Kezdőlap Címkék Barack Obama

Címke: Barack Obama

Guantánamo – Egy amerikai válasz a terrorizmusra II.rész

A Guantánamóban található haditengerészeti támaszpont, vagy ahogy az Egyesült Államokban gyakran emlegetik „Gitmo”. Egy hely, mely az Egyesült Államok terror ellen meghirdetett háborújának egyik legellentmondásosabb jelképévé vált működésének 2002-es megkezdése óta. 

II. rész

A guantánamói fogolytáborban 2002 óta napjainkig összesen 779-en raboskodtak, volt olyan időszak, amikor egyszerre több mint 700-an. Többségüket Afganisztánban, vagy azzal szomszédos országokban fogták el. Nemzetiségüket tekintve túlnyomórészt afgánok, jemeniek, pakisztániak és szaúdiak. Közülük 2010 végéig körülbelül 570-en hagyhatták el a tábort. Ők más országokba kerültek, ahol egy részük bekerült az ottani büntetés-végrehajtási rendszerbe, többségük azonban „szabad” emberként távozott. Sokukról bebizonyosodott, hogy soha semmilyen kapcsolatban nem álltak terrorszervezetekkel, egyszerűen csak rossz időben voltak rossz helyen, mégis éveket kellett, illetve többeknek a mai napig kell, fogolyként leélnie.

Elfogásuk gyakran teljesen megalapozatlan volt, és a helyi hatóságok (afgánok és pakisztániak) fejpénz ellenében adták át őket az amerikaiaknak. A raboknak 86%-a ilyen módon került Guantánamóba.

A legfiatalabb fogvatartott 13 évesen került a táborba, míg a legidősebb 89. életévét is betöltötte raboskodása alatt. Összesen 9-en vesztették életüket a fogolytáborban, többségük öngyilkos lett.

2011 óta csak kevesek ügyében történt előrehaladás. A továbbra is a táborban raboskodók ügyének Egyesült Államokban történő tárgyalását a Szenátus a 2014-re vonatkozó védelmi kiadások elfogadásával sem könnyítette meg, igaz nem is gördített elé újabb akadályokat, melyre szintén megvolt az esély. Nem véletlen, hogy a kilátástalan helyzetük és a velük szemben folytatott embertelen bánásmód ellen tiltakozva 2013 júliusában több mint 100 rab kezdett éhségsztrájkba, mely gyakorlatilag az egyetlen módja tiltakozásuk kinyilvánításának. A közvetlen kiváltó ok az lehetett, hogy az őrök meggyalázták a muszlimok szent könyvének, a Koránnak több példányát a táborban. Az elégséges egészségi állapotuk fenntartása végett fogvatartóik kényszertáplálást alkalmaztak a sztrájkolóknál. Későbbi beszámolók alapján az eljárás hatalmas fájdalmakat okozó kínzással ér fel. Az éhségsztrájkban résztvevők száma szeptemberre 19-re csökkent, majd a Védelmi Minisztérium a későbbiekben már nem tájékoztatta a tiltakozásról a közvéleményt. Emiatt nincs további információ arról folytatta- illetve folytatja-e valaki, esetleg a mai napig is, az éhségsztrájkot.

Ezzel kapcsolatban az egyik rabnak azóta sikerült bíróság elé vinnie a kényszertáplálással kapcsolatos visszásságokat. A tárgyalás 2014 október elején kezdődött. A meghallgatások és az ott prezentált bizonyítékok egy része nyilvános, így az eljárásról készült videófelvételek is napvilágot fognak látni, ami ellen a kormány hevesen tiltakozott.

Jónéhány éve már a Védelmi Minisztérium egy bizonyos szintig engedélyezi a média képviselőinek, hogy forgassanak magának a tábornak a területén is és megosszák a nyilvánossággal tapasztalataikat, de a most kikerülő felvételek eddig nem látott történésekbe engednek  bepillantást hozzájárulva, hogy jobban megértsük mi is zajlott Gitmóban.

Közülük az eljárások során megállapították, hogy 78-an szabadon bocsáthatók lennének. Az ő raboskodásuk éles kontrasztban áll annak az öt magas rangú tálib vezetőnek a szabadon engedésével, akiket az Egyesült Államok egyetlen afganisztáni hadifoglyára, Bowe Bergdahl őrmesterre cseréltek ki. Az Obama kormányzat lépése több szempontból ellentmondásos volt, például azért mert a Kongresszus megkerülésével, és annak tájékoztatása nélkül hajtották végre. Erre Barack Obamának minden felhatalmazása megvan, viszont ugyanezt az elnöki jogkört a tábor bezárása érdekében már vonakodott használni. Pedig csak az említett bűntelennek ítélt rabok fogvatartása 168,1 millió dollárba került évente. Clifford Sloan, a Külügyminisztériumnak a tábor bezárásáért felelős aktuális különmegbízottja éppen a magas költségeket nevezte meg okként, amiért

előbb vagy utóbb muszáj lesz őket bíróság elé állítani, erre pedig csak az Egyesült Államok területén lesz lehetőség.

Ez annak ellenére elkerülhetetlen, hogy a Kongresszus jelentős része foggal-körömmel próbálja megakadályozni mindezt. Ráadásul az Egyesült Államok harcoló alakulatainak kivonása Afganisztánból tovább csökkentette a tábor fenntartásának létjogosultságát.

Annak, hogy Barack Obama miért nem alkalmazta az elnökként őt megillető hatáskört, és hozott rendeletet a tábor bezárásáról tágabb értelemben vett politikai oka is volt. Mint minden politikus ő is politikai tőkéből gazdálkodott, melyet számos terület között kell szétosztania. Fokozni akarta a gazdasági növekedést, segíteni az autóipart, feltett szándéka volt keresztülvinni az egészségügyi reformot és még lehetne sorolni tovább. Ezt a magyarázatot adja Daniel Klaidman is, aki az Egyesült Államok terrorizmus elleni háborújáról írt könyvet Kill or Capture címmel. Emellett az elnök politikai tőkéje több előre nem látható botrány miatt is jócskán megcsappant abban az időben.

A guantánamói fogolytábor létrehozásával kapcsolatos várakozások soha nem igazolódtak be, kihátrálni a „programból” viszont politikailag eddig lehetetlennek bizonyult. Tekintettel a jelenlegi helyzetére, és hogy megnyitása óta mit sikerült vele elérni a terrorizmus elleni háborúban elmondható, hogy már régen megérett a bezárásra. Ide kapcsolódnak a már említett Michael Lehnert – 2009 óta már nyugalmazott tábornok – szavai, aki 2002-ben a tábor építését felügyelte, majd egy ideig vezette is azt: „Mi amerikaiak azért hoztuk létre Guantánamót, mert – teljesen jogosan – dühösek és rémültek voltunk egy provokáció nélküli támadás miatt melyet saját földünkön követtek el ellenünk 2001. szeptember 11-én.

Akkor úgy gondoltuk, hogy a bebörtönzötteken keresztül az információk kincsesbányájához fogunk hozzájutni.”

Abban, hogy ez teljesül „…már az első napokban elkezdtem kételkedni és egyre jobban meggyőződtem róla, hogy ezeket az embereket eleve nem kellett volna idehozni. Hírszerzési értékük nagyon kevés volt, és a bizonyítékok nem voltak elégségesek ahhoz, hogy háborús bűnökhöz kössük őket. Ez sok fogvatartottra, talán a fogvatartottak többségére ma is igaz.”

Az Obama-adminisztráció törekvésével ellentétben, s figyelembe véve, hogy a katonai perek a lassan haladnak, Donald Trump amerikai elnök és a kongresszus még 2043-ig fenn akarja tartani a létesítményt. Jelenleg még mindig 40 fogvatartott lehet a táborban.

Az I. rész itt található

Soros Györgyöt is meg akarta ölni egy migráns vadász szervezet

Egy beépített FBI ügynök szerint a United Constitutional Patriots szervezet 2017-ben arra készült, hogy végezzen Soros Györggyel, Hillary Clintonnal és Barack Obama-val!

Az NBC News közölte a hírt az FBI belső forrásaira hivatkozva. Korábban Az FBI letartóztatta a migráns vadász  fegyveres milícia vezérét Új Mexikóban. A 69 éves Larry Hopkins a United Constitutional Patriots /Egyesült Alkotmányos Hazafiak/ szervezetének vezére. Az FBI azon az alapon fogta el Új Mexikóban, hogy illegálisan sok fegyvert és lőszert halmozott fel. Új Mexikó állam főügyésze üdvözölte az FBI lépését. A fegyveres milícia főnöke, aki a Johnny Horton nevet is használta, a migránsok ellen szervezte meg csapatát a határ közelében.

Vadásztak az illegális határátlépőkre, akik közül sok kisgyerek is volt. A migránsokat fegyverrel megállásra kényszerítették, majd pedig értesítették a határőrséget. A milíciának erre semmiféle törvényes felhatalmazása nem volt, de Trump elnök migráns ellenes politikája kedvező hátszelet biztosított a számukra. Az USA elnöke olyan kerítést szeretne, mely végig húzódik az Egyesült Államok és Mexikó határán. Ez hatalmas összeget emésztene fel, ezért az ellenzéki demokraták nem támogatják az elképzelést. Latin Amerikából évtizedek óta érkeznek konvojok a mexikói határra, hogy onnan elérjék az Egyesült Államokat. Trump igyekszik a minimálisra csökkenteni az illegális bevándorlást, és a fegyveres milíciák ebben segítik. De senki sem veheti a saját kezébe a törvényt : ezért tartóztatták le az egyik ilyen migráns vadász milícia főnökét Új Mexikóban.

A migráns vadász szervezet szóvivője tagadta, hogy 2017-ben előkészületeket tettek volna Soros György, Hillary Clinton és Barack Obama meggyilkolására. Mindhármukat jelenleg azért gyűlöli a szélsőjobboldal – és nemcsak Amerikában – mert állást foglalnak a migránsok jogai mellett.

Az új Unabomber támad?

Soros György után Barack Obama, Hillary Clinton, majd a CNN és állítólag Donald Trump is csőbomba-küldeményt kapott. Eddig a 70-90-es években volt ilyen sorozat. Akkor a Unabomber szerkezeteinek sok áldozata volt.

Hétfőn Soros György kapott – mint utóbb megállapították – csőbombát, amelyet egyik alkalmazottja talált meg a postai küldemények között. Gyanúsnak találta, ezért a rendőrséghez fordult. Azóta hasonló küldeményt kapott előbb Barack Obama volt elnök és Hillary Clinton ex-külügyminiszter és elnökjelölt (mindketten demokrata pártiak). Aztán a CNN hírtévé és Trump elnök fehér házi hivatalába is gyanús csomag érkezett – utóbbit azóta állítólag cáfolták, de a helyzet jelenleg nehezen áttekinthető.

Szerdán délelőtt aztán kiderült: hasonló gyanús csomagokat küldtek Debbie Wasserman Schultz floridai demokrata párti és Maxine Waters kaliforniai demokrata párti képviselő, valamint Eric Holder, az Obama-kormányzat volt igazságügyi minisztere irodájába is.

A küldeményeket minden esetben időben lekapcsolták. Az FBI

terrorcselekményként kezeli

a sorozatfenyegetést. Hivatalos forrásból eddig nem erősítették meg, hogy minden utóbbi esetben bomba volt a pakkokban.

A politikai erőszaknak nincs helye az Egyesült Államokban

– jelentette ki Trump.

A történtek háttere egyelőre tisztázatlan, de szinte bizonyosan politikai indíttatásúnak tekinthető. Az elnöki hivatalba küldött csomagig széljobb, demokráciaellenes akcióról lehetne szó, de ha bebizonyosodik, hogy a Fehér Ház is fenyegetést kapott, akkor az olyan általános politikaellenes támadássorozat lenne, amire eddig egy alkalommal került sor.

Az Egyesült Államokban a Unabomberként hírhedetté vált Theodor (Ted) Kaczinsky (csak névrokona a mostani lengyel elnöknek és tragikusan elhunyt testvérének, bár neve alapján alighanem lengyel származású) 1978 és 1995 között hajtott végre eddig páratlan postai küldeményként kézbesített bombákkal merényletsorozatot.

A 16 bombával 23 sérülést okozott és 3 embert megölt

Kaczinsky 1996-os elfogásáig az FBI addig leghosszabb ideig körözött bűnözője volt.

A matekzseni, már huszonévesen egyetemi tudományos karrierbe kezdő

Kaczinsky a 60-as évek legvégén hirtelen minden címéről, munkájáról lemondott és kivonult a civilizációból. Az ipari társadalommal szembefordulva lényegében

a mainstream elleni általános politikai akcióba kezdett

a maga által készített, egyre kifinomultabb fadoboz-bombákkal, amelyeket például egyetemi oktatóknak, kutatóknak, számítógép-szaküzletnek.

Végül a zsarolás nyomán a két legelismertebb országos napilapban közzétett proklamációjának szövegére ismert rá testvére, aki feljelentette az addig teljes sötétségben tapogatódzó FBI-nál egy montanai erdő mélyén lévő sufniban élő Ted Kaczinskyt. Életfogytiglant kapott.

„Az egész kormány működése a korrupción alapszik”

Egyetlen magyarként nyerte el a nemrég alapított Obama-ösztöndíjat Léderer Sándor, a korrupció ellen küzdő K-Monitor igazgatója. A Független Hírügynökségnek adott interjúban a Barack Obamával való találkozóról és a munkájukról is beszélt.

  • Azért ült Barack Obama mellett egy találkozón, mert kicsit elkésett
  • Az ösztöndíj-program a civil szféra erősítéséről szól
  • 20 ezer jelentkezőből választottak ki 20 résztvevőt
  • Magyarországon borzasztó a civileket körülvevő légkör
  • Azért van szó Soros Györgyről, a menekültekről, hogy ne arról beszéljünk, Mészáros Lőrinc miből gazdagodott meg
Léderer Sándor
Fotó: FüHü

Mit jelent pontosan ez az Obama-ösztöndíj?

Ez egy nemzetközi ösztöndíj-program, ami konkrét pénzzel nem jár. Az a célja, hogy olyan fiatal civileket támogasson, segítsen, akik a saját szakmájukban eljutottak valameddig, de nagyon hasznos lenne számukra, ha tovább tudnának fejlődni.

Azt nagyon fontos látni, hogy a civil szféra a világon sehol nem olyan, amit egyetemen tanítanak, vagy ha most már indultak is ilyen kurzusok, azért azok, akik a civil szférában dolgoznak, alapvetően lelkesedésből mennek oda. Van egy fontos ügy, amit képviselnek, van egy ötletük, egy kezdeményezés, amit elindítanak… Gyakran probléma, hogy

azoknak, akik ezt csinálják, mindent maguknak kell megtanulni.

Részben az én értelmezésen, hogy az ösztöndíjprogram résztvevőinek nagy része saját maga kezdett valamibe, és mindenki tud tanulni egymástól és a különböző szakértőktől, mentoroktól.

Az a célja a programnak, hogy mindenki abban, amivel foglalkozik, még jobb legyen, és hogy mindenki maradjon az országában, tehát nem az a lényeg, hogy onnan elhozzák az embereket.

Azt lehet tudni, hogy körülbelül hányan jelentkeztek? Hányan kerültek be közülük a programba?

Én úgy tudom, hogy az első körben 20 ezer jelentkező volt, és 20-an kerültünk be. Nagyjából a fele amerikai, a többiek a világ különböző pontjairól érkeztek.

Hogy kell elképzelni ezt a munkát?

Vannak rendszeres találkozók, volt egy Chicagóban és lesz valószínűleg ősszel is egy, azt még nem tudom, hogy hol. Tehát fizikailag is találkozunk, vannak műhelyfoglalkozások, előadások. Ezen túl év közben mindenkinek kell készítenie egy saját tervet, hogy mit szeretne elérni, és lényegében ezen dolgozik, ehhez kap segítséget. Emellett csoportokban is dolgoznak együtt azok, akik valamiért egy csoportban vannak.

A chicagói találkozón, amelyet említettél, készült egy kép, amelyen Barack Obama mellett ülsz. Hogy alakult ez így?

Forrás: Twitter / Obama Foundation

Lényegében ez egy véletlennek köszönhető. Előtte volt egy ebéd, amin részt vettünk, én ott még beszélgettem valakivel, és így utolsónak mentem be a terembe, és csak ott volt hely. Ekkor még nem volt Obama a teremben, leültünk, beszélgettünk, aztán bejött ő is. Tehát

azért ültem ott, mert más nem ült oda korábban.

Barack Obama mennyire volt tisztában a magyarországi helyzettel? Szóba került ez?

Nem, politikai dolgok nem kerültek szóba. Általában az egész beszélgetés a civilségről szólt, arról, hogy amikor ő fiatal volt, hogyan vett részt közösségszervezésben, emberi jogi ügyekben. Arról beszélgettünk, hogy milyen volt akkor és milyen most civilnek lenni, de abszolút nem napi politikai dolgokról.

És a többi résztvevő? Gondolom, szóba került a civilek magyarországi helyzete.

Mindenki érdeklődött, de ez egy kölcsönös érdeklődés volt. Voltak afrikaiak, délkelet-ázsiaiak, közép-amerikaiak, tehát a világ különböző izgalmas pontjairól jöttek emberek. Azt gondolom, hogy onnan nézve Magyarország nem kiemelkedő. Van, amiben különleges, de vannak, mondjuk úgy, durvább dolgok sok más helyen. És persze vannak olyan országok, ahol sokkal kellemesebb civilnek lenni.

Ezt a lehetőséget a munkád miatt kaptad. Az Obama Alapítvány a honlapján azt írja, hogy a K-Monitor célja olyan digitális eszközök létrehozása, amelyek segítik az embereket, hogy a kormányzat átlátható legyen. Mondanál erre példákat, hogy min dolgoztok?

Az egyik ilyen eszköz, amit néhány éve kezdtünk el a Transparency Internationallel közösen csinálni, az a Red Flags, a Piros Zászlók. Arról szól, hogy

algoritmusok segítségével ellenőrzünk közbeszerzési hirdetményeket.

Ennek a célcsoportja leginkább az újságírók, pont azért, hogy nekik ne kelljen naponta több száz dokumentumot kézzel végigböngészni, mert ez a program előszűri, hogy mik azok, amik problémásak lehetnek. Lehet témák szerint szűrni, cégekre szűrni, értesítéseket kérni.

Most azon dolgozunk, hogy hogy lehet az önkormányzatok költségvetését átláthatóbbá tenni. Azt gondolnánk, hogy alapvető dolog, hogy az állampolgárok tudják, mire költik az adóforintjaikat. Ehhez képest ezek a költségvetések, mint ahogy az állami is, törvényekbe, rendeletekbe vannak belekódolva, és

nagyon nehéz átlátni, hogy ez mennyi pénz,

főleg mondjuk, hogy az én saját vagyoni helyzetemhez mérve ez mennyi, mennyit költünk oktatásra, útfelújításra. Egy ingyenesen elérhető eszközt próbálunk az önkormányzatoknak készíteni, hogy ők ezeket az adatokat nagyon egyszerűen feltöltsék, az emberek pedig meg tudják nézni.

A célunk az, hogy Magyarországon is legyenek olyan példák, mint több más európai országban, hogy az emberek beleszólnak abba, hogy a költségvetés egy részét mire költik.

A Red Flagsnek volt már kézzelfogható eredménye, tehát készült ez alapján mondjuk cikksorozat?

Igen, több is. Ennek segítségével vettek észre ügyeket, de elemzések is épültek erre. Azért is érdekes, mert hosszabb távon is meg lehet nézni, hogy milyen cégeknél, intézményeknél milyen korrupciós kockázatok fordulnak rendszeresen elő. Összesen 40 indikátor dolgozik ebben a rendszerben.

Over the past few days, the first class of Obama Foundation Fellows gathered to get to know each other and share what…

Közzétette: Barack Obama – 2018. május 16., szerda

Ha jól tudom, akkor a K-Monitort még egyetemistaként alapítottátok. Mi vitt rá, hogy ilyen témával foglalkozzatok?

Egyesületként működünk,

egy konkrét történet volt, ami minket erre sarkallt, ez pedig a belvárosi ingatlanpanamák ügye volt 2006-2007 táján.

Ugye itt a 6. és a 7. kerületben rengeteg szép, műemlék épületet bontottak el, akik ott laktak, azoknak el kellett innen költözni, és elég igénytelen épületeket húztak fel a helyükre. Minket, környéken lakóként, ez nagyon zavart. Valószínűleg, ha építészetet tanultunk volna, akkor valamilyen örökségvédő szervezetet hoztunk volna létre.

Amikor a meglevő információk alapján elkezdtünk utánanézni ezeknek az ügyeknek, akkor láttuk, hogy emögött minden bizonnyal korrupció van, fillérekért adják el az önkormányzatok ezeket az épületeket, nem igazán tesznek kikötéseket, hogy mit lehet oda építeni. Azt gondoltuk, hogy mi meg újra és újra megválasztjuk ezeket a politikusokat, és ehhez jó eséllyel köze van annak, hogy nem tudunk ezekről a dolgokról, tehát jó lenne egy adatbázist építeni azokról az ügyekről, amelyekben vitatható módon költenek el közpénzeket.

Lényegében a K-Monitor első projektje ez az adatbázis volt, ami most is működik, több mint 40 ezer újságcikk van benne, amelyek közpénzes, korrupciós ügyekkel foglalkoznak. Utána, ahogy elkezdtünk ezzel foglalkozni, jött egy csomó ötlet, és szakmailag is beleástuk magunkat a területbe.

A civilek elleni támadások hogy érintenek titeket? Ti is célponttá váltatok?

Azt mondom, hogy nem mi vagyunk a frontvonalban, mert azokkal a szervezetekkel foglalkoznak a legtöbbet, amelyek valamilyen módon a menekültkérdéshez kapcsolódnak. Mi inkább a másodvonalban vagyunk, mint azok a civil szervezetek, amelyek kritikusak a mindenkori kormánnyal.

Az egyik probléma, ami ezzel kapcsolatos, az a borzasztó légkör, amit teremtenek. Ennek következtében

lényegében lehetetlen állami intézményekkel együttműködni, mert meg vagyunk bélyegezve.

Ha kapnak egy levelet tőlünk, akkor arra nem válaszolnak, vagy csak nagyon lassan, barátságtalanul. Elkerülnek lehetőleg mindenféle interakciót, az állami, kormányközeli sajtóba nem kerülnek be azok az ügyek, amelyekkel foglalkozunk, ha bekerülünk, akkor mint külföldi ügynökök, akik Magyarország ellen dolgoznak.

Ezek a legközvetlenebb hatásai ennek. Ha összehasonlítjuk azzal, hogy más civil szervezeteknek milyen kapcsolataik vannak, vagy hogy akár nekünk is 7-8 évvel ezelőtt, tehát már a Fidesz-kormány idején, volt együttműködésünk, volt, hogy részt vettünk a kormány antikorrupciós munkacsoportjában, készítettünk kutatáshoz interjút állami intézmények vezetőivel, munkatársaival, tehát ott volt a példa, hogy lehet ilyet. Látjuk külföldi partnereinknél, hogy van, ahol rendszeresen együttműködnek civilek és kormányzati szereplők.

Az, hogy ez a munka ellehetetlenült, a légkör tipikus következménye. Még egy fontos dolog, hogy ennek van egy erős kommunikációs célja is. Azt gondoljuk, hogy

a kormány azért beszél ennyit a civilekről, a különböző ellenségekről, hogy ne a valódi problémákról kelljen beszélnie:

a korrupcióról, az egészségügy helyzetéről, az oktatásról. Sokszor nem arról beszélünk, amiről kellene, tehát az adott területünkről, hanem ezt kell elmagyarázni, hogy milyen nevetségesek ezek a vádak. Addig is le van kötve a civilek kapacitása, és nem a valódi munkájukat végzik.

Olvastam olyat valamelyik kormányközeli portálon, hogy az egyesület teljesen átláthatatlanul működik. Miből finanszírozzátok a munkát?

Valóban írtak ilyet, ez egy szemenszedett hazugság volt, az összes beszámolónk fel van töltve a honlapunkra. De még ha ezt nem is tennénk meg, a magyar civilek nyilvántartása önmagában átlátható, a cégbíróság honlapján van egy nagy adatbázis, ahol ott van az összes civil szervezet beszámolója.

A bevételeink nagy része különböző külföldi forrásokból, magánalapítványoktól jön, ezek közé tartozik a Nyílt Társadalom Intézet, ilyen volt a Norvég Civil Alap, de ide tartozik a Visegrádi Alap is, amit a visegrádi országok kormányai adtak össze. Kapunk európai uniós forrásokat is.

Pályázatok útján?

Igen, ezek mind pályázatok, amelyeken mindenki el tud indulni, tehát

ezeket nem csak úgy utánunk dobják.

Ezen kívül kapunk adományokat magánemberektől, adó egy százalékot, és van olyan, mondjuk úgy, szolgáltató tevékenységünk, amikor megkérnek minket, hogy valamilyen területen mi végezzünk el egy kutatást, mondjuk egy tanácsadó cégnek, ebből is van bevételünk.

Magyarországon elég régóta azt látjuk, hogy a korrupciós ügyeknek nincsen semmilyen következménye. Miért lehet ez így?

Szerintem van következménye, csak nem az, amit szeretnénk, hogy legyen, történetesen, hogy a korrupt politikusokat zárják rács mögé, vagy legalább történjen végre valamilyen elszámoltatás. Nagyon felháborítja a lakosság nagy részét, hogy a rendszerváltás óta, miközben mindenki tudná sorolni a korrupciós ügyeket, alig láttunk olyat, hogy politikusok ellen tényleg eljárás folyik.

A következménye az ezeknek az ügyeknek, hogy

az emberek bizalma a politika felé folyamatosan csökken,

kiábrándultak. De az is, hogy miután, azt gondolom, az ügyészség nem igazán végzi a dolgát a korrupciós ügyek feltárásában, ezt az újságírók teszik meg. Pont emiatt viszont tudunk rengeteg ügyről, és az emberek azt várják, hogy legyen egy valódi alternatíva. Folyamatosan látjuk ezeket az ügyeket és mégis ugyanazok a politikusok jönnek újra és újra, hiszen nem igazán van választási lehetőség.

A kormánykommunikáció meg nagyon ügyes ebben, direkt más ügyekről próbálnak beszélni:

azért van szó Soros Györgyről, a menekültekről, hogy ne arról beszéljünk, hogy Mészáros Lőrinc miből gazdagodott meg, vagy Tiborcz István hogy tudott trükkösen lámpákat építeni.

Ezek mind olyan ügyek, amelyek más európai országokban simán egy kormány bukásához vezetnének.

Van realitása az Európai Ügyészséghez való csatlakozásnak?

A kormány nagyon nem szeretné, mert akkor más nyomozhatna Polt Péter helyett, és azok az ügyek, amiket ők megvizsgálnak, közvetlenül a magyar bíróságokhoz kerülhetnének. Ezért is látszik, hogy most a bírósági rendszernek is nekimegy a kormány, mert annak van valamennyi függetlensége.

Azt gondolom, hogy a mostani kormány alatt nem igazán valószínű a csatlakozás, de persze lehet, hogy valamilyen alku során rákényszerítik a kormányt. Szerintem a kormány akkor is mindent meg fog tenni, hogy ez az ügyészség ne tudja elvégezni a munkáját, hiszen lételemük, hogy ne vizsgálják ezeket az ügyeket, ugyanis az egész kormány működése a korrupción alapszik.

Nem véletlenül mondta azt Lánczi András egy korábbi interjúban, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Amit ők végeznek, az állami vagyon újraosztása, annak az eszköze pedig a korrupció Magyarországon.

Obama miatt mondta le londoni útját Trump

0

Mégsem nyitja meg az új amerikai nagykövetséget Donald Trump februárban, Londonban. Az amerikai elnök mindezt azzal indokolta, hogy elődje, Barack Obama rossz üzletet csinált.

Trump szerint Obama áron alul adta el a nagykövetség nagyszerű helyen lévő előző ingatlanát, és drágán építtette fel az újat. A Guardian viszont emlékeztetett, hogy a nagykövetség áthelyezésének ötlete még George Bush idején, 2008-ban született meg. Trumpot Theresa May brit miniszterelnök hívta meg állami látogatásra, amikor megválasztották az USA elnökének.

Végül a látogatás terve által okozott felháborodás közepette az a döntés született, hogy inkább egy rövidebb, kevésbé formális találkozóra látják vendégül az elnököt. Az is felmerült, hogy Trump a királynőnél is látogatást tesz, de nem adnak a tiszteletére formális, nagyszabású bankettet. De most ezek, az állami látogatásnál jóval szerényebb tervek is jó időre veszni látszanak. Trump helyett ugyanis Rex Tillerson külügyminiszter fogja megnyitni a nagykövetséget.

Vegyes fogadtatású turnék – Obama és Trump kelet-ázsiai útjának összehasonlítása

0

“Robotpilóta üzemmód” – röviden így jellemzik Donald Trump Ázsia-politikáját, amelyet sokak szerint tökéletesen szimbolizált az amerikai elnök november elején tett kelet-ázsiai körútja. Csakhogy egy valamit kifelejtenek: Obama 2014-es “kelet-ázsiai  turnéját” sem lehetett egyértelmű sikerként elkönyvelni, sőt, egyes esetekben még jelentős visszalépés történt.

A nemzetközi médiában rendszerint három dolgot emeltek ki Donald Trump múlt héten véget ért kelet-ázsiai útjával kapcsolatban: a pekingi látogatását; Észak-Koreáról szóló kijelentéseit, valamint a „hasonszőrű” filippínói elnökkel, vagyis Rodrigo Dutertevel folytatott „románcát”. A legtöbben azt a konzekvenciát vonták le, hogy az amerikai elnök útja “felesleges” volt, hibáktól és tévedésektől hemzsegett, és a szép, jól hangzó szóvirágokon – illetve  Twitter-üzeneteken  – kívül semmi érdemleges nem történt.

Donald Trump kelet-ázsiai útjának fő állomásai. A kép forrása: Link

Kihagyott ziccer 

Ugyanakkor, ha a Trump 2017-es kelet-ázsiai útja összehasonlítjuk Barack Obama 2014-es április látogatásaival, akkor már lényegesebb különbségeket lehet felfedezni. Különösen azon a téren, hogy az egykori demokrata elnök mekkora elvárásokkal vágott neki a “turnéjának”: gyakorlatilag mindenhol jelentős változásokra számítottak. Csakhogy Obama-útja sok regionális szövetséges számára inkább csalódást okozott, mintsem elégedettséget.

Különösen Malajziában várták az elnököt. Forrás: Link.

Az első lényeges különbség  Kína kapcsán vehető észre. Természetesen Trump esetében itt sem volt zökkenőmentes a dolog, de elmaradt a “nagy kereskedelmi háború” kirobbanása, nem kerültek szóba sem az emberi jogok, sem pedig a kínai külpolitika egyes vitás területei sem, mint például a Dél-kínai-tengeren zajló szigetépítések. Trump Észak-Korea kapcsán pedig Kína segítségét kérte, amit úgy tűnik, hogy meg is kapott, hiszen a rakétakísérletek leálltak és egyre kevesebb kínai árut, illetve nyersanyagot kap Phenjan.

A megfigyelők szerint az amerikai elnök egészen “baráti hangnemet” ütött meg Hszi Csin-ping kínai elnökkel szemben, aki cserébe nem győzte hangsúlyozni, hogy

“mindkét ország számára van hely a térségben”.

Ezzel szemben  Obama 2014 áprilisában kihagyta Kínát és csupán novemberben látogatott el a kelet-ázsiai országba, de akkor is csak azért, mert az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) találkozóján vett részt. Ugyanúgy szembetűnő, hogy Obama régióban való utazásait a kínai média és politika sokkal hevesebben fogadta és negatívnak ítélte, mint most Trumpét.

Hagel egy alkalommal ujját felemelve – ami rendkívül barátságtalan gesztust jelent a diplomáciában – szólt be a kínai partnerének. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Ez korántsem volt véletlen: 2014 elején a dél-kínai-tengeren zajló szigetépítések, a kiterjesztett kínai azonosító övezet miatt rendkívül feszültté vált Peking és Washington viszonya. Ezzel párhuzamosan egy igencsak kemény diplomáciai incidens bontakozott ki a két fél között. Áprilisban Chuck Hagel akkori amerikai védelmi miniszter Kínában járt, ahol szokatlanul “harcias” szóváltásba keveredett a kínai kollégájával a Tajvannak eladott Perry osztályú fregattok és Japánnak nyújtott támogatás miatt. A kínai védelmi miniszter erre úgy reagált:

a kínai hadsereg azonnal mozgósítható, és képes bármely csatát megnyerni, ami ergo felért egy háborús fenyegetéssel

Lényegében egészen a novemberi Obama-Hszi találkozóig a két ország között rossz volt a viszony és akkoriban mindennaposnak számítottak a diplomáciai adok-kapok, valamint egymás politikájának folyamatos bírálata.

Vonakodó szövetségesek 

Az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségeseinek meglátogatása során szintén felfedezhetőek érdekes különbségek. Trump Japánban és Dél-Koreában nem győzte hangsúlyozni, hogy Washington nem fordít hátat nekik, jobban elköteleződött az együttműködés iránt, nyíltan támogatta mindkét ország ballisztikus programját, újabb vadászégepéket és légvédelmi rendszerek leszállítását ígérte meg.

Abe Shinzó japán miniszterelnök hanyagolta azokat a kereskedelmi kérdéseket, amelyek komoly ellentétet jelentenek a két ország viszonyában. (Ezzel szemben az amerikai elnök nem finomkodott). A Csendes-óceáni térségben kialakított szabadkereskedelmi övezet (Trans-Pacific Partnership-TPP), pedig szintén nem volt a fő témák között. Ez volt Obama idejének egyik legfontosabb és legnagyobb külpolitikai projektje, ami úgy tűnt, hogy sikerrel végződött, de 2017 elején Trump látványosan hátat fordított az egésznek.

Kavagoe, 2017. november 5.
Donald Trump amerikai elnök (b) és Abe Sindzó japán miniszterelnök mutatja az együttmûködésük jelképeként aláírásukkal ellátott sapkákat a Kaszumigaszeki golfpályán, a Tokiótól északnyugatra levõ Kavagoe városnál. MTI/EPA pool/Franck Robich

Amikor azonban Obama 2014-ben Japánban járt, akkor pont  Shinzóék voltak a legjobban a TPP ellen és számos gazdasági vita árnyékolta be a találkozót. Tokió a protekcionista törekvései miatt nem írta alá a szerződést, mert a japán vezetés féltette az agrártermék (búza, rizs, tejtermékek, és cukor) importvám-szintjeit, miközben az amerikai autóipar nem volt hajlandó csökkenteni a vámokat, mivel tartott a japán riválistól. Az ellentéteket nem sikerült feloldani, ami miatt a szabadkereskedelmi övezet szóló szerződés aláírásáig 2016 februárjáig kellett várni. Shinzó ezután is csak a belpolitikai helyzet miatt volt hajlandó megváltoztatni a korábbi álláspontját

Tokió más téren sem volt elégedett Obama 2014-es útjával, mivel az is csalódást keltett, hogy habár az elnök szerint a vitatott Szenkaku-szigetek (kínaiul Tiaojü-szigetek)  “amerikai védelmet” élveznek, egyben leszögezte, hogy az Egyesült Államok hivatalosan nem foglal állást a japán-kínai szigetviták ügyében, s Japán “önállóan nem dönthet” a kérdésben.

Obama és Trump dél-koreai útjának legfőbb témája az északi szomszédban uralkodó állapotok, rakétakísérletek és Kim Dzsongun diktátor “megregulázása” voltak. Csakhogy az előző amerikai elnök látogatása után látványosan megromlottak kapcsolatok Szöul és Washington között, és az akkori miniszterelnök-asszony – azóta a “szektás” és korrupció ügyek miatt megbukott – Pak Kunhje a Fehér Ház számára nem éppen kedvező diplomáciai manővereket hajtott végre.

Kibékíthetetlen ellentétek. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Az amerikai külpolitikának nem sikerült meggyőznie Dél-Koreát a TTP-hez való csatlakozásról, amelynek okai nemcsak gazdaságiak voltak: a dél-koreaiak a “történelmi előzmények” és akkoriban a Japánnal kapcsolatos szigetviták – alig 0,3 négyzetkilométer nagyságú Takesima (koreaiul Tokdó) szigetek miatt –  hallani sem akart olyan szervezetről, amelyben Tokió lenne az egyik vezető szereplő.

Ráadásul Pak Kunhje elégedetlen volt Obama észak-koreai politikájával is, amelynek következtében Dél-Korea látványosan elkezdett közeledni Kína felé. A két ország Július elején a kínai elnök Hszi Csin-ping Szöulban járt, ahol találkozott Pak Gun Hje dél-koreai államfővel. Megállapodtak arról, hogy fokozzák a stratégiai és a kereskedelmi együttműködést, s 2015-re 300 milliárd dollárra növelik a kétoldalú kereskedelem nagyságát.

Pak Kunhje találkozója Hszi Csin-pinggel. Olyanra korábban még nem volt példa, hogy egy kínai elnök előbb utazzon Dél-Koreába, mint Észak-Koreába.

A legnagyobb nyertes 

A többi ország esetében már ilyen lényeges különbségek nem fedezhetőek fel. Trump nem volt Malajziában, helyette az amerikai külpolitikában egyre fontosabb szerepet betöltő Vietnamot választotta, amit viszont Obama még 2014-ben kihagyott. Ám, ami mindkét elnök turnéjának “fénypontja”: a Fülöp-szigetek.

Obama látogatása során egy tíz évre szóló védelmi megállapodást írt alá a Fülöp-szigetekkel: a paktum értelmében az amerikai hadsereg ideiglenesen szárazföldi csapatokat, repülőgépeket és haditengerészeti egységeket állomásoztathat a délkelet-ázsiai ország bizonyos támaszpontjain. Május elején pedig nagyszabású közös hadgyakorlatot tartottak a Dél-kínai-tengeren, Luzon térségében és azóta sem csökkent a katonai együttműködés intenzitása. Washington Manila szinte minden kezdeményezését támogatta és a nemzetközi térben is kiállt az ország mellett.

Csakhogy 2016. június 30-án hivatalba lépett Rodrigo Duterte elnök után, aki látványosan tett az emberi jogokra, rendkívül feszültté vált a viszony a demokráciára érzékeny Obamával. Ezért Manila erőteljesen Kína és Oroszország felé orientálódott: a szigetvitákat nem a nemzetközi bíróságon oldják meg, Duterte Pekingben 24 milliárd dollár összefüggő befektetésről állapodott meg, Moszkvától pedig 6000 kézifegyvert vásárolt.

Csak saját felelősségre: Duterte azt énekli Trumpnak, hogy “az én világomban te vagy a fény”.

Ezért a filippínói elnök számára nagyon kedvező volt az amerikai elnök látogatása, hiszen ismét folytathatja az egyensúlyozást az Egyesült Államok és Kína között. Dutertének nagyon tetszett, hogy Donald Trumpnak a mai napig kiáll az igencsak vitatott drogellenes hadjárata mellett, többször kedvezően nyilatkoztak egymásról, és Washington állandóan hangsúlyozta Fülöp-szigetek geopolitikai fontosságát, amit nem írhatnak felül “holmi értékrendbeli különbségek”. A találkozón együtt bírálták Obama-politikáját és kerülték az emberi jogok kérdését is és a közeljövőben valószínűleg tovább mélyül ez a barátság.

Önmagát felülmúlva 

Kétségtelen, hogy van igazság abban, miszerint Trump kelet-ázsiai útja esetében nem lehet átütő sikerről beszélni. Ezzel párhuzamosan viszont túl nagy csalódást sem keltett, mivel Obamával ellentétben nem támasztottak vele szemben nagy elvárásokat. Sőt, bizonyos mértékben a jelenlegi elnök kijelentései inkább megnyugvást hoztak a régió egyes államfői számára.

Ugyanis Donald Trumpnak sikerült úgy “végigturnéznia” Kelet-Ázsiát, hogy egyrészt megnyugtatta a szövetségeseit azzal, miszerint a  korábbi ígéreteivel ellentétben nem fogja cserbenhagyni őket, de egyben elkerülte azt is, hogy Kínával komolyabban konfrontálódjon, sőt, rávegye Pekinget egy bizonyos fokú együttműködésre Észak-Korea kapcsán.

Ez pedig már önmagában siker, hiszen jóval több annál, mint amennyit az út előtt el lehetett volna várni tőle.

Obama levélben nyugtatja a Trump miatt aggódó amerikaiakat

0

Az Egyesült Államok volt elnöke olyan sok levelet kap, amelyekben a választók a jelenlegi elnökre panaszkodnak, hogy megfogalmazott egy válaszüzenetet, amelyet eljuttat az aggódó amerikaiknak.

A Yahoo News tette közzé először Barack Obama volt amerikai elnök levelét, amelyet azoknak küld el, akiktől elektronikus vagy postai úton aggódó üzeneteket kap. A levél fő üzenete az, hogy ne veszítsék el az ország fejlődésébe vetett hitüket, mert a történelem a bizonyíték rá, hogy mindig előre haladt az Egyesült Államok. Obama szerint ez még akkor is így van, ha gyakran úgy érződik, hogy “minden előre tett két lépés után egyet visszafelé haladunk”.

Obama hangsúlyozza a levélben, hogy nagyon fontos, hogy maguk az állampolgárok őrizzék az ország közös értékeit, és mindig ki is álljanak ezekért.

“Akkor van veszélyeztetve a demokráciánk, ha biztosra vesszük”

– áll a levélben. Azt is hozzáteszik, hogy ő bizakodóan tekint a jövőbe, mert a neki küldött levelek is bizonyítják, hogy az emberek törődnek egymással.

A volt amerikai elnök egyébként Donald Trump beiktatása óta ritkán politizál. Felszólalt például az Obamacare ügyében, mikor Trump vissza akarta vonni azt, de inkább arra akar koncentrálni, hogy a fiatalokat inspirálja, és nagyobb közéleti aktivitásra ösztönözze.

Bush és Obama is Trumpot bírálta

0

Név szerint ugyan egyikük sem említette a jelenlegi elnököt, de egyértelmű volt, hogy róla beszélnek.

Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

George W. Bush New Yorkban tartott beszédet, ahol

elítélte a populista nacionalizmust, a protekcionizmust a kereskedelemben és azt, hogy összeesküvés-elméletek és kitalációk irányítják a politikát.

Arról is beszélt, hogy veszélyes, ha a verbális zaklatás és az előítéletek bekerülnek a közbeszédbe.

Barack Obama most először jelent meg kampányrendezvényen azóta, hogy lejárt elnöki mandátuma. Ő a közbeszéd hangneméről és tartalmáról is beszélt.

A charlottesville-i neonáci tüntetésre és erőszakra utalva azt mondta New Jersey-ben, olyan dolgok kerültek elő, amelyekről azt hitték, hogy már rég megszabadultak tőlük. Azt mondta: „ez a 21. század, nem a 19.”

Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Virginiában pedig arról beszélt, hogy

„Olyan emberekről beszélünk, akik szándékosan dühítenek fel tömegeket, démonizálnak embereket, akikkel nem értenek egyet”,

pusztán azért, hogy rövid távon előnyhöz jussanak.

Bush és Obama is beszélt arról, hogy az elnöknek, mint intézménynek a közbizalmat kell építenie, és nem a személyes dicsőséget.

Trump egyelőre nem válaszolt a kritikákra.

Törött ikon – Miképp lett pária a Nyugat kedvencéből

0

“Ázsia Mandelája”, a “Kelet Clintonnéja” és “Mianmar békehozója” – ilyen és ehhez hasonló nevekkel illették korábban az ország miniszterelnök-asszonyát, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szu Csít. Most azonban a dél-ázsiai országban zajló, etnikai tisztogatásnak minősített katonai akciók tükrében úgy tűnik, hogy a korábban Nyugaton piedesztálra emelt politikusnő eszményképe a porba hullott. 

Állandó célkeresztben 

Mianmarban, vagyis a régi, és egyes országokban gyakran használt országnevén Burmában, már lassan több mint három hete tart a helyi muszlim közösség ellen indított durva támadássorozat. A bengáli népcsoportba tartozó, a dél-ázsiai ország nyugati részén fekvő Rakhine tartományban tömörülő és az ország az mindössze 5-6 százalékot kitevő rohingyákat a kormány nem tartja önálló kisebbségnek, ezért nem is hajlandó őket megvédelmezni az atrocitások ellen.

Sőt, a rohingyáknak most nemcsak a szélsőséges buddhista szerzetesek által feltüzelt burmai lincselőkkel kell szembenézniük, hanem a mianmari hadsereg szervezett fellépésével. Épp azért az sajnos

korántsem számít újdonságnak, hogy a népcsoport ellen pogromokat hajtanak végre

(ilyen történt 2012-ben és 2013-ban is), de ilyen intenzitású és kiterjedt üldöztetésre korábban még nem volt példa.

A mostani üldöztetést egy rendőrörs elleni támadás váltotta ki, amelyben 12-en vesztették életüket. Az incidensért a hadsereg a rohingyai szélsőségeseket tették felelőssé és a kezdeti büntetőakciókból már-már népirtás határát súroló hadműveletek lettek.

Az ENSZ szerint augusztus 25-e óta erőszak áldozatainak száma 3000 főt is meghaladhatja,

több mint 10 000 házat gyújtottak fel és közel 320 000 rohingya menekült át a szomszédos Bangladesbe.

Rohingya menekülttábor. Az ENSZ szerint közel 100 millió dollár nagyságú élelmiszer és gyógyszersegélyre lenne szükség. A kép forrása: flickr.

Azonban nemcsak az etnikai tisztogatás mértéke az, amely miatt a mianmari események a figyelem középpontjába kerültek. Ugyanis nagyon sok beszámoló, elemzés és véleménycikk rámutatott arra, hogy a korábbi nyugati ideál, még ha csak közvetve is, de felelős a mostani atrocitásokért.  Aung Szan Szú Csíról, Mianmar kormányfőjéről van szó.

Mianmari demokráciaépítés: illúzió vagy valóság? 

Először viszont szükséges röviden kitérni az ország történelmére, amely magyarázattal szolgál arra nézve, hogy Szú Csí miért számított az ázsiai országok mintapéldaképének, amelyet illett volna minden Nyugat-barát államfőnek illet volna követnie.

Burmában 1962-ben Ne Win tábornok hatalomátvételével kezdődött meg a diktatúra időszaka, amely során egyfajta helyi szocializmust próbáltak megvalósítani. Ugyan a kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan itt is összeomlott a szocialista rendszer 1989-ben, de

a katonai junta megmaradt.

Az ország nevét Burmáról Mianmari Unióra módosították (egyes országokban, mint például Nagy-Britanniában, hivatalosan a mai napig Burmának hívják az államot). Az ország ez idő alatt teljesen elszegényedett, az ellenzéket üldözték, a lakosságot pedig elszigetelték a világ nagy részétől.

Ezek az állapotok egészen a 2007-es „sáfrányos forradalomig” maradtak fenn, ami bár nem vetett véget a katonai diktatúrának, de rámutatott arra, hogy a hatalmuk ilyen formában nem tartható fenn sokáig. Ezért 2010-ben választásokat írtak ki, amit ugyan a hadsereg pártja, az USPD (Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja) nyert meg –  csalással – de az országot irányító Thein Szeinnek reformokat kellett bevezetnie, nehogy polgárháborúba sodródjon az állam.

Reménnyel töltve: A 2007-es sáfrányos forradalom tüntetői. A kép forrása: wikimedia

Az első reformintézkedések egyike volt, amikor körülbelül 7000 politikai fogolyt engedtek szabadon, aki között Aung Szan Szú Csí is ott volt. Egyike volt a katonai rezsim legnagyobb ellenzőinek és bírálóinak. A Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetőjeként már egy választási győzelmet is aratott 1990-ben, de akkor a katonai vezetés nem volt hajlandó átadni a hatalmat. Ő azonban korántsem nyugodott bele a helyzetbe: folyamatosan publikált, beszédeket tartott, az erőszakmentességre és a demokrácia bevezetésére szólított fel.

Demokrácia védőszentje

Hírneve átlépte a dél-ázsiai ország határát is: politikai tevékenységéért és eszméiért

1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.

A külföldi anyagi támogatásokból nemcsak a pártját erősítette, hanem a segélyszervezeteket hozott létre a hátrányos helyzetű vagy éppen a politikai véleményük miatt üldözött mianmariak számára. A katonai junta idővel túl nagy veszélyt látott a hatalmára nézve: 1996-ban egy ellene intézet sikertelen merénylet után 15 évnyi házi őrizetre ítélték.

Szú Csí az amerikai feminista mozgalom legfontosabb lapjának számító Ms. borítólapján. A kép forrása: wikimedia.

Ez azonban semmit nem vont Szú Csí megítéléséről, sőt, pont ellenkezőleg: jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat egyfajta példaképpé tegye, Ázsia nagy emberjogi harcosává avassa a politikust.

Számtalan nemzetközi díjjal és elismerő oklevéllel tüntették ki.

Az Európai Parlament a Nobel-békedíjjal egy évben Szaharov-díjjal ismerte el a tevékenységét (de személyesen 2013-ig nem vehette át); Bill Clinton a Szabadság Elnöki Medálja kitüntetést és tíz évvel később a Kongresszus aranymedált adományozott neki; több egyetemen díszdoktori címet kapott, ahogyan egy ösztöndíjat is elneveztek róla.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy

a nyugati popkultúrában jóval nagyobb kultusz kezdett kialakulni Szú Csí körül, mint a politikai körökben. 

Az U2 ír zenekar frontembere egy dalt is írt a mianamari politikusnőnek (Walk on) címmel. Sőt, 2009-es turnéjuk során Szú Csí arcképét kivetítve és maguk elé tartva léptek fel. 2011-ben Luc Besson francia rendező pedig egy filmet készített Szú Csí életéről és harcáról (ami viszont nem lett nagy siker, még Oscarra vagy bármilyen más díjra sem jelölték), de sorozatokban vagy bollywoodi filmekben szintén felbukkant a karaktere. A Mirca Art művészei – köztük magyarok is – egy könyvet hoztak létre Szú Csí számára adózva “az emberi szabadságjogokért való küzdelemért”.

Éppen ezért, amikor 2010 után Mianmar lassan, de biztosan elindult a demokratizálódás útján, az Egyesült Államok minden segítséget megadott a korábban amerikai embergókkal sújtott országnak. Ugyanis Barack Obama igyekezett kihasználni a Szú Csí körül kialakult kultuszt a saját külpolitikájának igazolására: ő volt a legfontosabb szimbóluma az új amerikai “nem katonai alapú demokráciaexport legnagyobb sikerének” és a Demokrata Párt ideológiai irányelveinek megtestesítőjének. Épp ezért nemcsak az előző amerikai elnök járt többször dél-ázsiai országban (először 2012-ben, majd legutoljára 2016-ban), hanem az Obama-adminisztráció összes jelentősebb államtitkára és fő eszmei képviselője is egymás pózolt vele. Például Hillary Clinton, aki többször azt nyilatkozta Szú Csíről, hogy a környezetében lévő embereken kívül ő volt rá a legnagyobb inspiráló hatással…

“Teréz anya és Margaret Thatcher között”

Amikor még egy hullámhosszon pendültek: Obama és Hillary Szú Csí házában. A kép forrása: wikimedia.

Csakhogy, amikor 2015-ben az NLD megnyerte a választásokat, kezdett megkopni a politikusnő korábbi fénye. Mindenki arra számított, hogy Aung Szan Szú Csí folytatja a demokratizálódást, ehelyett azonban

a sovinizmus és egyfajta szélsőséges „buddhista nacionalizmus” kezdett el terjedni

a politikai vezetés hallgatólagos beleegyezése mellett. A hadsereg felett pedig továbbra sem sikerült kiterjesztenie a teljes kontrollt, hiszen nem egy kormányzati döntést megvétózhatnak, vagy a vezetés beleegyezése nélkül indítottak katonai akciókat.

Már igazából 2010 és 2015 között zajlott rohingyák elleni pogromok során felmerült a neve és szerepe. Csakhogy ekkoriban még a Nyugaton azzal érveltek, hogy Szú Csínek nem sikerült megerősítenie a hatalmát,  továbbra is a régi elit irányítja az államot. Ugyanúgy gyakran lehetett azt hallani, hogy hát nem volt neki ajánlatos felszólalnia a rohingyák védelmében, mert azzal csak indokot szolgáltatott volna az ellenségeinek arra, hogy lejárassák, a szavazói ellen fordítsák és végül megbuktassák őt. Ekkoriban már kezdődött árnyalódni róla a kép: az egyik interjújában megjegyezte, hogy ő

“egyáltalán nem vagyok olyan, mint Teréz anya, de olyan sem, mint Margaret Thatcher. Csak egy politikus vagyok.”

Azonban ez már nem magyarázat Szú Csí 2017-es viselkedésére. 2016-ban ugyanis nemcsak miniszterelnökké nevezték ki, hanem ő lett Mianmar külügy- és iskolaügyi minisztere is, szóval elég nagy hatalom összpontosult a kezében. Ezért először a hallgatást választotta, majd amikor nagy nemzetközi nyomás nehezedett rá, akkor megszólalt, de nem úgy, ahogyan azt Nyugaton elvárták volna egy Nobel-békedíjjal rendelkező és demokrácia hősének nyilvánított politikusról.

„Egy kicsit ésszerűtlen azt várni, hogy 18 hónap alatt megoldjuk a kérdést. A helyzet Rakhinében évtizedek óta ilyen. A gyarmati kor előtti időkben kezdődött”

– mentegetőzött az egyik interjújában.

Hivatalos nyilatkozataiban és interjúiban továbbra is kerülte a rohingya megnevezést, muszlimok által elkövetett atrocitásokról beszélt, és minden mianmari kormány által elkövetett etnikai tisztogatásról szóló hírrel kapcsolatban megjegyezte, hogy azok szándékos dezinformációk, amelyekkel alá akarják ásni a hatalmát. A mianmari miniszterelnök-külügyminiszter a felszólalásaiban megvédte a kormányzati lépéseket, nem volt hajlandó elmenni az ENSZ-közgyűlésre, és a nemzetközi szervezetek és emberjogi csoportokat nevezte meg felbujtóknak. Nem maradhatott el a kötelező sorosozás sem, igaz, ezúttal az orosz média részéről hangzott el. (Ettől függetlenül a Soros alapítványok valóban pénzelték az ún. Burma Projektet, amelynek Aung Szan Szú volt a legnagyobb haszonélvezője. Erről a projekt irányítója számolt be a Magyar Narancsnak adott 1996-os interjújában).

Ezek miatt

a Szú Csí körül kialakult kultusz egy csapásra szertefoszlott.

A korábbi szövetségesei és támogatói hirtelen ellene fordultak. A nyugati média, amely pár éve ajnározta, most már azt követeli, hogy vonják meg a mianmari miniszterelnök-asszonytól a Nobel-békedíjat. A szintén Nobel-békedíjjal rendelkező személyek, mint például a pakisztáni Malala Júszafzai  vagy a a dél-afrikai Desmond Tutu, követelték, hogy Szú Csí tegyen valamit az üldözések érdekében, különben nem méltó a kitüntetésre. A dalai láma szintén figyelmeztette Mianmar vezetőjét, hogy

“emlékezzenek Buddhára, mert ő – látva szenvedéseiket – segített volna a rohingyákon”.

Novemberben pedig Ferenc pápa Mianmarba látogat és minden jel szerint felszólal majd a rohingyák védelmében. Törökországtól egészen Indonéziáig pedig folyamatosan tüntetnek a mianmari helyzet miatt, ami jó alapot szolgáltat egyes muszlim politikusnak, mint például Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy a Nyugatot okolják a tétlenségéért és a saját megerősödésükre fordítsák az etnikai tisztogatásokat.

Aung Szan Szu Csí 2013-ban beszédet tartott az Európai Parlamentben. Ekkor kapta meg Martin Schulztól a Szaharov-díjat kép forrása: wikimedia

A nyugati politikai elit szintén kezd ráébredni arra, hogy ideje változtatniuk a korábbi hozzáállásukon. Szeptember 14-én EP-képviselők csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén elítélték és Szú Csít tették felelőssé az etnikai tisztogatásért és a Szaharov-díj visszavonhatóságról vitáztak. Szú Csí legfontosabb külföldi szövetségesei, mint Nagy-Britannia vagy Egyesült Államok is felszólította a miniszterelnök-asszonyt, hogy tegyen valamit, ne engedje visszatérni a tábornokokat az ország élére, különben annak súlyos következményei lesznek az országra nézve, többek között visszatérhet az Obama-adminisztráció által 2016-ban eltörölt embargó. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is arról beszélt, hogy a rohingyák elleni támadások elfogadhatatlanok, a népcsoport katasztrofális helyzetbe került és az ENSZ Biztonsági Tanácsa is sürgős lépéseket követelt az erőszak megfékezéséért.

Mivel

a nemzetközi nyomás ellenére korántsem enyhültek a rohingyákkal szembeni atrocitások és a represszió,

ezért már elhangzanak olyan vélemények, hogy Mianmarban zajló események az “újabb srebrenicai mészárlást, ruandai népirtást, vagy egyenesen 21. századi holokausztot jelentik. Ezt pedig a Nyugatnak nem szabadna tűrnie, hanem be kellene avatkoznia, akár katonai erővel is. Csakhogy vajon erre képes lesz egy olyan államfő esetében, akit nemcsak segített hatalomra juttatni, hanem egyfajta követendő mintaként állított be minden demokratizálódni vágyó ország számára?

Trump: kivonulás helyett újabb csapatokat küldünk Afganisztánba

0

“Az első ösztönös döntésem a kivonulás volt, de a Fehér Házban az ovális irodában jobban átgondolja az ember a dolgot”- mondta az Egyesült Államok elnöke a Fort Myer támaszponton, ahol felvázolta Afganisztán stratégiáját.

Előtte megvitatta a helyzetet a hadügyminiszterrel és a nemzetbiztonsági tanácsadóval valamint a kabinetfőnökkel. Kelly tábornok, a kabinetfőnök nem szolgált Afganisztánban, a fia viszont ott esett el. Az amerikai csapatok 2001 végén vonultak be Afganisztánba, hogy bosszút álljanak szeptember 11-ért. Létszámuk felment 100 ezerre is, de győzni mégsem tudtak a tálibok ellen, akiket korábban ők segítettek uralomra. “Sem győzni nem tudunk sem azt nem engedhetjük meg, hogy veszítsünk!”- így összegezte a helyzetet Barack Obama, aki a csapatok nagy részét kivonta Afganisztánból. Trump, aki korábban bírálta emiatt elődjét, most lényegében folytatja annak politikáját. Miért ?

“Ha kivonnánk a 8000 amerikai katonát, akkor űr keletkezne! Ezt nem engedhetjük meg. Inkább újabb csapatok küldését kell fontolóra vennünk. Azt nem mondom meg, hogy hány katonát, nehogy az ellenség ezt tőlem tudja meg!”- adta elő Trump a katonai támaszponton Virginia államban.

Az amerikai sajtó szerint még 3900 katona megy Afganisztánba,

ahol amerikai támogatás nélkül összeomlana a demokratikus rendszer. Mit szólnak ehhez a tálibok? A fanatikus iszlamista milicisták, akik korábban az USA és Pakisztán támogatását élvezték?

   “Afganisztán egy újabb szuperhatalom temetője lesz!”- üzenték a tálibok Trumpnak még a beszéde előtt. Arra céloztak, hogy a Szovjetunió épp Afganisztánban gyengült meg annyira, hogy végül kivonulásra kényszerült. Majd nem sokkal később össze is omlott /1991/. Most azon melegében a tálibok kevésbé harciasan értékelték Trump beszédét. Szóvivőjük szerint az USA elnöke összevissza beszélt és senki sem tudhatja, hogy végül mi is lesz Trump politikája Afganisztánban.

Pakisztánnak mindenesetre megüzente Trump, hogy hagyjon fel a tálibok támogatásával.

Ezt Iszlamabadban már sokszor megígérték, de sohasem tartották be. Annak ellenére sem, hogy a pakisztáni tálibok immár támadják azt a hadsereget is, amely létrehozta őket.

Ezért mondta azt korábban Trump, hogy az ilyen zavaros helyzetből ki kell hozni az amerikai katonákat, akik 2001 óta állnak harcban Afganisztánban. Aztán jött a pálfordulás: az USA hadserege nemcsak, hogy marad Afganisztánban, de Trump újabb csapatokat is küld nehogy kiderüljön: az elmúlt 16 év kudarc volt az Egyesült Államok számára a térségben sőt az iszlám világ nagy részében.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK