Kezdőlap Címkék Aranybánya

Címke: aranybánya

Wagner Afrikában – az orosz zsoldosok az aranybányákért gyilkolnak

A világ egyik legszegényebb országában, a Közép Afrikai Köztársaságban 2019 óta védelmezi a korrupt kormányzatot Putyin zsoldos hadserege, amelyet arannyal fizetnek, mert az államkassza régóta kiürült.

“A kormánynak egy vasa sincs. A Wagner hadseregnek az a feladata, hogy ellenőrizze az arany és gyémánt bányákat, de ezért harcolnia kell a helyi lázadókkal. Akik szintén az aranybányákból akarnak megélni, ezért egyesítették erőiket az orosz zsoldosok ellen” – nyilatkozta a londoni Guardian tudósítójának a Crisis csoport közép afrikai igazgatója.

Enrica Picco elmondta, Faustin-Archange Touadéra elnök vaskézzel kormányozza koldusszegény államát. A Wagner hadsereg több mint ezer katonával van jelen az országban, ahol ők tartják fenn a rendet, és védelmezik a népszerűtlen elnököt, aki 2016 óta irányítja a Közép Afrikai Köztársaságot.

Az ellenzék az elnök lemondását követeli:

“Vesztésre áll, mert senki sem akarja, hogy továbbra is elnök maradjon. Le kellene mondania. Tudom, hogy nem fog, de észre kellene már végre vennie, hogy az ország egy csődtömeg: sokan éheznek, nincs víz és villany hálózat” – nyilatkozta a Guardian tudósítójának Marie-Reine Hassen, aki korábban diplomata volt, de most az ellenzék egyik vezetője a Közép Afrikai Köztársaságban.

“Csapdát állítottunk  az oroszoknak, akik bele is estek. Egy vagy két tucat el is esett közülük. Csak velük harcoltunk. Kormány katona egy se jött ide, hogy szembeszálljon velünk “ – mondta egy helyi lázadó vezér a Guardian tudósítójának, még hozzátette:

“az oroszok mindenre ráteszik a kezüket nálunk.”

A csatára Szudán határának közelében került sor, ahol több aranybánya is van.

Prigozsin aranyat gyűjt Putyinnak

A Wagner hadsereget Putyin “szakácsa” Prigozsin alapította meg azzal a céllal, hogy Ukrajna keleti területein segítsék a Kijev ellen lázadó orosz milíciákat. Putyin agressziója óta a Wagner hadsereg, amely veterán katonákból toborzott zsoldos ezredeket jelent, fontos szerepet játszik Ukrajnában. Ők végzik a piszkos munkát, a lakosság megfélemlítését és legyilkolását. Az Egyesült Államok a múlt hónapban nemzetközi bűnszervezetnek nyilvánította a Wagner hadsereget, amely évek óta jelen van Afrikában Líbiától Mozambikig. A Közép Afrikai Köztársaság most a legfontosabb Putyin és a Wagner hadsereg számára Afrikában, mert az arany és a gyémánt felértékelődött  az oroszok számára azóta, hogy kizárták őket a nemzetközi fizetési rendszerből, a swiftből az Ukrajna elleni agresszió miatt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!