Kezdőlap Címkék Alternative für Deutschland

Címke: Alternative für Deutschland

A Zsidó tanács elnöke: senki se lépjen koalícióra a szélsőjobboldali AfD-vel!

0

Szeptember elsején helyi választásokat rendeznek két keletnémet tartományban: Szászországban és Brandenburgban. Mindkét helyen erős a szélsőjobboldali Alternatíve für Deutschland befolyása.

Josef Schuster a Zsidó tanács elnöke ezért szólította fel a pártokat Németországban, hogy semmiképp se lépjenek szövetségre az Alternative für Deutschland párttal, mert „az a kisebbségek ellen van: „Jelenleg elsősorban a muzulmán kisebbség ellen uszít, de ebből bármikor lehet antiszemita kampány is” – nyilatkozta a Welt am Sonntag című lapnak a Zsidó tanács elnöke. Az Alternative für Deutschland jelenleg a Bundestag első számú ellenzéki pártja, akivel senki sem kíván együttműködni. Az AfD soraiban ugyanis vannak neonáci csoportok is, melyek olykor antiszemita akciókban is részt vesznek.

Németországban 10%-al növekedtek az antiszemita bűncselekmények 2017-ről 2018-ra. Ezeket a németek két csoportra osztják. Az egyik a hagyományos neonáci antiszemitizmus. Ez különösen a keleti tartományokban erős, ahol az Alternative für Deutschlandnak jelentős a befolyása. A másik az iszlamista antiszemitizmus, mely a bevándorlás miatt felerősödött Németországban. Josef Schuster sürgette, hogy a rendőrség lépjen fel határozottabban az iszlamista csoportok ellen. Különben fennáll annak a veszélye, hogy a zsidók egy része veszélyeztetve érzi magát, és kivándorol Izraelbe. A Zsidó tanács elnöke azt javasolja a német hatóságoknak, hogy tartsanak holokauszt tanfolyamokat a bevándorló muzulmánoknak. Ennek keretében arab nyelvű látogatásokat kellene szervezni a lágerekbe, ahol a holokauszt idején zsidók millióit gyilkolták meg.

„Mindenképp el kell kerülni a félelem légkörének a kialakulását Németországban, ahol az AfD retorikája a harmincas évek szellemét idézi fel” – hangsúlyozta a Zsidó tanács elnöke, aki azt szeretné, ha karanténban maradna a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland, mely túl jó  esélyekkel indul a helyi választásokon Szászországban és Brandenburgban.

Vallott a kereszténydemokrata politikus szélsőjobboldali gyilkosa

0

Stephan E. beismerte: ő lőtte fejbe Walter Lübcke CDU politikust Kassel városában. Az ok: a 65 éves helyi politikus azt javasolta: hozzanak létre új befogadó központot a migránsok számára Kassel városában. A javaslat felkerült a Youtube-ra, és ezt követően a kereszténydemokrata politikus több halálos fenyegetést kapott. Végül Stephan E. húzta meg a ravaszt.

A szövetségi főügyész, aki a Bundestag tagjait tájékoztatta a nyomozás fejleményeiről, elmondta a honatyáknak: a 45 éves gyilkos azt állítja, hogy egyedül cselekedett , de nem hisznek neki. A házkutatás során kiderült: tagja a Combat 18 nevű szélsőjobboldali mozgalomnak és kapcsolatban állt neonáci szervezetekkel is. Horst Seehofer belügyminiszter elmondta a Bundestagban: fontolóra veszik a Combat 18 szervezet betiltását a gyilkosság miatt.

Heiko Maas szociáldemokrata politikus korábban azt sürgette a gyilkosság kapcsán, hogy szigorítsák meg a törvényeket. Különben Németország újra eljuthat oda mint a harmincas években amikor a nácik bevett módszerei közé tartozott a velük szembeálló politikusok meggyilkolása. Németországot jelenleg a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciója kormányozza, de a legerősebb ellenzéki párt, az Alternative für Deutschland, amely jól szerepelt az európai választásokon és amely nemigen siet elhatárolni magát a neonáci szervezetektől Németországban.

A Soros alapítvány a szélsőjobb ellen Németországban

A Nyílt társadalom alapítvány meg szeretné akadályozni a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland áttörését a kelet-németországi választásokon. Ezt hangsúlyozta az alapítvány berlini irodájának vezetője.

Selmin Caliskan sajtóértekezletén elmondta: több mint ötven civil szervezetet támogatnak, melyek aktívan fellépnek a neonáci tendenciák ellen. A Nyílt társadalom alapítvány eredetileg Budapesten működött, de kénytelen volt Berlinbe költözni , mert az Orbán kormány lehetetlenné tette a működését Magyarországon. Soros György egész Európában a szélsőjobboldal céltáblája lett, mert támogatja azokat a szervezeteket, melyek fellépnek a nyílt társadalom érdekében.

Az Alternative für Deutschland a migráns válságot kihasználva jelentősen növelte a befolyását Németországban. Különösen annak keleti részén. Az egykori NDK-ban különösen erős a neonáci tendenciák újraéledése. Ősszel három itteni tartományban lesznek helyi választások: Thüringiában, Szászországban és Brandenburgban. Az Alternative für Deutschland mindenütt szeretne győzni.

A demokratikus erők azonban összefognak ellenük. Görlitz városában az Alternative für Deutschland szerette volna megszerezni a polgármesteri posztot , de a demokratikus pártok összefogása ezt megakadályozta.

Heiko Maas külügyminiszter szerint aktívabban kellene fellépni a szélsőjobboldali terrorizmus ellen, mely újra felütötte a fejét Németországban. Közéleti szereplőket érnek támadások éppúgy mint a harmincas években amikor a terror a nácik bevett harci módszerei közé tartoztak. Heiko Maas a nagymúltú szociáldemokraták egyik vezetője. A szociáldemokraták a legutóbbi európai választásokon újra leszerepeltek. Épp ezért tisztában vannak azzal, hogy széleskörű demokratikus összefogásra van szükség, ha meg kívánják akadályozni a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland előretörését Németországban.

„Nem ajánlom a kipa viselését mindenütt Németországban”

Ezt nyilatkozta az antiszemita ügyekkel megbízott kormánybiztos a Funke médiának. Felix Klein óvni akarja a zsidó közösséget az erőszakos akcióktól, melyek száma emelkedett Németországban. Míg 2017-ben 1504 antiszemita akciót tartottak számon, addig tavaly már 1646-ot. Vagyis 10%-os az emelkedés.

„Ez szégyen Németországra nézve”- nyilatkozta Katarina Barley igazságügyi miniszter. Aki hozzátette: a rendőrség éberen figyeli az antiszemita csoportok tevékenységét. A zsidó közösség azt kérte az államtól, hogy az kösse antiszemita ellenes eskühöz az állami segélyeket.

A rendelkezésére álló adatok szerint a zsidókkal szemben elkövetett támadások mintegy 90 százaléka szélsőjobboldali, és jóval kisebb számban muszlimok az elkövetők.

Sok frissen érkezett muzulmán bevándorló hajlamos az antiszemita megnyilvánulásokra Németországban. A hagyományos német antiszemitizmus is felélénkült – nyilatkozták a szakértők a Deutsche Welle nevű közszolgálati médiának. Az ellenzék legfőbb erejét jelentő Alternative für Deutschland párt megtűri az antiszemita csoportokat a tagjai között. Az Alternative für Deutschland tagja annak a szélsőjobboldali pártszövetségnek, melyet Matteo Salvini belügyminiszter hozott létre Milánóban. Ezzel a pártszövetséggel javasolt együttműködést az Európai Néppártnak Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A CDU szigorítja migráns politikáját

0

“2015 kivétel volt. Még egyszer nem követjük el ugyanazt a hibát” – hangsúlyozta a kereszténydemokraták elnökasszonya. Annegret Kramp-Karrenbauer a kétnapos CDU tanácskozáson jelezte: megtanulták a leckét és még egyszer nem engednek be több mint egy millió migránst Németország területére.

Angela Merkel kancellárt, aki 2015-ben beengedte a migránsokat, meg sem hívták a kereszténydemokraták tanácskozására. Decemberben Angela Merkel átadta a CDU vezetését Annegret Kramp-Karrenbauer-nek. Akit a német sajtó mini Merkelnek nevez, de aki ebben a fontos kérdésben igyekszik eltávolodni elődje politikájától. A CDU ugyanis az elmúlt időszakban gyenge választási eredményeket ért el miközben megerősödött a szélsőjobboldal. Az Alternative für Deutschland Németország vezető ellenzéki ereje lett.

Az Alternative für Deutschland zéró migrációt akar. A német kormánykoalíció baloldali pártja, az SPD viszont fenntartja korábbi álláspontját vagyis azt, hogy helyes volt a migránsok tömeges beengedése Németország területére 2015-ben. Májusban európai választásokat rendeznek. A CDU attól tart, hogy a népszerűsége tovább csökken. Ezért jelentett be szigorúbb politikát Annegret Kramp-Karrenbauer asszony. Korábban az elnökasszony a brüsszeli Politico-nak úgy nyilatkozott: a mérsékelt centrista pártoknak közösen kell küzdeniük Európa jövőjéért. Annegret Kramp-Karrenbauer ide sorolta az Európai Néppárton kívül a szocialistákat, a liberálisokat, Macron elnök követőit és esetleg a Zöld mozgalmakat. A szélsőséges erőkkel nem kívánnak együttműködni a német kereszténydemokraták. Szigorítja pártja álláspontját a migráns kérdésben, hogy az európai választásokon megállítsák a CDU szavazatvesztését, ami miatt Angela Merkel kancellár arra kényszerült, hogy lemondjon a nagyobbik kormánypárt vezetéséről Németországban.

Merkel utóda felülvizsgálja a migráns politikát

0

A CDU új elnökasszonya, aki Angela Merkel támogatásával szerezte meg a posztját, új migráns politikát akar kidolgozni és ehhez szükségesnek tartja a közelmúlt alapos megismerését. Annegret Kramp-Karrenbauer, aki decemberben nyerte meg az elnökválasztást a CDU-ban a Welt am Sonntag című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a kereszténydemokraták sok szavazatot veszítettek a migráns politika miatt, ezért elkerülhetetlen annak a felülvizsgálata. 2015 óta  több mint egymillió migráns érkezett Németországba, ahol heves viták alakultak ki a probléma kezeléséről. Sokan bírálták Angela Merkel döntését, mellyel beengedte a menekülők tömegeit, akiknek az ellenőrzését azután Németországban végezték el. Később Angela Merkel kancellár az Európai Unió nevében megállapodott Erdogan török elnökkel arról, hogy Törökország nem enged újabb tömeges migráns vándorlást Európa felé. Ezért az Európai Unió évente 3 milliárd eurót fizet Törökországnak.

A migráns probléma meglovaglásával az Alternative für Deutschland nevű szélsőjobboldali párt sok szavazatot szerzett. Jelenleg az ellenzék legerősebb pártja a Bundestagban. Közben a kormánypártok sokat gyengültek. Angela Merkel ezért is mondott le a CDU elnöki posztjáról. Kancellári tisztét viszont megtartotta. A migráns probléma felülvizsgálatáról úgy nyilatkozott, hogy az „időpocsékolás lenne”. Utóda viszont nagyonis szükségesnek tartja a tisztánlátást ebben az ügyben. Épp ezért a vizsgálatba bevonják nemcsak a német migrációs hivatalt, de a Frontex-et is. Az Európai Unió határvédelmi szervezete a déli határok ellenőrzésével próbálja meg korlátozni az illegális bevándorlást az uniós államok területére. A migráns probléma a tavaszi európai választások egyik fő kérdése. Ezért szeretne a CDU elnökasszonya új lapot nyitni ebben az ügyben, mert attól tart, hogy a kereszténydemokraták szavazatokat veszíthetnek a migráns probléma miatt az európai uniós választásokon, melyeket idén tavasszal rendeznek meg minden uniós államban.

Európa populistái egyesüljetek!

Egyesülés. Ezt a célt tűzte ki az Alternative für Deutschland társelnöke, aki a szélsőjobboldali párt vezére lesz az európai választási kampányban. Jörg Meuthen exkluzív interjút adott a német közszolgálati Deutsche Welle portálnak.

 

Mit akarnak elérni az európai választásokon, melyeket jövő májusban rendeznek meg?

Az Alternative für Deutschland több szavazatot szeretne kapni, mint a legutóbbi országos választáson. A szélsőjobboldali párt népszerűsége azóta megnövekedett, jelenleg Németország második legnépszerűbb politikai alakulatának számít.

Mik a céljai?

Először is a kaotikus migráns helyzet rendezését akarjuk elérni. Ezt egyre többen követelik Németországban és egész Európában. Jelenleg tárgyalunk más populista pártokkal, hogy majd egységes frakciót tudjunk alakítani az Európai Parlamentben.

Milyen szerepe lehet Steve Bannon-nak, Trump egykori tanácsadójának, aki most Európában nyomul?

Nem hiszem, hogy fontos szerep jutna Steve Bannon-nak az európai populista szervezetek egyesítésében. Ha létrehoz egy kutató központot, amely feldolgozza a számunkra fontos politikai témákat, akkor azt megköszönjük, de a populisták egységét mi európaiak fogjuk megcsinálni – Steve Bannon nélkül.

Mi a véleményük az Európai Unióról?

Nem minden rossz, ami ott történik. Az Európai Unión belüli kereskedelem az mindenkinek jó, ezt tehát helyeseljük. Meg akarjuk erősíteni a külső határok védelmét. Az Európai Unió központját közelebb akarjuk hozni az emberekhez. Svájci megoldást akarunk vagyis sok népszavazást!

Újabb gazdasági krízistől tart, melyben politikai lehetőséget lát? Ön szerint fél éven vagy legkésőbb egy éven belül itt a recesszió Európában?

Erre fel kell készülni és valamiféle hatékony akció tervet kell kidolgozni. Azért akarunk mi, az Alternative für Deutschland erős és egységes populista frakciót az Európai Parlamentben, hogy aktívan befolyásolhassák Európa jövőjét.

A náciknak nincs helyük Németországban! – tüntetés Berlinben

0

A szervezők 40 ezer tüntetőre számítottak, de több mint 250 ezren vonultak fel Berlinben tiltakozva a fajgyűlölet ellen. Unteilbar – megoszthatatlan- ez volt a mozgalom jelszava, mely mindenfajta diszkrimináció ellen tiltakozni kíván. Németországban, ahol a faji megkülönböztetés különösen drámai következményekkel járt, a neonáci szervezetek megerősödtek a migráns válság következtében. A parlamentben az első számú ellenzéki erővé vált az Alternative für Deutschland párt, melynek aktivistái és szimpatizánsai között sok neonáci is van.

Ellenük akartak tiltakozni Berlinben és egyben hatást gyakorolni Bajorországra, ahol választásokat tartanak. Előretörőben van ott is az Alternative für Deutschland. Az eddig hatalmon levő CSU meggyengült, és ez hatással lehet a kormány koalícióra is Berlinben. A CSU adja a belügyminisztert jelenleg a német kormányban, ahol a migráns politikát illeti állandó viták vannak: míg a CSU a szigorítás híve, a szociáldemokraták azt szeretnék, hogyha szabályos keretek között tovább folytatódna a migránsok érkezése Afrikából és a Közel Keletről Németországba.

Börtönbüntetés neonáci honlapért

0

Altermedia Deutschland – ez volt annak a neonáci portálnak a neve, amelyet betiltottak, vezetőjét és két munkatársát pedig most bíróság ítélte el.

Egy 29 éves informatikus irányította a portált, őt két és fél éves börtöbüntetésre ítéltek. Három nőre – akik a telefonhívásokat fogadták és a kapcsolatot tartották a közönséggel – felfüggesztettet rótt ki a stuttgarti bíróság.

„Megáll az ész! Maguk semmit sem tanultak?!”

– mondta a bíró az ítélethirdetéskor. Nem véletlenül: a portál ugyanis nyíltan uszított a zsidók és a külföldiek ellen, s tagadta a holocaustot. Ez pedig Németországban bűnténynek számít.

Németországban az elmúlt években megszaporodtak a neonáci bűncselekmények – részben a 2015-ös menekültáradat miatt. A tavalyi választáson bekerült a parlamentbe az Alternative für Deutschland párt, melynek sok neonáci tagja és követője is van. Bár most – a második világháború után először  bekerült a Bundestagba egy szélsőjobboldali párt, ettől még a neonácik politikai befolyása továbbra is csekély Németországban, ahol a döntő többség levonta a tanulságokat az 1933-45 között tartó náci korszakból.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!