Kezdőlap Címkék Barkóczi Balázs

Címke: Barkóczi Balázs

KOMÁROMI UDVARIAS

Néhány napja Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, egyben képviselőjelölt-jelöltje a biztosan nyerhető rákospalotai választókerületben, volt az ATV reggeli műsorában a kétszereplős első blokk egyik szereplője. (A másik a jobbikos Rig Lajos, ami külön érdekessé teszi a továbbiakat.)

Az ATV műsorvezetői ebben a blokkban rendszeresen arra kérdeznek rá, amiről a meghívottak maguk is szívesen beszélnek, például mert a megelőző napokban maguk is sajtótájékoztatót tartottak. Így történt ezúttal is, Barkóczi pedig készségesen beszélt:

„A saját választókerületemben, XV. kerületben és Újpesten 14-ben bezárták az Árpád-kórházat, 15-ben megszüntették a Károlyi-kórházban, Újpesten az aktív betegellátást. Most Déri Tibor polgármester úr javaslatára és a körzet országgyűlési képviselőinek és polgármestereinek támogatásával van egy megvalósíthatósági előtanulmány egy új újpesti kórházra, 15 milliárd forintba kerülne. Most a héten Varju László kollégámmal és szintén Klárával tartottunk egy sajtótájékoztatót. Lesz új kórháza, aktív ellátást biztosító kórháza Újpestnek. 15 milliárd forint, ezt szeretném hangsúlyozni. Miközben a hazug közmédiára évente 100 milliárd forintot költünk, miközben a Pénzügyminisztérium költöztetése 22 milliárd forintba kerül, itt 180 ezer ember a két kerületben és másfélmillió ember az agglomerációban nem jut normális aktív ellátáshoz.”

A műsorvezető közbekérdezett: „Ez egy centrumkórház lenne, vagy kis kórház? Ez a nagy kérdés.

Tegnap is elhangzott itt Komáromi Zoltánnal, hogy egyetértenek abban, hogy centrumkórházakra van szükség. Ennek viszont ára az, hogy kisebb területeken kénytelenek megszüntetni bizonyos szolgáltatásokat.”

A válasz: „Nincs megszervezve ott az egészségügyi ellátás. Ez az aktív betegállomány, ez a másfélmillió ember két kórház között oszlik el, az Uzsoki és Honvéd kórház között. Ebből a Honvéd kórház a végtelenségig leterhelt Honvéd kórházra jut nagyobb rész, úgy, hogy nyáron már láttuk, hogy ott is bizonyos osztályoknak hónapokra be kellett zárnia.”

A műsorvezetőt ez nem elégíti ki, és megismétli a kérdést: „Centrumkórháznak szánják vagy kisebb kórháznak?’’

Mire a szóvivő:

„Centrumkórháznak mindenféleképpen. Egymillió-nyolcszázezer ember egészségéről van szó.”

Az ember kíváncsi lesz, hogy vajon mit mondott az előző napi adásban Komáromi Zoltán, a neves háziorvos, aki jelenleg a DK szakpolitikusa, az előválasztáson képviselőjelölt-jelöltje, akit ugyanerről kérdezett a műsorvezető:

„Egy tegnapi bejelentésre szeretném, hogyha reagálna. Azt jelentették be a DK képviseletében, hogy Észak-Pestnek is lehet végre saját kórháza. Ez a DK terve. Milyen kórházi struktúraváltást képzelnek el? Centrumkórházakat, kisebb kórházakat? Mert ez egy picit egymással szembe megy.”

Íme a válasz: „Az a helyzet, hogy ha nézzük az orvosokat, abból talán van egy garnitúrányi orvosunk, szakorvosunk, hogy ellássuk a betegeket. Szakdolgozókból már sokkal nagyobb a hiány. Ott majdnem nyolc-kilencezer szakképzett, tehát nem az utcáról fölvett segédnővér, hanem szakképesített nővér, ápoló, mentőápoló hiányzik a rendszerből.

Ezt csak úgy lehet megoldani, hogy ha egy kis centralizációt csinálunk, tehát azokban a kórházakban, ahova oda tudom tenni a sürgős ellátást igényló betegségekből a nagyobb műtétet igénylő beavatkozásokat…”

Mire a műsorvezető: „Ezt mondja a kormány is.”

„Igen, de ezt csinálni kéne, nem beszélni róla, Hány kapavágás történt Rogán Antal bejelentése óta a dél-budai kórházban … egyetlen egy se. És ezzel párhuzamosan gondolkodni kéne, hogy ha építünk egy nagy kórházat, honnan lesz ott szakember. Ez azt jelenti, hogy a többi kórházból oda kell átvezényelni szakembereket, hogy ez a konstrukció működjön. Akkor mi lesz azokkal a kórházakkal?”

Hozzá kell tenni:

Komáromi a Partizán által szervezett választókerületi jelöltvitában elmondta: a dél-pesti centrumkórházat nem a kormány által elképzelt zöldmezős beruházásként, hanem a Szent Imre-kórház bővítésével kellene létrehozni, ahogy azt a kórházat korábban vezető jelenlegi újbudai DK-s polgármester, László Imre is javasolta.

A DK orvos-politikusai tehát egyetértenek. A nem orvosból lett DK-s politikusok, az egymással szomszédos észak-pesti kerületekben induló Barkóczi és Varju azonban az ellenkezőjével kampányol: szerintük újra kórházat kellene nyitni Újpesten. Itt kerülhet szóba a jobbikos Rig Lajos, aki Barkóczi mellett ült az ATV stúdiójában, és aki 2015-ben mentőtiszti múlttal egy időközi választást nyert meg a tapolcai központú választókerületben, és kampányának középpontjában az állt, hogy újra nyissák meg a tapolcai kórházban a bezárt szülészetet.

Amióta az eszemet tudom, mindig azt hallom az egészségügyi szakemberektől, hogy Magyarországon túl sok a kórház, ésszerűen körülbelül feleennyit lenne szabad fenntartani. Nemcsak azért, hogy kevesebbe kerüljön a fekvőbeteg-ellátás – bár ez sem ördögtől való szempont –, hanem azért is, és talán ez a fontosabb, mert

ha kevesebb, de nagyobb, több kezelést, több műtétet végző kórházban látják el a betegeket, az orvosok és szakdolgozók nagyobb rutint szereznek a műtétek elvégzésében, az egyéb kezelésekben, és több beteget fognak sikeresen meggyógyítani.

Ezt mutatja minden összehasonlító statisztika a kórházak működéséről szerte a világon. A felelős egészségpolitikusok ezért mindenütt erre törekednek. Magyarországon a Horn-kormány, Kökény Mihály minisztersége idején is erre törekedtek, ezt próbálta folytatni a második Gyurcsány-kormány idején Molnár Lajos, az ellenzék pedig tiltakozott, hiszen az emberek jobban szeretik, ha lakóhelyük közelében látják el őket illetve családtagjukat, akit meglátogatnának a kórházban. Érthető szempont ez, csakhogy fontosabb ennél az, hogy kevesebbe kerüljön az ellátás, és még inkább az, hogy nagy rutint szerzett orvosok és szakszemélyzet lássa el a betegeket.

Tudják ezt az Orbán-kormányt szolgáló egészségügyi vezetők is, ezért szép csendben ők is arra törekednek, amit az MSZP–SZDSZ kormányok szakemberei nyíltan megmondtak az embereknek. Így zárhatták be Tapolcán a szülészetet, így zárták be a rossz állapotban levő kicsiny újpesti kórházakat (illetve szüntették meg bennük az aktív ellátást).

Nincs a mindenkori ellenzékiek számára hálásabb téma a kórházak „védelménél”, így védték annak idején a fővárosi önkormányzat döntésével szemben a csepeli kórházat (hogy ne kelljen a csepelieknek a szomszédos pesti kerületekbe menni kórházba), így szervezett Dávid Ibolya az MDF-ben élőláncot a pincehelyi kórház védelmében a Horn-kormány idején, ezt a logikát követte 2015-ös tapolcai kampányában a jobbikos Rig Lajos, és ezt követi most Barkóczi és Varju is Újpesten és Rákospalotán, követve Déri Tibor momentumos polgármester kezdeményezését. Komáromi Zoltán pedig udvariasan nem mondja ki, hogy az ilyen kampány felelőtlen demagógia, csak szelíden mondja azokat az érveket, amelyeket felelős egészségpolitikusként mondania kell.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!