate-ről.

Brüsszeli Bizottság – Orbán 1-0

Orbán tapasztalt és ravasz politikus hírében áll, de Ursula von der Leyen kijátszotta őt amikor az uniós eurómilliárdokról döntött. A brüsszeli bizottság elnökasszonya két tűz között küzd hiszen az Európai Parlament zéró toleranciát hirdetett meg a nemzeti együttműködési rendszerrel szemben Magyarországon.

Közvetlenül az Európai Parlement nem illetékes az uniós eurómilliárdok ügyében, de megszorongathatja Ursula von der Leyen asszonyt, akivel szemben bizalmatlansági indítványt terjeszthet elő, ha úgy látja: túlságosan engedékeny Orbán Viktorral szemben.

Ezért Ursula von der Leyen úgy döntött, hogy befagyaszt 13,3 milliárd eurós uniós átutalást a magyar kormánynak arra hivatkozva, hogy Orbán intézkedései a jogállamiság visszaállítására illetve a korrupció elleni fellépésre nem elégségesek.

Ez a pénz körülbelül annyi mint Magyarország éves energia számlája, melyet egyelőre nemigen tud megfizetni. Orbán jó barátja, Putyin ugyanis piaci áron adja a földgázt, és nem kedvezményesen ahogy azt ígérte.

Mi lesz most?

Az Európai Unió pénzügyminisztereinek kell dönteniük arról, hogy mikor utalják ki a kohéziós alap pénzét, és mennyit utalnak ki. A brüsszeli bizottság azt javasolja, hogy a kohéziós alap 65%-át , 7,5 milliárd eurót fagyasszák be mindaddig amíg az Orbán kormány kézzelfogható intézkedéseket nem tesz a korrupció csökkentésére.

A Transparency International szerint Magyarország az Európai Unió három legkorruptabb állama közé tartozik, a másik kettő Bulgária és Románia. Vagyis az Európai Unió három legszegényebb országa egyben a legkorruptabb is.

Bulgária és Románia ennek ellenére megkapta az eurómilliárdokat miután nem folytat unióellenes politikát.

A jó hír az, hogy Magyarország megkaphatja a helyreállítási alap pénzeit jövőre is amennyiben teljesíti vállalásait az Európai Unióval szemben. Eddig úgy volt, hogy az év végével ezek a pénzek elveszhetnek. Orbánt a brüsszeli bizottság a szaván fogta, és a fejére olvasta: nem teljesíti a vállalásait.

Orbán pácban

A nemzeti együttműködés rendszere békeidőkben sem működhet túlságosan sokáig az uniós milliárdok nélkül, de az energiaválság kellős közepén a magyar miniszterelnöknek minden eurócentre szüksége lenne.

Honnan fog pénzt szerezni az Orbán kormány, ha nem jön a pénz Brüsszelből? Fordulhat a piacokhoz, de azok vigyázó szemüket Brüsszelre függesztik.

Látva, hogy Orbán egyelőre nem kap pénzt onnan, olyan kamatot kérnek, melybe belegebed Magyarország. Fordulhatna a magyar kormány az IMF-hez is, de a Nemzetközi Valutaalapot Matolcsy György kipaterolta Magyarországról a NER kialakításának hajnalán. Marad Kína. Varga Mihály büszkén jelezte, hogy két államkötvényt is kibocsátott a kínai piacon Magyarország, és azok jól fogytak. Csakhogy akkor még Pekingben is számolhattak azzal, hogy az uniós eurómilliárdok egy része viszonylag gyorsan megérkezik. Lengyelország példája mutatja, hogy Brüsszel tudja húzni az időt, ha az érdekei azt kívánják meg. Természetesen azt már nem akarja az Európai Unió, hogy bedőljön a magyar gazdaság hiszen az mindenkinek rossz lenne. További engedményekre viszont rákényszerszerülhet Orbán Viktor: belépés az európai ügyészségbe, a 18 milliárd eurós ukrajnai kölcsön megszavazása vagy Finnország és Svédország NATO tagságának elfogadása. A végső szót az Európai Tanács mondja ki az ügyben.

A legfontosabb Scholz kancellár véleménye. Ezért is találkozott vele nemrég Berlinben Orbán Viktor. Utána úgy nyilatkozott, hogy a kancellár pártja, a szociáldemokraták “a leginkább magyar ellenes párt a Bundestagban.”

Ez nem sok jót ígér Scholz kancellár várható szavazatát illetően.

Ursula von der Leyen: teljesen elfogadhatatlan újságírók lehallgatása

Ursula von der Leyen, a Brüsszeli Bizottság elnöke abból az alkalomból fejtette ki a véleményét, hogy 17 lap oknyomozó újságírói felfedték: Magyarországon is lehallgattak ellenzéki újságírókat, üzletembereket és ügyvédeket egy izraeli kémszoftver, a Pegasus segítségével.

Miután az oknyomozó újságírók csak egy töredékét fejtették meg az NSO izraeli kémszoftver által megfigyelt címeknek, ezért nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsáról van szó.

A kínos az, hogy az Európai Unióból csakis Magyarország szerepel a listán!

Varga Judit igazságügyi miniszter utólag kérte, hogy a vele készült interjúból töröljék azt a részt, melyben felháborodottan tiltakozik az ellen, hogy engedélyt adott-e valaha is ellenzéki újságírók lehallgatására?!

Ez ellentétes az EU jogrendjével

Ha igaz a hír, akkor ez teljesen elfogadhatatlan. Vizsgálat következhet, mert az egész ellentétes az Európai Unió jogrendjével – hangsúlyozta Ursula von der Leyen Prágában.

Miért épp a cseh fővárosban mondta ezt a brüsszeli bizottság elnöke? Mert ott adta át a pénzes borítékot, amely az uniós válságkezelő alapból Csehországot illeti meg.

Magyarország egyelőre nem kapott ilyen borítékot, mert az Európai Parlament négy frakciója azt kérte Ursula von der Leyen asszonytól, hogy a pedofil törvény miatt ne adjon pénzt a magyar kormánynak. Most ez a lehallgatási ügy újabb ok lehet a halasztásra. Pedig Orbán Viktornak is nagyons kellene a pénz. A legitimitását ugyanis a választások jelentik. Ennek megnyerésének pedig legcélszerűbb módszere a választópolgárok megvásárlása. Ha van miből …

A magyar kormány felelős az orosz és a kínai vakcináért

A brüsszeli bizottság elnökasszonya, Ursula von der Layen hangsúlyozta a német Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva, hogy a magyar kormánynak kell vállalnia a felelősséget az orosz és a kínai vakcináért.

Ursula von der Leyen nem vonta kétségbe egyetlen uniós tagállamnak sem azt a jogát, hogy vészhelyzetben engedélyezzen külföldi vakcinákat – nemzeti hatáskörben. Ebben az esetben viszont az EU nem vállalhat garanciát, azt minden tekintetben a tagállam kormányának kell megtennie!

Nem a kínaiak vagy az oroszok a felelősek hanem az a kormányzat, amely azt engedélyezi!

– jelentette ki Ursula von der Leyen.

Eddig csakis Magyarország kötött szerződéseket orosz illetve kínai vakcina szállítására.

Az EU követett el hibákat

Ursula von der Leyen elismerte, hogy a brüsszeli bizottság menetközben többször is hibázott. Ez részben azért következett be, mert a gyógyszergyárak olyan feltételeket támasztottak, melyeket Brüsszelben nem tudtak elfogadni. Izrael például azért kapott jelentős mennyiségű védőoltást, mert polgárainak egészségügyi adatait a gyógyszergyárak rendelkezésére bocsátotta. Erre a brüsszeli bizottság nem volt hajlandó.

A párizsi Le Monde szerint a brüsszeli bizottság azért hibázott, mert elsősorban az európai gyártókat favorizálta miközben az amerikai Pfizer és a Moderna gyorsabban jobb eredményt produkált.

Ezért maradt le az Európa Unió Nagy Britannia, az USA és Izrael mögött a Covid vakcinák szállításának ügyében.

der Leyen: nincs kompromisszum a jogállamiság ügyében

A brüsszeli bizottság elnöke Strasbourgban az európai honatyák előtt hangsúlyozta: sosem köthet kompromisszumot a jog betartásának kérdésében. Ezt aligha lehet másképp értelmezni mint nyílt figyelmeztetést olyan renitens tagállamokkal szemben, melyek megpróbálnak szembe helyezkedni az uniós normákkal.

Elsősorban Lengyelországot, Magyarországot és Romániát érte bírálat ebben a tekintetben az Európai Unió központjában. Az európai választások eredményeit látva a románok meghátráltak: börtönbe küldték a szociáldemokraták erős emberét, aki elsősorban szorgalmazta azt, hogy csökkentsék a jogi szféra függetlenségét. Elérte, hogy leváltsák tisztségéről Laura Codreanu-Kövesi ügyésznőt, aki az elit számos tagját juttatta börtönbe visszaélések miatt.

Az EU első ügyésze épp Laura Codreanu-Kövesi lett

Az Európai parlament megmutatta, hogy a jogállamiság tekintetében nem tűr el kompromisszumot. Laura Codreanu – Kövesit épp azért találták alkalmasnak a feladatra, amiért Romániában megbuktatták: ellenszélben is vállalta az együttműködést az USA-val és az Európai Unióval annak érdekében, hogy megtisztítsa a korrupciótól a román elitet.

A Fidesz és a PiS támogatta Ursula von der Leyen megválasztását

Miután a románok meghátráltak és visszavonták jogi reformjaikat, Magyarország és Lengyelország maradt az Európai Unió célkeresztjében. Mindkét állam kormányzó pártja támogatta Ursula von der Leyen megválasztását a brüsszeli bizottság elnöki posztjára. A német politikus asszony nem kis részben ennek is köszönhette a megválasztását hiszen csak nagyon csekély többséggel ment át a vizsgán. Mind a magyar mind a lengyel vezetés gyakran emlékeztette erre Ursula von der Leyent. Aki ezért is fogadta el unió biztosnak Várhelyi Olivért. De a jogállamiság kérdésében nem engedhet az új brüsszeli bizottság sem! Erre figyelmeztette Ursula von der Leyen a magyar és a lengyel vezetést Strasbourgban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!