Kezdőlap Címkék Abubakr al Bagdadi

Címke: Abubakr al Bagdadi

A francia titkosszolgálat iszlamista merénylettől tart

0

A húsvéti merénylet sorozat bosszú volt Baghouz-ért, hasonló akciókra kell felkészülni Európában is! – mondta hétfőn közzétett videóján Abubakr Al Bagdadi.

Az Iszlám állam vezére hivatkozott egy francia testvérpárra, akik részt vettek a párizsi iszlamista merényletekben, majd az Iszlám állam területére menekültek. Mindketten Baghouz városában veszítették életüket – mondta Abubakr al Bagdadi. Baghouz volt az Iszlám állam utolsó bástyája, mely márciusban elesett. Ezért bosszút állunk – hangoztatta az iszlamista vezér, aki kilenc éve áll a szervezet élén. Még mindíg él pedig az amerikaiak 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére.

Abubakr al Bagdadi öt éve nem szerepelt videón. Akkor Moszulban egy mecsetben bejelentette az Iszlám állam megalakulását. Audio kazettát tavaly produkált az Iszlám állam a vezér hangjával. A francia titkosszolgálat most alaposan elemzi a videót, mert korábban a vezér fenyegetését követően két héten belül akcióba lendültek a dzsihád harcosok.

Készültségünk továbbra is fennáll – hangsúlyozta Florence Parly hadügyminiszter asszony. A DGSE- külföldi hírszerző szolgálat – Franciaországban a hadügyminisztériumhoz tartozik. A párizsi merénylet sorozat tanulságait a szolgálatok levonták: maximális erőfeszítéseket tesznek a hasonló terrorakciók elkerülésére. Párizsban egyszerre nyolc helyszínen támadtak az iszlamista terroristák. Ez igen alapos szervező munkát igényel. Sri Lankán a hadsereg egykori parancsnoka elmondta: a húsvéti merényletsorozat legkevesebb 7-8 éves előkészületet igényelt! A terrorelhárítás Sri Lankán nem volt eléggé éber : nem vette észre az Iszlám állam alvó sejtjeit. A francia titkosszolgálat nem akar hasonló hibát elkövetni : ezért miközben alaposan elemzik Abubakr al Bagdadi videóját, igyekeznek minden szükséges preventív lépést megtenni egy iszlamista merényletsorozat megakadályozására Franciaországban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!