Kezdőlap Címkék Abramovics

Címke: Abramovics

Elkobozták egy orosz Duma képviselő ingatlanvagyonát Münchenben

Először fordult elő Németországban, hogy egy feketelistára került orosz vezető vagyonát ne csak befagyasszák hanem meg is szerezze azt a német állam. Ugyanez történt a Duma képviselő bankszámláival is.

L. az Európai Unió szankciós listájára került még azt megelőzően, hogy Putyin megindította csapatait Ukrajna ellen. A szóbanforgó Duma képviselő ugyanis megszavazta a “Luhanszki Népköztársaság” és a “Donyecki Népköztársaság” függetlenségét. Putyin ezután támadta meg Ukrajnát február 24-én. A szóbanforgó Duma képviselő, akinek nevét a bajor ügyészség nem közölte, az agresszió  leglelkesebb támogatói közé tartozik.

“Tudomásom szerint most először fordul elő Németországban, hogy szankciós listán szereplő oroszok vagyonát nemcsak befagyasztjuk, de el is kobozzuk”

– közölte Anne Leiding, a bajor ügyészség egyik vezető ügyésze. Aki azt is elmondta, hogy a Duma képviselő és felesége bankszámláit is átvették. A pár ugyanis kiadta az ingatlanokat, és ebből havi 3500 eurós bevételre tett szert. A bérlők bent maradhatnak az ingatlanokban, de a bérleti díjat ezután nem az orosz Duma képviselő és neje kapja hanem a müncheni bíróság.

4,5 milliárd eurós orosz vagyon

Christian Lindner pénzügyminiszter közölte, hogy ilyen hatalmas vagyont foglaltak le a szankciós listákon szereplő oroszoktól Németországban. Ebben ingatlanok és luxusjachtok éppúgy benne vannak mint részvény pakettek és bankszámlák.

Nemcsak az Európai Unió vezetett be szankciókat Oroszország ellen Putyin ukrajnai agressziója miatt – hangsúlyozza a német közszolgálati Deutsche Welle. Az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Ausztrália és Japán is fekete listára tett sok olyan orosz oligarchát és politikust, akik támogatják Putyint. Talán a leghíresebb ezek közül Roman Abramovics, aki korábban Putyin pénztárnoka volt Oroszországban. Az orosz elnök rábízta a távoli Csukcsföld kormányzását noha már Londonban élt. Ott megszerezte a főváros egyik legnevesebb futball klubját, a Chelseat. Ezt is el kellett adnia a brit hatóságok döntése alapján. Abramovics korábban a Chelsea díszpáholyában fogadta a brit elit jelentős részét elősegítve ezzel Putyin európai céljainak megvalósítását.

Az oroszok megmérgezték Abramovicsot és az ukrán delegáció két tagját

Putyin egykori kedvenc oligarchája az ukrán delegációnak adott tanácsokat azokon a tárgyalásokon, melyeket az orosz diplomatákkal folytattak.

Eredmény a tárgyalásokon egyelőre nem született viszont Roman Abramovics elveszítette átmenetileg a látását és az arcáról hámlik a bőr. Az ukrán tárgyaló küldöttség két tagja ugyanígy járt.

Jelenleg Törökországban kezelik őket – közli az amerikai hírszerzésre hivatkozva a londoni a Wall Street Journal. A jólértesült Bellingcat portál megerősítette a hírt, hogy Abramovicsot és a két ukránt valamilyen méreggel támadta meg az orosz titkosszolgálat miközben Kijevben arról egyeztettek, hogy másnap miről tárgyaljanak az oroszokkal.

Szakértők szerint az orosz titkosszolgálat csak kis adagban juttatta be a mérget a három férfi szervezetébe:

“nem megölni hanem figyelmeztetni akarták őket.”

Roman Abramovics igen szoros kapcsolatban állt Putyinnal Moszkvában. Az orosz elnök kinevezte őt Csukcsföld kormányzójának is. Abramovics a Chelsea díszpáholyában a brit elit tagjait fogadta és előmozdította Putyin terveit Nagy Britanniában. Azt követően nem hosszabbították meg a tartózkodási engedélyét Nagy Britanniában, hogy Putyin parancsára idegméreggel akarták eltenni láb alól az orosz hírszerzés híres árulóját, Szkripal ezredest és lányát a szigetországban. A merénylet nem sikerült, de Szkripal azóta is védőőrizetben van. Abramovics Izraelben és Portugáliában szerzett állampolgárságot. Putyin Ukrajna elleni támadása után a Chelsea csapatának eladására kényszerült. Zelenszkij ukrán elnök kérte meg közvetítésre, és ezért vállalt szerepet a diplomáciai tárgyalásokon. Közvetlenül tárgyalt mind Putyinnal mind pedig Zelenszkijjel, ezért tanácsainak nagy jelentőséget tulajdonítottak.

A Wall Street Journalnak nyilatkozó amerikai hírszerzők nem tartják kizártnak, hogy Moszkvában is vita folyik az Ukrajna elleni háborúról. A kemény vonal hívei mérgezhették meg Abramovicsot és a két ukránt, hogy ily módon hátráltassák a tűzszüneti tárgyalásokat Oroszország és Ukrajna között.

Abramovics megőrizte Putyin bizalmát

Az amerikai hírszerzés szerint Abramovics Putyin kézzel írott béke javaslataival kereste fel Zelenszkij ukrán elnököt Kijevben. Az ukrán elnök kérte Biden elnököt, hogy vegyék le a fekete listáról Roman Abramovicsot, aki hasznos szerepet járszik a tűzszüneti tárgyalásokon. Az orosz oligarcha Törökországban szabadon mozoghat, sőt Erdogan elnök támogatja közvetítő akcióit, de repülőútjait megnehezíti, hogy neve fekete listán szerepel, és ezért utazási tilalom sújtja.

Juscsenko ukrán elnököt is hasonló módszerrel “figyelmeztették”

A narancs forradalom jeles vezetőjét, aki nyugatbarát politikát folytatott, azért mérgezhették meg az oroszok, mert szembeszállt az ő kijevi emberükkel, Janukoviccsal. Jellemző az akkori ukrán elitre, hogy Juscsenko akkori elnököt az ukrán titkosszolgálat vezetője mérgezhette meg. A dioxin teljesen tönkretette az arcbőrét. Janukovics a narancs forradalom eredményeképp kényszerült távozásra Kijevből. Az oroszok ezt követően foglalták el a Krím félszigetet 2014-ben. Ezután indult meg a két orosz többségű tartomány – Donyeck és Luhanszk – elszakadási akciója Moszkva aktív támogatásával. Janukovics most is azonnal aktivizálta magát: orosz nyelven szólította fel Zelenszkij elnököt, hogy adja fel, és teljesítse Putyin követeléseit. Zelenszkij érthetően visszautasította kétes hírű elődjének javaslatát.

Zelenszkij elnök egyik legnagyobb sikere a nemzeti egység megteremtése Ukrajnában. Ennek következtében senki sem vállalta fel Putyin érdekeinek képviseletét Ukrajnán belül! 2014-ben ez egyáltalán nem így volt. A Krím félszigeten egy admirális volt az ukrán csapatok parancsnoka, aki pillanatok alatt átállt az oroszok oldalára. Így Putyin szinte puskalövés nélkül foglalhatta el a Krím félszigetet. Nem kétséges, hogy az orosz elnök most is nagyon számított az árulókra az ukrán hadseregben és a titkosszolgálatban illetve a politikai életben. Terve tökéletes kudarcot vallott. Ezért lett a villámháborús  elképzelésből állóháború. William Burns, a CIA igazgatója emiatt jelenthette ki, hogy

“Putyin legnagyobb problémája az, hogy nincsen politikai megoldása Ukrajnában”.

Sokaknak nem telt bőségkosárra

A Pészach után hét héttel következik a Sávuot ünnepe, amely a lelki felszabadulást ünnepli: a zsidók szövetségét istennel. Ebből az alkalomból gyümölcsökből és sajtos süteményekből álló bőségkosár jár minden zsidónak, aki meg tudja azt fizetni.

A Yedioth Ahronoth internetes kiadása szerint mind több kisnyugdíjasnak okoz gondot az infláció. Számukra nem a bőségkosár az igazi kérdés, hanem az, hogy megengedhetik-e maguknak az orvosok által oly lelkesen javasolt gyümölcsök megvásárlását?

Az infláció hihetetlen mértékben felgyorsult a gyümölcs piacon

Az elmúlt évtizedben 54 százalék volt az áremelkedés a gyümölcsök piacán. Ez a hivatalos statisztikai jelentés adata, de azok a kisnyugdíjasok, akiket a Yedioth Ahronot riportere megkérdezett, megfizethetetlennek tartják az árakat. A 78 éves Sol Levy így nyilatkozott: “nem sütöttem sajtos süteményt és nem tudom, hogy vásárolhatok-e egy kis gyümölcsöt. Elnézve az árakat… Már vissza sem tudok emlékezni arra az időre, amikor egy kiló vagy akárcsak fél kiló gyümölcsöt vettem. Legfeljebb egy-két gyümölcsöt engedhetek meg magamnak.”

Neki marad Efraim háza, vagyis a szegények konyhája. Ott napi egy meleg ételt kap. Így tud megbirkózni az inflációval. Amely a tejtermékek piacán csak most gyorsul fel igazán. Ezt a piacot ugyanis a kormány ellenőrzi. A Sávuot ünnepe után jelentik csak be az emelkedést. Benjamin Netanjahu ugyanis új választások elé néz. Hiába nyert ugyanis áprilisban, mert Avigdor Lieberman megakadályozta a kormányalakítást.

Az exszovjet zsidók között sok a szegény

Lieberman törzsszavazói az egykori Szovjetunió tagállamaiból érkeztek Izraelbe – többnyire felnőtt korban. Izraelben többségük nem tudott megfelelő nyugdíjat szerezni. Az egykori Szovjetunió tagállamaiból érkező nyugdíjból – ha egyáltalán érkezik – nem telik sokra. Benjamin Netanjahu azokat képviseli, akiknek jól megy Izraelben. Ugyancsak a Yedioth Ahronot írja, hogy soha ilyen sok dollármilliomos nem élt még Izraelben, mint ma. A nagy nemzetközi bankok egyre-másra nyitnak vagyonkezelő irodákat Tel Avivban. A leghíresebb dollármilliárdos, Izrael leggazdagabb embere, Roman Abramovics is a Szovjetunióban cseperedett fel. Székhelyét azután Londonba helyezte át, ahol megvette a Chelsea csapatát. Aztán megromlottak a brit-orosz kapcsolatok és Putyin kedvenc oligarcháját kipaterolták Nagy Britanniából. Roman Abramovics nem esett kétségbe: felvette az izraeli állampolgárságot és egy csapásra Izrael leggazdagabb polgára lett.

Mindez hidegen hagyja Sol Levyt, aki havi 3000 sékel nyugdíjából próbál megélni (egy sékel körülbelül 80 forintot ér). Vannak gyerekei, de nem kíván a terhükre lenni, hiszen nekik ott van az unokák gondja. David Pis és neje – mindketten hetvenen túl – 5100 sékelből szeretnének megélni. Alig mozdulnak ki otthonról Beer Shevaban. “A hűtőszekrény általában üres, az ünnepen sem tudjuk megtölteni” – nyilatkozta a szegénységi küszöb alatt éldegélő idős házaspár.

Shosh Alburg 80 éves, de nem tudja megünnepelni születésnapját, mert nincs miből. Egész életében egy bankban dolgozott, de a nyugdíja csak 3000 sékel. Ebből nem tud semmit sem vásárolni a piacon a legszükségesebb dolgokon kívül. Yael Eckstein, az Ephraim házakat fenntartó alapítvány vezetője elmondta a Yedioth Ahronoth riporterének, hogy több, mint 17 ezer nyugdíjasnak nyújtanak segítséget Izraelben. De ez csepp a tengerben, ugyanis több százezer öreg van, aki a Sávuot ünnepe alkalmából se tud se gyümölcsöt, se pedig sajtot vásárolni Izraelben – írja a Yedioth Ahronot internetes portálja

Szanyi nyílt levélben támad vissza

0

“Ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket… nem ünnepeljük viszont az ordas gyilkosokat, a lincselő csőcseléket, a náci restaurátorokat, a vérengző szovjeteket és a tétlen felelősöket.” A többi között ezekkel a szavakkal utasította vissza Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az 56-os posztjáért őt ért vádakat. Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezetőnek írt nyílt levelet, amelyben odaszólt az MSZP-nek is.

Nem hagyta annyiban az őt ért támadásokat Szanyi Tibor, a szocialista párt EP-képviselője, aki – nagy felháborodást keltve – úgy tartotta fontosnak megemlékezni október 23-áról, hogy egy Köztársaság téri lincselést ábrázoló fotót osztott meg a Facebook oldalán, azzal a szöveggel, hogy „’Ünnephez’ közeledvén….”.

Szanyinak nem csak a magyar sajtó ment neki, Gulyás Gergely, a Fidesz frakció új szóvivője az MTI-nek nyilatkozva a többi között azt szögezte le, hogy „az ő esetében a közvetlen eszmei közösségvállalás a diktatúra állampártjával és a forradalom eltiprásával ma is fennáll…,

álláspontja összeegyeztethetetlen a rendszerváltozás utáni demokratikus jogállam alapértékeivel”.

Szanyi most – ugyancsak a Facebookon közzétett – nyílt levélben válaszolt Gulyás Gergelynek, de szavai másoknak is szólnak. Ebben a többi között történelemórát ad a szóvivőnek, emlékeztetve őt arra, hogy az 1956 október 28-án létrejött és betartott magyar-szovjet tűzszüneti egyezmény értelmében semmi ok nem volt további csatákra. Nagy Imre miniszterelnök sem adott utasítást saját pártjának bármely székháza megtámadására, ellenkezőleg, október 30-án Nagy Imre akkori pártja és kormánya akaratára volt a Köztársaság téri pártház védelmében Asztalos János honvéd ezredes.”

„Ha ön úgy látja, hogy a Nagy Imre pártja és kormánya védelmében fellépő honvédek elleni fegyveres pogrom helytálló, és a forradalom értékei közé tartozik, akkor ön nincs magánál”

– írja Szanyi a posztban Gulyás Gergelynek.

Hozzátette:

„Ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket, azaz ‘56 tényleges hőseit.
Nem ünnepeljük viszont az ordas gyilkosokat, bármelyik oldalon is álltak.
Nem ünnepeljük a lincselő csőcseléket.
Nem ünnepeljük a náci restaurátorokat.
Nem ünnepeljük a vérengző szovjeteket.
És nem ünnepeljük a tétlen felelősöket sem.”

Kemény adok-kapok Szanyi párttagságáról
Szanyi a posztban kitér arra is, hogy Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Hír TV-nek azt mondta: feladta, hogy minden egyes párttagot egyenként próbáljon meg rendreutasítani. „Ha bármely testület kezdeményezi, én meg fogom szavazni az ezzel kapcsolatos retorziókat – tette hozzá sejtelmesen.
A Fidesz Szanyi kizárást követelte (!) az MSZP-ből.
Minderre Szanyi most úgy reagált: „Tudom, önöknek reflex, hogy sok mindent parancsszóra elérhetnek az MSZP-n belül is, de ezúttal ez nem fog menni,” s „ma, azaz 2017 október 23-án változatlanul a Magyar Szocialista Párt tagja vagyok. Holnap is az leszek. Meg holnapután is.”

 

 

Küszöbön a világ legdrágább válása?

0

Különválik feleségétől, Dasa Zsukovától Roman Abramovics, a világ egyik leggazdagabb embere. Az 50 éves orosz oligarcha vagyonát legkevesebb hétmilliárd fontra (2350 milliárd forintra) taksálják. Ha Angliában mondják ki a válást, a fele az asszonyé.

Az övé az angol labdarúgó bajnokság élvonalában szereplő és jelenleg címvédő Chelsea FC. Az üzletember 2003-ban 140 millió fontért vette meg a tönk szélén álló klubot, amely jelenleg a világ egyik legértékesebb csapata, értékét 1,4 milliárd fontra (470 milliárd forintra) becsülik.

Abramovics emellett az egyik első számú gyűjtője a modern művészetnek, kollekciójában sorakoznak Francis Bacon és Lucian Freud művei. 2008-ban 43 millió fontért vásárolta meg Bacon egyik triptichonját, Freudtól 17 milliós alkotása is van.

Szerte a világon vannak ingatlanai, Oroszországban állítólag négy, Franciaországban három – ebből egy Antibes-ban -, az Egyesült Államokban kettő.

Londoni otthona a brit főváros Knightsbridge nevű előkelő negyedében található, 50 millió fontot ér.

Az Eclipse yacht
Forrás: Wikimedia

Övé a világ második legnagyobb jachtja. A 170 méter hosszú Eclipse 1,5 milliárd fontot (503 milliárd forintot) kóstál, két helikopterleszálló van rajta, 24 szoba és két medence.

Roman Abramovicsnak ez a harmadik házassága. 2008-ban vette feleségül Dasa Zsukovát, akitől két gyereke született, egy lány és egy fiú. Az üzletembernek a második feleségétől öt gyereke van. Irina Malandinától 2007-ben vált el, 150 millió fontot fizetett neki a megállapodás részeként. Első házassága 1987-től 1990-ig tartott.

Dasa Zsukova
Forrás: Flickr

Az oligarcha és a saját családja révén is gazdag Dasa Zsukova közleményben jelentette be, hogy véget ért a kapcsolatuk, de hangsúlyozták, hogy barátok maradnak. A 36 éves feleség az Egyesült Államokban nőtt fel, sok időt tölt New Yorkban. Tagja a Metropolitan Múzeum igazgatótanácsának, saját divatmárkája van. Nemrégiben Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner testvére, Joshua Kushner oldalán látták. Dasa Zsukova közeli barátja az elnök lányának, Ivankának, és januárban részt vett Trump beiktatásán.

Keddi brit lapok által megszólaltatott jogi szakértők szerint, ha válásra kerül a sor, könnyen előfordulhat, hogy Abramovicsnak tetemes összeget kell fizetnie. Ez attól is függ, hol kezdeményezik majd a házasság felbontását. Amennyiben Angliában, úgy Dasa Zsukova a közös vagyon felére lehet jogosult. Az Egyesült Államokban vagy Oroszországban azonban más a helyzet. Kérdés továbbá, hogy kötöttek-e házassági szerződést.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK