Kezdőlap Címkék Békemenet

Címke: békemenet

Orbán virul a választások előtt, de mi lesz utána?

A francia közszolgálati RFI budapesti tudósítója beszámolt a Békemenetről, amelynek szónoka a magyar miniszterelnök volt. Orbán Viktor tizenkétszer használta a háború szót – számolta meg a francia tudósító, aki rámutatott arra: a magyar miniszterelnök arra a hazugságra alapozta beszédét, hogy az Európai Unió katonákat akar küldeni Ukrajnába.

Orbán nyilvánvalóan túlzott a beszédben, de a hallgatóság azért fogadta el a hazugságokat is, mert tart a NATO hidegháborús politikai vonalától, mely nem törekszik megállapodásra Putyinnal hanem meg akarja buktatni az orosz diktátort.

A magyar közvélemény egy része az ukrajnai háború mielőbbi befejezését várja akár azon az áron is, hogy Ukrajna elveszíti területének egy részét. Míg a frontországok: Lengyelország, a három balti állam vagy Finnország lelkesen támogatják a NATO politikáját, Európa sok országában – Magyarországhoz hasonlóan – nem érzik az orosz fenyegetést. Magyarországon ezért fogadják sokan tetszéssel Orbán Viktor narratíváját, amely nyíltan szembemegy a NATO és az Európai Unió fő vonalával.

Orbán francia szövetségese, Marine Le Pen nyerésre áll

A szélsőjobboldali mozgalom, melyet éppúgy Putyin pénzeit a közelmúltig mint Orbán Viktort a közvélemény-kutatások szerint 33% ot kaphat az európai választáson míg Macron liberális mozgalma mintegy 20%-ra számíthat. A francia elnök nem tudja eladni a NATO hidegháborús stratégiáját Franciaországban, ahol sokan emlékeznek még arra, hogy Oroszország mindkét világháborúban szövetséges volt. Nem véletlenül hívják Párizs egyik terét Sztálingrádnak annak a nagy csatának az emlékére, melynek során megállították a náci előrenyomulást 1942-43 telén.

Marine Le Pen mozgalmát Putyin sokáig nyíltan támogatta ám törvényt hoztak arról Franciaországban, hogy csakis uniós tagállam nyújthat támogatást egy pártnak vagy mozgalomnak. Erre Putyin Orbán Viktort mozgósította, akinek utasítására a nemzeti együttműködés rendszerének egyik bankja 10 millió eurós kölcsönt adott Marine Le Pen szélsőjobboldali mozgalmának. Marine Le Pen így is veszített az elnökválasztáson 2022- ben, de Macron elnök sem szerepelt jól: eltűnt a parlamenti többsége.

Harmadszor Macron már nem indulhat, így szabad a tér Marine Le Pen előtt. A francia szélsőjobb vezér menedéket nyújthat Orbán Viktor pártjának hiszen a Fidesz jelenleg pária státuszban leledzik Brüsszelben.

Nők döntenek Orbán jövőjéről

A macho politikusnak azt kell realizálnia, hogy Brüsszelben három nő dönthet a Fidesz jövőjéről: Marine Le Pen, Giorgia Meloni és Ursula von der Leyen. Először Orbán Viktor javasolta Angela Merkelnek a szélsőjobb és a mérsékelt jobboldal szövetségét, de ezen rajtavesztett, mert Németországban, Brüsszelben és Washingtonban  nem tartják szalonképesnek az Alternative für Deutschland mozgalmat. Jól tudta ezt Marine Le Pen, aki kizárta a szélsőjobb frakcióból a vállalhatatlan neonáci mozgalmat. Alakul-e egységes szélsőjobb frakció az Európai Parlamentben? Velük köt-e paktumot az Európai Néppárt és Ursula von der Leyen vagy kitartanak a szocialisták, a liberálisok és a zöldek mellett? Mindez nyilván a választások eredményétől is függ, de az kétségtelen, hogy meggyengül Scholz kancellár és Macron elnök pozíciója míg megerősödik Giorgia Meloni és Marine Le Pen. Orbán mindeközben búsan mereng: hiába ő az ötletadó, ha már összeveszett szinte mindenkivel, és ő az, akit Washingtonban sem fogad el a demokrata adminisztráció.

Ha jön Trump akkor ő békét teremthet Ukrajnában cserbenhagyva Zelenszkij elnököt. Orbán ezzel csak látszólag járna jól, mert gyorsan kiderülne: Magyarország nem az ukrajnai háború miatt vált az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országává hanem épp a miniszterelnök politikája miatt. Ha elmúlik a békeangyal szerep, akkor ottmarad Orbán meztelenül és pénz nélkül. Innen szép nyerni…

Víruspánik Romániában

Naponta csaknem 500-an halnak bele a járványba, de az oltásellenesség nem csökken. Ha minden így megy tovább, akkor Románia vírusrekorder lehet Európában a fertőzöttek és a halálos áldozatok tekintetében.

Szerdán több mint 17 ezer új fertőzöttet regisztráltak. A Covid halottak száma egyetlen napon 414! Az intenzív osztályok mindenütt megteltek Romániában. románia segítséget kért, ezért néhány Covid beteget Magyarországra szállítottak a szegedi illetve a debreceni klinikára.

A Székelyföldön sajnos nagy az oltás ellenesség, és emiatt óriási a veszélye annak, hogy sokan válnak a negyedik hullám áldozatává.

A hivatalos jelentések szerint a halálos áldozatok száma átlépte a 43 ezret. Ez relatíve még mindig kisebb mint Magyarországon, ahol több mint 30 ezren váltak a járvány áldozatává. Románia népessége körülbelül a kétszerese Magyarországénak.

Erdélyi buszok a békemenetre

Az október 23-i tüntetésre a magyar kormány Erdélyből is szállítani akar résztvevőket, hogy ezzel is növelje a létszámot.

A tömegdemonstráció már eleve veszélyes a vírus terjedése szempontjából, de egy több órán át tartó autóbusz út szinte ideális körülményeket kínál a Covid 19 vírus terjedésének.

Ebben az esetben a politikai cél nyilvánvalóan felülírja a józan ész szabályait hiszen a vírus terjedése Magyarországon is felgyorsult.

A Semmelweis egyetem, melynek rektora, Merkely Béla professzor – a vírus elleni küzdelem arca – teljes kórház látogatási tilalmat rendelt el.

Mindeközben a foter.ro portál azt írja, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint még akár egymillióra is növekedhet a Covid 19 vírus halálos áldozatainak a száma Romániában.

Kétfarkú forradalom

Túl van a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a második békemenetén, a szervezők számításai szerint mintegy nyolcmillióan voltak. A buszokat résztvevőkkel szállították, a hangszóróból mozgalmi dalok szóltak, a menetet egy molinó zárta, rajta egy felirat: Ez a béke lesz a végső!

Forradalom kipipálva.

Amikor a Magyar Kétfarkú Kutyapártról hallunk, először az jut az eszünkbe, hogy lám, él még a pesti vicc, majd az, hogy ismét vannak politikai viccek. Pedig, amikor a kétfarkúak viccet csinálnak abból, ami amúgy egyáltalán nem vicces, akkor lényegében nem tesznek mást, mint hogy a maga valóságában mutatják be a valóságot. Nem vesznek el belőle, nem tesznek hozzá semmit – ami mostanság történik, az épp elég szürreális ahhoz, hogy nevessünk rajta.

Nem idéznénk fel a táblák szövegét, számtalan más helyen elolvashatók. Inkább azt említenénk, hogy ez a mostani vonulás, amely az Oktogonnál kezdődött és az időnként eleredő esőben az Erzsébet térig tartott, arról szólt, hogy ebben a lebutított, elhülyített országban még mindig van egy csomó normális ember.  Olyanok, akik békében szeretnének élni, és nem harcolni vélt ellenségek ellen.

Talán elsőre furcsának tűnik, de élnek olyanok Magyarországon, akik szeretik, ha szép az idő, örülnek annak, ha elegendő a fizetés. Tiszta az utca, nem tömött a villamos, az újságokban igazi hírek vannak, a bűnt pedig az erre hivatott szervek nem pártolják, hanem üldözik.

Ilyen egyszerű ez: nem kell hozzá más, mint egy normális ország. És az a nyolcmillió ember, aki a kétfarkú szervezők szerint végigvonult Budapest néhány utcáján, ha csak rövid időre is, de megkapta azt, ami alanyi jogon mindenkinek járna: egy normális világot, ahol a feketét nem fehérnek mondják, a kicsit nem nagynak és ahol a tájékoztatásban nem keveredik össze a színtiszta a szemenszedettel.

A Bem tértől a Parlamentig vonult a CÖF Békemenete

0

Ahogy korábban is, most is a kormányközeli Civil Összefogás Fórum szervezte a felvonulást, amelyen a lengyel jobboldali-populista kormányhoz közel álló Gazeta Polska klubok szervezésében lengyelek is csatlakoztak.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A szervezők szerint azt akarták üzenni, hogy a belső és külső ellenféllel szemben egyaránt megvédik az elmúlt nyolc év eredményeit. A menet elején a szervezők molinót vittek, amelyen az állt: „A haza minden előtt”, valamint egy nagyméretű nemzeti színű zászlót a „Hungary protects Europe!” (Magyarország megvédi Európát) felirattal.

Lengyel résztvevők a CÖF Békemenetén.
MTI Fotó: Sóki Tamás

Az indulás előtt Bayer Zsolt publicista arról beszélt, hogy egész Európa megosztott, az egyik oldalon állnak a „kétdimenziós emberek”, akik számára csak az egyén, a szabadság létezik, akik megfosztattak a vallási, nemzeti, családi és nemi identitásuktól, és akik azt gondolják, egyedül ők képviselik a modernitást és Európát.

Szerinte a másik oldalon állnak ők,

akiket az előbbiek maradinak tartanak, olyanoknak, akik „kizárják magukat a modern világból és a modern Európából”, akik „nacionalisták, soviniszták és fasiszták”. Szerinte viszont ők azok, akik azokat az eszméket, értékeket képviselik, amelyektől Európa Európa lett, akik még tudják, „mit jelent Isten”, nemzet, haza, család, gyerek, akik még tudják, „mit jelent a férfi és az asszony”.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A menet a Bem tértől a Margit hídon, a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán vonult a Parlamenthez. A Nyugatinál kommunista mozgalmi dalok fogadták őket a Szolidaritás szervezésében.

A Magyar Nemzet újságíróját menet közben biztonságiak lökdösték,

miután kérdezni akart.

A Fidesz szerint „soha ennyien” nem vettek még részt Békemeneten. A fotók alapján valamivel többen lehettek, mint a tavalyi, CEU melletti tüntetésen.

„Helikoptert minden vadásznak!” – Galéria a Kutyapárt békemenetéről

Békemenetet szervezett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is, többek között azzal a jelszóval, hogy „nem a minőség, hanem a mennyiség számít, két békemenet jobb, mint egy”. 

Itt is különböző molinókkal, táblákkal vonult fel a több ezer résztvevő (a szervezők tudósítónk szerint a Blaha Lujza téren 8 millió embert számoltak). Többek között ilyen táblákat vittek:

  • A molinó minden előtt!
  • Helikoptert minden vadásznak
  • Az ENSZ a saját országában intézkedjen!
  • Nem én helikopterezek, a föld dübörög

Útközben végig szólt a zene, régi mozgalmi dalok és Semjén Zsolt hőstetteit megéneklő nóták váltották egymást. A menetet egy hatalmas transzparens zárta, Ez a béke lesz a végső felirattal.

Nézze meg galériánkat:

Bréking nyúz, március 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Míg a nem kormánypárti sajtóban Kósa Lajos viselt dolgai uralták a szerdát, az alternatív valóságból ez az ügy teljesen kimaradt, és már a március 15-i, elsöprő sikernek  ígérkező békemenet jegyében telt a nap a Fidesz-médiában.


Az Origo az olvasókra bízza annak eldöntését, hogy részeges-e Gyurcsány Ferenc

„Gyurcsány Ferenc, úgy tűnik, megfáradt a sok kampányolásban, és az is lehet, hogy néhány itallal próbálta meg enyhíteni a stresszes kampányhangulatot. Ezt azonban pont rosszkor tette, hiszen épp egy fránya sajtótájékoztatót kellett (volna) tartania. Hát ez nem igazán sikerült. Kész kabaré! A sajtótájékoztatón a lényegről nem beszélt, arról, hogy éppen most gyűri maga alá a Jobbikot, Vona Gábor pedig tapsikolva engedelmeskedik neki. Azt sem ismételte meg, amit nemrég mondott: káosz, válság, elhúzódó tárgyalások és új választás jönne egy ellenzéki győzelem után. Úgy tűnik, a baloldali összefogás fontos összekötő eleme az alkohol, Kunhalmi Ágnes korábban már állt ki  részegen sajtótájékoztatót tartani, Gyurcsány sem akart elmaradni tőle.” (Origo: Gyurcsány Ferenc esetleg ihatott előtte? Nézze meg a videót, és döntse el!)

És figyelmeztetik a békemenet résztvevőit

„A Tűzfalcsoport nevű oknyomozó portál dokumentumokat közölt arról, hogy a Soros-világ már egy éve szervezkedik annak érdekében, hogy a választások befolyásolásával megbuktassa a kormányt. Arról is cikkeztek, hogy a politikai motivációjú álcivilek provokációval, nyílt és agresszív támadásokkal készülhetnek az áprilisig hátralévő időben, minden mindegy alapon. A portál arról is írt, hogy Sorosék nyomás alá akarják helyezni a nemzeti kézben lévő sajtótermékeket, a közintézmények és a köztestületek vezetőit. …

Az oknyomozó portál úgy tudja, hogy ezeknek a szervezeteknek kiemelt célpontjuk a holnap ismét útnak induló, várhatóan több százezer emberrel vonuló békemenet.” (Origo: Soros György álciviljei provokációra készülnek a Békemeneten – dokumentumok)

A 888 az Orbánt támadó ENSZ-biztost támadja

„Az ENSZ emberi jogi főbiztosa komoly szereptévesztésbe került. Egyre-másra próbál a nyugati országok politikai folyamataiba beavatkozni, mikor a homoszexuálisok, mikor a drogdílerek, mikor a migránsok vagy a kisebbségek jogaira hivatkozva. Tavaly Trumptól próbálta megmenteni a világot, most Orbántól. Nem kis teljesítmény ez egy muszlim hercegtől.” (888: A muszlim herceg mint a világ védelmezője)

És a békementre is elmennek

„Holnap a 888-as légió is részt vesz a Békemeneten.

A címerünkbe az van írva: „Bátorság, hűség, kitartás.”

Legyetek velünk minél többen!

Csatlakozz a lázadókhoz!” (888: A 888-as békemenet elé)

Bayer Zsolt szerint ez a békemenet célja

„A társadalmunk két részre szakadt. (Valójában háromra, de a harmadik rész az a fekete lyuk, onnan nem jön ki semmi szándék, semmi remény, semmi akarat.) …

A másik oldal azt gondolja mirólunk, hogy menthetetlenül provinciálisak, földhözragadtak, ázsiaiak, maradiak vagyunk, bezárva saját rögeszméinkbe, hagyományainkba, tévhiteinkbe, jó esetben is afféle „völkischek” vagyunk, olyan népek, ami a fasizmus előszobája, bár ilyenkor mindig a nácizmusra gondolnak és fasizmust mondanak.

Mi azt gondoljuk, hogy ebben nincsen igazuk. Ebben sincs.

Mi viszont azt gondoljuk róluk, hogy ők kétdimenziós lények, az individuum és a szabadság börtönébe zárva, akik ráadásul a szabadságot valami olyan abszolútumnak képzelik el, amelyet soha nem lehet megélni, beteljesíteni a maga teljességében, de az emberi élet egyetlen valós és igenelhető célja, hogy megpróbálja megélni, elérni ezt az abszolút szabadságot. S éppen ezen abszolút szabadság felé vezető úton van szükség mindenféle identitások lebontására, eltüntetésére. …

Mi így látjuk őket, és azt gondoljuk, igazunk van. És azért gondoljuk, hogy igazunk van, mert tényleg igazunk van. …

Mi a békemenet célja? Hogy mindez ne valósulhasson meg. Mi a választás tétje? Hogy ők ne foghassanak hozzá a megvalósításhoz.” (Magyar Idők: A békemenet célja)

A Pesti Srácok megfejtette a baloldali médiát

„A rendszerváltoztatást követően ugyanis létrejött egy olyan véleményformáló sajtó, aminek a fő ismertetőjele volt, hogy ha találtak valakit, aki láthatólag őszintén hitt abban, amit mondott, akkor azt kiröhögték, gúnyolták, semmibe vették. Nem nagyon létezett a szemükben alávalóbb dolog, mint, érdek nélkül hinni.” Tabukról, a nagy baloldali hazugságokról, a tradicionalizmusról beszélgettünk a mandineres Trombitás Kristóf bloggerrel, aki állandó vendége az ECHO TV Civil kör c. műsorának is. Figyelem, csak gondolkodóknak! …

A Bosnyák téren egy csövesköpésre a 7-es busz megállójától, egy jelöletlen talponállóban találkozunk. … Körülöttünk a rendszerváltás és rendszerváltások mindenkori veszteseinek seregének harci alapzaja, az örökké kitartó hurotos károgás, ami dohog, hörög, recseg, mint valami széthajtott Barkas a laktanyaudvaron. Egy öklömnyi fejű, bazaltarcú férfi fennhangon orbánozni kezd, de teljesen ártalmatlan, mert fokozatosan tompítja el a legolcsóbb gyomorkeserű. Te jóisten! Milyen szomorú esszét írhatna erről Tamás Gáspár Miklós vagy Konok Péter, amelyből aztán erőt meríthetne az összdemokratikus baloldal és váratlanul, a semmiből újraalakulhatna az MSZMP-t.” (Pesti Srácok: Trombitás Kristóf: Mindent kiszakítottak az ember lelkéből, és létrejött egy cinikus, tudatlan, rosszindulatú lény)

Lapszem, 2018. március 14.

0

Szerda van, de március 15. miatt most ez a hét utolsó munkanapja. A Matildok ünneplik a névnapjukat. Nézzük, miről írnak a mai újságok.

Ismét gondolt az anyukájára Kósa Lajos

A Magyar Nemzet újabb részleteket közöl Kósa Lajos botrányáról: 2 633 445 euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos és az állítólagos megbízó. A lap birtokában lévő, 2013. szeptember 26-ai dokumentum szerint az illető Kósa Lajosnénak,

a miniszter édesanyjának akarta utalni a pénzt saját bankszámlájáról,

a „megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján”. A dokumentumban a miniszter édesanyjának banki adatai is szerepelnek.

Bős-Nagymaroshoz hasonlította a paksi bővítést Sólyom László

A Népszava arról ír, hogy a volt köztársasági elnök a Rajk László Szakkollégiumban tartott előadást diákoknak. Beszélt a rendszerváltás környéki átalakulásokról, kiemelte a rendszerváltozásnak köszönhető egyesülési törvényt, amely szervezetek sokaságát hozta létre:

ezek az egyesületek mind a Soros Alapítvány fénymásolóival dolgoztak.

Bős-Nagymaros ügyét pedig környezetvédelmi szempontból Paks bővítéséhez hasonlította, azzal a különbséggel, hogy a nyolcvanas években még tudományos, társadalmi párbeszédet rendeztek, míg Paks 2 miatt csupán egy akadémiai ülést tartottak.

Sólyom László diktatúra létrejöttétől sem tart, ha ismét nyer a Fidesz: „meglátjuk, mi lesz, nem tudok jósolni”. Mindenesetre a Fidesz jobban teljesít, jegyezte meg ironikusan:

„a Kutyapárt azt a szlogent már nem tudja kitalálni helyettük, hogy megvédjék az országot nem létező ellenségtől.”

A Fidesz szatellitszervezetei is támogatják a Békemenetet

A Fidesz után a KDNP, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Lungo Drom is arra kéri támogatóit, csatlakozzanak a március 15-ei békemenethez, írja a Magyar Idők. A rendezvény szervezői szerint a békemenet nem valaki ellen irányul, hanem

„kiállás Magyarország szuverenitása, az elmúlt nyolc év eredményei mellett”.

A kormányváltásra készülő ellenzéki pártok, pártszövetségek külön ünnepelnek a lap szerint.

Egyre kisebb az esély, hogy magyar csapat a BL-be jusson.

A Világgazdaság szerint százmillió euró felett kereshet idén a Bajnokok Ligája győztese, a magyar kluboknak pedig az ősztől érvényes lebonyolítási formában az eddiginél is kevesebb esélyük van eljutni a főtábláig.

Lapszem – 2018 március 12.

0

Ma a Gerelyek, Gergők ünneplik a névnapjukat. Borús, szeles, csapadékos, de meleg idő lesz ma, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható. Késő estére 7, 12 fok közé hűl le a levegő. Lapszemlénk következik.

 

Magyar Idők – Ne féljetek, üzenik a Békement szervezői

Több mint kétszázezer emberre számítanak a március 15-i békemenet szervezői, annak ellenére, hogy a rendezvényt számos támadás és fenyegetés érte – mondta Bayer Zsolt, a békemenetek állandó résztvevője a Magyar Időknek (amelynek egyébként a publicistája – a szerk. megj.). Elmondta: a rendezvényt számos támadás is érte. Ezek közül a legsúlyosabb egy enyingi férfi üzenete. Ő azt írta ki a Facebook-oldalára: „Enyingről 30 kocsival megyünk fel. Rámegyünk a békemenetre! Aki ott lesz, vére folyik.”

Bayer Zsolt arra biztatja a keresztény konzervatív közösség tagjait, hogy ne féljenek, vegyenek részt a rendezvényen, és mutassanak erőt március 15-én.

A provokáción méltósággal túl kell lépnünk, azt pedig nem szabad megengedni, hogy megfélemlítsenek bennünket

– mondta az újságíró, aki emlékeztetett: a békemenet elején egy molinót tartanak majd, rajta Kölcsey Ferenc szavaival: „A haza minden előtt.”

Ezzel a jelmondattal akarják felhívni a figyelmet az országgyűlési választások tétjére. Szerinte és a rendezvény szervezői szerint ugyanis a kormány sorsdöntő harcot kénytelen vívni Brüsszellel, újabban az ENSZ-szel is azért, hogy hazánk ne váljon bevándorlóországgá.

Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője, aki ugyancsak aktív résztvevője a békemeneteknek, úgy fogalmazott, hogy a menet erejét az egymás iránti szeretet, egymás közelsége adja.

Magyar Nemzet – Nem rokonai fizették Semjén útjait

„Olyan üzletember utalta át a svéd utak költségét, aki egyébként rengeteg állami pénzhez jutott” – ez az alcíme annak a hosszú írásnak, amellyel a lap folytatja a múl héten Semjén Zsolt svédországi vadászataival foglalkozó tényfeltáró cikkét. Miközben a Fidesz–KDNP politikusai (például Rétvári Bence vagy Budai Gyula) és a kormánysajtó a hétvégén Semjén Zsolt Svédországban élő rokonainak meglátogatásával igyekezett magyarázni a miniszterelnök-helyettes luxusvadászatait, a lap megtudta, épp csak a politikus családtagjai nem vettek részt a zsákmányejtő túrákon. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok és fényképek tanúsága szerint Semjén Zsolt mellett csupán két állandó szereplője volt az összesen öt alkalommal megtartott skandináv vadászatoknak.

Az egyikük egy üzletember, Farkas József (úgy tudni, nem rokona Semjénnek), akinek érdekeltségébe tartozik mások mellett több magyarországi hotel is. Az ő szerepe azért kulcsfontosságú, mert a nevük elhallgatását kérő vadászatszervezők lapunknak elmondták, hogy

a skandináv kirándulások költségeit minden egyes alkalommal Farkas József utalta át nekik. Érdekeltségei rengeteg állami megbízáshoz jutottak különösen 2010 után – vagyis a második Orbán-kormány beiktatását követően –, és több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek.

Farkas József a lap megkeresésére letagadta, hogy vadászaton vett volna részt a miniszterelnök-helyettes társaságában Svédországban, ám mindezt cáfolják a dokumentumok és fényképek (amelyeken ő is szerepel).

Semjén Zsolt svédországi útjainak harmadik állandó szereplője Vajai László volt, aki 2010 és 2013 között a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati, vadászati főosztályának vezetője volt. Vajai a 90-es években az MSZP–SZDSZ-kormány idején egyébiránt az agrártárca vadászati főembere volt.

Népszava – Egy út van csupán: a szociális Európa

Az erős szakszervezetek egy ország alakító erői lehetnek, nem szabad hagyni, hogy elnyomják azokat – szögezte le a lapnak adott interjújában a Német Szakszervezeti Szövetség elnöke, Reiner Hoffmann, aki a hétvégén Budapesten tárgyalt. Szerinte azonban nemcsak Magyarországon, elsősorban a déli országokban is azt láthatjuk, hogy a szakszervezetek jogait, és különösen a sztrájkhoz való jogot jelentős mértékben korlátozták.

Az interjú központi témája a szociális Európa volt. A többi között kifejtette, hogy Európában egy egészen másfajta gazdasági és pénzügyi politikát kellene megvalósítani. Olyat, ami megfelelően ösztönzi a beruházásokat, és nem az ésszerűtlen megtakarítási intézkedéseket erőlteti az országokra. A beruházási politikának elsősorban a foglalkoztatást, a növekedést kell támogatnia, ösztönöznie. De nemcsak a gazdaságpolitikát kellene európai szinten harmonizálni, hanem az adópolitikát is. Szerinte a Szociális Jogok Európai Pillérében megfogalmazottak jók, a szavakat tetteknek kell követniük. A szakszervezeteknek ebben is szerepet kell játszaniuk.

Mint kifejtette, Európa-szerte erősíteni kell a szakszervezetek kollektív szerződéses jogait, másrészt egy referenciakeretet kellene létrehozni a minimálbérekkel kapcsolatban.

A szociális Európa megvalósítható, kiépíthető. Az egységes szociális Európa az egyetlen út, amelyen együtt, összefogva megoldást találhatunk a kihívásokra. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy erősítsük az összetartást és elkerüljük a széthúzást – szögezte le.

Magyar Hírlap – Farkas Flórián: Békés együttélés vagy társadalmi konfliktusok

A rendszerváltozás óta nem volt olyan komoly tétje egy választásnak, mint április 8-án – jelentette ki Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, a szervezet kisvárdai tanácskozásán, amelyről a lap tudósít. Farkas hangsúlyozta,

a választások eredményén múlik, megmarad-e a békés együttélés vagy komoly társadalmi konfliktusok veszik kezdetüket, vetítette előre.

A fórumon több fideszes potentát is részt vett, köztük Seszták Miklós fejlesztési miniszter, aki megköszönte az együttműködést a roma vezetőknek, és hangsúlyozta, a térség fejlődése a cigány lakosság érdeme is. Tilki Attila a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője pedig megköszönte a roma lakosságnak a „mérhetetlen aktivitást az ajánlások gyűjtése kapcsán”, nyomatékosítva, hogy a voksolás után az önkormányzati választás idején is számít a közös munkára.

Cáfolja az RMDSZ, hogy buszokat vagy helikoptereket indítana a Békemenetre

0

„Nem tudom, ki röppentette fel ezt az információt, minek alapján indult el egyáltalán ez a „hír”, de ennek nincs semmilyen valós alapja. Még egyszer hangsúlyozom: mi nem tudunk róla, nem szervezzük, nincsenek buszok, senki nem fog helikopterből erdélyieket ejtőernyőzni a Békemenetbe” – mondta a Transindexnek az RMDSZ ügyvezető elnöke.

A lap azt írja, hogy a magyarországi sajtóban olyan értesülések jelentek meg, hogy Erdélyből nagyon sokan mennek a budapesti Békemenetre. A Hír TV szerint az RMDSZ nem cáfolja, hogy buszokat indít az eseményre. A Transindex ezért megkereste Porcsalmi Bálintot, aki cáfolta a buszok indítását.

Azt mondta: nincs tudomásuk arról, hogy Erdélyből tömegesen mennének a Békemenetre.

„Nincs semmilyen információnk erről, és én azt gondolom, hogy ez egy kamu hír.

A Békemenet március 15-én lesz, és március 15-én az erdélyi magyarok itthon, Erdélyben ünnepelnek. Székelyföldtől a Partiumig mindenhol rendezvények lesznek, és a magyar emberek ezeken a helyi rendezvényeken szoktak részt venni” – válaszolta a Transindex megkeresésére. „Nem tudom, ki röppentette fel ezt az információt, minek alapján indult el egyáltalán ez a „hír”, de ennek nincs semmilyen valós alapja. Még egyszer hangsúlyozom: mi nem tudunk róla, nem szervezzük,

nincsenek buszok, senki nem fog helikopterből erdélyieket ejtőernyőzni a Békemenetbe”

– fűzte hozzá Porcsalmi.

A Transindex azt is megkérdezte, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy esetleg helyi vagy megyei RMDSZ-szervezetek mégis csatlakozzanak a Békemenethez. Porcsalmi azt válaszolta: nincsenek ilyen jellegű információi, de ilyenkor mindenki azzal van elfoglalva, hogy a helyi március 15-i rendezvényeket szervezi. Szerinte az RMDSZ-szervezetek nem azzal foglalkoznak, hogy buszokat szervezzenek egy budapesti eseményre, és a Békemenet szervezői részéről sem érkezett ilyen jellegű megkeresés az RMDSZ-hez.

Lapszem – 2018. március 7.

0

Ma a Tamások ünneplik a névnapjukat. A Tamás héber-görög eredetű, az arámi Teomo (iker) név görög Thomasz (csodálatos) alakjából. Jelentése „iker”, „csodálatos”. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

 

Népszava: A kamupártok köszönik, jól vannak

Idén a négy évvel ezelőtti – szintén irreális – 18 helyett 40 párt teljesítette az országos lista állításához szükséges kritériumokat, így minden korábbinál többen jelentkeznek majd az állami milliókra olvasható a Népszavában. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerint mind a tizenhárom nemzetiség is állított listát, így összesen 53 országos lista lehet majd a szavazólapokon.

Ez a szám ugyanakkor péntekig még változhat, elképzelhető ugyanis, hogy az ajánlások ellenőrzése során annyi hamisat találnak majd, hogy néhány szervezetnek nem lesz meg a listaállításhoz szükséges 27 egyéni jelöltje a fővárosban és kilenc megyében.

A Nemzeti Választási Iroda keddi adatai szerint mindenesetre országos listája lesz – a mindenki által ismert országos pártok mellett – néhány olyan alig látható szervezetnek is, mint például az Elégedett Magyarországért Mozgalom. Az EMMO – ez ugyanis a párt rövidítése – ráadásul nem is a minimálisan szükséges 27 körzetben állított jelöltet, hanem összesen 52 helyen. Összegyűjtöttek tehát összesen 26 ezer aláírást, miközben Facebook-oldalukat – a keddi adatok szerint – 318-an lájkolták. Honlapjuk egyébként a kampány kezdetére még nem készült el, így azon az olvasható, hogy „az oldal hamarosan indul”.

Magyar Hírlap: Itt az idő, most vagy soha

Ismét fel kell lépni a szuverenitás, a haza számára üdvös, már bizonyított politika érdekében, amelyet külföldről és itthonról is nemtelen eszközökkel támadnak. Hatalmas a tét – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Széles Gábor nagyvállalkozó a következő Békemenet, illetve a választás kapcsán.

Felidézte, 2012-ben, az első alkalommal soha nem látott tömeg állt ki kezdeményezésükre a nagyhatalmak által szorongatott, kétharmados felhatalmazással bíró kormány mellett, védve ezzel az ország függetlenségét.

Magyar Nemzet: Bevándorlás szűrő nélkül

Mindössze három külföldi magánszemély kérelmét utasították vissza nemzetbiztonsági kifogás miatt a 2013 és 2017 között zajló letelepedési kötvényprogram fennállása alatt a kelet-ázsiai térségből – derült ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) által a Magyar Nemzet közérdekűadat-igénylésére küldött válaszából. A BMH szerint az érintett személyek mindannyian kínai állampolgárságúak voltak. Egyéb állampolgárságú külföldieket nem utasítottak vissza nemzetbiztonsági indoklással az általunk megjelölt országok és különleges státusú városok magyar külképviseletein.

Utóbbiakhoz tartozik Kína, Hongkong, Makaó, Szingapúr és több, a Délkelet- és Kelet-Ázsia földrajzi térségében lévő ország. Egy korábban magas rangban lévő diplomáciai forrásunk szerint egyes kelet-ázsiai magyar külképviseletek erősen kockázatos gyakorlatot folytattak a letelepedési kötvényekért folyamodók nemzetbiztonsági szűrésében. Ám ahhoz, hogy a forgalmazásból több mint százmilliárd forintos nyereséget produkáló offshore cégek üzletmenete fennakadások nélkül pörögjön, nem volt szerencsés megnehezíteni a folyamatot.

Magyar Idők: Gyurcsány szerint az ellenzék teljes káoszra készül

A hódmezővásárhelyi választásról és annak lehetséges következményeiről kérdezte a Civil Rádió műsorvezetője Gyurcsány Ferencet – írja a Magyar Idők. A meghökkentő nyilatkozat a múlt héten némiképp elsikkadt, majd Bayer Zsolt és az M1/Hirado.hu hívta fel a figyelmet a lényeges vallomásra. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az emberek változást akarnak, s már nem az érdekli őket, hogy ki fog kormányozni, hanem az, hogy a Fideszt leváltsák.

Az emberek túlnyomó többségének már nem Gyurcsány-, hanem Orbán problémája van – mondta. Arra a kérdésre, hogy ha az emberek azt szeretnék, hogy leváltsák a Fideszt, akkor ennek érdekében miért nem fognak össze az ellenzéki pártok, Gyurcsány Ferenc azt felelte, ennek két oka van: egyrészt azoknak a pártoknak, amelyek önmagukban nem érik el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, nem lenne szabad egyedül elindulniuk a választásokon, mert a rájuk leadott voksok elvesznek, szétoszlanak a Fidesz és a parlamentbe bejutott ellenzéki pártok között.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK