Kezdőlap Címkék Balog Zoltán

Címke: Balog Zoltán

Honnan veszi Balog

Szokás szerint Balog Zoltán nyitotta meg Orbán mai évértékelőjét. Az egybegyűlteket, a fideszes politikai közösség tagjait úgy jellemezte, mint akik „magyarok, fehérek, heterók, keresztény nők és férfiak”, nyilvánvaló célzással Niedermüller Péter szavaira. (Később még utalt is a VII. kerületre.)

Egyetlen kérdés merül föl az emberben: honnan tudja Balog, hogy az egybegyűltek mind heteroszexuálisok? Noha sosem foglalkoztat mások szexuális orientációja, és senkit nem ítélek meg ezen az alapon, a coming out pedig eddig csak ellenzéki politikusoknál fordult elő, azért tudni lehet néhány vezető fideszes politikusról, hogy meleg. Vajon őket nem hívták meg vagy nem mentek el? Honnan veszi Balog, hogy ők mind „heterók”? Mellesleg eddig zsidók is lehettek a Fideszben, akik vallásilag nem keresztények, ha csak, felkészülve valamire, nem választották a kikeresztelkedés rég ismert aktusát. Szóval: honnan veszi Balog, amit mondott?

Balog Zoltán óvatosan elhatárolódott a kormányzati propagandától

Aki már nem miniszter, az őszintébben beszélhet? Balog Zoltán szerint gőgösen hangzik, ha valaki azt mondja, majd ő megvédi a keresztény Európát. A volt miniszter azt is elárulta, hogy túl sok volt neki a migránsozás.

„Miniszterként is próbáltam nem konkrét politikai szlogeneket alkalmazni, hanem az értékrendemből levezetni, hogy miért támogatom a kormány munkáját. Néha még az újságírók is felfigyeltek rá, hogy például a migrációval, a kerítéssel kapcsolatban cizelláltabb álláspontot képviseltem, mint a kormányzati kommunikáció. Ezt elfogadták a minisztertársaim, elfogadta a miniszterelnök, miközben lojális maradtam ahhoz a kormányállásponthoz, amitől az elején, őszintén megmondom, megrettentem. Kerítést fogunk építeni, hát hogy?” – mondta Balog Zoltán a SZEMlélek blognak adott interjúban.

Miután lemondott parlamenti mandátumáról is, Balog Zoltán már újra a Hold utcai református gyülekezet lelkésze. Viszont továbbra is Orbán Viktor romaügyi biztosa, és a Fidesz pártalapítványának az elnöke.

A kerítéssel kapcsolatos aggályairól az interjúban azt mondta: „komoly, éjszakáig menő vita volt a kormányülésen, ahol a keresztény erkölcsi kérdés is felmerült”. Ma már ezt sokkal kevésbé érzi megdöbbentőnek.

„Kell a kerítés. De azért nem volt olyan alkalom a választási kampányban, hogy ne mondtam volna el: mi nem migránsokat gyűlölünk, hanem a migrációra mondunk nemet. Mert a migránsok emberek, Isten teremtényei, így kell viszonyulni hozzájuk, a migráció világfolyamata viszont káros Magyarország, Európa számára, ezért meg kell állítani.

Meg kell tudni ezt különböztetni. Nem olvastam ezt a tudósításokban. Jellemző”.

Balogot zavarja, ha a politikusok mondanák meg, mi a kereszténység

A kormányzati propagandáról feltett kérdésre azt válaszolta: „azt mondani, hogy Magyarország egy keresztény ország, ez így félreérthető és vitatható dolog. Ha azonban azt mondjuk, hogy Magyarország egy keresztény kultúrájú ország, azt már aláírnám, és akkor különbséget teszek a kultúra és a hitvallás között. A miniszterelnök ezt folyamatosan megteszi, mert ő is érzékelte ezt a félreértést. Megmondom őszintén, ha egyházi ember lennék – most már az vagyok –, engem zavarna, ha a politikusok mondanák meg helyettünk, mi a kereszténység. Hát hogy jönnének ehhez? A kereszténységnek van egy közösségi letéteményese. Ezek pedig a vallási közösségek, és itt nem tennék különbséget, hogy katolikus vagy protestáns. És azt kicsit sértőnek is érzem, hogy az egyházak csöndben vannak, hallgatnak, és akkor a politikusok kiállnak és kardot csörtetnek, hogy majd mi megvédjük a keresztény hitet.”

Azt is kifejtette, hogy szerinte túl sok terület tartozik a korábban általa vezetett minisztériumhoz. „Felmértem a lehetőségeimet a jelenlegi kormányzati konstrukcióban, s arra jutottam, hogy ebben a struktúrában nem tudnám jobban végezni ezt a feladatot. Azt gondolom, hogy minden olyan területet, amely rám volt bízva, jobb állapotban adtam tovább, mint ahogy átvettem, de messze nem vittem végig mindazt, amit el szerettem volna érni. Úgy éreztem, egy ilyen hatalmas minisztériummal nincs is esélyem erre. Márpedig a miniszterelnök választás elé állított, így ez elsősorban az ő döntése volt.”

Melyik miniszter fog a legjobban hiányozni? Szavazzon!

1

Jelentősen átalakítja kormányát Orbán Viktor: már most biztosnak tűnik, hogy legalább öt miniszter távozik a kormányából. Van köztük, aki kisebb, van, aki nagyobb űrt hagy maga után, ilyen vagy olyan okból – Önnek melyikük fog a legjobban hiányozni?

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Orbán Viktor honnan szedte a 4-5 ezres számot?
×

Ezek voltak az elmúlt hónap legnagyobb botrányai

A választáshoz közeledve egyre több a botrány – sorra derülnek ki a kormánypárthoz köthető, legalábbis korrupciógyanús ügyek, az ellenzéki pártok pedig egymással veszekednek, hogy kinek kivel kellene összefogni. Összeszedtük a hónap legemlékezetesebb történeteit, időrendben.

(Fontos megjegyezni: a kormánymédia különböző karaktergyilkossági kísérleteivel nem foglalkozunk.)

Újra előzetesben Czeglédy Csaba

A DK politikusát több mint hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják. Ennek ellenére indul a választáson, emiatt kiengedték az előzetesből, de mivel újra felfüggesztették a mentelmi jogát, ismét letartóztatták. A DK szerint azt „hazug látszatot kívánják kelteni”, hogy Czeglédynek köze van az ellenzéki pártok finanszírozásához.

Lázár bécsi videója

Rasszista hangulatú videóval jelentkezett Lázár János Bécsből, amelyben arra panaszkodott, hogy eltűntek a „fehér keresztények”. A miniszter azonnal az ellenzéki bírálatok kereszttüzébe került, de nem csak ők tiltakoztak, hanem Bécsben élő magyarok és osztrák politikusok is.

Semjén svédországi vadászata

A miniszterelnök-helyettes helikopteres segítséggel vadászott rénszarvasra Svédországban, amelyet állítólag egy üzletember fizetett. A kirándulást az ellenzéki pártok azonnal luxusvadászatként kezdték emlegetni, és azóta az is kiderült, hogy Semjén egy háziasított rénszarvast, vagyis valakinek a háziállatát lőtte le, ami miatt a svéd ügyészség elé került az ügy.

A romák és a menekültek párhuzamba állítása

Először Orbán Viktor nevezte bevándorlóknak a miskolci romákat, majd az elvileg a romák felzárkóztatásáért is felelős Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter beszélt arról, hogy az ő integrációjukra szánt pénzt majd a bevándorlóknak kell adni, később pedig Lázár János azt mondta: 600 év alatt sem sikerült integrálni őket.

A kamupártok másolt aláírásai

Több kamupárt is lebukott azzal, hogy másolt ajánlásokat adtak le képviselőjelöltjeiknek. A volt szocialista miniszter, Lévai Katalin pártjáról az is kiderült, hogy Budapesten a 14. és a 7. kerületben a Fidesz ajánlásait másolták le. A jelöltjeik nem is indulhatnak.

Kósa Lajos és az 1300 milliárd

Rejtélyes örökségi ügybe keveredett Kósa Lajos, amivel kapcsolatban az ellenzék szerint egy kérdés van: „gazember vagy ostoba”. A minisztert még debreceni polgármesterként bízta meg egy csengeri asszony egy állítólagos 1300 milliárd forintos örökség kezelésével, amelyből Kósa édesanyjának ajándékoztak 800 milliót. Az ügy főszereplője a Független Hírügynökségnek szólalt meg.

Orbán és az elégtétel

Jogi, erkölcsi és politikai elégtétellel fenyegette meg ellenfeleit március 15-ei beszédében Orbán Viktor. Később már arról beszélt, hogy a kormány „név szerint tudja”, ki tartozik a „2000 Soros-ügynök közé”, emiatt az Együtt feljelentést is tett.

Szita Károly és az ügynökmúlt

A Magyar Nemzet szedte elő a kaposvári polgármester ügynökmúltját, és azt írták: aktívan szolgálta a Kádár-rendszert. Ő válaszul a Facebookon annyit írt: „Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled Simicska Lajos!”

Összefogás a Jobbikkal?

Az ördöggel is össze kell fogni, ezt mondta március 15-én Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc pedig tárgyalni hívta a Jobbikot is – ők viszont visszautasítottak minden ilyen kezdeményezést, mondván, többet veszítenének vele, mint amennyit nyernének. Karácsony azóta már arról is beszélt, hogy még mindig sok a náci a Jobbikban.

Részegség-vád

Részegen tárgyalt velük Gyurcsány Ferenc – erre utalt Vágó Gábor LMP-s képviselőjelölt, miután a párt vezetői leültek a DK és az MSZP-Párbeszéd vezetőivel. A DK elnöke erre perrel fenyegette meg, Vágó bocsánatot kért, amit Gyurcsány elfogadott.

Sikerül-e megegyezni az LMP-vel?

A tárgyalás után is próbálkoztak még az ellenzéki pártok, hogy valamilyen választási megállapodást kössenek, ez azonban nem sikerült. Ennek bejelentését aztán kölcsönös vádaskodások követték minden oldalról. Egyedi visszalépések viszont történtek, és állítólag hasonlókra még lehet számítani.

Szél Bernadett és Polt Péter

„Fideszes módra magyarázták félre”, amikor Polt Péter legfőbb ügyész esetleges maradásáról beszélt, ezt mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Furcsa e-mailek a Fidesztől

Sokan kaptak kampánylevelet Bakondi Györgytől, a miniszterelnök főtanácsadójától, és közülük sokan azt mondták, hogy biztosan nem adták meg e-mail címüket a Fidesznek. A párt szerint viszont „a jelzett személyes adatokat önkéntes hozzájárulás alapján” kezelik.

Az államtitkár és a belize-i offshore cég

A Magyar Nemzet szerint 1,2 milliárd forintnyi dollár van egy olyan belize-i offshore cég számláján, amelyet Szabó Zsolt államtitkár nevére jegyeztek be. Szerinte ez hazugság, és csak Simicska Lajos lejárató akciójáról van szó.

Az újabb 1300 milliárdos ügy

Szintén a Magyar Nemzet írt először arról, hogy egy magyar férfi FBI-védelem alatt áll az Egyesült Államokban, és a gyanú szerint szerepe volt abban, hogy az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis kb. 1300 milliárd forint szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai országokban lévő számlákra, a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költségeként”. A férfi ügyvédje cáfolta a rendőrség állítását, hogy azért nem tudják kihallgatni, mert megszökött.

A belvárosi visszalépések

Azon is összevesztek az ellenzéki pártok, hogy ki lehet az esélyes képviselőjelölt a belvárosban. Egyelőre egy dolog biztos: Juhász Péter már visszalépett, a Momentum, az MSZP-Párbeszéd és az LMP politikusai azonban még nem tudtak megegyezni.

A Fidesz is aláírást gyűjtött a zuglói LMP-s jelöltnek

Mint Barta János elismerte, tartottak attól, hogy nem lesz neki elég. Az LMP válaszul kizárta a pártból, Hadházy Ákos társelnök viszont azt mondta: szerinte vannak a Fidesznek beépített emberei a pártban.

Rogán szabadalma ügyében is nyomoz az OLAF

Rogán Antal 2015-ben két társával együtt bejelentett az elektronikus aláírással kapcsolatos szabadalmat. Két nappal később, a Profitrade 90 Kft. négy tulajdonosa, az egyik föltaláló-társ és szülei, valamint egy a svájci Zug kantonban működő cég több mint 41 millió forint nyereséget vettek ki, amiből ezer-ezer forint a három magyar tulajdonosé lett, a többit a Zug-beli cégnek utalták.

Tiborcz István zavaros ügyei

Az Elios-botrány után újabb zavaros cégügybe keveredett a miniszterelnök veje, akivel kapcsolatban az MTI rendszeresen visszautasítja, hogy közölje az ellenzéki pártok közleményeit. Az LMP-s Váró Gábor, viszont megtrollkodta a rendszert: vicces közleményben üzente meg, hogy „Tiborcz István ülni fog”.

Hangfelvétel Orbán Ráhelről

Juhász Péter, az Együtt elnöke mutatott be egy videót, amelyen a miniszterelnök lánya arról beszél valakivel, hogy van valaki, aki „sok pénzt szeretne keresni a magyar államból”, és „ha van ellentételezés, az még jó is lehet”.

A nemzetbiztonsági bizottság ellehetetlenítése

Egyre több ügyről tárgyalna a bizottság, a fideszes politikusok távolmaradása (vagy kivonulása) miatt azonban folyamatosan határozatképtelen.

Megbüntette Orbánt a Nemzeti Választási Bizottság

A miniszterelnök óvodásokkal kampányolt, emiatt 345 ezer forintra büntették és a videót is el kellene távolítani a Facebookról – ez egyébként egyelőre nem történt meg.

Megint párhuzamba állította a romákat és a menekülteket a kormány

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta: a romák lesznek a menekültek befogadásának legnagyobb vesztesei, mert az ő integrációjukra szánt pénzt fogják odaadni a bevándorlóknak. Az Együtt szerint ebben három hazugság van, és a Fidesz csak félelmet és gyűlöletet kelt.

Balog Zoltán az állami tévének nyilatkozott erről. Szerinte a „migránsok” befogadásának legnagyobb vesztesei a szegények, a rászorulók lesznek, Közép- és Kelet-Európában pedig a romák, mert az ő integrációjukhoz szükséges pénzt fogják elvenni és „odaadni a migránsoknak”.

Erre elsőként az Együtt reagált, Szigetvári Viktor miniszterelnök-jelölt közleményében azt írja:

„Balog Zoltán hazudik és kétségbeesve gyűlöletet kelt”.

Szerinte, mivel a Fidesz a teljesítményével nem tud dicsekedni, „így inkább félelmet és gyűlöletet keltenek”. Ugyanis három szempontból is hazugság, amit Balog Zoltán állít:

  • az Európai Unió semmi ilyet nem akar,
  • a menedékkérőket támogatni nem bűn, de nem ebből a forrásból kell,
  • a magyar cigányságtól semmilyen forrást nem vonnak el.

A kampányban nem először vonnak párhuzamot a bevándorlás és a romák között. Nemrég Miskolcon Orbán Viktor egyenesen a romákat nevezte bevándorlónak, amikor azt mondta: „Volt itt, amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak.

Látták mi lett belőle.

A miskolci emberek pontosan tapasztalták már, mi van akkor. Pedig ezek az emberek, akik idejöttek, azok Magyarország területéről jöttek be Miskolcra. Most képzeljék el, amikor az országhatáron kívülről érkeznek kultúrájukban, szokásaikban, életfölfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek.”

Orbán kijelentése ellen akkor a legtöbb párt és sok roma jogvédő szervezet is tiltakozott.

Független Diákparlament: Ez így gyenge, szeretnénk érveket hallani

0

Lázár János tegnapi Kormányinfójára reagálva Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy ők nem Lázárt kérdezték és szeretnének végre érveket is kapni. Miután pedig Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nem volt hajlandó velük beszélni, Orbánnál nem fogják alább adni.

A Független Diákparlament január 19-én szervezett tüntetést Ne menj suliba! címmel a Parlament elé. Ekkor február végéig adtak időt Balog Zoltánnak, hogy válaszoljon a követeléseikre, viszont ez nem történt meg, így utolsó próbálkozásként február 7-ig várják, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jelezze, hogy leülne velük egy nyilvános vitára. Eddig nem úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP-kormány eleget tenne a diákok követeléseinek, így már készülnek is február 23-i, újabb megmozdulásukra.

Lázár János és Kovács Zoltán tegnapi Kormányinfóján is előkerült a diákok ultimátuma, ahol

Lázár kijelentette, hogy Orbán nem fog vitázni velük.

A miniszterelnökséget vezető miniszter a diákok tizenkét pontjáról is mondott egy szűkszavú értékelést, amely szerint vannak köztük “megfontolandóak és zagyvaságok is”.

Végül, de nem utolsósorban kiderült az is, hogy Lázár véleménye megegyezik azzal a kormányközeli médiában elterjedt, a diákok elhiteltelenítését célzó vélekedéssel, hogy direkt a kampányidőszakban tüntetnek, és nem lehet elvonatkoztatni sem ettől, sem attól, hogy “kik állnak mögöttük”.

Ennek kapcsán megkerestük Gyetvai Viktort, a tüntetések egyik főszervezőjét és a Független Diákparlament vezetőjét, aki a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy ők igazából nem Lázárt kérdezték, hanem Orbán Viktort arról, hogy ki mer-e állni vitázni olyan diákokkal, akik saját magukon tapasztalják az oktatási rendszer problémáit.

Gyetvai szerint

Lázár értékelése a pontjaikról elég gyenge, tartalmi választ nem kaptak, pedig szeretnének érveket hallani a kormány oldaláról.

Arról, hogy ki áll mögöttük, a 2016-os tanártüntetések prominens alakjának, Pilz Olivérnek mondását némileg átalakítva annyit mondott:

“A tanárok mögött a tábla van, mögöttünk meg a fal és más diákok.”

Elmondta, hogy tényleg oda jutottak el, hogy nagyon sok diák jelez feléjük, hogy szükség van arra, hogy akár az utcán is véleményt nyilvánítsanak. Habár az oktatási rendszerrel szerintük régebben is komoly bajok voltak,

“a jelenlegi oktatáspolitika tovább mélyítette a régi problémákat, például a központosítással”.

Merre? Tovább! – Akik nem szeretik a töltött káposztát

44 ezer forint – ennyi jött össze egy tegnapi – ilyentájt, Karácsony előtt nem ritka – adománygyűjtésből. Ez lehetne sok, lehetne normális összeg és lehetne kevés is. Mindenki maga döntse el, minek tartja. Annyit azért elárulok, hogy kik voltak ennyire nagylelkűek:  a magyar parlamenti képviselők. Sok? Kevés? Kérdés. Kérdés?

A képviselők mentségére szóljon: nem közvetlenül a potenciális választóiknak nyújthatták ezúttal át a nagylelkű adományukat, mint tette ezt a napokban a nagyreményű Rétvári Bence (ld. még krumpliosztás Vácott), hanem egy becsületdobozkában gyűlt (volna) a remélt sok-sok bankó. S nem is a köz pénzét kellett volna nagylelkűen szétosztaniuk a rászoruló zemberek között (ld. még pl. Bajkai István fideszes alpolgármester képével ellátott ingyen tojások), hanem a saját maguk által szorgos és kemény munkával megkeresett forintjaikból lehetett volna néhányat a felállított becsületkasszába dobniuk.

Nem tették… élükön az ország első emberével, Orbán Viktorral, akinél bizonyára nem volt éppen pénz, s emiatt nem is nyúlt a zsebébe (igaz, máskor sem adakozás, hanem inkább csak zsebrevágás céljából teszi), de legalább Semjén padtársával együtt derűs mosollyal nyugtázta az akciót, s azt a műanyag dobozocska karácsonyi töltött káposztát, amelyet még kapott is a remélt adománya cserébe. Hiába no, előre nem érdemes neki(k) semmit adni!

A befolyt összeg alapján, hiába mondta Orbán, hogy adakozik- ez nem jött össze! 44 ezer forint gyűlt össze! Köszönöm a…

Közzétette: Bangóné Borbély Ildikó – 2017. december 12.

Az akció kiötlője és végrehajtója, a szocialista Bangóné Borbély Ildikó persze be akarta őket húzni a csőbe: nem ingyen adta volna a káposztát, melyet otthon szépen lefőzött, kiporciózott, műanyag dobozkákba tett, majd beszállított az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján, s takaros magyaroschra hajazó ruhában-köténykében minden képviselő elé letett belőle egy adagot. Nem várt cserébe sokat, emberi reakciót és gesztus, s némi kis pénzt, hogy azt később egy debreceni jótékonysági célra fordítsa.

Pénzt kevesektől kapott, ami persze érthető is, hiszen az egyik, neki az akció kapcsán szívből jövően és őszintén kiszóló-beszóló Balog miniszter úr tudja – s ezt nagylelkűen meg is osztotta a népével –, hogy Magyarországon megszűnt a szegénység, ergo, biztosan valami aljas szándék lehet a gyűjtés mögött. Ki is mondta rögvest: „hogy sértjük a ház méltóságát!”.

Kiosztottuk a képviselőknek az ajándékunkat! Természetesen, azonnal kivitették a teremből! Néhány beszólás: Balog…

Közzétette: Bangóné Borbély Ildikó – 2017. december 12.

Kapott a szocialista politikus további, sok-sok mélyről jövő emberi reakciót és a gesztust. (Igaz, nem feltétlenül olyat, mint amilyenre az ember így Karácsonyra, a szeretet, a megbocsátás és a bensőségesség ünnepére ráhangolódva gondolná). Ld. Facebook-poszt fent.

S még a káposztát sem ették meg! Kivitették a teremből. Hiába no, rend és fegyelem van az Országgyűlésben.

Miként lesz az országban is 2018 áprilisa után. Nem kérdés!

Közösen szerezhetnek be védőoltásokat a V4 országai

0

Speciális oltóanyagok beszerzéséről egyeztetnek majd.

Balog Zoltán a V4-ek egészségügyért felelős miniszterei konferenciájának megnyitóján jelentette be, hogy a javaslat szerint első körben olyan speciális oltóanyagok és immunbiológiai készítmények közös beszerzéséről egyeztessenek, amelyeket

ritkán előforduló betegségeknél szükséges járványügyi intézkedések során használnak,

mint például a diftéria antitoxin, vagy az inaktivált coli vakcina.

Azt is mondta: emellett szükséges áttekinteni a V4-es országok nemzetközi védőoltási programjában fontos szerepet betöltő – például a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni – oltóanyagok helyzetét, és ezek közös beszerzésének lehetőségeit.

A kétnapos konferencia megnyitóján a V4-ek képviselői nyilatkozatot írtak alá a hosszú távú gyógyszerár-támogatásokról is.

Farkas Flóri, a király

Az ügyészség nyomozást folytat a Farkas Flórián által vezetett, majd megszüntetett Híd a munka világába program ügyében. Pedig néhány napja a kormány nevében Balog Zoltán emberminiszter még botránymentes vezetőként ünnepelte a roma politikust. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat képviselője – nem mellesleg a Lungo Drom alelnöke – úgy látja, hogy a miniszterelnök cigányügyi tanácsadójának, Farkas Flóriánnak a bűnügyét a hatóságok három éve altatják. Szerinte a bíróságok könnyen a vádlottak padjára ültetnék Balog Zoltánt is, mert szabálytalanul utalhatott milliárdokat a roma szervezetnek, amely aztán a pénzt törvénysértő módon költötte el. 

Az ma már tény, hogy több ügyben is nyomoznak Farkas Flórián ellen. Holott egy hete még Balog miniszter botránymentes vezetőnek nevezve a kezét szorongatta. Ön is hallott a nyomozásokról?

Persze, több ügyben én jelentettem fel, s jártam el a kihallgatásokra. Balogh miniszter úr tehát téved vagy hazudik, amikor botránymentes vezetőnek nevezi Farkas Flóriánt.

Egyebek mellett nagy értékű csalás, illetve közokirat-hamisítás gyanúja is felmerült vele kapcsolatban. Csak az unió által finanszírozott Híd a Munka Világába program 1.6 milliárdja lényegében nyom nélkül eltűnt a kezei között.

Ha ez így van, akkor a Lungo Drom alelnökeként nem kellett volna elmennie a szervezet születésnapi bulijára, hogy mindezt elmondja?

Azért nem mentem el, mert meg se hívtak, s be sem engedtek volna az összejövetelre. Ez nyílt titok volt.

Nem kellett volna mégis kipróbálni, mielőtt ezt állítja?

Nézze, senki nem mehetett be, aki nem feltétlen és odaadó híve Farkas Flóriánnak.  A szolnoki születésnapi rendezvényen csak olyan emberek vettek részt – ezt felvételről láttam -, akik számomra teljesen ismeretlenek voltak. Pedig a cigány szervezet minden tagját ismerem, hisz 25 évvel ezelőtt léptem be a Lungo Drom tagjai közé, s 16 éve elnökségi tag, és alelnök is vagyok.

Lakatos Oszkár
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Még mindig?

Papíron biztos, hisz hivatalosan nem volt tisztújítás, de nem lennék meglepődve, ha ennek ellenére leváltottak volna már az alelnökségről.

Nincs egyedül, többen erre panaszkodtak.

Farkas Flóriántól minden kitelik.

Tehát önök helyett olyan embereket csődítettek az eseményre, akik nem is tagjai a szervezetnek?

Mire odaértek, már beléptették őket, hisz a tagsági nyilatkozat aláírása legfeljebb néhány másodperc. Valóságos utazó cirkusz működhetett aznap, a környező településekről, de az ország távolabbi részéből is buszoztatták a romákat. Fejenként négyezer forint napidíjat kaptak, nagy evés-ivás volt aznap, s persze óriási cirkusz.

Visszatérve Farkas Flórián csalási ügyére, önt feljelentőként meghallgatták már?

Már vagy hússzor kihallgattak az ügyészségen.

De tudomásom szerint közben vizsgálódik az adóhivatal, és a rendőrség is.  Én ugyan név szerint Farkas Flóriánt jelentettem fel, de a hatóságok eddig ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Pedig Flóri bűnössége a napnál is világosabb.

Ráadásul korábban Balogh miniszter is megvizsgáltatta a történteket, s 15 oldalon leíratta, hogy Farkas és társai hol követtek el törvénytelenségeket.

Érthetetlen, hogy ezt a miniszter mára elfelejtette, vagy csak úgy csinál, mintha nem emlékezne. Talán parancsba kapta a miniszterelnöktől.

Kicsit zavaros az ügy, hisz részben a roma önkormányzat, részben pedig egy erre a célra létrejött szövetkezet intézte az Út a munka világába program ügyeit.

Ha megvizsgálja, akkor mindegyik mögött Farkas Flórián áll sötét üzelmeivel. Az Út a Munka Világába program eredetileg romák ezreinek adott volna kenyeret. Eleinte 4 milliárdot szántak szakképzésre, munkahelyteremtésre, de már másfél milliárd elköltése után le kellett állítani projektet, mert nyilvánvaló csalásokra derült fény. A beígért tanulmányok nem készültek el, miközben

tízmilliókkal túlszámláztak, méregdrága budai irodát béreltek százmilliókért, tízmilliós gépkocsi- és számítógépparkot tartottak fenn. Mindezért Farkas Flórián a felelős. Ezt megállapította a Balog Zoltán vezette minisztérium, de nem tettek büntető feljelentést.

Inkább vissza akarták fizettetni az eltékozolt pénzt az Országos Roma Önkormányzattal, amelynek hátterében Farkas Flóriánt kell keresni.

Ha jól tudom, az Országos Roma Önkormányzat – aminek a Lungo Drom csak egy tagja – bele is rokkant az elherdált pénz visszafizetésébe. Csődbe ment a szervezet?

Fizetni nem tud, az tuti. Nyelvi vitákat lehet folytatni, hogy fizetésképtelenné vált, vagy csődbe ment, de a lényegen nem változtat.

Visszafizették?

Nem fizették vissza, a kormány egy idő után – hogy egy bűnözőt megvédjen – átvállalta az eltűnt másfél milliárd visszafizetését. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar állam törvénytelenül adott pénzt az Országos Roma Önkormányzatnak, mert a szervezet nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Vagyis azt állítom, hogy Farkas Flóriánnak az összes pénzt törvénytelenül utalta át a magyar állam. Balog Zoltán tehát szerintem legalább olyan bűnös – ha nem nagyobb – a pénzek elköltésért, mert eleve át sem utalhatta volna a pénzt.

De ha ez így van, akkor a nyomozók miért nem találják meg a bűnösöket?

Úgy érzem, nem is akarják ezt az ügyet megoldani. Ugyanis elsősorban a miniszter, Balogh Zoltán, aztán a miniszterelnöki biztos, Farkas Flórián felelősségét kéne megállapítani. Hisz egyetlen fillért sem lehetett volna törvényesen átutalni a roma önkormányzatnak, tehát az ügyben az emberi erőforrás miniszter nyakig sáros.

Pedig Lázár János is azt mondta, hogy nincs védett személy, minden bűnös elnyeri büntetését. Ez feljelentőként nem nyugtatja meg?

Egyáltalán nem. Lázár ugyanis először valóban azt mondta, hogy aki bűnös, az megy a lecsóba, egy idő után viszont már azt állította, hogy cigány származása miatt támadják Farkast. Szóval Lázár is beszél össze-vissza.

A lényeg, hogy a kormány azért tartja három éve nyomozati szakaszban az ügyeket, mert fél a bírói ítéletektől.

Másfél milliárdot bűnös módon elköltöttek ugyan, de még csak gyanúsítottja sincs az ügyészségnek, nemhogy vádat emeltek volna a tettesek ellen.

A Híd a munka világába programon kívül is vannak szabálytalanságok a roma önkormányzatnál?

15-20 ügyet vizsgáltunk, 7-8 esetben törvénytelenséget követtek el. Komoly okirat megsemmisítésekre került sor, az elnök szabálytalanul vette fel a fizetését, 11 milliárd forint felhasználása vitatható.

Újabban az is hír, hogy több százezres fizetésekkel szeretnék befogni azoknak a szemtanúknak a száját, akik ezekről a jogsértésekről tudnak.  Önt is megkörnyékezték?

Tudják, hogy nem vagyok megvesztegethető.  A romaönkormányzat korrumpálható tagjait a Balog Zoltán-féle minisztérium hivatala, a Szociális Gyermekvédelmi Felügyelet alkalmazza. Van, aki, csak 200 ezret kap, de van, aki félmilliót tesz zsebre.

Ha valaki több jogsértésről tud, magasabb a bére?

Úgy tudom, hogy a végzettség dönt. Az első néhány hónapban még dolgozni sem kellett.  A Varga-féle Nemzetgazdasági Minisztérium is elkezdett hasonlót, ott szavazatvásárlás, illetve vesztegetés ügyben nyomoznak. De annak hátterében is Farkas Flóri áll.

Ha valóban ilyen sok vaj van a Farkas Flórián fején, akkor mi értelme volt a Lungo Drom születésnapját megtartani?

Farkas Flórián az erejét fitogtatta, miközben Balog miniszter kontrázott neki! Megállapodást kötöttek, mely gyakorlatilag arra jó, hogy a kormány tovább pénzeli a Lungo Dromot. A hatalom tehát olyan ember zsebébe tömi a pénzt, aki ellen büntető eljárások vannak.

Gondolja, hogy cserébe a cigányság a Fideszre szavaz?

Nagyvárosokban alig, de a kistelepüléseken talán, mert ott a kormányzati propagandát semmi nem ellensúlyozza. Ott már a cigányok is félnek a migránsoktól, pedig életükben sem láttak egyet sem. Félni viszont félnek tőlük.

Ha valóban olyan súlyos és egyértelmű Farkas Flórián bűnössége, akkor ön szerint miért nem emeltek már vádat ellene?

Mint mondtam, a jelenlegi kormány nem akarja, hogy bírósági szakaszba kerüljenek az esetek, mert onnan már nem tudják befolyásolni. Ezért utaztatják az ügyet a különböző fővárosi és vidéki nyomozó hivatalok között. Azt is mondhatnám, hogy „altatják az ügyet”, vizsgálják a rendőrkapitányságokon, s az ügyészségen, esetleg az adóhivatalnál. Húzzák az időt. Beszéltem olyan nyomozószázadossal, aki négyszemközt elismerte, hogy a roma önkormányzat összes ügyét figyeli a politika, „hetente jelenteniük kell a „főnököknek”, hol tartanak a nyomozásban. Vagyis nem az igazságszolgáltatás, hanem a politika a ludas. Úgy látom, amíg a politika beavatkozik az igazságszolgáltatás dolgába, addig nem lesz törvényes rend Magyarországon.

Balog Zoltán utasítására pénzt kap a Hospice Alapítvány

0

Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást – közölte a minisztérium szombaton.

Az MTI-nek küldött közleményében arról is szó van, hogy Balog Zoltán egyúttal az alapítvány figyelmét is felhívta a felelős működésre. Úgy fogalmaztak, elismerik a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az elmúlt három évben már 25 millió forint támogatást kaptak.

Miután a sajtóban megjelent, hogy forráshiány miatt heteken belül bezárhat az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice háza, az Emmi egészségügyi államtitkársága csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálják az alapítvány támogatási kérelmét.

Az ellenzéki pártok is azt követelték, hogy az alapítvány kapjon meg minden szükséges támogatást a kormánytól.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK